2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XXIV FEJEZET A SZKÍTASÁG A PONTUS MELLÉKÉN

"Ázsia északi részében, azokhoz a szkíta népekhez, amelyek a Kaukázusból indultak ki, egy második néptömeg csatlakozik, t. i, az a turáni, akik az Oxus és Jaxartes mentén felfelé vándorolva, átkeltek a belsőázsiai nagy magaslaton s elözönlötték sík földje nagyobb felét s északi és nyugati lejtőjét, valamint a déli egy részét betöltötték. Ezen turániak vonulási iránya a Kurtól és a Kaspi-tenger partjairól indul ki és ebben a földzugban nyerik faji jellegüket. Végül ez, az Arméniát Belső-Ázsiával összekötő fennsík s ennek át, India felé való folytatása lesz Irán, a fény országa s népességét az Urmia taván innenről nyeri. Ez azonban kiforrását Atropatenében, a fény és tűz országában éri el. Így különültek tehát el itt is az átmeneti korban már a népekben az általános alapirányok s a három törzs: Sem, Cham és Japhet, miközben nagyszámú, már tömeg szerint tagolt néppé lettek, egy akkora területre terjeszkedett szét, mely a bizánci Boszporusztól a Bab el Mandebig lenyúlik s a Meotistól a Kaspi-tenger nyugati oldalának hosszában le a Demawendig, így Zagrosig s Irán lejtőin át délen az Indus torkolatáig terjed. (70-71. L.)

A kínai történetírók a 4-10. századtól kezdve, mikor a fennsíki néptörzsekről szólva Turfanhoz érnek, így tudósítanak bennünket: Innen kezdve nyugat felé az összes lakosoknak mélyen ülő szeme, előreszökő orra van. Ez olyan külső, amely nekik barbárnak látszott, s amelyet ők a (hosszú lópofa) névvel jelöltek meg. Ezenkívül általános náluk a magas termet, európai arcél és sárga bőr, fürtös haj és hosszú szakáll. Ez tehát az összes turáni népek törzsjellege, csakhogy ez az alaptípus a különböző törzseknél változik, mint ahogyan a nyelv átmegy különböző dialektusokba. Az Oxus és Jaxartes árterületét nagy részben ilyen népesség tölti meg; ez foglalta el fent a fennsíkon az Oechardes egész árterületét és a régebbi korban hozzátartozott a hiongnu és a thukiu, vagyis a keleti turk. A turk-tatár törzseknek hasonló jellegzetességük volt, mert az aigur, ygurok, vagy yugerek, Ptolemeus ithagurjai, akik eredetileg a fennsíkon laktak, később átvándoroltak Songaria felé és mint bucharai népek az Oxus mellékén, mint vogulok az Uralig, s végső nyúlványaikban mint finnek az északi fokig, mint madsarok (magyarok), a Dunáig terjeszkedtek.

Aztán az Altaiból kiindult samojed népek, Turkesztánban a Beér-lejtőin tovább a nyugati turkok, vagy turkianok mint uzok, turkmanok és üzbégek a Volgáig, mint törökök a Hamusig terjeszkedve, végül mint alánok a Kaukázustól az Aral mellékén és a nyugati Lias területén a Borysthenes forrásáig és azontúl Litvániáig terjedve, mindezek ezen törzshöz tartoznak. Végül az ázsiai néptörzsek harmadik alapjellege, amelyet a kínaiak ezen turánival szemben hallgatólagosan eleve feltételeznek, az a sajátságos, amelyet legtágabb értelemben a szkítának, vagy a kelet nyelvében dsinnek és madsinnek nevezhetünk. Ez a tompa arcél széles és durva vonásokkal, kiálló pofacsontokkal, erős állal, benyomott orrnyereggel, széles orrcimpákkal, nagy, vastagajkú szájjal és kiülő szemük sajátságos, látszólag ferde állásával; azonkívül merevszálú, sűrű feketés, vörösbarnába játszó haj, erős szemöldök és ritkás szakáll, vöröses sárga, búzabarna arc és egyébként erős, tagbaszakadt, erőteljes termet. Mindezen törzsjellegek, egyszersmind sokféleképpen változva s ölesebben, vagy halványabban kifejezésre jutva megoszlanak azon népgyökerek sűrűjére, amelyekbe ezen különböző sarjadékok szökkentek.

Ez is, mindenekelőtt Ázsia északi, keleti és részben déli részét elárasztva, a hármas elv szerint, legalapjában három törzsökre oszlott. Ezen törzsök elseje az, amelyből mindazon szkíta törzsek származtak, amelyek a kaukázusi régi őshazához legközelebb tartózkodtak és közvetlenül a legkeletibb európai japhetidák után következve telepedtek meg. Ezek Herodotos skolotjai, akik szerinte az Araxesen, vagy Volgán túl laktak eredetileg. Mögöttük azonban a massagéták, vagy Aristeas szerint az issedonok laktak, akik most az arimaspok által szoríttatva, felőlük ezen szkítákat az előttük folyó vízen átvetették, úgy, hogy ezek Kimmeriába vándorolva viszont ezen lakosokat űzték el lakóhelyükről és helyükön, a Pontos északi részén helyezkedtek el. ők tehát., mint a turániak legközelebbi szomszédai, eredetileg az alsó Ural területén felfelé az Irtis tájékáig voltak megtelepedve és a turáni issedonok szorították ki őket; a Jaxartesen innen ezen első lakóhelyükről és szakítottak el törzsrokonaiktól, a talasmenti ephthalia szkítáktól. Az Elő-, Közép- és Hátsó-Ázsiában háromfelé oszlott szkíta törzs tehát roppant kiterjedtséget ért el és ha az amerikaiakat is hozzászámítjuk - akik nagy részben a legutóbbi törzsekből származtak -, magába foglalhatja talán az emberi nem felét is.

Avar (de av-oior, vagy ab-oior is) oiar Herodotos szerint ó-szkíta nyelven embereket jelent, így a kaukázusi obi-k, a régi homéroszi obi-k törzsökéből. Ell, all, vagy ill ezen tájszólásban viszont törzset, vagy hordát jelent és első, eh-eli törzsnevükben fordul elő, míg a másik, erguna, vagy chuna törzsnevükben a chun szó, hasonlóképpen szkíta tájszólásban, az er gyökhöz illeszkedett s innen nevezték a bizánciak a népet uarchonnitáknak. Így világlik ki, hogy ez a nép a szkíta skolot törzsökhöz tartozik és az összes köröskörül lakó lesg törzsek, melyeknek neve leginkább all-ban végződik, mint baktalall, hadall, ghewalall és így tovább, hasonló eredetűek.

Az egyféle elemből való 8 szkíta törzs képezi Góg azon nagy szkíta néptörzsökének első elterjedését, amely néptörzsök velük együtt ülepedett le a közös hazában. Plinius, aki a Kaspi-Tenger nyugati partjain lakó népekről Ptcalemäus-szal teljesen egybehangzó tudósítást közöl, többek között ezt mondja: "Észak felé sarló alakban hajló nyakánál jobbra laknak az udinok, egy szkíta nép és tovább, a part mentében az albánok, akikről viseli a tenger még most is az albani nevet; ez a nép azonban átáradván a Kaukázuson., elér le a Cyrusig és Arménia határáig, valamint fel Ibériáig".

Tehát a Coissu mellékén az alapokig minden szkíta parti nép udin, a Peutinger táblák otioszkítái, területük Udia, vagy Outia, az arméniai Oudi, vagy Otene folytatása, ahonnan kiindultak. Nos azonban Dionysius, a Periegesisben, valamint Priscianus, mindenhol azon helyekre, ahol itt udinok laknak, a hunokat helyezi: innen kezdve, a Kaspi-területek mögött, a (h)unn, ez a vitéz Kaspi melléki ivadék következik. Látjuk, hogy ez a szó csak az udinus rövidítése és Eustathius ehhez a helyhez ezt jegyzi meg: "ezek az unnok, vagy thunnok '' Simavatta egyetemes története szerint észak-keleti nép, a perzsák turkoknak (turániaknak) is nevezik őket. Oly gazdagok voltak, hogy aranyágyaik, -asztalaik és -székeik voltak, mert a médek nyugalmuk kedvéért évenként 40 ezer aranyat fizettek nekik; mindazonáltal később a babilóniaiakat is adófizetőkké tették". Ezek voltak tehát azok a szkíták, akik a korábban Kis-Ázsia felé kivándorló kimmereket téves úton üldözve, Médiába jutottak és ez országot adófizetővé tették; később pedig ott, a bejárat kapujánál, régi törzsrokonaiknál letelepedtek, kihasználva a bejárati kapunál a kedvező helyzetet, az Indiával és Babilóniával való kereskedés és a médek sarcolása révén meggazdagodtak.


------ 3. rész -----