2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XXVI. fejezet SKYTHOPOLIS /BETH-SAN/

A régi írók alapján a szkítákat úgy ismerjük, mint a természet gyermekeit, akik még a vizeket, a patakokat is nem hasznáért, hanem szépségéért szeretik inkább. Ha a szkíták, vagy hunok magyarországi ősi áldozóhelyeit vesszük sorba, azt látjuk, hogy a ma is legszebbnek tartott helyeket jelölték ki annak idején oltáruk füstölő helyéül. Források fejénél, amilyen bőven akadt. a kies Erdélyben és a régi Magyarország Tátra-vidékén, jelöltettek ki ezek a szent áldozóhelyek. A Lapis refugii és a Csingói patakmedrek már a Kr. e. második ezred esztendőben szent zarándokhelyei voltak a szkítaságnak. Ugyanígy volt ez más vidéken is. A föld és vizek szépsége egyformán vonzotta és marasztotta is a lovaglásban és kalandos világjárásban fáradhatatlan szkítát. A természet eme gyermekeinek így lett patrónája Anahyta, a természetvilág, a vizek, a füves legelő és hűs források fenntartó boldogasszonya.

Ez a lelkület ösztönözte azt a töredék szkíta csoportot is, amely a palesztinai Bethsannak vadban, erdőségben és forráshelyekben gazdag vidékén maradt egykoron vissza. Avagy megunták talán az örökös hadakozást és ugyanúgy, mint keletre szakadt másik törzsrokon csoportjuk, a termékeny Biharban és Bengáliában megtelepült saka-szkíták, - a fegyvercsörgés és nyilak riadása helyett a belső csendességet keresték inkább? Ők azok talán, akikre a szent Zarathustra próféciája illet egykor, éspedig Fryana, a jeles "Pyrán" turáni hősnek megkülönböztetett gondolkodású és akarású népe. Igen, ők voltak, akikre Zarathustra oly nagy reménykedéssel tekintett volt úgy háromezer évvel ennek előtte. Ők azok, akik már akkor azt a bizakodó érzést olthatták Zarathustra lelkébe, hogy Turán népének ők emez első zsengéi, akik - a dacos ellenkezést magukban megtörve - hajlani látszottak az isteni vezérlő szóra s engedik is majd, hogy egy belső vezető hang odaállítsa őket, ahol nagy-nagy elhivatottság várt titkon rájuk.

De nézzünk körül magában Bethsanban, milyennek is látta a szemtanú, mielőtt még a kami kultúra zakatoló élete feltörte ősi talaját: "Bethsán vidéke valódi paradicsomi szépségű. Egykor, midőn még a hegyek tetejét erdők borították, a völgyekben pedig gyümölcsösök, vagy árnyas cserjék léteztek, sokkal gazdagabb volt ezen vidék vizekben, mint most. A Jordán-völgy egykor pálma s egyéb fákkal volt beültetve; Sittim városa lomb dús akácerdőből vette nevét, éppen úgy, mint Jericho a pálmaváros nevet a körülötte díszelgő pálmáktól; és a vadonok telve voltak vad olajfabokrokkal, szederfákkal, borostyánligetekkel, a források környéke pedig leánderbokrokkal s barkával. Mindezek azonban több mint ezeréves pusztítás alatt lassanként egészen kipusztultak. Isten kertje volt hajdan a Jordánvölgy.

Galilea déli részén a Sáron völgye tavasszal egy nagy virágoskert, melynél szebbet képzelni is alig lehet. Január közepétől kezdve teljes díszében áll ezen síkság, gazdagon kihímezve a nyíló tulipánokkal, nárciszokkal, jácinttal, a sok színű szírontákkal, kökörcsinfélékkel. Közben-közben gulyák s tevenyájak legelésznek; Húsvét körül már oly magasra nő a fű, hogy csak a pompás fehérliliom látszik ki közüle s hogy a legelésző vadkecskék elbúvhatnak a magas fű közé. Pünkösd után azonban oda van a mezők pompája, a fű elszáradva, s helyét a csillogó sárga gyopár, vasvirág s illatos izsóp foglalja el, mígnem az október közepe táján bekövetkező úgynevezett korai esők felelevenítik ismét a kiszáradt talajt."

Avagy néhai Rudolf trónörökös leírását vegyük figyelembe, aki a Bethsan tölgyeseiben rendezett vadászaton, mint szemtanú adja e vidék igen érdekes leírását. "Északon szép hegység zárta be a képet: a Karmel végnyúlványait, Nazaxeth körüli hegyeket;, a sajátságos alakú Tábor hegyet, az Anti-Libanont, a hóborította Hermont, a Genezáreth (az arab Tabardye) tó peremhegységét s észak-keleti irányban a DjebeI-Adjlun magas csúcsait lehetett megfigyelni, ezek mind hatásos ragyogó megvilágításban pompáztak.

Lassanként közeledtünk mai utunk céljához, Baisan (Bethsan-Skytopolis) faluhoz. E helység körül nagy körben terül el ennek híres forrásvidéke, a platóról mindenfelől kis vízerek csörgedeznek alá és az egész környéket sűrű, alacsony bokrok, magas sás, nád és mocsaras helyek borítják. Mindenfelé hangzik az itt tömegesen tanyázó "fekete vizityúk"-ok kiabálása.

Régen faragott kövek és törmelékek tanúskodnak most vadon burjánzó mocsár vegetáció közepette a most nyomorúságos, néhány kőkunyhóból álló falu közvetlen közelében e hely réges-régen elmúlt kultúrájáról és nagyságáról. Az ótestamentumi korban a kánaaniták tanyáztak itt, később Dávid hódította meg a várost; azután a szkíták által meghódíttatva, a Skythopolis nevet kapta a görögöktől. A rómaiak idejében virágzó, gazdag hely volt s Kleopátra itt találkozott Alexander Jannaeusszal; Pompeius Baisano keresztül vonult Judeába. Az őskeresztény korban püspöki székhely volt és mint Basilides és Cyrillus szülőhelye híres. Saladin bevette és felégette a várost s akkor mindörökre elvesztette nagyságát és korábbi hatalmát. Egy régi színház utolsó maradványai, néhány templomé és számos, bokrok és mocsári fű által majdnem elborított bazaltoszlop maradt még fenn. Sajátságos komor, mocsaras hely; nyirkos és egészségtelen, békák és ungok szűnni nem akaró lármája tölti be. Majd római fürdők sziklába vágott nyomait láttuk. Számos vaddisznónyom és teljesen kitaposott csapások bizonyítják a vidék vadászati szempontból való gazdagságát; egy régi római oszlopot egészen ledörgölt a vaddisznó; minden este ide járnak, hogy fában való hiányuk miatt szokásuk szerint dörgölőzzenek".

Skythopolis várerődje ma romokban hever, pedig úgy hadászati, valamint kereskedelmi szempontból valamikor jelentősebb hely volt magánál Jeruzsálemnél. Abban az időben, amikor e város Saul idejében oly nagy szerepet játszott, még a kánaaniták birtokában volt. A filiszteusokkal folytatott háború idején Saul és három fia holttestét itt függesztették ki a filiszteusok.

A következő sorokban Pauly "Scythopolis"-ról írott, tömör összefoglalású cikkét nyújtom: "Scythopolis (Skythopolis) a kr. e. 3. század óta kimutatható neve annak a városnak, melyet korábban "Bet-Schean"-nak; is "Bet-Schan"-nak is; Septuagintában Baithsan-nak; Stephanus Byz.-nál Baisón-nak; Syncellusnál Basan-nak hívnak s a mai "Besan"-nak felel meg. A "Bet-Schean" név régi és már az Amarna levelekben előfordul "Bit sani" alakban. Az egyiptomiaknál a Rinu-listán és I. Seti egy listájában mint "Bit-sara", I. Anast. Pápánál mint "Baiti-saru" és a Sheshonk-listán mint "Bitsanra" található meg.

A mai Besan nyugat Jordániában fekszik, a Haifából Damaszkuszba vezető vasút mellett, nem messze a Nahr Dschaludnak a Jordánba való torkolásától. A hellenisztikus-kori városterület sokkal nagyobb kiterjedésű volt. Így például a hippodrom a mostani falutól nyugatra, a nagy színház pedig északra található.

Saul korában (cca 1100) "Bet-Schean" egészen kánaanita volt. A város alapítása homályba rejtőzik, épp így homályos a "Schean" név eredete. "Bet-Schean" csak később hódolt meg és számíttatott Manasse területéhez, bár Issacharén feküdt. Mikor Saul a philisteusok elleni küzdelemben elesett, az utóbbiak megvetették lábukat "Bet-Schean"-ban; Sámuel és a Királyok könyve szerint a "Bet-Schean" Salamon adózó kerületeinek egyikéhez tartozik. Az ótestamentumi források azután hosszabb időn át hallgatnak a városról, mígnem ez a hellenisztikus korban Skythopolis néven nagy szerepet játszik.

A "Bet-Schean" névnek a Skythopolis névvel való váltakozására nézve v. ö. a Septuaginta jegyzetét a Bírák 1, 27-hez: hé estin Skythón polis ( ez a szkíták városa). A név bizonyára a Herodotus említette 7. századbeli palesztinai betörés utolsó emlékezete. Talán már Nagy Sándor alatt felbukkan, mindenesetre a 3. században Kr. e. létezik. A Skythopolison kívüli kimutatható másik név: Nyssa és Nysa, annak a helynek mitológiai neve, ahol a nymphák Dionysost felnevelték. 218-ban Skythopolis megadta magát a Palesztinába bevonuló Nagy Antiochusnak és 198 óta tartósan szír kézben maradt. Itt vonultak el Judas Makkabäus csapatai, amikor Gileádból győztesen hazatértek. A város, bár túlnyomóan pogány volt, akkor nem volt antiszemita felfogású. Skythopolisban találkozott Trypho a makkabeus Jonathannal. Antiochus Cyzicenus idejében Epikrates nevű hadvezére pénzvágyból átadta a várost a zsidóknak, később is ezeknek birtokában maradt, például Alexander Jannaeus alatt (102-76), mígnem Pompeius (62-3) ismét elszakította a zsidó területtől. Azóta Skythopolis, mint egyetlen Jordántól nyugatra eső város, az úgynevezett >Dekapolis<-hoz tartozott.

Mint hellenisztikus nagyváros, a görög kultúra ismertető jeleivel volt díszítve. Azok közül a játékok közül, melyeket az akkori szokás szerint a császár tiszteletére Skythopolisban előadtak, említi a kariai Aphrodisia-i felirat az >andrón pankratin<-t (= birkózás és ökölvívás együtt) s a szíriai Laodicaea-i hasonló felirat a >talantikáos agón<-t (= talentumverseny). A mostani Besan falutól nyugatra van egy rombadőlt hippodrom, mely 92 méter hosszú és 53 méter széles. Háromszáz m. északra volt a nagy színház, amely vizicsatákra (naumachia) is be volt rendezve, mely célra a vizet a közeli Ain el-Melab nevű forrás szolgáltatta. A színháztól északra egy dombon fekvő vár; vastag falnak a csúcson lévő nyomával a régi Bet-Schean maradványait őrizheti. Skythopolis azok közé a városok közé tartozott, amelyek leniparukról voltak híresek. A 4. században Skythopolisban császári lenszövődék voltak. Érmeiről és äriáról v ö. Schürer II. 172. A zsidó háborúban küzdelemre került a sor a felkelő zsidóság és a Skythopolisban lakó zsidóság között, amely a pogányok oldalán küzdött, amit pogány polgártársaik később rosszul háláltak meg. Skythopolis későbbi püspöki székhely lett. A görög nyelv ismerete már jó korán hanyatlott. Már Diocletianus idejében egy hivatalnok volt szükséges a skythopolisi keresztény egyházközségben arra, hogy istentiszteletkor a görög beszédet aramäaira fordítsa. Végül a Skythopohs görög név is helyet adott a régi Bet-Schean névnek, amely Besan átalakult formájában ma is használatos. A hellenizmus csak éppen hogy egy epizód volt keleten."

Egy más forrás szerint:
"Bethsan (Bethschean = a nyugalom háza, Skythopolis) egy Issachar törzse területén fekvő város, mely azonban Manasse törzsének jutott osztályrészül, amely a kánaanitákat mindazonáltal azoknak kaszás harci szekereitől való félelemből nem merte elűzni. Mivel ez erősség az Esdrelon- síkságra a Nahr Dschalud völgyén keresztülvezető bejáratot és a Damaszkusz felé a Jordánra átvezető kereskedelmi utat fedezte, nagy stratégiai jelentőséggel bírt. A zsidóknak Palesztinába történt benyomulásakor a kánaaniták hatalmában levő város a 19. és 20. egyiptomi dinasztia korában, körülbelül I. Sethostól (1313-1292) III. Ramsesig (1198-1167) Egyiptom kezében volt. Az 1921-ben megkezdődött ásatások egy III. Ramses-szobrot hoztak napvilágra, hasonlóképpen egy egyiptomi Astarte templomot. Az egyiptomi uralmat a philisteusoké követte Saul idejében.

Sámuel I. 31, 10. szerint a philisteusok a Gilboa-hegyi csata után Saulnak és fiainak holttestét Bethsan város falaira függesztették ki s a zsákmányolt fegyvereiket Astarte (bizonyára a megtalált egyiptomi Astarte) templomban helyezték el. Dávidnak a philisteusok fölötti győzelme folytán Bethsan izraelita birtok lett; Salamon alatt Banas nevű prefektúrához tartozott. Izrael népének további történetében a város nincs többé megnevezve; csak a makkabäusi küzdelmek idején merül fel ismét neve. Itt találkoztak Tryphon és Jonathan s ez utóbbi rá hagyta magát beszéltetni, hogy Tryphonnal Akkoba utazzék; ott gyilkolták meg. A város később az eredetére nézve még meg nem magyarázott Skythopolis nevet kapta, azonban a régi neve sohasem tűnt el teljesen és fenntartotta magát az arab Besan névben."

Még egy szemszögből megvilágítva:
"Bethsan héberül rendesen >a nyugalom háza< jelentéssel van fordítva, de az Amarna-levelekben bizonyára helyesebben >Schachan háza<, egy babilóniai kígyóé, illetőleg az egészség istennőjéé. Bit Sani, egyipt.: Bet Sclal helység az Issachar törzs területén, amely azonban Manassé törzsének birtoka, ahol a philisteusok Saulnak és fiainak lefejezett holttesteit a falra függesztették ki, Salamon prefektúrája Jonathas és 40 ezer főnyi seregének találkozási pontja Tryphonnal, Josephus szerint leginkább pogányok lakták, a Talmud rendkívüli termékenységéért magasztalja, ma a Besan nevű 3900 lakosú mohamedán falu; a meredek és lakatlan Tell el Hösn-höz közel, a Nahr Dschalud (Góliáth folyó) mellett; 130 méterrel a tenger színe alatt a Jordán mély völgyében.

Az 1922-28-ban folyt amerikai ásatások eddig 9 kultúrkorszakot eredményeztek:

1. Kr. e. 2000 körül troglodyta lakásokat, az 1. bronzkorból való keramikát
2. 1500-1200-ig egyiptomi-kánaanita városi, erődöt a Tell-en 2 és 1/2 méter vastag, napon szárított téglafalakkal, apró templomokat, melyek legtöbbször egymás fölött, vagy egymásba épültek: kettőt III. Thutmosis (1501-1447) korából, egyet III. Amenophíséból (1411-1375); egyet I. Seti-éből (1313-1292); kettőt II Ramseséből (1292-1325), bizonyára az >Astarte templomát< és >Dagon templomát<, I. Seti két bazaltoszlopát, egyet II. Ramsesét; III. Ramses egy bazaltszobrát, Amenemopet fogadalmi oszlopát, agyagplaketteket egy kígyóistennő (Schachan?) reliefével, kígyók és madarak, ugyanezen istennő jelképeinek reliefjeivel ellátott agyaggolyókat.
3. 1200-1000-ig philisteus város egyiptomi és ägäokrétai behatással, antropoida temetkezési korsók, nagy sziklasírok philisteus keramikával.
4. 1000-300-ig izraelita város a philisteus város tűzvész általi megsemmisítése után, ami bizonyára Dávid műve a philisteusok elleni bosszúból; az új város az akropolis déli lábáig is kiterjedt; sziklasírok izraelita keramikával; a 7. században a szkíták betörése.
5. Kr. e. 300 - Kr. u. 323-ig görög-római város (Skythopolisnak nevezve), kb. 4 kilométer kerületű védfallal; 37 X 22 méter méretű seleucida kori peripteros templommal az Akropoliszon, oszlopúttal, hippodrommal a folyó déli partján, sziklasírokkal, bennük irizáló üveg sírkellékekkel és gazdag keramikával; egy Antiochus Phallio nevű férfi szarkofágjával.

6. Kr. u. 323-638-ig bizánci város, miután a görög-rómait tűzvész pusztította el, mint ezt a 6-7 méter vastag hamuréteg bizonyítja; a római templom fölött keletkezett a 4. században egy keresztény bazilika, apsisszal, prothesisszel és diakonikonnal, de narthex nélkül, bizonyára skythopolisi szent Józsefé, fölötte pedig 500 körül egy kerek templom, négyszögletes narthexszel, talán a híres János szentély, ahol számos csoda történt és a zarándokok enlogiában részesültek.
7. 838-1099-ig arab város, a várbeli kerek templomban moshéval, benne arab és héber emlékfeliratokkal a 8-10. századból.
8. 1099-1190-ig keresztesek városa, új erőddel, hatalmas építményekkel, templomokkal és kolostorokkal.
9. 1190-ben Saladin felgyújtatta s máig inkább szegényes falu a régi városkerület déli részében, most a falutól 2 km-re északra a Haifa- Damaszkusz-i vasút állomása van.

A szkítáknak a Bethsan, illetve Skythopolisban Kr. e. 620 körül történt letelepülését megelőzőleg kb. Kr. e. 1206 körüli időből keltezve, már volt itt egy korábbi szkíta település, amelyet a parosi krónika idevonatkozó adatai szerint a következőkben ismertethetünk:

"Orestes, miután elkövette az anyagyilkosságot, dühöngő őrületbe esett, amely néha alábbhagyott, máskor hevesen gyötörte. Polgártársai sürgetésére Dalphibe ment s ott ilyen jóslatot kapott:

Orestes, az isteni végzet nem enged nehéz őrjöngésedtől megszabadulni másként, mintha átszelvén a pontusi tenger hullámait, Aulis szkíta vidékére mégy. Itt Diana oltáránál áldozatnak szánva s a barbár földön épségben megmenekülve a tengeren át a szírek földjére érsz, amellyel Silpius zárt völgye fekszik szemben. Itt találod a Melanthius nevű hegyet és az ősrégi Vesta istennő híres szentélyét. Ott fogod levetkőzni a dühöngő őrületet. Menj gyorsan innen: mi jövőd, megmondottuk!

Ezt jól megjegyezte Orestes, Pylades kíséretében tüstént >Szkítiába< hajózott és megérkezett Aulisba. Mikor tehát átkelvén a pontusi tengeren, szárazföldön két mérföldnyire haladtak előre, meglátják az istennő templomát s kívül az ajtó elé dobott emberi csontokat, >melyeket a bennszülöttek saját nyelvükön 'crustenia'-nak szoktak nevezni<. Mialatt itt tanácskoznak, hogy mit tegyenek, pásztorok futnak Iphigeniához, hogy két ifjú érkezett a tengeren. Ez legelőször az idegenek nevét tudakolja s hogy mifélék, valamint atyjáról, Agamemnonról és a trójai háborúról való biztos tudomásukról kérdezősködik. Ezután megkötözik őket, hogy az istennő áldozatává legyenek. Pyladest az oltár elé állítják, Orestest (A 'Trója ostorvára összegyülekezett görög sereg Aulis révi veszteglése a kiindulópontja annak a mondának, amely taurisi Iphigenia történetével foglalkozik. A monda szerint Agamemnon, a görög seregek fővezére vadászaton elejti Diana szent szarvasát. A kikötőben veszteglő görög hajóhad hiába vár kedvező szélre. Diana papja kinyilatkoztatja, hogy az istennő akadályozza a görög hajóhad továbbhaladását és csak úgy engesztelődik ki, ha a bűnös legkedvesebbjét áldozza fel neki.

Agamemnon erre egyik leányát. Iphigeniát szánja áldozatul, hogy a görög sereg végre elindulhasson kitűzött célja felé. Iphigeniát fel is akarják áldozni és már az áldozó oltár elé is viszik, mikor Diana könyörületből az oltáron egy szarvassal cseréli ki, megmenti, helyette egy szarvas áldoztatik fel s Iphigeniát az istennő Taurisba (tehát szkíta területre!) menti, ahol az alább következő események bekövetkeznek. A görög mitológiának e tárgya egyébként annak idején annyira közismert és kedvelt volt, hogy például a jelentéktelen vidéki városban, Pompeiben is felhasználták közpolgári házak freskóihoz. Egyik ilyen freskó éppen azt a momentumot örökíti meg, mikor Diana az oltárról megmenti Iphigeniát, s az áldozatnál jelen levő Agamemnon fájdalma jeléül teljesen elfödi fejét és arcát ruhájával. (E nagy fájdalom kifejezését jelentő mozdulatra egyébként művészettörténészek hivatkoznak.) Pyladest kikérdezte Iphigenia, hogy mely nemzetből való? "Görög származású vagyok - feleli ez - hazám Mykene."

Könnyekre fakadt az, nemzete és szülővárosa nevének hallatára. De gyanakodva, hogy a pásztoroktól hallgatott ki valamit az ő körülményeiről, tovább kérdezte: "Ki a mykeneiek királya, ki a felesége, hogy hívják gyermekeit?" Erre így felelt Pylades: >Régen Agamemnon uralkodott ott, felesége Klytaemnestra, gyermekei Orestes, Elektra, Iphigenia (akiről az a hír járja, hogy Dianának ajánlották fel áldozatul, az meg titokban elvonta a halál elől s mai napig nem tudják, hol a világban él) s ezen kívül Chryhsothemis és Laodike.< Ezeknek hallatára Iphigenie tüstént feloldatja Pyladest a bilincsektől levelet írván, átadja neki ily szavak mellett: >Az istennő általam visszaajándékozza életedet; erre esküdj meg nekem, hogy ezt a levelet átadod Orestesnek, elvíve azt ő magához<. Miután megkapta a levelet, épségben kijőve odamegy, ahol Orestest őrizték s a szkítáktól engedelmet nyervén a bemenetelre, a viasztáblát e szavakkal adta át Orestesnek: >Menj minél előbb Iphigeniához, nővéredhez<. A szkíták, mikor az eseményt meghallották, elámultak. Ők ketten egyenesen Iphigeniához mentek. S Pylades így szólt: >Ime, ez Orestes, a te fivéred<. De Iphigenia nem ismerte fel, míg nem látta a Pelops-nemzetség anyajegyét, az olajbogyót. Akkor megölelte, hajóikat titokban szárazra vontatta s őket az egész télen át magánál tartotta.

Mikor eljött a nyár, Orestes és Pylades, magukhoz vévén Iphegeniát és Diana szobrát, amely tömör aranyból volt, azokon a hajókon, amelyeken jöttek, elmenekültek s átkelve a Diabenán kelet felé, a saracen Emetnél kötöttek ki s innen a palesztiniai Tricomisba hajóztak. Mikor itt Orestes dühöngött, a tricomisiiak nagy szentélyt emeltek Dianának és Iphigeniát, mert őt, mint papnőt tisztelték, arra kérték, hogy az istennőnek szüzet áldozzanak. Odavezettek egy Nyssa nevű leányt, akit Iphigenia feláldozott. Miután Orestes ép eszét visszanyerte, Iphigeniát álmában egy nőstény szarvas figyelmeztette, hogy meneküljenek arról a földről. Tüstént elmenekülve Palesztina tengerpartja mentén tartottak. Innen Szíriába, a Melanthius hegyhez jutottak; ott Orestes jóslat alapján megtalálta Vesta szentélyét s áldozatot mutatván be, megszabadult nehéz őrültségétől.

Thoas, Szkíta királya pedig a szobor miatt igen sok szkítát küldött el, hogy Iphfigeniát üldözzék. Mikor ezek Tricomisba érkezve megtudták, hogy innen azok, akiket üldöztek, eltávoztak, ottmaradtak s megalapítván egy Skythopolis nevű várost, nem tértek haza".

A szkíták újabb térfoglalását Skythopolisban már ismerjük az eddig előadottakból, megfelelvén ez annak a történésnek, amire Syncellus hivatkozik: "Mikor Jósiás uralkodott Jeruzsálemben, a szkíták Palesztinába törve, pusztítják s Basant elfoglalják; melyet az ő nevükről azután Skythopolisnak mondottak."

Ugyanaz az esemény, amire a The Cath. Encyclopedia hivatkozik: "About the beginning of the third century B. C. it was nemed Scythopolís, probably because Scythians had settled there."

Ugyanaz az esemény, amelyre Jeremiás szavai vonatkoztak:
"Az Úr szava: Ímé, nép jön el az északi földről, és nagy nemzet serken fel a földnek végéről... és lovakon nyargalnak."

Közelebbről vizsgálva Skythopolis történetét, fontos tudnivaló, hogy az idetelepült szkíta nép mindvégig, értem Jézus szereplése és a tanítványok szétszóródása idejéig, együtt maradt, olyannyira megőrizvén faji mivoltukat, hogy Kr. e. 160-tól, megkülönböztetésül az ekkor uralomra vergődött zsidósággal szemben, városukat a már egy ideig felhagyott Skythopolis névvel kezdik újból nevezni, ami megmarad azután Jézus szereplése idejében is.

"Mint a görög-macedón birodalomban zsidó kolóniák, úgy támadtak ez időtájt a judeai földön görög kolóniák. A Földközi-tenger partjain új kikötővárosok keletkeztek, régiek megnagyobbodtak, megcsinosodtak és görög nevet vettek fel. Akku városából Ptolemais lett, délre a Karmel hegyénél Jordán nyugati részén, Bet-Sean néven Skythopolisra hellenizálták. A Makkabeusok könyve hivatkozik egy, a skythopolisiakkal kapcsolatos eseményre. A zsidók felfegyverzett, jelentős hadseregéről van szó, mely büntető hadjáratot intézett különösen a pogányok lakta területek túlkapásaiért, amelyeket a zsidók ellen követtek el. A szóbanforgó hely a következő:

"Judás (Makkabeus) ekkor: Onnan Szküton Polisz ellen indult, mely Jeruzsálemtól 600 futamnyi. De miután az ott lakó zsidók kimutatták, mi jó indulattal viseltetnek a szküton-polisziak irántuk és a válságos időkben mi emberségesen bántak velük, megköszönték nekik és azonfelül kérték őket, hogy véreik iránt jövőre is szívességgel legyenek; rögtön visszaindultak Jeruzsálembe, mivel a hetek ünnepe közeledett."

Ugyanez hely Luther Márton német fordítása szerint így hangzik:

"Ezután a szkíták városa ellen vonultak onnan, amely 600 menetre fekszik Jeruzsálemtől. Mivel azonban azok a zsidók, akik a szkítáknál laktak, velük szemben a nehéz időkben való mindennemű barátságos viselkedésről tettek tanúbizonyságot, ők is barátságosan léptek fel velük szemben, és köszönetet mondtak nekik ezért s kérték őket, hogy legyenek továbbra is honfitársaikkal szemben jóindulatúak. És így ismét elvonultak Jeruzsálem felé s éppen püskösdre érkeztek haza."

Josephus Flavius zsidó történetíró munkáiban több helyen foglalkozik Skythopolissal. Szövege szerint: "... És most átvonultak (a Judas Makkabeus vezérlete alatt álló zsidók) a Jordánon, egy nagy síkságra jutottak, amelynek területén feküdt Bethsana városa, melyet a görögök Skythopolisnak neveznek.

Epikrates, aki nagyon kapzsi volt, egy pénzösszeg lefizetése ellenében Skythopolist és a környéki helyeket egész nyíltan eladta a zsidóknak. (Pompeius). Ezenkívül felszabadította a (zsidók) fennhatósága alól mindazokat a bennföldi (mediterraneus) városokat is, amelyeknek az elpusztításában a zsidók még idejében lettek meggátolva; nevezetesen Hippost, Scythopolist, Pellát.

A caesareai vész után (az ottani zsidók lemészárlása után) pedig az egész nemzet nekivadult. A zsidók egyes csoportokra oszolva, azonnal pusztítgatni kezdték a szírek falvait és a szomszédos városokat, névszerint Philadelphiá t. Pellát, Scythopolist.

Berontva azonban Scythopolis városának a határába, arra a tapasztalatra ébredtek, hogy még az ott lakó zsidók is ellenségeik. Erek ugyanis a scythopolisziakkal összeesküdtek és a saját maguk előnyét a vérrokonságnál előbbre téve, a más nemzetbeliek oldalán (cum gentilibus) a zsidók ellen harcoltak. A scythopohsiaknak azonban gyanúsnak tűnt fel az, hogy a zsidók úgy kapva-kapnak a harcon.

Ők tehát tartva attól, nehogy a várost a zsidók éjnek idején megrohanják, a maguk fajrokonaiktól történt elpártolásukat ezek előtt majd szorongatott helyzetükkel mentegetve, felszólították a zsidókat, hogy ha azt akarják, hogy az egyetértés közöttük megszilárduljon és ha tanúsítani akarják a más fajtabeli iránti hűségüket, úgy menjenek át valamennyi gyermekükkel a ligetbe (in lucum). Ezek aztán gyanútlanul megtették azt, ami nekik parancsolva lett, s a rá következő két napig nyugodtan voltak a scythopolisiak; a harmadik éjen azonban ezek, az elővigyázatlan vagy alvó őröket megrohanva, hamarosan valamennyi ott levő zsidót, akik tizenháromezren voltak, lemészárolták, azután pedig vagyonukat elrabolták.

A Scythopolisban rendezett vérfürdőnek a hírére aztán a többi városok lakosai is rátörtek a köztük lakó zsidókra és ennek folytán az ascaloniak kétezerötszázat, a ptolemaisiak pedig kétezret öltek le. A tyrusiak meg többeket megkötöztettek, akik közül sokakat felkoncoltak, több megkötözöttet pedig börtönbe vetettek. A hipposiak és gadaraiak is eltették láb alól a legkihívóbb magaviseletű zsidókat, a többieket pedig fogva tartották. A többi egyes városok is, ahhoz képest, amint sok, vagy kevés zsidajuk volt (prout habebant), vagy félelemből, vagy gyűlöletből támadtak a zsidók ellen. Csakis egyedül az antiochiaiak, a sidoniak és az apamaeaiak kegyelmeztek a velük együtt lakó zsidóknak és közülük senkit le nem gyilkoltak, s senkit be nem börtönöztek, tán mivel a maguk túlnyomó nagy számaránya mellett fel se vették őket, még ha mozgolódni akartak volna is. Nézetem szerint azonban ezt irántuk való szánakozásból tették, mert bizony azok megmoccanni se látszottak. A gerasaiak se bántották semmit se azokat, akik inkább náluk maradni óhajtottak; azokat pedig, akik kiköltözködni akartak, egész a város határáig kikísérték. De Agrippa országában is veszedelem támadt a zsidókra nézve."

Ismert dolog Josephus Flavius túlzása a zsidó hőstetteket, foglyul ejtést és háborús halott jelentéseit illetőleg.

Egybevetve az utóbbi, a zsidóknak a szkíták által történt megtámadtatására vonatkozó szövegrészt a Makkabeusok könyvében foglaltakkal, azt látjuk, hogy a szkíták türelmes elnézéssel és kímélettel viseltettek mindig is a skythopolisi zsidó telepesekkel szemben. A Josephus Flavius által leírt zsidómészárlás mindenesetre túlzott lesz, ugyanis nem lehetett ilyen nagy a skythopolisi zsidóság száma, de a skythopolisi liget se, amely ilyen nagy létszámot be se tudott volna fogadni. De ha meg is történt, a különben jámbor lelkű szkíták nem ok nélkül tették, amit cselekedtek. Igazolja ezt a következő néhány sor is, amelyet Pranaitis után közlök:

p. 120. Choschem ham. 425, 5: "Wenn jemand z. B. einen (Herätiker, der die Torah leugnet) in die Grube gefallen sieht, in der eine Leiter ist, so ziehe er dieselbe eilig heraus und sage, ich muss meinen Sohn vom Dache herabholen, ich werde sie dir aber gleich zurückbringen oder etwas ähnliches. Aber die Kuthäer, mit welchen wir keine Feindschaft haben und die Hirten des Kleinviehes Izraels, wo sie ihre eigene Felder haben oder ähnliche darf man nicht töten, doch sind sie nie aus der nächsten Gefahr des Todes zu befreien."

"Ha valaki például egy (eretneket, aki a Torat tagadja.) egy árokba esni lát, amelyben egy létra van, akkor húzza azt ki sietve és mondja, fiamat kell a tetőről lehoznom, de mindjárt visszahozom neked, vagy valami hasonlót. A kutheusokat azonban, akikkel nem állunk ellenségeskedésben és Izrael apró lábasjószágainak pásztorait, ahol azoknak saját földjeik vannak, vagy hasonlókat, nem szabad megölni, de sohasem szabad őket a (fenyegető) közvetlen halálveszedelemtől megszabadítani."

Ilyen "kutheus"-nak gondolták a zsidók a Makkabeusok könyvében (II Macc. XII. 29-31.) leírt szkítákat, akikkel szemben a zsidók nem voltak ellenséges viszonyban.