Zajti Ferenc: XX. fejezet SZKÍTA TELEPÜLÉSEK MAGYARORSZÁGTÓL INDIÁIG

(PALESZTINA SZKÍTA TELEPÜLŐI AZONOSAK INDIA SAKA-SZKÍTÁIVAL, BUDDHA
TÖRZSNÉPÉVEL ÉS MAGYARORSZÁG ŐSI SZKÍTASÁGÁVAL)

A neves Maspero: L'invasion scythe c. cikkéből veszek át néhány sort:

"Kis-Ázsiában híre terjedt, hogy a kimmereket üldöző szkíták a Kaspi- kapun keresztülhatolva, a médeket megverték. Negyvenkét éven át jó viszony volt a szkíták és asszírok között. Asarhaddon király leányát Bartatua királyhoz adta. Kérdés, hogy ez a hercegnő nem volt-e Madyes anyja és Madyes nem volt-e Assurbanal unokaöccse. Valószínű, hogy az asszír király hívására rontott Madyes népe Médiába s győztesen zúdult Assurbanalra is és a szkíták, mint ezer évvel később a hunok, mindent felégettek, elpusztítottak, a lakosokat kardélre hányták, vagy fogságra hurcolták. A muskhi és tabal nép maradványai észak felé sodródtak a Puntus Euxinus parti hegyekbe s a görögök leszármazottaikat mosk és tibaren néven ismerték. A kimmerek sorsa ugyanaz lett. Kobos királyuk Madyes seregének foglya lett, a kímmereket besorozták a szkíta hadseregbe s ezután együtt járták Ázsiát Mezopotámiától Palesztináig.

Jósiás király uralkodásának 12. évében, miután a szkíták minden hódításáról értesült Judea, Ezekiel egyik dédunokája, Zephaniah kezdte hirdetni: >Mindent eltörlök a föld színéről, szólt Jahve...< Amint a szkíták híre megérkezett, máris fenyegették Jeruzsálemet s valószínűleg a hegyek mentették meg rohamuktól, de még 40 év múlva is mondatja a rémület a prófétával: >Terád haragszom Góg! Ros Méshekh és Tubal hercege..., Gomer összes csapatai, Togarma hadai észak vidékeiről. Előrenyomulsz, mint orkán...<

Az invázió hulláma Egyiptom határánál lankadt el, ahol I. Psammetich gazdag ajándékai állítják meg a szkítákat. Visszafelé haladtukban elpusztítják a filiszteusok földjét. De innen kezdve csökken hatalmuk. Ennek okai:
1. Veszteségeiket nehezen tudták pótolni.
2. Szabados életmódjuk miatt pusztultak.

A főcsapást reájuk a médek mérték.

Herodotos mondja el Cyaxares azon híres lakomáját, melyen vezetőiket legyilkolták, de így is csak hosszú harcok árán tudták őket kiűzni. Hogy hová lettek, nem tudjuk biztosan, csak annyit, hogy egyik csoportjuk a Kaukázuson át Európába jött, egy másik pedig egy ideig az Araxes és Halys között bolyongva keresett lakhelyet."

A nagynevű W. W. Hunter, a The Inperial Gazetteer of India (26 kötet) stb. munkák szerzője, a "The Indian Empire" c. munkájában a szkíta kérdésben a következő fontos adatokat közli:

"... A turániak legősibb vándorlásai kétségtelenül még a történelem előtti időkben történtek; a levezető (induktív) történelem még távolról sem vizsgálta meg a turáni őskort ahhoz hasonló sikerrel, mint amilyet végzett az árja népek eredetére vonatkozólag. Mégis van bizonyíték, mely azt mutatja, hogy turáni eredetű néphullámok már a legrégibb időktől kezdődően a Himalája hegyein keltek át, vagy azok nyílt szorosain ereszkedtek alá Indiába. A beköltözők kétségtelenül sok különböző törzset foglaltak magukban, azonban egymásközt már az első homályos históriai időkben elvegyülve, a szkíta népkonglomerátummá egyesültek. Vannak adatok arra, hogy a szkíta törzsek egy elágazása, mely Ázsiát Kr, e. 625 körül letiporta, útját Patafához vette az Indusnál, azon helyhez, melyet Nagy Sándor tábora helyéül választott annak idején ama deltában, amely sokáig Sind fővárosa volt Haidarabad név alatt. Egy másik csoport a feltevések szerint észak-kelet felé vette útját a Ganges völgyébe, és ennek elágazását képezik Kapilavastu sakya-i, akik között Buddha született.

Az első században Krisztus után ezen szkíta települési mozgalmak tetőpontjukat érik el egy nagy indiai állam keretében. Hosszú idővel a Pendsab-beli vitatott (Kr. e. 150) Yue-Chi telepedések előtt szkíta eredetű törzsek vitték útjukat Indiába és hagyták egy nem árja eredet nyomait az indiai civilizáción."

A Hunter által közölt adat az indiai szkíta-kérdés tulajdonképpeni csomópontja - már t. i. jelen dolgozat szempontjából ítélve és a lényege az, hogy akkor, amikor az úgynevezett saka-szkíták megalkották Indiában a penjabi szkíta települést, és Buddha tulajdonképpeni nepalibihari törzsét és népét, - ugyanakkor, ugyanennek a népcsoportnak egy töredék része elmarad a főtörzstől és megtelepül az ekkor lakatlan Galilea termékeny völgyi-területén, Skythopolisnál.

Ez az a szkíta csoport, amely szerepet fog majd játszani a kereszténység megszületésénél. Ugyanis Jézus közülük születve meg, reájuk bízza messiási missziómunkája továbbépítését.

Herodotos szerint a szkíták első szállásai az Araxes mellékén voltak, ahonnan a massagéták nyomására húzódtak vissza a kimmerek országába.

Hogy viszont a kimmerek kik voltak, erre vonatkozólag Eustathiust hallgassuk meg.

Kimmerioi Skythikon genos (= a kimmerek szkíta nép).
És viszont, ha azt akarjuk tudni, hogy a szkítaság miféle csoportja tört be ide a kimmerek földjére, erre vonatkozólag Aristäus ad feleletet, aki szerint az "arimaspá"-k törtek be a szkíták Araxes-menti ősterületére. (Herodotos szerint a massagéták.) Tehát azAraxes-menti szkítáknak kellett rátörniük tovább a kimmerekre.

De a szkíták által helyükről későbben elüldözött kimmerek se lehettek amolyan erőtlen nép, hisz menekülésük közben zavarba hozták egész Kis-Ázsiát. Ardyes mondja, hogy az ő idejében (34-5. olimp.) veszik be a kimmerek Sardest s ezután üldözik őket a szkíták, akik a kimmereket menekülő útjukban állandóan követik.

Ezek a kimmereket üldöző szkíták jutnak azután szövetségesi viszonyba az asszírokkal a médekkel szemben.

A kimmereket üldöző eme szkíták, Herodotos szerint, uralták 28 éven át Ázsiának eme részét Médiától Palesztináig.

Tehát a Palesztinába települt szkítaság települési lehetőségét ez a helyzet is megkönnyítette. Könnyebben mehetett végbe, mert hiszen az asszíroknak a legkomolyabban számbajövő szövetségesei voltak ekkor és az egyiptomiak részéről is jó sakkhúzás volt, amikor a szkíták galileai településéhez ők is segédkezet nyújtottak, hiszen azt az ügyes politikai sakkhúzást cselekedték meg, hogy az ellenséges egyiptomi és asszír nép közé beékelték a mégis idegen érdekű töredék szkítát és amikor a kisázsiai szkíta uralom után a szkíta főtömeg elvonult India felé, a Palesztinában visszamaradottak már saját területként védelmezték a bethsani (skythopolis) hajdan erős várból a határmenti Galileát, ahol mint "Galil ha Gojim" (= határmenti idegenek) a megannyi zsidó mozgalomban mindig is mint vezető harcosok szerepeltek; nem annyira a zsidóság, mint a maguk lakta területet védelmezendő.

Buddha törzsét és népét saká-nak ismeri a történelem. Mielőtt tovább ..fejtenénk mondanivalónkat, jó lesz, ha nem siklunk át e tételnél, amely már sokak számára nyújtott vitaanyagot, hogy vajon a "saka" alatt mit és kiket kell értenünk?

Ismeretes dolog az is, hogy a perzsák nevezték a szkítákat "sakák"-nak és ugyanazt a népet értették alattuk, akiket mi tulajdonképpen szkítáknak ismerünk.

Fergusson is erre az álláspontra helyezkedik, amikor mondja: "A sakák jól ismertek voltak a klasszikus írók előtt, mint "saká"-k vagy szkíták."

Diodorus Siculus írja, hogy az Indiával szomszédos szkíták az Araxes mellékén laktak először s hogy a "saká"-k és massagéták a szkíták különböző ágai.

A "saka" és "szkíta" fogalmak azonos jelentésének igazolása tanulmányunk keretében több szempontból fontos. Ugyanis Buddha népét, mely a kis-ázsiai nagy hadimérkőzések teréről került ki Indiába, hogy itt Buddha törzsévé váljon, sakának nevezik. Zarathustra mágus papjait "Saka-dvipá"-ból hozzák Indiába. A pártusok, akiktől a napkeleti bölcsek, elindultak ugyancsak "saká"-k voltak. A sakák és az indo-szkíták ugyanegy nép és fajnak különböző településű törzsei csupán.

Tehát mondhatjuk, hogy a saka-szkíta uralom idején jöttek a napkeleti bölcsek Jézushoz és Jézus ugyancsak az e fajta népet látogatta meg, amikor India bölcseinek visszaadta volt a megbecsülő tisztelgést.

"A Jász-hunok történeté"-nek élesszemű írója, Gyárfás, jól foglalja egységbe a saka-népek fajtaságát:

"A nagyobb szkíták, kik a Kaspi-tengeren túl telepedtek le, Szkítiának különféle s hatalmas népeivé növekedtek, kik közül a baktriánok, massagétok, kik a seroknak, a mai kínaiaknak országát szállották meg, alapítói lettek a hun nemzetnek; az abiok, anibok és amaxobiak pedig Korea felől a tatár nemzetnek; mindketten a kínaiak által közös néven >Chang-yong<, azaz hegyi barbároknak neveztettek, különösen pedig akik a sákok, massagetok és baktriánok közül egy szövetségbe egyesültek, Hionyun = hadban elfogottak, vagy Honan vize mellett lakó hun gyarmatoknak, - akik pedig az abiok, anibok; amabiok közül egy nemzetté forrtak, - tatároknak neveztettek. Egyszóval az ázsiai szkíta sákok a hunok elődei."

Egy más forrás India szemszögéből nézve ugyanezt mondja:

"Ezen új benyomulókat az indiai földre a görögök indo-szkítáknak nevezik s ez alatt a név alatt, amelynek csupán az Indiában lakó szkítákat kell jelentenie, összefoglalnak több, különböző származású turáni népet, melyeknek ethnológiai jellegéről mi részben nem vagyunk képesek biztos ítéletet mondani. Leginkább használatos azonban a saka név; amellyel a régi perzsák az összes szkíta népet jelölték."

A Jusuf Ali azt mondja ma:
"The Shakas were the Scythians, who invaded India through southern Afghanistan in the first century B. C. and played an important part on the Stage of India history for five centuries afterwards."

A Kr. e.-i közel századokban ismerjük a saka-nép települési. vonalát, mely a transkaspi területről húzódott le India felé. Ide viszont a források egyező adatai szerint nyugat felől érkeztek. Wirth összefoglalása szerint:

"Mit den Daken zogen die Saken. Auch die Saken brachen von Europa auf. Sie wohnten ebenfalls in der Krim, dann am Aralsee, darauf in Sakastana, zuletzt in Fergana und am Hindukusch" ("a dákokkal húzódtak a sakák. A sakák is Európából kerekedtek fel. Ők hasonlóképpen a Krímben laktak, aztán az Aral-tó mellékén, majd Sakastanában, végül Ferganában és a Hindukusch lábánál").

Ez a megállapítás tehát egyező ama tétellel, mely szerint a szkítával azonos fajú nép nyugat felől, közelebbről a Fekete-tengertől a Tiszáig (Magyarország) nyúló régi dák-saka területekről került keleti területi bázisaiba.

Albert Hermann viszont a legújabb feltárások alapján állapítja meg ugyanezt, éspedig az Oppenheim emlékkötet részére írt dolgozatának összefoglaló soraiban: "Három saka népet ismertünk meg és kíséreltük meg külön neveiket és lakóhelyeiket meghatározni:

1.(ó-perzsa) saka haumawarga = (babil.) gimirri umurga = (gör.) sakai amyrgioi, komaroi = (kín.) ssu, hsiumi (más hangzásban mintegy: ssök, xiu-miet), a Pamiron és az Atai-völgyben.
2.(ó-perzsa) saka tigrakhanda (>hegyes sapkás<) = (babil.) gimirri sa karballati sunu rappa (>kakastaréjos<) (gör.) orthokorybantioi és massagetai, a transkaspii Oxus mentén a Jaxartesig.
3.(ó-perzsa) laka tjaij, paradraja (>túl a tengeren<) (babil.) gimirri sa ahi ulluai sa nari marratum = (héber) gomer = (gör.) kimmerioi, a Krim félszigeten és a kimmeriai Boszporusz mellékén.

Mindhárom nép szorosan fajrokon és ugyanazon viseletben jelenik meg; közös mindenekelőtt a nevük: saka és gimirri (komaroi = kimmerioi = gomer), mivel az utóbbi nép épp úgy jelöli a Krim lakóit, mint Dél Pamirét is, így azzal a ténnyel állunk szemben, hogy eredetileg mind a három saka nép egy nép volt, amely lassanként terjeszkedett ki Dél-Oroszországtól a Pamír szorosokig s az irániakhoz fajilag és nyelvileg nagyon közel állott. Míg Dél-Oroszországtól s a Kaspi-tenger mellékén a saka (vagy kimmer) nép később elpusztult, addig, úgy látszik, hogy az elzárkózva élő pamir-tadsikoknál egyes nyomokban fennmaradt. A sakák, mindaddig, míg kitartottak nomádságuk mellett, állandó veszedelme voltak Kelet kultúrbirodalmainak. Így került sor a kimmereknek betörésére Asszíriába és Kis-Ázsiába (9-8. század), a trankaspi sakák, vagy massagéták háborújára Kyros ellen (Kr. e. 529), és Dareios ellen (Kr. e. 516).

Semmi köze hozzájuk a föntebb felderített Dareios-féle hadjáratnak (Kr. e. 512); ellenben voltak pamir-sakák, akik Kr. e. 160 körül Baktriába törtek és az indus völgyében s a Hamun tó medencéjében új államokat alapítottak. Itt azért maradt fenn mai napig a Sistan országnév"

Nagy Gézának, a szkíta-kérdés alapos ismerőjének, a "Szkíták" című akadémiai székfoglaló értekezésében tárgyunk szempontjából kissé bővebb összefoglalásban a következő fontosabb helyre hivatkozunk:

"A turán-vidéki issedonoktól s a Jaxartes-vidéki massagetáktól északra.; a Jeniszej és Bajkál körüli terület volt a szkíták őshazája. A szkíta áramlat Kr, e. 1500 körül indult meg. Targitaos, az első szkíta király 1000 esztendő vel előbb élt Darius szkíta hadjáratánál. A belső ázsiai szkíták Kr. e. 15-től kezdődően beékelték magukat az európai és ázsiai árják közé és új etnikai alakulatokat idéztek elő az áriaságban: az indo-Irániakat lejjebb szorították délnek és dél-nyugatnak. A hinduk Kr. e. 1500-1000 közötti időkben a Pendsab, majd a Ganges vidékére nyomultak. Kr. e. 1500-600-ig tartott az Ázsiából előnyomuló turánok azon áramlata, melynek következtében az árjaság előbbi összefüggő láncolata megszakadt. Különváltak az ázsiai indo-iránok az európai áriáktól. A Bajkál, Altaj, Jeniszej vidékétől kezdve Szibérián, Közép-Ázsián s az Ural- és Volga-melléki területen át a Fekete tengerig egy meglehetősen egyöntetű lovas nép rajai szakadoztak szakadatlan egymásutánba, kiket a görögök szkítáknak, a perzsák sakáknak neveztek. A szkíta, vagy saka volt az a nép, amikor a görögök Kr. e. 700 felé nagyobb figyelmet kezdtek fordítani ezekre, az európai népektől annyira különböző nomádokra. Neve szerint a saka nép a törökségnek volt egyik ága, vagy helyesebben mondva, ókori képviselője. Ma már alig van valaki, aki ne Európában keresné az árjaság őshazáját. Az ősi árja nyelv, melyből később az indo-iráni lett, szláv, thrák, illyr, greco, ital, kelta és germán nyelvek ágaztak ki, nem azonos a szőke >race< tulajdonképpeni ősnyelvével, hanem az utóbbinak és valamely közép-ázsiai eredetű brachycephal népség turán jellegű nyelvének összeolvadásából alakult ki. A görögök, ha ismerték is a lovat, de nem tudtak lovagolni. A lovas kentaurokban a lovával szinte egybenőtt szkíta harcos emléke maradt fenn náluk. De tudnak a férfitestű és lófejű vad és harcos gandharvákról a hindu mondák is. A gandarok, gandharvák, kentaurok nem csak történetileg megállapítható ázsiai faj, hanem egyúttal szkíta fajta nép is. Az agathirsok neve alá foglalt legrégibb szkíta elemet Herodotos a Duna egyik mellékfolyója, az erdélyi Maros mellett említi. Ez a nép később a Don környékén akatir, vagy akatzir néven tűnik fel, amely név azonos a helyette csakhamar használatba jött chazar, kozár, koszr, ghyszr stb. elnevezéssel. Elő Ázsiát, az asszír feliratok nem a perzsa saka, hanem a pontusi skyth alakból származott asguzai, iskuzai néven említik. Herodotos a perzsákról állítja, hogy az összes szkítákat sakáknak nevezik. Herodotos kortársa - a költő Khoirilos - egynek veszi a sakát a szkítával: a szkíta származású juhlegeltető sakák lakták a búzatermő Ázsiát, mondja versében, gyarmatosai a nomádoknak, az igazságos embereknek. A Kr. e. III. századbeli Indiát járta Magasthenes szerint India északi részét az Emodos hegy választja el Szkítiától (a mai Seistan - Sakistana), melyet a szkíták közül az úgynevezett sakák laknak. Chiosi Skymnos Kr. e. 80 körül "Periegesis" című verses művében említi, hogy az istenfélő pontusi nomád szkíták közül, akiktől származott a bölcs Anacharsis, némelyek Ázsiában telepedtek le s ezeket sakáknak is nevezik. A perzsák pedig ezeket az ókori sakákat nem magukfajta iráni, hanem török-tatár népnek tekintették. Ezért beszélték nyilván a perzsák után a Kr. u. VI. századbeli bizánciak az akkortájban elhatalmasodó altáji turkokról azt, hogy őket régen sakáknak hívták. Strabon szerint a Kaspi-tengertől kezdve azon szkíták tanyáztak többnyire, akiket dáknak neveznek. A keletiebbeket massagétáknak és sakáknak hívtak, a többieket pedig közönségesen szkítáknak nevezik, de minden törzsnek van külön neve s valamennyien jobbára nomádok és a nomádok közül legismertebbekké váltak azok, akik elvették a görögöktől Baktriát, úgy mint oziok, pazianok, tokkarok és sakalaurok. Az itt említett sakalaur sakákat jelent, akiket a kínai források >sai< néven emlegetnek, akiket a Kr. e. 160 körül a mai Ferghánában benyomuló kansui ta jue-tsik és Ili-vidéki vuszunok szorítottak ki régi lakóhelyükről s dél felé, Sogdianába és Baktriába űzték. Közülük való volt azon szkíta fejedelem, Heraus, aki görög feliratú érmein sakának mondja magát."

Tehát, amint látjuk, Kis-Ázsia és Dél-Ázsia területén Herodotos korában, tehát a kimmer-üldözés, illetve a szkítáknak Indiába és Palesztinába (Skythopolisba) való betelepülése idején nemcsak a szkíta hódoltsággal, hanem ennél sokkal nagyobb mérvben egy valóságos szkíta világgal állunk szemben. Úgy hogy egészen természetes dolognak tűnik fel ezek után, ha Buddha "saka" népét a saka-szkítákkal vesszük azonos eredetűeknek.

Herodotos általánosságban mondja: "A sakák szkíták, mivel ezek amíg szkíták voltak, azért nevezték őket sakáknak, mert a perzsák az összes szkítákat sakáknak hívják."

Amikor a chiosi Scymnus azt mondja, hogy: "az európai Szkítiából Ázsiába vándorolt szkíták a sakák", ezzel igen sokat mondott; először is, hogy a szkíták európai telepe volt az ősi kiindulási terepük, másodszor, hogy vonulásuk európai Szkítia- Ázsia irányú volt s harmadszor, hogy a "saka" törzs volt az, mely egyrészről Buddha királyi törzse, másrészt a skythopolisi településű saka-szkíta ágként szerepelt.

Tovább feszegetve a dolgot, a szkíták imént említett európai hazájára vonatkozóan Herodotosnál ezt olvassuk: "Az Ister (= a Duna) az összes általunk látott folyók közül a legnagyobb. Szkítiában a legelső nyugat felől. A szkíták nyugati határfolyója tehát a Magyarországon keresztülfolyó Duna, a szkíták déli területét viszont Justinus szerint az Araxes és Phasis határolja, - míg kelet felé, Hekataeus adatai szerint, nemcsak az Ural-hegység vidékén élő issedonok szkíták, hanem az indiai gardarok (gandharvák) területéről is azt írja (Hekataeus), hogy ahol Kaspapyros városa fekszik, a tengerpart a szkíták birtoka.

Tehát a Duna magyarországi gyepes vidékéről a Kaukázus és Uralon át, el Indiáig, mind a szkíta, saka-szkíta népek területe volt.

A Jézus korában élt Strabont hallgassuk még meg idevonatkozólag, hogy ő mit mond a szkíták és sakák összetartozó, sőt ennél több, azonos faji szerepéről: "A juhlegeltető sakák fajra nézve szkíták; sakák pedig a búzatermő Asist és rendes törvényű emberek nomád gyarmatosai voltak.

Hogyha viszont azt akarjuk kinyomozni, hogy ezek az Indiába kívülről, Ázsia felől települt szkíták (sakák) honnan kerültek Indiába, a nyomok visszafelé vive Baktrián és a dél-orosz pusztaságon keresztül a mai Magyarország területéhez vezetnek el, ahol is az egész északi szkítaságnak, mely a Jeniszej folyótól Magyarországig terjedt, legértékesebb települési és művészeti tárgyai fő lelőhelyeit is találjuk.

A szkítaság a maga módja és a rendelkezésre állott anyag szerint a Jeniszejtől a Kárpátokig és a Duna völgyéig egységes és értékes bronzkultúrát fejlesztett volt ki, Indiában viszont, amihez könnyen jutott, a márványba álmodott csodálatos építőművészetnek vetette meg nemcsak alapját, hanem egyéni stílusát és motívumait is, amelyhez foghatót e világ sehol máshol nem produkált.

A neves Fergusson a szkíták indiai településével kapcsolatban reájuk vonatkoztatva ezt így szövegezi:

"Mint a következőkben ki fog tűnni, mindazt, amit írtak Indiában és mit érdemes elolvasni, az árják írták; mindazt, amit építettek, a turániak építették, akik tényleg semmit sem írtak."

Ahogy e sorokat írom, került elém az egyik magyarországi napilap cikke, melynek címe: Budapest már a kőkorszakban is lakott hely és kultúrgócpont volt.

A cikk néhány mondata:
"Óbuda már a történelem előtti időkben is >kultúrhely< volt. Mindenesetre sűrűn lakott terület volt. Az ősmagyar időkre vonatkozó ásatások kőkorszakbeli leleteket is hoztak napvilágra. Találtunk ősemberi tűzhelyeket hamuval, állati maradványokkal, szerszámokkal, dísztárgyakkal. Ezek egykorúak az úgynevezett "bükki kultúrával". Itt a neolit kortól a késő vaskorig mindig lakott telepek voltak..."

Ez adatok más oldalról történő megvilágítása céljából a Kr. e. évezredekben Magyarország őstelepülőiként szereplő különféle népeknek igen értékes összefoglaló leírását kapjuk még egyszer Nagy Géza tollából.

"Véget ért íme ismertetésünk Budapest környékének régiségeiről. Miféle és hány nép lakta e vidéket az ősidők messze eső századai és ezredei alatt, nem tudjuk, még a bronzkori népség felől is homályban vagyunk s legfeljebb annyit kockáztathatunk meg, hogy legalábbis háromféle elemből állt: az őslakosságból, melynek megtelepedése még a kóborba nyúlik vissza és kulturális tekintetben még talán etnikailag is összefüggött a trójai I. város népével, hihetőleg a pelazg-etruszk népséggel; egy keletről bevándorolt elemből mely alighanem ázsiai árja és turán keverék volt s a babiloni elamita hatás alatt kifejlett bronzkultúrát hozhatta magával, végül a bahvidéki szőke race-szal kapcsolatban levő s észak-nyugat felől behatoló, a bronzkultúrának még kezdetleges fokán álló áriákból. Ezek a vándorlások a Kr. e. IV., XII. század körül történhettek, amikor a >tenger széléről való északi népek<, mint a dardok (dardan), moszuk (mysiai), javanok (ion), akaivasok (achai), sakalsák (siculus), sardok, vagy sairdanak (sardin), II. Ramses (Kr. e. 1347 1281) 5. évében, Merenptah (Kr. e. 1280-1260) alatt és III. Ramses 8. évében (Kr. e. 1232) Egyiptomot is háborgatják, amikor elpusztult a görögök életében annyira nevezetes Trója VI. város, a Kr. e. XIII. században, vagy Eratosthenes számítása szerint Kr. e. 1183-ban, amikor a görögök, phrygek, illyrek és italicusok benyomultak a Balkánra, Hellasba, Kis-Ázsiába és Itáliába; s mikor a dórok a Kr. e. XIII. század dereka táján véget vetettek a mykenaei kultúrának. Ezen időtájban nyomulhatott Magyarország területére ez a két népelem, melyet a történelem hajnalán is itt találunk. Kelet felől az ázsiai árjasággal közelebb rokonságban levő thrák, közte szkíta-massagéta-féle turánokkal, kik Kr. e. 1500 körül kezdtek nagyobb hatalomra szert tenni, Herodotos szerint Darius szkíta hadjárata előtt ezer esztendővel alapítván első királyuk, Targitaos, a csakhamar háromfelé osztott szkíta államot (Herod. IV, 7.), míg észak-nyugatról a lett és graecoital csoport közelebbi rokonsága, az illyr elem terjeszkedett, behatolva a Balkán nyugati részébe és Itáliába is. Mindez azonban még csak hozzávetés. Biztosabb történeti és etnikai ismereteink csak abból az időből kezdődnek, amikor a keleti szkíták, vagyis az úgynevezett skolotok Kr. e. 700 körül megindult mozgalmainak hullámai Közép-Ázsiából a mai Dél-Oroszországon át egész Magyarországig hatoltak s feltűnnek nálunk a szkíta jellegű legrégibb vastárgyak; majd a Kr. e. IV század felé a kelták, úgymint skordiskok, araviskok, tauriskok, boiok hódításaival elterjed nálunk is La-Tene névvel nevezett vaskori kultúra."

A szkítasághoz tartozott daha (dák) nép töredéke, a hunoknak Európában való megjelenése idejéig Magyarország területén (Erdélyben) maradt. Idevonatkozólag közlöm még többek közt a The Cambridge Ancient History érdekes megvilágítását, éspedig:

"Újabb ásatások bebizonyították, hogy még az alsó Volga és az Ural folyó vidéke is főbb jellemvonásaiban kulturális tekintetben szkíta volt. A magyar Alföld és Erdély jelentékeny részein szkíták voltak a Kr. e. VII. század óta és valószínű, hogy legalább kezdetben a nagy Szkíta Birodalomhoz tartoztak. A negyedik században a terjeszkedés nyugat felé, melyet ideiglenesen Darius hadjárata és a thrák birodalom virágzása meg állított, újból kezdődött. Sok thrák uralkodó család a Duna jobb partján azon időben szkíta hűbéres lett és szkíta civilizáció terjedt el mindenütt a jelenlegi Bulgáriában és az alsó Duna környékein"

De nemcsak a Buddha idejebeli szkítaság települt nyugatról érkezve Indiába, komoly források komoly mérlegelése alapján ugyanezt kell megállapítanunk a messze Buddha előtti időkre vonatkozólag is.

Shah K. T. "India ragyogása, India kultúrájának és civilizációjának áttekintése" című jelentős szakmunkájában a következőket mondja: "But whoewer the Aryans may have been originally, and whoewer they may have originated, whather they were the Wiros out on a grand hunt from the hills and plateaux of Hungary, or the nomads in search of pasture of their cattle in lands more sunny than the steppes of Siberia, they appear in the hymnus of Rig-Veda to be settled somewhere along the bank of the Five Rivers. They call their home Sapta-Sindhu".

Magyarul is adva e fontos megállapítás:

"De, bárkik is voltak az indiai árják eredetileg, és bárhonnan származtak is, akár nagy vadászatra indult wiro-k voltak Hungaria (Magyarország) dombjairól és síkjairól, akár nomádok, kik azután Szibéria steppéinél naposabb tájakon kerestek legelőt nyájaiknak: ők jelennek meg a Rig-Veda himnuszaiban mint olyanok, akik valahol az Öt-folyó partjain telepedtek le. Honukat "Sapta-Sindhu"-nak nevezik."

Ugyanezt mondja Sir. G. Dunbar "History of India" című most megjelent művében: "Vannak földrajzi és ethnológiai érvek, melyek azon elmélet mellett szólnak, hogy az indo-árja faj eredetileg Ausztria és Magyarország termékeny síkságairól és Csehország felvidékeiről (a csehek által megszállott Tátra vidék) jött. A népnek, amely ebben az országban Kr. e. 2500 körül élt, a wiro nevet adták. Arról van szó, hogy néhány törzsük Európából Ázsiába vándorolt és elérte Baktriát (Baléh) körülbelül Kr. e. 2000. és 1500. év között. Azután tovább űzetve Közép-Ázsia kiszáradása által, mely már megkezdődött, dél felé jöttek a Hindukush szorosain át Afganisztánba. Innen az árják leözönlöttek a síkságra, a Kabul bejáratain keresztül a Kurram és Gumal folyókhoz, a hódítók első vonalára."

Hogy ne a magam, esetleg elfogultnak tartható szempontjából ítéljem meg a dolgok továbbfejtését, ismételten Fergussonra hivatkozom: "Indiának mindkét, árják előtti faja természetesen a turáni csoporthoz tartozott, de az én jelenlegi benyomásom, mint fentebb erre céloztam, az, hogy dravidák az emberiség ősi nagy családjának azon ágához tartoznak, amely Mezopotámiában fejlődött ki és a Kaspi-tengertől nyugatra fekvő országokban. A dasyuknak (daliaknak) ellenben azon tengertől keletre eső országokban van összes rokonságuk és következésképpen e kettő nevezhető Nyugati és Keleti, vagy szkíta és mongol. Ily megkülönböztetés jelenlegi tudásunkat e tárgyról jobban képviselné bizonyára, mintha az egészet egy családnak tekintenők, ami jelenleg gyakori eset. De északi Indiának egész külső története Kanishka idejétől Ahmed Shah Durani idejéig, nem egyéb, mint szkíta eredetű törzsek folytonos egymás után következésének elbeszélése, mely törzsek a Felső Induson keresztül áramlottak Indiába akként, hogy mindenik következő turánibb fajú volt, mint az, amely megelőzte őt, míg végül az egész abban kulminált, hol Indiát a mongolok (Mogul) meghódították a 15. században; a mogulok népe, mely ha volt nép, mely az árjáktól vér szerint különbözött, úgy ez vérében különböző volt az árjáktól"

Indiának, Iránnak, hasonlóképpen az Ótestamentum Ezékieljéhez, szintén megvoltak a maguk prófétikus emberei, akik jövendöléseket mondottak a szkíták indiai betöréseivel kapcsolatban.

Ezekiel a Góg és Magóg népének nevezi reájuk nézve emez észak-veszedelmét.

Hieronymus egyházatya ezt mondja: "Sunt autem Magog Scythae" = A magogiták pedig szkíták.

Josephus Flavius pedig, Jézus kortársa, akinek idejében még szerepet játszottak nemcsak az ázsiai, hanem a palesztiniai településű szkíták is; ezeket írja: "Populum, cuidam in íllum usque diem Magogitarum nomen proprium tuit, licet Graeci populum hunc Scythas appellaverint..." ("Azt a népet, melynek addig a napig magogita volt a saját neve, bár a görögök e népet szkítáknak nevezték el... ")

Mindenképpen ugyanazokhoz a szkítákhoz jutunk, akár saka, akár avagy megannyi használatban volt néven nevezzük őket.

Amikor a kymei Ephorus, lakott népe szerint, felosztja a négy tájat, ''keletet az indusoknak és északot a szkítáknak osztja. Eustathius viszont azt mondja, hogy: "... szkíták nemcsak északon laknak, vannak déli szkíták is, akiket egyébként indo-szkítáknak neveznek."

Az Encyclopedia Brit. a szkíták tulajdonképpeni őshazáját a magyarországi Kárpátok koszorúzta lapályok és a vízben gazdag, a Fekete-tengerbe ömlő Don folyó közére helyezi.

A királyi szkíták ősei, védett temetkezési helyei ugyancsak a Don (Tanais) és Dnyeper (Borysthenes) között voltak.

A magyarországi Erdély (Transylvánia) területén az agathyrsok tanyáztak és a már szóba jött arimaspák egész Kína felé szállásoltak, a legszélsőbb keleti terjeszkedési irányát mutatva ennek a típusában mongol-tatáros, beszédjére nézve pedig inkább iráni (ó-avesztai) karakterű népnek.

A Don folyótól, tehát a szkíták főtelepülési helyétől kelet felé a szkíta nyelvet hibásan beszélő kevert fajú, de főként méd hatásnak kitett szkíták, a sarmaták laktak.

A további meghatározások illusztrálásához az említett Encyclopedia Brit. néhány eredeti sorát iktatom ide:

"Presumably, therefore, the Scyths also spoke an Iranian dialect. But the scythic words preserved by Herodotus some are Iranian, others, especially the names of deities, have found no satisfactory explanation in any Indo-European language. Indeed they rather suggest a Ugrian origin. Neuertheless, the general opinion has been that the Scyths were Iranian. The present writer believes that they were a horde which came down from upper Asia, conquered an Iranian-speaking people, and in time adopted the speech of its subjects. The settled Scythians would be the remains of this Iranian population, or the different tribes of them may have been connected with their neighbours beyond Scythian dominion - Thracian Getae and Arimaspi, Slavonic Neuri, Finnish Androphagi and such like. The Cimmerians who preceded the Scythians used Iranian proper names, and probably represented this Iranian elemem in greater purity. The legends of the origin of the Scyths: claiming descent from a son of the river Borysthenes Targitaos, who lived a thousand years before. Of his three son s the youngest Colaxais. becommes the ancestor of the ruling clan of Paralatae. The Gimirrai, were folloved by the Scyths (Ashgusai, Heb. Ashkenaz) whom the Assyrians welcomed as allies and used against the Cimmerians, against the Medes and even against Egypt.

The references to the Scyths in the Hebrew prophets (Jer. IV. 3; Vl: 7.). This is all put in the latter half ot the 7th century B. C. The Assyrian evidence is in the main a confirmation of Herodotus, though most writers think that the Scythians who troubled Asia were Sacae from the east of the Caspian. The physical features of Scyths. veri similar to the Mongols. The Scythian pantheon is not distinctive, and can be paralleled among the Tatars and among the Iranians. The tombs of the kings were in the land of Gerrhus near the great bend of the Dnieper where the chief tumuli have been excaveted. This style and the types of dagger, cauldron, bit and twolooped socketed axehead run right across from Hungary to the upper Yenisei, where a special Bronze Age culture seems to have developed them. But even here it seems impossible to deny some influence coming from Aegean area, and Scythic beasts are very like certain products of Mycenaean and early Jonic art. Again, the Scythic style is interesting as being one element in the art of the barbaríans who conquered the Roman Empire and Zoomorphic decoration of the early middle ages. The oldest inhabitans of whom we hear in Scythia were the Cimmeri (in the Crimea = in Cimmeréan Bosporus). They were probably of Iranian race.

Certain it is that in the middle of the 7th century B. C., Asia Minor was ravaged by northern nomads (Herod.IV.12.), one boly of whom is called in Assyrian sources Gimirrai and is represetend as soming through the Caucasus. They were probably Iranian speakers, to judge by the few proper names preserved. The name has also been identified with the biblical Gomer, son of Japheth (Gen. X, 2, 3.).To the north of the Euxine their main body was merged in the invading Scyths. The Homeric Cimmerii belong to en early part of the Odyssey in which the hero was conceived as wandering int the Euxine; these adventures were afterwards translated to the western Mediterranean in accordance with a wider geographical outlook"