2009. december 12., szombat

dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria 3. rész XIV. ÜGEK KAGÁN

XIV. ÜGEK KAGÁN


A sikertelen felszabadító háború után lefutó félszázad, Csaba és Edemen kora, az urbanizálódás korszaka Dentu-Magyariában. Az a nép, amely ötven éven belül majd Kárpát-Magyarországon is egyre-másra fogja kialakítani városközpontjait, (1)
a megtelepedés és térfoglalás évtizedei után itt sem marad az, amit a 19. századi tudomány "nomádnak" nevez.

Hogy a kialakuló képlet lakosságának nagyobbik fele, az állattenyésztő jellegnek megfelelően legeltető rideg pásztor, aki a csordák, ménesek és nyájak legelőváltását háza népével együtt követi, ez természetes, hisz az állattenyésztés roppant arányú és külterjes ebben a korban, amikor még a "legnyugatibb" Európa is primitív őstermelő és zömében - disznókat legeltet. Hogy azonban a kialakulóban levő új szabir állam társadalma a maga egészében nem "nomád", azt vitatni sem lehet, hiszen akkora méretezésű társadalom, mint a "dentu-magyar", már csak technikai okokból sem lehet "nomád".

De még kevésbé lehet "nomád" az a nép, amely egy évezredes királyságból vándorolt ki, amelynek a múltban városai, várai voltak s amely a világ legcivilizáltabb és legrégibb s minden más népet megelőző történelmi területéről származik. Dentu-Magyariának számos bizonyíték szerint ipara, mégpedig export-ipara (kard, cserzett bőr, szőrme) és kereskedelme, a szó teljes értelmében külkereskedelme van, amelynek főútvonala a Krím.

A szomszédos Krím- félsziget akkoriban már hat-hét évszázados görög gyarmatvárosai részben görög, részben gót maradványok által lakott kereskedő városok, amelyek Bizánc felé továbbítják az ez időben már egyre élénkebbé váló kazár és zsidó kereskedelem áruit, főleg bőrt, fegyvert és rabszolgát, és a Krímbe két bejárat van. Az egyik a félsziget északi nyaka a Szurozs (Szoros, görögben Sudgea) által védett keskeny földszoros, amely 790-ben kerül kazár tulajdonból a szabirok birtokába, a másik a félsziget keleti oldalán, lévő s a Kubán torkolatánál mindössze egy kilométernyi szélességű tengerszoros, amin komppal lehet közlekedni. Ennek a szűkületnek krimi oldalán fekszik a Kubán-torkolattal szembenéző Kercs, amely nem görög alapítás, hanem még onogur-bolgár eredetű és amely szintén kazár tulajdonból kerül az új nép birtokába, még hamarább, mint Szurozs.

A gyorsan szaporodó dentu-magyariai szabir városok zöme azonban nagyobbik részben a Dnyeper-vonalon, kisebbik részben pedig a Donec-vonalon (2) keletkezik. A tengerparti városok s talán még a Dnyeper legdélibb szakaszának városai komoly valószínűség szerint egykori, de rombadőlt római telepek újraélesztése útján álltak elő (3), de az északibb alapítások határozottan szabir - esetleg onugur- bolgár - létesítmények.

E dnyepermenti városok neveiből, szörnyen eltorzítva, Konstantinos Porphyrogenitos őrzött meg egy néhányat ` már többször említett munkájában (4), és ezek mind a Dnyeper-vonalon feküdtek.

Az első és legdélibb, a már többször említett Zaporog, melyet Konstantinos "Aszpron"-nak jelöl, amely szó, szerinte a besenyők nyelvén "fehéret" jelent, amelyben azonban akárhogy is ejtették a területet megszálló besenyők később, egészen tisztán felismerhető, még Konstantinos torzításában is a "szabir" szó (aszaberon). Ettől északra a következő szabir város valószínű neve Fenyőkáta volt (5),
amelyet, ha e sorok írójának etimológiai rekonstrukciója helyes, egy Karakán-káta nevű város követett északnak a Dnyeper mentén. Északnak továbbhaladva a következő szabir város Szalma-káta volt (8)
és a következőnek a nevét Konstantinos aránylag tisztán Szaka-káta néven adja (9).
A hatodik városnév már megint nehezen hámozható ki a görög torzításból, de a valószínű név Gyana-káta (10).

Feltűnő, hogy Zaporog kivételével ezek az összes városnevek - káta végződésűek, a Magyarországon egyébként ismert és gyakori "Káta" névnek tehát valamilyen konkrét jelentése lehet, amit e sorok írója egyelőre még nem tud. Mivel e városok mindenike - éppúgy, mint a magyarországi "Káták" is - folyóközelben vannak, nincs kizárva, hogy a "káta" szó esetleg az újmagyar "gát" szóval van valaminő viszonosságban. Ezeknek a városneveknek szabir voltát erősen valószínűsíti a tény, hogy az első közülük magát a "szabir' nevet is viseli. Ennek a hat dnyeperi városnak a sorát egyébként hetedikként Kiev zárja le, amelynek "turáni" eredete (Kiev - Kő) ma már kétségtelen (11).

A Donec-völgyi - ma már részben feltárt - szabir városnevek felől nincs, vagy legalábbis eddig még nincs egykorú közlés a birtokunkban, azonban a ma is meglevő "Suwar"-ról majdnem bizonyos, hogy az is a "szabir" szó 12 évszázad alatt eltorzult formáját őrzi. Bármilyen hiányosak is azonban Dentu-Magyaria egykori városai felől az adataink, az, hogy Dentu-Magyariában jelentékeny számú város létezett s hogy ezek legnagyobb része szabir alapítás volt, teljesen bizonyos, márpedig ez eltagadhatatlanul azt jelenti, hogy a "barbár" és "nomád" magyarok akkori hazája a 8. és 9. szd.-ban sokkal urbanizáltabb volt, mint a 8. és 9. szd.-ok határozottan rurális jellegű, paraszti Nyugat-Európája, amely a 10. szd.-ig egyetlen olyan városalapítást sem tud felmutatni, amely nem görög-római eredetű.

A Krím-félsziget északi bejáróját jelentő szűk folyosóban levő Szurozs (Sudgea) birtokba vétele Edemen szabirjai részéről a kazár kereskedelmi útvonal helyett saját útvonal kierőszakolása a krimi görög kikötőkbe, és így aligha véletlen a tény, hogy ezzel a Donec-vidék megszállása és a kovácsközpont Kievbe kerülése esik egybe.

Edemen anyjának rokonságát egyébként a kovarezmi emigránsok jelentékeny számmal követhették Kazáriából (az emigránsok helyzetét, problémáit, pszichózisát mi nagyon jól ismerjük ahhoz, hogy a fenti megállapítást többnek tekintsük hipotézisnél) Szabiriába, ahol az uralkodó félig kovarezmi, sőt emigráns leszármazott és a volt perzsa arisztokrácia és középosztály, nemcsak, hogy semmi esetre sem "nomád", hanem határozottan urbánus ösztönzöttségű. Egyébként is, ha a 20. szd. Magyarországából csak a falvakat és az ötmillió parasztot látjuk és szemléljük, akkor Magyarország földműves parasztnemzet, ha viszont Pestet nézzük ezer kávéházával, színházaival, operaházával, operettjeivel, íróival és színésznőivel, filharmóniájával és dekadenciájával, akkor a kép Páris Franciaországa.

Végül pedig Meotisz is "folyóköz", "Mezopotámia", a kibontakozó civilizáció tehát "parti", akárhogy is él a Donec és Dnyeper közti alföld provinciális lakossága.

De a terjeszkedés során került szabir fennhatóság alá idegen, krimi, alán és az északi terjeszkedés folyamán, főleg a Donec-völgyben, szláv elem is, akik még csak nem is u. n. lovas-népek voltak.

Dentu-Magyaria társadalma tehát sok-foglalkozású, sokrétű és sokkal bonyolultabb annál, semmint, hogy "nomád" lehessen. A későbbi honfoglaló magyarság "nomád" elemeit, főleg majd az Etelközben csatlakozott "onogur" törzsek fogják adni, Kazária nyugati-gyepű népe, a Meotisztól északra, a Don és Donec között elterülő alföld pusztázó határőr-törzsei.

A nyolcvanas és kilencvenes években a gyér adatokból is szemmel látható lendületű terjeszkedés iránya határozottan a Dnyeper-vonal és semmi esetre sem a Don-vonal. A Don-vonal -a 8. szd. folyamán - határozottan és erélyesen kazár ellenőrzés alatt áll és Edemen uralkodásától kezdve száz éven át változatlanul barátságtalan a viszony Kazária és Dentu-Magyaria között. Mivel pedig Kazária a 9. szd. eleje óta határozottan nem imperialista katonaállam többé, hanem határozottan kereskedő-állam, a barátságtalanság alapja minden bizonnyal "kereskedelmi". Dentu-Magyaria Kazária kereskedelmi érdekeit sérti, mégpedig a jelek szerint igen érzékenyen. Mivel pedig Kazária nagy kiterjedésű, erős állam, a tér "nagyhatalma" és számos kis szomszéd nép ura, az a körülmény, hogy Dentu-Magyaria zavaró jelenlétét Kazária "sommásan" nem intézi el, arra mutat, hogy a fiatal államnak jelentékeny katonai ereje van.

Azoknak a szabir törzseknek a számát, amelyek Csaba törzsét követve elhagyták azt a földet, ahol már Herodotos korát jóval megelőző idő óta laktak, nem tudjuk. Mindenesetre az egykor húsz törzset számláló szabir népnek az a része. amely az alárendeltség és szolgaság kilátásával szemben a kivándorlást választotta az arab nyomás fokozódása idején és az elnyomatásba való belenyugvás helyett "asphali"-vált lett, jelentékeny mennyiség lehetett és egész bizonyos, hogy több törzsről volt szó.

Ez az állítás jóval több, mint egyszerű hipotézis, mert erre számos közvetett bizonyíték van.

Az első Konstantinos Porphyrogenitos, aki azt jegyezte hogy a "besenyő vándorlás idején" a szabirok egy része "ad partem orientalem Persidis" visszaköltözött. Ha a szabirságnak Meotiszba vándorolt mennyisége csupán egy törzsére korlátozódott volna, az új törzsszövetséget tervező Megyer törzs, felének leválása után, nem lehetett volna az etelközi törzsek legerősebbike és leggazdagabbika. Márpedig a honfoglaló törzsszövetség legerősebb törzse a Megyer törzs.

A második az a tény, hogy az őstörökök törzsi szövetkezései soha nem állottak két törzsből. A legkisebb törzsszövetségi létszám három törzs, hiszen a törzsszövetségekben az egyes törzseknek különböző volt a funkciójuk. Ezek a tömörülések nem pusztán katonai, hanem gazdasági tömörülések is és a három alapfunkciónak, védelem, táplálkozás, felszerelés, meg kell lennie. A javak cseréje egy szervezeten belül gyorsabb, simább és biztonságosabb. Ha tehát a Meotiszba induló szabirok több törzsből tevődtek össze, számuknak legalább háromnak kellett lennie. Egy ezer kilométeres helycserét egy magános törzs nem hajthat végre. Az új hazát katonailag is meg kell szállni.

A harmadik s legdöntőbb pedig az a tény, hogy a honfoglaló törzsszövetség megszervezői és a honfoglalás irányítói a szabirok voltak, a törzsszövetség szavazás útján választott etelközi vezető-törzse szabir volt, a Megyer törzs feje, és nem az onogur törzsek kendéje lesz majd a választott vezér. A szövetségben a szabirok tehát többségben voltak, hisz ez a törzsszövetség hét törzsből állt, márpedig, mint a mű első részében kimutattuk, a lebediai onogur törzsek száma nem lehetett nagyobb háromnál.

A negyedik tény az, hogy az idegen források szerint, a Dentu-Magyaria-i szabirság vezetője "kagán" címet visel,

13. Az első világháborút megelőző évek folyamán az orosz archeológiai ásatások több helyen (Verkhni-Saltov Smolin, Suwar) tártak fel telepeket a Donec-völgyben, amelyek nem szláv hanem turáni jellegűek s amelyeket kazár; vagy más rokonnép telepeinek gondolnak. Az építkezések idejét a 9.-10. századokra teszik. Mivel ezek ebben az időben sem kazár, sem besenyő építkezések nem lehetnek (kazár építkezések nem lehetnek az időpont miatt, besenyő építkezéseknek meg túl koraiak volnának, amennyiben a besenyők egyáltalán építkeztek), dentu-magyariai építkezéseknek kell lenniök.

14. A kievi kovácsipar a 10. és 11. századokban éri el tetőpontját és a magyarok távozásakor visszamaradt szabir mesterek és leszármazottjaik folytatják: (v. ö. számos kievi és Csernigovi (egykor Győrnek hívták, Konstantinos "Gyra"-nak írja) lelettel).

1. A magyar történettudomány szinte ráerőszakolta köztudatunkra, hogy városainkat német telepesek alapították. Az a körülmény, hogy a hegyvidékek lakosságának, bárkik is legyenek, iparból és kereskedelemből kell élniük és ez szükségképpen jelent urbanizálódást, szemben az agrárkultúra lehetőségű alföldekkel, optikai csalódást okozott, az pedig, hogy a bevándorló elem a perifériákra szorult, növelte ezt a csalódást. Miskolc, Kassa, Eger, Esztergom, Győr, Fehérvár, Csanád, Buda, Veszprém, Gyulafehérvár, Szeged Kikinda még részben avar vagy éppen hun alapítású városok s a honfoglalást követő "pogány" évszázad cáfolhatatlanul magyar alapításainak száma igen nagy (Solt, Kál, Szolnok, Tarján, Keve, Tur, Nagyvárad, Tarcal Abasár, Heves, Gyöngyös, Üllő, Jutas, Káta, Doboka, Bonyhád, Kálló, Salgótarján, Megyer stb., stb.)

2. V. ö. az előző fej. 13. sz. lábjegyzetével.

3. Ezek a városromok nagy részben fel vannak tárva és római eredetük megállapítható.

4. De Administrando lmperio, c. 37. Ezekről a "besenyő" városokról az idézett forrás, mint akkoriban már elhagyatott (Kr. u. 347) városokról beszél, a besenyők tehát nem alapíthatták őket, viszont az általa adott nevekről azt állítja, hogy ezek besenyő nevek.

5. Mivel határozottan nem besenyő alapításról van szó a szóban forgó város, mint a többiek is, csak szabir város lehet, már csak neve miatt is, még akkor is, ha esetleg régebbi onogur- bolgár eredetű helységekről van szó.

6. Konstantinos munkájának idézett helyén "Toüggátai" szó áll!

7. Az idézett helyen "Krachnakátai".

8. Az idézett helyen "Salmakátai"

9. Az idézett helyen "Sakakátai"

10. Az idézett helyen "Giaionkátai"

11. Kiev magyar alapításáról jelen fejezetben még bőségesen lesz szó s a névnek a "kő" szavunkkal való azonosítása immár nemzetközileg elfogadott tény.

12. Talán a rejtélyes "asphali" szó éppen erre az exodusra vonatkozik, amely "bilincsekből való szabadulás" volt. Talán a vazallus-sorsot nem vállaló szabir részleg egy jelzővel különböztette meg magát a többitől s ezt fordította Konstantin "asphali"val.

13. A kazárok 834-ben bizánci hadimérnökökkel egy nagy erődrendszert létesítenek a Don alsó szakaszán Sárkhel nevű árumegállító helyüknél.( vámhely). Sárkhel Fehérvárt jelent, ami ómagyar szó. Sár annyi régi magyar nyelven, mint " fehér" (v.ö. sárarany-fehérarany, Saroldu (Géza fejedelem felesége) "fehér menyét" stb.), a hel(y)" végződés viszont igen közönséges nálunk vásár- és vámközpontok megjelölésére (v. ö. Vásárhely, Szombathely( itt szombat volt a vásár- és vasárnap) szerdahely ( itt szerda volt u.a.) Csütörtökhely, Sarkhel is vásár és vámhely volt.

A negyedik tény az, hogy az idegen források szerint, a Dentu-Magyaria-i szabirság vezetője "kagán" címet visel, ami több törzs irányítására utal, de erre utal az is, hogy "alkirályuk" kovácskirályuk", azaz "tarchun"-juk (Tarján) is van éppúgy, mint a kazároknak. Két másik törzsi név a Jenő" és a "Gyarmat" szintén dél-kaukázus-káspi vidéki őstörök szavak éppúgy, mint későbbi, honfoglaláskori vezetőik (Ond, Tas) nevei is.

Az ötödik tény az, hogy a szabirok olyan komoly problémát jelentettek a kazár birodalomnak, hogy az erődművekkel lesz kénytelen megerősíteni az Alsó-Don vonalát ellenük (13) és ez arra is mutat, hogy létszámuk komoly erőt jelentett. Ezzel az adattal, mellesleg érdemes egy kissé részletesebben is foglalkozni.

G. Vernadsky, a yale-i egyetem orosz származású professzora, Ancient Russia c. történész körökben egyébként közismert könyvében egy egész elméletet épít fel erre az egyetlen adatra, és egy egész, természetesen szláv államot hoz létre ebből az egyetlen tényből amely állam szerinte az első normann-orosz állam a történelemben, amelyből majd Oroszország kibontakozik és amely államot ő "First Rus Kaganat"- nak első orosz kaganátusnak nevez, tekintet nélkül arra, hogy a "kagán" szó sem nem normann, sem nem szláv, hanem ogur-török szó azzal a fogalommal fogalommal együtt, amit az jelent. Ez az "első orosz kaganátus " pontosan Meotiszban, Dentu- Magyaria területén van az általa szerkesztett térképen, amelyen a Don- Dnyeper vidéke csakúgy hemzseg a szláv "törzsektől" a 9. szd.- ban. Vernadsky professzor ugyanis rájött arra, amire a "céhbeli" magyar történettudomány nem jött rá, hogy t. i. a kazárok ezt a nagyarányú és költséges erődrendszerűt nem létesíthették saját onogur - vagy mint Vernadsky írja "magyar" határőrvidékükkel szemben (14),
ebben a térben tehát, a kazár birodalom tőszomszédságában egy ellenséges politikai képletnek kellett lennie.
Mivel pedig Lebedia ez nem lehetett, itt nyilván egy normann-orosz képződménynek kellett lennie - mondja Vernadsky. Vernadsky professzornak abban, hogy itt egy, a kazárokkal ellenséges képződménynek kellett lennie, tökéletesen igaza van, hiszen Hómannak az az állítása, hogy ezt az erődművet a lebediai onogur törzsek fékentartására létesítették volna, már csak azért is elfogadhatatlan, mert Lebedia Sarkeltől jóval északabbra, a nagy Don-kanyarban terült el.
Arra azonban, hogy ez az ellenséges képződmény egy orosz kaganátus volt, Vernadskynak abszolúte semmi kútfőbizonyítéka, de még csak halvány jele sincs

Ez az "orosz kaganátus" kizárólag Sarkel felépítésének adatára épül.

Vernadsky ezt érzi is és ehhez a rendkívül merész hipotéziséhez fantasztikus szívóssággal kutat az egykorú arab és bizánci kútfőirodalomban "bizonyítékok" után és ezzel a nagy kutatótevékenységgel örökre lekötelez bennünket. Vernadsky lényegében elvégezte azt, amit a mi történettudományunknak kellett volna elvégeznie. Bebizonyította, hogy Lebedia mellett itt még egy hatalmi képlet létezett. Hogy ő ezt egy "Rus Kaganatenak" állítja, az más kérdés. Hogy mit végzett és miket állapított meg Vernadsky ezen, a számára olyan fontos területen, azzal érdemes kissé behatóbban foglalkozni.

Az első dolog amit megállapít, a szabirság létezése pontosan ebben a térben, Meotiszban. Ő ezeket a szabirokat normannoknak, közelebbről svédeknek állítja és nevüket -ő szlávosan szavardoknak nevezi őket -a svéd "svert" (angolban sword) szóból származtatja azon az alapon, hogy ebben a térben a 9. szd.-ban kardgyártási ipari központ van. A dél-kaukázusi kovácsolási rendszerű szerint készült kievi kétélű kardok a korban igen ismertek, honfoglaláskori magyar sírokban is előfordulnak, azonban természetesen nem svédek csinálják őket. [Megj: Tömören ennyit a svéd acélról. ;-) ]

Vernadsky szerint ezek a normann-svéd "szavardok" a 8. szd. harmincas éveinek végén érkeznek ide Skandináviából s a besenyő invázió idején - mikor őseink elhagyták ezt a területet, a dél-kaukázusi térbe vonultak. Állításának igazolására Konstantinos Porphyrogenitos előttünk igen ismert mondatára hivatkozik, hogy a mi szabir őseink egy része "ad orientem partem Persidis" költözött. Ezt ő a svédekre, a "Rus Kaganate" megalapítóira vonatkoztatja és bármennyire udvariatlan dolog is ez részemről, de meg kell állapítanom, hogy Vernadsky tudatosan félre akarja vezetni olvasóit, ez ugyanis nem lehet jóhiszemű tévedés. Vernadsky átolvasta a tudós bizánci császár könyvének ezt a fejezetét (38. fej.), és rögtön a fenti közlés után olvasnia kellett ezt a mondatot is:
"Ad Turcos (tehát már csak ezért sem lehetnek svédek!) vero ortum verses in Persidis partibus habitantes, negotiatores suos (t. i. a magyarok) mittunt etiam nunc ii qui occidentem incolunt predicti Turcae invisuntque illos et responsa saepe ab illis per hos accipiunt".
Konstantin görög császárral Árpád unokája, Tormás közli ezeket. S azt is, hogy őseinket "non sed Turcae sed Sabartoeasphali", nem törököknek, hanem szabirokak nevezték.

Bizonyítékok után kutatva az ő "Rus Kaganatejának" létezéséhez, felfedez ugyancsak Konstantinos könyvében értesítést arról, hogy ebből a térből 838-ban egy követség érkezett Bizáncba, ahol ez a követség a kazárok ellen próbált valaminő egyességet létrehozni, azonban sikertelenül, sőt a követséget az Alduna-Krim térben folyó háborúskodás ürügyével a bizánci udvar haza sem ereszti ( Annales Bertiani, anno 839), hanem Jámbor Lajos frankrómai császárhoz küldi, kerülő úton jussanak haza, itt azonban fogságra vetik őket. Vernadskynak nem üt szeget a fejébe, hogy a következő évben, 839-ben, a "magyarok" bolgár szövetségben támadást intéznek egy aldunai bizánci vállalkozás ellen, amelyben "vereséget szenvednek" és a következő évben 840-ben befejezik a kievi erőd építését, amelyet Keö (Keve), Csák és Geréb (15) hadnagyok irányítanak, ezek az események tehát nyilvánvaló összefüggésben vannak egymással.
Az a 838-i követjárás a szabirok követsége lehet, így ezeknek a "szabiroknak" valamilyen összefüggése a magyarok", 839-i támadásával erősen valószínű.
Vernadskynak nem ez jut az eszébe, hanem egészen más. Mivel a szóban forgó kútfőben, Konstantinos Porphyrogenitos 140 évvel az eset után írt könyvében nincs megadva a követek nemzetisége - és mivel nincs megírva, hogy kicsodák, miért ne lehetnének ők Rusok -Vernadsky siet megállapítani, hogy ezek valószínűleg az ő "Rus Kaganatejának" a követsége voltak, tehát az ő "First Rus Kaganateja" - létezett :D (16).

Van azonban Vernadskynak erre még két másik egykorú bizonyítéka is. Természetesen ugyanilyen meggyőzőek, mint ez.

Ugyancsak bizánci forrásból Vernadsky felfedez egy adatot, amely szerint a bolgárok 773-iki támadása alkalmával a bizánciak ellen, V. Konstantin császár, miután a rendes flotta nem képes a bolgárokat visszaverni, saját személyes "orosz" flottájával is beleavatkozik a harcba, Vernadsky megállapítja, hogy ez az első eset, amikor az "orosz" név történelmi forrásokban megjelenik, és ez a speciális "orosz" flotta nem származhatik máshonnan, mint az ő "Rus Kaganatejából", nemcsak azért, mert az, lévén az Azóv-régióban, bizonyára hajózó állam (és persze jobb hajói vannak, mint a bizánciaknak olyannyira, hogy a császár udvari flottáját sem bizánciak készítik), hanem azért is, mert ebben az időben még "orosz" - Rus - államképződés sehol máshol nincs. Az igaz, hogy Anasztáziusz vatikáni könyvtáros, aki az eredeti görög szöveget latinra fordítja -s aki mint görög ember, nyilván tud görögül - a szöveget úgy fordítja, hogy a császár személyes vörös flottájával is beleavatkozik a harcba, a döntő szó, "rossia", ugyanis görögben "vöröst is jelent meg "oroszt" is, sőt "vöröst" előbb jelentett, mint "oroszt" és erre Vernadsky figyelmét fel is hívták, mindezt azonban ő nem akceptálja, mert bizonyos forrásokból tudja, hogy "az oroszok szokása volt a hajókat vörösre festeni", tehát a "Rus Kaganate" igenis létezett. A vörösre festett orosz hajókat e sorok írója el is hiszi Vernadsky professzornak, csak éppen azt nem látja ebből, hogy miért helytelen Anasztáziusz fordítása. Nem volt külön császári flotta "vörös flotta". A bizánci udvari etikett minden a császár felséges, sőt isteni személyével összefüggő dolog biborszínű, vörös, "rossia", szóval volt, még az ágynemű is, és ezt az adatot kollegális tisztelettel ezennel felajánlom Vernadsky professzornak, mint további bizonyítékot a "Rus Kaganate" létezéséhez.  [:D ]

Másik egykorú kútfőbizonyítéka még meggyőzőbb. Egy arab író, Ibn Kordadbeh (Vernadsky írásában Khurdadhbih) 847-ben írt könyvében beszámol arról, hogy Rus kereskedők Bagdadba szállítanak árukat. Kordadbeh nem írja meg honnan, csak leírja az útvonalat, amit használnak.
A Donon jönnek addig a pontig, ahol a legközelebb folyik a Volgához (ez a pont a mai Sztalingrád), itt szárazföldön szállítják át az árút a ca. 85 km-es távolságon a Volgára, ott átrakják hajóra és a folyó alsó-forrásán, majd innen a Káspi-tengeren viszik az árút Bagdadba.
A szövegből nyilvánvaló, hogy ezek a kereskedők északról, az akkor még egyetlen civilizált pontról, Novgodból ereszkednek le a Donon, majd a Volgán tovább. Ez adat Vernadsky professzor Azov-vidéki "Rus Kaganateja" tekintetében így használhatatlan volt. Mivel azonban Vernadskynek mindenképpen "bizonyíték" kellett, kitöprengte, hogy miért ne mehettek volna ezek a "rus" keskedők felfelé a Don-folyón Sztálingrádig és onnan fent leírt úton lefelé tovább. És Vernadsky professzornak ebben megint igaza volt, mert egy folyón felfelé is lehet utazni. Az említett forrásban azonban, amelyet ő francia fordításban olvasott ez a kifejezés van: "descendent le Don" és ez határozottan "lefelét" jelent.
Vernadsky professzor azonban, mint alapos tudós, végére akart járni ennek az adatnak s megnézte a kútfőadatot arab eredetiben is; és ott azt a szót találta "sar", ami nem azt jelenti, hogy "leereszkedni" (descendant), ami a francia szövegben van, hanem csak azt, hogy "menni", márpedig ezt lehet felfelé is, tehát "Rus Kaganate" létezett.
Igen ám, de itt megint volt egy kis hiba. A forrás arab szerzője ugyanis azt is közölte, hogy a kazár vámot ezek a "rus" kereskedők "Khamlij"-ban, a kazárok volgai árumegállítóhelyén fizették, márpedig, ha az Azov- régióból jönnek, a doni árumegállítóhelyen, Sarkhelben kellett a vámot fizetniök, hiszen alulról felfelé, Sarkhelyen kellett keresztül hajózniok. Vernadsky professzort legyőzni azonban nem lehet. Megállapította, hogy 847-ben ez a bagdadi író valószínűleg még nem tudott Sarkhel létezéséről, hiszen azt a kazárok csak 835-ben építették, ezért írta tehát Ibn Kordadbeh a volgai Khamlijt a doni Sarkhel helyett, tehát az azovi "Rus Kaganate" - létezett. Viszont ez a konokság - bármennyire is imponáló az a szívósság, amellyel a szlávok koraközépkori történelmet építettek maguknak a semmiből - már gyerekes volt. Sarkhel várát valóban 834-35-ben építették, de vámhely itt 790 óta már létezett.

Szóval az azovi "Rus Kaganatenak" sehol az egykorú forrásokban semmi nyoma.
Konstantinos Porphyrogenitos az ő sokszor idézett művének 10. fejezetében úzoknak nevezi az itt lakó népet, az úzok azonban szintén türk népek, és a sok türkfajta nép között a bizánciak nem ismerik ki magukat. Egyébként az "as" (chus) szó - gyűjtőnév.

Minderre nemcsak azért tértünk ki részletesen, mert ez is egy bizonyítéka annak az állításunknak, hogy Dentu-Magyaria és Lebedia két külön képződmény, hanem azért is, hogy bemutassuk, hogy hogyan kezelik a forrásokat a nemzeti alapon álló történettudományok. Természetesen távol áll tőlünk, hogy Vernadsky tudományos módszerét példaképül állítsuk a magyar történettudomány elé. Nagymúltú népünknek ilyesmire nincs is szüksége. Egy nép történelme azonban erkölcsi vagyon, amit minden hű fia gyarapítani törekszik és amióta a szláv ambíció propagandává torzította a történettudományt és divatba jött más népeknek nemcsak anyagi, hanem erkölcsi birtokállományát is eltulajdonítani, résen kell lennünk, mert nem az az igaz ami igaz, hanem amit a világ igaznak tart.

Az eddig felvázoltak alapján talán minden merészség nélkül tehetjük a dentu-magyariai szabir törzsek mennyiségét 6-7-re s ezeknek a kisebb, vagy nagyobb-fele térhetett vissza a besenyő-vész idején Szabirföldre.

Mindenesetre Dentu-Magyaria sokkal nagyobb és jelentősebb, mint Lebedia. Dentu-Magyaria számos jel szerint állam, és lakóinak műveltsége, életformája és életszínvonala sokkalta magasabb, mint a kazár nyomás és a terhes katonaélet miatt kulturálisan fejlődni nem tudó onogur törzseké, amelyek legalább 200 évvel vannak hátrább a szabiroknál. A szabirok egy évezredes országból érkező telepes-pionírok, akik nem egyszerűen csak legeltetnek, hanem civilizálják is e tájat.

A szabir letelepedés, mint a gyors terjeszkedés mutatja, nem egyszerűi és lezárt bevándorlás volt, hanem állandó lehetett az átszivárgás az anyaországból, hiszen a Meotis a délkaukázusi térnek tőszomszédságában van. A lakosság tehát gyorsan jelentékennyé növekedhetett és az a nép, amely már 700 évvel előbb a Kuma régióban létesített gyarmatára is telepített városokat, itt sem lehetett "nomád". Diplomáciai tevékenysége Bizánccal, Bolgáriával, Kazáriával mindenesetre olyan képletre mutat, amit ma úgy hívunk "állam" s ugyanerre mutat export és tranzit-kereskedelme is. Kiev a 9. szd. közepén már árumegállító hely és a sarkheli árumegállító hely megerősítése kereskedelmi versenyre mutat a két szomszédos állam között.

Dentu-Magyaria létrejöttében és egész karakterében nem más, mint gyarmat, amit egy politikai okokból kivándorló szabir kirajzás hoz létre egy nagy és régi családnak vállalkozó szellemű legfiatalabb fia vezetése alatt, valami olyan, mint a görögöknek volt Szicília, vagy föniciaiaknak Karthágo.

14. Sarkhel közel van a Don-torkolathoz, Meotisszal szemben Lebedia pedig több, mint 100 kilométerrel feljebb észak felé kezdődött és 6-700 kilométerrel feljebb végződött. Ez a kanyar akkora, mint Csonka-Magyarország. Hóman Bálint azt állítja a Magyar Történetben (I. köt. 60. lap), hogy valószínűleg ez volt az onogur törzseket féken tartó kazár hadsereg főhadiszállása. Fel említem, hogy az erődrendszerű a Don bal partján tehát nem a meotiszi oldalon épült.

15. A három név a Kievi Krónikából való, ahol "Kyj", "Shchak" "Khoriv" néven vannak feljegyezve. Egyik sem szláv szó és jelentésük az orosz történészeknek már sok fejtörést okozott. A Schak"-ot a Csákkal Vernadsky azonosítja, nem én. A három név mellesleg mint ó-orosz mondahős került bele a 12. században Kievi Krónikába, mint Kiev megalapításának mondai magyarázata. A három furcsa nevű személy három herceg-testvér, akik három kievi dombon három kastélyt építenek és így keletkezik Kiev. A nevek után ítélve a három személy a Tarján-törzs egy-egy nemzetségének tagjai.

16. Mellesleg Konstantinosz a "Rus" megjelölésen határozottan nem szlávokat, hanem normannokat ért, akiket megkülönböztet a szlávoktól. (i. m. 9. fej.)

Hogy mikor tűzi ki Edemen fia, Ügek kagán a hét lófarkat zaporogi kamlikjának kapuja elé, csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani.

Apja születésének ideje reális valószínűséggel tehető az arabok elleni 764-iki háborút követő esztendőre, hiszen Csaba ebből a hadjáratból hozza haza a "kovarezmi feleséget", Ügek tehát hozzávetőleges becsléssel 784-789 között születhetik (17). Uralkodásának kezdetét 810-815 közötti időre kell tennünk (18).

Ügek mozgalmas kagánkodása korában az a terjeszkedés, amely már apja idejében folyt, szinte szünet nélkül folyik tovább.

Edemen szerzeményei, a Krímbe vezető bejáratban Szurozs, amely kazár kézből kerül szabir kézbe 790-ben és a Felső-Donec régió fokozatos megszállása 790-800 között (19),
tovább bővülnek Ügek idejében, aki már rendszeresen és szabályosan, a szó szoros értelmében intézményesen csinálja azt, amit a "külpolitika" szóval jelölünk.

Egyáltalán, Ügek alakja, ahogyan az az egykorú adatokból kiemelkedik, egészen más, mint az a ködbevesző ősi figura, amit az Emese-mondából nyerünk.
Első konkrét adatunk felőle, hogy a 818-820. években hadiállapotban áll a bolgárokkal s tevékenysége a bizánci politika éles szemét sem kerüli el. Konstantinosz Porphyrogenitosz sokszor idézett művének 10. fejezetében ez a nyilvánvalóan régebbi munkákból kompilált mondat van: "Tudni kell, hogy az aszok indíthatnak háborút a kazárok ellen, mivel a közelükben élnek" (20). Ezeknek az "aszoknak" kagánjuk van (Chacanus ) és a megjegyzés nem Konstantinos korára, hanem a 9. szd. elejére vonatkozik. Ezek az aszok nem lehetnek Lebédia onogurjai, mert azok "türkök", de nem lehetnek a köztudat szerinti úzok sem, mert azok ebben az időben még a Káspin túl élnek. Ezek az úzok csak a szabirok lehetnek. Vernadsky professzornak az az állítása, hogy ezek oroszok "rus"-ok lettek volna, tarthatatlan. Erről a meg nem nevezett "kagánról" viszont az Annales Bertinianinak 839. évi feljegyzése is említést tesz Jámbor Lajos udvarában egy bizánci követjárás kapcsán (21).
Ez az időpont Álmos előttről való, amikor kievi normann állam még nincs.

Amikor Harun-al-Rasid utóda, Mamun kalifa, 825-ben döntően megveri a kazárokat
, Dentu-Magyaria külpolitikai viszonyaiban igen nagy változás áll be. A katonailag meggyengült Kazária védekezési politikára tér át, 834-35- ben kiépíti védővonalát az Alsó-Donon, ami arra mutat, hogy kereskedelmi vonala a Fekete-tengerre veszélyeztetve van. Három évvel ezután a szabirok egy követsége már kazárellenes szövetséget ajánl fel Bizáncban. A bizánci- kazár barátság azonban Sárkhel építése óta szilárd, ez biztosítja Krimet Bizánc számára és Ügeknek nemcsak felkínálkozását utasítják el, hanem bizonyos ürügyekkel követeit sem engedik vissza, hanem nagy kerülővel a frank birodalom felé irányítják őket császári kísérettel, ahol börtönbe kerülnek. Ügek erre bolgár szövetségben támadást intéz Bizálnc aldunai telepei ellen (839) amelyeket, bár a támadást visszaverik, Bizánc kénytelen kiüríteni (22).

Ugyanebben az időben épít várat ( 838-39 ), illetőleg kapcsol össze több kisebb erődítmény sáncokkal Ügek Kievben. Nem kétséges, hogy a kievi erődítmény létesítése Ügek felelete Sarkhel építésére és az sem kétséges, hogy ez az itt már kisebb várak védelme alatt egy idő óta működő s gyorsan fejlődő szabir kovács-központ és vásárhely védelmére szolgál a kazár birodalom onogur határőrvidékével szemben. A vár és város nagy ipari, kereskedelmi és stratégiai fontosságát jellemzően világítja meg az a körülmény, hogy ennek a Felső-Dnyepert és a Desznát egyaránt ellenőrző erődítménynek védelmét és irányítását Ügek tulajdon fiára, Álmosra bízza, aki az erődítések és vár elkészültekor, 20 vagy 21éves korában, 840-ben ideköltözik és tíz évig itt is fog maradni (23).

Természetesen az Ügek által létesített kievi vár esetében nem szabad a későbbi nagy kievi várra gondolni, amely a következő évszázadok során apránkint bővült ki (Az első nagyobb arányú bővítést Szvjatoszlav (980-1015) fogja eszközölni). Ügek vára nem volt más, mint a már meglevő Csák, Keve és Geréb-féle erődök (Szt. András-dombon, a Kiselevka-dombon és a Cyrill-utca (ma Frunze-utca) környékén) falakkal és várárkokkal való összekapcsolása. A mű egy háromszög-alakú erődítményt adott, amelynek három csúcsát és védőművét a három eredeti erőd jelentette.

Egyébként mind a három erődnek külön-külön temetője (nemzetségi-temető) volt.

Dentu-Magyaria kiterjedését egyébként beszédesen mutatja nemcsak az; hogy Kiev Zaporogyetól, a fővárostól mintegy 400 kilométernyire van s a kettő között Konstantinos öt feljegyzésre érdemes városról tud, hanem az is, hogy még Kieven túl is van dentu-magyariai erődítmény, amely Konstantinos Porphyrogenitos szerint minden valószínűség szerint a Győr nevet viseli (24). (Ez a Konstantinos által említett Győr eredetileg talán a Nyék törzs központja, a Nyék kánjának székhelye lehetett és a Nyék csatlakozása során került Dentu-Magyariához. Mindenesetre, valaminő összefüggésben volt Kievvel és ez az összefüggés később is, a magyarok elvándorlása után is, Kiev normann korszaka idején is megmaradt. ) Az északi irányba való előrehatolás közvetlen oka a Felső-Donec-régió vasérctelepei, ahol, mint már előző fejezetünkben rámutattunk, az orosz archeológiai ásatások szabir telepeket tártak fel, amelyek egyikét pl. még az első világháború előtti időben is "Suwar"-nak hívták. Ezek viszonylagos közelsége helyezi a szabir kovácsipar központját Kievbe (25).

A kievi kovácsipar
honfoglalás-előtti történetünknek egy fontos, komoly, de eddig még kellően fel nem dolgozott fejezete. Európa gazdaságtörténetének "Nagyipar" című fejezete nem Nyugat-Európában a 14. szd.-ban kezdődik, hanem itt. A kievi kard a 9. szd. második felére már világkereskedelmi exportcikk lesz. A Kárpátok ölén az új hazát a magyarok majd itt készült kardokkal fogják elfoglalni. Kievet a kardok teszik híressé.

A kievi kardok egy ideig az ősi szabir vagy ha úgy tetszik magyar formára készülnek. Ez egy 78 cm. hosszúságú, enyhén hajlott penge, amelynek felső végén, a rövid keresztvas fölött a kard vonalához képest egy kissé tompaszögben hátrafelé hajolva van a markolat, nem egyenesen mint ma. A penge alsó harmada elvékonyodik, kiszélesedik s kétélű, hogy a csapás után az emeléssel fogáscsere nélkül vágni lehessen vele (az ellenfél lovának a hasát). Mikor aztán az exportra gyártás fokozatosan kialakul, erre a célra egyenes markolatú, kétélű kardokat is kezdenek gyártani.

A kardkovácsolás ősi szabir ipar, ez a nép talán a nevét is a szablyától kapta, amely szó nem a német Säbelból származik. Ez az ipar a Kaukázusban a szumir idők óta folyik, hisz a vaskor Elő-Ázsiában évszázadokkal előzi meg "európai" vaskort. Nagy Sándor bámulva nézi a kaukázusiak vaskészítményeit. A derbenti és Terek-völgyi "zárok" roppant falainak köveit vaskapcsok tartják össze.

A vasipar olyan fontos eleme a Káspi- népek törzsszövetségeinek, hogy annak irányítója és főnöke, a "tarchán", vagy magyarban "tarján", a "kovácskirály" rangban mindjárt a kagán és a horka után következik és a kagán törzse mellett, rangban és fontosságban a kovácsok (bányászok, kohászok) törzse, a tarján törzs a második.

Dentu-Magyaría kovácsiparának kiépülése Edemen korában indul meg. A nyersvasat eleinte a Kaukázusból szerzik be, amíg rá nem jönnek, hogy a Felső-Donec-vidékén vasérc depozitok vannak, ahonnan a nyersvas a Deszna folyón Kievbe szállítható. A kievi műhelyek a nyolcszázas évek elején keletkeznek - talán szláv kezdemények is vannak ezen a vidéken - s a század első harmadára már teljes üzemben vannak. Ennek védelmére és biztosítására építteti Ügek a várat, amelynek eredeti neve talán Keve lehetett (26)...

Álmos körülbelül egy évtizedet tölt Kievben.
Távozásának okát és körülményeit egyelőre nem tudjuk, de minden valószínűség szerint ez Ügek halálával függ össze. Álmosnak atyja örökét, a kagánok méltóságát kell átvennie. Egyetlen, vagy legidősebb fia, Árpád, ez időben, 850-ben tíz év körül lehet, Kievet tehát idegenre kell bízni és ez az idegen minden logika szerint - amint látni fogjuk - az apósa lesz egy időre.

Ha mindezekből szabad Ügek halála idejére következtetni, 850-től Álmos a kagán és az fog maradni negyven éven át, míg a besenyő nyomásra ki nem kell üríteni Dentu-Magyariát.