A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parthus. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: parthus. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. január 17., péntek

NIMRÓD - az ősi NAP-KIRÁLY - emf-kryon.blog


NIMRÓD - az ősi NAP-KIRÁLY
2013. November 18., Hétfő


Az ókori királyság: MAGUS - Nemrut-Nimród hegy
Törökország délkeleti részén 2134 méter magas a Nemrut (Nimród) hegy. A területen több szobormaradvány is található, melyek Antiochus perzsa és makedón elődeit ábrázolják. A szobrok jellegzetesen görög arcvonásokkal bírnak, de perzsa ruhát viselnek és a hajstílusuk is perzsa. Az egyik maradványon csillagok és bolygók találhatóak, melyek helyzetéből következtetni lehet az építés időpontjára, amit i. e. 62. július 7-ére tesznek.

Nimród hegye

A helyet rejtélyes okból elhagyták közel 150 év múlva és a király sírja sem került elő. Itt található egy akna is mely 150 m mély, dőlésszöge 35fokos, az alján semmi nincs. Évente kétszer megvilágítja az aljáig a Nap. Azon a napon, amikor az Oroszlán csillagképében van, és amikor az Orionban áll.
Érdekessége, hogy ezen az úton halad át a Nap a Tejúton. Az ősi világban ezt a Mennyország kapujaként ismerték. /Talán lehet akár Csillagösvény is?/ A hegyen a feltárások során találtak egy kőtáblát.

Az Oroszlán csillagkép a Nemrut-hegyi oroszlánon

A csillagok elrendezéséből kitűnik, hogy ie. 62-ben volt így látható a csillagkép. Ezután 25000 évig erről a helyről nem látható. Eratosztemész is írt róla.
A Nimród oroszlános kőtábla a naprendszer bolygóival, teljesen hasonlatos az esztergomi...
(Az Esztergomi oroszlán: http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/04/az-esztergomi-oroszlan.html) ...négyszer vágott oldalú sumér oroszlán képével...
A törökországi Nemrut-hegy a Világörökség részét képezi, elsősorban a hatalmas kőszobroknak köszönhetően, amelyek a hegy tetején őrzik az ott lévő, még feltáratlan királysírokat. A hegy tetejét mesterségesen apróbb kövekből megmagasították, ez alatt vannak (?) a sírok. Nagy Sándor halála után, hatalmas birodalma darabokra esett szét. A több méter magas kőszobrok az eltelt mintegy 2300 év alatt földrengések hatására ledőltek, de a részek nagyrészt épségben maradtak.
A hegy másik oldalán van ez az oroszán, amely fenséges nyugalommal néz nyugat felé:

Így nézhetett ki a Nemrut-hegyen az emlékmű:

Kisfilmben a 11. perctől: Ősi idegenek III. Eltűnt világok: http://www.youtube.com/watch?v=mnO5rdn6BF4#t=660
Nimród:
Nimrud nagykirályban egyszerre jelenik meg az isteni minőség égen és földön egyaránt. NIB-UR tehát az ős, aki a Fényt közvetíti a Magyar Nemzetnek, melyet egyben - küldetéssel - el is indít földi vándorútjára. Ez a küldetés pedig a Nap fényének a hordozása, a Világosság továbbadása. Ezt tette JÉZUS is.
Nimród birodalma:
A birodalomhoz tartozó városállamok között Úr, Suruppak, Uruk, Umma és Kis voltak a legműveltebbek. A Közel-Kelet ősnyelve, amely Nimród előtt az egész föld nyelve volt a szabírok, a saka-szkíták, az etruszkok, az ahájok, kunok, az úzok és avarok, a hun törzsszövetségiek és a szavárd magyarok által beszélt magyar nyelv volt. Erre a következtetésre jutott az Arvisuratól függetlenül számos nemzetközi Közel-Kelet kutató, így pl. Francois Lenormant, H. Sayce, Jaquetta Hawkes vagy Gordon Childe.

Ma már beigazolódott, hogy a kusok a szumirokkal egyidőben, jóval a semiták előtt, Arábiában éltek. Az első szakrális uralkodók ők voltak. Ázsiában a "kus" szó szkítát, szittyát jelent (és nem a hibásan lefordított afrikai etiópokat). A kus-nép, azaz a "szent kos népe" Khám-tól származtatja magát. A szumer KÁM a szószedet szerint "tökéletes isteni Tudás" jelentéssel bír.
Eszerint az ősi értelemben, Nimrud atyjában, Kusban megtaláljuk a magyarságra jellemző vonást: Ez a nép az égi szarvas (Szíriusz), a csillagvilág, a kozmosz szülötte, mely isteni elrendelésből született a földre (gondoljunk csak az ősmagyar regösének szarvasállat - csillagvilág párhuzamára).

lásd: Mit jelképez a szarvas?
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/03/mit-jelkepez-szarvas.html
Nézzük meg magát a NIMRÓD nevet:
Nimród nevének eredeti formája ez volt: NIB-UR. Mivel a NIB párducot jelent, az UR pedig azt, amit ma is értünk alatta, nevének mai magyar elnevezése: PÁRDUC-ÚR. Ő az ősi NAP-KIRÁLY, a megszentelt uralkodó, aki a földön ugyanúgy megszabott földi pályán járja a Teremtőtől elrendelt útját, amint a Nap odafönt. Küldetéssel jött a földre és alkotott uralmat, hiszen feladata az Isteni teremtés végcéljának beteljesítése volt. Sumér nyelven a neve: NIBU-KUS, ami azt jelenti: Kus Párduca.

Szkíta lelet - Párduc

Ez a név utal Nimrud égi származására, arra, hogy a csillagokból jött. "Amint a mennyben, úgy itt a földön is". Lássuk csak, mit is mond erről a birodalomról a magyar ősemlékezet, az Arvisura:
Az időszámítás előtti ötödik évezred legvégén, Nimród nagy hatalomra tett szert a Közel-kelet ősi világában. Nimród - talán akaratán kívül is - birtokolta a világkirály címet. Hatalmas birodalom ura volt, amelynek területe Mezopotámiától Egyiptomig, a Káspi-tengertől a Kárpátokig (Melegvizek Birodalma) terjedt.
A birodalom népeit az egységes magyar nyelv és írásbeliség tartotta össze.
A birodalom népei és elhelyezkedésük az alábbiak szerint alakultak:
1. Szabírok - A Tigristől és az Eufrátesztől Agadi és Mari városa térségéig,
2. Saka-Szkíták - Magyarka (Kaukázus) térsége
3. Etruszkok - Az Ida-hegy déli oldalától a Meleg-tengerig,
4. Ahájok - Az Ida-hegytől északra a Fekete Nagyvízig,
5. Szavárd Magyarok - Magyarkától, a MELEG Nagy-tótól a Van-tóig,
6. Úzok, avarok, garaúzok - Magyarkától Ummáig
7. Hun Törzsszövetségiek - Hétváros, Ménes Birodalma (mai Egyiptom)
8. Kunok - Magyarka és a Mari birodalom között (mai Kelet-Törökország
Nimród hegye és az Orion csillagkép Törökországban:

Ezen a képen hat szoborfej látható, de a többi képpel összehasonlítva hetet fedezhetünk fel:

Az oroszlán és madárfejen kívül emberfejeket látunk különböző fejfedőkkel:

A trónokból talán szintén 7 lehetett?


Nimród - Orion csillagkép
Hét csillag alkotja: Betelgeuse, Rigel, Bellatrix, Mintaka, Alnilam, Alnitak, Saiph. Az égi Vadász alakja mely "H" betűre illetve rovás "R"-re hasonlít. A három középső csillag elhelyezkedése alapján építették a gízai piramisokat, illetve egyes feltételezések szerint a Pilis hegységben a 3 piramis helye Árpádvár, Rám-hegy, és Magas (Mágus) Hegy.
Tarsolya a három csillag alatt található. Ezen a helyen láthatjuk az M42-es mélység objektumot ahol csillagok születnek. Nagyobban nézve ezen a helyen egy szkíta alakot láthatunk. Keze szarvas, agancsos lófejben (Csodaszarvas) végződik.

Hívják még Három kaszásnak és Orion kardjának is. Ennek megfelelően a 3 dimenziós mélységi ábrázolásban, a szárnyas sisakos varázsló kezében 3 kasza és egy kisebb kard is kivehető...
Rejtélyes hasonlóság
A gízai piramisok (hármashalom) az Orion övének vetületével.

Orion öve a Vadász csillagkép középső 3 csillaga. A Tejút magja felé vezető út csillagösvényen.
Orion csillagkép a Pilisben

Nimród zarándoklat - Orion csillagkép Pilisben, mely bejárható a Nimród zarándoklattal.
A csillagkép földre vetített mintája megtalálható többek között Egyiptomban és Pilisben is.
A központi 3 piramis, a többi pedig szent hely pl Pálos kolostor. :-)
Ezeket a helyeket a kékkel jelölt Nimród zarándoklattal lehet bejárni. Forrás: Váry István
Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion:
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/07/ket-eltitkolt-beavato-csillagkep.html
Nimród erőd

Középkori erőd a mai Golán-fennsíkon, 800 méteres magasságban.
Nimród hegy Új-Zéland

A hegy Mawaro-hoz közel található a következő koordinátákon: -44.43333, 170.80000
Csúcsán egy kereszt található. Új-Zéland két nagyobb és számos kisebb szigetből álló állam a Csendes-óceán délnyugati részén. A Föld legelszigeteltebb állama: még Ausztráliától is kb. 2000 km-re fekszik. A másik legközelebbi nagyobb szárazföld délen az Antarktisz.
Nemzetegyesítés és az öt honmegerősítés Parádfürdő előadás részlet - Matek Kamill

video: http://www.youtube.com/watch?v=i2-9BmIpVw4

NIMRÓD küldetése beteljesedett!
NIMRÓD küldetése beteljesedett, mert Jézus megváltotta az emberiséget. Nibúr-Nimród pedig a hagyomány szerint a magyarság ősatyja, akitől Atilla is származtatja magát.
Ő a NAP-Ős, ...aki fényével bevilágítja az utat, és népünket elindítja vállalt küldetésével földi útján.
Ő az égi Hadak Ura, ...aki az Orion csillagképből nyilával őrködik nemzetünk sorsa fölött.
Népünk és a Kárpát-medence Boldogasszony védelme alatt áll!

Józsa Judit Magyarország-Anyaország c. szobra

Semmiféle földi ármány nem tudja letörölni az égről Nimródot, a Turult (Aquila) és a Nyilas csillagképet sem, amely a Szent Koronát őrzi.

A magyarság elpusztíthatatlan ...és amint ismét méltóvá válik reá, be fogja teljesíteni szent küldetését. 
(forrás: Világbiztonság)

Továbbá:
   
A magyar szent korona igazi rejtélye!!!
A magyar szent korona igazi rejtélye!!!

   Egy galaxis kívülről nézve az "ŐS" jelkép olvasatát adja nekünk
   Nyelvünkről a kettőskereszt összefüggéseivel
   Mátyás király
   Különös fények a Pilisben
   Piramisok a Pilisben?
   A Kárpát-medence: a magyarok Szent Grálja
   A Teremtő Úr szeretettel teremtette meg a világot
   A Szakkarai Piramis - a kvantumgép
   Két eltitkolt beavató csillagkép: a Kígyótartó és az Orion
   Mit jelképez a szarvas?
   Az Esztergomi oroszlán
   Aranykor Magyarországon
NIMRÓD - az ősi NAP-KIRÁLY
Szeretettel,
Gábor Kati 
http://emf-kryon.blogspot.hu/2013/11/nimrod-az-osi-nap-kiraly.html 

2013. január 10., csütörtök

EMPIRIA Magazin VII. évfolyam 5. szám – Kuliffay Hanna írása 




A KIRÁLYI SZKÍTÁK ARANYA
a BAKTRIA ARANY KINCSEI WASHINGTONBAN

című esszé III. része
©  2005-2012.  Minden jog fenntartva

2013. január 10., csütörtök


Közel 5 ezer darab míves arany ékszer és aranyszállal ruhaneműre varrott díszítőelem! Palást vagy mellény összefogását szolgáló színarany kapocs, arany lemezből méretre vágott, kultikus jellegű topán-talpak, indiai elefántcsont fésű, kínai ezüsttükrök, arany bokaperecek, arany kozmetikai tégely, gránátalmával díszített fedelű arany doboz. . .!
Bár ezek a káprázatos kincsek mind a baktriai Arany-hegy (Tillja Tepe) harmadik női sírjának feltárása során kerültek felszínre, mégis ismételten a szenzáció erejével hatottak a régészekre – a felbecsülhetetlen értéken és ámulatba ejtő darabszámon túlmenően az emberi fantázia, esztétikai igény és mesteri kidolgozás nagyszerűségével.

1. kép "Az Istennő lovagjai".  Palást, mellény vagy kabátféle összefogására szolgáló arany kapocs
1. kép "Az Istennő lovagjai".  Palást, mellény vagy kabátféle összefogására szolgáló arany kapocs

Az i.e. 130-tól hanyatlásnak indult Ai Khanum és Baktria azt követő múltjáról általában olyan kevés információ volt ismeretes, hogy a történészek „sötét periódusnak” nevezték a közvetlen időszámítás előtti és utáni évszázadokat  a Greco-Baktriai periódus letűnte és a Kushán birodalom virágzása közti időszakot.  Éppen ezért az Arany-hegyben nyugvó szkíta uralkodó és túlvilági kíséreteként vele temetett asszonyai a mai Afganisztán egy történelmileg, régészetileg és antropológiailag ködbeveszett valóságának társadalmi és kulturális hírmondói.

A washingtoni Nemzeti Művészeti Galériábantavaly kiállított tárgyak, érmék és ékszerek rendkívüliségét fokozza, hogy helyhez, időhöz, kulturális örökséghez és névtelenül ugyan, de közvetlen tulajdonosokhoz kötődnek. A régmúlt temetkezési szokásaiból és sírleleteiből következtetni lehet az etnikai hovatartozásra és a társadalomban elfoglalt státuszra. Az Arany-hegyben rejlő összesen több mint 21 ezret számláló drágakövekkel ékesített családi ékszer, arany ruhadísz, fejedelmi fejdísz, trónszék, íj maradványok és – Véronique Schiltz tudományos kutató, a Francia Akadémia levelező tagja szerint „virtuóz berakással megmunkált” – díszfegyverek önmagukban is uralkodói vagy legalábbis hercegi rangba emelték egyetlen férfi halottját. Ezt csak megerősítette, hogy hét személy rituális szertartás keretében követte a literálisan értelmezett "másvilágba".(*1)

Szkíta öltözék

Ennek a megdöbbentő szkíta hagyománynak évezredes messzeségbe nyúló múltja van. Maikop 11 méter magas, kiváló minőségű fém tárgyakkal és eszközökkel, arany ékszerekkel, ezüst, arany és kőből faragott áldozati edényekkel zsúfolt fejedelmi kurgánjában például az északra néző fő teremből nyíló kisebb helység intim közelségében voltak elhelyezve az uralkodóval eltemetett asszonyai. A legújabb kutatások szerint az építéstechnikailag magas szintű, kövezett padlózatú (!) kurgán a Fekete-tengeri réz kultúrák idejéből, tehát az i.e. negyedik évezredből való. Ezt az ősi ázsiai tradíciót – akárcsak a fejlett metallurgiát, lovakkal és ceremoniális szekérrel temetést és a szakrális spirál motívumot – magukkal vitték nyugat felé vándorolva, és mintegy az európai kultúra részévé is tették a szkítákkal közös múltú kelták.(*2)


Az Arany-hegyben harmadikként feltárt női sír fiatal tulajdonosát, az uralkodó jobbján és vele majdnem egy szintbe helyezték el, fejjel észak felé. Mivel a koporsóját idővel rágcsálók túrták fel, pusztítva és sok mindent széthordva, a vele kapcsolatos szakértői vélemény több kérdésben is csak feltételezésekre szorítkozott. Fejdíszének alakjára például csak az azonos átmérőjű, kör alakú aranypántokból következtettek, mert az anyag maga (nemez vagy cserzett bőr) teljesen megsemmisült. A pántok viszont arra utaltak (lásd a zöld hátterű 2. képet), hogy a Tolsztaja mogilából ismeretes Kalathosz típusú női fejdísz, illetve egy olyan jellegű szakrális fejdísz lehetett, amely éppen ezen a washingtoni kiállításon látható volt Anahita-Kübelé istennő megjelenítésén. (Baktria arany kincsei 4. kép)


Az asszony koponyamaradványa – kiváltságos helyzetének hangsúlyozásaként – egy lapos arany tálon nyugodott.  Állát aranyszalaggal kötötték fel, mellén és a lábfejénél kultikus tükrök nyugodtak, topánjainak talpát (akárcsak egyes fáraó sírokban) méretre vágott aranylemezek fedték – nyilván nem hétköznapi sétafikálásra szánva.  A többi asszonytól való megkülönböztetések láttán a kiállítási tárlót szemlélőben joggal merülhetett fel a gondolat, hogy előkelő társadalmi rangja mellett a főpapnői tisztséget is betölthette. 

Homlokát egy sumér eleganciát közvetítő, mégis tipikusan szkíta arany függő ékesítette, amelynek három szív összekapcsolásából álló mellékfüggői az Istennő egyik jelképében, az ázsiai szikomor (sycamore) fa leveleiben végződnek. A lovak női és férfi ékszereken egyaránt szerepeltek, mivel a nagyállattartó társadalmakban a ló mindkét nem számára vagyont és presztízst jelentett. A kiállítási katalógus számos példát sorol fel az antik világbeli hasonló (egymásnak háttal pihenő) lovas megjelenítések közül, többek között a pártusokkal is kapcsolatban álló Luristánban, Persepolis oszlopfőin, Delos szigetén, egy gazdag üzbég sírban talált csont fésűn és végül, de nem utolsó sorban egy pazirik-szkíta sírba helyezett bőr nyereg díszítőelemeként. 
3. kép Fejdíszhez rögzíthető, nyakékként is viselhető homlokfüggő

3. kép Fejdíszhez rögzíthető, nyakékként is viselhető homlokfüggő

A baktriai lelet lovainak lapockái egy jade háromszöget zárnak be, amely alakzat az örök megújulás istennőjének ágyékaként a fogantatás és közvetve a termékenység szimbóluma. Nyakívük felett egy három részre osztott, fordított harangszerű, áldozati kehelyre emlékeztető betoldás van, amely valószerűtlen, hogy csupán a felfüggesztést szolgálná, annál is inkább mivel ilyen alakzat (*3), 
szintén vízszintesen rétegzett felosztással Tutanhamon egyik nyakláncának függőjeként ismeretes, és 3 napvirággal dekoráltan a trójai fülfüggők jellegzetes fináléja. A szimbólumok egymástól távoli vidékeken való felbukkanását – valószínűleg ugyanazzal a jelentéssel – az említett kultúrák közti kereskedelmi kapcsolat tette lehetővé. Például a XVIII. dinasztia idején, amely az egyiptomi művészet és kézművesség aranykoraként ismeretes, a mai Afganisztán területéről rendszeresen importáltak drágaköveket és féldrágaköveket. A szkíta homlokfüggőn a hármas osztásból csak egyetlen kőberakás maradt a foglalatban, a bölcsesség, tudat és fejlett intellektus köve, a violaszín lazurit (lapis lazuli), amely kizárólag Afganisztán és Szibéria bányáiból volt beszerezhető.

királyi szkíták hatalmas mennyiségű aranyát az Ural folyóiból mosták ki, vagy az Altaj-hegység, a Kárpátok és a Tien Shan (Égbenyúló-hegyek) bányáiból hozták felszínre. (A Tien Shan isszik [issyk, iskuazi] kultúrája hasonló volt az Altájban honos [Ob közeli] Pazirik kultúrához.)  Dr. Bobula Ida(*4) említi, hogy már a sumérek is aranyat bányásztak a Kárpátokban, és gazdag arany- és ezüstbányák működtek Erdélyben. Kínai feljegyzések szerint a Tarim-medencében élő, később az Oxus folyóig kényszerült juezhi vagy yuechi népek az időszámítás előtti évszázad derekán uralták a Yu(e)zhi-hegység jade kitermelését és a vele való, elsősorban Kínába irányuló kereskedelmét.

A hagyománynak megfelelően a Nap fénykörébe (és földi megszemélyesítője udvartartásába) tartozó asszonyok öltözéke arany applikációk (bracteaták) százaitól ragyogott. Az egyik ilyen nagyobb (5,8x7,3 centiméteres) arany díszítőelem, amely két apró hurok révén fejdíszre, esetleg ruha felsőre volt rögzíthető, egy vékony aranylemezből vágott holdsarló. (4. kép) Sarkaiból és közepéről egy megcsonkult napvirágból összesen három (a Tillja-tepe leletekben állandóan képviselt misztikus szám) függő csüng a női (rombusz) és a férfi istenség jelképének (szív)kivágásával. A rombuszok mindegyikét stilizált dupla spirálok fogják közre, amelyek feltételezhetően nemcsak esztétikai hatáskeltésre szolgáltak, hanem jelentéssel is bírtak. Az íráskutató tudós, Varga Csaba(Írországban talált kőkorszakbeli jelek kapcsán) úgy vélekedik, hogy a kettős spirál a két napforduló közti időszak jele, mivel az egyedi spirál vagy csigavonal a negyedévet jelzi. Energiakutatók szerint azonban ennél többről is lehet szó: az asztronómiai jelentés mellett bizonyos természeti jelenségek, például különleges energiák  mint a mágneses energia vagy a gyógyhatású ultrahang  észlelési helyét is jelezhetik. A ligatúra olvasata lehet, hogy a női istenség különleges kegyelemként rendkívüli energiák oltalmát élvezi, vagy hatásuk ismeretében azok úrnője. 


4. kép Fejdíszre varrható díszítőelem. 5. kép Arany doboz fedelén gránátalmával
 4. kép F>ejdíszre varrható díszítőelem.      
  5. kép Arany doboz fedelén gránátalmával


  Szintén művészi módon megmunkált dekorációs elem volt két 7,5 centiméteres átmérőjű, apró hurkokkal hajpántra vagy pártára varrható, esetleg fonatba rögzíthető arany rozetta. Százszámra voltak a koporsóban arany lemezből vágott, kivarrásra alkalmas sima kör, szív és nyújtott szív alakzatok, de munkaigényes granulált keretbe foglalt türkizkék bracteaták is. A szakvélemény szerint a sokféle és különböző méretű díszítőelem arra enged következtetni, hogy a halotti díszöltözék réteges lehetett, és valószínűleg régen elporladt halotti lepel is fedte a holttestet. (A szkíták a tunikák alját, akárcsak az alatta viselt nadrág felszegését és a puha szőnyegeken használatos papucscipőket is gazdagon dekorálták.)

A harmadik sír előkelő tulajdonosa egy azonos témájú és nagyon hasonló jellegű arany kapoccsal rendelkezett, mint a második sírban nyugvó nő (Az Aranyhegy szkíta kincsei 3. kép), a mai szíveket azonban aligha dobogtatnák meg az óriásharcsákat meglovagoló dundi Cupido figurák. . . Egy nagy szemű arany gyöngysorát és gránátköves arany fülbevalóit viszont biztosan bárki szívesen viselné a nagyestélyijéhez.  A sima gyöngyszemekkel váltakozó granulált gyöngyszemek kidolgozása kifinomult szakértelmet igényelt.


(6. kép)



A hármas számú sír legfeltűnőbb, legjellegzetesebb és legbeszédesebb darabja azonban a nyitóképen  látható nagy méretű arany kapocs (1. kép), amely palást, kepp vagy mellény összefogására alkalmas. A két 9x6.3 centiméteres, majdnem szimmetrikus kapocs-szárny az Istennő két bajnokát ábrázolja. A hagyományos greco-baktriai harci sisakot viselő, kissé metszett szemű, hosszú hajú ifjak kezében lándzsa és pajzs van,derekukon magas rangot jelző megkötött öv, oldalukon derékszíjra függesztett, griff markolatú tőr látható. (Az Oxus templom kincsei között talált egyik elefántcsont faragványon ugyanilyen griff markolatú tőr ábrázolt.)  A katalógus nem méltatta figyelemre, de ezek a szkíta lovagok elegáns, rafináltan szabott, rojtos szegélyűkiltet viselnek, aminek köznapi változatát egy Hallstattban feltárt sírból származó bronz kardhüvely vésete szerint a közös kulturális hátterű kelta lovagok is viseltek (7. kép). Még messzebbre visszanézve – egy Ur városállamában talált mozaik  tanúsága szerint asumér birodalom katonái hordtak hasonlót, szintén rojtozott szegéllyel,  az i.e. IV. évezredben.  



Érdekes megfigyelni, hogy a piton, amely eredetileg Gaea istennő és későbbi manifesztációinak is sok évezredes védelmezője (és látványos szimbóluma) volt, a nagy népvándorlások idején a férfi istenek előretörése és a patriarchátus fokozott térhódítása következtében óriáskígyóból egyre kisebb kígyóvá vált, és ezen az első évszázadbeli kapcson (1. kép) már csak a vegetációban rejtőzködik. (A harci sisakok fölött látható.) Hajdani védelmező szerepét átvette az új típusú férfiember, az öntudatos, hódító, sorsát az istenek kegyelmével ugyan, de maga irányító Hős. 



I.e. V. századból származó, kelta lovas katonát megörökítő bronz véset. (7. kép)
I.e. V. századból származó, kelta lovas katonát megörökítő bronz véset. (7. kép)

A rendkívüli tehetségű aranyművesnek – aki a 6 sírban talált ékszerek készítője, vagy az udvari műhely felelőse volt – ebben az új embertípusban való határtalan bizalmát látszik közvetíteni, hogy a két főalak azonos magasságú a csupán keretként (!) szolgáló transzcendens világ szimbólumaihoz mérten: a káoszt és a pusztító, negatív energiákat képviselő sárkányok csak combmagasságig érnek, és tudomásul veszik, hogy az Istennő felettük, sőt egyenesen a fejük tetején van jelen. (A kígyón kívüli jelképei a három hármas levélkompozícióból kinövő ázsiai pipacstulipánok, amelyeken az Élet Nagyasszonyának kedvenc madarai közül fajdok gubbasztanak.) Ezt a majdhogynem hivalkodó humanizmust látszik igazolni, hogy a két hős csizmás lábával (!) egy olyan alapon áll, amelynek vezérmotívuma az Istennőt jelképező rombusz sor, közepén az isteni spermával.

A végső útjára indított fiatal nő koporsója mellé gondos kezek cseréptálakat és edényeket, ezüst és elefántcsont fedelű üvegcséket és tégelyeket és egy csont nyelű kultikus tükröt helyeztek. A fej vonalában egy apró, 2 centiméteres balzsam-tégely került, amelynek teteje lánccal rögzíthető és egy nagyobb, 5,5 centiméteres henger alakú arany doboz termékenységet szimbolizáló gránátalmával a fedelén, amit szintén rövid lánc biztosított, hogy véletlenül se kelljen keresni. (5. kép) A dobozt és fedelét azonos ősi minta, a jellegzeteshármas levél szimbólum díszíti, amely beavatott híveit az Istennő szent hármasságára lány-anya-öregasszony, illetve születés-termékenység-halálemlékezteti a ciklikus megújulás reményteli ígéretével. A kiállítási tárlóban ezeknek a meghatóan személyes jellegű tárgyaknak társaságában volt látható az a II. Mithridatész nagy pártus királyt ábrázoló ezüst érme, amelyet ősi szokásnak megfelelően útravalóként helyeztek a halott asszony hülő kezébe. 



*Az időjárás és a politikai helyzet romlása miatt  Viktor Sarianidi, a Moszkvai Archeológiai Intézet neves Ázsia-szakértője nem tudta befejezni az Arany-hegy ásatásait. A 6 feltárt sír leletei még a tél beállta előtt megérkeztek Kabulba, két feltáratlanul ott hagyott sír azonban a sírrablók kezére jutott.  Évek múlva, mikor a háborút követően az archeológusok visszatértek, már a nyomuk sem volt fellelhető.

*2  Közép-Európában az egyik leghíresebb és legrégibb (i. e. VI. század) kelta temetkezési hely a Hochmichele kurgán, ahol az egyik eredeti voltában megmaradt sírkamrában egy férfi és nő tetemének felravatalozásából a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi volt alattvalói pozícióban, tehát ő kísérte másvilági útjára a főrangú nőt.
*3 A Núbiából eredő tehén-kultusz révén a tehén kolomp rituális eszközzé vált, és Hathor tehén-istennő hódolatának térhódításával elterjedt  az egész  Nílus völgyében, így Egyiptomban is.
*“Bobula Ida csendes, jó szándékú megszállott volt, amatőr, aki az emigrációban alig zsidózott, szörnyű szegénységben élt és haláláig sumer faluneveket keresgélt Magyarország térképén.” (Idézet a Magyar Narancs „Politikai okkultizmus Magyarországon” című, két részben megjelent cikkéből. 2004. október 28., 2004. november 18)  Friedrich Klára szakértői válasza erre az oktalanul gyűlölködő, szándékos degradálásra: “Bobula Ida nem volt amatőr. A Pázmány Péter Hittudományi Egyetem történelem szakán Summa cum Laude végzett, és kétéves ösztöndíjat nyert az Egyesült Államokba, ahol nem a floridai tengerparton heverészett, hanem az emigráns magyarok gondjait tárta fel, és a Bryn Mawr College oklevelét nyerte el Industrial Relations szakon. Számos külföldi kongresszuson képviselte a magyar ifjúságot, ezért Pro Hungariae Juventute aranyérmet nyert. Kitűnő költő is volt.”  Dr. Oláh Béla méltatása: Dr. Bobula Ida 1947 óta az Egyesült Államokban több éven keresztül a washingtoni Állami Könyvtárban dolgozott, majd a houltoni Rickers College-ben a francia-német nyelv és antropológia tanára lett, ezután pedig a dél-karolinai Limestone Collegeben adott elő történelmet és szociológiát. Szakmai körökben általános elismerést aratott a “The Sumerian Technology” c. tanulmánya, melyet az Egyesült Államokban az ottani Tudományos Akadémiával egyenlő tekintélyű tudományos testület, a Smithonian Institution közölt az 1959. évben kiadott évi jelentésében.”  
2009. október
©  2005-2009.  Minden jog fenntartva.

(Folytatás következik)

Forrás:

Ancient Civilizations – The Penguin Encyclopedia. Szerkesztő: Arthur Cotterell. Pengiun Books,1980 
Bobula, Ida: Origin of the Hungarian Nation. 1966 
Bolen, Jean Shinoda: Gods in Everyman. San Francisco, 1989. Harper&Row Publishers 
Collon, Dominique: Ancient Near Eastern Art. Berkeley, Los Angeles, 1995. University of California Press 
Harris, Stephen L. – Platzner Gloria: Classical Mythology. USA, 1998. Mayfield Publishing Company. 
Hiebert, Fredrik –  Cambon, Pierre: Afghanistan – Hidden Treasures from the National Museum, Kabul. Washington, D.C. 2008. National Geographic Society 
Varga, Csaba: Jel, jel, jel. Budapest, 2001. Fríg Kiadó 
Vitali, Daniele: The Celts. Italy, 2007. White Star Publisher 
Wooley, C. Leonard: The Sumerians. New York, 1995. Barnes & Noble, Inc. by arrangement with Oxford University Press 
Wonders of the Ancient World. National Geographic Atlas of Archeology. Washington, D.C., 1994. National Geographic Society 
  
  
(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin

Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.)  Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának:Editor@EmpiriaMagazin.com

  
  
VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez
VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára

2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XXII. FEJEZET A MÉDEK ÉS PÁRTHUSOK

A médekhez annyi közünk lesz, hogy közülük valónak tartották Zarathustrát; továbbá, hogy a médiai "tűzföld", Atropatene volt a mágusok ősi hona, ahonnan a napkeleti bölcsek egyike csatlakozott a Jézus elé zarándokló hódoló menethez. Attila fejedelem is - a. nagy szkíta fejedelem - nemcsak a szkíták, hunok és szkítákból kivált párthusoknak, hanem a médeknek is királya volt a hivatalos királyi címzésekben.

A zsidóság (Izrael népe) törzseinek asszír fogságra hurcoltatása idejétől a szkítáknak Egyiptom ellen való vonulása s részben Palesztinában való megtelepedése idejéig az egész kis-ázsiai felföld egy forrongó tűzfészke volt. Asszíria, Babilónia, a médek, a szkíták (Góg-Magóg) népe szerepeltek most teljes és megfeszített végső erejükkel a történés nagy színpadán. Előttük semmisül meg az egykor hatalmas és nagy Asszíria. Megtörik a szilárd méd, hogy átadja világuralmát a fajta azonos szkíta párthusnak és még egyet lobban Kis-Ázsiában maga a szkíta is, hogy darabokra törve Palesztinától Indiáig jelölhesse új települési vonalát és irányát. A palesztinai Skythopolis lesz egyik itteni ázsiai települési helyük, míg a másikat - és ez a hatalmi bázis - India határain belül, a kathiawári félsziget nyújtja, nevét is átvéve a szkíta települők közt szereplő egykori hettita-khatti néptöredéktől, igazolva Rawlinsont:

"A szkíta nemzet, mely egykor uralma alatt tartotta egész Ázsiát és elég erős volt arra, hogy Asszíriától Palesztináig terjeszkedjen, nem tűnhetett el teljesen nyom nélkül".

Ugyanezt igazolja Waddell, L. A. Aryan Brigin of the Wordl's Civilization. (The Asiatic Review. Vol. XI. p. 197-200.)

"Origin of the so-called "Indian" civilization discovered to be in Asia Minor and Babylonza. Religious and mythological clues lead from India to Syria and Babylonia. ".

"Ancient India was mapped out with names after those of Asia Minor in its provinces, cities, river and mountain names. Inhabitants of Asia Minor in the pre-Greele period (before 700 B. C.) were the Khattir or Hittites, wo disappear from Asia Minor in the seventh century B. C., coincident with the appearance of civilization in India under the "Khattiya"... A Hittite-Mede invasion of India in ca. 680-710 B. C. discovered to be the source of the first civilization of India and of the so-called Iranian separation. The first Aryan tribes who invaded India were the "Khattiya" or "Khattri" or "Kshattra" of the Kuru and Panchala tribes. Identily of the '' Hittites or Khatti of Syria with the Aryan Khattiya or Kshattra of the Kuru (or ~Syria~) and the Panchala (or Phoenician) tribes of the first Aryan ínvasion of India.

The name Kuru in the original of Syria, St. George, Giaor, Georgia, and Cyrus (Greek Kuros), and Kurd. The name Panchala is the original of Phoenicia, disclosing the Aryan and non-Semitic race-affinity of the Phoenicians. The last king of the Hittites, Wisidiri of Pisiris of Carchemish, 738-717 B. C., is found to be Vichitra ot the Indian lists, and father of the first Aryan king of India. Identity of the last Hittite kings of Kurdistan with the later Kuru kings of the Indian lists. Barrekub, the Hittite king of 730 B. C., is the Vedic king Balhika, and presumably the founder of Balochistan and Kandahar, and father-in-law of the first Aryan king of India. Panamu, the Hittite king of Hattina in Syria in 738-735 B. C., is Pandu king of Hastina of the Indian lists, and father of the Pandus. Tarkhu ( nazi), the Hittite prince of 717- 712 B. C., is Daiukka or Dharta of Dhrita, leader of the Hittite exodus and the first Aryan king India. His father Vichitra is Visht'aspa, the unidentified King of Media, who patronized Zoroaster. The Medes are the ~Mitanni~ with a wastly remote origin before 1400 B. C.; the ~Hyrcanian~ Medes are ~Srinjaya~ of Indian lists. New-found fixed date for Zoroaster and ~Iranian Separation~ est circa 711-700 B. C.

Line of the Hittite-Mede exodus to India from Syria (Kuru) was through Balochistan-discovering the Dravidians in Egypt and Mesopotamia before 5000 B. C. Indian aboriginal Dravidian trademart in S. Balochistacrc circa 750-700 B. C., established by the Phoenicians under King Dhrita's ancestors. Phoenician early maritime trade revealed with India circa 750 (and 2600 B. C.) in the pre-Aryan period of India. Semi-Dravidian or Indian origin of Vyasa, the priestminister of the Hittite King of Dhrita, also the compiler of the Rig Veda, and now discovered to be the first of the Indian Brahmans on the Ganges. Pre- Aryan home of the Brahman Vyasa's "grandsons", the five Pandus, and of the Dravidian merchants of Balochistacn, located in Pandya on the S. E. coast of India. Site of the Phoenician port of Balochistan in the pre Aryan period of India fixed at Patala at the mouth of the Indus. Capture of this Phoenician port on the Indus by the Dravidian Brahmans circa 750 as the leading episode of Buddha's greatest and last ~previous~ birth, Vessantara, who is identified with Vichitra the Hittite king (738-717B. C.).

Vast extend of the Hittite Mede empire under Vichitra and his father, from Mediterranean to Caspian Sea and to Indus. Discovery of his father Santanu or Sivi as Sardur II. of Armenia, 750-755 B. C The kings of Van discovered to be the Aryan ancestors of Vichitra (and Dhrita), the Hittite-Mede emperor. The Van or Biani, subject people of Armenia of eighth and ninth centuries B. C., discovered to be Dravidian ~Pani~ and the pre Akkadiczn aborigines of North Mesopotamia, and are Dravidian in type. Dravidian origin of the name Khaldi for the people of Van and the source of the name ~Chaldea- in the deified ~Tigris or ~Khal- river of the Chaldees. Identity of the Dravido- Armenian goddess ~Khaldi~ with the primeval Mother-goddess of the Syrians, also the triad gods of Van with the Hittite, Syrian and Hindu trinity and the origin of the Christian trinity Presumerian aborigines of Mesopotamia or Chaldea as Dravidians circa 5000 B. C. A main factor leading to the ~Aryan~ ínvasion of India was the pre-existing suzerainty by the Hittite-Medes over the western Dravidians and some intermarriage probably, with their South Indian kindred.

First Aryan invasion of India and the beginning of civilization in India was the Hittite-Mede exodus though Balochistan to the Ganges circa 680 B. C. and the commencement of the" Wedic" period of Indiac. -Absence of civilization in India before circa 680 B. C. and quality of civilization then introduced. The Aryan ~Invasion~ was not a militacry achievement. Point of crossing the Indus was at Patala. Line of migration to the new capital on Ganges near modern Delhi. Ethnic evidense for this line of migration is supplied by the location of the Indian tribes of Kurus, Khattri or Kshattra, and Jats (i. e., Khatti or Hittites) and Panchalas (or Phoenicians). New date for the beginning of the Indian Vedic period at about 680 B. C.

First Aryan and Yedic leing of India is Dharta or Dhrita, círca 680 B. C. He was son of the last Hittite King of Carchemish and his capital, the first Aryan city in India, is named after the old Hittite capital ~Carchemish~ and ~Hattina~ in Kurdistan. - King Dhrita or Dharta was a new-comer. His sea-trade with China circa 670-650 B. C. by his Phoenician merchantmen. His capital, called after Hittite capital Garhmuktesar or Hastina is the exact etymological and phonetic equivalent of ~Garga-misch~, in the Sumerian and Egyptian hieroglyphs, disdovering the Sumerian origin of the latter. "

Agathangelus szerint a párthusok, mikor legvirágzóbb helyzetben voltak, birtokolták a perzsák, arméniaiak és a keleti perzsákkal szomszédos indusok fölötti uralmat, sőt a massagéták fölöttit is.

Arrianus viszont azt a megállapítást közli, hogy a párthusok a szkítáktól származtak és Sesostris egyiptomi s Jandysus szkíta király idejében költöztek Szkítiából oda, ahol most (Arrianus korában) laknak.

Úgy Arrianus (Kr. u. 136), valamint Cedrenus, Malalas, Constantinus Manasse, a Chronicon Paschale és Suidas szerint a párthusok nem voltak perzsák, hanem szkíták, kiknek Sesostris egyiptomi király odaajándékozta Asszíriát.

Justinus, Curtius, Plinius szerint a párthusok szkíta törzs voltak. Justinus, Jornandes, Suidas, Stephanus Byz. szerint a pártus szó szkíta jelentése = fugax, exul (= szökő, száműzött).

Naksi Rustem, Firusabad, Naksi Radseb, Takti Bortan perzsa domborművein meg van örökítve, hogy a párthusok nem voltak perzsák.

A párthusok eredete

"Egyiptom királya, Sesostris pedig, aközben nagyobb hatalomra tevén szert és keményebb lévén, mint az összes előbbi királyok, nem látta elegendőnek az egy Egyiptom feletti uralmat.

Sereget vonván tehát össze egész uralmi területéről, nehéz és könnyű fegyverzetűeket, íjászokat, vérteseket, lándzsásokat, harcos férfiakat, s ajándék révén barátul szerezvén a hunok egész nemzetét, hadiszövetségest nyerve benne, keresztülszáguldott az egész földön s még inkább Ázsián és mindeneket arra kényszerített, hogy adót szolgáltasson be neki

És letevén mindenfelé az uralkodókat, helytartókat és erős parancsnokokat, meg hatatalmas vezéreket, fennhatósága igája alá hajtotta azokat. Rablott zsákmánnyal rakta meg szövetségeseit. A hunoknak hála ajándékul átengedte az asszírok földjét és e hunoknak, vagy szkítáknak nevét pártusra változtatta át.

És kilenc év alatt, győztesként visszaindulva, hatalmába kerítette az Ázsia összes népei felett való uralmat.

Ettől fogva veszítette el rövid időre Asszíria is királyi erős hatalmát, mely birtokában volt."

Viszont a Chrorzicon Paschale szerzője témánkkal kapcsolatban a következőket mondja Parthiáról: "Az ezek utáni időben uralkodott az egyiptomiak fölött az első Cham törzsbeli Sesoatris, aki felfegyverkezvén, hadakozott az asszírokkal és meghóditotta őket, valamint a chaldeusokat, perzsákat is Babilonig. Hasonlóképpen meghódította egész Ázsiát és Europát, meg Szkítiát és Mysiát.

És Egyiptomba visszatérőben Szkítia vidékéről kiválasztott 15 ezer ifjú harcost, kiköltöztette őket s megparancsolta nekik, hogy Persisben lakjanak, nekik adományozván ott azon vidéket, amelyet kiválasztottak.

És ettől fogva ottmaradtak Persisben máig azok a szkíták, akiket a perzsák párthusoknak neveztek el, ami perzsa nyelven szkíta. Ezek máig tartják a szkíta viseletet is, beszédet is, meg törvényeket is és hadban igen edzettek."

Ezt az eseménydús, több mint száz esztendőt (Kr.e. 730 - Kr. e. 606-ig) az Encyclopädia Judaica összefoglalása alapján közlöm a következő összeállításban:

729. "III. Tiglat Pilesar asszír tartománnyá teszi Babilóniát és
728-ban a babilóniai trónra lép.
726-722. V Salmanassar 724-ben megkezdi a lázadó Samária ostromát.
722-705. II. Sarru-Ken 722-ben beveszi Satuáriát és számkivetésbe hurcolja az izraeliták maradványait.
705-681. 689-ben Sancherib beveszi Babilont és lerombolja azt. Székvárosa Ninive.
679. Assarhaddon, Asszíria és Babilónia királya a Halys folyó mellékén legyőzi az indogermán kimmerek egy részét és az észak-keleti határokat is biztosítja a szkíták és médek ellen.
669-626. Assurbanipal. 630 körül véget vet a kimmerek egy veszedelmes betörésének azáltal, hogy megsemmisíti (megöli) vezérüket, Tugdammit (gör. Lygdamis), Umman-Manda királyát.
625-621. Nabopolassar asszír főhatóság alatt Babilónia királya lesz.
616. Nabopolassar legyőzi az asszírokat Közép-Mezopotámiában.
615 Nabopolassar megtámadja Assur városát,. visszaszorítják. A médek Kyaxares vezérlete alatt Arrapachitisbe vonulnak.
614. Kyaxares elpusztítja Assurt. Nabopolassur Assur felé vonul és egyesül Kyaxaresszel.

612. Nabopolassar egyesül Umman-Manda királyával; ez bizonyára a görög hagyomány Madyes nevű szkíta királya, és vele együtt vonul Ninive ellen. Kyaxares megrohanja és elpusztítja Ninivét, azonban azután kiüríti Asszíriát.
611. Nabopalassar szkíta segítséggel Charran elé vonul, amelyet Assur-Uballit (II) (612-607?) kiürít.
609. Az egyiptomi Necho a Megiddo mellett Jósiás fölött kivívott győzelmével kierőszakolja a Judán keresztüli átvonulást és Assur-Uballit segítségére, Karchemis felé siet. Az egyiptomiak és asszírok ismét visszanyerik Charrant.
607(?). Nabopolassar és fia, Nebukadnezar lerombolják Charrant és megsemmisítik az asszír államot."

A párthus nép vallásának indiai szemszögből való megvilágításához igen alkalmasnak mutatkozik Unvala idevonatkozó cikkének néhány sora:

 - XXII. fejezet A KIMMER- SZKÍTA HÁBORÚ.

""A szkíták Európába történt betörésükkel és a kimmerek kiszorításával lépnek be a történelembe. Ezen esemény tényleg megtörténte fölött gyakran mondottak kritikát (így pl. Müllenhoff). Herodotos IV 11-12-ben írta le részletesen az eseményt. A kimmerek nem voltak képesek az erős szkíta tömegek ellen védekezni és királyaikkal ellentétben ki akarták országukat üríteni. Az efölött kitört küzdelemben leverték királyaikat, eltemették a Tyras (Dnyester) partján, ahol még állítólag láthatók sírjaik (bizonyára egy Kurgan). Erre elvonultak keletnek a Pontus partja hosszában s így eljutottak Kis-Ázsiába és Sinope, a későbbi görög városnál telepedtek le. A kimmereknek a szkíták által történt elűzése azonban Herodotos szerint üldözésbe csapott át. Madyas szkíta király üldözte a menekülőket, azonban az utat eltévesztette. Mert a kimmerek a parti utat használták, a szkíták a Kaukázust jobb felől hagyva, dél felé vonultak és a méd birodalomba jutottak. (Herod. I. 104, IV 1-4.) Úgy látszik tehát, hogy a hegység keleti vége körül a Kaspi-kapukon át (Derbendnél) vonultak át. Semmi kényszerítő ok nincs annak feltételezésére, hogy a szkíták még tovább keletre, a Kaspi-tenger körül vonultak volna a massagéták földjén keresztül, ahonnan kiszorították őket. Viszont nagyon kérdéses, hogy vajon a kimmerek használhatták-e a tengerparti utat, ahol a Kaukázus meredeken ereszkedik a tengerbe és a parti telepek a parti folyócskák szűk völgyeiben csak tengeren át állottak egymással forgalmi összeköttetésben (Kiepert, Lahob. 84. L.).