2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: Zsidó volt-e Jézus 3. rész

Mindenesetre az olontaiakat utidorsoknak, azaz utoioroknak, vagyis udi embereknek, vagy aors-oknak is nevezték. Ezért Strabon aorsai, akik Pharnacesnek 20 ezer lovast adtak és Arméniábál az indiai és babilóniai árut szállítván, arany dolgában gazdagok voltak, ugyanezt a hun népcsoportot jelölik s ilyenformán továbbá nem szabad csodálkoznunk, hogy a persepolisi népnévsorban huna név alatt már fel van jegyezve, hiszen előfordul onnus, vagy unut néven már ezer évvel előbb, a keresztény időszámítás előtt 1604 ével előbb uralkodni kezdő egyiptomi I. Menepthah népjegyzékének hieroglifáiban. Hozzájuk tartoznak a sah-oiorok, vagy sabirok is, akik Priscusnál abból a hun törzsből valók, amely egykor a médeket adófizetőivé tette és a IV század óta a bizánciak minden kelet-kaukázusi szkítát róluk neveztek sabirnak, s a keleti írók sem tudják másként, minthogy a derbendi kapun túl Góg és Magóg (országa) fekszik. Ezen törzsvonulás a keleti Kaukázustól, ahol a Ters hegye, illetőleg a legmagasabb az egész hegyvonalban, az ő szent hegyük volt, a Kaspi-tenger mellékén tartott felfelé a Volgához, nyelvükön az At-ilhez, vagy Ud-ilhez (hasonló gyökből, mint az udenek). Áthaladt a folyón és azután a keletre fekvő pusztákon, a Jaik, vagy Ural mellékén és így tovább kelet felé, északra a turáni essedonok, vagy issedonoktól, akik a Peutinger-féle táblák szerint tőlük délre, a Jaxartes mellékén laktak, az abii szkítákig, vagyis a Talas-melléki keleti avarok, vagy abarokig, a Jaxartes forrásáig és Is-Kidig a Balkasig terjedt ki.

Mikor azonban a kelet felől szorongatott issedonok rájuk vetették magukat, a rövidebbet húzták és azokat az abikat keleten szállásaikon visszahagyva, nyugaton visszavonultak a Volgán keresztül és Darius előtt 1000 évvel elűzték a Kaspi-tenger északi oldalán levő törzsszállásaikról a kimmereket és ekkor az északra, nyugatra és délre szétugrasztottak között középen meg alapították a Dunától a Volgáig terjedő szkíta birodalmukat. Tehát Herodotos skolotjai, a Zeus-Borysthenesi Targitaus szkíta eredetileg azon kaukázusi törzsökből indultak ki, amely a Volgán túl első azon kibontakozásból, amelyet a Káspi-tenger mellékén ért el, ment; át a másodikba és azután a folyón innen terjeszkedett szét a harmadikba. Ezen szkíta törzsősnek három fia, Leipoxeds, a legöregebb, Harpoxads, a középső és Kolaxads, a legfiatalabb jelzik népének három főtörzsét, rangsorukat istenítéletnek kell meghatároznia. Ekkor esik aztán alá három ékszer az égből: az áldozati kehely, mint a pap jelképe, a csatabárd, mint a harcosé, a földnek fordított eke és a járom, mint a földművesé, a tápláló rendé. A tüzes arany távoltartja a legöregebbet, aki legelőször ment oda, éppen így a másodikat is, és így az adományok a legfiatalabbnak jutnak, aki most Sem, Cham és Japhet sorrendjében lesz király a törzsben és megalapítja a királyi skolotok, vagy paralatok (nemzetségét), míg az idősebb fiútestvér, Leipoxads az auchatokat, a középső, Harpoxads viszont a kabarok és traspik kettős törzsét egyesíti magában.

Most így is rendezkednek el a nyert területen, a paralatok középen, a Pontus mellékén, az auchatok tőlük jobbra, a kabarok és traspik pedig balra. Ez hazai szkíta monda, a Pontus melléki hellének elgörögösödöttjei számára azonban Targitaus Herakles, ki nyugat felől jő, elveszti lovait és a hyläl erdő barlangjában, Echidnánál szabadítja ismét őket ki. Az ettől született három fia közül annak kell királlyá lennie, aki fel tudja ajzani íját és fel tudja kötni övét; ez csak a legfiatalabbnak sikerül s a többieknek törzseikkel együtt ki kell vándorolniuk s most a királyi (testvérnek) Skythes lesz a neve, a legidősebbnek Agathyrsus, a középsőé pedig Gelon. Ez ugyanaz az alap, mint a másik mondában. Csakhogy itt az apa - Zeus fia a szkíta Hercules, kinek lába nyoma a Tyras partján még látható; körülbelül úgy, mint Turcha az arméniai mondában. A fiúk legidősebbje, Agathyrsus, csak görögös forma Auchata helyett. Auchat-oir, vagy oeor, a többes számban oiors, auchati emberek, aminek görög szájból agath-yrs-nek kellett hangzania. Gelonoknak (a középső törzs) hívták viszont a szkíta helléneket, akik a budinok között telepedtek meg, akik éppen ezt a mondát így átalakították. A tulajdonképpeni szkíta törzs maga tehát a budinok lesznek, akik közé beilleszkedtek és ezekben jelentkezik Harpoxads kettős törzse.

Végül szűkebb értelemben a skolotok népének alapját vetik meg a szkíták. A kivándorló auchatok az aranyban gazdag, szapora agathyrsokat plántálták el a mai Erdélyben. A hyläai törzsszentség körül lakó skolotok húzódnak aztán országuk szent folyója, a Borysthenes mellékén felfelé. A kékszemű, szőke budinok végül később a Tanaison túl, a Volga mellékén, a gelonokkal együtt a sarmaták között települnek meg. Húsz napi járóföldre húzódik Szkítaország a Pontus partvidékén és ugyanolyan mélyen a belföldön a folyók mentén felfelé. Északon az androphagok és melanchlaenek veszik őket körül, dél felé a taurisiak és maeotok, nyugat felé a kárpáti szláv népek. Mindnyájan töredékei a régi szláv kimmer népnek. A budinok azonban végre udinok is, szkíta vízi emberek és ezek a szkíták bennük függnek össze legközvetlenebbül kaukázusi törzsökükkel.

Éppen így hagytak egy ilyen törzsököt az abi-szkítákban vissza a hátsó ázsiai fennsíkon; legyen bár úgy, hogy ezek már a kivándorlás előtt le voltak ott telepedve, vagy amint Herodotosból következtethetjük, mint a paralatok közül való menekültek, csak később telepedtek meg a Talas mellékén. A Talas melléki abitaliak, akiknek keleti hun is volt a nevük, azzal dicsekednek, mikor Nagy Sándor átkelt a Silisen, hogy ők európaiak és ha a király ki akarja erejét rajtuk próbálni, tapasztalni fogja, milyen különbség van köztük és az ázsiai barbárok között. Átküldött követeik nem tűnnek fel faragatlanoknak, hanem oly értelmeseknek, amilyen csak egy állandóan fegyverben álló harcos nép mindig az lehet s a görögökkel egészséges, egyszerű gondolkozásról tanúskodó, rövid, tömör szkíta beszédmodorban beszélnek:

"Nyomulj Európából Ázsia felé, Ázsiából ismét Európa felé, végre is csak erdővel, hóval, folyóval és fenevaddal kell megküzdened! Nekünk adományok adattak régen, olyanok, hogy ne ismerhesd félre továbbra is a szkíták népét: ököriga, nyíl és áldozati csésze. Ennek vesszük hasznát baráttal és ellenséggel szemben. Az ökör munkájából nyert terményt a barát felé nyújtjuk; a csészében pedig áldozatot mutatunk be az isteneknek. Így győztük le Asszíria királyait, azután a médeket és perzsákat s előttünk nyitva állott az út Egyiptom felé. A mieink ezt mondják: a szerencsének nincs lába, csak keze és szárnya. Egyébként egyszerre lehetünk Ázsia és Európa őrei; érintkezünk Bactriával, amelytől csak a Tanais választ el bennünket; a Tanaison túl Thráciáig lakunk. Thrácia pedig a monda szerint Macedónia mellett fekszik. Fontold meg tehát most te, hogy vajon minket, akik mindkét birodalomnak határos szomszédai vagyunk, barátaidul, vagy ellenségeidül óhajtasz-é " Ezen beszédben nyíltan ama pontusi szkíták testvéreinek adják ki magukat, s területüket ama szkíta birodalom folytatásának; a macedónok ugyanolyan termetű, ruházatú, erkölcsű, szokású és gondolkodású embereket láttak maguk előtt, mint ott; a nyelvet beszélőknek fel kellett ismerniük ugyanazon nyelvet is s ki kellett maguktól előttük domborodniuk Homérosz abi-jainak, galactophag-jainak, akikhez hasonlókhoz egészen közel laktak.

Ezért nem volt az üres hízelgés, amit Nagy Sándorral könnyedén mondatnak ki, mikor a hadi tanácsban azon a véleményen volt, hogyha ezeket a szkítákat legyőzi, Europa is, mint azóta Ázsia, nyitva áll a győzők előtt és ha a hellének azon a folyón, amely előttük van, a Jaxartesen átviszik fegyvereiket, Európába jutottak. Curtius az ókori felfogásna ad kifejezést, amikor azt mondja, hogy egy és ugyanazon szkíta nép terjed el, nem is messze lakván Thráciától, észak és kelet felé Bactriáig; tőlük északra csak sűrű erdőségek és pusztaságok vannak. Ezen vidékek vad népei között, mondja Ammianus, lakik néhány szelid és jámbor, mint a jaxarták és galactophagok, akikről Homérosz tesz említést, és éppen ezeket találta meg Nagy Sándor, mikor Samarkandból a Jaxartes felé előrenyomult. Később azonban éppen ott Procopius, Menander és Theophanes ephthalitái, Theophilactus abdelái, a keleti országok hethalianjai, vagy hiathillái, akiknek anélkűl, hogy érintkeznének a hunokkal, mégis részük van törzsükben és nevükben. Nekik van az összes hunok között fehér bőrük, el nem torzult vonásaik, más életmódjuk saját királyaik alatt, életre halálra szóló pajtásság-kötelékében élnek, nem állhatatlanul barangolva, hanem letelepedve.

A hátsó-ázsiai fennsík lejtőjének az a zuga tehát egy újabb középpontja lett a szkíta népek Észak- Ázsiában való elterjedésének. Innen tolták azokat előre azon törzsek, amelyek bevándoroltak magára a fennsíkra és ott amint láttuk, alapját vetették meg a mongoloknak, a tibetieknek és a déli alpesi népeknek. A harmadik főtörzsük hasonlóképpen előrehaladt tovább a Muzdagun és alapját vetette meg középen, Sinben, vagy Dsinben a sereknek, fönn a mandsuknak, délen a hátsó-indiai és szigeti törzseknek. Közöttük a kaukázusi szkíták első törzse örökösen megtartotta központi helyzetét és ezen középpont és körülbelül a Tersch melléke körüli támaszpont körül forog a történelemben előre és hátra az az emeltyű, amelyre erősítve gondolhatjuk el a szkíta néptömegeket. Mikor ezek a népek a Volgán keresztül előretörtek, akkor mozdult meg először ezen emeltyű keletről nyugat felé. Azonban a mithridatesi időkben ez a szkíta birodalom is szétrobbant és az általuk azelőtt felgöngyölített kimmerek az alánokkal együtt visszatértek. Mindketten Szkítaországban helyezkedtek el, a skolotok töredékeit azonban szanaszét szórták s így találjuk őket északon, a balti tenger az aorsokat és agathyrseket a Ladoga tó, a modokokat a Volga mellékén. Délen törzsrokonaikhoz húzódtak a Kaukázusba, nyugaton azonban, mint khunok, amadokok és neurok veszteg maradnak. Mindez Ptolemäus leírása szerint van. Az emeltyű tehát visszafelé forgott ismét támaszpontja körül kelet felé. Most a gótok alapítják meg mindezen népek fölött hatalmas birodalmukat, amely néhány emberöltőnyi tartam után a hunok támadásai alatt dőlt össze. A szétrobbantott szkíták ugyanis ismét összegyűltek egy középpont körül, Attila, vagy Ethele alatt kizúdult a nagy hunözön nyugat felé. Az emeltyű ismét nyugat felé forgott. Ezen szkíta népek törzse fordul elő gyakran Menephtah hieroglifáin "Sceto" név alatt.

Miután így a lehetőség szerint kimutattuk Gógot Magógban, a dolgok rendje szerint való legközelebbi néptörzsük most a turáni lesz. Ez a turán kiterjedésében határolódik és magába foglalja nyugaton az alánokban a skolotokat; azután középen a Jaxartes mellékén, keleten és délen, végül a közép-ázsiai fennsíkon minden más, Góg törzsökbeli népet. A két törzsnek már első kezdődései között analóg viszonynak kellett fennállnia. Ragadjuk meg ezen kezdődést mindjárt gyökerénél a keleti Kaukázusban és akkor azt látjuk, hogy az ottani szkítákat délről és keletre azok az alánok határolják és veszik körül, akik a bal Kur-völgyben, az Alason forrásaitól közel a Coissu torkolatáig laknak. Alaős nevük éppen ezen folyótól származott; perzsára azonban ez a folyónév Ala-rud-nak fordítódik: parti lakóit tehát ezért hívják alarodoknak és kell azon ily nevű népeknek, amelyek Herodotos satrapa-névjegyzékében a saspirok és matienekkel kapcsolatban előfordulnak, alanoknak lenniük, aminthogy a saspirok iberek, a matierek pedig médek".


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése