2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XIV fejezet A PURÁNÁK ÉS AZ AVESZTA PRÓFÉCIÁJA

(ELHIVATOTT: TURÁN SZKÍTA NÉPE!)

Az indiai "Puránák", az ősi szent hagyományok könyve Turuska néven említi azt a népet, amelyre a "Puránák" próféciája szerint az India feletti hatalom - ami vallási téren is a vezetést jelenti - szállani fog.

Az indiai jaisalmeri krónika, a parszi Dinkard adataival egyezően, a Turuska-nép ősét Feridun turk-turáni királyig viszi vissza. Mahmud Ghaznavi, indiai hatalmas turk fejedelem idejében, Kr. u. 1000 körül élt Albiruni, aki a turk (turuska) királyok nemzetség-táblájára hivatkozik, mely az ő korától visszamenőleg 60 nemzedéken keresztül az indoszkíta Kanishka fejedelem "turk-turuska" fajú népének első szereplési idejéig, Kr. e. 10-ig nyúlik vissza.

A "Puránák" hivatkozott prófétikus helyének keletkezési idejét semmi esetre sem lehet a törökség tulajdonképpeni fellépési idejéig visszahozni, amikor a törökség, mint az India határa mentén lakó fehér-hunok legyőzője, hatalommá kezdett lenni (Kr. u. a VI. század közepén). Ez a törökség Indiában Mahmud Ghaznavi és Togrul bég népével jut először hatalomhoz, folytatódva azután a turk-hunfajú Goridák (1186-1206), a vegyes török dinasztiák (1206-1411), a Tamerlán (1398-1399) és Tamerlán utódaiban (Akbar etc. 1526-1857).

A "Puránák", ha végeredményben újabb összeállításúak is (a Kr. u. II-IV századból), de hivatkozásaik és felhasznált őstörténeti anyaguk a Kanishka, sőt Buddha korát megelőzően, a Kr. előtti 2. évezred kezdetére nyúlnak vissza, amikor az Indiába behívott turáni-turk Feriden, majd Afrasiáb és népe "a megsegítőből" Indiában hódítóvá kezdett válni.

Az Ain-i Akbari felsorolja azokat a turáni fejedelmeket, akik mint hódítók szerepeltek Indiában, így Hushenget, Jemshidet és a turáni Mirtás - fiát, Zohákot, más néven Nimródot, aki elől a gyermek Feridunnal - atyjának megölése után - anyja India vidékére menekült át. Később Feriden mint hódító jelenik meg Indiában, amely időtől fogva, indiai adatok szerint, a Panjab Feriden leszármazottainak a kezén maradt. Macudi, egyezően a pahlavi Dinkard adataival, a turáni Afrasiáb családfáját Turke, Turk személyén át vezeti Feridun királyhoz.

Ez időket, amikor Feridun úgy oszthatta hámom részre birodalmát, hogy az a Duna alsó folyásától Kínáig, délen pedig az Indus öbléig nyúlt, Wirth professzor adataival jellemezhetem kellőképpen, aki már hivatkozott ( Geschichte Asien Halle. 1905 ) művében a következőket mondja: "Délen ind-iráni s babilóniai görög kultúra van, - keleten és északon kínai-török világ. Csak a jüetsik felkerekedése révén kerül összeköttetésbe a két világ. A földrész legfontosabb faja volt és ma is a turáni. Csak a törökök alapítottak huzamosabb ideig fennálló nagy birodalmat, amely egészen különböző északi hordákat egyesített. A birodalom népeit déli szomszédai hiungoknak s a nyugatiak hunoknak nevezték. A birodalom első uralkodójának a XIII, vagy VIII. században Kr. e. kellett élnie. A szkíták többsége turáni volt".

Indián kívül nemcsak Zohák, illetve Nimród és Feridun népe voltak turániak, hanem a testvér Irán fejedelme és népe is, akiket az indiai párszik vallanak egyenes őseiknek.

Ebben a keretben, az itt szereplő ősi és hatalmas turk nép lehetett az az ellenség, amelytől olyannyira félt Kr. e. 1000 körül. Irán s amelynek megfékezésére szerkesztette az ugyanazon időben keletkezett "mindennapi A-hona-vára imát".

A pahlavi Dinkardi egy próféciai adatot közlő helyén olvassuk idevonatkozólag: "A zarathustrai mazdajaznan hit súlyos megrázkódtatást fog szenvedni a hamis hitet valló uralkodók részéről. Az első csapás Arjaspa turk herceg részéről fog bekövetkezni".

Ezek a hatalmuk teljében levő turáni torkok, hunok, szkíták lehettek ez időben (Kr. e. 1200-1000 körül), amikorra én a Puránák próféciai vonatkozását helyezem, maradandónak látszó hódításaik révén veszedelmesek Indiára nézve is.

Indiai iratok hivatkoznak arra a jóviszonyra, mely fennállott Huseng ős unokája, a devek fölött diadalmaskodó szkíta Tahmuraf - aki Ahrimánt, mint lovat fogta a maga szolgálatába - és Krishna indiai fejedelem között. Krishna fejedelemnek egyik rokona Feridun turáni királynál keresett oltalmat, aki elküldé Keresasp nevű generálisát Indiába, kényszerítvén az akkori fejedelmet területe egy részének a védelmet kereső részére átengedni. Ettől az időtől fogva India állandóan Feriden turk-turáni hun király leszármazottainak a kezén maradt. Ide utal a Vishnu Purána próféciája, amikor azt mondja, hogy "az India felett való uralom maradandólap fog a Zlaruska népre szállani". Feridun indiai királysága magában foglalta Panjabot is.

Mikor Afrasiáb turáni fejedelem meghódította Iránt, Firujrae indiai király fellázadt az iráni fennhatóság ellen és fel is szabadította népét az iráni hódoltság alól, majd követeket küldött Afrasiáb turáni fejedelem udvarába, felajánlva a maga hűbéri kötelmeit.

A Mahabharáta adatai szerint is, India jóval Cyrus előtt, hosszú időn keresztül volt adófizetője Feriden turáni király leszármazottainak. Ezeket az észak-nyugatról állandóan érkezett idegen turáni betelepülőket népi elnevezésük szerint is megemlíti egy indiai irat, melyre Brunnhofer hivatkozik. A régi, Romakasiddhanta című, indiai szanszkrit nyelvű munka a következő nép- és földrajzi vonatkozású összeállításban ismerteti az éppen szóban levő területen szereplő népeket;

A területek: Kacmira, Kína, Hungarasthana, (talán Dzsungarastana?), Mugalasthana és Barbarasthana. Lakóik: acvamukha (lófejűek) és cvamukha (kutyafejűek).

Azok az etiópok akiket herodotos Xerxes seregében említ, lófejű harci-felszerelésüket az indusoktól, vagy a tőlük északra lakó iráni Dadhikrava imádóktól vették át. Ha tudniillik Spiegelnek igaza van az Aveszta daidhika-iban Herodotos >dadikai< nevű népét ismerhetjük fel, akik Xerxesnek Görögország elleni hadjáratát vele együtt folytatták s baktriai fegyverzetük volt, akkor ezek iráni Dadhyank- imádók Geiger szerint vagy Ghazna területén, vagy pedig a Hindukus északi lejtőin laktak, ahova Kiepert helyezi őket. Talán ezek a dadikok vagy daidhikák akiknek az Avesztában azért "gyalogosok" a jelentésük, mert lovaikkal azok mellett egész jól lépést tudtak tartani, egyáltalában nem irániak, hanem iránizált turánok voltak, akik észak felől vándoroltak volt be. Mert a Visnupuránában, de a Brahmapuránában is ez olvasható: >Bhadracva< országában Visnu istent, mint >hayaciras<-t tisztelték. Bhadracva országa azonban indiai fogalom szerint Turkestan turáni lovas népének irdatlan nagy területe be Mongóliáig és Kínáig. A szanszkrit nyelvű >Romakasiddhanta< c. asztronómiai-geográfiai munka azért számlálja elő az >acvamukha< nevű népet a következő geográfiai-etnológiai összeállításban: Kacmira, China, Hungarasthana. Mugalasthana, Barbarasthana, sucimukha (tűvékonyszájú), acvamukha (lóarcú, lótekintetű), acvamukha (kutyapofájú), kimnaramukha (törpekinézésű), Mustagiri, Amera, Arbuda. A >lóarcúak< Góg és Magóg azon hordái voltak, akikhez az iráni Sándor-monda szerint Nagy Sándor kelet elleni hadjárata közben, egy magas hegységen átvonultában érkezett. Ló- és tevefejű szörnyek voltak. Az a magas hegység, amelyen át Sándor vonul, semmi más, mint a >Romakasiddhanta< fenti helyén szereplő Mustagiri és Pamir, amelyeken át jutottak Kínába, Ungaristánba és Mugalastana-ba. Ez az a vidék is, ahova Ptolemaeus az issedonoktól délre eső serek országában az aspakarai népet helyezi, amely név semmi más, mint közép- és fennsík Ázsia szanszkritban >Asvaciras<-nak nevezett lovas népeinek baktriai fogalmazású neve"

Még egy kínai adatra kell hivatkoznunk, éspedig a világ legrégibb földrajzi könyvére, a Su Kíng-re, amelynek adatai azt igazolják, hogy India legelső turáni őstelepülői nemcsak, hogy meghódították és birtokukban tartották Indiát, hanem továbbra is állandó érintkezésben voltak Indiával, egészen Kínáig tartva fenn kereskedelmi kapcsolataikat. A Su King megfelelő helyén a következőket olvashatjuk: "A szőtt áruk Kun- Lunból jönnek és útjuk sora: szi-kik, ku-szak és nyugati dsongok".

A Kun Lun a mai Himalája és Hindukus vidéke, amelynek turániak voltak a lakói; a szi-kik a későbbi szákák; a ku-szak a későbbi ó-ugorok; a nyugati dsongok a későbbi hunok. A Su King-et eredetileg Kr. e. 2700 körül szerkesztették és egészen bizonyos, hogy e könyv Kun-Lunjának a népe India őslakói.

A szűkszavú, de annál értékesebb etnográfiai és földrajzi adat még arról is értesít egyben, hogy a tölük elvitt nyersselyem, mint megszőtt, tehát feldolgozott áru került Kína területére vissza. Egy másik végpontja

volt az indiai selyemszövés elhelyezésének a Földközi-tengerparti Tyrus, átellenben az egykori Galileával. Hisz ismeretes a turáni népek erre való rátermettsége. Évente a kínaiak sok ezer fontnyi selyemmel adóztak a hunok népének, akik gazdag fantáziájuk mintázásával szőtték azt tele. Amikor Attila birodalma összeomlott, egy jó időre Bizáncban a hun viselet és selyem s minta jött szokásba.

Mint látjuk, a vázolt történelem előtti korra vonatkozó adatok megemlékeznek e kor kultúrájáról is. Ez a kultúra a "Puránák" szerint India felől sugárzott egyrészről, de főként a transkaspi területek környékén, a turáni és iráni népek főfészkében volt az igazi eredeti ősi központja. Itt érintkezésbe jutott a későbbi indiai és kínai helyi kultúrával, sőt erős kölcsönhatások felszívásáról is megemlékeznek a vonatkozó adatok. Indiába a sumali-dravida elegyült faj tulajdonképpen Indián kívüli ősi turáni kultúrát hozott magával, mely magába olvasztotta még a déli szigetvilág ős lemuriai kultúráján kívül, közbeeső amerikai települése révén, az atlantiszi kultúra értékeit is. Ez a kultúra a sumaliak révén eredetileg mégis csak a turáni alföldhöz kötődik. A mayák hagyományos kultúrája is, a "Puránák." Adatai szerint, ugyancsak innen indult ki, majd Amerikában telítődött az ottani kultúrával, amelynek értékeit magukkal hozták Indiába és innen kiárasztva tovább nyugat felé, Egyiptomba, ahol az amerikai ős-indián kultúrával oly sok egyezést mutató jellegzetes ősi piramis építmények létrehozásához adták az első impressziókat.

Az a primitív lelkivilággal rendelkező nem turáni törzs, amely végeredményben nem is volt berendezkedve arra, hogy hódító nép szerepét töltse be a hatalmas kiterjedésű Indiában, - nem lehetett az a nem tudni honnan előkerült kultúrfölénnyel rendelkező nép, amilyennek az eposzok kései átírói és a történelmi művek szerzői idealizálva rajzolják őket, t. i. a Kr. e. 1204-1300 körül betelepült "árja" népet, amely a 240 millióból ma sem több Indiában 35 milliónál.

A kaszt-rendszer a Kr. e. VIII. század óta vezettetett csak be Indiában a Brahman vallás papjai által, hogy a beözönlő új és új hódítókkal szemben a maguk elsőségét és fölényét biztosítsák. Ennek a kasztrendszernek a fajok színe szerint történt az első beosztása, tehát nem egyfajta volt a kasztokba osztott nép s a harcedzett turáni fajnak jelentős szerepét igazolja az a tény, hogy a brahmin papok a harcos`kaszt legfontosabb keretét a kshatryákká, harcosokká emelt s maguknak megnyert északról jött idegenekkel töltötték be.

Azok a harcok és küzdelmek, melyeket India új jövevénynépei egymás ellen vívtak, eposszá érlelődve India Iliásában és Odysseájában, éspedig a Mahabharátában és a Ramayánában foglaltattak szerves egésszé.

A Mahabharáta a hold-dinasztiabeli törzsek, míg a Ramayána a napdinasztiájához tartozó hősök és királyok tetteit emeli ki. Hogy ez a gondolatvilág otthonos volt északon, e népek eredeti őshazájában, éspedig a nap és holdtól való származás eszméje, világossá lesz egy hun fejedelemnek a kínai császárhoz írt levele címzéséből "A hunok nagy fejedelme, ég és föld szülötte, a nap és hold által trónra emeltetve, üdvözli a kínaiak császárát".

A Ramayánában az északi népek a dél-indiai csudás szigetvilággal és ennek ősi népeivel jutnak ismeretségbe, megvíva velük küzdelmes harcaikat. A Mahabharátában a Sakuntala ősanyától származó Sharáta és ennek leszármazottai, így a Kauravák (turánok) és Pandavák (irániak) vívják meg az Istenek beavatkozásával testvér-harcaikat.

A nap dinasztia Iksvákuval kezdődik, aki Ajodhyában, a mai Oudh tartományban települt meg, majd Rámával, Visnu Isten testöltésével folytatódik. A Mahabharátából a történelmi korszakhoz átmenetet képező időben, amikor az indiai népek csatája, amelyből a Kaurávákkal szemben a Pandavák kerültek ki győztesen, lejátszódott, más-más területen települt olyan törzsek szerepléséről szerzünk tudomást, amelyeknek néhánya, így a sakák (több helyen települve), abhirák, turk-fajú mlechchák, iráni parasikák, kínaiak, khasirok és hunok, érdeklődésünk köréhez igen közel esnek.

(A Kauravák és Pandavák testvér népe megfelel Turán és Irán testvérnépének, nagy harcaik is ugyanúgy testvérharcok voltak.)