2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XVI. FEJEZET A SZKÍTIZMUS IRÁN- ÉS TURÁNFÖLDI SZEREPE

Az a terjedelmes fennsík, melyet nyugat felől a Fekete-tenger és a Tigris Folyó határolnak - délről a Perzsa-öböl és az Arábiai tenger -, viszont kelet és észak felől az Indus és az Oxus folyók, a Kaspi-tenger és odább a Kaukázus hegyláncolatai, Irán fennsík néven ismeretes. A történelmi Irán azonban nem mindig jelentette ugyanezt a területet. Abban az időben, amikor Fenidun király három részre osztotta országát, Tur-nak még Csín, azaz Kína nyugati területe is osztályrészül jutott az Oxuson túli területek mellé, viszont Selm osztályrésze kiterjedt a Fekete-tenger déli partja mentén levő rokon népek (Sarmisegetusa volt; egyik főbb városuk) és a Kaukázus a felett. elterülő dél-orosz pusztákra. Éppen ezzel az elosztással kisebbedett meg a régi, kiterjedt nagy birodalom a tulajdonképpeni "Irán" területére, melyben Észak-Elám és az azerbeidsani Atropatene őskultúr helyek jelölték azokat; a gócpontokat, ahonnan a testvér 'Irán és Irán nyugati népága ezredévek kultúrájának csíráit hintette el jó előre. Ugyanennek az ősi kultúrának keleti, másik gócpontja volt a transkaspi területeken Balkh és Samarkand vidéke. Az a terület viszont, amelyet az arábiaiak Zohák (Azi-Dahaka) uralma alá szoktak számítani, az Arábiai-tengertől nyúlott fel régen Kandahar, Ghazna, sőt Kabulig, ahol is a Sah-Náméban pompásan megénekelt harcok idején még a Zohák (Nimród) törzséből származott Miráb fejedelem uralkodott a maga hűbérileg megtartott országában, miután a Feridun megszabadította országát Zohák uralmától, mely alá a nagy, iráni Yima kezéből került volt régen.

Zohák és népe nemcsak faja szerint volt kapcsolatban Feriden népével, de maga Zohák az iráni Yima nővérének és egy akkori arábiai turáni fejedelemnek, Mirtasnak volt a gyermeke, viszont Feridun egyik felesége, akitől Tur és Selm született, Zohák utódjának volt a leánya, továbbá Feridun három fiát Jemenbe, az arábiai turán települők ősi fészkébe, Zohák hazájába küldte feleséget választani.

Közelebbről megjelölt kultúrgócpont: Eláni, Nimród mágizmusának ősi területe, feljebb az Urmia tó felé, a Daitya (ma Kizil Uzun) folyó jelzi a régi Daitya- királyság nyugati határát. Az Urmia tó és a Kaspi-tenger között levő Savalan hegy vidékén, hozzákapcsolva a Dél-Kaspi terület szellemeklakta, sejtelmes Mazenderán vidékét, az Alburz-hegység Demavend csúcsával, ahová Feridun Zohákot láncolta ezer esztendőre, itt zajlott le a turáni és iráni nép ősi mágizmusának alapozó reformmunkája, mely Zarathustra személyéhez kötődik, aki atyai ágon az Urmia-tó és anyai ágon a mozenderáni Raga vidékének a gyermeke.

Irán ős- és hőskora szakadatlan testvérháború sorozata, ahol a vallásháborúk is csak a külső mezt adják a testvérgyűlölködéshez, melynek alaprugójaként mindig a hatalmi féltékenység ütközik előtérbe.

Azt látjuk, hogy a duális ellentét, mely az iráni vallás alapmotívuma, az őskorban Zohákban jegecült ki Iránnal szemben, - míg az úgynevezett hőskor, melyet Firduszi foglalt egységes történetté, az ellentétet már egy népre vitte át, bennük, a testvér Turán népében személyesítve meg Irán örök ellentétét.

Ez az Irán, mely a 30 éves vallásháborúnak volt színtere, meggyengülve a kimerítő harcok alatt, a Kr. e. X. századtól kezdve a vallás Iránjának volna igazabban nevezhető, amely szerepét meg is tartotta mindaddig, amíg Cyrus perzsa király meghódítja Iránt, azt egyik satrapaságává téve, és ezentúl átveszi Iránnak a vallási téren kifejlett irányt adó szerepét. Miután a médek közvetítésével Perzsia is államvallássá tette a Zarathustra által reformált mazdaizmust (zarathustraizmust), Irán csak másodrangú szerepet tölthetett be a vallásos irányítás terén is, mely az India és Perzsia felé vivő háborús országút mentén oly sok háborúságot szenvedett régi Iránt, Balkh központjával, mindig visszaállítani igyekezett.

Az iráni dualizmus fokozottabb kifejlését annak az erős ellentétnek szokták általában tulajdonítani, ami az időjárás nagy ellentétességét jellemzi Iránban. Az bizonyos, hogy a Kaukázus lejtője megannyi rejtelmes völgyét alkotja a dús fantáziájú iráni néphitnek. Mazenderán a szabadon szerte futkosó szellemek hazája. Nyugat felől az Ararát hegyen jut először szárazra Noé bárkája. Keleten az Irániak és turániak szent Oxus folyója, mely Ardvisura Anahytának, a vizek és természetvilág istenasszonyának ajánlva, róla is neveztetett el, állandóan hatalmas vízmennyiséget hord a Pamír hőolvadásaiból az Aral-tó felé.

Az iráni medence különben, mint a szomszéd indiai Tar sivatag és az táj-vidéke, valamikor tengerfenék volt.

A régi iráni hagyomány észak felé Samarkand mellett tudja a nagy Afrasiáb turáni király sírját és a városban temetőjét. A nagy iráni ősnek, Yimának kőtrónját és palotáját viszont a dél Perzsa-öböl mellett levő és

Nagy Sándor által elpusztított Persepolis romvároshoz köti, ahol egy művészettel faragott dombormű lovas alakja, I. Ardasir, az iráni kultúrán épült Szusszan-dinasztia megalapítója, - agyontapossa a mágusok által trónra emelt utolsó párthus arszakida fejedelmet. Az arszakidák ugyanis a perzsák zarathustraizmusával szemben a Nimród alapításához fűződő és szkítizmusból átteremtett "mágizmus"-nak voltak örökösei és védelmezői is egyben.

A hagyomány szerint a persepolisi Yima ellen, mikor élete utolsó idejében nem istenes életet kezdett élni és népének kegyét is elvesztette, a nép és vezetői Nimródot, azaz "Zohákot" (Azi-Dahakát) hívták segítségül.

(A Zohák név Nimróddal azonos jelentésű és a fejedelem megjelölésére szolgált. Több ilyen Nimródról van szó)

Zohák legyőzte Yimát, később meg is ölte, de viszont országát is meghódította, mely járom alól Irán ezer évig nem tudott megszabadulni.

Idő múltán Feridun turáni király atyja és Feridun maga tudják csak biztosítani népük és birodalmuk önállóságát.

Ha Indiára vonatkozóan megállapította a szakirodalom és jogosan, hogy Indiának még a történelmi idő előtt betelepült kultúrőslakói a turáni szkíták voltak, akik a Karakorum-hegységen át észak felől, a magyarországi, ősi szkíta legeltető területekről, majd a dél-orosz puszták és a turáni-alföldről s a szomszéd Iránból szűrődtek le Indiába - természetes következtetés, hogy Turán, illetve a Turánban akkor még bennfoglaltatott

Irán lakossága sem lehetett más fajhoz, mint a szkítasághoz tartozó.

Indiai hagyományokból ismeretes a Daitya királyság szerepe. Ez a hagyományos korban szereplő királyság belső magva a Fekete-tengertől az Indus folyóig nyúlt, magában foglalva közbül a turáni-alföldet.

Ha a nagy Daitya királyságot, mely a régi Yima országa lehetett, Rawlinson és mások határozott állításai és következtetései alapján szkíta fajú és kultúrájú nép birodalmának kell tekintenünk, ismétlem, annál inkább vonatkozhat ez arra a megszűkített területre, mely Feridun idejében Zohák egykori hódításaiból még megmaradhatott. Azt nem tudjuk, vajon Feridun király, országának fiai közt való szétosztásakor rendelkezett-e még a nagy Yima fejedelem Persisével és az egykor ugyancsak Zohák kezére került Seistánnal, a saka-szkíták Sakastanájával, ahol is egyes itt élő néptöredékek még ma is Nimród babilóniai király utódainak tartják magukat.

Azt sem tudjuk pontosan, hogy Feridun király Selm nevű fiának részosztálya Kis-Ázsiában meddig terjedhetett. Az őskor törökjei, a sakaszkíták, - más nevükön a khyt, khut, khéta, khatti nép ekkor inkább ereje, mint hatalma teljében volt. Ez az altáji eredetű ó-török nép fajilag mindenesetre közel állhatott Feridun, Afrasiáb, Ardsaspa hunu, hun, kun, khyon, khyaona népéhez.

A Van-tó délnyugati alja a mágusok hona volt és maradt a legrégibb idők óta. Az Ararát vidéke ugyanúgy a méd mágusoknak volt ősi fészke, viszont Góg és Magóg országa, a kusánok, a kus-hunok, a kímmeri-nép, szkíták, sakák, dahák és massagéták kaukázusi Turániá-ja a Kaspi tengerbe ömlő Kur és Araxes folyók közén terült el már régi idők óta.

A perzsák, akik államvallássá emelve, megszervezték a zarathustraizmust, úgyhogy a későbbi perzsa királyok felirataikon mindig Ahuramazda, azaz a zarathustraizmus Istenének kegyelméből való királynak nevezték már magukat, - csak tovább fejlesztői voltak ennek a hitnek, átvéve azt a médektől, akiket viszont ősi, ararát-vidéki hazájukban csupán az Araxes folyó választotta el a túlnan levő szkíták földjétől.

A transkaspi területen, a már említett régi daitya-központban, de az egész Oxus-Yaxartes folyamközön a legrégibb idők óta jelentős szerepet játszó dák, danu, daha, szanszkrit kiejtésben dana, kínaiul tahia nép szkíta (turáni) törzseket jelölt mindig.

Strabon szerint a Meotistól kezdve a szkíták nagyobb része "dalia" néven neveztetik. Ammianus szerint a pontusiakkal rokon dákok mindenkinél félelmesebb harcosok, Ammianus a Tanain (Don) folyón innen lakó dákokat a baktriai Bessus fejedelem hadi társai között említi. Tacitus szerint (Historia Naturalis L, VI.) "a leghíresebb szkíta népek a sákok, massagéták és dákok". Solinus szerint (Polyhistoria 62. fej.) "a leghíresebb párthus népek a massagéták, a sákok és dákok". Curtius szerint (Nagy Sándor életrajza L, 18.) Nagy Sándor mondá: "a sogdia-beliek, dákok, massagéták, hozzánk idegenek, de ők egymáshoz rokonok, egy nemzetségbeliek".

A sogdiai Kuthától keletre, Balkh és Samarkand között volt Caghanya. A Kr. u.-i századokban a sogdia jüetsi és massagéta törzsekkel rokon jetha, ephthalita, haethalita, azaz fehér hunok királya, aki megsegítet Perozét, hogy elnyerhesse Perzsia trónját, egy chaghani király volt. Ez a hun király Badakshan fölött uralkodott. A chaghani név egy hun törzs elnevezése volt. Samarkand egy része most is mint Chaghan ismeretes.

Az eddig felsorolt adatok eléggé világosan állítják elénk ama tényt, hogy a daityák régi, történelemelőtti hagyományos királysága egynek vehető a turánok, azaz Feridun turáni fejedelem királyságával. Láttuk, hogy a királyság nyugati részének bemutatott Észak-Arménia és a Kaukázus vidék Kur és Araxes köze turáni szkíta népeknek volt a bázisa. Mivel ez a vidék volt Zarathustra születési helye, próbálkoztak az Urmiá-tó és Hyrkánia között elhelyezni az irániak Aryana Vaidsáját. Geiger és az iráni szakirodalom a transkaspi területen állapítja meg az irániak és a velük egy testvér turániaknak az ősi honát, így Aryana-Vaidsát is, éspedig az ősi Sogdiánában, a mai Bokhara, Samarkand, - a Badakshán hegység és Balkh vidékén. Valamint a Kaukázus vidékének települői, ugyanúgy Sogdiána lakói is, a legrégibb tudott időtől le egészen a Samanidák idejéig, állandóan turáni népeknek, de csakis turáni népeknek tekintettek.

Irán csak a terület megoszlásakor kezd szerepelni külön, de akkor is fajilag kifejezetten egy testvérnépnek jelöltetik a turánival, - miután úgy Turán területének, valamint a turáni fajnak csak egy töredékét képezte. A legrégibb iráni könyvek adatai és az ősi hagyományok a leghatározottabban emlékeznek meg a Sogdia északi részén, Bokhara, közelebbről Samarkand környékén lakó hun, khunu, hyaona, khyaona népről.

Figyelemmel a Kis-Ázsiából, a déli területek felől és a kaukázusi rokon népek köréből érkezett új települőkre, vizsgáljuk még meg, hogy ugyanegy időben éspedig a Kr. e. XIII-IX. században a transkaspi-területek ősi Turán-alföldjén, Sogdiánában és a Turánból kivált délibb fekvésű közvetlen területen, név szerint Iránban mely népek laktak.

A transkaspi területeken a szóbanforgó időben (Kr. e. XIII-XI, század), éspedig a Kaspi-tó keleti része mentén a Karabugas- öböl fölött az egész félszigeten ott látjuk a "Saka" szkítákat, lejjebb a "Daha" szkíta népet. Innen kezdődően egészen az Aral-tóba ömlő Jaxartesig a turáni "Danu" név alatt ismert szkíta fajú "Daha" nép lakik. Az Aral-tóba dél felől ömlő Oxus folyó deltahálózatának területe, Khorasmia, a szkíta-hun népnek ősi települő helye volt és az is marad mindig. Az Oxus és Jaxartes köze viszont az igazi Turánia, de egyben a legigazibb Iránia is éspedig az irániak "Aryana Vaidsá"-ja, ugyanis Feridun idejéig még a szereplői is ugyanazok voltak. Az iráni hagyományok és iratok s Herodotos és más régibb források szerint az oxusvidéki Sogdiána északi határa mentén ott találjuk, mint legrégibb települőket, a hunu népet. A Jaxartesnek Sogdia felőli partja mentén - de a folyó túlsó oldala mentén is - egészen a Jaxartes forrása vidékéig a szkíta massagéták laktak. Az Oxus forrása felé viszont, a legbelső Aryana Vaidsában, a Pamír-plató Badakshán felőli oldalán a saka-szkíták ősi településeit találjuk. Megfelel ez a terület a szkíták "Khuta" területének, ahonnan a Mahabharáta harcok egyik őse, Judhisthira számára a szép és gyors lovakat (nem az apró hun-lovakat) szállították Indiába, amilyen nem volt található az egész világon. Tehát az áldozati paripa, melyet Judhisthira király a két csatanap között a nagy Asva-medhában az istenek részére megajánlott, a szkíták Aryana Vaidsájából, Kuthából való volt.

Az Oxuson tovább haladva az Aral-tó irányában, a folyó déli kanyarulatánál a Nimród, más forrás szerint az onogurok által alapított Balkh-ot, azaz Baktra, régen Zariaspa néven ismert várost, a későbbi Irán fő városát találjuk. Kissé előbbre jutva az Oxuson, a folyótól Bokharáig és Samarkandig felnyúló pusztaság terül el, amelybe belevész az Aryana Vaidsában eredő Daitya folyó, miután Samarkandot, Bokharát és a valamivel délibb fekvésű Baikend, azaz Kandgiz várost, az iráni és turáni ősi hagyományokban oly igen híres erődöt, mint átölelő koszorú, felülről megkerülte.

Samarkand mindig is a turánok városa volt, így Afrasiab turáni királynak is székhelye. A hagyomány itt tudja Afrasiab temetőjét és itt terül el a róla elnevezett pusztaság is. Bokharától délrébb; ahol a Daitya folyót, még mielőtt elérhetné az Oxust, elnyeli a pusztaság, igen szép táj közepette emelkedik a turánivá lett iráni hősnek, Szijavusznak a maga építette, előbb már említett kastélya és hegyi vára Kangdiz.

A sogdiai ősi turáni uralkodóház egyes leszármazottai a Szijavusz nevét viselő Csaovu fejedelmi ház tagjai, akik még a Kr. u. VII. század elején is, mint a régi jüetsí, a khinai-aknál ven néven ismert hun fajú népnek 10 egyesült törzseként szerepeltek.

Kr. u. 630-ban Hiuen-csang a tuhuloknál (tokbároknál) 27 törzsfőnökről emlékezik meg, akik ez időben valamennyien a nagy török khákhánnak voltak az adófizetői.

A Kr. u. 588-89. években a sogdiai törökök legfőbb khákhánja Sába, perzsa nevén Sava, leányát Khosroes perzsa királyhoz adta feleségül, akitől született Hormizd, ezért török finak is neveztetve. Ennek dacára Sava e Hormizd ellen vonult mégis nem kevesebb, mint 300 ezer emberrel.. Ugyan ez időben a római császár vezetett nyugat felől Hormizd ellen hadat. Észak felől viszont a khazárok szövetséges hadai nyomultak elő, délre.

A perzsák legyőzték a khákhán seregét, sőt maga a khákhán is életét vesztette. Most Barmudha, Sába (Sava) fia vonult a perzsák ellen. De szintén legyőzetett s kénytelen volt egyik erős várába, a sogdiai Baikendbe visszahúzódni. A perzsák bevették Baikend, azaz Kangdia híres várát, mely a régi turániaknak Szijavusz építette erőssége volt. Barmudha fogságba került és a perzsa vezér Hormizdhoz küldte őt azzal a rengeteg teverakománnyal együtt, melyet a várban talált. Annikor ugyanis a perzsa fővezér hatalmába kerítette az erődöt és a kincstárt felnyittatta, szinte megszámlálhatatlan mennyiségű pénz, értéktárgy és drága fegyverek birtokába jutott. Ott találta többek között Afrasiab és Arjataspa turáni fejedelmek kincseit, Szijavusz-hős drága koronáját, övét és fülbevalóit, mely kincsek kellő oltalmáról gondoskodva, a perzsa vezér által Perzsiába, Hormizdhoz küldettek.

Eme történelmi hivatkozások annyiban fontosak témánk szempontjából; hogy közelebbi meghatározását kapjuk a turáni ősi fészeknek, amely nem más, mint az iráni, illetve turáni szkíta népeknek is a legősibb területe.