EMPIRIA Magazin VII. évfolyam 5. szám – Kuliffay Hanna írása 

A KIRÁLYI SZKÍTÁK ARANYA

a BAKTRIA ARANY KINCSEI WASHINGTONBAN

című esszé III. része

©  2005-2012.  Minden jog fenntartva

2013. január 10., csütörtök

Közel 5 ezer darab míves arany ékszer és aranyszállal ruhaneműre varrott díszítőelem! Palást vagy mellény összefogását szolgáló színarany kapocs, arany lemezből méretre vágott, kultikus jellegű topán-talpak, indiai elefántcsont fésű, kínai ezüsttükrök, arany bokaperecek, arany kozmetikai tégely, gránátalmával díszített fedelű arany doboz. . .!
Bár ezek a káprázatos kincsek mind a baktriai Arany-hegy (Tillja Tepe) harmadik női sírjának feltárása során kerültek felszínre, mégis ismételten a szenzáció erejével hatottak a régészekre – a felbecsülhetetlen értéken és ámulatba ejtő darabszámon túlmenően az emberi fantázia, esztétikai igény és mesteri kidolgozás nagyszerűségével.

1. kép "Az Istennő lovagjai".  Palást, mellény vagy kabátféle összefogására szolgáló arany kapocs

Az i.e. 130-tól hanyatlásnak indult Ai Khanum és Baktria azt követő múltjáról általában olyan kevés információ volt ismeretes, hogy a történészek „sötét periódusnak” nevezték a közvetlen időszámítás előtti és utáni évszázadokat – a Greco-Baktriai periódus letűnte és a Kushán birodalom virágzása közti időszakot.  Éppen ezért az Arany-hegyben nyugvó szkíta uralkodó és túlvilági kíséreteként vele temetett asszonyai a mai Afganisztán egy történelmileg, régészetileg és antropológiailag ködbeveszett valóságának társadalmi és kulturális hírmondói.

A washingtoni Nemzeti Művészeti Galériábantavaly kiállított tárgyak, érmék és ékszerek rendkívüliségét fokozza, hogy helyhez, időhöz, kulturális örökséghez és névtelenül ugyan, de közvetlen tulajdonosokhoz kötődnek. A régmúlt temetkezési szokásaiból és sírleleteiből következtetni lehet az etnikai hovatartozásra és a társadalomban elfoglalt státuszra. Az Arany-hegyben rejlő összesen több mint 21 ezret számláló drágakövekkel ékesített családi ékszer, arany ruhadísz, fejedelmi fejdísz, trónszék, íj maradványok és – Véronique Schiltz tudományos kutató, a Francia Akadémia levelező tagja szerint „virtuóz berakással megmunkált” – díszfegyverek önmagukban is uralkodói vagy legalábbis hercegi rangba emelték egyetlen férfi halottját. Ezt csak megerősítette, hogy hét személy rituális szertartás keretében követte a literálisan értelmezett "másvilágba".(*1)

Ennek a megdöbbentő szkíta hagyománynak évezredes messzeségbe nyúló múltja van. Maikop 11 méter magas, kiváló minőségű fém tárgyakkal és eszközökkel, arany ékszerekkel, ezüst, arany és kőből faragott áldozati edényekkel zsúfolt fejedelmi kurgánjában például az északra néző fő teremből nyíló kisebb helység intim közelségében voltak elhelyezve az uralkodóval eltemetett asszonyai. A legújabb kutatások szerint az építéstechnikailag magas szintű, kövezett padlózatú (!) kurgán a Fekete-tengeri réz kultúrák idejéből, tehát az i.e. negyedik évezredből való. Ezt az ősi ázsiai tradíciót – akárcsak a fejlett metallurgiát, lovakkal és ceremoniális szekérrel temetést és a szakrális spirál motívumot – magukkal vitték nyugat felé vándorolva, és mintegy az európai kultúra részévé is tették a szkítákkal közös múltú kelták.(*2)

Az Arany-hegyben harmadikként feltárt női sír fiatal tulajdonosát, az uralkodó jobbján és vele majdnem egy szintbe helyezték el, fejjel észak felé. Mivel a koporsóját idővel rágcsálók túrták fel, pusztítva és sok mindent széthordva, a vele kapcsolatos szakértői vélemény több kérdésben is csak feltételezésekre szorítkozott. Fejdíszének alakjára például csak az azonos átmérőjű, kör alakú aranypántokból következtettek, mert az anyag maga (nemez vagy cserzett bőr) teljesen megsemmisült. A pántok viszont arra utaltak (lásd a zöld hátterű 2. képet), hogy a Tolsztaja mogilából ismeretes Kalathosz típusú női fejdísz, illetve egy olyan jellegű szakrális fejdísz lehetett, amely éppen ezen a washingtoni kiállításon látható volt Anahita-Kübelé istennő megjelenítésén. (Baktria arany kincsei 4. kép)

Az asszony koponyamaradványa – kiváltságos helyzetének hangsúlyozásaként – egy lapos arany tálon nyugodott.  Állát aranyszalaggal kötötték fel, mellén és a lábfejénél kultikus tükrök nyugodtak, topánjainak talpát (akárcsak egyes fáraó sírokban) méretre vágott aranylemezek fedték – nyilván nem hétköznapi sétafikálásra szánva.  A többi asszonytól való megkülönböztetések láttán a kiállítási tárlót szemlélőben joggal merülhetett fel a gondolat, hogy előkelő társadalmi rangja mellett a főpapnői tisztséget is betölthette. 

Homlokát egy sumér eleganciát közvetítő, mégis tipikusan szkíta arany függő ékesítette, amelynek három szív összekapcsolásából álló mellékfüggői az Istennő egyik jelképében, az ázsiai szikomor (sycamore) fa leveleiben végződnek. A lovak női és férfi ékszereken egyaránt szerepeltek, mivel a nagyállattartó társadalmakban a ló mindkét nem számára vagyont és presztízst jelentett. A kiállítási katalógus számos példát sorol fel az antik világbeli hasonló (egymásnak háttal pihenő) lovas megjelenítések közül, többek között a pártusokkal is kapcsolatban álló Luristánban, Persepolis oszlopfőin, Delos szigetén, egy gazdag üzbég sírban talált csont fésűn és végül, de nem utolsó sorban egy pazirik-szkíta sírba helyezett bőr nyereg díszítőelemeként. 

3. kép Fejdíszhez rögzíthető, nyakékként is viselhető homlokfüggő

A baktriai lelet lovainak lapockái egy jade háromszöget zárnak be, amely alakzat az örök megújulás istennőjének ágyékaként a fogantatás és közvetve a termékenység szimbóluma. Nyakívük felett egy három részre osztott, fordított harangszerű, áldozati kehelyre emlékeztető betoldás van, amely valószerűtlen, hogy csupán a felfüggesztést szolgálná, annál is inkább mivel ilyen alakzat (*3), 

szintén vízszintesen rétegzett felosztással Tutanhamon egyik nyakláncának függőjeként ismeretes, és 3 napvirággal dekoráltan a trójai fülfüggők jellegzetes fináléja. A szimbólumok egymástól távoli vidékeken való felbukkanását – valószínűleg ugyanazzal a jelentéssel – az említett kultúrák közti kereskedelmi kapcsolat tette lehetővé. Például a XVIII. dinasztia idején, amely az egyiptomi művészet és kézművesség aranykoraként ismeretes, a mai Afganisztán területéről rendszeresen importáltak drágaköveket és féldrágaköveket. A szkíta homlokfüggőn a hármas osztásból csak egyetlen kőberakás maradt a foglalatban, a bölcsesség, tudat és fejlett intellektus köve, a violaszín lazurit (lapis lazuli), amely kizárólag Afganisztán és Szibéria bányáiból volt beszerezhető.

A királyi szkíták hatalmas mennyiségű aranyát az Ural folyóiból mosták ki, vagy az Altaj-hegység, a Kárpátok és a Tien Shan (Égbenyúló-hegyek) bányáiból hozták felszínre. (A Tien Shan isszik [issyk, iskuazi] kultúrája hasonló volt az Altájban honos [Ob közeli] Pazirik kultúrához.)  Dr. Bobula Ida(*4) említi, hogy már a sumérek is aranyat bányásztak a Kárpátokban, és gazdag arany- és ezüstbányák működtek Erdélyben. Kínai feljegyzések szerint a Tarim-medencében élő, később az Oxus folyóig kényszerült juezhi vagy yuechi népek az időszámítás előtti évszázad derekán uralták a Yu(e)zhi-hegység jade kitermelését és a vele való, elsősorban Kínába irányuló kereskedelmét.

A hagyománynak megfelelően a Nap fénykörébe (és földi megszemélyesítője udvartartásába) tartozó asszonyok öltözéke arany applikációk (bracteaták) százaitól ragyogott. Az egyik ilyen nagyobb (5,8x7,3 centiméteres) arany díszítőelem, amely két apró hurok révén fejdíszre, esetleg ruha felsőre volt rögzíthető, egy vékony aranylemezből vágott holdsarló. (4. kép) Sarkaiból és közepéről egy megcsonkult napvirágból összesen három (a Tillja-tepe leletekben állandóan képviselt misztikus szám) függő csüng a női (rombusz) és a férfi istenség jelképének (szív)kivágásával. A rombuszok mindegyikét stilizált dupla spirálok fogják közre, amelyek feltételezhetően nemcsak esztétikai hatáskeltésre szolgáltak, hanem jelentéssel is bírtak. Az íráskutató tudós, Varga Csaba(Írországban talált kőkorszakbeli jelek kapcsán) úgy vélekedik, hogy a kettős spirál a két napforduló közti időszak jele, mivel az egyedi spirál vagy csigavonal a negyedévet jelzi. Energiakutatók szerint azonban ennél többről is lehet szó: az asztronómiai jelentés mellett bizonyos természeti jelenségek, például különleges energiák – mint a mágneses energia vagy a gyógyhatású ultrahang – észlelési helyét is jelezhetik. A ligatúra olvasata lehet, hogy a női istenség különleges kegyelemként rendkívüli energiák oltalmát élvezi, vagy hatásuk ismeretében azok úrnője. 

 4. kép F>ejdíszre varrható díszítőelem.      

  5. kép Arany doboz fedelén gránátalmával

  Szintén művészi módon megmunkált dekorációs elem volt két 7,5 centiméteres átmérőjű, apró hurkokkal hajpántra vagy pártára varrható, esetleg fonatba rögzíthető arany rozetta. Százszámra voltak a koporsóban arany lemezből vágott, kivarrásra alkalmas sima kör, szív és nyújtott szív alakzatok, de munkaigényes granulált keretbe foglalt türkizkék bracteaták is. A szakvélemény szerint a sokféle és különböző méretű díszítőelem arra enged következtetni, hogy a halotti díszöltözék réteges lehetett, és valószínűleg régen elporladt halotti lepel is fedte a holttestet. (A szkíták a tunikák alját, akárcsak az alatta viselt nadrág felszegését és a puha szőnyegeken használatos papucscipőket is gazdagon dekorálták.)

A harmadik sír előkelő tulajdonosa egy azonos témájú és nagyon hasonló jellegű arany kapoccsal rendelkezett, mint a második sírban nyugvó nő (Az Aranyhegy szkíta kincsei 3. kép), a mai szíveket azonban aligha dobogtatnák meg az óriásharcsákat meglovagoló dundi Cupido figurák. . . Egy nagy szemű arany gyöngysorát és gránátköves arany fülbevalóit viszont biztosan bárki szívesen viselné a nagyestélyijéhez.  A sima gyöngyszemekkel váltakozó granulált gyöngyszemek kidolgozása kifinomult szakértelmet igényelt.

(6. kép)

A hármas számú sír legfeltűnőbb, legjellegzetesebb és legbeszédesebb darabja azonban a nyitóképen  látható nagy méretű arany kapocs (1. kép), amely palást, kepp vagy mellény összefogására alkalmas. A két 9x6.3 centiméteres, majdnem szimmetrikus kapocs-szárny az Istennő két bajnokát ábrázolja. A hagyományos greco-baktriai harci sisakot viselő, kissé metszett szemű, hosszú hajú ifjak kezében lándzsa és pajzs van,derekukon magas rangot jelző megkötött öv, oldalukon derékszíjra függesztett, griff markolatú tőr látható. (Az Oxus templom kincsei között talált egyik elefántcsont faragványon ugyanilyen griff markolatú tőr ábrázolt.)  A katalógus nem méltatta figyelemre, de ezek a szkíta lovagok elegáns, rafináltan szabott, rojtos szegélyűkiltet viselnek, aminek köznapi változatát egy Hallstattban feltárt sírból származó bronz kardhüvely vésete szerint a közös kulturális hátterű kelta lovagok is viseltek (7. kép). Még messzebbre visszanézve – egy Ur városállamában talált mozaik  tanúsága szerint asumér birodalom katonái hordtak hasonlót, szintén rojtozott szegéllyel,  az i.e. IV. évezredben.  

Érdekes megfigyelni, hogy a piton, amely eredetileg Gaea istennő és későbbi manifesztációinak is sok évezredes védelmezője (és látványos szimbóluma) volt, a nagy népvándorlások idején a férfi istenek előretörése és a patriarchátus fokozott térhódítása következtében óriáskígyóból egyre kisebb kígyóvá vált, és ezen az első évszázadbeli kapcson (1. kép) már csak a vegetációban rejtőzködik. (A harci sisakok fölött látható.) Hajdani védelmező szerepét átvette az új típusú férfiember, az öntudatos, hódító, sorsát az istenek kegyelmével ugyan, de maga irányító Hős. 

I.e. V. századból származó, kelta lovas katonát megörökítő bronz véset. (7. kép)

A rendkívüli tehetségű aranyművesnek – aki a 6 sírban talált ékszerek készítője, vagy az udvari műhely felelőse volt – ebben az új embertípusban való határtalan bizalmát látszik közvetíteni, hogy a két főalak azonos magasságú a csupán keretként (!) szolgáló transzcendens világ szimbólumaihoz mérten: a káoszt és a pusztító, negatív energiákat képviselő sárkányok csak combmagasságig érnek, és tudomásul veszik, hogy az Istennő felettük, sőt egyenesen a fejük tetején van jelen. (A kígyón kívüli jelképei a három hármas levélkompozícióból kinövő ázsiai pipacstulipánok, amelyeken az Élet Nagyasszonyának kedvenc madarai közül fajdok gubbasztanak.) Ezt a majdhogynem hivalkodó humanizmust látszik igazolni, hogy a két hős csizmás lábával (!) egy olyan alapon áll, amelynek vezérmotívuma az Istennőt jelképező rombusz sor, közepén az isteni spermával.

A végső útjára indított fiatal nő koporsója mellé gondos kezek cseréptálakat és edényeket, ezüst és elefántcsont fedelű üvegcséket és tégelyeket és egy csont nyelű kultikus tükröt helyeztek. A fej vonalában egy apró, 2 centiméteres balzsam-tégely került, amelynek teteje lánccal rögzíthető és egy nagyobb, 5,5 centiméteres henger alakú arany doboz termékenységet szimbolizáló gránátalmával a fedelén, amit szintén rövid lánc biztosított, hogy véletlenül se kelljen keresni. (5. kép) A dobozt és fedelét azonos ősi minta, a jellegzeteshármas levél szimbólum díszíti, amely beavatott híveit az Istennő szent hármasságára lány-anya-öregasszony, illetve születés-termékenység-halálemlékezteti a ciklikus megújulás reményteli ígéretével. A kiállítási tárlóban ezeknek a meghatóan személyes jellegű tárgyaknak társaságában volt látható az a II. Mithridatész nagy pártus királyt ábrázoló ezüst érme, amelyet ősi szokásnak megfelelően útravalóként helyeztek a halott asszony hülő kezébe. 

*1 Az időjárás és a politikai helyzet romlása miatt  Viktor Sarianidi, a Moszkvai Archeológiai Intézet neves Ázsia-szakértője nem tudta befejezni az Arany-hegy ásatásait. A 6 feltárt sír leletei még a tél beállta előtt megérkeztek Kabulba, két feltáratlanul ott hagyott sír azonban a sírrablók kezére jutott.  Évek múlva, mikor a háborút követően az archeológusok visszatértek, már a nyomuk sem volt fellelhető.

*2  Közép-Európában az egyik leghíresebb és legrégibb (i. e. VI. század) kelta temetkezési hely a Hochmichele kurgán, ahol az egyik eredeti voltában megmaradt sírkamrában egy férfi és nő tetemének felravatalozásából a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a férfi volt alattvalói pozícióban, tehát ő kísérte másvilági útjára a főrangú nőt.

*3 A Núbiából eredő tehén-kultusz révén a tehén kolomp rituális eszközzé vált, és Hathor tehén-istennő hódolatának térhódításával elterjedt  az egész  Nílus völgyében, így Egyiptomban is.

*4 “Bobula Ida csendes, jó szándékú megszállott volt, amatőr, aki az emigrációban alig zsidózott, szörnyű szegénységben élt és haláláig sumer faluneveket keresgélt Magyarország térképén.” (Idézet a Magyar Narancs „Politikai okkultizmus Magyarországon” című, két részben megjelent cikkéből. 2004. október 28., 2004. november 18)  Friedrich Klára szakértői válasza erre az oktalanul gyűlölködő, szándékos degradálásra: “Bobula Ida nem volt amatőr. A Pázmány Péter Hittudományi Egyetem történelem szakán Summa cum Laude végzett, és kétéves ösztöndíjat nyert az Egyesült Államokba, ahol nem a floridai tengerparton heverészett, hanem az emigráns magyarok gondjait tárta fel, és a Bryn Mawr College oklevelét nyerte el Industrial Relations szakon. Számos külföldi kongresszuson képviselte a magyar ifjúságot, ezért Pro Hungariae Juventute aranyérmet nyert. Kitűnő költő is volt.”  Dr. Oláh Béla méltatása: Dr. Bobula Ida 1947 óta az Egyesült Államokban több éven keresztül a washingtoni Állami Könyvtárban dolgozott, majd a houltoni Rickers College-ben a francia-német nyelv és antropológia tanára lett, ezután pedig a dél-karolinai Limestone Collegeben adott elő történelmet és szociológiát. Szakmai körökben általános elismerést aratott a “The Sumerian Technology” c. tanulmánya, melyet az Egyesült Államokban az ottani Tudományos Akadémiával egyenlő tekintélyű tudományos testület, a Smithonian Institution közölt az 1959. évben kiadott évi jelentésében.”  

2009. október

©  2005-2009.  Minden jog fenntartva.

(Folytatás következik)

Forrás:

Ancient Civilizations – The Penguin Encyclopedia. Szerkesztő: Arthur Cotterell. Pengiun Books,1980 

Bobula, Ida: Origin of the Hungarian Nation. 1966 

Bolen, Jean Shinoda: Gods in Everyman. San Francisco, 1989. Harper&Row Publishers 

Collon, Dominique: Ancient Near Eastern Art. Berkeley, Los Angeles, 1995. University of California Press 

Harris, Stephen L. – Platzner Gloria: Classical Mythology. USA, 1998. Mayfield Publishing Company. 

Hiebert, Fredrik –  Cambon, Pierre: Afghanistan – Hidden Treasures from the National Museum, Kabul. Washington, D.C. 2008. National Geographic Society 

Varga, Csaba: Jel, jel, jel. Budapest, 2001. Fríg Kiadó 

Vitali, Daniele: The Celts. Italy, 2007. White Star Publisher 

Wooley, C. Leonard: The Sumerians. New York, 1995. Barnes & Noble, Inc. by arrangement with Oxford University Press 

Wonders of the Ancient World. National Geographic Atlas of Archeology. Washington, D.C., 1994. National Geographic Society 

  

  

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin

Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.)  Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának:Editor@EmpiriaMagazin.com

  

  

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára

Kuliffay Hanna: BAKTRIA ARANYKINCSEI

BAKTRIA ARANYKINCSEI

 FORRÁS: http://empiriamagazin.com/jelenido/Baktria Aranykincsei.htm

EMPIRIA Magazin VII. évfolyam 8. szám     

Kuliffay Hanna

BAKTRIA ARANY KINCSEI WASHINGTONBAN

KIÁLLÍTÁSI ISMERTETŐ 

I. rész

©  2011.  Minden jog fenntartva.

 

Több mint két évtizedig senki sem tudta, vajon Afganisztán Nemzeti Múzeumának legféltettebb gyűjteménye túlélte-e a szovjet és amerikai bombázásokat és háborús fosztogatásokat. Mivel a múzeum anyagának több mint 75%-a áldozatául esett az elmúlt évtizedek atrocitásainak és – akárcsak Irakban – tendenciózus pusztításának, legtöbben biztosra vették, hogy az észak-afganisztáni Baktria csodálatos régészeti leletei is odavesztek. Éppen ezért 2004-ben valóságos média szenzációt keltett, mikor kiderült, hogy épségben vészelték át a tragikus időszakot.

A múzeumi vezetőség előrelátásának volt köszönhető, hogy a szovjet inváziót megelőzően a legértékesebb gyűjteményeket – köztük a jelenlegi washingtoni kiállítás anyagát – időben biztos helyre szállíttatta. Némi kitérőkkel – és a legnagyobb titoktartás mellett – végül is 1989-ben a válogatott kollekció az elnöki palota Központi Bankjának széfjébe került. A bank jelenlegi képviselője szerint a ládák végig zárt és lepecsételt állapotban voltak, ami azt jelentette, hogy közel egy negyed évszázadig emberi szem nem látta az antik világ bennük rejlő kincseit. 

1. kép. A kiállítási ismertető címlapja. Ural-altáji hatást tükröző, mégis jellegzetesen szkíta halántékfüggő.

Az 1979-es szovjet invázió és az azt követő megszállás, a tálibok szelektív pusztítása és az amerikai bombázások illetve megszállás következtében Afganisztán kulturális örökségének jelentős része megsemmisült. (Utólag beigazolódott, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter nem túlzott, mikor – majdhogynem bosszúsan – azt a megjegyzést tette, hogy az amerikai harci repülők dolguk végezetlenül térnek vissza (csak pazarolják az üzemanyagot?) mivel nem maradt érdemi célpont Afganisztánban.)

A kulturális hagyaték egy másik hányada rablók, csempészek, orvgazdák kezére került. (A múzeum 1922-ben épült, és a század közepén már kb. 100 ezer iszlám hódítás előtti műtárggyal, és jelentős etnográfiai gyűjteménnyel dicsekedhetett.)  Erre az egész országot érintő, pótolhatatlan veszteségre hívta fel Kabulban járva a figyelmet Sotiris Mousouris, az Egyesült Nemzetek főtitkára: „Egy múzeum mindig a történelem fő tárháza, és a nép identitását képviseli. Bármelyik tárgyának hűtlen kezelése jóvátehetetlen katasztrófa, és a nemzet lelke elleni támadás.”

Mousouris 1994-ben azért járt az afgán fővárosban, hogy segítő kezet nyújtson a lerombolt, részben kiégett múzeum részleges renoválásához és a megmaradt archeológiai anyag mentéséhez, digitális katalogizálásához. Az ENSZ támogatásával megkezdett több éves munkának az 1998-as amerikai bombázás vetett véget, majd átmeneti szünet és egy biztonságosabb időszak után a 2001-es amerikai intervenció teremtett olyan lehetetlen körülményeket, hogy a Kabuli Nemzeti Múzeum képtelenné vált, és mai napig is képtelen biztonságos otthont adni, még kevésbé közszemlére tenni a modernkori barbarizmust átvészelő kincseket.

2. kép A lebombázott, részben kiégett Nemzeti Múzeum romjai – Kabul, 2001

Valójában ezeknek a több évezredes, felbecsülhetetlen értékeknek ideiglenes védelmére születetett meg az ötlet, hogy gondos katalogizálás és egyes tárgyak restaurálása után időszakos kiállítások keretében külföldi körutat szervezzenek számukra. Az egyedülálló és káprázatos kiállítási anyag 2006 decembere óta járja a világot. Európai bemutatkozása során Párizst követően Torinóban majd Amszterdamban aratott hatalmas sikert. 

”Ennek a kiállításnak az üzenete, hogy Afganisztán nemcsak a háború, pusztítás és terrorizmus országa, de az életé, a kultúráé és a művészeté is“ – mondta az amszterdami kiállítás megnyitóján Omar Sultan, az afgán Információs és Kulturális Minisztérium miniszterhelyettese. “Olyan kulturális örökségünk van, amely nem csak Afganisztáné, hanem a világkultúrának is része.”

Az Egyesült Államokat látogató 17 hónapos körút során Washington az első állomás, ahonnan majd San Francisco és Houston után New York közönsége elé kerül az „elveszettként” reklámozott kiállítási anyag, amelyet a sajtó a Tutenhamon-sírleletek gazdagságához hasonlított. Az amerikai magyarság számára különösen érdekes ez a kiállítás, mivel a greco-baktriai kultúra pusztulását követő szaka-szkíta-kusán kultúra olyan művészi darabjaiban is gyönyörködhet, amelyek korábban csak egyetlen napig voltak megtekinthetők Kabulban (zártkörű szakmai és média bemutató keretében), sőt olyanokban is, amelyek eddig soha nem kerültek a nagy nyilvánosság elé.

Afganisztán északi része, a mai Üzbegisztán déli határvonalát adó Amu-Darja (ókori Oxus) völgye és a Hindu Kus közötti terület, amely Baktriaként (régészeti körökben Oxus civilizációként) ismeretes.  A keletet és nyugatot, Kínát és a Római Birodalmat összekötő kereskedelmi útvonal, az ún. Selyem-út  – karavánútként, zarándokútként használatos  – forgalmának köszönhetően Baktria távoli régiók és kultúrák izgalmas találkozóhelye volt.

A Selyem-út (i.e. 200-1400) értékes kereskedelmi cikkek, fűszerek, státusz szimbólumok, fegyverek és luxus árúk szállítójaként ismeretes, ezek mellett azonban az általános információ, művészi kifejezésmódok és nem utolsó sorban a vallási irányzatok közvetítője is volt; a buddhizmus, mazdaizmus és a gnoszticizmus hatott a nyugati irányba, míg a görög, egyiptomi és római hitvilágok kelet felé áramolva szereztek híveket. Ízisz, Athéna és Cybele istennők megjelenítése a Kabuli Nemzeti Múzeum néhány mesterműnek is beillő tárgyán és ékszerén látható, míg egyéb forrásokból tudott, hogy Anahitát, az éltető víz és a termékenység ősi istennőjét, Anathként imádták kánaáni-ugariti szentélyeiben, Astarteként Főniciában és Asheraként a zsidóknál – mint Jahve társistenét. Az örmények anyaistennőjüknek tekintve a bölcsesség kútfőjének tartották.  A törökországi örmény területen találtak egy gyönyörű bronz Anahita szoborfejet, amely – hellén hatás következtében – görög megfelelőjét, Aphroditét jelenítette meg.

A kiállítás egyik kedves meglepetése egy előkelő sír tulajdonosának aranylemezből készült (4,5x2,5cm) ruha applikációja, melyet a régészek “Kushán Aphroditének” kereszteltek el, bár az alacsony, telt alkatú, kontyos és a kevert „urali fajt” jellemzően metszett szemű nőalak Anahita hellenizált megjelenítése.(*1) A trónja karfáján állva egy pufók, meztelen Erosz próbálja karolni az Istennő bal vállát, és Pszichét idézve lepkeszárnyai vannak.(*2)  Az Istennő öltözéke azonban indiai jellegű, aminek ékes bizonyítéka az egyik Begramban talált gyönyörű elefántcsont faragás, amely Gangát, a folyók istennőjét ábrázolja. (A faragvány lejjebb látható a Begram kincsek említésénél.)

(3. kép. Anahita istennő)

A kiállításon Baktria 4 régészeti lelőhelyéről 228 ásatási tárgy került bemutatásra, amelyek többsége 2000 éves múltra tekint vissza, de akadt köztük olyan is, amelyik az időszámítás előtti 2200-ból való.  Az ikonográfiai azonosulás távolságokat nem ismerő példázata az az i.e. 2200-1900 körüli időszakból való arany tál töredék, amelyen tisztán kivehető a véset, amely az egyik leghíresebb mezopotámiai királyi sírleletből származó, hárfára rögzített, hosszú szakállas bikafej átvétele. Más Tepe Fullolból való bronzkori ezüst serlegeket és arany edényeket is díszít állatmotívum, de vannak közte geometriai díszítésűek, és – akárcsak az ókori egyiptomi és sumér leleteken – narratív jeleneteket ábrázolók is, mint vadászat, bankett vagy a föld megművelése.

Az I. Szeleukosz (305-281) alapította gréco-baktriai várost, Ai Khanumot mészkőből faragott dór és korinthoszi oszlopfők, palmettás és szárnyas terrakotta tetődíszek, szökőkutak groteszk vízköpői, bronz és elefántcsont szobrok és helyileg formázott fedeles kőedények képviselték. Egy gondozott körszakállú, előkelő tartású férfit ábrázoló szobor valószínűleg a helyi gimnázium mecénását örökítette meg. Egy Berossus-féle mészkőből készült időmérő eszköz mellett nagy feltűnést keltett egy eddig sehol nem látott, teljesen egyedi típusú napóra.  Lehet, hogy soha nem fog kiderülni, zseniális helyi találmány volt, vagy a Selyem-út révén érkezett más, távoli vidékről.

Az Ai Khanumból származó tárgyak egyik legérdekesebb, csodálatosan szép darabja egy aranylemezekkel dekorált ezüst díszkorong (házi oltárkép része, vagy kultikus tükör hátlapja?), amely a szemet óhatatlanul magához  vonva visszaidézi a régmúlt szimbólumokban gazdag pogány hitvilágát. A hagyományok szerint az Anahita istennőt imádó és szolgáló mágus papok az ősi vallási tradícióknak megfelelően évente egyszer felmentek a Győzelem-hegyre, hogy áldozatot mutassanak be neki. Ezt a fontos eseményt látszik megörökíteni az eredetileg falapra erősített ezüst korong. (4. kép)  A jellegzetes, isteni rangot jelentő görög fejdísz, a „polosz” azonban azt jelzi, hogy az itt ábrázolt Anahita egyben a hettita és fríg Kübelé (Cybele) istennő is, akinek nagy tisztelete volt Hellász földjén, Krétán, Anatóliában és  Magna Materként a Római Birodalomban.

 (4. kép)

Az oroszlánok vonta díszhintóján utazó, oldalnézet helyett frontálisan ábrázolt Istennő a gyeplőt tartó szárnyas Niké kíséretében érkezik a lépcsős oltárhoz. Niké, a „győzelem” görög megtestesítője, szintén frontálisan ábrázolt, bár a fejét menetirányba fordítja, miközben aranyozott ostorával ösztönzi az oroszlánokat. Tábori László szerint „a frontalitás törvényének szigorú alkalmazása a párthus művészet egyik jellemző sajátossága”, amely továbbélt a szaszanida időkben is.

Mivel az egyiptomi-núbiai Hathor istennőt – aki Ízisz egyik aspektusaként holdistennő volt – többek között az „Ég királynője” és „Hajnalcsillag” címmel illették, ezért ezt idővel a többi holdistennőkre is átruházták. A kiállítási darab Ég királynője, Anahita-Cybele szoláris hatalmát jelképezi a megtestesülésében felé forduló, rá figyelő napisten, Mithrasz-Heliosz, míg tőle kicsit távolabb a saját szimbólumai révén (sarlós hold és csillag) fogadja a személyének szóló papi áldozatot.

A Győzelem-hegyen a legnagyobb tiszteletadásként egy mezítlábas, süveges mágus arany parazolt tart védelmezőn az Istennő fölé (gréco-indiai hatás), míg egy másik, szintén süveget és rituális talárt viselő mágus áldozatot mutat be a több lépcsős oltárnál. (A mezítlábasság Ázsiában a rituális tisztaság és alázat megnyilvánulása.) A kiállítási katalógus szerint a könnyű hintó óriási kereke és ívelő védőkorlátja a nyugat-ázsiai (Achaemenid) uralkodók diadal-szekerére emlékeztető. (Ennek nem cáfolata, de érdekes megemlíteni, hogy egy jóval korábbi ásatás során, 1880-ban, egy másik nagyon hasonló jellegű megörökítését találták az Oxus mentén.  (Lásd az 5. képet) A lovas hintó kocsisa Zoroasztrer papja, utasa pedig egy szakállas, szőrmével bélelt hosszú subát (nomád szkíta öltözéket) és vastag, nehéz arany nyakéket viselő – egyházi? világi? – méltóság, aki szintén a jellegzetes frontális pozicionálásban látható.)

Az i.e. III. századra datált ezüst ceremoniális korong ikonográfiája többféle kulturális jegy ötvözeteként kiváló példája a korabeli vallási toleranciának és szinkronizmusnak. Ezt a kulturális jelenséget támasztja alá – ha nem is ezzel a szándékkal írottan – Dr. Jane McIntosh, mikor közli, hogy a kusán királyok különösen gazdag patrónusai voltak a buddhista szentélyeknek, Taxilában pedig (a mai Pakisztánban Peshavar közeli város, K. H.) az indo-görögök és utódaik a perzsa Zarathusztrának (Zoroasztrernek) építettek tűztemplomot.

Az i.e. 130-tól hanyatlásnak indult Ai Khanum és a korabeli Baktria történelméről általában olyan kevés információ volt, hogy a történészek „sötét periódusnak” nevezték a közvetlen időszámítás előtti és utáni évszázadok időszakát.  A XX. század régészeti feltárásainak köszönhetően azonban mára sok mindenre fény derült. Bizonyossá vált, hogy a keletről érkező, különböző etnikumú lovas nomádok (szakák, turkok és más szkíták, kusánok) pusztították el a kereskedelmi jelentősége mellet kulturális központként is szereplő gréco-baktriai várost. Félkör alakú színházának romjai alól – ahol többnyire görög tragédiák voltak műsoron – gipsz maszkok kerültek elő, amelyek szintén szereplői a világjáró kiállításnak.

Az ezt követő időkről Tábori László azt írja, a lerombolt gréco-baktriai városok romjaira települő nomádok elvárosiasodtak (bizonyos mértékig hellenizálódtak is, K. H.), és olyan királyságokat hoztak létre, amelyeket szoros politikai és kulturális kötelékek fűztek a pártusokhoz.

A Selyem-út kereskedelmének harmadik haszonélvezőjét, Begram királyi városát, a „Kaukázus Alexandriáját”, két olyan gondosan falba rejtett kincseskamra leletei mutatják be a világnak, amelyet francia régészek az 1930-as években tártak fel. A többségében jó állapotban fennmaradt tárgyak az időszámítás utáni első évszázad első felére, legkésőbb a második század kezdeti évtizedeire tehetők:  hellén-hatású öntött gipsz medáliák, alexandriai bronz szobrok, Egyiptomból és a klasszikus Rómából származó festett vagy metszett üvegedények, csészék, korsók, hal alakú flaskák, vázák, alabástrom edények, amforák, és nem utolsó sorban rendkívüli művészi érzékkel és technikával kidolgozott indiai elefántcsont faragványok, amelyek eredetileg királyi trónust vagy más fából készült bútordarabokat díszítettek.

Az utóbbiak közül három azonos mérető és nagyon hasonló jellegű női alakot ábrázoló elefántcsont szobrot a közös ikonográfia alapján a szakértők a hindu folyó istennőként azonosítottak be. Ganga megszemélyesítői egy-egy "makarán" állnak (mitológiai szörny, elefánt, krokodil és hal hibridje), ami rendszeresen az istennő faragványok talapzata. A nyúlánk, kecses, csábosan nőies Ganga (6. kép) megjelenítésében össze sem hasonlítható ázsiai istennő párjával, az alacsony, telt, elnehezült Anahitával.  (Ezen a Gangáéhoz hasonló öltözet sem segít – amint a fenti kép is bizonyítja.) Bár a víz révén mindketten életet és termékenységet biztosító istennők, Anahita megjelenítésében az anyaság, míg Ganga esetében az örök női vonzerővel párosult szexualitás hangsúlyozott.

Begram kincsei a leghatásosabb bizonyítékai a görög-macedón dinasztiát elűző kusán nemzetség és a vele szoros kapcsolatban levő pártus, turk törzsek arisztokráciájának vizuális szépség és maradandó értékek utáni vágyának, a korabeli kézműiparosok és aranyművesek esztétikai kifinomultságának, és nem kevésbé a Selyem-úton kereskedők minden nehézséget leküzdő teljesítményének. A Begram-leletek az írásos emlékek korai hiányát pótolva összekapcsolják Alexandriát és a hajdani Dura Europost az ókori, nem kevésbé kozmopolita Taxilával és az ősi kínai városokkal. Ennek a kontinenseket összekötő láncolatnak egyik gyöngyszeme volt Tillja Tepe, az „Arany-hegy”, ahol  egy 2000 évvel ezelőtt eltemetett szkíta uralkodó és a vele örök álmot alvók mesés kincsei külön beszámolót érdemelnek.

*1 Tábori László szerint az „Anáhitá kultusz, amely elterjedt Lüdiában, Pontoszban, Kappadokiában és Armeniában”, “nagyobb sikereket ért el még Mithra kultuszánál is, amely a Pompeius által elfogott kalózok révén eljutott Rómába, onnan pedig a római seregek közvetítésével a Rajna és Duna vidékére.” Az "urali faj" tudományos elnevezést Nebojsa-Bato Tomasevic használja Soviet Union című, fantasztikus képanyagot tartalmazó összeállításában.

*2 A lepkeszárny más Anahitaként beazonosított szobron (szobrokon?) is előfordult.

2008. augusztus

(Folytatás linkje)

©  2011.  Kuliffay. Minden jog fenntartva.

Források:

Hiebert, Fredrik –  Cambon, Pierre: Afghanistan – Hidden Treasures from the National Museum, Kabul. Washington, D.C. 2008. National Geographic Society

Dr. McIntosh, Jane: Treasure Seekers. London, 2000. Carlton Books Limited

Tábori, László:  Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia. Budapest. 2003.  Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó

Tomasevic, Nebojsa-Bato: Soviet Union.  New York, 1989. Mallard Press

Wonders of the Ancient World. National Geographic Atlas of Archeology. Washington, D.C. 1994. National Geographic Society

(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.)  Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com

VISSZA  az EMPIRIA Magazin Jelenidő rovatának címjegyzékéhez

VISSZA  az EMPIRIA Magazin nyitólapjára