2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: Zsidó volt-e Jézus 1. rész

ZAJTI FERENC: ZSIDÓ VOLT-E JÉZUS?

I. FEJEZET BEVEZETÉS
II. FEJEZET A ZENDAVESZTA ÉS A BIBLIA
III. FEJEZET BÖKLEN, ERNST: DIE VERWANDTSCHAFT DER
IV. FEJEZET KOHUT, ALEXANDER: ÜBER DIE JÜDISCHE ANGELOLOGIE UND
V. fejezet GRAETZ: A ZSIDÓK EGYETEMES TÖRTÉNETE.
VI. FEJEZET RENAN: IRÁNI KÖLCSÖNZÉSEK. AZ ANGYALOKRÓL SZÓLÓ TAN.
VII. FEJEZET EPIPHAMUS: A SEMITIZMUS ÉS A SZKÍTIZMUS
VIII. FEJEZET A SEMITIZMUS AZ ÓTESTAMENTUM ALAPJÁN
IX. fejezet AZ ÓTESTAMENTUMI KÖNYVEK KELETKEZÉSE
X. FEJEZET SZKÍTA JELLEMVONÁSOK EGYES ÓKORI ÍRÓK MUNKÁIBAN
XI. fejezet A SZKÍTASÁG ETIKÁJA AZ ÓKORI ÍRÓK ALAPJÁN
XII FEJEZET A KÉTFÉLE SZELLEM
XIII. fejezet A PRÓFÉCIÁK
XIV fejezet A PURÁNÁK ÉS AZ AVESZTA PRÓFÉCIÁJA
XV. FEJEZET A SZKÍTIZMUS INDIAI ŐSKORA
XVI. FEJEZET A SZKÍTIZMUS IRÁN- ÉS TURÁNFÖLDI SZEREPE
XVII. FEJEZET CHUS FIA - NIMRÓD
XVIII. FEJEZET A SZKÍTA KUSCHITÁK
XIX.FEJEZET A KUTHABELI SAMARITÁNUSOK
XX. fejezet SZKÍTA TELEPÜLÉSEK MAGYARORSZÁGTÓL INDIÁIG
XXI. fejezet A CHANTI HETTITA NÉP SZEREPE A "HYKSOS" CSOPORTBAN
XXII. FEJEZET A MÉDEK ÉS PÁRTHUSOK
XXII. fejezet A KIMMER- SZKÍTA HÁBORÚ.
XXIV FEJEZET A SZKÍTASÁG A PONTUS MELLÉKÉN
XXV. FEJEZET A SZKITÁK PALESZTINAI /SKYTHOPOLISI/ MEGTELEPÜLÉSE
XXVI. fejezet SKYTHOPOLIS /BETH-SAN/
XXVII. FEJEZET NIMRÓD VÁROSA: SKYTHOPOLIS
XXVIII. fejezet JÉZUS A MELKIZEDEK RENDJE SZERINTI PAP
XXIX. FEJEZET GALILEA
XXX. fejezet AZ ESSZEUSOK
XXXI. FEJEZET A MÁGUSOK
XXXII. FEJEZET MESSINA: A MÁGIZMUS ÁGAZATAIRÓL
XXXIII. FEJEZET JÉZUS ANYJA, MÁRIA
XXXIV FEJEZET JÉZUS GYERMEKKORA
XXXV. FEJEZET IZENET INDIÁBÓL
XXXVI. FEJEZET GALILEÁTÓL-INDIÁIG
XXXVII. FEJEZET A Galileai JÉZUS
XXXVIII. FEJEZET AZ APOSTOLOK
XXXIX. fejezet ANDRÁS, A SZKÍTÁK APOSTOLA
XLI. FEJEZET A BUDDHAI TANOK ÉS A KERESZTÉNYSÉG
XLIII. FEJEZET A SKYTHOPOLISI BASILIDES
XLIV FEJEZET ORIDENÉS
XLV.FEJEZET A SKYTHIANUS ALAPÍTOTTA MANICHEIZMUS
XLVI. FEJEZET AZ ORIGENESI VITÁK
XLVII. FEJEZET THEOTIMUS, A SZKÍTÁK, HUNOK APOSTOLA
XLVIII. FEJEZET "A MAGYAROK IGEN TISZTELIK A TÜZET"
XLIX. FEJEZET
L. FEJEZET AZ ÚJ JERUZSÁLEM
LI. FEJEZET KRISZTUS ÉS INDIA TALÁLKOZÁSA
LII. FEJEZET "...TISZTELD ŐSEIDET, ŐSISÉGEDET..."
LIII. FEJEZET Utószó


I. FEJEZET BEVEZETÉS

A KÉT TANÚ

Közel kétezer esztendeje lesz annak, hogy az idegen településű népe miatt a zsidóság által oly annyira megvetett Galilea lankáin elhangzottak volt Jézus egyszerű szavai, amelyek kettéhasították mégis az akkori gondolatvilágot: az egyikre, amelyik a Sátán országaként a megsemmisülés felé zuhant, és a másikra, amely az új világosság fényében született.

E könyv célja azt kimutatni, hogy ennek az új világosságnak a szülője, létrehozója és terjesztője Galilea ősi szkítatelepülésű lakossága volt.

A Homérosz megénekelte kimmeri Boszporusz és ugyanúgy lphigenia Taurisának örökkön ködpárás területein lakott hajdan az az egyszerű lelkű és életű szkíta nép, amely a próféciák szerint isteni elhivatottsággal telepíttetett át a naposabb Galilea Bethsan körüli mezőségeire. E nép az ősi királyi szkítaság vezető törzse volt, mely a kimmer nép üldözésében utat veszítve, Kis-Ázsia területére jut le s az erejében akkor már fogyó Asszíriát segíti meg, amely jelentős segítséggel ledöntik azután a hajdan nagy városának, Ninivének falait. A szkítaság innen fel nem tartóztatva hadad újabb győzelmei felé. Leigázzák a médek földjét és hatalmuk az északi mérsékeltövi nagy pusztaságoktól lenyúlik ekkor, ugyanúgy, mint már másfélezer esztendővel ennek előtte, el Egyiptomig, Palesztináig.

A szkíták egy jelentős csoportja most még egyszer meg akarja kísérelni a hyksos néven ismert pásztor királyok egykori egyiptomi uralmát, ami azonban ekkor nem sikerült.

Egyiptom alól hazatérőben, az említett szkíták jó része felcserélte a ködös Kimmeria és a kaspimenti Mazenderan egészségtelen tájait a kedves tájékú és dúsan virágos, jó füvű és jó vizű Galilea napos területével, megtelepülvén itt, úgy Kr. e. 600 körül, és pedig a már régebben is szkíták által lakott, Saul, illetve a Bírák idejében igen jelentős szerepet játszó Bethsar erődváros falam belül, birtokba véve az asszír fogságba hurcolt zsidóság lakatlanná vált, dúsan termő legeltető területét, amely Názáret mezővároskától a jezreeli síkon fel a Galileai-tengernek is nevezett Genezáret tóig nyúlon.

Íme a nép, mely ködös északról érkezik, lovaik patái irgalmatlan erejűek s íjfegyverük nyila halált ontóan biztosan talál.

Ez örök ködben sínylődött, de az ellenségtől is elismerten lovagias, becsületes jellemű nép lelkében világosság támadt attól az örök fénytől, mely őket szemelte volt ki, hogy jámbor, együgyű akarásukban e világ világossága és a népek és nemzetek sója legyenek.

Olyannyira természetes ez, amennyire természetellenes a zsidóság oly módon való szerepeltetése, mely szerint a zsidóság érzés- és gondolatvilágának egyenes eredője, illetve kitermelődése volna a Krisztus Jézus által képviselt valláselvi gondolkodás, holott amint lépten-nyomon tapasztaljuk, ez a gondolatvilág ahogy még ma sem fér el, ma sem tud uralomra jutni a zsidóság mentalitásában, úgy ez nem is termelte, nem is termelhette azt ki. Kétezer év óta vérvád üldözi a nyugtot nem lelő zsidót. Mint az ébren alvó nyúl, melynek minden bokor csak átmeneti tanyája, fut, futkos az üldözők elől, pedig a maguk látószögéből tekintve a dolgot - Jézus megölése, amiért a nagy vérvád éri; a zsidóság részéről egy, a nemzetük és fajtájuk ellen irányult bűncselekmény szigorúbb megtorlási módjának minősíthető csupán.

A zsidóság részéről ma is ugyanolyan természetesnek hangzik a megütköző kérdés: de hát mi köze is volt a megvetett, idegen, határmenti, jövevény "galileainak" a zsidó mentalitás korrigálásához s új eszmék teremtésével régi patriarchális államépítményük rendszerének felforgatásához, amely rendszer theokratikus uralma immár 2000 esztendőn át terelgette a zsidóságot, a föld eme legkülönösebb gondolkodású népét. Graetz (Szabolcsi): A"Zsidóság Egyetemes Története" írójának szavait hozom itt bizonyságul: (2) "Csak egyetlen bűnténynél nem ismertek a zsidók engedékenységet: ha arról volt szó, hogy a népámítót, aki a népet a zsidóságtól való elpártolásra csábította (mészith), büntessék meg; az ilyen gonosztevővel szemben a törvény egész szigorát kellett alkalmazni."

Egy tanulatlan galileustól legkevésbé várta a nép műveltebb osztálya a megváltás végrehajtását; azonkívül a hagyomány is ellene szólt, minthogy az évszázados felfogás szerint a messiásnak Betlehemből, Dávid törzséből kell származnia. Az a közmondás, hogy "Mi jó jöhet Názáretből", alkalmasint ebben az időben keletkezett. A jámborok zokon vették, hogy bűnösökkel, vámszedőkkel, parázna nőkkel érintkezik, velük eszik és iszik. Még János tanítványai, az esszeusok is megbotránkoztak Jézus eme eljárásán.

A sammajitákat sérthette, hogy Jézus szombaton is gyakorolta a gyógyítást, nem képzelhetett el messiást, aki megszegi a szombatot. A farizeusok, akiknek egyes törvénymagyarázatairól Jézus kicsinylőleg nyilatkozott, szintén nehezteltek reá. A zeloták sem várhattak tőle valami nagyot, minthogy csak béketűrést és megalázkodást prédikált és nem oltott híveibe izzó gyűlöletet a rómaiak ellen.

Mindeme feltűnő sajátságok, melyeket a Messiás lényével összeférhetetlennek tartattak, elfogultsággal töltötte el Jézus ellen a középosztályt és különösen a nemzet tekintélyeseit, az írástudókat, úgy, hogy nemigen találhatott Jeruzsálemben barátságos fogadtatásra. De mindez nem szolgáltathatott elegendő okot Jézus bevádolására és üldözésére. Sammáj és Hillél iskoláinak gyakori vitatkozása folytán annyira a kifejlődött a gondolat- és véleménynyilvánítás szabadsága, hogy valamely eltérő vallási nézet miatt senkit sem lehetett üldözni, feltéve, hogy az, általánosan elismert vallási törvényeket át nem hágta és a zsidóság istenfogalmát el nem vetette.

És éppen eme pontban rejlett a Jézus ellen irányuló vád gyenge oldala. Azt híresztelték ugyan, hogy Jézus "Isten Fiának" mondja magát, egy kifejezés, mely ha szó szerinti értelemben vétetik, sokkal mélyebben vág bele a zsidóság meggyőződésébe és Istentől táplált hitébe, semhogy annak képviselői szó nélkül elnézhették volna; de miként szerezzenek bizonyságot arról, hogy Jézus csakugyan Isten Fiának mondja magát és hogy milyen értelmet tulajdonít ennek a kifejezésnek? Jézus bizonyára nem bánt valami tékozlóan ezzel a kifejezéssel és csak bizalmas tanítványai között, szűk körben használta. Hogyan tudják hát meg azt, ami ennek a bizalmas körnek a titka`? Áruló kellett tehát és ilyet megszereztek Júdás Iskáriotban, aki, mint beszélik, pénzvágytól ösztönözve, a bíróságnak szolgáltatta ki azt, akit azelőtt messiásnak tisztelt.

Egy forrás, melyet méltán réginek és hitelesnek tarthatunk, fényt vet arra, hogy mire használták föl ezt az árulót. A bíróságnak szüksége volt két tanúra, akiknek vallomásai alapján Jézust hamis prófétának, vagy népcsábítónak (meszith) nyilváníthassa. Az árulónak csak nyilatkozatba kellett bírnia Jézust, hogy az elrejtőzött tanúk világosan megérthessék azt, amit mond. Ez az eljárás ennél az esetnél fordul elő először, de később törvényre emelték a népcsábítók ellen.

Az a régi hiteles forrás, melyre az "Egyetemes Zsidó Történet" írója, Graetz Szabolcsi hivatkozik, A Királyok I. könyvéből tűnik elénk.(3)

A két hamis tanúról, a két "istentelenről" lesz szó, akiknek a király felesége adja a szájukba a mondanivalót: "tegyetek hamis tanúbizonyságot Nábot ellen, mondván, hogy megszidalmazta az Istent."

Jézusnak is ugyanaz lett a sorsa(4) ami Náboté. A hamis tanúk rendszere itt is és amott is jól bevált. Sokan akadtak ugyanis, akik Jézus ellen "hamis tanúbizonyságot" tettek ugyanúgy, ahogyan azt a zsinagógákban a Szentírás imént hivatkozott lapjáról olvasni hallották.

Ugyanis Akháb, Satuária királya meg akarja venni a Jezreel-beli Nábot szőlőjét, aki nem adja. Akháb megharagszik és még enni sem akar. Felesége, Jézabel megígérte neki, hogy megszerzi Nábot szőlőjét és levélbeli utasítást ad a Nábot városában lakó véneknek Nábot elleni hamis tanúzásra és annak megkövezésére, hogy a szőlő így kerüljön Akháb birtokába.

"És levelet irt (Jézabel) Akháb nevével a véneknek és a főembereknek, akik Nábottal egy városban laktak. És a levélben ezt írta, mondván: Hirdessetek böjtöt és ültessétek Nábotot a nép élére. És ültessetek vele szembe két istentelen embert, akik tanúbizonyságot tegyenek őellene, mondván: megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon. És ekképpen cselekedének a vének és a főemberek, akik az ő városában laktak, amint Jézabel nekik megparancsolta és amint a levélben megírta, amelyet nekik küldött. böjtöt hirdetének és ültették Nábotot a nép élére. Eljőve azután két istentelen ember és leült vele szemben és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábot ellen a nép előtt, mondván: megszidalmazta Nábot az Istent és a királyt. Kivivék ezek őt a városból és megkövezték és meghala. Azután megizenék Jézabelnek hogy mondván: megköveztetett Nábot és meghalt. Mikor pedig meghallotta Jezabel, hogy megköveztetett Nábot és meghalt, mondó Jézabel Akhábnak kelj fel és foglald el a Jezreel-beli Nábot szőlőjét, amelyet nem akart néked pénzért odaadni, mert nem él Nábot, hanem meghalt."

De térjünk át az Újtestamentumhoz. Itt ugyanazt a szellemet találjuk. Úgy fog történni minden, ahogyan már előre jeleztük volt.

"Mindazáltal senki nyilván nem szól vala Jézus felől, a zsidóktól való félelem miatt. És csudálkoznak vala a zsidók Jézuson, ezt mondván: mi módon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta azokat? Mondá Jézus: Nemde nem néktek adta-e Mózes a törvényt, hogy ti közületek senki sem tartja meg a törvényt? Miért akartok engemet megölni? Ti test szerint ítéltek, én senkit sem ítélek. A ti törvényetekben meg vagyon írva, hogy két embernek bizonyságtétele erős. Ne ítéljetek külső ábrázat szerint, hanem igaz ítélettel ítéljetek. Mondának azért némelyek a jeruzsálemiek közül: Nem ez-é az, akit meg akarnak ölni? És ímé, nyíltan szól és semmit sem szólnak neki. Talán bizony megismerték a főemberek, hogy bizony ez a Krisztus? De jól tudjuk honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, senki sem tudja, honnan való. Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok és én nem magamtól jöttem, de igaz az, aki engem elküldött, akit ti nem ismertek. Mondá Jézus a templomban összegyűlt farizeusoknak: Ti az ördög atyától valók vagytok és a ti atyátoknak kívánságát akarjátok teljesíteni. Az eleitől fogva emberöldöklő volt, és az igazságban nem állott meg, mert nincsen őbenne igazság. Valamennyiszer hazugságot szól, az ő magáéból szól: mert hazug ő, és hazugságnak atyja. Ti pedig, mivelhogy én igazságot szólok, nem hisztek nékem. Aki Istentől vagyon, hallgatja az Isten beszédét azért nem hallgatjátok ti, mert Istentől nem vagytok. Felelének azért a zsidók és mondák néki. Nem igazán mondjuk-e mi, hogy Samaritánus vagy te és ördög vagyon benned? Felele Jézus: Én bennem ördög nincsen, de tisztelem az én Atyámat, ti bosszúsággal illettek engem. Némelyek ezt mondják vala: Ez ama Krisztus. Némelyek pedig ezt mondjak vala: Nem Galileából jő el ama Krisztus! Nemde nem az Írás mondja-é, hogy a Dávid magvából és Betlehemnek városából ahol Dávid lakik vala, jő el ama Krisztus? Nemde a Főemberek közül, vagy a farizeusok közül hitt-é őbenne valaki? De e község, mely nem tudja a törvényt, átkozott. A főpapok pedig és az egész tanács bizonyságot. Keresnek vala. Mert sokan tesznek vala ugyan hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyságtételek nem valának megegyezők. És némelyek felkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván: Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, amely nem kézzel csináltatott. De még így sem vala egyező az ő bizonyság tételük... Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened? Ő pedig hallgat vala és semmit sem felelt. Ismét megkérdené őt a főpap, és mondá neki: Te vagy-é a. Krisztus, áldott Isten fia? Jézus pedig mondá: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljönni az ég felhőivel. A főpap pedig megszaggatván ruháit, mondá: Mi szükségünk van még tanúkra? Hallátok a káromlást. Mi tetszik néktek? Azok pedig halálra a méltónak ítélték őt mindnyájan."

A Zsidók Egyetemes Története írójának szavaival fejezem be a mondandókat.

"Ez volt a vége ama férfinak, aki népe züllöttjeinek erkölcsi javítását tűzte ki céljául."

"Kis esemény volt. A júdai történetírók: tiberiási Justus és Josephus Flavius egyetlen szóval sem emlékeznek meg Jézus haláláról. (Josephus Flavius Jézus kortársa volt.)

A "Múlt és Jövő" magyarországi zsidó hetilap szerkesztője, Patai József, "A föltámadó szentföld" címen dúsan illusztrált kötetben számolt be palestinai zarándokútjáról, többek között ezeket mondva:

"Nem messze innen látod a Golgotát. Mennyi szinhedrionnak és papnak, ifjúnak és szűznek, csecsemőnek és öregnek ontották a vérét évezreden át, egy galileai ember fiának kiontott vére miatt. Innen indult el az ember fia (Jézus) a júdeai próféták és galileai Talmud-bölcsek igéivel. Hét tengert teremtett az Úr és valamennyi közül a Genezárethet választotta magának, szól a talmudi legenda. Ott ragyog a vizek fölött a Sechina, Istennek glóriája - mondották a kabbalisták. A Genezáreth tó a világ köldökén fekszik, mondja a régi zsidó hagyomány Itt, Galileában, a Tibériás táján fog megjelenni először a Messiás király - jövendöli Zohár -, mert Galilea pusztult el először a szentföldön és neki kell először megvigasztalódnia. A halottak feltámadása is 40 évvel előbb lesz itt, mint máshol."

Csodálatos! Jézussal kapcsolatban, mivel nem volt zsidó, megállapították, hogy Galileából nem jöhetett semmiképpen a Messiás, de az imént olvasottak szerint, úgy látszik, mégis csak jöhet.

És ha jöhet, hát akkor jöhetett is.