Kunágota titka - Szkítiától Maghrebig

Forrás: Tóth Gyula

   Szkítiától Maghrebig

Kunágota titka

https://maghreb.blog.hu/2019/02/02/kunagota_421?fbclid=IwAR1NGZf8ZirK7LUAKXPfH3XBr2w_2elqlayzQBR7aBx61Um90670ly4mTgo

2018 januárjának legelső napján egy érdekes üzenetet találtam elektronikus postaládámban. Az üzenet írója egy bizonyos Éva volt, aki levelével a Gutkeled nemzetségről írt gondolataimhoz szeretett volna egy újabb adalékot szolgáltatni. Ahogy azonban az ilyenkor lenni szokott, ez a rövid, néhány soros üzenet tartalmazott egy szinte csak mellékesen, zárójelben odavetett szót, egy nevet, ami később gondolatok és új felismerések egész lavináját indította el bennem, és hatalmas megerősítését jelentette mindannak, amit a keresztény Európa hun kezdeteiről a korábbi fejezetekben feltártunk. Ez a név nem más volt, mint egyik településünk neve: Kunágota.

Éva üzenete így szólt:

„Tisztelt Tóth Gyula!

Köszönjük értékes gondolatait! Tennék egy kis mozaikot talán a témához. Békés megyében Dombegyháza környékén számos Atilla-mondát gyűjtöttek. A település mellett találtak egy Szt. Kingednek tulajdonított kolostort, ill. csak nyomait. A művészettörténészek tudtommal a mai napig nem tudják ki volt a XI. sz-i Kinged. Erről a neten is található némi anyag. A napokban hallottam (erről anyagom nincs), hogy a környéken találtak kb. száz éve 1,5 kg skót aranypénzt. (Közeli település Kunágota)

Tisztelettel, Éva”

Akik olvasták a Gutkeled nemzetség eredetéről írt tanulmányomat azok talán még emlékeznek, hogy nyomozásunkat a Nyáry Krisztina naplójában megörökített családi hagyomány alapján kezdtük meg. Ez a nyomozás hamarosan megdöbbentő eredményre vezetett, amely a nemzetség eredetét teljesen új megvilágításba helyezte. A Gutkeledeket végül Vasbordájú Edmund angolszász király Magyarországra menekült fiaihoz, és rajtuk keresztül Attila idősebbik fiához, Aladárhoz vezettük vissza. Nyáry Krisztina naplójában a következőképp olvastuk a történetet:

„Volt egy Edmundus nevő angliai király, Eduardus angliai királynak unokája, öregebbik Edmundusnak penig a fia, ki az is angliai király volt. Az megírt Edmundusnak halála történvén circa annum dni 998, maradott két fia: Edmundus és Eduardus, ezen két királyfiak egy Canutus nevő Anglia napnyugoti részének királyátúl kiűzettetvén Angliábúl, jöttek Pannóniában, azaz Magyarországban Henric császár és Szent István magyarországi király ideiben. Ezen ifjabbik Edmundusnak fia volt Ottó, amely elsőben adta Szent István szolgálatjára magát...”

Ez a Nyáry Krisztina idején még elevenen élő családi emlékezet tehát azt az Ottót nevezte meg a Gutkeled nemzetség ősének, aki Vasbordájú Edmund angol király unokája volt, és aki - amint olvastuk: "elsőben adta Szent István szolgálatjára magát". Ahogy arra a korábbi fejezetekben is utaltam, a dán hódítás elől Magyarországra menekült angolszász királyfiak életének és későbbi sorsának gazdag irodalma van. Tudjuk, hogy Száműzött Eduárd később feleségül vette István király lányát, Ágotát, majd Hitvalló Eduárd hívására feleségével és három gyermekével megkísérelt visszatérni Angliába. Lánya, Margit a skótok legendás királynéja lett és Skóciai Szent Margit néven vonult be a történelembe. Száműzött Eduárd testvéréről, Edmundról azonban már jóval kevesebbet tudunk. Fiáról, Ottóról pedig szinte semmit. Az egyetlen forrás, amely említést tesz róla Nyáry Krisztina naplója.

Mivel semmi arra utaló információ nem áll rendelkezésünkre, hogy Edmund vagy fia Ottó valaha is megkíséreltek volna visszatérni Angliába, könnyen feltételezhető, hogy mindketten Magyarországon élték le az életüket, itt haltak meg és itt is temették el őket. Annál is inkább, mivel Ottóról úgy olvastuk, hogy Szent István királyunk szolgálatjára adta magát. Ezen a ponton kezdenek tehát érdekesé válni a Dombegyháza környékén gyűjtött Attila-mondák, az állítólag ott talált skót aranypénzek, és a Szent Kingednek tulajdonított kolostor. Na de ki volt az a Szent Kinged?

A Dombegyház története című Zsóri József által 2009-ben összeállított tanulmányból a következőket tudjuk meg:

"Valószínűleg a Kárpát-medence legrégebbi kultúrtörténeti emlékei a kunhalmok, egyesek szerint hunhalmok. Egy ilyen dombon épülhetett fel minden bizonnyal az Árpádkorban annak a településnek a temploma, amelyről a falut „domb-egyház”-nak nevezték el. (Ez a „10 falu temploma” lehetett.) A község északi részén a kevermesi út mellett található az a 8-10 méter magas, feketeföldű domb, amelyen a helybeliek szerint a Kolostor emelkedett. Így lett a neve Kolostordomb. Ezt a dombot egyesek Attila-dombnak is nevezik. (Romjai ma is megtalálhatók.) 1936-ban dr. Nagy Zoltán dombegyházi származású múzeumigazgató végzett ásatást. Szerinte a dombon a XI-XII. században a Szent Kinged kolostor állt.

(Megjegyzés: Bajnai Beke István szerint, aki A Dombegyházi Katolikus Egyházközség története címő könyv szerzője, könyvében a következőket írja: „Valószínűleg téves az elnevezés, mert a szentek jegyzéke vagy a martyrologium nem ismer ilyen nevő szentet. Inkább lehetséges, hogy Szent Kilián vértanú nevéről van szó. Szent Kilián ír származású hittérítő volt, aki Kr.u. 689-ben halt vértanúhalált a mai Würtzburg környékén. Ismeretesek az Árpád-házi királyok ír kapcsolataik, sőt jelentősek voltak német-bajor kapcsolataik is. Ily módon kerülhetett a magyar királyság területére Szent Kilián kultusza, s ez a népnyelvben alakulhatott át többszörösen. Az is elfogadható magyarázat, hogy nyugati bencés szerzetesek hozták magukkal a Szent tiszteletét, amely az azt követő évszázadokban eljellegtelenedett.”

(Az én véleményem szerint a Kinged falu és a Szent Kinged kolostor elnevezés Szent Kinga nevéből származik, a népnyelvben Kingedre alakulva. — Szent Kinga IV. Béla királyunk egyik gyermeke volt.)"

Látható tehát, hogy a kutatók között messze nincs konszenzus Szent Kinged kilétével kapcsolatosan. Vannak, akik Szent Kilián kultuszát vélik felfedezni e névben, mások Szent Kinga nevéből eredeztetik azt. Igaza volt tehát a levélírónak:

"A művészettörténészek tudtommal a mai napig nem tudják ki volt a XI. sz-i Kinged."

Ezen a ponton azonban tegyünk egy kis kitérőt. Néhány évvel ezelőtt, amikor a Gutkeled nemzetséggel foglalkoztam, feltűnt a különféle Gutkeled családnevek egy érdekes sajátossága. Egy darabig terveztem ugyan, hogy egyszer majd ezt a sajátosságot is alaposabb vizsgálat alá vetem és egy tanulmány formájában majd közzéteszem ezzel kapcsolatos gondolataimat, ez azonban mindeddig nem történt meg. Most legyen elég annyi, hogy e családnevek között rendre felbukkan néhány olyan név is, amely egyértelműen az "apa" illetve "atya" szavainkkal áll kapcsolatban, azokból eredeztethető.

Kezdjük mindjárt a Sárvármonostori főággal. Ennek egyik ága az Apaj - István bán ág nevet viseli. Itt máris figyeljünk fel az Apaj névre. Ezen az ágon belül felbukkan egy szintén sokatmondó családnév: raszinjakeresztúri Apajfi család. A Farkas ágon belül találkozunk egy Atyai családdal, a Tiba ágon belül úgyszintén van egy Atyai család, de ugyanott felbukkan egy Apagyi család is. Végül az Egyedmonostori ágon belül az Adonyi család zárja a sort. De én a magam részéről e felsorolás után megemlíteném még az ugyancsak Gutkeled családból származó nagy költőnk, Ady Endre nevét is. Tehát figyeljük meg: Apaj, Apajfi, Atyai, Apagyi, Adonyi, Ady. Miért érdekes ez a mi szempontunkból? Nos azért, mert már az Angolok és Saxonok c. fejezetben is felfigyeltünk egy érdekességre:

"...mint láttuk az Ed név is meglehetősen gyakran felbukkant angol királyok neveiben. Mint tudjuk Ed és Edömén Attila unokái, Csaba fiai voltak, s így joggal feltételezhetjük, hogy a hunok között gyakori volt ez az elnevezés. A rengeteg Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar szintén egyértelmű jele annak, hogy az anglosaxon hódítók valójában hunok, azaz magyarok voltak."

Ezen a ponton kezdett lassan derengeni, hogy ezek a nevek a sok-sok változatos formájuk ellenére valójában mind ugyanazt a jelentéstartalmat hordozzák, eredetük azonos. A Cerdic házból származó angolszász királyok nevei, akárcsak magyarországi Gutkeled családok jó részének nevei gyakorlatilag közös tőről fakadnak, jelentésük azonos. Valamennyi az ATYA, illetve APA szavunkból ered. És ez egyáltalán nem véletlen. Korábbi kutatásaink során arra a megdöbbentő felismerésre jutottunk, hogy az angolszász Cerdic ház éppúgy mint a magyar Gutkeled nemzetség végső soron a hatalmas Attilától, Isten ostorától, a földkerekség ijedelmétől származik. Az "Attila hun király" c. Wikipédia szócikk pedig a következőket írja Attila nevének jelentéséről:

"Az atta+ila (atya+kicsinyítő képző) összetételének tartják általában, jelentése a gót nyelvben atyácska, tiszteletreméltó apa, uralkodó. (...) Egy másik elmélet pedig az Attila név török eredetét próbálja bizonyítani, ugyanis elképzelhető, hogy az „ata” (atya) és az „il” (föld) szóból származik – neve így „föld atyát” jelent."

Vegyük tehát észre, hogy akár a gót, akár a török magyarázatot fogadjuk is el, Attila neve így is meg úgy is ATYA jelentéstartalmat hordoz. A népszerűbb gót elmélet szerint Attila nevében az atya jelentésű ATTA szó ILA kicsinyítőképzővel ellátott, becéző alakját figyelhetjük meg. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy azok az Attilától származó történelmi családok, amelyek akár Angolhonban akár Magyarhonban a későbbi századok során tovább vitték Isten ostorának hatalmas örökségét, nevükben is megőrizték az Attilától való származásuk emlékét. A magyar Apaj, Apajfi, Atyai, Apagyi, Adonyi és Ady nevek, akárcsak az angol Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar nevek ugyanannak a hatalmas uralkodónak, a nagy Attilának a nevét vitték tovább. Már említettük korábban a magyar nemzeti krónikákban Attila unokáiként felbukkanó Ed és Edömén neveket is. De én ide sorolnám magának Csabának a nevét is, amely könnyen lehet, hogy szintén az ATYA, APA szavunkat tartalmazza. Árpádházi királyaink között felbukkan továbbá Aba Sámuel is, akinek a neve szintén önmagáért beszél.

De hogyan kapcsolódik ez a jelenség a mai tanulmányunk fő témájához? Nos úgy, hogy meggyőződésem szerint a fent említett nevek sorába szervesen illeszkedik egy másik jól ismert név is. Ez a név pedig nem más, mint az Ottó. A fenti összefüggések fényében egycsapásra megérthetjük, hogy Vasbordájú Edmund angolszász király unokáját, akit Nyáry Krisztina naplója a Gutkeled nemzetség őseként azonosít, miért hívták éppen Ottónak! De megérthetjük azt is, hogy az elmúlt évszázadokban az európai uralkodó dinasztiák dicső sarjai miért választották e nevet oly gyakran. Hovatovább rövid időn belül mindjárt négy (!) német-római császár is viselte ezt a nevet! Ha tudjuk azt, hogy ez a név valójában Attila nevének egyik alakváltozata, teljesen érthetővé válik ez a jelenség. Olyannyira közös e két név eredete, hogy a Wikipédia az "Ottó" címszó alatt e név becézett alakjai között felsorolja az Odiló és Otelló változatokat is, amelyek így, ebben a formában valóban kísértetiesen emlékeztetnek nagy királyunk nevére.

Játsszunk tehát el egy kicsit ezekkel a nevekkel! Az az "atya" jelentéstartalommal bíró szó, ami Attila nevében még ATTA formában jelent meg, az a későbbiekben ED, EDE vagy akár OTTO formában is felbukkanhatott és számtalan különféle, de jól felismerhető változatban létezhetett. Ezek után úgy gondolom nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy az angolszász ED név és a Nyáry Krisztina által említett OTTO név valójában azonos. Így pedig egycsapásra megérthetjük a Dombegyház környékén egykor létezett Szent Kinged kolostor nevének jelentését is! E névnek természetesen semmi köze sincs sem Szent Kingához, sem pedig Szent Kiliánhoz. Ez a kolostor egy OTTO vagy ED nevű nagy megbecsülésnek örvendő személyről kapta a nevét, aki angolszász királyi származással büszkélkedhetett, vagyis KING volt. Ez a kolostor a szent emlékű Ed (Ottó) királyfi tiszteletére épült, ezért kapta a Kinged nevet.

A szemfüles olvasónak azonban bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy jelen tanulmányom címe nem "Kinged", hanem "Kunágota". Eddig jóformán csak a Kinged név megfejtésére összpontosítottunk és egy szó sem esett Kunágotáról. Kunágota egy Dombegyházhoz és természetesen a Szent Kinged kolostorhoz közeli település. Ahogy azt a felvezető olvasói levélben is olvashattuk, a skót aranypénzeket, amelyeknek feltehetően köze lehet az angolszász királyfiak és így a Gutkeledek eredetéhez, Kunágota közelében találták. Érdekes, hogy az olvasói levél írója csupán csak zárójelben tett említést Kunágotáról, pedig nevének a jelentősége ennél sokkalta nagyobb!

Mielőtt tovább mennénk, feltétlenül tudnunk kell, hogy Kunágota neve viszonylag késői. Ezt a nevet Szilágyi Mihály, Mátyás király nagybátyja adta az akkor újonnan létesült településnek. De olvassuk a részleteket Kovács József "Kunágota elnevezéséről és alapításának évéről" c. 2011-ben keletkezett munkájából:

"Kunágota (Kwnagatha), neve először 1461. május 30-án kerül említésre az Aradi Káptalan által kiállított oklevélben. (...) A Káptalan, ebben az időben közjegyzői feladatokat is ellátott. Ekkor rögzítette, hogy a környékbeli tanúk kijelentése alapján Horogszegi Szilágyi Mihály a király (Mátyás) nagybátyja Szilas (Zylas) nevű település lakóit, mely Maróthy Lajos és Mátyás birtoka volt, elhajtotta, és egy új helyre költöztette. Az új települést pedig Kunágotának nevezte el. A tanúk erre az eseményre visszaemlékeznek. (...) Szilágyi Mihály féktelen természetű ember volt. Mátyás is elfogatta egy az ellene szőtt összeesküvés miatt, később azonban kibékültek. (...) Kunágota erőszakos telepítése nem egyedüli akciója volt Szilágyi Mihálynak."

Szilágyi Mihály tehát kiszemelte magának Szilas települést, a lakóit egyszerűen elzavarta onnan és új helyre költöztette őket. Ez az új település kapta később Szilágyi Mihálytól a Kunágota nevet. Természetszerűen merül fel a kérdés: Miért adta Szilágyi Mihály éppen a Kunágota elnevezést az új településnek? Ezzel kapcsolatban olvassuk tovább Kovács József írását:

"Hogy miért kapta a Kunágota nevet a település, csak következtethetünk. A kun előtag a falu elnevezésében a népre utalhat. A tatárdúlást követően a XIII. században a megye elnéptelenedett. IV. Béla, majd IV. (Kun) László az elnéptelenedett vidékre kunokat telepített. Ő maga azonban 1280-ban kénytelen volt kiűzni őket a területről, de később visszatelepítette őket. Borovszky Samu a következőket írja: Kún-Ágota neve arra látszik mutatni, hogy a kúnok telepítették. Borovszky még nem ismeri az 1461-es oklevelet. Lehetséges, hogy a Szilasról áttelepített jobbágyok kun eredetűek voltak. A kun kapcsolatra egy másik magyarázat is adódhat. Maga a Hunyadi család is kun eredetű volt, bár ez mindmáig vitatott. Vannak, akik székely eredetre is hivatkoznak, vagy másra."

Kovács József tehát kezdi a dolog könnyebben megválaszolható részével. A "Kun-" előtag nála értelemszerűen "kun" jelentéstartalommal bír, mi mást is jelenthetne! Ez a megoldás oly magától értetődő, hogy nem is veszteget rá több szót, folytatja a településnév nehezebben megfejthető részével:

"Egy jelentős szempont feltűnik Szent Ágotával kapcsolatban is. A középkorban az ereklyék tisztelete népszerű volt az Egyházban. (...) A közeli Aradon nagy tiszteletben állt Szent Ágota vértanú ereklyéje. Szent Ágota 230 körül a szicíliai Cataniában született és 250-ben halt vértanúhalált szülővárosában. A keresztény ókor egyik legnagyobb szentje."

Ezután Kovács hivatkozik Juhász Kálmánra, a Csanádi Egyházmegye történetírójára, aki a következőket írta:

"Gazdagon díszített kéz alakú ezüst-tartóban őrizte az aradi egyház Szent Ágota karcsontját. Midőn a török betörésének híre félelembe ejtette a lakosságot, (1439) ezt az ereklyét ideiglenesen a nagyváradi székesegyházban helyezték el. Rómában is tudtak arról, hogy Aradon Szent-Ágota ereklyéit őrzik."

Majd Bunyitai Vince "A Váradi Püspökség története" c. munkájából a következőket idézi:

"Ivanics kanonok feljegyzése Szent László fején kívül egyéb ereklyéket is említ, anélkül azonban, hogy azokat, egynek kivételével, névleg felsorolnák. Ezen egy Szent - Ágota karja szintén ezüst s gazdagon díszített kézalakú tartóban. Tulajdonképpen az aradi társaskáptalani egyház birtoka, honnat csak biztosabb megőrzés végett hozatott át a váradi székesegyházba, mert eredeti helyén a törökök gyakori beütései miatt veszélyeztetve volt. Mikor történt az áthozatal? Feljegyezve nem találjuk, de bizonyos, hogy 1443-ban már Váradon létezett s a többi ereklyékkel együtt közel járt az megsemmisüléshez. E körülmény valószínűleg csak sietteté az ereklye visszavitelét s pár évvel utóbb, 1457-ben már csakugyan ismét az aradi egyházban találjuk."

Végül Kovács levonja a teljesen egyértelmű következtetést Kunágota nevével kapcsolatban:

"Az ereklye Aradról Váradra (1439-1443) és Váradról Aradra (1457) való szállítása nagy valószínűséggel a település területén keresztül haladt, melyet Szilágyi Mihály ezen időszakban alapíthatott. Maga a puszta tény is lehet ok az elnevezésre (mármint az ereklye áthaladása), de lehet, hogy az ereklyével megpihentek a településen, vagy számunkra ismeretlen esemény játszhatott közre, dokumentumok hiányában nem deríthető ki. Így a falu elnevezésében az Ágota név eredetét nagy valószínűséggel Szent Ágota ereklyéjéhez lehet kapcsolni, aki egyben valószínűleg a falu templomának védőszentje is volt."

Minden egyben van tehát, összeállt a történet! Szilágyi Mihály épp akkor alapítja meg Kunágota települést a Szilasról elzavart kun eredetű lakosság számára, amikor Szent Ágota ereklyéjét Aradról Váradra, illetve Váradról Aradra szállítják. Mivel azonban az út hosszú, és valahol út közben muszáj megpihenni, nyilván a későbbi Kunágota közelében pihentek meg, amiről Szilágyi Mihály végül elnevezte az új települést. Ez a történet azonban amilyen frappáns, legalább annyira bizonytalan. Figyeljük meg a fenti idézetet egy kicsit jobban: "nagy valószínűséggel", "alapíthatott", "de lehet, hogy", "számunkra ismeretlen esemény játszhatott közre", "dokumentumok hiányában nem deríthető ki", "nagy valószínűséggel", "valószínűleg". Túl sok ez a bizonytalanság egy ilyen rövid idézethez képest!

És ez a bizonytalanság nem véletlen. Akármilyen magától értetődőnek is tűnik a fenti megfejtés, Kunágota nevével kapcsolatosan eddig mindenki figyelmen kívül hagyott egy korántsem elhanyagolható körülményt. Mégpedig azt, hogy a település Szent Kinged kolostorának közvetlen szomszédságában épült! Elég csak egymás mellé tenni e két elnevezést, hogy az értő szem azonnal felismerje a lényegi azonosságot:

King – Ed

Kunág – Ota

A mássalhangzó torlódás szabályszerűségeit figyelembe véve e két alak szinte azonosnak tekinthető. A nevek végén szereplő ED vagy OTA ugyanaz a Gutkeled nevekre jellemző név, amellyel a fentiekben már részletesen foglalkoztunk. Míg az első változat az angolosabban csengő ED nevet tartalmazza, addig a második a számunkra ismerősebben csengő és Nyáry Krisztina naplójában is megörökített Ottó névhez áll közelebb. Ha azonban megvizsgáljuk ezen összetett nevek első tagját is, az eredmény már sokkal, de sokkal tovább vezet minket!

Ha ugyanis a KING és a KUNÁG valójában ugyanaz a szó, és a KING jelentése „király” ... akkor vajon mi mást jelenthetne a KUNÁG, ha nem ugyanazt! Vegyük észre, hogy ez a két szó a mássalhangzó torlódást is figyelembe véve gyakorlatilag azonos! Ha pedig ez az okfejtés kétségeket ébresztene a tisztelt olvasóban, hadd hozzam ide e névnek egy másik ismerős formáját is, ezúttal a német nyelvből: KŐNIG! Ugyanaz a jelentés, csaknem ugyanaz a forma.

Szilágyi Mihály tehát nem az áttelepített lakosság kun eredete és nem is a váradi Szent Ágota-ereklye miatt nevezte el az újonnan alapított települést Kunágotának. Hanem bizony a közelben lévő Kinged kolostorról, mégpedig ugyanannak a névnek egy teljesebb, archaikusabb formáját felhasználva, amely abban az időben még ismert lehetett.

Ez viszont újabb megdöbbentő felismerésre vezet bennünket. Ugyanis mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy Európa nyugati felének nemes uralkodói, az angolszász kingek és a német kőnigek azért viselhették ezt a királyi címet és titulust, mert kezdetben valamennyien Attila kapitányai voltak és a hunok ágából származtak! A KUNÁG – KŐNIG - KING elnevezések ugyanis éppen erre utalnak!

Az elmúlt sok-sok év alatt, ahogy történelmünk frissen feltárt mozaikkockái lassan egymás mellé kerültek, egy hatalmas, összefüggő, koherens és konzisztens képet kezdtek kirajzolni Kárpát medencei történelmünk kezdeteiről. Attila hatalmas vállalkozásáról, amely elsöprő erejű hadjárataival egy új korszak kezdetét jelentette: a keresztény Európa korszakának kezdetét. Teljesen világossá vált, hogy Attila nem csak Kárpát medencei magyarság számára vált atyává, de az egész kontinens számára is. Szerte Európában, Spanyolhontól Frankhonig, Angolhontól Magyarhonig nemes hun családok, egykori hun kapitányok és azok leszármazottai fogtak hozzá a Római iga alól felszabadult népek állammá, országgá és nemzetté szervezéséhez. Az ő királyi, arisztokratikus előjogaik egyetlen forrása, az ő uralkodásuk minden jogalapja Attila hőstette és a hun származásuk ténye volt. Attól váltak kingekké és kőnigekké, hogy hun ágból származtak. Abból a dicső hun nemzetből sarjadtak, amely Isten kegyelméből megszabadította a kontinens népeit a lidércnyomásként rátelepedő keresztényüldöző központosított szuperhatalomtól.

Ezen a ponton felsejlik bennem gyönyörű ősi mondánk, Emese álma. Régóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez a monda némileg régebbi, és valamivel korábban keletkezett, mint ahogy azt általában tudni véljük. Noha hagyományosan a történet Árpád apja, Álmos csodálatos születésének körülményeit írja le, nekem mégis az az érzésem, hogy egy néhány generációval korábbi kontextusba visszahelyezve sokkal teljesebb értelmet nyer. Mindez ugyanis sokkal jobban illik arra a hatalmas vállalásra, amely során a hun seregek Attila vezetésével nyugat felé törtek. Anonymus Gestájának harmadik fejezete így ismerteti a történetet:

„Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent –, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!”

A legfontosabb mondat a fenti idézetből magának az álomnak a leírása:

"...teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el."

Amikor ezeket a szavakat olvassuk, hajlamosak vagyunk csupán későbbi Kárpát medencei magyar hazánkra gondolni, és az Emese ágyékából fakadó dicső királyokban Árpád-házi uralkodóinkat felismerni. Ha azonban ezt az álmot pár generációval korábbi kontextusba helyezzük vissza, és Attila nyugatra törő seregeiben felismerjük ezt a nyugat felé törő fénylő folyamot, akkor egyúttal az is megérthetjük, hogy ez a folyam sokkal nagyobb, sokkal szélesebb és sokkal fénylőbb annál, hogy pusztán csak Árpád házi királyainkra utaljon. Emese álmában hirtelen felfedezzük Attila álmát. Királyokká lett kapitányaiban pedig a fénylő folyamot, amely ezer esztendőn keresztül adott dicső kingeket és kőnigeket Európának.

Pálosok Film - YouTube - Remete Szent Pálról

Pálosok Film - Eredeti Rendezői Változat - YouTube



...a film, amely a "Magyar Pálos Rend"-ről szól, -amely immár LENGYEL, és a Jezsuita Pápa dirigálja. ÁRVA VINCE atya alig kap szót benne, - csak "keret"-nek használják !

...viszont a STÁBLISTÁN külön köszönetet mondanak a "KÜLÖN köszönet" között alfabetikus sorrendben felsorolt Jó Istennek....!

...aki érti, ÉRTSE JÓL !

A Pálos Rendről készült cenzúrázatlan változat, amelyet a Rend nem engedett megjelenni, arra hivatkozva, hogy sok olyan információ elhangzik a filmben, amellyel nem értenek egyet, vagy elégtelennek találják a felhozott forrásokat.



https://www.facebook.com/andras.czeke/posts/1002940283108822?fref=nf

Civil Régészeti Alap - A Maykhan Uul csodái

 M Korkut Tor albumát.

Mongol területen került elő ez a különleges lelet. Nemzetközi expedíció keretein belül lett feltárva, a leletmentés és konzerválás Krym Altynbekov érdeme. A Maykhan Uul csodái a 2011-es év egyik legnagyobb régészeti szenzációjának számítanak.

M Korkut Tor 148 új képet töltött fel Mayhan Uul Kurganı című albumába — TC Emine Karaca Özcan társaságában.

lıyor. Göktürkler bu topraklarda binlerce değerli kültür mirası bırakmışlardı. Bunlardan biri de Mayhan Uul Kurganı’ydı.Kazakistan ve Moğolistan’ın 2011 yılında Prof. Kharcaubay Sartkojaulı’nın başkanlığında başlattığı ortak bir proje ile bu kurganda kazılar gerçekleştirildi.Mayhan Uul Kurganı Orta Moğolistan’da, başkent Ulan Bator’un 210 kilometre batısında, Bulgan eyaletinde, adını aldığı dağın, Mayhan Uul’un (Çadır Dağı’nın) eteğindedir. Ayrıca yine bu dağın eteklerinde, Mayhan Uul gibi yığma topraktan, kümbete benzer 12 kurgan bulunmaktadır; 7-10. yuzyıllar arasına tarihlenen bu anıtmezarların tumu Göktürklere özgü bir gelenek olarak bilinen hendeklerle çevrilidir. Mayhan Dağı’nın güney eteğinde uzanan Ulan Hirem (Kızıl Kale) bozkırında ise, kalesiyle bu bozkıra adını veren bir ortaçağ kentinin kalıntıları bulunmaktadır.Mayhan Uul Kurganı’nın 20 kilometre batısında da bir eski Türk yazıtı olan Ar Hanan yer alır. Bu coğrafyayı şekillendiren bir diğer özellik ise kurganların 5 kilometre kadar doğusunda, kuzeye doğru akan Tola Irmağı’dır. Eski Türk yazıtlarında Tola Irmağı’nın adı “to لاla diye yazılıdır ve eski Moğolcada da “to لا la” olarak geçer. Eski Türkçedeki anlamı gibi nehir kavislenerek yani menderesler yaparak ilerler. Mayhan Uul Kurganı Mayhan Uul Kurganı 34x36 metre çapında bir alanı kaplar ve yüksekliği 4 metreye ulaşır. Kurganı çevreleyen 110 metre 4 çapındaki hendeğin bugünkü derinliği 50 santimetre kadardır.Bir benzeri, 760 yılında “İl Etmiş Bilge Kağan” onuruna yapılan Mogoyn Şine Us Barıqın (Barıqın: anıt tapınak) yanındaki Orgot Dağı’nın tepesinde bulunan bu tür kurganların, şekilleri bozmayacak bir yöntemle kazılmaları gerekiyordu.Kazakistan adına Kharcaubay Sartkojaulı ve Jantekin Kharjaubayulı ile Moğolistan adına Ayudayn Ocir ve Lhagvasuren Erdeneboldlar’ın katıldığı proje ekibi, özellikle bozkır arkeolojisinde pek fazla bilinmeyen, sadece yığma topraktan tepe şeklinde yapılan bu tür kurganlar için yeni bir kazı stratejisi geliştirme ihtiyacı duydu. Gerek yükseltiyi tahrip etmeyen, gerekse geniş alanları kazmadan anıtmezara ulaşmaya yönelik bir strateji geliştirildi ve anıtmezarın yapımı sırasında giriş cıkışı sağlayan, dromos adını verdiğimiz koridor tespit edilerek kazılara bu koridordan başlandı.İlk olarak topoğrafik detaylara göre kurganın güney eteğindeki giriş koridorunun izi belirlendi ve onu tamamen dolduran toprak ve taş temizlendi. Uzunluğu 42 metreye ulaşan koridorun ilk 20 metresi yaklaşık 35 derecelik eğimle alçalıyordu.Düz ilerleyen son 22 metrede ise kenarların yıkılmasını engellemek için beş tane kemer yapılmıştı. Bu son bölümün inşası için önce aynı hizada 7,5 metre derinliğinde dört çukur açıldıktan sonra çukurların arasındaki toprak alttan tünel gibi delinerek birbirine bağlanmıştı. Bu sayede arada kalan kısımlar kemer şeklini almış ve kemerli bir koridor oluşmuştu. Anıtmezarı inşa edenler bu yöntem sayesinde hem hava ve ışık ihtiyaçlarını gideriyor, hem de kazılan toprakları buralardan çıkartıyorlardı. Koridorun bütün duvarları samanlı bir harçla sıvanıp üzerine ince toprakla son kat çekilmiş ve resimlerle bezenmişti. Duvarlarda, 99,2 metrelik bir bolumu kaplayan, kırmızı ve siyah boyalarla yapılmış 45 resim açığa çıkarıldı. Bunların en büyüğü, ürkütücü bir şekilde tasvir edilen ve boyu 7,5 metreyi bulan pars betimlemesiydi.Kemerleri süsleyen resimler arasında oryantal üslupta tapınaklar,koruyucu boğa ve nilüfer çiçeği dikkati çeken diğer betimleri oluşturuyordu.Koridorun eğimli kısmında iki pars,altı kırmızı bayrak ve sekiz farklı rütbe ve teçhizata sahip insan resimleri ile karşılaşıldı. Koridorun diğer yarısı da resimlerle kaplıydı. İlk çukurun bulunduğu yerde iki süvari ile koşumlu iki at; ikinci çukurda iki erkek betimi;üçüncüde yine iki erkek ve bir tazı ile dördüncüde dört erkek hizmetçi resmi bulundu. Oldukça net ve en ince detaya kadar özenle yapılan resimler niteliklerinin yanı sıra çok sayıda ve buyuk boyutlu olmalarıyla da Moğol bozkırında bir ilki temsil ediyordu. Töreni Anlatan Heykelcikler Dorduncu cukurun bulunduğu kesimde bizleri bir başka keşif bekliyordu.Mezar odasına ulaşan koridorun duvarına acılan iki odacık (niş) ahşap bir kapı ile ortulerek tunc bir kilitle de kilitlenmişti. Dış yuzu duğmelerle suslu,122х102 santimetre boyutlarındaki iki kanatlı kapının ardındaki bu odacıkların her birinde pişmiş topraktan 45 heykelcik bulundu. Kadın ve erkek betimlerinden oluşan, bazıları elinde bayrak tutan bir grup, yuvarlak bir donuşe sahip kenarlara paralel dizilmişlerdi. Odacığın ortasında ise at ustunde muzisyenler,zırhlı at, deve, tanımlanamayan bazı hayvan ve tazı heykelcikleri yer alıyordu.Olasılıkla gomu torenini canlandıran bu eserler Mayhan Uul Kurganı’nın bir başka gizemini ortaya koyuyordu Mezar Odası Kurganın ana bolumunu oluşturan mezar odasının girişine ulaştığımızda,mezarı soygunculardan ve mezar kapatılırken koridora doldurulan topraktan korumak icin orulmuş bir taş duvar ile karşılaştık.Duvarın yanı sıra girişte, koruyucu olarak bircok yırtıcı hayvanın karakteristik yanlarını kendinde toplayan iki mitolojik hayvan ile iki zırhlı insan heykeli yer alıyordu. Boyalarla renklendirilen bu pişmiş topraktan insan heykelcikleri,varlıkları kadar oldukça detaylı işlenmiş yüzleriyle dikkat çekiyordu.Heykellerin ardında, mezar odasının ahşaptan, kilitli kapısına ulaşıldı. Ne yazık ki çöken toprak kapıyı tahrip ettiği gibi mezar odasının zeminindeki tüm buluntuları örtmüş ve odayı 1,5 metre yüksekliğe kadar doldurmuştu. Odanın eni ve boyu 4 metre, yüksekliği ise 4,5 metreydi. Temizliği tamamlandıktan sonra odanın batı kenarında ahşap bir tabut, doğusunda ise ahşap eşyalar açığa çıkarıldı. Yamuk biçimde, iki kat tahtadan yapılan tabutun içinde, 80x35 santimetre boyutunda bir kutu vardı. Dört kat farklı bezle sarılan kutunun içinde altından yapılmış eşyalar ile karşılaşılırken,kutunun yanında duran bez torbanın içinde de 45 adet altından Bizans ve yerel üretim sikke bulundu. Göktürk geleneklerine göre yakılan ölünün külleri ise ahşap bir kutuya konulmuştu.Bulunan eşyalar arasında taç, altın bardak ve kemer plakalar olasılıkla gömü töreni için yapılmamış, mezar sahibinin yaşarken kullandığı eşyalardı. Koridorda olduğu gibi mezar odasının duvarları da büyük boy resimlerle kaplıydı. Yanında erkek ve kadın bulunan kutsal ağaç resmi beş ayrı yeri süslüyordu. Yüzleri hüzünlü olarak betimlenen insanlar arasındaki bir kadın figürü de elinde mendile benzer bez parçasıyla ağlar şekilde çizilmişti.Yazılı bir belgeye rastlanmayan mezarın gerek yapım şekli, gerekse açığa çıkarılan buluntular değerlendirildiğinde Göktürk yöneticilerinden birine ait olduğu anlaşılmaktadır. Tabuttan çıkan Bizans sikkelerine göre 7. yüzyılın ortalarında yapıldığı anlaşılan kurgan Göktürk yöneticilerine ait, bugüne kadar bulunan ilk mezar. Toplam 560 ahşap eşya, pişmiş topraktan heykelcikler, altın eşyalar, süslemeler ve duvar resimleri gibi çeşitli buluntular yine 7. yüzyılda bu bölgede yaşayan Türklerin yaşam tarzı,sanatı, mimarisi, gömü geleneği ve dünyaya bakışı hakkında eşsiz bilgilere ulaşmamızı sağladı. PROF. DR. SARTKOJAULİ KARCAUBAY, AVRASYA ÜNİVERSİTESİ TÜRKOLOJİ ENSTİTÜSÜ MÜDÜRÜ CANTEKİN KARCAUBAY, MİMAR SİNAN GÜZEL SANATLAR ÜNİVERSİTESİ TARiH BÖLÜMÜ’NDE DOKTORA ÖĞRENCİSİ ATLAS OCAK 2013

(29) Facebook

Magyarságtudományi füzetek:
'via Blog this'

Magyarságtudományi Füzetek

| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | ...

Elvi alapvetés (Letölthető) | Beköszöntő (Letölthető) | Megrendelés

Patrubány Miklós

Ha ti, hunjaim…

Gondolatok a Magyarságtudományi Füzetek elé

Captatio benevolentiae

Az európai iskolatörténet talán legmeghatározóbb alakjának, Jan Amos Comenius-nak négyszázötven évvel ezelőtt, Sárospatakon, az általa hunoknak nevezett magyarokhoz intézett szavai jól érzékeltetik azt, amit ősgesztáink és népünk szájhagyománya egybecsengően közvetítenek az utókornak. Azt, ami szöges ellentétben áll a mai hivatalos tanokkal: a hunok és magyarok rokon voltát. Ám ez csak a megszólítás.
Comenius félmondata, amelyet a most induló Magyarságtudományi Füzetek jelmondatául választottunk, ennél többet mond: tehetségesnek, Európa egyetlen népénél sem hátrább valónak nevezi magyar népünket. Ezen állítása ugyancsak szöges ellentétben áll azzal a magyarságképpel, amelyet magyarbarátnak nem nevezhető, de a magyar kultúrában befolyásra szert tett társadalomtudósok népünkről terjesztenek.
Aligha befolyásolta a nagy pedagógust sárospataki gondolatának kimondásában az a körülmény, hogy ő Morvaországban, a történelmi Magyarországgal határos térségben, magyar szülők gyermekeként jött a világra, akik a Szeges János nevet adták neki. Hiszen a környezet hatására később nevet váltott, morva és cseh azonosságot választott, és életét Jan Amos Komensky néven a cseh-morva, valamint Jan Amos Comenius-ként az egyetemes – akkor latin nyelvű – kultúra szolgálatába állította.
Comenius el nem évülő tudományos hitele, elfogulatlansága, a sárospataki mondatba sűrített sarkalatos igazság, külön-külön és együttvéve is arra késztetnek, hogy népünkről vallott nézetét – a magyarság életét tudományos igénnyel feltárni és a magyar ifjúsággal megismertetni hivatott – füzetsorozatunk jelmondatává emeljük.
Tesszük ezt azért is, mert új alapokra kívánjuk helyezni a magyarság életének tudományos kutatását, oktatását. Nevezhető-e tudományosnak az a magyar történelem-kutatás és hitelesnek az a magyar oktatás, amely annak ellenére, hogy a nemzetközi tudomány Comenius magyar származását évtizedek óta feltárta – ma alig akad angol nyelvű forrás, amely ezt elhallgatná –, tudomást sem vesz erről a magyar szempontból oly jelentős tényről.
Az utolsó csepp
Sir John Bowring (1792–1872) angol költő, műfordító, jelentős brit diplomata, politikus volt. Bejárta Európát és Keletet. Több mint száz nyelvet beszélt, közöttük a magyart is, amelyről talán mindmáig a legszebb ódát írta. 1830-ban a maga fordításában kiadott egy magyar népdalokat és a magyar költészetet ismertető kötetet, Poetry of the Magyars címmel. Ennek bevezetőjében külön fejezetet szentelt a magyar irodalomnak, amelyet ekképp indít: „A magyar nép eredetéről sokféle nézet létezik. Dr. F. Thomas három kötetet írt annak bizonyítására, hogy a magyarok az ősi egyiptomiak leszármazottai.” Lábjegyzetben pedig közölte a könyv címét, kiadásának helyét, évét: Conjecturae de Origine, prima sede et lingua Hungarorum. Buda, 1806. 3 kötet.
Amikor erre az adatra rábukkantam, lázas keresésbe kezdtem. Kerestem dr. F. Thomas Budán kiadott könyvét. Sorra vettem minden, őstörténettel foglalkozó történész ismerősömet, de senki sem tudott róla. Megkerestem a Hágában élő dr. Borbola Jánost, aki kidolgozta az egyiptomi hieroglifák magyar nyelvű olvasatának teljes módszertanát, melyet 2008-ban, a Magyarságtudományi Tanulmányok c. kötetben közzé is tett. Hiába, ő sem hallott dr. F. Thomas könyveiről!
Hetekig vívódtam: mit ér az a magyar nyilvánosság, az a magyar tudomány, amely egy ilyen döbbenetes felvetést, egy ilyen könyvkülönlegességet „kihullat” a feledés rostáján?!
Következtetésem: a magyar nyilvánosság, a magyarságról szóló teljes ismeretanyag fölülvizsgálandó! Az a megdöbbentő tény, hogy dr. F. Thomas-nak a magyarság ősi, egyiptomi eredetét bizonygató, háromkötetes műve eltűnhetett a magyar köztudatból, de még a könyvtárakból, levéltárakból is, nos ez volt az utolsó csepp a pohárban. Innen rövid út vezetett az elhatározáshoz: Magyarságtudományi Füzetsorozatot kell indítanunk az ifjú nemzedék számára. Rá kell irányítanunk figyelmüket a magyarság életének nagy, megválaszolatlan kérdéseire. Van mit kutatniuk, és bizonyos, hogy munkájuk bőségesen terem majd, hiszen egyedül Egyiptomban – dr. Borbola János szavai szerint – himalájányi soha nem olvasott hieroglif szöveg és benne évezredek kultúrája várja megfejtőit.
Előzmények
A magyarság eredetéről, életéről szóló hivatalos tanítások első, a nagy nyilvánosság előtt történt, sok rendbéli cáfolatára 2004-ben, a Magyarok VI. Világkongresszusán került sor. Ekkor közel száz magyar és nem magyar tudós és kutató, művész és nyelvész bizonyította, hogy a finnugor elmélet mind genetikai, mind embertani, mind történeti szempontból meghaladott. Ennek a Kongresszusnak az anyagát foglalta kötetbe az Amerikai Egyesült Államokban a VI. Világkongresszus hatására életre hívott Magyarságtudományi Intézet. A 2008. tavaszán Botos László szerkesztésében megjelent, 850 oldalas Magyarságtudományi Tanulmányok című kötet átütő sikert hozott, jelezve azt a hatalmas érdeklődést, amely magyar népünk elfeledett, letagadott, meghamisított történelme iránt a ma élő nemzedékben munkál.
A Magyarok VII. Világkongresszusa 2008 augusztusában érvek újabb özönével bizonyította azt, amit már régen nem kell bizonygatni: a magyar nép nyelve, írása, ősisége nem értelmezhető a hivatalos magyarországi történelemszemlélet paradigmájának keretei között. A magyar nép jelenléte a világ népeinek emlékezetében messze túlmutat időben és térben mindazon, amit a hivatalos tudománypolitika megjelenít. A Magyarságtudományi Tanulmányok angol nyelvű kötete – Selected Studies in Hungarian History, melyet a Világkongresszus csúcsnapján mutattak be – végre hiteles forrás lehet a nemzetközi tudományos kutatás számára.
A kötetben közölt 36 tanulmány tematikai sokszínűsége, de a szerkesztőnek a tárgy iránti alázata is azt eredményezte, hogy a tanulmányok a szerzők nevének ábécé sorrendjében jelentek meg, az olvasóra bízva a lehetséges összefüggések észlelését, az esetleg meglévő ellentmondások leleplezését.
Célunk
2004. december 5. után, amikor ötmillió magyarországi szavazópolgár távolmaradásával lehetővé tette a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért kezdeményezett népszavazás kisiklatását, bebizonyosodott, hogy Magyarországon mélypontra süllyedt a ma élő magyar nemzedék önbecsülése, nemzeti öntudata. A Magyarok Világszövetsége ekkor Magyarországot nemzeti missziós területté nyilvánította. A 2005 februárjában meghirdetett Magyar Nemzeti Misszió számos programja közül a leghatékonyabbnak a Magyarságtudományi Tanulmányok kötet terjesztése bizonyult. Ezért vált halaszthatatlanná egy eszköz megtalálása, mely népünk életének módszeres kutatását és széles körű ismertetését lehetővé teszi.
Célunk a magyar nép önismeretének, önbecsülésének tudományos igényű korrekciója, valamint az, hogy a magyarság évezredek alatt kialakult, gazdag örökségét egy éltető jövőképpé formáljuk. Ennek érdekében 2010 januárjától legkevesebb 24, de lehet, hogy 48 hónapon át havonta kiadjuk a Magyarságtudományi Füzeteket.
Magyarságtudományok
Amint azt a magyarságtudományi tanulmánykötet és más ilyen jellegű próbálkozások bizonyították, rendkívüli mélységeket, rendkívül szerteágazó megközelítésben kell bejárnia annak, aki a magyarság életének tudományos vizsgálatát tűzi ki célul. Ezért, mielőtt a Magyarságtudományi Füzetek kiadását elkezdenénk, szükségesnek láttuk a tervezett tanulmányok tematikai osztályozását. Minden egyes tematikai osztályban több önálló füzet kiadását tervezzük.
Füzetsorozatunk tematikai osztályai:
I. A magyar ember és társadalma – (Magyarnak nem születni, magyarnak lenni kell! – Unas)
Önálló köteteket tervezünk a magyar lélek, a magyar nyelv, a magyar írás, a magyar ember és társadalma bemutatására, amelynek legteljesebb foglalata a Szent Korona tan.
II. A magyar nép etnogenezise
A mára szinte kaotikus sokszínűséget mutató származáselméleteket önálló kötetekben tálalva próbálunk rendszert és egyben tudományos vita-alapot teremteni, előtérbe helyezve azt, amit a legtöbb korszerű tudomány – a genetikától az anyagvegyészetig – bizonyítani látszik, a magyarság Kárpát-medencei ősiségét.
III. Magyar népcsoportok és rokon népek
A ma élő magyar népet csak akkor ismerhetjük meg, és számíthatjuk ki lehetséges jövőbeni válaszait az emberiség egészét érintő kihívásokra, ha ismerjük a népet alkotó népcsoportokat Árpád magyar törzseitől a magukat őshonos magyar népként meghatározó székelyeken át, a palócok, matyók, a jászok és a kunokig.
Rokonaink száma – a ma elterjedt hiedelmekkel és tévtanokkal ellentétben – milliárdos nagyságrendű, a Csendes-óceántól Ázsián és Európán át az Atlanti-óceánig, az Északi-tengertől Dél-Amerikáig, Észak-Amerikában a keleti partvidéktől a nyugatiig. E velünk rokonszenvező, minket tehetséges rokonnak, testvérnek tekintő népek érzelmeinek megismerése és viszonzása alapja lehet a magyarság jövőképének, a magyarság jövőjét megalapozó terveknek.
IV. A magyar szellem – (A hieroglifáktól a nem euklidészi geometrián át a holografikus világmodellig)
Ebbe a tematikai osztályba tartozik mindaz, amit a magyar szellem megteremtett: a népdalok, népi táncok, mesék és mondák, a zene, az irodalom, a bölcselet, a jogalkotás, a képzőművészet, a tudomány.
V. A magyarok hitvilága
A római kereszténység és a belőle kirajzó protestáns felekezetek a magyar nép hitéletének máig tartóan jelentős fejezetét alkotják. Ám a kaukázusi magyar államban, amely Árpád magyarjainak bejövetele után még ötszáz évig fennmaradt, együtt éltek keresztény és muzulmán magyarok. Eleink, a szkíták magatartásmintaként jelentek meg az erkölcsi alapokon nyugvó, nagy monoteista vallásokban. Csoda-e, hogy a magyarok mondták ki a világon elsőként a legfőbb emberi szabadság, a lelkiismeret szabadságát jelentő felekezeti egyenjogúságot? Csoda-e, hogy a Nyugati és a Keleti Egyház nagy szakadása óta Szent István az első és mindmáig egyetlen olyan szent, akit mindkét világegyház a magáénak vall és tisztel?
VI. A magyar nép élete Árpádék bejövetele óta – (Oh, boldog Magyarország, bárcsak ne hagyná magát megtéveszteni! – Dante)
Bár mindaz, amit az eddig felsorolt tematikai osztályok hordoznak, messze túlmutat az Árpád nagyfejedelem által megalapított, legújabb kori magyar állam életén, kétségtelen, hogy az elmúlt ezerszáz esztendő a ma élő magyar nép történetének szerves, és legrészletesebben megismerhető fejezete. Ismerjük hát meg: ferdítések nélkül.
VII. Paradigmaváltó események a magyar nép életében – (Ötezer éves Trianon?)
Árpádék bejövetele, a pozsonyi csata, a római kereszténység felvétele, Muhi, Mohács, Bocskai győztes szabadságharca, 1848-49, Petőfi halála, Trianon, 1956 – mind-mind olyan történések, amelyek gyakran lesújtva, ritkábban felemelve paradigmaváltó erejűnek bizonyultak népünk életében. A legjelentősebbek számbavétele, a magyarság szellemi, lelki, fizikai, társadalmi arculatát alakító hatásuk alapos elemzése ennek a tematikai osztálynak a legfőbb feladata.
VIII. Árulások, tévedések, tévelygések
E tematikai osztály cím magáért beszél. Nem elég nemzeti tragédiáinkat, vereségeinket számba venni – erre a VII-es tematikai osztály írásai alkalmasak –, fel kell tárnunk azokat a folyamatokat, ok-okozati összefüggéseket is, amelyek e kudarcokhoz vezettek.
IX. Szentek, szabadítók, élenjárók – (Magyarok az emberiség szolgálatában)
A példaképek minden felnövő nemzedék számára a jövőbe vetett hit táplálói, a remény éltetői. Ők alakítják az új nemzedék lelki arculatát.
X. Összegző, összefüggés-teremtő tanulmányok
Törekednünk kell olyan interdiszciplináris tanulmányok megjelentetésére, amelyek az egyes résztudományok eredményei alapján eddig ismeretlen összefüggéseket tárnak fel, és eddig megoldatlan kérdésekre adnak választ. Ez a helye a tudományos közlésnek is.
XI. Visszatekintő, koherencia-növelő tanulmányok
Miként az emberi test vérkeringését biztosító szív táplálásához egy különleges érrendszer, a koszorú-érrendszer szükséges, akként kell egy éveken át elhúzódó szellemi alkotás folyamatába olyan tanulmányokat beiktatni, amelyek megvizsgálják az addig közölteket, szükség esetén pontosítanak, feloldják az esetleges ellentmondásokat. Ennek a célnak évente egy füzetet szentelünk. Itt lesz a helye a tudományos vitának is.
XII. Jövőképünk – (A fény üzenete)
Bár az egész füzetsorozat és ezáltal minden egyes tematikai osztály célja egy éltető jövőkép kialakítása, induláskor szükségét érezzük tételesen felrajzolni a lehetséges jövőképeket.
Az írások természete
A Magyarságtudományi Füzetekben sajátosan elegyedik a tudományos ismeretterjesztés a tudományos közlésekkel és a tudományos vitaanyagokkal. A letisztázott, kikristályosodott ismeretek közérthető eljuttatása a nagyközönséghez, elsősorban a fiatalokhoz ugyanúgy feladata e füzeteknek, mint az egymásnak ellentmondó elméletek vitára bocsátása, az eddig nem ismert tények, tudományos eredmények közlése. Induláskor a hangsúly az ismeretközlésen van. Ezért a folyam címe Kisenciklopédia. Ha a füzetsorozat figyelemfelkeltőnek, népszerűnek és hosszú életűnek bizonyul, a tudományos viták és közlések alighanem önálló folyamok kiadását fogják megkövetelni.
Módszertan
Az első hat tematikai osztályt a megadott sorrendben kívánjuk tárgyalni, a második hat tematikai osztályhoz tartozó írásokat sajátos, osztályonként változó gyakorisággal adjuk majd ki.
A legnagyobb szerkesztői kihívás talán az egyes szerzők egymástól eltérő fogalomhasználatának egységesítése. Ennek megkönnyítéséért arra biztatjuk a füzetek szerzőit, hogy tanulmányozzák a sorozat korábbi kiadványait, és törekedjenek átvenni az előző füzetekben közölt tanulmányok fogalmi apparátusát. Attól csak eltérő tartalom esetén és tételesen megindokoltan térjenek el.
Célközönségünk, példányszám, ár, terjesztés
A Magyarságtudományi Füzeteket legfőképpen a középiskolás, főiskolás és egyetemi hallgató diákoknak szánjuk. Hozzájuk szeretnénk azt a szellemi gyújtóanyagot eljuttatni, amely megváltoztathatja magyar népünk arculatát, sorsát.
Szeretnénk, ha minden érettségiző fiatal olvashatná e füzeteket.
Tízezer példánnyal indulunk, de ezt a példányszámot meg kívánjuk sokszorozni.
A füzetek árát a lehető legalacsonyabbra számítjuk ki azért, hogy beszerzésük ne jelenthessen gondot a legszegényebb diáknak sem. A füzetek tervezett ára 400 Ft.
A terjesztésben leginkább a szakmájukat hivatásnak tekintő pedagógusokra, lelkes diákokra számítunk, és várjuk jelentkezésüket.
Zárszó, avagy áfium magyar-gyalázat ellen
2005 őszét írtuk, amikor az olasz Mario Alinei nyelvészprofesszor számára kolozsvári előadást szerveztünk. Egy évvel korábban Budapesten ő tartotta a Magyarok VI. Világkongresszusának nyitóelőadását.
2004. június elsején Mario Alinei, Európa minden bizonnyal leghíresebb nyelvtörténésze, az utrechti egyetem professzora, az UNESCO égisze alatt megjelenő grandiózus mű, az Atlas Linguarum Europae alapító- és harminc éven keresztül ügyvivő főszerkesztője a nagy tudósokra jellemző szerénységgel lépett a mikrofonhoz, és így szólt: Bocsássák meg nekem, hogy kicsit lámpalázas vagyok, de még soha sem beszéltem 1500 etruszk előtt. Az egyetemes magyar népet Trianon óta egyedül legitimen képviselő Magyarok Világkongresszusának küldötteihez intézte ezeket a szavakat.
Mario Alinei megtartotta egyedülálló előadását a római birodalmat megalapító nagy civilizáció letéteményeseiről, az etruszkokról. Előadásának alapja az az 500 oldalas könyv volt, amelyben az etruszkok nyelvét a magyar nyelvvel azonosította. Budapesten a „magyar” tudósok fütyültek rá, sőt egy rádiós vitaműsorban és egy megkésett gúnyos írásban ki is fütyülték.
Sebaj, mondtuk, Erdélyben majd másképp viszonyulnak Alinei professzor korszakváltó elméletéhez, mint a „vörös rongyokba öltözött Budapesten”. Vigyük őt Kolozsvárra! Egy év múlva a dákó-román kontinuitás fészkében, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen tartotta meg előadását az etruszk-magyar kontinuitásról, amellyel három ezer évvel kiszélesítette a magyar nép történelmének látóhatárát, három ezer évvel korábbra adatolta Kárpát-medencei jelenlétünket. Óriási mozgósítással szerveztük az elsősorban egyetemi oktatóknak és hallgatóknak szánt előadást. Hiába! Az egyetem több mint kétszáz magyar nemzetiségű oktatója közül alig harmincan, a Magyar Nyelv- és Irodalom tanszék több mint húsz oktatója közül egyetlen fő volt jelen. (!?!)
Még mielőtt bárki megkérdezné, hogy miért kellenek a Magyarságtudományi Füzetek, válaszolunk: például azért, hogy a Mario Alinei professzorral Budapesten és Kolozsváron magyar népünk vesztére megesett gyalázat ne ismétlődhessen meg! És sok minden másért!

Budapest, 2010. január 18.

A sumír kapcsolat
A magyar nép kialakulásának története

Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc

Az indiai-szkíta kapcsolat
 - Zajti Ferenc emlékezete - 

A Kárpát-medence, mint a magyarok bölcsője
 - Magyar Adorján életműve - 

Kárpát-medencei magyar ősiség

Magyarságtudatunk forrásvidékei
 - magyar tudósok arcképcsarnoka - 

Élet a Szent Korona jegyében

Grandpierre K. Endre emlékezete

Pilisi titkok, pálos barátok

Magyar írás

A titokzatos ősnyelv

A magyar lélek képe

"Hogyan történhetett?" - Trianon

Letagadott eleink, a szkíták

Győztes csatáink

Hogyan lettünk finnugorok?

Badiny Jós Ferenc: A kald-partus hagyomány és a magyarok Jézus-vallása

http://www.scribd.com/doc/19343384/Badinyi-Jos-Ferenckaldpartushagyomany

Badinyi Jós Ferenc_kaldpartushagyomany by cezoltan

Kuliffay Hanna: AZ ARANY-HEGY SZKÍTA KINCSEI

AZ ARANY-HEGY SZKÍTA KINCSEI 

FORRÁS: http://empiriamagazin.com/jelenido/Az%20Aranyhegy%20Szkita%20Kincsei%20.htm

EMPIRIA Magazin VII. évfolyam

Kuliffay Hanna 

AZ ARANY-HEGY SZKÍTA KINCSEI

a BAKTRIA ARANY KINCSEI WASHINGTONBAN

című esszé II. része

©  2005-2009.  Minden jog fenntartva 
 

Már a név maga is rendkívül izgalmas: „Arany-hegy”.  És ahol a bronzkori Ázsiában sok arany volt, ott szkíták is voltak – többnyire az elit „királyi szkíták”.  1978-79 késő őszén egy szovjet-afgán archeológiai expedíció több helyen is ásatásokat folytatott Baktriában. Ennek során Tillja Tepében egy 3200 éves tűztemplom romhalmazába ékelve váratlanul hat sírkamrára lelt – egy főrangú férfi és vele öt gazdagon felékszerezett nő koporsójával és maradványaival. A feltárás során 21,618 arany és ezüst értéktárgyat, valamint arany, drágakő, féldrágakő és igazgyöngy díszítőelemet szállítottak Kabul Nemzeti Múzeumába – a nyomorgó környékbeliek döbbent ámulatára.

I. kép Válllap] díszítőeleme, de ékszerként is viselhették. Motívumsorában a Nap szív-virágos, ivarsejtekkel (magvakkal) körülvett jelképe váltakozik az Istennő holdsarló jelképeivel, közöttük a harmadik fázist, a teliholdat szimbolizáló csüngőkkel.

Az ásatásokat a Moszkvai Archeológiai Intézet híres Ázsia-szakértője, Viktor Sarianidi vezette, akinek régész-szimatát dicséri, hogy egy semmi rendkívülit nem sejtető, roggyant, agyagos földhalom felkeltette az érdeklődését.  A több évszázados kihagyással egymáson nyugvó település maradványok alatt végül egy erődítményszerűen kiképzett, sártéglából épült, idővel önmagába roskadt tűztemplom falmaradványaira bukkant, központi termében egy oszlopsorokkal körülvett, hamu nyomait őrző oltárral.

A felfedezés és a róla írt beszámoló szakmai elismerést jelentett Sarianidi számára, szélesebb körű érdeklődést azonban csak az váltott ki, mikor a  feltárás során korábban Dél-Türkmenisztánban talált 2000 éves cseréptöredékhez hasonlóra, majd koporsófedél rögzítésére használatos rozsdás vaspántokra és a fellazított földből egy váratlanul felcsillanó arany ruhaapplikációra leltek. Sarianidi ekkor megérezte, hogy olyan rendkívüli felfedezésbe botlott, ami a sikeres régész életében is csak ritkán adódik. Az Arany-hegy azonban sokkal több titkot rejtegetett, mint amiről valaha is álmodott.

A mesterségesen kialakított, gyakran monumentális földhányásokba (kurgánokba, tumulusokba), vagy természetes dombokba való  temetkezés évezredeken keresztül ázsiai és eurázsiai nomád uralkodók és arisztokraták hagyományos elhantolási módja volt. A Fekete tengertől északra a mai Moldova és Dél-Ukrajna területén, a jelenlegi Dél-Oroszország és Kazahsztán füves sztyeppéin és még keletebbre az Altáj vidékén ezrével sorakoznak a fejlett statikai- és építészeti szakértelmet és magas fokú szervezettséget bizonyító dombsírok. A legnagyobbak 18-20 méter magasak, gyakran olyan méretű komplex földalatti struktúrával, ahol ősi szkíta hagyományoknak hódolva áldozati lovak(*1), sőt négykerekű halottszállító szekér, vagy kétkerekű kordé is helyet kapott.

Tillja Tepe azonban a maga 3-4 méterével nélkülözött minden grandiozitást, éppen ezért hatalmas meglepetést keltett, mikor kiderült, hogy egy uralkodói családnak biztosított végső nyughelyet. Sarianidi szerint a rangot megillető kurgánépítés helyett Tillja Tepe választása és a temetkezés minimalizáltan egyszerű módja sietős kényszer megoldásnak vélhető – a fejedelmi családot váratlanul, ideiglenes szálláshelyén, talán dél-nyugat felé való migrációja során érhette utol a végzet. Elvben feltételezhető, hogy mindannyian egy epidémia, esetleg (mérgezéses) politikai gyilkosság áldozatai lettek, de ennél sokkal valószínűbb – bármennyire berzenkedünk is a gondolattól –, hogy egyes szkíta fejedelemségek vagy törzsszövetségek még az időszámítás utáni első évszázadokban is követték azt az ősi (suméreknél, keltáknál is ismeretes) hagyományt, amelynek során az elhalálozott uralkodót feleségei, ágyasai, sőt néhány szolgája is elkísérte (rituális [ön]gyilkosság keretében) másvilági birodalmába. Az Arany-hegyben nyugvók egyik feltevésre sem szolgálnak konkrét bizonyítékkal, korszerű vizsgálati módszerek alkalmazásával viszont egyszer nyilván kideríthetők lesznek a végzet drámai körülményei.

Sarianidi szerint a búcsúszertartás is lerövidítve és titokban (vagy máshol?) történhetett, a tradicionális több napos halotti tornak, fém főzőüstöknek és áldozati edényeknek ugyanis nem találták nyomát.  Leginkább ennek a sietős titokzatosságnak, valószínűleg egy éjszakai temetésnek tulajdonítható, hogy a sírhelyek előkelő és gazdag tulajdonosai nem estek a közeli kereskedőváros, a Kusán dinasztia idejében virágzó Emshi Tepe aranyéhes (vagy koldusszegény) sírrablóinak áldozatául. Két ezer évig valójában senki sem tudott a nyugvóhelyükről.

Éppen ezért rendkívüli pillanat lehetett, mikor Sarianidi és régészcsapata először pillantotta meg a gazdagon felékszerezett „Baktriai hercegnőt”, aki egyszerű fakoporsóban nyugodott durva ácsolatú deszkázattal bélelt sírhelyében. Régen elporladt fejdíszét (fátylát?), vagy talán a tunikája nyakkivágását a „Vízistent” ábrázoló vert aranylemezek díszítették. Egyik halántéka mellett szoláris jelképek és az örök megújulást jelképező, "szent" spirállal kombinált falevelek (alanti képünk), a másik mellett egy szoláris csónakot reprezentáló (párja veszett?) fülbevaló feküdt. Utóbbi a sumér Shu-bad királynő ékszerdobozából ismeretes csónak alakú függőkhöz, illetve a Fekete-tengertől északra és észak-keletre található falvak környéki (Volchans’ke, Novosilky), i.e. IV. századból való kurgánok fülbevalóihoz hasonló.

2. kép. Arany hajdísz: szoláris jelképek és sumér kulturális örökségként

az örök megújulást jelképező nyárfalevelek kompozíciója

A „hercegnő” 5 centiméteres átmérőjű, 5 szirmú virág-brosstűjének (5. kép a cikk végén) porzói helyén egy enyhén domborított türkizkő díszlett, arany foglalatú drágagyönggyel a közepén: a pont központú kör az egyik legrégebbi jel (írásjelként is), amely a „jó” fogalmát és folyót, forrást is jelent. Az uralkodói (vagy hercegi) pár közös megjelenése alkalmával ünnepi öltözékében és ékszereivel a Nap, Mithrasz-Heliosz (fia) és a Víz, Anahita (lánya) házassága révén az élet folyamatosságának biztos ígéretét szimbolizálhatta az alattvalók számára.  

Az elhalálozásakor 20-30 év közötti nő ruházatát (és nyilván a halotti leplét is) lemezszerű arany, valamint arany foglalatú drága- és féldrágakő díszítőelemek (bracteaták) százai ékesítették – legbőkezűbben a tunika nyak- és mellrészén, illetve hosszúra szabott ujjain. Napkorongos függőiről az örök megújulást jelentő rozetták, arany napvirágok csüngtek. Ilyen jellegű ékszereket, haj- és ruhadíszeket csak a „Nap Fiának” vagy a Nap isten földi helytartójának asszonya viselhetett. A káprázatos látvány csodálatot válthatott ki felfedezőiből – ahogy évtizedekkel később a Washingtoni kiállítás vitrinjei előtt tolongó látogatókból is.

Érdekes módon az egyébként igen színvonalas 300 oldalas kiállítási katalógus egyáltalán nem említi a fontos tényt, hogy a bracteaták dekoratív hatásukon kívül szimbolikus jelentőséggel is bírtak. A legkorábban nyugatra vándorolt, saját felsőbbrendű kultúrájukba és vélt vagy valós dicsőségükbe felejtkezett euro-centrikus népek érdektelenek az ősi kelet rejtjelei iránt, és nem tulajdonítanak jelentőséget beszédes ligatúráinak (összevont jelképeinek). Pedig ha semmi másért nem, azért érdemes lenne felkelteni irántuk a figyelmet, hogy rádöbbentsenek és elgondolkoztassanak, mennyi minden értéktelenedett el, semmisült meg vagy merült feledésbe, amit valamikor valósnak, fontosnak és örökkévalónak hittek.

Az Arany-hegy a szimbólumok gazdag tárházának bizonyult. (oldalsó képsor) Sírjaiban százszámra találták azt a színarany háromszöget, amely az örökéletűnek tartott Istennő ágyékaként a fogantatás szimbóluma (a suméroknál a „nő”, „női nem” írásjele) {1. díszítőelem}; az ünnepi ruházatokon mintasort képeztek a csúcsával szembehelyezett háromszögekből, amely „csokornyakkendőként” ismeretes, és az egyik legrégibb sumér jel (hegy, csúcs, csecs – az itt közölt ligatúra olvasata szerint is emlőket jelent) {2. díszítőelem}; kedvelt dekoratív elem az egy síkban ábrázolt 3 szirmú tulipán, az Ég Királynőjének szimbólumaként {3. díszítőelem} és a többféle fogazatú napkorong, közepén különböző rozettákkal és kettős szimmetriájú körrel {ezek egyike a 4. díszítőelem}; a szív alak Jankovics Marcell olvasata szerint “az apai magot hordozó herék" felülnézete {5. díszítőelem}; a rombusz alakzat pedig – amely az 1. számú sírban két szembe helyezkedő dupla spirál (teremtő/teremtés jel) között tűnik fel – a vulva stilizált megjelenítéseként a szaporodás és termékenység ősi jele, amelyet már a sumérek is az utódlással asszociáltak {a 6. díszítőelem ligatúra}.

Az 1. számú sír ruhadíszei közé tartozott még a közepén függőleges vonallal osztott, türkiz berakásos négyzet, amely a suméreknél és a szkítáknál is a „teljesség” jelképe volt, míg az összes sírban  legtöbbet alkalmazott  sima felületű arany korong Egyiptomban Ré napistent jelképezte, a szkítáknál viszont Mithrasz napistent.

A sztyeppék és szavannák nomád népeinek írástudatlan tömegei számára különösen nagy jelentőssége volt a szimbolikának, amely a korabeli rangjelzésen (”Nap és Hold fia”), üzenet közvetítésen („az istenek hatalmával bírok”), és egyéb jeladásokon túlmenően („az Istennőnél való közbenjárásom biztosítja az esőt”) fontos szerepet játszott a hagyományőrzésben, ami – a valóságalapú mítoszhoz hasonlóan – alapeleme az etnikai öntudatnak és a társadalmi kohéziónak. Sajnálatos módon még a magas színvonalú múzeumi ismeretterjesztés sem lép túl az ékszerek és a ruházat díszítőelemeinek puszta leírásán.

A szakértők egyelőre határozatlanok, vajon melyik Oxus folyón túlról érkező nomád nép, nemzetség vagy törzsszövetség vallhatta magáénak a hatalmi jelvényeivel és valószínűleg asszonyaival eltemetett uralkodót, vagy a trónszék várományosát. Annyi azonban már az első sír feltárásakor bizonyosnak látszott, hogy a „Baktriai hercegnő” felfedezése – akit szkíta szokásként egyik kezében pénzérmével indítottak a végső útra –, régészeti és antropológiai vonalon is megerősítette a történészek korlátozott bizonyítékon alapuló nézetét, miszerint a korábban görögök által kolonizált, majd függetlenné vált Baktria i. e. 130 körül vonuló nomád nemzetségek és törzsek támadása következtében omlott össze.  Sarianidi kétségbevonhatatlanul a „tett színhelyére” helyezte a királyi szkítákat.

A bronzkori és kora vaskori Baktria elit kurgánjaiban a helyi és az idegen kultúrák értékeit egyaránt érdemesnek tartották az örökkévalóságra, de mindezek csak nagyon ritkán voltak találhatók bolygatás nélküli, eredeti közegükben – sokkal inkább a heti nagypiacon vagy a városi bazárban. A sírrablók az arany és ezüst ékszereket és ruhadíszeket, bronz, arany és ezüst edényeket részben értékesítették, részben beolvasztották, részben viszont – évszázadokon keresztül a Selyem út igénybevételével – az akkor ismert világ minden tájára exportálták.

Ezért volt különleges szenzáció Tillja Tepe feltárása, ahol egy egész, eklektikusságában ritka múzeumi gyűjteményt találtak érintetlenül – többek között pártus, szkíta és római érméket, kínai kézitükröt, Anahitát ábrázoló ruhadíszt, Athénát ábrázoló köves gyűrűket, súlyát görög betűkkel jelző arany tárgyakat és egy türkizkővel díszített dél-szibériai stílusú tőrt – méghozzá abban a rétegben és pontosan abban a szituációban, ahogy annak idején a végtisztességet megadók elhelyezték. Mintha akkor, egyik napról a másikra megállt volna az idő.

 

Utólag rekonstruálni lehetett, hogy a sírokat átgondolt terv szerint vájták a beomlott falmaradványba: a férfi sírja (magasabbra helyezve) volt középen, míg az öt nőé (alárendelve) megközelítőleg köralakban, a dombszerűség lejtését is kihasználva kicsit előbbre vagy hátrébb helyezve. Nem kell különösebb képzelőerő annak feltételezésére, hogy a sírhelyeket az ősi pont központú kör jel alapján jelölték ki. A tradicionális elrendezés célja lehetett, hogy a férfiember (istenektől eredő) hatalma biztosítva legyen a túlvilágon is – természetesen a kötelező hierarchikus társadalmi rend betartásával. (A legkevesebb ékszer tulajdonosa, akit a régészek Hamupipőkének neveztek el, az 5 feltárt női sír közül [két sírt a tél beállta, majd a háborús évek miatt nem sikerült feltárni] a legtávolabbiban kapott helyet.)

*

Az uralkodó sírját körülvevő „bűvös”, talán szakrális női kör második magas rangú tagja egy 30-40 év közötti nő volt, aki bőrből vagy nemezből készült szkíta kucsmát viselt (oldalsó képünk).  Ez igen elterjedt és divatos volt az Ukrán sztyeppéktől az Altáj-hegységig. A szakák, kusánok, de még a távolabbi pártusok is előszeretettel viselték, és különböző rátétekkel díszítették, vagy tették egyénivé. Az asszony arcüregei mellett aranyszállal fűzött-csomózott, arany, türkiz és drágagyöngy felhasználásával készült hajdíszek vagy fülönfüggők hevertek, amelyeknek fő motívuma az első sírban találthoz hasonlóan egy nagyobb méretű hold sarló volt, kisebb, aranyszálakon csüngő napkorongokkal vagy a telihold szimbólumával. (A mágus hit szerint a szent tűz a Napból származott, a Hold viszont a bölcsesség otthona volt.)

Az évezredek óta halott asszony ékszerei közé tartozott még két vastag arany karkötő, amelyek tüzes (karneol) szemű, kushadt fülekkel és elnyújtott testtel vágtázó antilopokat mintáztak (nagyon hasonlót találtak többek között az Oxus kincsek között és a dél-orosz Dachiban); két dísztelen arany bokaperec; két Athéna istennőt ábrázoló gyűrű, és egy pár hellén hatást tükröző, figurálisan szimmetrikus arany kapocs (3. kép) a tunika fölött viselt mellény, palást vagy kepp összefogására. A dundi, koronás Cupido angyalkák kezükben – sumér átörökítésként – apró ivócsészét tartanak, és egy-egy óriásharcsán lovagolnak, amelynek farokuszonya az Istennő jelképeként ismeretes omega-tulipán motívum.

3. kép: aranyból készült mellény vagy palást kapocs az Oxus folyó óriásharcsáin lovagló angyalkákkal 

A „Baktriai hercegnőnél” magasabb rangúnak tűnő úrnő kabátkaszerű felsőrészének mandzsettáját szorgos kezek többsorosan díszítették, köztük egy kos fej és a katalógusban „piramisnak” nevezett (valójában Nanna holdistennő Urban épített zigguratját körvonalazó) mintasorral. A díszöltözék rétegei között halat, fejszét, kezet, lábfejet és gránátalmát mintázó amulettek lapultak. Az asszony ruházatának mellrészét díszítette az a „Kushán Aphroditenek” nevezett applikáció, amelyet esszénk első részében ismertettünk, az öltözék felett pedig, a mellkasán egy kínai eredetű (a Nap-kultusszal kapcsolatos) tükör nyugodott.

A kiállítási ismertető nem véletlenül tette címlapjára azt a párban talált halántékfüggőt (4. kép), amely valamikor az asszony arcát mintegy keretezve  rögvest mindenki tudtára adta, hogy rendkívüli személyiséggel van dolga. Már a függő mérete is jelentős, 12,5 cm hosszú és 6,5 cm széles, és a látványa – főalakja, világképe, színvilága és komplex jelrendszere – előkelő rangot és tekintélyt sugárzó.  A felfedezői által „Dragon Master” (Sárkány[ok] ura) nevet kapott központi figura egy hermafrodita istenalak(*2), uralkodó, vagy sámán-vezér, aki személyes közbenjárásával megfékezi a két oldalról támadó, parázsszemű sárkányokat – a világ romboló, gonosz erőit.

Feltűnő, hogy a főalak tartása és arckifejezése  nem fizikai, hanem szellemi kontrollt fejez ki. Összehúzott (az „ural-altáji fajt” jellemző ferdevágású) szeme, férfiasan keskeny ajka és széles arcberendezése fennkölt nyugalmat és rendíthetetlen hatalmi fölényt sugároz. A pártus-szkíta ábrázolás jellemzőjeként frontálisan megjelenített személy kissé hajlított könyökből, izomerő igénybevétele nélkül tartja kartávolságnyira a sárkányokat. Hajviselete a pártus-szkíta uralkodók megörökítéséhez hasonlóan vállig érő, fül magasságban és a nyakszirt táján dúsabbnak ábrázolt.  Fejdíszét a katalógus egy pazyryk sírlelethez, illetve egyes akhamenid (achaemenid) és szaszanida uralkodók koronájához hasonlítja.

4. kép: A washingtoni Nemzeti Művészeti Galéria 2008-as kiállítási ismertetőjének címlapja

Washingtonban a Sackler Galériában látható egy VII. századinak ítélt, szaszanidának elkönyvelt ezüst tányér, amelyen egy szkíta öltözéket viselő, lovaglócsizmás, jellegzetes szkíta hajviseletű uralkodó látható, amint Anahita istennő hatalmi szimbólumokkal ruházza fel. A Smithonian Intézet szakértői (*3) a katalógussal ellentétben úgy ítélték meg, hogy az uralkodó koronája annyira egyedi, „semmilyen szaszanida uralkodó koronájával nem azonosítható” – ennél azonban nem léptek tovább.  Vagy nem tudtak róla, vagy szándékosan nem akartak szkíta voltára utalni.

Tillja Tepe feltárása viszont azon feltevését látszik támogatni, miszerint a szaszanidának nyilvánított ezüst dísztányéron ábrázolt személy (a VII. századi datálás ellenére) szkíta származású uralkodó, ugyanis  az Arany-hegy sírjában talált ékszeren a központi alak koronája a Sackler Galéria tányérján megörökített „egyedi jellegű” uralkodói koronát idézi fel. A „Sárkány(ok) ura” a homlokán és koronája tetején is a Nap isten kör szimbólumát viseli.(*4) (A nagyobb szoláris kör egyben a felfüggesztést is szolgálja.) A Sackler Galéria dísztányérján az uralkodó koronadísze egy fogalmi ligatúra: a Nap a Hold karéjában helyezkedik el.

A régészek által adott név, „Dragon Master”, eleve férfinek ítélte a két halántékfüggő központi figuráját, holott a nőiesen karcsú derék, a termékenységre utalva hangsúlyozottan széles csípő, valamint a szoknyaszerű viselet androgíniára utalt. Évek kellettek hozzá, míg a klasszika-archeológia német származású professzora, Michael Pfrommer(*5) végül acantusz levelekből álló „szoknyának” minősítette az öltözék alsó részét.  A katalógus nem közli, hogy mi késztette erre a felismerésre.  A szkíta kulturális szimbólumokat ismerők számára azonban első ránézésre szembetűnő, hogy míg a felsőtest a Nap istent jeleníti meg (férfi alakjában), addig az alsótest a stilizált Omega jelben (rotációs tulipánban) rejlő Hold istennőt. További árulkodó jel Anahita(*6) jelenlétére a hármas szirom összetételű szoknya  türkizkék vízcseppekkel való díszítése. A tragikus sorsú költő és drámaíró, Frederico García Lorca jegyezte meg egyszer, milyen „ritkán fordul elő, hogy az életet az egyszerű és egyenes módon közelítjük meg: szemlélve és hallgatva (figyelőn). Pedig milyen könnyű dolog, igaz?”  Vagy talán mégsem?

A káoszt jelképező, leginkább hiéna fejűnek látszó mitikus szörnyek(*7) támadó hozzáállása, dinamizmusa, valószerűtlen hajlékonysága, furcsa fogatlansága, ugyanakkor túldíszítettsége és szoros csigavonalban végződő szarv kiképzése a pusztai népek intenzív fantáziájának, hiedelemvilágának és gazdag művészi kifejezésmódjának rendkívüli darabja. Az arany csillogásába felejtkezett XXI. századi szemlélő pillanatokra hallani véli a pusztai szél cibálására himbálódzó függők valamikor messzire röptetett, áthatóan csilingelő hangját. A küzdő feleket bonyolult láncrendszer kapcsolja össze, ami a zoroasztrizmus hitvilágára alapozottan azt közvetíti a néző felé, hogy soha nem tudnak szabadulni egymástól: a Jóság és a Gonoszság koegzisztenciája és egymás elleni harca örök.

*1  Volt, hogy egy egész ménest, több mint 400 lovat áldoztak és temettek el az uralkodóval.

*2  Az isteni androgínára (a kétneműség görög elnevezése) több ókori példa is ismeretes.  Az egyiptomi fáraó, Akhenaten például úgy fohászkodott Atonhoz, mint "apjához és anyjához". A görög Dionizosz isten "nőies-férfiként" ismeretes, akit gyermekkorában évekig kislányként neveltek. A Rig Védában szereplő Istennő, akinek neve Aditi (Végtelen), úgy jelenik meg, mint az istenek ősanyja, aki teremtő szimbiózisban él a hím nemű Dakshaval: „Adititől született Daksha és Dakshától született Aditi.”

*3  Ann  C. Gunter és Paul Jett: Ancient Iranian Metalwork

*4  Egy pártus szobrocskán az uralkodó bőrből vagy nemezből készült kucsmáján szintén napkorong ékeskedik. (Kép: Tábori László: Párthia. 44. oldal)

*5  2003-ban John Boardman azonos véleményre helyezkedett Pfrommer 1996-ban közölt nézetével

*6  Anahita, Cybele, Ishtar és Hathor mind Hold istennőként  tartott számon.

*7  Egy hasonló jellegű, szintén hiéna(?) fejű, fogatlan szájú, kunkori szarvú, szárnyas és furcsán deformált lábú mitikus szörnyet találtak az Oxus kincsek között – a hajdani türkiz kőberakások nélkül. Jellegzetes különbség, hogy az Oxus szörnynek hosszúra nőtt szamárfülei és kígyófarka van. Harris és Platzner szerint a hüllő altestű görög szörny Typhoeus (Typhon), amelyet Zeusz csak nagy nehézségek árán tudott legyőzni, az  Oxus szörny változata  – vagyis példa a szkíta-görög kulturális kölcsönhatásra. (Ezt a "kölcsönhatást" szakmai körökben ritkán szokták elismerni, helyette mindig görög ihletést, befolyást, hatást vagy éppen átvételt szoktak emlegetni.)

2008. december

5. kép: Baktriai hercegnő" brosstűje

©  2005-2009.  Minden jog fenntartva.

(Folytatás linkje)

Források:

Bolen, Jean Shinoda: Gods in Everyman. San Francisco, 1989. Harper&Row Publishers

Collon, Dominique: Ancient Near Eastern Art. Berkeley, Los Angeles, 1995. University of California Press

Gibson, Ian: The Death of Lorca. Chicago. 1973. J. Philip O’Hara, Inc.

Gunter C., Ann - Jett, Paul: Ancient Iranian Metalwork

Harris, Stephen L. – Platzner Gloria: Classical Mythology. USA, 1998. Mayfield Publishing Company.

Hiebert, Fredrik –  Cambon, Pierre: Afghanistan – Hidden Treasures from the National Museum, Kabul. Washington, D.C. 2008. National Geographic Society

Jankovics, Marcell:  A fa mitológiája. Budapest, 1998. Csokonai kiadó.

Jankovics, Marcell:  Book of the Sun. New Jersey, 2001. Center for Hungarian Studies and Publication Inc.

Tábori, László:  Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia. Budapest, 2003.  Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó

Tomasevic, Mebojsa-Bato: Soviet Union.  New York, 1989. Mallard Press

Varga, Csaba: Jel, jel, jel. Budapest, 2001. Fríg Kiadó

Wonders of the Ancient World. National Geographic Atlas of Archeology. Washington, D.C., 1994. National Geographic Society

Addenda:

The samanic psyche is very often that of an androgyne -- a male-female, as Dionysus was described as "man-womanish", and called "the womanly one". Catholic priests, whose sacramental function is to mediate between the invisible world and the visible world, to this day often wear vestments that are dresses. Apparently psychological androgyny, the inward experience of both masculine and feminine perceptions, is a key to entering this realm. (Jean Shinoda Bolen, M.D.: Gods in Everyman)  

A második említésre méltó tanulság összefügg azzal a kérdéssel: kikkel álltak rokonságban és kiknek léptek örökébe a heftaliták Baktriában és Indiában? Mértékadó tudósok, mint pl. Stein Aurél[2] is és az ehhez a kötethez Előszót írt Bárdi László is azt vallják, hogy a da-yuechi, azaz a nagy yuechi néppel, azaz a nép öt törzsét egyesítő kusán törzzsel, akiket a görögök “indo-szkíták”-nak neveztek, s az indiai történészek is átvették ezt a megnevezést. A kusánon kívül a másik négy törzs neve a következő: szakaraul, paszian, tokhár /ez a türk név változata/ és ászio. Az első törzs nevének szanszkrítul van értelme: szaka=szkíta, raul=király /a rao szó változata/, tehát “szkíta király”, vagy “királyi szkíták”. Mégsem ez a törzs került ki győztesen, hanem a már említett kusánok. A yuechik Kína észak-nyugati határvidékéről származtak, majd Kr.e. a 2-ik században az Oxuszig vonultak, s elfoglalták a folyótól délre eső területeket, utána az addig görög fennhatóság alatt álló Baktriát, s a Kabul folyó völgyét. Kb. Kr. e. 25-ben pedig India északi, észak-nyugati területét. Ettől kezdve jelentős tényezőkké váltak a térségben. (Dr. Aradi Éva: A hunok Indiában – A heftaliták története. Utószó)

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.)  Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára