2009. november 11., szerda

Padányi Viktor: Dentu - Magyaria (2) II. A "LE MIRACLE GREC" ÉS ...

II. A "LE MIRACLE GREC" ÉS A "KONSOLIDIERTE BARBAREI"

A 19. század európai tudományát saját "nordikus" előítéletén, "indogermán" önérzetén s az "Ázsia"-fogalomhoz kapcsolódó, nem túlságosan mély historizmust eláruló szuggesztióin kívül egy csodálatosan magasfokú ókori civilizáció és kultúra dél-balkáni és Apennin-félszigeti maradványai is befolyásolták, amelyet - főleg a földrajzi tény alapján - "európainak" hitt, gondolt és tekintett, noha az nem volt sem "nordikus", sem "indogermán", sem "európai" .

(1) Ez a kultúra és civilizáció ázsiai eredetű volt, mezopotámiai kisugárzás volt, ennek hőse nem a "home du Nord" volt, nem az "indogermán" faj volt, amely "átvette" és "továbbfejlesztette" a szumirból kibontakozott kisázsiai-kréta-mykenei kultúrát (amelynek mellesleg félezer évre - 1200-700 Kr. e. - volt szüksége ahhoz, hogy a dór vandalizmust kiheverje és a dórokat "hellénekké" asszimilálja), hanem az a faj, amelyben felszívódott és eltűnt az a maroknyi "európai" mennyiség, amely vándorlása során a Mediterráneumba tévedt, és ott egy csomó kárt csinált, abba végül is beleolvadt, mint a gót az olaszba, vagy a bolgár a szlávba.

A mediterrán évezredek meg a mediterrán ember-tízezrek földközi tengerébe itt-ott belecsurranó északról érkezett patakok iszapos vizét nem saját "európai", "nordikus" és "indogermán" géniusza, hanem a Mediterráneum egy- egy hullámtaraja dobta fel a magasba

(2) és ez a néhány vízcsepp az idegen víztömegben szétoldódva még akkor is elveszített volna minden "európai" jelleget és "faji" kultúrhajlamot, ha ilyen lett volna neki. Ezek a mediterrán kultúrtérbe s mediterrán kultúrtársadalmak világába tévedt torzonborz bronzkorszak-színvonalú emberek azonban oda magukkal aligha vittek bármi néven nevezendő "európai" és "nordikus" kultúrhozományt, hiszen valaminő "prehellénre" valló kultúrális, vagy civilizációs elemnek sehol a legkisebb nyoma sem fedezhető fel északon. A görög-latin "indogermán" nyelvi vonatkozások éppúgy kerülhettek délről északra, mint északról délre s az előbbi sokkal valószínűbb, hisz ez az "indogermán" összefüggés nagyobbrészt - szumir. A keltának, a germánnak és a szlávnak, a mindháromba délről behatoló szumir kölcsönszavak azonos gyökerének "azonosságán" kívül, semmi köze egymáshoz.

7. A turáni törzsszövetségek, vagyis "népek" a törzsek átcsoportosulásai szerint különböző nagyságúak

(onogur - "tíztörzs", besgur - "öt-törzs", tukurgur - "kilenc-törzs" uturgur - "harminc-törzs", ücsogur - "három-törzs", altiogur - "hattörzs" stb., stb., ami katonai szervezetben tíz, vagy öt, vagy kilenc, vagy harminc, vagy három, vagy hat stb. töményt, hadosztályt jelent), de az egyes törzsek "újoncozási" alapon meghatározott hagyományos létszáma hozzávetőlegesen mindig ugyanaz. Az egyes törzsek töményeinek fele, 5000 fő, defenzív (home guard), másik fele. offenzív erő. A tízes számrendszerű szerinti hadiszervezet Kr. e. a 2. században a hunoknál, Kr. u. az 5. ben az onoguroknál, a 7. ben a kazároknál (pl. a lebediai onogur határőrvidék 4 törzsének 20.000, az északi, barszil határőrvidék 2 törzsének 10.000 embert kellett a kazár hadseregbe küldeni), Kr. u. a 9. században a magyaroknál, sőt a 13. században Dzsingisz-kán tatárjainál is ugyanaz.

A "tömény" (parancsnoka a kán) tíz, egyenkint ezer főből álló dandárra, a "dandár" (parancsnoka a kál) tíz, egyenkint száz főből álló "kad"-ra, vagy "had"-ra, a "had" (parancsnoka a kad-ur (kádár) tíz, egyenkint tíz főből álló, valószínűen "őrs"-nek, vagy "őrös"-nek nevezett egységre tagolódik. Az egész haderő feje a kagán, vagy később a magyaroknál "horka", helyettese és "vezérkari főnöke" (ez a kifejezés pontosan fedi a fogalmat) a kusán. A "műszaki" csapatok legfőbb parancsnoka a "tarchán".

8. A 19. századi német történettudomány germánokról beszélve meglepő könnyedséggel használja a "nép" és a "törzs" kifejezéseket. A későókorral és koraközépkorral foglalkozó német történelmi művekben több, mint harminc különböző germán "nép" van felsorolva. Ezek a művek beszélnek teuton, cimber, bastarn, skir german, wisi-gót, ostro-gót, usipes, tenctar, rugi, ubi, aleman, markorran, langobard gepida, svéb, herul, vandal, batav, trever, fríz, warn, sáli-frank, ripuari-frank, burgund, jüt, svéd, angol, dán, normann népek törzseiről, a "törzs" szó többes számával indikálva, hogy valóban "népekről" van szó. Mivel ezek a könyvek tárgyalásaik során ugyanígy emlegetnek turáni, és szarmata "törzseket" is, azt a benyomást keltik az olvasóban, hogy ezek a germán "népek" és "törzseik" ugyanakkora egységek és mennyiségek, mint a turáni "népek" és törzsek. Ha viszont ez így van, vagyis a német történettudomány ezt így érti, akkor a harmincegynehány germán "nép" legalább 100-120 "törzset", tehát mintegy 6-7 millió lelket jelentene a Kr. u. első 3-4 évszázad során, amely mennyiség a középkori átlag szaporodási ütem mellett, (hat generációnként, tehát két évszázadonként véve a megkétszereződést Európában) ma a háborúk és járványok hatását is alapul véve mintegy 1800 millió lelket adna ki. Ezzel szemben a germán leszármazottságú etnikai mennyiség semmi esetre sincs több 300 milliónál s ebben a számban beleolvadt másfajúak tekintélyes mennyisége is benne van, hiszen pl. sem a bajorok, sem a poroszok nem "germán" eredetűek. Ha ezek a "népek" mégsem "népek", hanem csak "törzsek" lennének - egy-két esetben, mint a frankoknál, vagy a gótoknál tekintélyesebb, esetleg iker-törzsek -a létszám akkor is kitenne közel két milliót és ez esetben is 400 millió körüli germán-fajú leszármazottat jelentene ma 1600 évvel később. A német történettudomány által "nép"-nek nevezett egységek tehát inkább "törzsek" s ezeknek "törzsei" pedig "nemzetségek". Mindenesetre a hunok tucatjával hajtották ezeket a "népeket" uralmuk alá s ha ezek Attila Európájában valóban 6-7 millióan voltak, az ember nem tudja mit gondoljon róluk. A langobárdok néhány évtizedes "birodalma" pl. a Dunántúl egy részén terült el, a gepidáké ugyanakkor Erdélyben, a gótok 190 évig tartó "birodalma" Meotiszban, az avar nép birodalma viszont a volt osztrák-magyar monarchia területét foglalta magába, s nem volt sokkal kisebb a középkori magyar birodalom sem. E sorok írójának az a határozott benyomása, hogy a germán hordákat és nemzetségeket "törzsekké", a törzseket "népekké" előléptető történettudományi nomenklatúra ugyanaz a tünet, amely a bizánci, meg ravennai udvarok zsoldjába szegődött kisebb-nagyobb vazallus germán törzsfőnököket "királyokként" mutatja be az utókornak, Balambér, Uldin, Árpád azonban csak "fejedelmek".

9. A 19. század történettudománya ezt a formát nevezte el "nomádnak", a "nomád" szón viszont - csavargót ért.

10. A 19. század folyamán a franciáktól kiindulva, egy elmélet alakult ki a nordikus faj, a "homme du Nord", minden egyéb emberfajtát túlszárnyaló felsőbbrendűségéről, ami aztán a németeknél a "fajelmélet" megdöbbentő túlzásait érte el. Ennek történelmi gyökere nem kis mértékben abban a grandiózus tévedésben rejlik, amely Hellas és Róma ázsiai, déli mezopotámiai eredetű tartalmú és jellegű, és semmi esetre sem "indogermán" kultúrteljesítményét "európainak" és az "európai ember", "homo Europaeus" teljesítményének, ennélfogva minőségi bizonyítékának tekintette. Azt, hogy az u. n. "hellén" és az etruszk kultúrájával együtt Ázsiából és nem északról vándorolt be a Balkán déli csücskébe és az Appenin félszigetre, hevesen, konokul és a szaporodó bizonyítékok ellenére is - tagadják

1. Az arab múlt, kultúra és civilizáció megkapó maradványai, az Alhambra és az Alkazár szintén Európában vannak, mégsem "európai" egyik sem, pedig gót napszámosok is dolgoztak építésüknél. A faj, a géniusz, a kultúra és a folyamat, amely hozta őket, arab. Ugyanez a helyzet Hellasz, vagy Róma eseteiben is. A Mediterráneumot, mint ókori földrajzi, faji és rációs egységet létrehozó és feltöltő középtermetű, hosszúfejű, sötétszemű, sötéthajú, nagy részben göndör faj akkoriban már a százezret megközelítő mennyiségébe és akkor már éve tartó kultúrfolyamatába belesodródott és abban feloldódott néhány ezer "dór", meg az ion és etruszk harapófogóba szorult néhány Appenin- félszigeti "árja" törzs természetesen nem teszi ezt a pár excellence mediterrán ókort "európaivá" és még kevésbé "indogermánná".

2. A 19. század európai tudományos irodalma a Kr. e. 12. századba helyezett "dór vándorlás" önmagában nagyon jelentéktelen tényének mohó agyonírásával a méreteket, az arányokét és a jelentőséget egyaránt eltúlozta, azért, mert ez az egyetlen vékony történelmi cérnaszál, amely "Európát" a mediterrán Hellaszhoz köti. A terület, amit Hellasznak hívunk, a maga dél-balkáni egészében a kisázsiai partvidékkel és az Archipelagoszt jelentő összes szigetekkel együtt is alig nagyobb, mint a ,Dunántúl s ezt a területet a dórok érkezésekor már sűrűn lakták, olyan sűrűn hogy az őslakosságban a dórok a Homérosszal jelölt időre (Kr. e. a 8., 7. szd.), vagyis a félezer év alatt teljesen felszívódnak (kivéve a spártaiakat, akik a hellénfajú őslakossággal nem keveredve egy ideig megőrzik "árja" faji jellegüket). Az Iliászban kétféle eredetnek, hódítók és meghódítottak közti megkülönböztetésnek nyoma sincs már. Homérosz világa -a kisázsiai Trója lakosságát is beleértve - egységesen hellén. Ebből felmérhető, hogy mennyien lehettek eredetileg a "dórok" és mekkora lehet ebben a félezer éves összeolvadás során előállt mediterrán keverékben az "árja" hányad. Ha most az olvasó mindehhez hozzáveszi, hogy a "hellénnek" még a keveredésből létrejött "görög" is csupán egy része volt, hiszen az elő-ázsiai eredetű "ionok", "eolok", "lidek" "károk" még keverék értelemben sem "európaiak" mert ezek nem a "dóroknak", hanem annak a népnek a fajrokonai, amelybe a dórok maguk is beleolvadtak, tiszta képe támad arról, hogy mennyire "európai" faj a hellén.

A Renan által "le miracle grec"-nek, görög csodának, nevezett Hellasz csak akkor lenne "csoda" ha azt csakugyan "európai", "nordikus", "indogermán" hordák teremtették volna meg. Csodák azonban nincsenek. A Parthenon a Balkán déli csücskén, avagy a Forum Romanum az Appenin- félszigeten éppúgy egy Európától merőben idegen világ, Európától idegen géniusz, Európától idegen faj és szellem mesterműve, (3) ahogy az Alhambra, vagy az Alkazar is az a spanyol félszigeten. És akkor, amikor az európai történetfelfogás kizárja, megtagadja és elutasítja az "európaiból" a földrajzi Európa keleti felének késő ókori és kora középkori történetét, mert annak embere nem árja, nem "nordikus", nem "indogermán", hanem turáni, "ázsiai" eredetű, ennélfogva nem "európai" ezzel szemben bonyolult és mosolyt fakasztó elméleteket verejtékezve hoz létre a Mediterráneum ókori és koraközépkori történetének "európai" gleichschaltolására, noha az sem árja, az sem nordikus, az sem indogermán, hanem az is "ázsiai eredetű, ennélfogva az sem európai, végzetes és komikus ellentétbe került önmagával. És ennek az ellentétnek az alapja és lényege az, hogy a "legmagasabbrendű" faj számára ókornak Stonehenge meg Vercingetorix bizony nagyon szegényes és alacsonyrendű ókor.

Európának, a szó szokásos faji, szellemi, történelmi, földrajzi, politikai és vallási, sőt metafizikai értelmében vett Európának, és az európai emberfajtának, ókora nincs. Az u. n. ókor, annak a valaminek a helyén, amit ma "Európának" hívunk, őskor, primitív történelemelőtti idő. Európa a Mediterráneum széthullásakor, Kr. u. az 5. században születik meg. Addig Európa nincs. Ez a tér addig nem más és nem több, mint az óriási ázsiai tömb zord és barbár és ismeretlen nyugati félszigete, amelynek lakosságát kedvezőbb klímájú és termékenyebb vidékekről kergették magasabb rendű és erősebb népek ide valamikor, s amelynek déli szegélyén a Mediterrán kultúrvilág a búcsúzó ókor utolsó évszázadaiban néhány gyarmatot létesített, (4) úgy, hogy a bennszülöttek egy részét lemészárolta, egy részét elkergette, a maradékot pedig dolgoztatta

A Mediterráneum, egy fajilag, szellemileg, történelmileg, földrajzilag, politikailag, vallásilag és metafizikailag merőben különböző szubstancia, nem Európa volt. A Mediterráneum egy egészen külön világ, amelyhez  Európának és a bennszülöttjeinek semmi köze nem volt és utódaiknak is csak annyi van, amennyit ezer évvel később átvettek belőle. Az, amit egy francia tudós "renaissance"nak nevezett el, annyi, hogy az európai barbár 900 év alatt végre rájött arra, hogy mit pusztított el. És ez a 900 év pregnánsan fejezi ki a "homme du Nord" gyors felfogóképességét.

Az "Európától" délre elterülő Mediterráneumot, melynek története Kr. e. 2500 körül az ázsiai partokon és Krétában kezdődik, az újkori "európai" történettudomány egyszerűen elkobozta, mint saját ókori alkotását és saját "ókori" történetét, noha Európa "ókora" barlangok, fütykösök, veremlakás, cölöpépítmények, ormótlan cromlechek, menhirek, teutoburgi kőbálványok, "druidák", varázslók, babonák, vegetatív fők és torzonborz és vérségi kötelékeknél magasabbra nem jutott ősemberek.

A Mediterráneum, amelyhez földrajzilag egyaránt tartozik olyan területrész, amely később "Ázsia", "Afrika", "Európa" lesz, mezopotámiai alkotás, szellemileg s fajilag egyaránt "mezopotámiai" kisugárzás közvetlen értelemben éppúgy, mint közvetve, Egyiptomon át, hisz Egyiptom maga is mezopotámiai kisugárzás.

A Mediterráneum magja és bázisa földrajzilag éppen úgy, mint fajilag és szellemileg Elő- Ázsia. Egyiptom, a "Kréta- Mykenei" kultúrkomplexum, Máltáig és Szicíliáig, Kis- Ázsiából indul ki földrajzilag, történelmileg, szellemileg és fajilag egyaránt. Embere és létrehozója nem árja ember s még kevésbé "európai". Sem a kisázsiai, sem az egyiptomi, sem a kréta- mykenei, sem a szicíliai, sem az "etruszk" nem az. Mind ázsiai, mind szumir származék s mind ahhoz a fajhoz tartozik, amit egyszerű majd az európai tudomány helytelenül és sértő szándékkal "turáninak" fog megjelölni. KulturáIis, civilizációs és nyelvi elemei szintén nem "európai" és nem "árja" elemek. A "dolmenek", "menhirek", "cromlechek", cölöpépítmények, falutelepek színvonalánál összehasonlíthatatlanul magasabb színvonalú elemek mezopotámiai szumir elemek.

Ez a világ egy sok ezer éves kultúrából sugárzott ide és már önmagában is ezer esztendős múltra emlékezik, várak, paloták, templomok hosszú sorát építette és kerámiában, plasztikában, iparban, kereskedelemben, zenében és irodalomban kifinomultat és szépet teremtett, ez a világ írt, olvasott, ez a világ fürdött, borotválkozott és körmeit manikűrözte,

(5) amikor ebben a térben az első "árja", európai '" elem. - Kr. e. 1300 körül illyr-latin törzsek az Appenin félszigeten, s mintegy 100 évvel később az achájok, vagy dórok a Peloponézoszban - dorongjaival, primitív bronzhegyű lándzsáival, a "kultúrával" szemben érzéktelenül, szőrösen és durván, rombolva, pusztítva, égetve és mészárolva megjelent.

A Mediterráneum civilizációja lángok, rombolás és fosztogatás áldozata lesz, népeinek egy részét lemészárolják, egy része a barbár árja szolgaságába kerül, egy része pedig:rémült áradatban menekül vissza oda, ahonnan egy évezreddel előbb idejött, Kis-Ázsiába, ahol az időközben már eIszemitásodott, egykori szumir jellegét már elvesztett világban szorít helyet magának.

A leigázott kultúrvilág azonban hosszú és fáradságos századok során civilizálja a barbár hódítót, vérségileg össze ötvöződik vele és a tér kultúrnépeiből meg a nyers és barbár és árja achájból fokozatosan előáll egy finomultabb, a civilizáció továbbvitelére alkalmasabb faj, a "mediterrán" hellén, az "európai" barbárból mediterrán kultúrlénnyé ötvöződött félvér, amely torzonborz ősein kiviül mindent a mezopotámiai fénytől kap,

(6) még szókincsének nagyobbik felét is, hisz a zord és vad északról semmit magával a mediterrán világba nem hozott. Egy évezredes életét a Földközi-tenger keleti felében, a Balkán déli részében, az Archipelagosban, a KisázsiátóI Szicíliáig terjedő térben, vagyis pontosan a régi kultúrtérben éli majd le, északkal, "Európával" szellemi és politikai kapcsolata nincs, "rokonságról" ezekkel a népekkel nem is tud, "germánokról", "keltákról", avagy éppen "szlávokról" még kevésbé. "Európától" és az "európaitól" nemcsak mezopotámiai kultúrájában és mediterrán szellemében idegen, hanem erős vérkeveredése következtében fajilag is sokkal inkább ázsiai, semmint árja. De ettől függetlenül is, a Mediterráneumot, mint történelmi teljesítményt, nem a görögök hozták létre. Ellenkezőleg. Egész kultúrájukkal, civilizációjukkal, szellemükkel, eleganciájukkal a "mediterrán" hozta létre a görögöket. Ha történetesen ők is a mezopotámiai fény sugárkörén kívül, "Európában" maradnak, ugyanazok maradtak volna, mint többi árja fajrokonaik. Hellas fénye nem az árja géniuszé. Hellasz nem "Európában" volt, hanem Ázsiában. De nem volt "Európa" teljesítménye Róma sem.

A Mediterráneum appenin- félszigeti területére előbb az etruszkok,

(7) majd hellén rethorok, philosophosok és művészek, végül a császárság korában Kis- Ázsia továbbította a mezopotámiai fényt. A "római" civilizációban annyi az "európai", amennyi abban az etruszk és a hellén mennyiség kivonása után visszamarad. Az Appenin félsziget derekának Etruria s a dél-itáliai görög gyarmatok közé ékelődött illyr- latin árjái előbb "etruszkizálódtak" azután "hellenizálódtak" és így jött létre az európai- árja felsőbbrendűség másik történelmi hivatkozása, a "római", és ez a "római" szellemben és kultúrában annyival darabosabb, ridegebb, egyszerűbb és "gyakorlatibb" a hellénnél, amennyivel térben és időben messzebb van Róma Mezopotámiától, mint Athén és amennyivel több "árja" van a rómaiban, mint a hellénben. A "római" kiformálódásáig egy újabb fél ezredév telik el. (8)

A mezopotámiai fényt az időközben római politikai vezetés alá került Mediterráneumból a keresztény időszámítás táján, tehát mintegy 2000 évvel ezelőtt római légiók kezdik továbbvinni, bele az "európai" félhomályba a Mediterráneum nyugati és északi szomszédságába, olyan időben, amikor Mezopotámiában, Egyiptomban, Elő- Ázsia egyéb részein, Indiában, Kínában, Japánban, Mandzsúriában már hosszú idők óta paloták, iskolák és könyvtárak állnak. Ha CIeopatra, az akkoriban immár hanyatló Egyiptom elegáns királynője, vagy Salome, az ápolt és dekadens zsidólány, vagy Enéh a pompázó szabir fejedelemasszony, vagy valamelyik kínai mandarin tipegő felesége finom selymeikben, manikűrözött körmeikkel véletlen meglátták volna valahol Stonehenge menhirjének ormótlan köveinél, vagy a teutoburgi őserdő idomtalan kőbálványa előtt valamelyik "európai" asszonytársukat, aligha hitték volna el a 19. század európai történészeinek és antropológusainak a homme du Nord turánit, hamitát, szemitát, mongolt leklasszifikáló s az árja felsőbbrendűséget kimondó elméletét.

Az árja "Európa" belépése a történelembe római dárdahegyek ösztökélésére történt és ez az ösztökélés nem európai attitűd volt. Ez az ösztökélés mediterrán ösztökélés volt, s hatása csak addig tartott, ameddig az ösztökélés. A Római Birodalom politikai összeomlásakor ez a kölcsönkapott mezopotámiai fény kialudt Európában újabb évszázadokra, még a mediterrán világ által gyarmatosított területeken is, amelyeket elárasztott és gyorsan "európaivá" züllesztett az északi ember.

A Római Birodalom politikai széthullása után egyre gyorsuló ütemben semmisül meg az egyes töredékek belső organizáltsága és civilizációs berendezése is a lehanyatlott Mediterráneum "európai", különösen nyugat-európai terében.

A városok és egyéb civilizációs berendezések egy részét az össze-vissza kódorgó primitív hordák égetik fel, vagy rombolják szét és ami mégis megmarad, azzal végez a természet, az időjárás és burjánzó növényzet mindenfelé.

Az egyes részekben egy darabig még továbbfolynak, kitépett póklábak reflexei módjára az elpusztult anyaorganizmus vegetatív folyamatai és ezen a vegetáláson marad még egy ideig egy egyre fakuló mezopotámiai jelleg, de a frissen és felszínesen "romanizált" európai barbár képtelen a régi bonyolult társadalmi, politikai és gazdasági szervezet, sőt szervezettség fenntartására. A római pénz fokozatosan eltűnik a kezdődő Európa kaotikus életéből, noha egy-egy, önmagát "rexnek" tituláló zsoldosvezére annak a hanyatló valaminek, ami Római Birodalom volt valaha, megpróbálja utánozni egy darabig, de hiába. Részben ékszereket csinál belőle a cicomázó ösztön, részben kivonja és elviszi a forgalomból az arab, szíriai és zsidó kereskedelmi tevékenység. A tér gyorsan aprózódik egyre kisebb és kisebb territóriumokra, amelyek elszigetelődnek s így az azelőtti római civilizáció előbb darabokra törik, majd lehanyatlik, végül megsemmisül. Az adózás fokozatosan megszűnik és különösen a par excellence mezopotámiai örökség az, ami adekvát emberanyag híján megdöbbentő gyorsasággal öregszik és pusztul.

Amilyen ütemben váltódnak fel a kezdetben még többé-kevésbé görög-római iskolázottságú nemzedékek fél-germán és germán utánpótlással a társadalomirányításban és amily mértékben merül ki a mediterrán feltöltöttség utánpótlás nélkül maradó rezervoárja, olyan mértékben süllyed az átlagszínvonal "európaivá" és mosódnak el a mezopotámiai vonások a táj és a társadalom arcán.

Legelőször a rómaiak pompás közlekedési hálózata pusztul el. Gazdátlanokká válnak, majd rendre leomlanak a közforgalmi gócok épületei, a kitűnő technikával megépített utaknak gondozás híján előbb a burkolata megy tönkre, majd az alapozása is, járhatatlanná válva letér róluk a forgalom, csapásokat, dűlőutakat tör magának, a római utakra pedig észrevehetetlen folytonossággal rákúszik a mérsékelt égöv esőzéseinek füve, bokra, erdeje, míg teljesen el nem tűnnek előbb a terepről, majd aztán az emlékezetből is. A hidak és viaduktok oszlopközei rendre beszakadnak, a folytonossági hiányt itt-ott pótolják még néhány évtizedre egy-egy kivágott és odahevenyészett fenyőszállal, de később, mikor az alapépítmény kövei is lazulni kezdenek s a helyrehozatal már körülményesebb lenne, azzal sem. A gyérülő forgalom kikerüli őket, gázlókat keres a folyókon át s a táj képe megváltozik.

Rendre eltűnnek az iskolák, a tanítók és az írni-olvasni tudó emberek. A római időből maradt hanyatló városokban egész utcasorok omladoznak véglegesnek és állandónak hagyott, mohosodó, füvesedő és bozótos romokban. A régi lakók elpusztultak, vagy elmenekültek, vagy egyszerűen elvándoroltak a funkcionáló közművek nélkül maradó helyekről, amelyeket a pusztuló utak miatt elkerül a forgalom s a széthulló kövekből primitív kunyhókat tákolnak össze igényeiknek megfelelően az új foglalók, vagy éppen - mint pl. a kelet felől érkező gótok- a városokon kívül építik fel kerek, a turáni népek kerek jurtáira emlékeztető faházaikat, amelyeket úgy látszik délkelet-európai tartózkodásuk idején hun uraik kultúrájából vettek át. A szinte akadálytalanul kóborló, helyet kereső germán kötelékek megismétlődő pusztításai és az általános jogbizonytalanság lassankint kedvét szegik mindennemű helyreállítási és kartantartási igyekezetnek néha még a volt birodalmi területeken, Itáliában is. Az egykor jobbhoz szokott romanizált lakosság igénye, színvonala lassan visszasüllyed a nem romanizáltak színvonalára. A kollektív desperáltságot és annak züllesztő következményeit csak növeli, hogy az állandóan akadozó, majd lassan a tengerpartokra s a hajózható folyókra lokalizálódó vérkeringés elszigeteli az egyes gócokat egymástól. Az egykor élénk városok, még ha nem is esnek valami pusztításnak áldozatul, gyorsan zsugorodnak össze, különösen mélyebben bent a kontinensen, arcukon egyre mélyülnek a vénülés lehangoló vonásai, és amilyen tempóban válnak a nagyobb területegységek összefogására hivatott intézmények feleslegessé s amilyen mértékben egyszerűsödik a közösség élete, olyan ütemben csökken az értelmiségi igény és ürül ki az élet.

Civilizációs "folyamat" nincs, csupán elszigetelt civilizációs erőfeszítések indulnak meg évszázados káosz és tespedés után a 7. században, de ezek sem Európa fiatal társadalma részéről. Ezek az erőfeszítések a "társadalmon" kívüli területről jönnek, szerzetesek erőfeszítései. Mivel mindennemű köztevékenység hiányzik, a térítésen, a földműveléshez és iparhoz szoktatáson kívül a kétségbeejtő állapotban levő közegészségügy ellátását éppúgy szerzetesek veszik a kezükbe, mint ahogy pl. alakulnak szerzetesrendek útkarbantartásra, hídépítésre, erdőirtásra is, hiszen ilyesmivel senki sem törődik. A bizánci, vagy a ravennai udvarok által felfogadott és hangzatos címekkel - "rex", "római patrícius" - elbájolt kisebb-nagyobb germán vazallus vezérek ilyesmikkel nem foglalkoznak. Nincs "kormányzat", amely ilyesmit elindítana, de "társadalom" sincs, amely ilyesmit végrehajtana. Az 5. század közepétől a 8. század végéig, három és fél évszázad folyamán nem alapítanak egyetlen várost, nem emelnek egyetlen említésre érdemes épületet és nem építenek egyetlen kilométernyi utat. A mediterrán civilizáció olyan teljesen megsemmisül, hogy a római utakat a 19. században majd álmélkodva fogják felfedezni az archeológusok.

Az alakulóban levő földrész századokon át vérségi kötelékek szerinti diaszpórák rendetlen halmaza, amelynek egy-egy darabja ilyen vagy olyan név alatt egy-egy "ország" (9)

s ezeket a laza és határok nélküli "országokat" úgy ahogy és ideig-óráig egy névleges és torz rómaiság tartja össze. Ezt a rómaiságot a 8. század első harmadáig az összeomlott mediterrán birodalom megmaradt keleti fele, a "keletrómai birodalom", Bizánc, tartja össze diplomáciai furfangokkal és névlegesen, mikor azonban az arab imperializmus megfosztja ázsiai birtokaitól, erőben és hatalomban összezsugorodva és legyengülve kiszorul az európai élet irányításából és ezzel az európai széthullottság és káosz teljessé válik. Az általa kreált "rexek" és "római patríciusok" elvesztik Bizánctól kapott fényüket és tekintélyüket s az előállt nemzetközi zűrzavarból két emberöltővel később fog kiemelkedni az új földrész első "európai" rendezője, a hanyatló Meroving- család palotagrófjainak leszármazottja, a nyugaton furcsa és szokatlan és idegen hangzású nevet viselő Karolu Magnus (10).

3. Thales, a hét "görög" bölcs egyike, kisázsiai és nemhogy nem "görög", hanem még csak nem is hellén, hanem "kár" (gur, hurri). A "görög" mestermű, az Iliász ázsiai hősmonda-elemekből van összerakva és kompilátora, Homerosz (akit igazában aligha hívhattak így, mert "homerosz" "összerakót" kompilátort jelent), kisázsiai, valószínűleg szmirnai. Pythagoras kisázsiai, Anakreon, Sappho egy kisázsiai szigetről származnak. Kisázsiai Parmenides is. A "görög" irodalom, zene, filozófia, művészet megteremtői túlnyomóan kisázsiaiak akik a perzsa háborúk idején nagyobb tömegben emigránsokként kerültek a Mediterráneum nyugatibb részeibe. Róma etruszk város. A "Róma" szó maga is etruszk, éppúgy, mint "Romulus" is az. Királyai éppúgy etruszkok voltak mint ahogy a római "patrícius" családok is azok kezdve az etruszk tarchán leszármazottaival a Tarquiniusokkal márpedig az etruszkok szintén szumir származás, ázsiai eredetű nép. Róma az 5. században Kr. e. dél-itáliai ión uralom alá kerül s a dél-itáliai iónok szintén ázsiaiak. Az etruszk nyelv, faj és kultúra az 5. és 4. századok folyamán iónnal olvad össze Rómában s így jön létre a latin". A kialakulás a Kr. e. 3. század derekára fejeződik be, ebből az időből való az első "latin" nyelvű írásos emlék. Az etruszkból és iónból kialakult etnikumba az etruszk és ión területek közé beékelt néhány "illyr-kelta" (?) törzs hódoltatásával és beleolvadásával kerül "európai" eredetű, árja elem, a római kultúrát és civilizációt azonban megint nem ezek teremtették és jelentik, még "faji" értelemben sem, még kevésbé a civilizációs és kultúrelemek természete, származása és formái szerint. Az előállt és meghatározhatatlan, de minden. lényeges összetevőjében "ázsiai" népkeveréknek nincs is, és a múltban sem volt valaminő népneve. A "római" Róma városától vett jelző, a "latin" pedig később keletkezett nyelvmegjelölés, nem pedig népnév.

4. A "középkor" kifejezés Európára vonatkoztatva, hamis, és nem egyéb, mint a Mediterrán-kort "európaivá" bekebelező igyekezet.

5. Az árja inváziót évszázadokkal megelőző "késő-minoszi" korból, Kr. e. 1500 körülről fürdőszobás, központi fűtéses, 6-8-10-15 szobás, lépcsőházas, tehát emeletes lakások romjait ásta ki az archeologia. Ez a mediterrán civilizáció egy primitív ősi nép életének nyomai és a "hellénnek" nevezett civilizáció közötti rétegben helyezkedett el és ebből nőtt ki, ennek elemeit vette át a "görög" kultúra.

6. Amilyen ütemben válik ismertté a szumir kultúra és civilizáció, olyan ütemben derül ki, hogy az ókori görög civilizáció és kultúra mindent onnan kapott. A "klasszikus" görög építkezés frízei, metopái, timpanonja a mezopotámiai ősi építkezés tetőszerkezetének utánzata. A "görög oszlop" a maga köteget utánzó vertikális vájataival és fejmegoldásaival a szumir fatörzsoszlop későbbi utóda, amelyet a szumir építkezés vertikálisan ráragasztott óriásnáddal*(ld. Thor Heyerdahlnál) stukkószerűen burkolt s a görögök a lényeg megértése nélkül ezt utánozzák. A "chiton" az egész Elő- Ázsiát és a Mediterráneumot elárasztó szumir export cikk, a "kit" volt finom fehér vászon és ebből készített, alsótestet takaró lenge ruhadarab, v. ö. "kötő" és "gatya" szavainkkal), a "görög lámpának" nevezett tipikus formájú olajlámpa az archeológiai bizonyítékok szerint szumir lámpa volt, a kétágú "pán-síp" szumir zeneszerszám, a pentatonikus "görög" skálák, amelyekhez semmi közük az európai zenének, de annál több a turáni, többek között a magyar zenének is, szintén szumir skálák. A "görög" íráson éppúgy rajta van a márka "Made in Sumer", amint a görög nyelv összes kultúrszava is szumir szó. A kisázsiai "görögök", a "jónok", az "eolok" nem is "görögök", csak a görögök görög nevet adtak mindennek és ezzel félrevezették az utókort. A görög chariot, szumir harckocsi, az "eol" hárfa egy gyönyörű példányát Ur város romjai alól ásták ki.

7. Az etruszk nép származása és faji hovatartozása eddig még nincs "eldöntve", talán azért, mert az állandóan szaporodó jelek szerint nem volt árja s ezt úgy látszik nehéz megállapítani. Írása rovásírás ugyanazokkal a betűjelekkel, mint az ősi szumir, vagy a magyar rovásírás. Nyelvük ugyanolyan ragozó nyelv, mint a szumir, vagy a magyar, vagy a turáni nyelvek. Nyelvi maradványaik száma igen kevés, mindössze 7-800 szó, amelyeknek eddig csak egy töredékét sikerült megfejteni és ezekből a szófejtésekből is sok csak hozzávetőleges. A megfejtett szavak között azonban feltűnően sok szumir és magyar rokonságú szó van. A latinba etruszk szavak százai kerültek bele, természetesen "latinizálva". Mindaz, amit az etruszk nyelvről és kultúráról tudunk, "turáni" szumir és magyar vonatkozásban egy külön tanulmányt kívánna. A szumirokkal kapcsolatban egyre szaporodó ismereteink tükrében az etruszkok hovatartozása egyre tisztábban látható. Az Appenin- félsziget kelta-fajú kategóriái számára ugyanaz volt az etruszk, ami a görögségnek a "kréta-mykenei".

8. A szumir agu-.ból évezredek során etruszk ecu lett, ebből újabb 500 év alatt latin "egu". Mióta a szumir irodalmi anyagból tudjuk, hogy volt egy alacsonyabbrendű félisten jellegű mitológiai lényük, a mámor és a férfi-erotika istene, az animizmus korából megmaradt "Bakus" ami betű szerint bak-őst jelent (egy kecskebakszerű lény, aki nőnemű emberi lényekkel szeretkezik; a rómaiak így is ábrázolták, szarvakkal és kecskelábakkal), tudjuk, hogy honnan jön a Bacchus és honnan van az erdők, ligetek mitológiai lénye, a Pán és a faun (akárhogy megbotránkoznak is a "finn- ugor" nyelvészek, az erdők, ligetek általában "fa" nevű növényekből tevődnek össze). A szumir "sza" (száj) és "bul" (fuj) szavak ismeretében már tudjuk, hogy honnan ered az etruszk "supul" szó, amelyből a latin "subul" lett és ami sípost, sípolót, fuvolást jelent (v. ö. a magyar száj, fúj, síp, sípos szavakkal). A szumír eredetű etruszk "zeri" szóból, amely ünnepélyes aktust, szertartást jelent és amely egy tőről fakad a mi ősi "szerű" szavunkkal, lett a latin "ceremónia" és így tovább a szavak százain és százain keresztül.

9. Ezeket az "országokat" nem egyszerű "birodalmaknak" nevezi az európai történettudomány gavallériája, sőt a magyar történettudomány is, amely pedig a magyar történettel szemben kifejezéseivel és meghatározásaival ugyancsak szűkkeblű. Váczi Péter pl. ismert munkájában "a gótok pannóniai birodalma" kifejezést használja, viszont ha egy-egy magyar a középkorból "magyar birodalomról" beszél, amelyet a maga hatalmas több, mint félmillió négyzet km-es területével össze sem lehet hasonlítani a Dunántúllal, "nagyzolást" emlegetnek.

Karulu erőfeszítése azonban rövidéletű felszikrázás csupán, amely csak haláláig tart. műve halála után szinte azonnal szétesik (814), a "verduni osztozkodás" (843) már formailag is likvidálja a "frank-római birodalmat", amely az évszázad végére még papíron is megszűnik, s a halálával újrakezdődő káosz teljessé válik megint. "Európa" és az a faj amely létrehozza, ennyire jut félezer év alatt. A "művelt" és felsőrendű európai lakosság mediterrán területekre eső részének 80, északibb "germán" területekre eső részének 99 százaléka egészségtelen vityillókban, veremlakásokban lakik, ollót, borotvát csak esetleg hallomásból ismer, fürdeni csak alkalomszerűen fürdik s a fehérneművel még a legfelsőbb réteg is majd csak a keresztes háborúk idején, keleten ismerkedik meg, az alsóbb osztályok meg majd csak az "újkor" elején, a 16., 17. századokban. műutak építését római módra majd csak a mediterrán civilizáció pusztulása után 1400 évvel, a 19. században kezdi el megint Angliában egy MacAdam nevű skót mérnök.

Ha az "európai" civilizáció képe ez, a középkor első 500 éve folyamán, nem sokkal szívderítőbb a kulturális kép sem.

A kezdődő Európa mediterrán felében nem. az indulás, hanem elmúlás hangulata lebeg. A kollektív korhangulat a haldoklás és a vég. "Mundus senescit", "öregszik a világ" írja az 5. század írója s a mediterrániból európaivá süllyedő társadalomnak a középkor első felében ez marad az életérzése. Az ezredik évre várják a világ végét.

Mivel a világ úgy sem sokáig tart már s a földi élet amúgy is csupán "siralomvölgy", rövid átmenet az örökkévalóságba, itt alaposabb beruházásokat csinálni amúgy sem érdemes, az egyetlen civilizációs tevékenység, az Egyházé, csupán foltozás, amelyhez a mediterrán törmelékeket használják fel. A kulturális tevékenységhez azonban ez használhatatlan, hiszen ez a tevékenység "keresztény", a mediterrán anyag meg "pogány" s nemhogy alkalmatlan, hanem életigenlésével egyenesen veszélyes is. Az első két "európai" évszázad ennek megfelelően szellemi negatívum, a réginek módszeres pusztítása anélkül, hogy helyébe bármi újról, "keresztényről", "Európát", a "mediterránnal" szembenállót kifejezőről gondoskodott volna.

A "mediterránit" pusztító negatívum mellett az első már "európainak" nevezhető pozitívum a 6. század derekán jelentkezik az első, mediterrán származású, de már programatikusan, pozitívan és céltudatosan "keresztény-nyugati" szellemben, Cassiodorusban, aki a mediterrán kultúranyag kiirtása után visszamaradó szellemi vákuumba akar is helyezni valamit, ami "nem-mediterrán". A ritka és drága pergamenteket ő és az ő szellemi utódai már nem pusztítják el, hanem levakarják a rajtuk levő klasszikus szövegeket s "keresztény" szöveget iratnak az így nyert lapokra. Persze ezek a szövegek értékben meg sem közelítik a Cicerók, Galenusok, Vergiliusok, Pliniusok írásait, a lépés tehát, ha pozitív is, süllyedést jelent a mediterránból az európaiba. Ez a süllyedés zuhanássá fokozódik Nagy Szent Gergely pápával, az európai szellemet megfogalmazó, s annak félezer évre irányt adó első igazán "európaival", aki a latinnak még klasszikus szépségét és tisztaságát is száműzi, mert az "mediterrán" és bevezeti az európai szellemi életbe a vulgáris "konyha"- latint, a klasszikus latinhoz képest zuhanást jelentő középkori latint. Ő száműzi a retorikát, ő építi át a mediterrán szellemi elegancia csiszoló műhelyeit a retorikai iskolákat európai "schola cantorumokká", amelyekben a régiből csak egy kis elemi grammatika marad. A szellem lesüllyesztése szándékos, nem negatív, hanem pozitív "európai" tevékenység, az új "európai" szellemi ideál a "bölcs tudatlanság", a "docta ignorantia", és hiába küzd az életéért a "mediterrán" egy-egy Isidorban, vagy Scotus Eruigenában, vagy a germán inváziótól mentes kelta Írország szellemének más, kontinensre jött követében, Karulu Magnus kérészéletű "reneszánsza" csak kurta intermezzo. A kereszténység mezopotámiai tisztasága feltöltődik "európai" babonákkal, varázslatokkal, ördögökkel és boszorkányokkal Európa első 500 éve alatt, s Cluny mindennek majd a véglegesítését jelenti. A mezopotámiai fény meleg mediterrán csillogása 500 év alatt megdöbbentően elsötétedik a történet színpadára lépett új faj, a Homo Europaeus világában, amely ördögűzésekben, a többi fajok kuIturáiban ismeretlen boszorkányégetésekben, "eretnekek" égbekiáltó és szadisztikus kínzásaiban és tömeges lemészárlásában fogja saját európai képére és hasonlatosságára átretusálni a mezopotámiai Ember Fiának, a fehér ruhában járó, derűs Jézusnak embert és életet szerető, megértő és megbocsátó tanítását.

A művészet terén ugyanez a helyzet. A mediterrán momumentalitás három és fél évszázadon keresztül tökéletesen, sőt, szinte már érthetetlenül hiányzik, nemcsak abban, hogy az új, az "árja" semmit nem épít, sőt, néhány ritka kivételt kiszámítva, továbbhasználás helyett elpusztítja a régit, hanem, és főleg, abban, hogy a történelembe lépő új faj életformájában, életérzésében és "színvonalában" nem "nomád", hanem "sesshaftig", a nem mozdítható művészetek, az építészet, a szobrászat, a "monumentalitás tisztelete" tehát lényegadó tartozéka kellene, hogy legyen. Művészete mégis, csodálatosképpen, tipikusan a lovas társadalmak művészete, "kisművészet"` és ezt is főként a kelet-európai turáni népek lovas-világából érkező gótok képviselik. Faragásaik, szalagdíszítésük, ötvösségük, kisplasztikájuk egyaránt "mozgó", "nomád", Iovas életformára vall, mintha csak onnan tanulták volna el két évszázados meotiszi tartózkodásuk alatt, és ebből az alacsonyrendű nomád és turáni kultúrelemből nő ki az első "európai" művészet, a tipikusan, határozottan és döntően nem monumentális ösztönzöttségű miniatúr művészet a kódexek lapjain. A "monumentális", ha majd a 10. században jelentkezni fog, a "mediterránból" fog jönni megint, a bizánci "román"-ban. Az igazán "európai" "gót" megszületéséhez hétszázötven esztendőre lesz szükség (12-ik szd.).

Mindebben, a letelepedés ösztönében kifejezésre jutó "felsőbbrendűségből" nem sok van. A mediterrán monumentalitást, az urbanitást és épületeit Európa csak annyira becsülte, hogy elpusztította, őket. Európa, életének első 500 éve alatt falutelepülés.

Ha egy objektív európai történettudomány vette volna a 9. század Közép-Európába érkező magyarjait szemügyre, a szemlét a kilencedik század Európájából kiindulva kellett volna eszközölnie, márpedig ez az Európa egyáltalán nem "urbánus" Európa. Ebben az Európában sem a táj sem annak embere nem "civilizált". Ebben az Európában a lakosság háromnegyed része falusi, vidéki "paganus" parasztlakosság, amely fölött néhány durva, rakoncátlan és analfabéta "gróf" basáskodik. Ebben az Európában a lakosság túlnyomó része kezdetleges lakótelepeken, szegényes sárkunyhókban él. A délibb részeken megmaradt néhány tucatnyi elnyűtt római város nem karakterizálja a földrészt s ha egyáltalán karakterizál valamit, ez a valami nem "Európa". Ez még mindig a Mediterráneum. A földrajzi és etnikai "Európa"- fogalom keletkezésétől a magyarok érkezéséig eltelt négy évszázad alatt az egész Európában egyetlen egy említésre érdemes épület jön létre, a KaruIu Magnus által az avaroktól összerabolt "30 szekeret megtöltő arany és drágaság" egy részéből Aachenben emelt dóm 807 és 814 között, s ez bizony "civilizációnak" még az angolok első királyának, Alfrédnak a magyar honfoglalást megelőző évtizedekben írt "Domesday Book"-jóval együtt is kevés ahhoz, hogy az érkezőket ez az Európa "barbároknak" tekinthesse.

A Karulu Magnus halálával abba is maradt aacheni építkezés után 150 esztendőn át megint nincs semmi "kultúrára" és "civilizációra" valló és művelődéstörténetileg értékelhető építkezés. Európa a 9. század végéig nem tud felmutatni egyetlen szobrot, egyetlen festményt, egyetlen önállóan létesített várost és egyetlen eredeti irodalmi alkotást.(11) Népdalai, meséi, hősmondái viszont az "alacsonyrendű ázsiai barbároknak" is vannak.

Az "európai" irodalom - leszámítva a népmondákat, (12) melyeket majd évszázadokkal később fognak írásban rögzíteni - majd csak három évszázaddal a magyarok érkezése után a troubadurok, trovatorek, minnesängerek költészetével indul el. Az első feljegyzésre méltó európai költő név viselője, a vogeIweidei Walter lovag a magyar honfoglalás után 275 évvel, az assisibeli szent költő, Franciscus 287 évvel születik és amikor apró kis források módjára bugyogni kezdenek a nehézkesen bontakozó európai szellem igazán "európai" hangjai 800 csaknem teljesen meddő európai esztendő után a 13. században, a Kárpátok ölén élő "ázsiai" és "barbár" jövevény daloló ajkán már meglepően könnyed és csiszolt lírában alliterál magyarul az istenszeretet:
"Világ világa,
Virágnak virága,
Keserűen kínzatol,
Vasszegekkel veretel ..." (13)

A székesegyházak és aquinoi Szent Tamások" a lovagvárak és trubadúrok, a Cid-románcok és a fehér alsóneműek 13-ik századáig azonban hosszú utat kell még végigbukdácsolnia a 9. század Európájának. Egyelőre még nincs pénzgazdaság és pénzforgalom. A "civilizált" Európában százezrek élnek és halnak meg anélkül, hogy életükben egyetlen pénzdarabot láttak volna. A mediterrán vidék kevéske kisiparát leszámítva csak háziipar van, önellátás, cserekereskedelem. Nincs adózás, ami pedig minden civilizációs tevékenység alfája, nincsenek közintézmények, nincsenek utak, nincsenek hidak, nincsenek csatornák, nincsenek kórházak és nincsenek iskolák. Karulu Magnus, az első valóban európai császár nem tud sem írni, sem olvasni.

Ennek az Európának és ennek a Home Europaeusnak életszínvonalát és életfolyamatát találóan nevezte el Rotteck "konsolidierte Barbarei"-nak.

Rövid, de részleteiben és arányaiban egyaránt megbízható vázlatban az volt az az európai "civilizáció" és "kultúra", amelybe a magyarság a 9. század végén, mintegy 400 évvel a germán népek honfoglalása után megérkezett. Árpád népének már nem jutott a hajdani városokból, gyönyörű épületekből, pompás utakból, hidakból, vízvezetékekből, fürdőkből, fórumokból, retorikai iskolákból semmi, csak mohosodó romok. Ez a nép nem civilizált mediterrán társadalmakra telepedett rá, mint a germánok. Ennek törzsfőit nem nevezték el bizánci, vagy ravennai császárok "rexeknek" s ennek viselt dolgait nem jegyezték fel retorikai iskolázottságú mediterrán kultúremberek az utókor számára, mert akkoriban ez a típus sehol sem volt már található a germánok "Európává" süllyedt világában és Ravenna és az egykori Konstantinápoly ekkor már eltűnt Európa politikai irányításából. De meg ez a nép nem is szegődött idegen urak zsoldjába.

Ezek az emberek nem voltak keresztények, de nem voltak bálványimádók sem. Tisztelték az ősök szellemeit, imádták a fényt, a világosságot, szerették a tisztaságot, az életet és a szabadságot és megbecsülték asszonyaikat.

Ezek az emberek a Nap Fiai voltak. Turániak. "Barbárok".