Kunágota titka - Szkítiától Maghrebig

Forrás: Tóth Gyula

   Szkítiától Maghrebig

Kunágota titka

https://maghreb.blog.hu/2019/02/02/kunagota_421?fbclid=IwAR1NGZf8ZirK7LUAKXPfH3XBr2w_2elqlayzQBR7aBx61Um90670ly4mTgo

2018 januárjának legelső napján egy érdekes üzenetet találtam elektronikus postaládámban. Az üzenet írója egy bizonyos Éva volt, aki levelével a Gutkeled nemzetségről írt gondolataimhoz szeretett volna egy újabb adalékot szolgáltatni. Ahogy azonban az ilyenkor lenni szokott, ez a rövid, néhány soros üzenet tartalmazott egy szinte csak mellékesen, zárójelben odavetett szót, egy nevet, ami később gondolatok és új felismerések egész lavináját indította el bennem, és hatalmas megerősítését jelentette mindannak, amit a keresztény Európa hun kezdeteiről a korábbi fejezetekben feltártunk. Ez a név nem más volt, mint egyik településünk neve: Kunágota.

Éva üzenete így szólt:

„Tisztelt Tóth Gyula!

Köszönjük értékes gondolatait! Tennék egy kis mozaikot talán a témához. Békés megyében Dombegyháza környékén számos Atilla-mondát gyűjtöttek. A település mellett találtak egy Szt. Kingednek tulajdonított kolostort, ill. csak nyomait. A művészettörténészek tudtommal a mai napig nem tudják ki volt a XI. sz-i Kinged. Erről a neten is található némi anyag. A napokban hallottam (erről anyagom nincs), hogy a környéken találtak kb. száz éve 1,5 kg skót aranypénzt. (Közeli település Kunágota)

Tisztelettel, Éva”

Akik olvasták a Gutkeled nemzetség eredetéről írt tanulmányomat azok talán még emlékeznek, hogy nyomozásunkat a Nyáry Krisztina naplójában megörökített családi hagyomány alapján kezdtük meg. Ez a nyomozás hamarosan megdöbbentő eredményre vezetett, amely a nemzetség eredetét teljesen új megvilágításba helyezte. A Gutkeledeket végül Vasbordájú Edmund angolszász király Magyarországra menekült fiaihoz, és rajtuk keresztül Attila idősebbik fiához, Aladárhoz vezettük vissza. Nyáry Krisztina naplójában a következőképp olvastuk a történetet:

„Volt egy Edmundus nevő angliai király, Eduardus angliai királynak unokája, öregebbik Edmundusnak penig a fia, ki az is angliai király volt. Az megírt Edmundusnak halála történvén circa annum dni 998, maradott két fia: Edmundus és Eduardus, ezen két királyfiak egy Canutus nevő Anglia napnyugoti részének királyátúl kiűzettetvén Angliábúl, jöttek Pannóniában, azaz Magyarországban Henric császár és Szent István magyarországi király ideiben. Ezen ifjabbik Edmundusnak fia volt Ottó, amely elsőben adta Szent István szolgálatjára magát...”

Ez a Nyáry Krisztina idején még elevenen élő családi emlékezet tehát azt az Ottót nevezte meg a Gutkeled nemzetség ősének, aki Vasbordájú Edmund angol király unokája volt, és aki - amint olvastuk: "elsőben adta Szent István szolgálatjára magát". Ahogy arra a korábbi fejezetekben is utaltam, a dán hódítás elől Magyarországra menekült angolszász királyfiak életének és későbbi sorsának gazdag irodalma van. Tudjuk, hogy Száműzött Eduárd később feleségül vette István király lányát, Ágotát, majd Hitvalló Eduárd hívására feleségével és három gyermekével megkísérelt visszatérni Angliába. Lánya, Margit a skótok legendás királynéja lett és Skóciai Szent Margit néven vonult be a történelembe. Száműzött Eduárd testvéréről, Edmundról azonban már jóval kevesebbet tudunk. Fiáról, Ottóról pedig szinte semmit. Az egyetlen forrás, amely említést tesz róla Nyáry Krisztina naplója.

Mivel semmi arra utaló információ nem áll rendelkezésünkre, hogy Edmund vagy fia Ottó valaha is megkíséreltek volna visszatérni Angliába, könnyen feltételezhető, hogy mindketten Magyarországon élték le az életüket, itt haltak meg és itt is temették el őket. Annál is inkább, mivel Ottóról úgy olvastuk, hogy Szent István királyunk szolgálatjára adta magát. Ezen a ponton kezdenek tehát érdekesé válni a Dombegyháza környékén gyűjtött Attila-mondák, az állítólag ott talált skót aranypénzek, és a Szent Kingednek tulajdonított kolostor. Na de ki volt az a Szent Kinged?

A Dombegyház története című Zsóri József által 2009-ben összeállított tanulmányból a következőket tudjuk meg:

"Valószínűleg a Kárpát-medence legrégebbi kultúrtörténeti emlékei a kunhalmok, egyesek szerint hunhalmok. Egy ilyen dombon épülhetett fel minden bizonnyal az Árpádkorban annak a településnek a temploma, amelyről a falut „domb-egyház”-nak nevezték el. (Ez a „10 falu temploma” lehetett.) A község északi részén a kevermesi út mellett található az a 8-10 méter magas, feketeföldű domb, amelyen a helybeliek szerint a Kolostor emelkedett. Így lett a neve Kolostordomb. Ezt a dombot egyesek Attila-dombnak is nevezik. (Romjai ma is megtalálhatók.) 1936-ban dr. Nagy Zoltán dombegyházi származású múzeumigazgató végzett ásatást. Szerinte a dombon a XI-XII. században a Szent Kinged kolostor állt.

(Megjegyzés: Bajnai Beke István szerint, aki A Dombegyházi Katolikus Egyházközség története címő könyv szerzője, könyvében a következőket írja: „Valószínűleg téves az elnevezés, mert a szentek jegyzéke vagy a martyrologium nem ismer ilyen nevő szentet. Inkább lehetséges, hogy Szent Kilián vértanú nevéről van szó. Szent Kilián ír származású hittérítő volt, aki Kr.u. 689-ben halt vértanúhalált a mai Würtzburg környékén. Ismeretesek az Árpád-házi királyok ír kapcsolataik, sőt jelentősek voltak német-bajor kapcsolataik is. Ily módon kerülhetett a magyar királyság területére Szent Kilián kultusza, s ez a népnyelvben alakulhatott át többszörösen. Az is elfogadható magyarázat, hogy nyugati bencés szerzetesek hozták magukkal a Szent tiszteletét, amely az azt követő évszázadokban eljellegtelenedett.”

(Az én véleményem szerint a Kinged falu és a Szent Kinged kolostor elnevezés Szent Kinga nevéből származik, a népnyelvben Kingedre alakulva. — Szent Kinga IV. Béla királyunk egyik gyermeke volt.)"

Látható tehát, hogy a kutatók között messze nincs konszenzus Szent Kinged kilétével kapcsolatosan. Vannak, akik Szent Kilián kultuszát vélik felfedezni e névben, mások Szent Kinga nevéből eredeztetik azt. Igaza volt tehát a levélírónak:

"A művészettörténészek tudtommal a mai napig nem tudják ki volt a XI. sz-i Kinged."

Ezen a ponton azonban tegyünk egy kis kitérőt. Néhány évvel ezelőtt, amikor a Gutkeled nemzetséggel foglalkoztam, feltűnt a különféle Gutkeled családnevek egy érdekes sajátossága. Egy darabig terveztem ugyan, hogy egyszer majd ezt a sajátosságot is alaposabb vizsgálat alá vetem és egy tanulmány formájában majd közzéteszem ezzel kapcsolatos gondolataimat, ez azonban mindeddig nem történt meg. Most legyen elég annyi, hogy e családnevek között rendre felbukkan néhány olyan név is, amely egyértelműen az "apa" illetve "atya" szavainkkal áll kapcsolatban, azokból eredeztethető.

Kezdjük mindjárt a Sárvármonostori főággal. Ennek egyik ága az Apaj - István bán ág nevet viseli. Itt máris figyeljünk fel az Apaj névre. Ezen az ágon belül felbukkan egy szintén sokatmondó családnév: raszinjakeresztúri Apajfi család. A Farkas ágon belül találkozunk egy Atyai családdal, a Tiba ágon belül úgyszintén van egy Atyai család, de ugyanott felbukkan egy Apagyi család is. Végül az Egyedmonostori ágon belül az Adonyi család zárja a sort. De én a magam részéről e felsorolás után megemlíteném még az ugyancsak Gutkeled családból származó nagy költőnk, Ady Endre nevét is. Tehát figyeljük meg: Apaj, Apajfi, Atyai, Apagyi, Adonyi, Ady. Miért érdekes ez a mi szempontunkból? Nos azért, mert már az Angolok és Saxonok c. fejezetben is felfigyeltünk egy érdekességre:

"...mint láttuk az Ed név is meglehetősen gyakran felbukkant angol királyok neveiben. Mint tudjuk Ed és Edömén Attila unokái, Csaba fiai voltak, s így joggal feltételezhetjük, hogy a hunok között gyakori volt ez az elnevezés. A rengeteg Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar szintén egyértelmű jele annak, hogy az anglosaxon hódítók valójában hunok, azaz magyarok voltak."

Ezen a ponton kezdett lassan derengeni, hogy ezek a nevek a sok-sok változatos formájuk ellenére valójában mind ugyanazt a jelentéstartalmat hordozzák, eredetük azonos. A Cerdic házból származó angolszász királyok nevei, akárcsak magyarországi Gutkeled családok jó részének nevei gyakorlatilag közös tőről fakadnak, jelentésük azonos. Valamennyi az ATYA, illetve APA szavunkból ered. És ez egyáltalán nem véletlen. Korábbi kutatásaink során arra a megdöbbentő felismerésre jutottunk, hogy az angolszász Cerdic ház éppúgy mint a magyar Gutkeled nemzetség végső soron a hatalmas Attilától, Isten ostorától, a földkerekség ijedelmétől származik. Az "Attila hun király" c. Wikipédia szócikk pedig a következőket írja Attila nevének jelentéséről:

"Az atta+ila (atya+kicsinyítő képző) összetételének tartják általában, jelentése a gót nyelvben atyácska, tiszteletreméltó apa, uralkodó. (...) Egy másik elmélet pedig az Attila név török eredetét próbálja bizonyítani, ugyanis elképzelhető, hogy az „ata” (atya) és az „il” (föld) szóból származik – neve így „föld atyát” jelent."

Vegyük tehát észre, hogy akár a gót, akár a török magyarázatot fogadjuk is el, Attila neve így is meg úgy is ATYA jelentéstartalmat hordoz. A népszerűbb gót elmélet szerint Attila nevében az atya jelentésű ATTA szó ILA kicsinyítőképzővel ellátott, becéző alakját figyelhetjük meg. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy azok az Attilától származó történelmi családok, amelyek akár Angolhonban akár Magyarhonban a későbbi századok során tovább vitték Isten ostorának hatalmas örökségét, nevükben is megőrizték az Attilától való származásuk emlékét. A magyar Apaj, Apajfi, Atyai, Apagyi, Adonyi és Ady nevek, akárcsak az angol Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar nevek ugyanannak a hatalmas uralkodónak, a nagy Attilának a nevét vitték tovább. Már említettük korábban a magyar nemzeti krónikákban Attila unokáiként felbukkanó Ed és Edömén neveket is. De én ide sorolnám magának Csabának a nevét is, amely könnyen lehet, hogy szintén az ATYA, APA szavunkat tartalmazza. Árpádházi királyaink között felbukkan továbbá Aba Sámuel is, akinek a neve szintén önmagáért beszél.

De hogyan kapcsolódik ez a jelenség a mai tanulmányunk fő témájához? Nos úgy, hogy meggyőződésem szerint a fent említett nevek sorába szervesen illeszkedik egy másik jól ismert név is. Ez a név pedig nem más, mint az Ottó. A fenti összefüggések fényében egycsapásra megérthetjük, hogy Vasbordájú Edmund angolszász király unokáját, akit Nyáry Krisztina naplója a Gutkeled nemzetség őseként azonosít, miért hívták éppen Ottónak! De megérthetjük azt is, hogy az elmúlt évszázadokban az európai uralkodó dinasztiák dicső sarjai miért választották e nevet oly gyakran. Hovatovább rövid időn belül mindjárt négy (!) német-római császár is viselte ezt a nevet! Ha tudjuk azt, hogy ez a név valójában Attila nevének egyik alakváltozata, teljesen érthetővé válik ez a jelenség. Olyannyira közös e két név eredete, hogy a Wikipédia az "Ottó" címszó alatt e név becézett alakjai között felsorolja az Odiló és Otelló változatokat is, amelyek így, ebben a formában valóban kísértetiesen emlékeztetnek nagy királyunk nevére.

Játsszunk tehát el egy kicsit ezekkel a nevekkel! Az az "atya" jelentéstartalommal bíró szó, ami Attila nevében még ATTA formában jelent meg, az a későbbiekben ED, EDE vagy akár OTTO formában is felbukkanhatott és számtalan különféle, de jól felismerhető változatban létezhetett. Ezek után úgy gondolom nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy az angolszász ED név és a Nyáry Krisztina által említett OTTO név valójában azonos. Így pedig egycsapásra megérthetjük a Dombegyház környékén egykor létezett Szent Kinged kolostor nevének jelentését is! E névnek természetesen semmi köze sincs sem Szent Kingához, sem pedig Szent Kiliánhoz. Ez a kolostor egy OTTO vagy ED nevű nagy megbecsülésnek örvendő személyről kapta a nevét, aki angolszász királyi származással büszkélkedhetett, vagyis KING volt. Ez a kolostor a szent emlékű Ed (Ottó) királyfi tiszteletére épült, ezért kapta a Kinged nevet.

A szemfüles olvasónak azonban bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy jelen tanulmányom címe nem "Kinged", hanem "Kunágota". Eddig jóformán csak a Kinged név megfejtésére összpontosítottunk és egy szó sem esett Kunágotáról. Kunágota egy Dombegyházhoz és természetesen a Szent Kinged kolostorhoz közeli település. Ahogy azt a felvezető olvasói levélben is olvashattuk, a skót aranypénzeket, amelyeknek feltehetően köze lehet az angolszász királyfiak és így a Gutkeledek eredetéhez, Kunágota közelében találták. Érdekes, hogy az olvasói levél írója csupán csak zárójelben tett említést Kunágotáról, pedig nevének a jelentősége ennél sokkalta nagyobb!

Mielőtt tovább mennénk, feltétlenül tudnunk kell, hogy Kunágota neve viszonylag késői. Ezt a nevet Szilágyi Mihály, Mátyás király nagybátyja adta az akkor újonnan létesült településnek. De olvassuk a részleteket Kovács József "Kunágota elnevezéséről és alapításának évéről" c. 2011-ben keletkezett munkájából:

"Kunágota (Kwnagatha), neve először 1461. május 30-án kerül említésre az Aradi Káptalan által kiállított oklevélben. (...) A Káptalan, ebben az időben közjegyzői feladatokat is ellátott. Ekkor rögzítette, hogy a környékbeli tanúk kijelentése alapján Horogszegi Szilágyi Mihály a király (Mátyás) nagybátyja Szilas (Zylas) nevű település lakóit, mely Maróthy Lajos és Mátyás birtoka volt, elhajtotta, és egy új helyre költöztette. Az új települést pedig Kunágotának nevezte el. A tanúk erre az eseményre visszaemlékeznek. (...) Szilágyi Mihály féktelen természetű ember volt. Mátyás is elfogatta egy az ellene szőtt összeesküvés miatt, később azonban kibékültek. (...) Kunágota erőszakos telepítése nem egyedüli akciója volt Szilágyi Mihálynak."

Szilágyi Mihály tehát kiszemelte magának Szilas települést, a lakóit egyszerűen elzavarta onnan és új helyre költöztette őket. Ez az új település kapta később Szilágyi Mihálytól a Kunágota nevet. Természetszerűen merül fel a kérdés: Miért adta Szilágyi Mihály éppen a Kunágota elnevezést az új településnek? Ezzel kapcsolatban olvassuk tovább Kovács József írását:

"Hogy miért kapta a Kunágota nevet a település, csak következtethetünk. A kun előtag a falu elnevezésében a népre utalhat. A tatárdúlást követően a XIII. században a megye elnéptelenedett. IV. Béla, majd IV. (Kun) László az elnéptelenedett vidékre kunokat telepített. Ő maga azonban 1280-ban kénytelen volt kiűzni őket a területről, de később visszatelepítette őket. Borovszky Samu a következőket írja: Kún-Ágota neve arra látszik mutatni, hogy a kúnok telepítették. Borovszky még nem ismeri az 1461-es oklevelet. Lehetséges, hogy a Szilasról áttelepített jobbágyok kun eredetűek voltak. A kun kapcsolatra egy másik magyarázat is adódhat. Maga a Hunyadi család is kun eredetű volt, bár ez mindmáig vitatott. Vannak, akik székely eredetre is hivatkoznak, vagy másra."

Kovács József tehát kezdi a dolog könnyebben megválaszolható részével. A "Kun-" előtag nála értelemszerűen "kun" jelentéstartalommal bír, mi mást is jelenthetne! Ez a megoldás oly magától értetődő, hogy nem is veszteget rá több szót, folytatja a településnév nehezebben megfejthető részével:

"Egy jelentős szempont feltűnik Szent Ágotával kapcsolatban is. A középkorban az ereklyék tisztelete népszerű volt az Egyházban. (...) A közeli Aradon nagy tiszteletben állt Szent Ágota vértanú ereklyéje. Szent Ágota 230 körül a szicíliai Cataniában született és 250-ben halt vértanúhalált szülővárosában. A keresztény ókor egyik legnagyobb szentje."

Ezután Kovács hivatkozik Juhász Kálmánra, a Csanádi Egyházmegye történetírójára, aki a következőket írta:

"Gazdagon díszített kéz alakú ezüst-tartóban őrizte az aradi egyház Szent Ágota karcsontját. Midőn a török betörésének híre félelembe ejtette a lakosságot, (1439) ezt az ereklyét ideiglenesen a nagyváradi székesegyházban helyezték el. Rómában is tudtak arról, hogy Aradon Szent-Ágota ereklyéit őrzik."

Majd Bunyitai Vince "A Váradi Püspökség története" c. munkájából a következőket idézi:

"Ivanics kanonok feljegyzése Szent László fején kívül egyéb ereklyéket is említ, anélkül azonban, hogy azokat, egynek kivételével, névleg felsorolnák. Ezen egy Szent - Ágota karja szintén ezüst s gazdagon díszített kézalakú tartóban. Tulajdonképpen az aradi társaskáptalani egyház birtoka, honnat csak biztosabb megőrzés végett hozatott át a váradi székesegyházba, mert eredeti helyén a törökök gyakori beütései miatt veszélyeztetve volt. Mikor történt az áthozatal? Feljegyezve nem találjuk, de bizonyos, hogy 1443-ban már Váradon létezett s a többi ereklyékkel együtt közel járt az megsemmisüléshez. E körülmény valószínűleg csak sietteté az ereklye visszavitelét s pár évvel utóbb, 1457-ben már csakugyan ismét az aradi egyházban találjuk."

Végül Kovács levonja a teljesen egyértelmű következtetést Kunágota nevével kapcsolatban:

"Az ereklye Aradról Váradra (1439-1443) és Váradról Aradra (1457) való szállítása nagy valószínűséggel a település területén keresztül haladt, melyet Szilágyi Mihály ezen időszakban alapíthatott. Maga a puszta tény is lehet ok az elnevezésre (mármint az ereklye áthaladása), de lehet, hogy az ereklyével megpihentek a településen, vagy számunkra ismeretlen esemény játszhatott közre, dokumentumok hiányában nem deríthető ki. Így a falu elnevezésében az Ágota név eredetét nagy valószínűséggel Szent Ágota ereklyéjéhez lehet kapcsolni, aki egyben valószínűleg a falu templomának védőszentje is volt."

Minden egyben van tehát, összeállt a történet! Szilágyi Mihály épp akkor alapítja meg Kunágota települést a Szilasról elzavart kun eredetű lakosság számára, amikor Szent Ágota ereklyéjét Aradról Váradra, illetve Váradról Aradra szállítják. Mivel azonban az út hosszú, és valahol út közben muszáj megpihenni, nyilván a későbbi Kunágota közelében pihentek meg, amiről Szilágyi Mihály végül elnevezte az új települést. Ez a történet azonban amilyen frappáns, legalább annyira bizonytalan. Figyeljük meg a fenti idézetet egy kicsit jobban: "nagy valószínűséggel", "alapíthatott", "de lehet, hogy", "számunkra ismeretlen esemény játszhatott közre", "dokumentumok hiányában nem deríthető ki", "nagy valószínűséggel", "valószínűleg". Túl sok ez a bizonytalanság egy ilyen rövid idézethez képest!

És ez a bizonytalanság nem véletlen. Akármilyen magától értetődőnek is tűnik a fenti megfejtés, Kunágota nevével kapcsolatosan eddig mindenki figyelmen kívül hagyott egy korántsem elhanyagolható körülményt. Mégpedig azt, hogy a település Szent Kinged kolostorának közvetlen szomszédságában épült! Elég csak egymás mellé tenni e két elnevezést, hogy az értő szem azonnal felismerje a lényegi azonosságot:

King – Ed

Kunág – Ota

A mássalhangzó torlódás szabályszerűségeit figyelembe véve e két alak szinte azonosnak tekinthető. A nevek végén szereplő ED vagy OTA ugyanaz a Gutkeled nevekre jellemző név, amellyel a fentiekben már részletesen foglalkoztunk. Míg az első változat az angolosabban csengő ED nevet tartalmazza, addig a második a számunkra ismerősebben csengő és Nyáry Krisztina naplójában is megörökített Ottó névhez áll közelebb. Ha azonban megvizsgáljuk ezen összetett nevek első tagját is, az eredmény már sokkal, de sokkal tovább vezet minket!

Ha ugyanis a KING és a KUNÁG valójában ugyanaz a szó, és a KING jelentése „király” ... akkor vajon mi mást jelenthetne a KUNÁG, ha nem ugyanazt! Vegyük észre, hogy ez a két szó a mássalhangzó torlódást is figyelembe véve gyakorlatilag azonos! Ha pedig ez az okfejtés kétségeket ébresztene a tisztelt olvasóban, hadd hozzam ide e névnek egy másik ismerős formáját is, ezúttal a német nyelvből: KŐNIG! Ugyanaz a jelentés, csaknem ugyanaz a forma.

Szilágyi Mihály tehát nem az áttelepített lakosság kun eredete és nem is a váradi Szent Ágota-ereklye miatt nevezte el az újonnan alapított települést Kunágotának. Hanem bizony a közelben lévő Kinged kolostorról, mégpedig ugyanannak a névnek egy teljesebb, archaikusabb formáját felhasználva, amely abban az időben még ismert lehetett.

Ez viszont újabb megdöbbentő felismerésre vezet bennünket. Ugyanis mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy Európa nyugati felének nemes uralkodói, az angolszász kingek és a német kőnigek azért viselhették ezt a királyi címet és titulust, mert kezdetben valamennyien Attila kapitányai voltak és a hunok ágából származtak! A KUNÁG – KŐNIG - KING elnevezések ugyanis éppen erre utalnak!

Az elmúlt sok-sok év alatt, ahogy történelmünk frissen feltárt mozaikkockái lassan egymás mellé kerültek, egy hatalmas, összefüggő, koherens és konzisztens képet kezdtek kirajzolni Kárpát medencei történelmünk kezdeteiről. Attila hatalmas vállalkozásáról, amely elsöprő erejű hadjárataival egy új korszak kezdetét jelentette: a keresztény Európa korszakának kezdetét. Teljesen világossá vált, hogy Attila nem csak Kárpát medencei magyarság számára vált atyává, de az egész kontinens számára is. Szerte Európában, Spanyolhontól Frankhonig, Angolhontól Magyarhonig nemes hun családok, egykori hun kapitányok és azok leszármazottai fogtak hozzá a Római iga alól felszabadult népek állammá, országgá és nemzetté szervezéséhez. Az ő királyi, arisztokratikus előjogaik egyetlen forrása, az ő uralkodásuk minden jogalapja Attila hőstette és a hun származásuk ténye volt. Attól váltak kingekké és kőnigekké, hogy hun ágból származtak. Abból a dicső hun nemzetből sarjadtak, amely Isten kegyelméből megszabadította a kontinens népeit a lidércnyomásként rátelepedő keresztényüldöző központosított szuperhatalomtól.

Ezen a ponton felsejlik bennem gyönyörű ősi mondánk, Emese álma. Régóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez a monda némileg régebbi, és valamivel korábban keletkezett, mint ahogy azt általában tudni véljük. Noha hagyományosan a történet Árpád apja, Álmos csodálatos születésének körülményeit írja le, nekem mégis az az érzésem, hogy egy néhány generációval korábbi kontextusba visszahelyezve sokkal teljesebb értelmet nyer. Mindez ugyanis sokkal jobban illik arra a hatalmas vállalásra, amely során a hun seregek Attila vezetésével nyugat felé törtek. Anonymus Gestájának harmadik fejezete így ismerteti a történetet:

„Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent –, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!”

A legfontosabb mondat a fenti idézetből magának az álomnak a leírása:

"...teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el."

Amikor ezeket a szavakat olvassuk, hajlamosak vagyunk csupán későbbi Kárpát medencei magyar hazánkra gondolni, és az Emese ágyékából fakadó dicső királyokban Árpád-házi uralkodóinkat felismerni. Ha azonban ezt az álmot pár generációval korábbi kontextusba helyezzük vissza, és Attila nyugatra törő seregeiben felismerjük ezt a nyugat felé törő fénylő folyamot, akkor egyúttal az is megérthetjük, hogy ez a folyam sokkal nagyobb, sokkal szélesebb és sokkal fénylőbb annál, hogy pusztán csak Árpád házi királyainkra utaljon. Emese álmában hirtelen felfedezzük Attila álmát. Királyokká lett kapitányaiban pedig a fénylő folyamot, amely ezer esztendőn keresztül adott dicső kingeket és kőnigeket Európának.

Rev. Dr. Mihály Ferenc: ISTEN OSTORA

Rabindranath Tagore India Nobel díjas költője mondta:  „2000 év előtt a magyarok ősei egy földön laktak az én őseimmel s ezek az emlékek mély lelki rokonságot teremtettek kettőjük között.  Tudom, hogy a magyarok ősei Árpád vezérletével jöttek ki Ázsiából, hogy Atilla volt az önök őseinek, a hunoknak nagy fejedelme.  Az én nemzetem, mint egy 400-évig élt fehér-hun tehát magyar uralom alatt s így kétségtelen, hogy közöttünk történelmi kapcsolat van.”

A magyar naptárak január hetedikére Atilla névnapot jeleznek.  Illő tehát, hogy – évszázados mulasztást pótolva – a hozzá legközelebb eső vasárnapot Atilla-napként megünnepeljük és megvizsgáljuk, hogy ki volt Atilla, a hunok nagy fejedelme, a császár, akit királyok szolgáltak.

            Ki volt az a Nagy Atilla, akit a nyugati kereszténynek nevezett irodalom csak gyalázkodva emleget és a magyar iskolai történelem könyvek is csak pár szóval emlékeztek meg róla, a több nyelvet beszélő, író és olvasó Hun-magyar fejedelemről, de az írni-olvasni nem tudó frank királyról, Nagy Károly-ról, oldalakon át ömledeznek.

            Tudjuk, hogy évezredünk első három századában – keresztény hitre való térítés örve alatt – írott emlékeinket elégették és így őseinknek I. István királyunk előtti kereszténységéről – mert ők nem római, hanem keleti, bizánci keresztények voltak – alig tudunk valamit.  De már a romok és a temetők beszélnek.  Pusztaszeren már kiásták olyan templom és hozzátartozó épületek romjait, amelyek 300 évvel idősebbek mint az u. n. „Honfoglalás” honújjászervezés és a körtvélyesi (ma Pusztaszer) alkotmányozó országgyűlés.

            Mostanában több történész állítja, hogy Árpád papkirályunk, sőt Atilla, az Isten Ostora is keresztények voltak.

            Az „ÁRPÁD NAPOT” immár tíz év óta megünnepeljük nemzeti ünnepként.  Illő tehát, hogy a hun-magyarok nagy királyának napját nemzeti ünnepünknek tekintsük és megünnepeljük, mint ATILLA NAPOT.

            Frederich H. Martens: Romance of Evolution c. történelmi művében ATILLÁ-ról elég tömören értekezik, de amit mond, az nagyon érdekes és igen tanulságos.

            Martens azzal kezdi, hogy két lovas beszélgetve haladt a Dunamentén.  Az egyik volt a római Orestes, míg a másik egy a Keleti Tenger partjáról való barbár (szakállós) Edekó, Atilla egyik vazallusa.

            Amint kitűnt a két lovas Atilla esküvőjére igyekezett.

            „Miért igyekszel Te az esküvőre?” kérdezte Orestes.

            „Mert nem merek távol maradni, mint ahogy – azt hiszem – a burgundi hercegnő – Ildikó, a burgundi király leánya sem mondhatott nemet, amikor Atilla feleségül kérte.” Felelte Edekó.

            „Miféle misztérikus ember ez az Atilla?  Keletről jött és az én népem úgy tartja, hogy a hunok varázslóknak és boszorkányoknak gyermekei, akik szintén keleten születtek.  Azt is mondják, hogy Atilla az Isten Ostora.”

            „De Ildikó a burgundi királylány keresztény, akivel Atilla meg fog esküdni.  Nemde?”

            „Igen, de ez Atillát nem zavarja.  Atillának nincs vallása.  Node valamilyen vallásának mégis csak kell lennie, ha Isten Ostorának hívja magát és ragaszkodik hozzá, hogy ő birtokolja Hadur kardját.”

            „Formaságok őt nem zavarják, hiszen az ő első minisztere egy keresztény görög, Onegesius.”

            „Hát, furcsa ember. Ahelyett, hogy megdönteni Rómát és Konstantinápolyt, inkább a Fövényes Partokat keresi.”

            „Úgy látszik, azért szereti, mert emlékezteti őt keleti hazájának steppéire.”

            Két nappal később a két lovas Atillánál volt.

            Ezután Martens leírja Atilla udvartartását, ismerteti fiait.  Főleg a hunok hadfelszereléseit, fegyvereit, álarcos sisakjait, amelyik különböző állat fejekhez hasonlítottak.  Némelyik egészen ijesztő volt.  Ezek miatt vélték a nyugati „művelt” népek varázslók és boszorkányok fiainak.

            Minket inkább az érdekel, amit Martens Ildikó szerepéről ír, aki miután megismerkedett a mellé rendelt rabszolganővel, kötőtűt kért a lánytól, mert mint mondta, szeretne kötögetni.

            Amikor Ildikó a jó nagy kötőtűt megkapta, megjelent a szobában egy törpe szolga és egy írást adott át a rabszolganőnek.  Mire a rabszolganő visszakérte Ildikótól a kötőtűt mondván, hogy hegyesebbet add helyette.  Erre Ildikó kérte, hogy mutassa meg neki az írást, mire a lány azt válaszolta, hogy úgy se értené meg.  De az van benne, hogy a házasság megkötése után Atilla Honoriát, Valentin császár leányát feleségül (veszi), őket mindkettőjüket elégetteti.[1] A lány Ildikó nyakába borulva sírt és remegett.

            „Élesítsd meg a tűt és add vissza nekem.”  Mondta Ildikó, így készülve fel a nászéjszakára.  Megrémülve, de elszántan az életben maradásra, nem tudva azt, hogy egy jól kiszámított cselszövésnek lett az eszköze, végrehajtója.

            Majd mint a mennydörgés hasított bele a hajnalba a kiáltás:  „Meghalt a király!”

            „Ildikó megölte!” mondotta Edekó Orestesnek.

            „Orrvérzés ölte meg.” Tanítják a történelemkönyvek.

            „Kábítószert kevertek a borába és a mélyen alvó király orrán keresztül kötőtűvel felszúrt az agyába, azonnali halált okozva.” Mondják a történészek.

            Ki volt a ravasz merénylet kitervezője?  Csak sejteni lehet.  Bizonyára az, vagy azok, akiknek érdeke volt a nagy király halála.

            De térjünk most vissza a két lovas beszélgetésére:

            Amikor azt mondják, hogy Atillának mégis van valamilyen vallása, akkor igazat mondanak.  Atilla keresztény volt, de nem római és így Róma pogánynak tartotta őt is, mint minden keleti keresztényt.

            Ezért nem hódította meg Bizáncot, hanem csak adót szedett tőle.  Rómát pedig azért kímélte meg, mert amikor Róma kapujához ért, Leó pápa elébe ment és kérte, hogy kímélje meg Rómát, hivatkozva régi barátságukra.  Mert Atilla ifjú korában éveket töltött Romában, mint csere-lovag, mialatt Aetius, a későbbi Római hadvezér az Atilla apjának udvarában nevelkedett.

            Az csak jámbor mese, hogy amikor Atilla a pápa kezében meglátta a keresztet, úgy megijedt, hogy hadait visszafordította.

            Bezzeg a germán vandálok vezére Alarich, majd Genserich nem voltak ilyen kegyesek, hanem irgalmatlanul kifosztottak Rómát.  Nekik hiába volt a pápa érvelése, hogy Róma szent város.

            Atilla nagylelkűségének bizonyítékát talán Gárdonyi Géza írja le a legszebben a Láthatatlan ember c. történelmi regényében.

            Amikor Atilla nyugati hadjáratában Róma ellen vonult – írja Gárdonyi – Troa város püspöke a város tanácsnokainak kíséretében elébe ment és megkérdezte tőle, hogy ki ő, hogy feljogosítva érzi magát arra, hogy országokat hajtson igájába?  Atilla latinul felelt: „Ego sum flagellum Dei.”  (Én az Isten ostora vagyok.)

            „Noha így van ha Téged Isten küldött, mi nem tehetünk ellened semmit.”

„ Jer, végezd el rajtunk is a munkádat.”  És megfogta Atilla lovának kantárszárát és vezette be a városba.  Atillát meghatotta az agg főpap gesztusa és meghagyta alvezérének, hogy senkinek se essen bántódása a városban.

            „Te szent ember vagy és szerencse van azokkal, akikkel te élsz.  Néhány napig a vendégem kell, hogy legyél.”  Mondotta Atilla az öreg püspöknek.  Ilyen volt a nagy király, a császár.  Kegyes, ha lehetett, de szigorú, ha kellett.

            Atilla szerepe az európai történelemben sokkal nagyobb volt, mint ahogy a velünk szemben ellenséges nyugati történészek beállítják.

            Ő volt az első, aki „Pán-európát” tervezett „connacionalista” alapon és az összekovácsolást meg is kezdte, de korai halála és tragédiája meggátolta a keresztülvitelben.  Az ő uralma alatt még lett volna lehetősége és értelme az „EURÓPAI UNIÓNAK”, mert akkor még az Atlanti-óceántól az Urálig, mint azt a HAMMOND HISTORICAL ATLAS Isaac Asimov GUIDE TO THE BIBLE c. nagy művében bizonyítja – mindenütt NOÉ unokáé NIMRÓD fiai, Gómer és Javan, Góg és Magóg leszármazottjai éltek, akikben még élt a mítosszá magasztosult tudat, hogy Atilla a Nimród és Noé egyenes leszármazottjai voltak, amiről Thuróczy Krónika közöl egy családfát, melyben Noétól a harmadik leszármazott Kush, a negyedik Nimród, az ötödik Hunor, a kilencedik Keve, a tizenkettedik Kattar, a tizenhetedik Csanád, a tizenkilencedik Bezter, huszonhármadik Kölcse, huszonnegyedik Levente, huszonötödik Lél, huszonkilencedik Bulcsu, harminckettedik Kadicsa, harminchatodik Turda, harminchetedik Bendegush és harmincnyolcadik Atilla, majd a nagy honszerző Árpád. . . .

              Atilla bizonyára tisztában volt származásával és ismerte a családfáját, talán jobban is, mint Kézai mester és Thuróczy János.  És ha csak mítosz lenne is a Noétól való személyes származás, népi származás akkor is fennáll, mert a mítoszok mögött mindig van valami történelmi valóság. . . .

            Az, hogy a bibliai Noé név személyre vonatkozik-e, vagy egy népet takar, szinte nem lényeges, mert a Thuróczy által közölt Családfán visszafelé Árpádon, Bendeguzon, Kadocsán, Hunoron és Nimródon keresztül eljutunk Noéig. . .        

            George Rawlinson professzor (Origin of Nations, 210 old.) szerint: „ Nimród Ethiopiából Dél-Arábián keresztül, a Perzsa-öböl felül jutott el Shiniarba.”

            Noé idejében viszont Ethiopia még Nyugat-Afrika déli csücskén volt, Kushmin állammal.  Az Atlanti Óceán déli része Ortellius térképén 1570-ben OCEANUS AETHIOPICUS-nak van feltüntetve.  Az ETHIOPI nevet úgy látszik, a Kussiták vitték át magukkal Kelet-Afrikába, ahová – mint Sir Basil Davidson: The Lost Cities of Africa c. könyvében írja – kész kultúrával és fejlett írástudománnyal érkeztek.

            Amikor a mítoszok, vagy a Biblia írói az ősidőkből legendás alapokat, hősöket emlegetnek, a nevek nem feltétlenül vonatkoznak személyekre, hanem sokszor a nevek mögé rejtett népre és az idő periódusokban is nagyon nagy eltérések, évezredek lehetségesek.  Noé népével, a Nimródi néppel kapcsolatban nem szükséges menekülésre, hanem inkább elvándorlásra következtetnünk, ami történhetett több szakaszban is.  Ugyanúgy, mint a kárpát-medencei és pannóniai települések, ahol már 10 ezer évvel ezelőtt laktak és a kedvező hírekre mindig volt úgy egyéni, mint nagy családi bevándorlás, mint például a hunok, besenyők és az Árpád magyari népének a „honfoglalása”.  Amikor a hunok betelepülését HUNOR elhatározta, -- a Tárihi Üngürüsz szerint – azt mondta alvezéreinek: „El kell foglalnunk Pannóniát, honnan kedvező híreket kaptunk.”

            Kitől kapta Hunor a kedvező híreket?  Magor népétől, a Kárpát-medencében már régen ott élő magyar testvérektől.

            Álmos és fia, Árpád a hun vezértől, EGŐD-től kapott biztatás indította el a „honfoglalást” mert a testvér avar-hun-pannon népek helyzete a frank és germán zaklatások miatt meggyengült.

            A „HONFOGLALÁS”  kifejezés azonban csak egy történelmi eseményt rögzít, amelyre jobban ráillene a „HONSZERVEZÉS” szó, mert nem kellett elfoglalni azt a hazát, amelyet már évezredek óta magyarok laktak és ahová hívták a testvérek a testvéreket.  Ezt bizonyítja László Gyula professzor megállapítása, hogy az Árpádi szervezés nem bontotta meg a pannon-avar-hun település rendet, hanem a férőhelyek felhasználásával szépen egymás mellé települtek.  Még a régi községek neveit sem kellett megváltoztatni, mert azok éppen olyan magyar falunevek voltak, mint a „honfoglalók” által magukkal hozott turáni és elő-ázsiai, szuméri helységnevek.

            Krónikáink tanulmányozásához mind ezeket figyelembe kell vennünk, mert még az Anonymus GESTA HUNGARORUMA is, amely 1242 után készült és mint dr. Karsay Géza írja, még 1272 táján is javítottak rajta, valóban nem más, mint a középkori retorika szabályai szerint kibővített és kiszínezett lovagi honfoglalás és kalandozástörténet, túlnyomó részben a „tatárjárás” analógiájára.

            A kronikák a történelmi eseményeket néha megszépítik, néha elcsúfítják, ami még nem volna nagy baj, hiszen azoknak legtöbbje célirányos irat.  A baj akkor kezdődik, ha az író hamis adatokat iktat bele.  Mint pl. a „HUNGARUS” névvel és a Szvatopluk szerepével.  Figyelmen kívül hagyva, hogy Osorius negyedik századi történetíró azt írta, hogy: „Pannonia európai ország, melyet nem régen a hunok foglaltak el, amit saját nyelvükön HUNGARIÁ-nak neveznek.”  (Közli dr. Barát T.)

            Vagy pl. hogy Szvatopluk soha sem járt Árpád előtt Szolnoknál, hanem a „honfoglalás” előtti egyik hadjárat alkalmával Passau mellett vitte a „sót és kenyeret” Árpádnak kegyelemért esdekelve, mert mint hűtlen Felvidékit Árpád meg akarta büntetni.  Szvatopluk nem volt szláv és soha sem volt birodalma Magyarországon.  Írja Ft. Szelényi Imre a PANNON NÉP EREDETE ÉS NEVE, továbbá Rudnay Egyed ATILLA TRILÓGIA c. értekezéseikben.

            Ismert történelmi tény, hogy a tótok, mai nevükön szlovákok, az Aldunától vándoroltak a törökök elől a magyar Felvidékre.  Ezzel egyezően mondja dr. Püspöki Nagy Péter történész clevelandi előadásában, 1982-ben, hogy:

            „Szvatopluk országa a Duna alsó folyásánál és a Szerémségben terült el Belgrád (Fehérvár) fővárossal, ahonnan a tótok a törökök nyomására vonultak a Felvidékre.”  Ezért nevezte Hunfalvy Pál, múlt századi történész Anonymust „szó szátyár papnak.”

            Értekezésem elején azt írtam, hogy Atilla idejében még lett volna értelme a Pán-Európa uniónak.  Azóta nagyot változott Európa népesedési helyzete, mi pedig úgy megfogyatkoztunk és legyengültünk, hogy akár az Európai Unió, akár a Duna-konfederáció,  nemzetünk halálát jelentenék.  Elárasztaná a még megmaradt országunkat is az oláh, szláv és germán invázió, mert az ország határok csak közigazgatási – amolyan provinciális határokká egyszerűsödnének és a szabad költözködés és közös állampolgárság jogán megindulnának a szomszédaink honfoglalásai.

            Nékünk magyaroknak és a Kárpát-medencén belül élő társnépeinknek csak a KÁRPÁT-MEDENCEI konfederáció, az 1914-es határokkal biztosíthatná a békés és boldog együttélést és gazdasági fejlődést.         

 
Forrás: A Nap Fiai, 1983, jul-aug. szám

http://www.mariaorszaga.hu/index.php?menu=bovebben&kod=4570&kat=