2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XXIX. FEJEZET GALILEA

A tulajdonképpeni galileai embert - nem a szír, római, avagy görög telepeseket értem - nemcsak jellegzetesen sajátos beszéde, hanem más szembeszökő tulajdonságai is azonnal szembeállították a palesztinai zsidósággal. Semmiképpen sem voltak összetéveszthetők.

A Jézus idejében élt Josephus Flavius úgy beszél róluk, mint katonás karakterű, bátor és vitéz népről, akik odaadással művelték földjeiket is.

Valahányszor a zsidóságnak Róma, vagy az északi országok ellen meg kellett védelmeznie határterületeit, ezekben a harcokban mindig ezek a galileaiak voltak azok, akik a sereg élén harcoltak.

Bőven szolgáltatta ez a nép, éppen az említett értékes tulajdonságainál fogva a különböző felkelési mozgalmak előharcosait így a zelotákét.

A Palesztinában lezajlott nagyobb hadieseményekből a tengerparti Karmel hegységtől Názáreth alatt a Tábor hegy vonalán át Skythopolisig húzódó jezreeli sík majdnem mindig kivette a maga részét.

A világ mindenféle népe ütött itt már tábort. Az utolsó ítéletre vonatkozó apokalipszis János Jelenések könyvében a jezreeli Megiddót jelöli meg az utolsó nagy ütközet színhelyéül.

Jézus gyermekkora idejének tanúja, a kedves környékű, gazdag virágos mezőkkel áldott Názáreth, régen a tőle kb. 4 órányi járásra fekvő Skythopolisnak volt mezőgazdasági tanyavárosa. Az Ótestamentum egyetlen egyszer sem említi Názáreth nevét, olyannyira jelentéktelen kis helység lehetett.

Itt élt, igen szegényes környezetben József családja pogányok és zsidók között, akik már a kis Jézus kora gyermeksége idejétől ellenséges indulattal viseltettek a kis Názáreth falucska határain belül csak jövevényként megtelepült József és Máriával, családjával s ugyanúgy a csodálatos gyermekkel szemben.

Jézus maga is megszorításokat tesz bizonyos idegenekkel, így görög; római és szíriaiakkal szemben, mikor a galileabeli elnyomott szkítákról, Izrael ama elveszett juhairól beszél, erről az olyannyira szívébe zárt népről, mely a sötétségben várakozott vala és nagy világosságot látott hirtelen, úgy, hogy nagy világosság támada a "halálárnyék" tartományában ülőnek. Jézus eme megszorítása odáig terjed, hogy féltő gondjában olyan kifakadást tesz, amely a disznók elé vetett gyöngy sorsával tudja csak igazán megvilágítani, mit jelentene a maga lelki világát ezekre a lélekben idegenekre rákényszeríteni: sárba taposnák!

Ha Jézus zsidó volt volna, miért nem a judeai néphez fordul, miért nem rájuk épít, miért nem őket védi mindentől és miért lett a tulajdonképpeni zsidóság Jézus halálos ellensége`?

Az ellentétes lelkület akkor se tudott s még ma se tud semmiképpen se más lenni.

Az első keresztényeket a zsidóságtól mindenben elütő "galileaiaknak", ugyanúgy vallásukat is "galileai" vallásnak nevezték.

Fontos momentum, hogy a veszedelmektől megmenekült zsidóságot tömegesen telepítették át a déli judai zsidó területekre, így az északi galileai területek pogány, illetve szkíta jellege még kirívóbb lett.

A galileai zsidó és nemzsidó települők örökké ellentétes lelkületére jellemző alábbi sorokat a Zsidók Egyetemes Története néhány sorával világítom meg:

"A zsidó sereg alig tért vissza Jeruzsálembe, midőn újólag rossz hírek érkeztek azokról a bántalmazásokról, amelyekben a judai testvéreket pogány szomszédaik részesítik. Galilea zsidóitól megtépett ruhájú követek jöttek levelekkel, hogy Akko (Ptolemais), Tyrus és Sidon pogány lakói, a köztük élő judaiakat halállal fenyegetik. Valamennyien arra kérték Judát, hogy siessen segítségükre, amíg nem késő.

Simon gyorsan és szerencsésen oldotta meg a feladatát. Galilea és a Hárfató környékén elterülő Arbela tartomány városaiba akadálytalanul vonult be, az ott lakó zsidókat összegyűjtötte, rávette őket, hogy vándoroljanak ki és ahányan vannak, mindannyian telepedjenek meg Judában. Makkabival kétségkívül előre megbeszélték a tervet, hogy törzsbeli testvéreiket ellenséges környezetben, ahol nap-nap után veszedelmeknek és zaklatásoknak vannak kitéve, nem hagyják. A kivándorolt galileai zsidó családok judai városokban telepedtek le. Sokkal nehezebb harcai voltak magának Juda Makabinak Pereában. Itt, mint régente, a Magaslatokat erős várak koszorúzták, melyeket rohammal kellett bevenni. Útjában Timotheussal, a nyakas ellenséges vezérrel, megint szembekerült. Juda mindazonáltal több várat foglalt el, így Bosszorát (Bosztra), Karnaint, Efront és másokat. Falaikat lerombolta, lakóikat ártalmatlanokká tette. Egyik várból (Datheme, Ramtha?) kiszabadította a bezárt judai, szintúgy a tobienebelieket. Összevonta erre a gileádi zsidókat, hogy a Jordánon átvezesse és az innenső oldalra telepítse őket. Útjuk Bétseán-Skithopolíszon keresztül vitte őket, melynek pogány lakói a judai származású lakossággal általában békésen és barátságosan összefértek. Azokat Juda nem is zavarta, hanem továbbra is otthagyta őket közöttük. Az áttelepített gileádi judaiak tömegével a törvényhozás ünnepe előtt (164 május havában) tért vissza Jeruzsálembe."

Igen érdekes és tárgyilagos megvilágítását nyújtja Renan is annak a kornak, amely Juda Makkabeus uralomrajutása után következve, kapcsolatba hozható a Skythopolisban lejátszódott szóbanforgó eseményekkel.

"Juda Makkabeus uralomra jutása után.

Ez időtől fogva már észrevétette magát a zsidók legnagyobb hibáinak egyike. Fensőbbségük érzésétől áthatva, elkeseredetté és veszekedővé válva, ők, akik azonfelül még törvényeik következtében egy bizonyos magányra kényszerültek, amelyet könnyen gőgre lehetett magyarázni, rossz szomszédoknak kiáltattak ki. S valóban elég kényelmetlen szomszédok voltak, akik az összes körülvevő népek gyűlöletét meg tudták szerezni. Ez a jelenség túlságosan sokszor ismétlődött a századok folyamán ahhoz, hogy egész alaptalan legyen. A zsidók minden egyes szomszédja bántalmazza a zsidót, ez bebizonyított szabály, amely egyáltalában semmi kivételt nem enged meg. A Palesztina körül élő népek jogosan nézték barátságtalan szemmel a zsidó felkelést és állottak a seleucida-párt oldalára. A jeruzsálemi kultusz visszaállítása kétszeresen ellenséges érzületet idézett elő. Voltak meggyilkolt és rabszolgaságra hurcolt zsidók. A Makkabeus kötelességének tartotta, hogy hitsorsosaiért bosszút álljon és ezt megcselekedte kíméletlen kegyetlenséggel. Legelőször és egész különösen keményen Idumea bűnhődött, azután az ammoniták kerültek sorra, kik mindazonáltal sereget állítottak a zsidókkal szembe, mely fölött egy bizonyos Timótheus parancsnokolt derekasan. Dacára ennek, győzött Juda. Jaezer városát bevette és elpusztította. Ezen hadjárat után, amely a szomszéd népek gyűlöletét a legszélsőségig fokozta, a Makkabeus visszatért Jeruzsálembe.

Izrael ezen félig kifejlődött autonómiájának első napjai óta felismerhető volt egy zsidó állam és szuverenitás lehetetlensége. Egy uralkodó szellemének szabadnak kell lennie, a zsidó uralkodó fölött azonban túlságosan uralkodik a vallási fanatizmus és túlságos sokat hallgat a panaszokra.

A legtöbb panasz Gileádból jött (ezzel a névvel az egész, Jordán mögött elterülő országot jelölték) és Galileából, ahol zsidók igen számosan voltak és szerették magukat a pogányok által folyton fenyegetve látni. Nagy népgyűlést tartottak és kiküldötték Simont, Judás testvérét 3000 emberrel Galileába, míg Judás és Jonathan 8000 harcossal a Jordántúlra vonultak; Józsefnek, Zachariás fiának meg Azariással s a maradék csapatokkal Judeát kellett védenie. A Gileád és Galilea elleni hadjáratok nagyon eredményesek voltak, ha az embernek ezeket a gyújtogatásokat és mészárlásokat eredménynek, sikernek szabad neveznie. Timótheust, akit ismételten láttunk Judával mérkőzni, teljesen leverték, míg Simon Akra közeléig nyomult elő. Úgy látszik, hogy ezen hadjáratoknak nem egyedül a pogányok megbüntetése volt a célja, hanem az az óhaj is, hogy a szétszórt zsidó csoportokat visszahajtani Jeruzsálembe, egyrészt ezt erősíteni, másrészt azonban, hogy az ellenségnek egy offenzív visszatérése esetén a túlságosan gyenge zsidó falvakat ne dobják oda martalékul.

József és Azariás, akik Jeruzsálemben maradtak, mégis elrontották az egész helyzetet, mivel előrelátás és óvatosság nélkül Jabue-ig merészkedtek, ahol ez időben Gorgias tartózkodott, aki a zsidók sok emberét megölte és visszakergette őket Jeruzsálembe. A zsidó hadsereg visszatért Jeruzsálembe, megrakodva gazdag zsákmánnyal, mindazonáltal még mindig nem gondoltak arra, hogy tartós hódításokat tegyenek, mer Juda nem rendelkezett elég katonával ahhoz, hogy a bevett városokban őrségeket tudott volna visszahagyni.

Körülbelül ezen időben érkezett Antiochus halálának híre Judeába, aki már régen folytatta a párthusok elleni szerencsétlen háborút."

Amire Renan is hivatkozik, igen fontos momentum a makkabeusi harcok idején keresztülvitt ama szigorú rendelkezés, amely az északi határvidékeken, így Samáriában s különösen Galileában lehetetlenné igyekezett tenni azt, ami állandóan megismétlődött, hogy eme veszélyeztetett határvidéken az ellenség kényének a zsidóság essék mindig áldozatul, legjobb esetben fogságba hurcoltattak, de ők voltak mindig azok, aki ken az ellenség bosszúját töltötte. Ez okból azt cselekedték, hogy a zsidóságot áttelepítették az ellenségjárásnak kevésbé kitett Judeába, viszont a visszamaradt pogányokat, így a szíreket, rómaiakat, görögöket és a szkítákat arra kényszerítenék, hogy felvegyék a zsidó vallást, különben az ország elhagyásának kényszere elé állították őket. Különösebb szigorúsággal hajtották ezt végre akkor, amikor Galilea fölött is zsidó kézbe került az uralom.

A Biblisches Reallexikon Galileára vonatkozólag a következőket mondja: "A Makkabeusok idejében a zsidók csak egy töredékét képezték Galilea népességének, mivel Simon - dacára a pogányok fölött aratott győzelmének - Judeába telepítette őket. A pogány Galileának erőszakos elzsidósitása főként Aristobulos alatt kezdődött meg (Kr. e. 104.)."

Még egy újabb kiadású lexikon megvilágító adatát óhajtom ismertet ni: A mi szempontunkból fontos adata annak kiemelése, hogy Galilea pogány (görög, római, szír és szkíta) lakosait "a makkabeusok korában erőszakosan elzsidósították".

Der Grosse Herder (Lexicon.)
"Galilea, Palestina legészakibb vidéke, Fönicia, Samaria, a Genezareth tava, a Jordán és a Libanon végső nyúlványai között, termékeny völgyekkel és szép hegységekkel (Dsebel Dsermek 1199 m magas). Haifa kikötővárostól vasút vezet a Genezareth tavához. Galilea legnagyobb részében angol Palestina mandátumhoz tartozik, északi része a francia Libanon mandátumhoz.

Az ókorban lzraelhez az északi országhoz tartozott, 734-ben az asszír birodalomba kebeleztetett be és pogányokkal települt be. A száműzetés után itt zsidó szórvány keletkezett; a Makkabeuaok korában Galileát erőszakosan elzsidósították. Nagy Heródes halála után ((Kr.e.4.) a területet fia, Antipas kapta, Kr.u. 39-ben unokája, I. Agrippa. 44-ben egy római procurátor alá került. A Hadrianusi háborúban (132-135) a palestinai zsidóság törvénytanulásának középpontja lett (különösen Tiberias). Galilea volt, Krisztus legtöbb csodatételének színhelye is."

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése