Kérdés, hogy Jézus indiai szereplése eredményének tekinthető-e Jézus tanítása keretében az emberi "lélek praeexistencials léte" s az "ennek újból testöltése" lehetőségében való hit?
Jézussal hiszem és vallom e tanítást én magam is. És azt is, hogy ez Jézusnak onnan felülről magával hozott hite és tisztánlátásának következménye volt éspedig: hinni az ember lelke újból megszülethetésének a lehetőségében, sőt ennek a "lehetőségnek" törvényszerű ismétlődéseiben. Ez a tan mindenesetre új dolog volt nemcsak az Ótestamentum népe előtt, de új volt az Galileában is Jézus tanítványai körében, -viszont nem volt új dolog Jézus nagy látókörű vallásrendszerében éspedig a buddhizmus köréből különösebben ismert praeexistencia, más szóval az ember szellemének már megszületése előtt való létezése és ezen állapotából való ismételt megszületése (reinkarnáció).
Figyelemmel kísérve a Biblia idevonatkozó adatait, azt olvassuk, hogy a még meg nem született gyermek már indulatokkal rendelkezik. Megérez, örvend, tusakodik. Már magában hordja egy jó, vagy egy rossz princípiumnak a csíráját. Mindenesetre a megszületendő gyermek szellemének ez az állapota már egy érettségi fok.
Nem az Isten teremti jónak, vagy rossznak, de féltő gondossággal kíséri végig az Isten az odaát való világban és itt e földi zarándokúton. Keresztelő Jánosról szólva, azt mondja az írás, hogy Istentől küldött ember volt. Nem ez alkalommal teremtette, de már küldötte az Isten. Jézust is küldötte az atya és ugyanúgy küldé az Úr is az ő tanítványait e világra, hogy az odafenn-valókról tegyenek tanúbizonyságot.
Olvassuk Keresztelő Jánosról, hogy Mária látogatása alkalmával Erzsébet szíve alatt repesett örömében a majd csak még megszületendő gyermek. Jeremiás szerint, Jeremiás prófétáról szólva, mondja az Úr: "Mielőtt az anya testébe megalkottalak, már ismertelek és mielőtt az anya testéből kijöttél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé".
Mózes szerint Izsák feleségének, Rebekának bensőjében már megszületésük előtt tusakodnak egymással a fiak. És a további versek szerint Ézsau jön ki előbb, Jákob pedig Ézsau sarkába fogódzva, csak azután. Rebeka kérdésére azt válaszolja az Úr: "Két nemzetség van a Te méhedben és két nép válik ki a te belsődből, - egyik nép a másiknál erősebb lesz és a nagyobbik szolgál a kisebbnek.
De hiába küzdött már születése előtt az első-fiúság jogáért Ézsau. Ahogy a Prédikátor-könyve írója megjegyezte, hogy a halottak semmit sem tudnak, mert a földiekre vonatkozó emlékezetük elvétetett, - ugyanúgy a megszületett gyermek se eszmél a múltra, mert az előző létre való emlékezése a külső történést illetőleg elvétetett. Bizonyosan így van, mert különben Ézsau nem dobta volna oda olyan könnyen elsőségi jogát egy tál lencséért.
Azt látjuk íme, hogy a gyermek lelke nem mint tabula-rasa, mint egy letörölt tábla kerül a földi lét forgataga elé, hanem már beírt parancsolatokkal jön le ide a földre. Némelyik ilyen kőtábla összetörve csak alig betűzhető. De tulajdonosában lappangva is benne él, ami oda volt írva: Féljed az Istent és parancsolatait megtartsd!
Ha a Bibliára támaszkodva meggyőz bennünket arról az írás, hogy a lélek nemcsak praeexistens - de kivetkőzve e földi testből, újból testet ölthet a földön, úgy nemcsak a lélek feltétlen továbbélési bizonyítható ezzel, hanem egyúttal el is érkeztünk egy másik tételhez: a lélek újjászületéséhez.
A tétel: A léleknek, szellemnek újból való születése a Biblia nézetével nem szembenálló és nem is ellentétes vele. A III. században még hatalmas szószólói voltak az egyházban, így többek között Basilides keresztény bölcsész és a levelesebb exegeta, Biblia-magyarázó Origenes.
Amikor a vakon születettre vonatkozólag az Úrtól azt kérdezik tanítványai: Mester, ki vétkezett, ez-e, vagy a szülei? Ez esetre azt mondja az Úr: sem ez, sem szülei, hanem, hogy az Isten neve dicsőíttessék. De hát a többi vakok, akik nem gyógyulhattak meg az Úr keze által, azok is az Isten dicsőítésére volnának vakok? Erről a vakról tényleg olvassuk is, hogy mennyire lélekből és odaadó módon tesz a nép és az írástudók előtt hitet és tanúbizonyságot Krisztus hatalma és Isten fiúsága mellett! Krisztus ez esetben nem is mondja, hogy "megbocsáttatnak a te bűneid". De annál többször hangoztatja ezt az Úr hasonló más esetben, ahol határozottan bűnnek tartják a betegséget - a bűn következményeként.
A születésétől fogva nyomorék vajon nyomorék lélekkel teremtődött-é? Ilyennek teremtette volna-e az Isten`? Sok nyomorék istenes lélekkel távozik innen a földi hazából. Hát a születésétől fogva hülye, aki e lelki betegséggel kerül is át az odaát való hazába, üdvösségét illetőleg vajon hol dől el ennek a sorsa és mikor'? Hát a részeges szülők torz gyermeke, aki Jézus szava szerint nem apái vétkét hordozza?
A Királyok könyve Mózes törvénye alkalmazásában szól eképpen: meg ne ölettessenek e fiak az atyákért, ki-ki az ő bűnéért haljon meg! Igen, ki-ki az ő bűnében jön, ki-ki az ő bűnéért lakol, s ki-ki az ő bűnében hal meg.
Hogy az Úr és tanítványai többször beszélgethettek az újjászületés témájáról, az evangélium több helye bizonyítja.
János evangéliuma szerint a Jeruzsálemből küldött papok és leviták vallatják Keresztelő Jánost: "Mondd meg, kicsoda vagy? És megvallá, és nem tagadá, és megvallá, hogy nem ő a Krisztus. És kérdezik őt: Kicsoda tehát? Illés vagy- é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És mondá: Nem".
És mit mond ezzel szemben az Úr?
Máté szerint: "Szólni kezde Jézus a sokaságnak Keresztelő Jánosról: Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti előtted a te utadat".
A János evangélium szerint tényleg azt mondja Keresztelő János is magáról: "Nem vagyok én Krisztus, hanem, hogy ő előtte küldettem el". A Máté evangéliumban olvassuk: "És mondja tovább az Úr: az asszonyoktól szülöttek közül nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál. És ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vele. Akinek füle van a hallásra, hallja!"
Bizony különösen hangozhatott az Úrnak ez a kijelentése. És ma - kétezer év után - még mindig nem ugyanolyan különösen hangzik?
És miért oly különösen? Mert az Úr onnan felülről jött és arról tett tanúbizonyságot, amit látott és hallott, -és ezért van, hol a földről valók az ő bizonyságtételét, nem fogadhatják be.
De egyszer már meg kell oldani ezt a kérdést!
A keleti (indiai, kínai) filozófia nem hatványozottabb értéke folytán tud mind nagyobb és nagyobb tért hódítani az európai keresztények körében. Kelet vallásai alapigazságként egy nagy igazságot tartanak kezükben, amellyel szemben erőtlennek bizonyultak a keresztény missziók, - és ez az újból testet-öltés (reinkarnáció) nagy igazsága. Ez nem buddhista igazság csupán. Ez Isten törvényén, a Biblia felfogásán is épülő megdönthetetlen tény Hogy a szertelenségek miféle variációit alkotta meg belőle kelet vallásos világa, ehhez nem lehet köze a Bibliának (Újtestamentum), melynek egysége, Krisztus szellemében felépült rendszere megköveteli, hogy az újratestöltés tana ne hiányozzék belőle. Jobbra is, balra is, fent is, lent is, egyházi szaktudósok és laikusok, mind többen hiszik és sejtve, vagy hitbeli meggyőződéssel, de egyre többen vallják.
Ennek a kérdésnek megoldását már nem lehet elodázni. Ha csak próbálkozunk a tuskó vágással, erőtlen csapásoknál a balta mindannyiszor oda fog szorulni, míg egyetlen céltudatos, komoly vágással kettévághatjuk a gordiusi csomót! Archimedes egy fix pontot, kért a mindenségben, hol onnan kimozdítsa helyéből a földet. Én kevesebbet kérek. Adják vissza a kereszténységnek az újratestöltés lehetőségében való hitét és én ezzel a kereszténységgel kimozdítom tespedtségéből Kína és India 600 milliónyi népét!
A hegyen való megdicsőülése alkalmával, úgy olvassuk, hogy az Úr beszél vala Illés és Mózes szellemével. A felhőből szózat is hallik, mely igazolja Krisztus Messiás voltát. A mennyei dicsőség szinte kapcsolódott a földi világgal. Ebben a szent hangulatban tartanak le a hegyről az Úr és három tanítványa. Beszéd közben Jézus megparancsolá nekik, hogy senkinek se mondják el, amit láttak, míg fel nem támad az embernek Fia a halálból.
A tanítványok-a feltámadásról lévén szó-önkéntelenül kérdezik: hát hogyan? Malakiás jövendölése szerint az Úr nagy napja előtt Illésnek kell előbb eljönni. És íme, Illést csak az imént láttuk odafent beszélni az Úrral! Hogyan, mikor jönne hát el Illés? A zsidók ugyanis a próféták számát már lezártnak vették a kis prófétákkal és hitük szerint csakis a volt próféták közül születhetik meg valaki prófétának, újból, onnan felülről...
Amire a tanítványok gondoltak, Malakiás szerint az Úr szava: "Íme, én elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja és az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz".
Jézus a tanítványok kérdésére, miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie, nyomban válaszol is: "Illés bizony eljő előbb és mindent helyreállít. De mondom nektek, hol Illés immár eljött és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelték vele, amit akarának. Ezenképpen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nekik".
Világosabban már hogyan szólhatott volna erről a dologról az Úr? Valóban, Keresztelő János volt az az "Illés", aki eljövendő vala. Testileg is és nemcsak szellemileg. Mert hisz azoktól szenvedett és azok mívelték vele azt, amit akarának, akiktől az Úr is szenvedni fogi akik részéről az Úr is azt szenvedi el, amit azok akarni fognak.
És hogy nemcsak erőileg gondoltatott az Illés közremunkálása, Lukács evangélista szerint határozottsággal olvassuk Keresztelő Jánosról: "És az Izrael fiai között sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz és ez (Keresztelő János) előtte fog járni Illés szellemében és erejével..."
Vessünk még egy utolsó pillantást az Ótestamentumba. A Királyok könyvében olvassuk, amikor Akhazia, Samária királya tudakozódik az őt feddő próféta kiléte iránt, mondván: "Miféle volt az a férfiú, aki előtökbe jött volt és ezekkel a beszédekkel szóla néktek? És felelések néki: Egy szűrruhás ember, derekán bőrövvel felövezve. Akkor mondá a király: Thesbites Illés volt!"
És mit mutat az Újtestamentum?
A Máté evangéliumában olvassuk: "Ennek a Jánosnak (Keresztelő János) a ruhája pedig teveszőrből vala és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig zöld rügyek és erdei méz".
Ugyebár, még külső megjelenése is teljesen Illés. Ereje is ugyanaz. És szelleme se más!
A nap, mikor leáldozik, egyenként láthatóvá válnak az égen a sok-sok csillagok.
A legragyogóbb köztük az első, az esthajnal-csillag, amiképpen az utolsó csillag reggel a ragyogó fényű hajnali csillag.
Valamikor ezt a két csillagot más-más csillagnak vélték. De miután erejük, fényük és pályájuk pontosan megméretett, ma már tudjuk, hogy mindkettő ugyanaz az egy csillag!
Még egy utolsó ellenvetést tehet valaki, hogy hát, ha így van valóban, miért nem emlékezünk akkor az előző életre vissza? Felelet: Keresztelő János se emlékezett. Azt mondotta, nem vagyok Illés. De hisz ő az Urat is megkérdezte: Te vagy-e, aki eljövendő volt, a Messiás?
Az Úr azonban ráismert Illésre, nemcsak cselekedetéből, nemcsak, mert ő előtte járt, - hanem mert hisz ő küldötte őt, onnan felülről.
Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza (Budapest, 1920) c. munkájában behatóan foglalkozik a két tan éspedig a buddhizmus és a kereszténység érintkező pontjaival. Szerinte a buddhizmus elsősorban vallás, amelynek középpontjában egy imádott Mester áll. Mint a kereszténységben. Az üdvösség feltétele itt is, ott is a hit a Mesterben.
------ 4. rész -----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése