2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XXXVII. FEJEZET A Galileai JÉZUS

Jézus nemzsidó fajúságának problémáját nemcsak felvetettük, de azt feltárva, határozott állítás formájában óhajtjuk tényként megállapítani: Jézus, a Krisztus, nem volt zsidó. Fontos dolognak tartom, hogy ide vonatkozólag a zsidó kritikai történetírást is hallgassuk meg, mint vezérfonalat. Ismételten Graetz történeti munkáját fogom igénybe venni. (Graetz- Szabolcsi: A zsidók egyetemes története)

A szöveg kiemeli Jézusnak a teológiai téren teljesen tájékozatlan galileai nép között végzett nagy munkáját. Izrael kitaszított és megvetett népe voltak ezek az idegen galileaiak, akikkel senki sem törődött s nehéz verejtékkel keresték meg napi szűkös kenyerüket. Ezek azok az "Izrael eltévedt", sőt mondhatnánk, Izrael "elveszett juhai".

Graetz állást foglal amellett, hogy József az ismeretlen ácsmester nem volt, de nem is lehetett beiktatva semmiféle zsidó rendiségbe. Nem volt papi ember, nem volt tagja a zsidó királyi családok egyikének, ugyanúgy Mária sem. Egyenesen is megállapítja ezt, amikor kijelenti, hogy Jézus atyja, József nem leszármazottja Dávid király házának s a dávidi családfához való kapcsolása csak Jézus híveinek későbbi erőltetett akarása volt, ami azonban telve volt és van ellentmondásokkal.

Ugyancsak hézagosan sikerült, Graetz szerint, annak a ténynek utólagos beiktatása a Jézus születése körüli események közé, mely szerint Betlehem volna Jézus születési helye, amely adattal kapcsolatban nem kevésbé sok az ellentmondás.

Ezek az előzetesen elmondottak fontos megállapítások, nemcsak a zsidóság szempontjából, hanem annak igazolására is, hogy Jézus, mint a galileai Skythopolis mellett fekvő kicsiny Názáreth idegen származású szülötte, valóban nem lehetett a zsidó Dávid király leszármazottja.

De lássuk magát a szó szerint átvett szöveget:

"Jézus (Jésu, Jésua rövidítése) a rendes időszámítás előtt 4 körül született Názárethben, a Sephoristól délre fekvő alsó-galileai kisvárosban.

Atyja, József, egy különben ismeretlen ácsmester, anyja, Mirjam, vagy Mária, ki még négy fiút, Jákób, Josué, Simon és Juda nevűeket és több leányt szült. Hogy József, Jézus atyja, Dávid házából származott-e, történetileg kimutatni egyáltalán nem lehet. Judai hívei próbálgatták ugyan családfáját Dávid királyig vezetni, de minden alap nélkül. Azonkívül értesítéseik számos ellentmondást foglalnak magukban. Iparkodtak továbbá judai hívei, hogy születési helyét Betlehembe tegyék, a Dávid család ős lakóhelyére, de ez is nélkülöz minden alapot és ellentmond más források adatainak. Jézus ifjúságáról egyetlen nyomot sem ismerünk.

Tudásának mértékére csak hazája, Galilea műveltségi állapotából következtethetünk némileg. A galileabeliek, távol a fővárostól és a templomtól, azonkívül a közbeeső Samária által a templom látogatásában is akadályoztatva, tudásban és törvényismeretben messze mögötte maradtak a judabelieknek. Az élénk vallási eszmecserék és a törvény fölött való vitatkozások, melyek a templom látogatóival a tant és az írást alaposan megismertették, teljesen hiányoztak Galileában. Ezzel szemben makacs szigorúsággal ragaszkodtak a galileabeliek a szokásokhoz és erkölcsi szabályokhoz és jottányit sem engedtek az előírott törvényből vagy a hagyományból, sőt sok dolgot tiltottnak tartottak, amit Judában figyelembe sem vettek. A galileaiak hírhedtek voltak indulatosságukról és civakodó kedvükről. Pogány szomszédaiktól, a szírektől, mindenféle babonát átvettek. Galileában nagyon sok volt az ördöngős és a gonosz szellemektől megszállott ember, mert a különböző betegségeket az ő korlátolt felfogásuk a démonok hatalmának tulajdonította. A szír szomszédság befolyása alatt elromlott a galileabeliek héber beszéde is és arameus elemekkel vegyítették. A galileusok kiejtése is hibás volt, a torokhangokat annyira eltompították és összecserélték, hogy a judabeliek, kik a tökéletes kiejtésnek igen nagy fontosságot tulajdonítottak, folytonos gúnyolódással illették őket. A galileust megismerték, mihelyt az első szót kiejtette és ezért nem szívesen engedték előimádkozni, mert különös kiejtésük nevetésre ingerelte a hallgatókat.

Galileai származásából következtetve, Jézus törvényismerete semmi esetre sem állhatott olyan magas fokon, mint például Satumáj és Hillél judai iskoláinak növendékeié. Tudásának csekély voltánál és érvényesíthetetlen félarameus nyelvénél fogva szülőföldjére, Galileára volt utalva.

Ismereteinek hiányát pótolta azonban nála a szív. Mély erkölcsi érzés és szent komolyság tölthette el. Ez sugárzik ki mindama tanokból, melyeket joggal neki tulajdonítanak, de még azokból az eltorzított mondásokból is, melyeket hívei adtak a szájába. Jézus személye is rokonszenves és megnyerő lehetett, úgy, hogy szavai hatását megjelenésével is emelhette. Természete és felfogása, mely az erőszakot, a földi vágyakat és a pártoskodást megvetette, önkénytelenül az esszeusokhoz vonzotta, akik szemlélődő életet éltek távol a világtól és annak hiúságaitól.

Jézus az esszeus alaptanokat magáévá tette. A vagyonközösség elvét, mely az esszeusok alaptanaihoz tartozott, Jézus is elfogadta és terjesztette. Tanítványai meg is valósították ezt az elvet, közös pénztáruk volt és vagyonközösségben éltek. Int továbbá Jézus az esküvés kerülésére, amit szintén az esszeus felfogásból vett át. Ismertettük az esszeusok életét, alig kell tehát figyelmeztetnünk, hogy a démonok kiűzése által való csodás gyógyítások, melyet Jézusnak tulajdonítanak, szintén otthonosak voltak az esszeusoknál, kiknek az ördögűzés foglalkozásukhoz tartozott. Nem is mint különös csodát említették Jézus hívei, hogy ki tudja űzni az ördögöt, hanem mint magától értetődő dolgot adják elő, hogy ebben a tekintetben sem maradt mögötte a többi esszeusoknak.

A mondottakon kívül környezetéből is következtethetünk Jézus esszeus voltára. Testvéréről, vagy rokonáról, Jakobusról jegyezte fel a forrás, hogy názir életet élt, nem evett húst, nem ivott bort, nem vágta a haját, nem kente magát olajjal és mindig lenruhában járt. De Jézus, úgy látszik, az esszeusoknak csak lényeges vonásait vette át: a szegénység iránt való különös szeretetet, a gazdagság megvetését, a vagyonközösséget, a házasság nélküli életet, az eskütől való iszonyodást, az ördöngösök, a holdkórosok és egyéb hasonló betegek gyógyítását; a lényegtelen pontokat elhagyta.

De épp oly kevéssé tolhatta fel magát Jézus a gazdagok és előkelők, a herodiánusok és rómaiak szónokául és javítójául. Ezek kigúnyolták volna a tanulatlan erkölcsbírót, ha gőgjüket, ingatagságukat, romlottságukat kezdte volna ostorozni. Jézus tehát helyes taktikával csupán csak ahhoz az osztályhoz fordult, melyet a judai társadalom kitaszítottnak és megbélyegezettnek tekintett.

Ezekhez az osztályokhoz fordult Jézus az ő tanításaival, hogy kiragadja őket tudatlanságuk és eltompultságuk zülött állapotából. Hivatást érzett arra, hogy >Izrael házának eltévedt bárányait megmentse<. Attól a magas feladattól eltelve, hogy az alacsony osztályokat, a bűnös tudatlanokat, a kitaszítottakat, a vámszedőket és paráznákat térítse a helyes útra és előkészítse a messiási időre: lépett fel Jézus, mégpedig először szülővárosában, Názárethben. De itt, hol gyermekkorától fogva ismerték, csak gúnyos megvetés fogadta az ácsmester fiát, kit tudásban és törvényismeretben annyi földije fölülmúlt. Mikor a templomban szombaton megtérésről kezdett beszélni, gúnyosan szóltak az emberek:

>Nem József ácsmester fia ez? Nincs-e ennek itt nálunk anyja és testvérei`?< Megvetően szóltak hozzá:

>Orvos, gyógyítsd meg előbb magadat< És nem hallgattak rá.

Sőt, az egyik értesítés szerint a názáretiek ki is utasították városukból, megfenyegették, hogy ha visszatér, le fogják dobni a városdombról a mélységbe. Ez a megszégyenítés, mely Jézust saját szülőhazájában érte, adott alkalmat ama mondásra, hogy: >A próféta legkevesebbet ér a saját hazájában<. Otthagyta azután Názáreteth és többé nem is tért oda vissza sohasem. Nagyobb és fényesebb sikert ért el a Tiberias mellett levő Kapernaum nevű városban. Paradicsomi fekvésű és csodásan termékeny vidék. Egész Galileában a legjobb búzát Kapernaum és a szomszédos Choratim környéke szolgáltatta. A szív mélyéből fakadó és a szív mélyébe ható tanításai itt inkább találtak hallgatókra.

A zsidóság fennálló tanait Jézus nem bolygatta. Nem is gondolt arra, hogy a judai tanokat javítsa, még kevésbé, hogy egyáltalában újat teremtsen. Ő is megvetette a pogányokat, kik alatt abban az időben a leigázó rómaiakat és segítőiket, a keleti görögöket és szíreket értették. Hallani sem akart a pogányokról.

>Azt, ami szent, mondotta Jézus, >nem illik a kutyák elé dobni és a disznóknak kár gyöngyöket adni. Megtapossák a lábaikkal és megsemmisítik<.

A farizeus mesterek a nyomorultakhoz és lelkileg elhagyatottakhoz le nem szálltak. Ezeket gyűjtötte maga köré Jézus, ezekkel alapította meg az ő birodalmát. Megjelenése, rajongó természete, erkölcsi nagysága és szívbeható tanítási módja - rövid példázatokban, vagy hosszasan kifejtett parabolákban, melyek a fenségest egyszerű formában teszik hozzáférhetővé a tömegnek - mindeme körülmények óriási hatást gyakorolhattak a kedélyekre.

A názáreti próféta hatalmába tudta ejteni a gonosz szellemeket, melyek az embereknek ártani akarnak, a sátánt, ki Izrael gyermekeit rossz útra csábítja és a poklot, ahonnan ezek a sötét lények származnak.

Midőn legbizalmasabb tanítványai, Simon, Petrus, Jakobus és Johannces azzal a félénk megjegyzéssel fordultak mesterükhöz, hogy hiszen a hagyomány szerint a messiást Elijáhunak kell megelőznie, Jézus azt válaszolta, hogy Elijáhu már megjelent Keresztelő János személyében, de az emberek fel nem ismerték.

Egy tanulatlan galileustól legkevésbé várta a nép műveltebb osztálya a megváltás végrehajtását; azonkívül a hagyomány is ellene szólt, mint hogy az évszázados felfogás szerint a messiásnak Betlehemből, Dávid törzséből kell származnia. Az a közmondás, hogy >Mi jó jöhet Názárethből, alkalmasint ebben az időben keletkezett. A jámborok zokon vették, hogy bűnösökkel, vámszedőkkel és parázna nőkkel érintkezik, velük eszik és iszik. Még János tanítványai, azaz az esszeusok is megbotránkoztak Jézus eme eljárásán. Jézus az egyetlen emberszülött, akiről csakugyan túlzás nélkül mondhatjuk, hogy halálával többet tett, mint életével. A koponyahely, a Golgota, új Szináj-ja lett a történeti világnak.

Mikor a Jézus halála okozta első félelem elmúlt, újra összejöttek a szétszéledt tanítványok, hogy megsirassák szeretett mesterüket. Jézus híveinek száma, legalább azoké, akik akkor Jeruzsálembe gyülekeztek, alig volt több 120 személynél és ha hozzáadjuk mindazokat, kik Galileában Jézusban hittek, akkor sem rúgott híveinek száma többre, mint legfeljebb 500-ra."

Már hivatkoztam arra a tényre, hogy a főpapi testület és a nép Jézust samaritánusnak nevezte állandóan, ami Jézus szavaiból is megerősítve, idegen fajút jelentett az ő megítélésükben, ahogyan úgy is volt.

Jézus a 10 bélpoklos meggyógyítása alkalmával hálálkodás céljából hozzá visszatért samáriai férfi értékesebb jellemét emeli ki: "Csak ez az egy idegen, a samáriai tudott háládatos is lenni?" - kérdezé Jézus.

A samaritánus asszonnyal kapcsolatos esetben, amikor az asszony azt mondja Jézusnak: "Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal", felelé Jézus és mondá neki: "Ha ismernéd az Isten ajándékát, és hogy ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom, te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet". Az eredetiben azonban ez nem így van. A görög szöveg helyes fordítása: "Hogyan, te judai lévén, tőlem kérsz inni samáriai nő létemre? (Mert nem folytattak érintkező életet a judaiak a samáriaiakkal.)". "Jézus ugyanis Judából volt útközben Galilea félé Samárián a keresztül." Tehát Jézus itt nem zsidó, hanem Judeából jövő.

Hisz később, mikor a valóságot megtudták, mégis csak ottmaradtak Jézus és tanítványai is. Ha zsidók lettek volna, ez mégis csak nem történhetett volna meg ilyen könnyen. "Amint azért odamentek hozzá a samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig. És sokkal többen hívének a maga beszédéért. És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár, mert magunk hallottuk és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus."

De szívesen vette át Jézus példázataiba is az idegen samáriai nép értékesebb jellemének hangsúlyozását.

Így az Illésre történt hivatkozással kapcsolatban, ahol Jézus a samáriai asszonyban az "idegent" becsüli meg különösképpen, amivel a vezető zsidó férfiakat oly különösképpen maga ellen ingerlé.

És az irgalmas samaritánus esete? Világgá szállt ige lett belőle, hogy sem a gazdag zsidó, sem a zsidó papi származék, avagy a levita, hanem "a megvetett idegen", a samaritánus tudott igazán könyörülő lenni.

Amikor Jézus a szent tanoknak a féltése miatt azt a kijelentést teszi, hogy az nem arra való, hogy az ebek elé, a lelkileg arra nem termett pogányok elé dobják, ezzel nem azt mondotta, hogy ellenkezőleg, az a zsidóság szűkebb köre számára tartogatott dolog. Ezt mutatja a későbbi fejlődése a dolognak, amikor pogány eledellé kezd válni az evangélium, illetve Jézus tanítása. Pogányok alatt az egykorú irodalom nem értette a szkítát. Pál apostol is a nemzsidók közül kiemeli a szkítákat, ellentétekben mutatva ezt be, - a zsidóval szembe a görögöt, a szkítával szembe a pogányokat állítva oda.

Nemcsak Jézus volt galileai és egy kivételével, nemcsak a 12 kiválasztott, hanem a többi tanítványok is, férfiak és asszonyok, mind galileaiak voltak, mégpedig Galileának nem az úgynevezett szír, római, avagy görög telepesei közül, akikkel Jézus és a tanítványok nemcsak elvi, de kifejezetten vérségi, faji ellentétben is voltak, hanem igenis abból a maréknyi szkíta csoportból származtak le, akiknek ősi múltjuk és nemesebb lelki tulajdonságuk lehetővé tette, hogy Jézus úgy a pogányok, valamint a zsidóság elé is követendő mintaképül állíthassa őket oda.

A Biblia szavai szerint:
"Az asszonyok is pedig, kik őket követvén, vele Galileából jöttek vala, megnézék a koporsót.".

Tehát ezek az asszonyok is galileaiak voltak.

És nemcsak egyesek, hanem akikről az írás megemlékszik, mind az 500 tanítvány egyenlőképpen galileai volt.

"És amint a tanítványok szemeiket az égre függesztették, mikor Jézus felméne, íme, két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában. Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok, nézve a mennybe? Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, akik szólnak? Mi módon halljuk hát őket, ki ki közülünk a saját nyelvén, amelyben születtünk? Párthusok és médek és elámiták, és kik lakoznak Mezopotámiában, Judeában és Kappadóciában, Pontusban és Ázsiában. Frigiában és Pamfiliában, Egyiptomban és Líbiának tartományaiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok. A krétaiak és arabok, halljuk, amint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait. Álmélkodnak vala pedig mindnyájan."

Amikor Nikodemus védelmébe veszi Jézust, a farizeusok azt mondák neki: "Talán te is galileabeli vagy? Nyomozd és lássad, hogy próféta Galileából nem támadott."

Ha a zsidóság szemében a samaritánus jelző mindent jelenthetett, ami nem zsidó, annál inkább vonatkozott ez a galileainkra, akik így szólván már területileg se igen számítottak a zsidósághoz, annál inkább nem lelki közösség szempontjából. A galileaiak bizonyos kényszer következtében tértek át a zsidó hitre, így azt a vallást fogadták el, maga a Messiás is, amit a zsidóság Jézus idejében magáénak vallott. Nem áll ugyanez a samaritánusok esetében, akik csak bizonyos megszorításokkal fogadták el annak idején a Mózesnak tulajdonított törvénykönyveket is, úgyhogy galileainak lenni Jézus idejében megvetendőbb volt, mint, a halálig gyűlölt samaritánusok fajtájához tartozni.

Jeruzsálem elpusztítása után a zsidó talmudisták ide, Galilea akkor már kevésbé veszélyes területére települtek át. Itt gyűjtögetik az elkallódott iratok egyes töredékeit és egészítik azt ki. Igen megbecsült irataikká válik így a babilóni gyűjtéshez hasonló galileai gyűjtésű Talmud, amelyben az átkok legrafináltabb neme van összehordva éspedig a galileai és samáriai "kutheusok", szkíták ellen, mint akiket, a zsidóság, a zsidó templom, a zsidó psziché és a nagy váradalom rombadöntése fő okozóinak tartottak.

Csak egy-két tételét közlöm itt ennek az idegengyűlöletnek, amely szerint is a zsidóság a "gój"-okban azt a népcsoportot üldözte folyton átkával amelyhez Jézus is tartozott, a galileai és samáriai szkíta, illetve kuthaiakat:

A zsidó Talmud(- tan)-ra vonatkozóan a rabbik azt állítják, hogy Mózes a Sinai hegyen a kőtáblákon kívül a kinyilatkoztatásokat, a szóbelileg, "hagyományozott" törvényeket is megkapta, Krisztus ezzel szemben e hagyományokat emberi munkáknak nevezi és a farizeusoknak kifejezetten ezt a szemrehányást teszi: "Ti miért hágjátok át Isten törvényét, hogy "az emberek hagyományát" megtartsátok?" (Mt. 15, 3.) Ezek valóban rabbinisztikus szellem termékei csupán, hathatós eszköz arra, hogy a törvény szigorú megtartását a népbe beleedzzék, a "törvénykezése" politikai eszköz arra, hogy Izrael népét a többi népektől elkülönítsék s azt a nagy nemzeti szerencsétlenség, a népek között, történt szétszóródása után az azokba való felosztástól megőrizzék s azt az "álmessiási reménység" fenntartása által nemzeti büszkeségben megtartsák és "világuralomra" készítsék elő. " Isten már akkor (t. i. a Sinai hegyen) a Misna, Gemara és Hagada rendje szerint adta egészen a Talmudot. Sőt hozzá még: magukat azokat a kérdéseket, is, amelyeket jövőre a Talmud-tanítványok tanítóikhoz fognak intézni, már akkor kinyilatkoztatta Mózesnek; azonban írásban csak a Tóra adatott át, neki, a másik élőszóval, hogy ezáltal, ha valamikor az izraeliták népek uralma alá kerülnének és ezek a Tórát saját nyelvükre lefordítanák, még legyen különbség Izrael és a népek között! (Pawlikowski, Talmud, p. 72. s köv)

R. Elieser azt állítja, hogy a Talmud "már a világ teremtése előtt" megvolt (p. 79.) Sabbath fol. 88: a Talmud 974 korszakkal (= saecula) előbb volt már a 6 teremtő napnál! Nemcsak az anyaméhben élő gyermekek, hanem maga az Isten is az égben tanulmányozza a Talmudot (Pawlikowski). A Talmud labirint kijárat nélkül." (F S. Bloch, Einbliche in die Geschichte der Entwicklung der talmudischen Literatur Wien, 1884.)

Hieronymus (420), a Vulgata legnagyobb részbeni fordítója a Talmud Krisztusellenes tendenciájáról szólván írja (Comm. Isaias c. 49.)_ "Diebus ac noctibus blasphamant Salvatorem" (=éjjel-nappal káromolják a Megváltót").

Justinianus törvénnyel (553-ban) tiltotta el a talmudi könyvek terjesztését a római birodalom egész területin. (Authenticae costitutiones, novella 146.)

Rhabanus Maurus (856) (Lib contra Judaeos): "Az apostolokat apostatáknak nevezik, az evangéliumot "havongaljon"-nak ("a gonoszság kijelentésének"); azt hiszik, hogy egy ima sem kedves Isten előtt, ha benne Krisztus nem gyaláztatik (eum esse inpium et filium impii Pandera, a quo dicunt matrem Domini adulteratam = istentelen, az istentelen Pandera fia, akitől (mint mondják) házasságtörés útján szülte az Isten-anya)."

A farizeusok Jézust már életében őrültnek és ördögtől megszállottnak nyilvánították.

Pranaitis. a szentpétervári császári római katolikus akadémia teológia professzora és a héber nyelv oktatójának eredetileg latin nyelven kiadott munkájára hivatkozom még.

A neves szerző igen értékes munkájában gazdag anyagot hordott össze annak megvilágítására hogy miképp vélekedik a Talmudon keresztül a zsidóság Jézusról, Máriáról, a galileai és samáriai idegenekről, mint országuk, a zsidó nemzeti állam, az egységes zsidó vallásos érzület romlásának szerintük vélt okozóiról.

Már nem is véleményről hanem csupán átokról esik bennük szó. Miattuk való szégyenérzetből, mert maga-maguk ilyennel, úgy látszik, nem rendelkeztek az idevonatkozó közlemények jó részét közölhetjük, de komolyabb kutatók figyelmét felhívjuk e mű behatóbb tanulmányozására.

A talmudi iratok ritkán nevezik Jézust nevén, hanem különbözőképpen, mint: "az az ember","az ács fia" " a felakasztott" stb.

R. Aben Ezra mondja: Constantinus idejében, aki a vallást megváltoztatta és hadilobogóira a "felakasztott"- nak alakját emelte"

Jézusról a Talmud azt tanítja, hogy bastard volt, Ezsau lelke élt benne, bolond volt, varázsló, bálványimádó, népbolondító, keresztre feszített, pokolban eltemetett.

"Jézus megrontotta, elbolondította és megsemmisítette Izraelt.

Sanhedrin 43a. szerint Jézus bűneiért és istentelenségéért halt gyalázatos halált; ugyanis a páska ünnepének előestéjén akasztották keresztkaróra. Sohar III. 282a. arra tanít, hogy Jézus mint egy állat végezte életét és úgy temették el "azon a szennydombon, amelyen kihányva hevernek döglött kutyák és döglött, szamarak és ahol Ézsau (a keresztények) fiai vannak eltemetve s Izmael (a törökök) és a körülmetéletlen és tisztátalan Jézus és Muhamed is, akik döglött kutyák, eltemettettek"

"Amint a mi nyelvünkön a keresztények neve a Krisztusról (Felkentről) való, így nevezik őket a talmudi nyelvben Jézusról, a Názeretiről Nozrim-nak, >Nazarethiek<-nek"

"(Die Christen) sind Kinder der Teufels: Sohar 1. 28b. >Die Schlange war listiger als alle Tiere des Feldes< Gen. 3. 1. listiger zum Bösen, als alle Thiere, d. h. die götzendienerischen Völker der Erde; denn sie sind Söhne der alten Schlange, welche die Eva verführte."

"(A keresztények) az ördög gyermekei: Sohar I. 28b. A kígyó ravaszabb volt, mint a mező összes állatai Gen. 3,1: ravaszabb a gonoszságra, mint az összes állatok, t. i. mint a föld bálványimádó népei; mert ők annak a régi kígyónak fiai, amely Évát elcsábította. (Targum Job. 28, 7: v ö. Maimonides, More I. Il. 30.)"

"Gesetzt, es fält ein Mensch in eine Grube, und ruft zwei vorübergehende Menschen, einen Christen und einen Juden um Rettung an. Der Christ geht im Sinne der erhabenen ethischen Vorschriften seines Evangeliums, mit ruhigem Gewissen seines Weges; der Jude dadegen fragt zuerst: Bist du Jude, Christ, Mohamedaner oder ein einem Staatsverbande angehöriger Heide? In diesem Falle wird er zur Rettung greifen. Bloß wenn es ein Kurde oder Beduine ist oder ein Räuber aus der ungarichen Steppe, oder aus der Romagna zur Zeit der päpstlichen Herrschaft, dann wird sich's der Jude überliegen, ob er helfen soll."

"Feltéve, hogy egy ember egy árokba esik és két elhaladó emberhez egy keresztényhez és egy zsidóhoz megmentésért, kiált. A keresztény evangéliuma magasztos etikai előírásainak szellemében nyugodt lelkiismerettel megy tovább a maga útján; a zsidó ellenben először megkérdezi: zsidó, keresztény, mohamedán vagy, vagy egy államkötelékbe tartozó pogány? Ez esetben mentéshez fog. Csupán akkor, ha az kurd, vagy beduin, vagy magyar alföldi, vagy a pápai uralom alatti kori Róma környékéről való rabló, fogja a zsidó fontolóra venni, vajon segítsen-é"

Máriát, Jézus anyját a legdurvább, megnevezhetetlen kifejezésekkel illetik. A Tracht. Chagigah 46. lapján olvassuk: "Mikor R. Bibai egyszer a halál angyalánál volt, ez így szólt követéhez: menj és hozd el nekem (azaz öld meg) Máriát, az "asszonyhaj"- göndörítőt.. Az elmenvén a "kisgyermek"- hajgöndörítő Máriát vitte oda (tehát egy másikat) A szél jegyzet e helyet így magyarázza: "Ez a történet a hajgöndörítő Máriával esett meg a második házban (templomban), mert ő volt "Peloni" anyja, amint a Tract. Schabbath fol. 104b-ből kitűnik.''

Nevezik Jézust Ben Pandira néven is, amint ez több Talmud-helyből kiviláglik, ahol kifejezetten "Jesus ben Pandira" (= Jezus, Pandira fia) a neve. Damaszkuszi Szent János is említ egy "Panthera"-t, és " Bar Panthera"-t.

A jeruzsálemi Talmudban szó van a bölcsek két tanítványáról mint tanúkról, akik lesbe vannak állítva és később ellene (Jézus ellen) vannak akiket Máté és Lukács említ.

A "Toledoth Jeshu" c. szennyiratban a következő istenkáromló módon gyalázzák Üdvözítőnket: És Jézus így szólt: nem jövendöltek- Isaias és Dávid, az én őseim énrólam? Úr így szóla hozzám, te vagy az én fiam, ma nemzettelek téged" stb. És egy másik helyen: Mondá az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbomra. Most akarok azonban felmenni az én atyámhoz, aki a mennyben él, hogy jobbjára üljek, amit saját szemetekkel fogtok látni: te azonban, Judás (ö bizonyára irigykedett mesterére a csodáért), semmiképpen sem fogsz odajutni. Most, Jézus kimondotta Isten nagy nevét (Jahve), aki őt ég és föld között, lebegtette. Judás is kimondotta ugyanazt a nevet és egy szélroham tüstént az ég és föld közé sodorta. Így röpültek a levegőben körül mindketten azoknak bámulatára, akik látták őket. Judás, ismét hangoztatván Isten nevét, megragadta Jézust, hogy a földre dobja; de Jézus ugyanazt cselekedve, igyekezett Judást lebukfenceztetni és így dulakodtak kölcsönösen. Mikor pedig látta Judás, hogy nem képes erőt venni Jézuson, rávizelt így mindketten beszennyeződve estek a földre és nem tudták többé Isten nevét felvenni, míg meg nem tisztultak"

És így tovább, immár több mint kétezer év óta millió és millió zsidó ember ajakán csak az a kuthai, azaz idegen, neve marad átkozott, akihez tartozónak számították a galileai Jézust, aki "megrontotta, elbolondította és megsemmisítette Izraelt."

Ha nem is állana rendelkezésünkre megannyi bizonyíték Jézus "nemzsidó fajúsága" mellett, a Talmud mentalitása Jézus és a szent családdal szemben teljesen igazolná állításunkat: Jézus fajilag nem volt zsidó, csak a zsidók törvénye alatt állott.

A zsidó hivatalos írásnak számítható Graetz történész szerint a gaileai teológiai dolgokban ennélfogva járatlan és amúgy is tanulatlan Jézus tudását a "szív" pótolta nála. Viszont, a szkíta vallásnak éppen az volt az ismertető karaktere, hogy törvényei a szív törvényei voltak, lévén a szkíta vallás a szív számára a szív bensejébe íródott, isteni törvény. Éppen ezért érthetetlen Jézus viselkedése anyjával, Máriával szemben, amikor a bibliai szövegfordítások szerint Jézus oly ridegen utasítja el magától anyját. A szeretet nagy tanítómestere - Jézus - amivel a rosszul fordított szöveg vádolja, nem lehetett a durvaságig rideg az ő anyjával szemben. De nem is volt. A helyesen fordított szöveg legalábbis azt igazolja.

Az egész világ - a katolikus úgy, mint a protestáns - szinte restelkedő érzéssel olvassa a kánai menyegző - talán Jézus egyik nővére esküvőjének- amaz ismert jelenetét, amikor elfogyván a lakodalmasok bora, Mária szinte gondoskodó szeretettel fordul oda Jézus fiához, mondván: elfogyott a boruk. Ebben a szólásban volt valami önszemrehányás is, mintha a velük érkezett, nem hivatalos tanítványok nagy száma lett volna az oka annak, hogy a kevesebb létszámnak szánt bormennyiség egy-kettőre elfogyott, de volt. Mária e kérésében bizonyos erőteljesebb akarás is. amely tudatában volt annak, hogyha Jézus akarja, minden további nélkül meg is cselekedheti, hogy- a vizet borrá változtassa. Jézus bizonyára nem először cselekedte meg ezt a dolgot, különben Mária nem tanácsolja Jézusnak a tennivalót is: hozzatok elő kővedreket s töltsétek meg azokat vízzel.

Jézus kitérőleg válaszolt Mária kérdésére. Az evangélium eddig forgalomban lévő legelterjedtebb fordításai szerint azt mondja Jézus:

"Micsoda dolgom vagyon nékem veled asszony?" (Károli Gáspár fordítása)
"Mi közöm nekem tehozzád, óh asszony?" (A revideált Károli fordítás)
"Mi közöm nekem és neked, asszony:'" (A katolikus Káldi ford.)
A görög szöveg így hangzik: "ti emoi kai soi".

Fordítható így is. Mi közöm nekem és neked (a dologhoz); más szóval mi közünk hozzá (hogy t. i. elfogyott a boruk).

A teológián, mikor ezt egyik előadásomon szóvá tettem; néhai teológiai görög tanárom azt mondotta: így is lehet fordítani. Hát akkor miért fordították már 2000 év óta?

Ugyanilyen kicsiny dolgon múlott ama másik nagy tételnek, a galileai Jézus és tanítványai szkíta fajúságának igazolása is!

Csupán helyes szempontból és helyes nyelvtani logikával kell fordítanunk a szövegrészeket és ugyanígy igazolódik a nagyjelentőségű és kiszámíthatatlanul nagy horderejű tétel: Jézus és közvetlen tanítványai nem voltak zsidók. Zsidó volt közülük csupán egy, "a veszedelmes ama fia" a judeabeli Judás.

Főtételünk ezek szerint így formázható: Jézus nem volt zsidó, csak a törvény alatt állott. Ha az Urat, a Jézust, a Krisztust önmagát kérdeznénk meg, ő maga bizonyára azt válaszolná: Nem voltam zsidó, de törvény alatt álltam.