Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére

(Az alábbi elképesztő dokumentum egy két évvel ezelőtt elhunyt magyar katolikus pap hagyatékából való. Alig pár napja, hogy a pap személyes iratcsomói közül előkerült. Szerzője, múltja, eredete ismeretlen, s mivel őrzője már meghalt, tőle megtudni sem áll módunkban. Hasonló fajtájú irományok már régóta keringenek a világban. De különös tekintettel a legújabbra, a luganoi tanulmányra, illetve arra a tényre, hogy korunkban mind az abban, mind az itteniben leírtak szinte szó szerint beteljesedtek már, fel kell tételeznünk, hogy valódi utasításokkal állunk szemben.)


A szabadkőműves nagymester irányelvei a szabadkőműves katolikus püspökök számára 1962. márciusában

– Valamennyi szabadkőműves testvér küldjön jelentést ezen döntő fontosságú utasítások megvalósulásának előrehaladását illetően;

– Átdolgozva 1993 októberében a végső stádium számára;

– Valamennyi, a katolikus Egyházban tevékenykedő szabadkőművesnek a következőket kell kézbe vennie és keresztülvinnie.

1. Távolítsák el Szent Mihályt, a katolikus Egyház védelmezőjét minden imából a szentmisén belül és azon kívül egyszer s mindenkorra. Távolítsák el szobrait, mondjátok, hogy elterelik a figyelmet Krisztusról.

2. Szüntessétek meg a bűnbánati gyakorlatokat a nagyböjti időben, mint pl. a pénteki hústilalmat, vagy a böjtölést. Akadályozzátok meg az önmegtagadás minden aktusát, helyükbe az öröm, a boldogság és a testi szeretet aktusai lépjenek. Mondjátok, hogy „Krisztus már kiérdemelte számunkra a mennyországot”, és hogy „minden emberi erőlködés hiábavaló”. Mondjátok az embereknek, hogy „vegyék komolyan az egészségükkel való törődést”. Bátorítsátok őket a húsevésre, főleg a disznóhúséra.

3. Jelöljetek ki protestáns lelkipásztorokat, hogy vizsgálják felül és deszakralizálják a szentmisét. Hintsétek el a kételkedés magvait az Oltáriszentségben való valóságos jelenléttel kapcsolatban, és bizonygassátok, hogy az eucharisztia – a protestánsok hitéhez közelebb állóan – csak kenyér és bor, és csupán jelképesen értendő. Alkalmazzatok protestánsokat az iskolákban és a szemináriumokban. Bátorítsátok az ökumenét, mint az egységhez vezető utat. Vádoljatok meg mindenkit az Egyház iránti engedetlenséggel, aki a valóságos jelenlétben hisz.

4. Tiltsátok meg a latin miseliturgiát, a szentségimádást és az énekeket, mert ezek a titok iránti tisztelet érzését hozzák létre. Állítsátok be ezeket jósok „hókuszpókuszaiként”. Az emberek így már nem fognak a papokra, mint nagy intelligenciájú és tiszteletreméltó, titokzatos személyekre fölnézni.

5. Bátorítsátok a nőket, hogy a templomban ne hordjanak kalapot. A haj szexis. Követeljétek, hogy a nők előimádkozók, áldoztatásnál kisegítők, diakonisszák és papok lehessenek. Ezt demokratikus eszmeként állítsátok be. Alapítsatok női szabadságmozgalmat. A templomba járók öltözzenek lomposan, ez a szentmise jelentőségét csökkenteni fogja.

6. Ne engedjétek, hogy az áldozók a szentostyát térdelve vegyék magukhoz. Mondjátok meg a szülőknek és a nevelőknek, hogy tartsák vissza a gyerekeket attól, hogy áldozás előtt és után a kezüket összekulcsolják. Mondjátok nekik, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy vannak, és azt akarja, hogy teljesen fesztelenül érezzék magukat. Szüntessetek meg a templomban minden térdelést és térdhajtást. Távolítsátok él a térdeplőket. Mondjátok az embereknek, hogy a szentmise alatt állva tegyenek tanúbizonyságot.

7. Szüntessétek meg a szakrális orgonazenét. Vigyétek be a templomokba a gitárokat, a zsidó hárfákat, dobokat, a „lábdobogást”, és a „szent nevetést”. Ez megakadályozza az embereket a személyes imában és a Jézussal való társalgásban. Ne adjatok időt Jézusnak, hogy a gyerekeket vallásos életre hívja meg. Adjatok elő az oltárnál liturgikus táncokat izgató hatású ruhákban, színdarabokat és koncerteket.

8. Vegyétek el az Istenanyához és Szent Józsefhez szóló énekek szakrális jellegét. Mondjátok, hogy tiszteletük bálványimádás. Tegyétek nevetségessé azokat, akik ragaszkodnak tiszteletükhöz. Vezessetek be protestáns énekeket. Ez azt a látszatot fogja kelteni, hogy a katolikus Egyház végre elismeri, hogy a protestáns az igazi vallás, vagy legalábbis egyenrangú a katolikussal.

9. Minden himnuszt szüntessetek meg, a Jézushoz szólókat is, mert ezek az embereket boldog gyerekkorukra emlékeztetik, ami viszont arra a békére emlékezteti őket, melynek gyökere az Istenért való önmegtagadás és vezeklés szigorú élete. Vezessetek be új énekeket, meggyőzve így az embereket, hogy a régebbi rítusok valahogy helytelenek voltak. Bizonyosodjatok meg róla, hogy minden szentmisében legalább egy olyan ének van, amely nem említi Jézust, hanem csak az emberek iránti szeretetről szól. A fiatalságot lelkesíteni fogja, ha a testvéri szeretetről hall. Prédikáljatok a szeretetről, toleranciáról és egységről. Jézust ne említsétek. Tiltsátok meg az Eucharisztia bármilyen formában való hirdetését.

10. Távolítsátok el az oltárról a szentek ereklyéit, és aztán magát az oltárt is. Helyettesítsétek pogány, megáldatlan asztalokkal, amelyek alkalmasak élő áldozatok bemutatására a sátáni miséken. Töröljétek el azt az egyházi törvényt, amely kimondja, hogy szentmisét csak ereklyét tartalmazó oltáron lehet bemutatni.

11. Hagyjatok fel azzal a gyakorlattal, hogy a szentmisét a tabernákulumban lévő Oltáriszentség előtt mondjátok. Ne engedjétek, hogy a misézésre használt oltárokon tabernákulum legyen. Az asztal úgy nézzen ki, mint egy ebédlőasztal. Hordozható legyen, hogy jelezze: ez nem egy szent dolog, hanem valami, ami kettő célt szolgál, pl. konferencia-asztalként, vagy kártyaasztalként. Később legalább egy széket állítsatok az asztalhoz. A pap üljön ezen, jelezve, hogy áldozás után – az étkezés után – kipiheni magát. A szentmise alatt a pap soha ne térdeljen, vagy hajtson térdet. Étkezéseknél nem szoktunk térdelni. A pap széke álljon a tabernákulum helyén. Bátorítsátok az embereket, hogy a papot tiszteljék és ne az Eucharisztiát, neki engedelmeskedjenek és ne az Eucharisztiának. Mondjátok nekik, hogy a pap a Krisztus, ő a Fő. A tabernákulumot helyezzétek egy másik helyiségbe, látókörön kívül.

12. Tüntessétek el az egyházi naptárból a szenteket, bizonyos időben mindig néhányat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy a szentekről prédikáljanak, kivéve, ha azok az evangéliumban szerepelnek. Mondjátok, hogy a templomban esetleg jelenlévő protestánsok megütköznének rajta. Kerüljetek mindent, ami a protestánsokat zavarná.

13. Az evangélium olvasásakor hagyjátok ki a „szent” szót, pl. „Evangélium szent János szerint” helyett mondjátok egyszerűen „Evangélium János szerint”. Ez azt jelzi majd az embereknek, hogy már nem kell őket tisztelni. Írjatok folyamatosan új bibliákat, amelyek azonosak a protestáns bibliákkal. Hagyjátok el a Szentlélekkel kapcsolatban a „szent” szót. Ez megnyitja majd az utat. Hangsúlyozzátok Isten női jellegét, mint szerető anyáét. Ne engedjétek az „Atya” szó használatát.

14. Minden egyéni imakönyvet tüntessetek el és semmisítsetek meg. Akkor elmaradnak a Jézus Szívéhez, Szűz Máriához, Szent Józsefhez szóló litániák, valamint az áldozásra előkészítő imák. Akkor az áldozás utáni hálaadás is fölöslegessé válik.

15. Minden angyalszobrot és -képet is tüntessetek el. Ellenségeink szobrai miért álljanak ott? Nevezzétek őket mítosznak, vagy esti mesének. Ne engedjétek, hogy az angyalokról beszéljenek, mert az protestáns tagjainkat elriasztaná.

16. Töröljétek el az ördögűzésre használt kis exorcizmust, munkálkodjatok azon, és hirdessétek, hogy elhitessétek az emberekkel, ördögök nincsenek. Mondjátok, hogy a Bibliának ez a kifejezésmódja a gonoszság megjelölésére szolgál, és nincs jó sztori gazember nélkül. Akkor majd a pokolban sem hisznek, és nem is félnek attól, hogy odakerülnek. Mondjátok, hogy a pokol csupán Isten jelenlétének a hiánya, és ez nem is olyan borzasztó, hiszen az élet ott ugyanolyan, mint itt a földön.

17. Tanítsátok, hogy Jézus csupán ember volt, akinek fivérei és nővérei voltak, és hogy ő gyűlölt mindenfajta intézményt. Mondjátok, hogy szerette a prostituáltak társaságát, különösen Mária Magdolnáét. Mondjátok, hogy a templomokat és zsinagógákat nem használta, és azt tanácsolta, hogy ne engedelmeskedjenek az egyházi elöljáróknak. Mondjátok, hogy nagy tanító volt, aki azonban tévútra jutott, amikor az egyháztanítóknak nem engedelmeskedett. A keresztről nem mint győzelemről, hanem mint vereségről beszéljetek.

18. Emlékezzetek rá, hogy apácákat rávehettek hivatásuk feladására, ha hiúságukra, kedvességükre és szépségükre apelláltok. Engedjétek, hogy megváltoztassák szerzetesi ruhájukat, ez automatikusan oda fog vezetni, hogy eldobják a rózsafüzért is. Mutassátok meg a világnak, hogy a zárdákban nézetkülönbségek vannak. Ezzel a hivatásokat kiszáríthatjátok. Mondjátok nekik, hogy a habitusban nem akceptálják őket, és ez az emberek előtt is rontja hitelüket.

19. Égessetek el minden katekizmust. Mondjátok a hittantanároknak, hogy Isten szeretete helyett tanítsák a gyerekeket Isten embereinek a szeretetére. Az érettség jele, ha valaki nyíltan szeret. Legyen a „szex” szó használata mindennapos a hittanórákon. Csináljatok új vallást a szex”-ből. Vigyetek „szex-képeket” a hittanórákra, hogy a gyerekeket a tényekkel megismertessétek. Győződjetek meg róla, hogy a képek jól érthetőek legyenek. Bátorítsátok az iskolákat, hogy a szexre való nevelésben haladó gondolkodásúak legyenek. A szexre való nevelést a püspökségeken keresztül vezessétek be, így a szülők nem fogják kifogásolni.

20. Zárjátok be az összes katolikus iskolákat azáltal, hogy csökkentitek a szerzetesi hivatásokat. Mondjátok a nővéreknek, hogy ők fizetés nélküli szociális munkások, s az Egyház meg akar szabadulni tőlük. Ragaszkodjatok hozzá, hogy a katolikus világi tanítók ugyanolyan fizetést kapjanak, mint az állami iskolákban. Alkalmazzatok nem-katolikus tanerőket. A papok ugyanolyan fizetést kapjanak, mint a hasonló világi tisztviselők. Minden papnak le kell vennie a reverendát és a keresztet, hogy így mindenki számára elfogadható legyen. Tegyétek nevetségessé azokat, akik nem tartják ehhez magukat.

21. Semmisítsétek meg a pápát azáltal, hogy egyetemeit megsemmisítitek. Válasszátok le az egyetemeket a pápától. Mondjátok neki, hogy akkor a kormány támogatja őket. Változtassátok meg a vallásos intézmények nevét és adjatok nekik porfán nevet. Mondjátok, hogy ez ökumenikus. Létesítsetek ökumenikus tagozatokat minden egyházmegyében. Gondoskodjatok róla, hogy ezek protestáns ellenőrzés alatt legyenek. Ne engedélyezzetek imádságokat a pápáért vagy Máriához, mert ez az ökumenét elbátortalanítaná. Hirdessétek, hogy a megyéspüspökök tekintendők az illetékes tekintélynek, a pápa csupán egy reprezentációs figura. Mondjátok az embereknek, hogy a pápa tanítása csak szórakoztatásra szolgál, de különben nincs jelentősége.

22. Támadjátok meg a pápa tekintélyét azzal, hogy életkor-határt szabtok hivatalának. Ezt mindenáron vigyétek keresztül.

23. Legyetek merészek. Gyengítsétek a pápát püspöki szinódusok rendszeresítése által. A pápa akkor csak egy reprezentációs figura lesz, mint Angliában, ahol felső- és alsóház uralkodik és a királynő onnan kapja parancsait. Aztán gyengítsétek a püspökök tekintélyét, egy ellenintézményt hozva létre papi szinten. Mondjátok, hogy a papok így kapják meg a megérdemelt elismerést. Ezután gyengítsétek a papok tekintélyét laikus csoportok létesítésével, amelyek uralkodnak fölöttük. Ezáltal annyi gyűlöletet lehet kelteni, hogy még a bíborosok is el fogják hagyni az Egyházat, és az Egyház immár demokratikus lesz.

24. Csökkentsétek a papi hivatásokat úgy, hogy a laikusok elveszítsék az irántuk való tiszteletet. Egy nyilvánosságra hozott papi botrány hivatások ezreit fogja megsemmisíteni. Dicsérjétek az elbukott papokat, akik egy nő iránti szerelemből mindent feladtak. Nevezzétek őket hősöknek, heroikusoknak. Mártírként tiszteljétek a laicizált papokat, akik úgy el voltak nyomva, hogy nem tudták tovább elviselni. Ítéljétek el és mondjátok botrányosnak, hogy papi hivatást gyakorló szabadkőműves testvéreink nevét nyilvánosságra hozzák. Legyetek toleránsok a homoszexualitással szemben a papok esetében. Mondjátok az embereknek, hogy a papok magányosak.

25. Kezdjétek azzal, hogy templomokat zártok be paphiány miatt. Nevezzétek ezt gazdaságos és jó üzleti gyakorlatnak. Mondjátok, hogy Isten mindenütt meghallgatja az imát. Így a templomok extravagáns pénzpazarlást jelentenek. Először azokat a templomokat zárjátok be, ahol régimódi hagyományokat ápolnak.

26. Használjatok fel gyenge hitű laikus bizottságokat és papokat, akik minden Mária-jelenést és minden állítólagos csodát, különösen a Szent Mihály arkangyallal kapcsolatosakat, gyorsan elvetnek és elítélnek. Biztosítsátok, hogy a II. Vatikáni Zsinat után semmi ilyesmit ne ismerjenek el. Mondjátok, hogy a tekintéllyel szembeni engedetlenség, ha valaki követi az üzeneteket, vagy gondolkozik róluk. A látnokokról mondjátok, hogy engedetlenek az egyházi tekintéllyel szemben. Hozzátok őket rossz hírbe, és akkor senkinek sem fog eszébe jutni, hogy figyelemre méltassák az üzeneteket.

27. Válasszatok egy ellenpápát. Mondjátok, hogy ő visszahozza a protestánsokat az Egyházba, és talán még a zsidókat is. Ellenpápát úgy lehet választani, ha a választási jogot a püspökök kapják meg. Akkor majd annyi pápát választanak, hogy az ellenpápát kompromisszumként lehet kinevezni. Mondjátok, hogy az igazi pápa meghalt.

28. Szüntessétek meg a szentáldozás előtti gyónást a II. és a III. osztályos gyerekeknél, hogy ne legyen már nekik fontos a gyónás, a mikor a IV., V. vagy felsőbb osztályba kerülnek. Akkor a gyónás el fog tűnni. Vezessétek be a csoportos gyónásokat (csendben) és a csoportos feloldozásokat. Mondjátok az embereknek, hogy ez a paphiány miatt van így.

29. Engedjétek a nőket és laikusokat áldoztatni. Mondjátok, hogy ez a világiak ideje. Kezdjétek azzal, hogy a szentostyát kézbe adjátok, mint a protestánsok. Mondjátok, hogy Krisztus is hasonlóan cselekedett. Gyűjtsetek néhány ostyát templomainkban a „fekete-misékhez”. Aztán adjatok a személyes áldozás helyett egy edénybe ostyákat, amelyeket haza lehet vinni. Mondjátok, hogy Isten ajándékát így lehet a napi életbe belevinni. Alkalmazzatok áldoztató automatákat és nevezzétek azokat tabernákulumoknak. Mondjátok, hogy a béke jelét át kell adni egymásnak. Bíztassátok az embereket, hogy járjanak körbe, hogy így az áhítat és az imádság meg legyen szakítva. Ne vessetek keresztet, hanem helyette a béke jelét alkalmazzátok. Mondjátok, hogy Krisztus is kiment, hogy tanítványait üdvözölje. Ne engedjetek semmilyen ájtatosságot ebben az időben. A papok fordítsanak hátat az Eucharisztiának, és a népnek adjanak tiszteletet.

30. Az ellenpápa megválasztása után oszlassátok fel a püspöki zsinatokat, papi egyesületeket és plébániákat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy megkérdőjelezzék az új irányelveket.
Mondjátok, hogy Isten az alázat kedvelője, és gyűlöli azokat, akik tiszteletet keresnek.
Vádoljátok mindazokat, akik megkérdőjelezik az egyházi tekintéllyel szembeni engedetlenséget. Bátortalanítsátok el az Isten iránti engedelmességet. Mondjátok az embereknek, hogy ezeknek az egyházi vezetőknek kell engedelmeskedni.

31. Adjátok meg az ellenpápának a legfőbb hatalmat, hogy követőit kiválaszthassa. Kiközösítés terhe alatt parancsoljátok meg mindenkinek, aki Istent szereti, viselje a vadállat jelét. Ne nevezzétek azt a „vadállat jelének”. Keresztet ne vessetek az emberekre és ők sem magukra. (Ne is áldjanak.) A keresztvetést bálványimádásnak és engedetlenségnek kell nevezni.

32. Nyilvánítsátok a régi dogmákat hamisaknak, kivéve a pápa tévedhetetlenségéről szólót. Mondjátok, hogy Jézus Krisztus forradalmár volt, de sikertelen. Mondjátok, hogy az igazi Krisztus hamarosan eljön.

33. Parancsoljátok meg a pápa minden alattvalójának, hogy a „szent keresztes háborúban” harcoljanak az egyetlen „világvallás” elterjesztése érdekében. Csak a megválasztott ellenpápának kell engedelmeskedni. Mondjátok az embereknek, hogy meg kell hajolniuk, ha a nevét kimondják. A sátán tudja, hogy hol van az összes elveszett arany. Hódítsátok meg könyörtelenül a világot.

Ez hozza meg az embereknek azt, ami után mindig vágyódtak: „A béke aranykorát”.

(Magnificat Meal. Movement International, P. O. boksz 353, Toowoonba, Australia 4350)

vissza

a KÖNYVTÁR oldalra
http://www.katolikus-honlap.hu/konyvtar18.htm

                             a KEZDŐLAPRA         

XVI. Benedek pápa levele Fellay püspöknek

XVI. Benedek pápa levele Fellay püspöknek: „Fogadjátok el a zsinatot” (???)

(forrás: www.katholisches.info – 2012. szeptember 28.)

2012. október 4.

Msgr. Bernard Tissier de Mallerais egy szeptember 16-án Franciaországban tartott beszédében elmondta, hogy létezik egy levél, melyet XVI. Benedek pápa Bernard Fellay püspöknek írt. Két nappal ezután egy interjúban Franz Schmidberger atya is említést tett erről a levélről.
A francia nyelven írt levelet június 30-án írta a pápa, néhány nappal a közösség káptalani gyűlésének kezdete (2012. július 9.) előtt, és körülbelül két héttel Fellay püspöknek Levada bíborossal történt találkozása után (2012. június 13.), amikor a rendfőnöknek a tanbeli preambulum új fogalmazványát átnyújtották. A Pius Közösség számára minden bizonnyal meglepő új változat átvétele után Msgr. Fellay levelet írt a pápának, amelyben személyes találkozót kért tőle, hogy a még meglevő nehézségekről beszélhessenek.

XVI. Benedek nem teljesítette ezt a kérést, hanem válaszát inkább írásban közölte. (???) Levelében nem reagált a rendfőnök kérésére a személyes találkozót illetően. Viszont megerősítette, hogy a Levada bíboros által átnyújtott preambulumot ő is helyeselte, és felszólította a közösséget, hogy írják alá a preambulumot,(???) mivel annak elfogadása az egyházi elismerés előfeltétele.

Tissier de Mallerais püspök ezt mondta: „2012. június 30-án – ez titok, amit most elárulok nektek, de hamarosan úgyis nyilvános lesz – a pápa személyesen írt egy levelet a rendfőnöknek. »Ezúttal igazolom Önnek, hogy az Egyházba való tényleges újra-beilleszkedéshez valóban szükséges a II. Vatikáni Zsinat és a zsinatutáni tanítóhivatal elfogadása.« Tehát valóban végállomásról van szó, mivel ez számunkra elfogadhatatlan, mi ilyesmit nem írhatunk alá. Lehet pontosításokat végezni, mert a zsinat olyan terjedelmes, hogy jó dolgokat is lehet benne találni, de nem ez a döntő a zsinatban.”

Tissier püspök kemény szavakkal folytatta: „Nem lehet az ütközet közepén a fegyvereket letenni. Mi nem fogunk fegyverszünetet keresni, amíg a háború tombol; Assisi 3-mal vagy 4-gyel, egy rossz pápa boldoggá avatásával. Rossz dolog, rossz boldoggá avatás. És a XVI. Benedek által állandóan emlegetett a zsinat és a zsinatutáni tanítóhivatali reformok elfogadásának szükségességével.”

A püspök kijelentette, hogy „a kollegialitás lerombolta a pápa hatalmát, aki nem mer többé szembeszállni a püspöki konferenciákkal”, de ugyanígy lerombolta „a püspökök hatalmát, akik többé nem mernek a püspöki konferenciával szembeszállni”. Az ökumenizmus „a hamis vallások és a protestantizmus tiszteletéhez” vezet, a vallásszabadság pedig oda, hogy „országainkban akadálytalanul mecseteket lehet építeni”.

„Nyilvánvaló, hogy ezt nem írhatjuk alá. Ebben a dologban nincs egyetértés és soha nem is lesz”, mondta Msgr. Tissier de Mallerais. Bár a „modernista Róma” XVI. Benedek pápa óhajára úgy látszik, hogy sürgeti a kiegyezést, a közösség püspöke kijelentette: „Én személyesen soha nem fogok ilyen dolgokat aláírni, ez biztos. Soha nem fogom elfogadni, hogy azt mondjam, hogy az új mise jogszerű vagy megengedett. Azt fogom mondani, hogy gyakran érvénytelen, ahogy Msgr. Lefebvre mondta. Soha nem fogom akceptálni, hogy ezt mondjam: »A zsinat, helyesen értelmezve, talán összhangba hozható a tradícióval és meg lehet találni egy elfogadható értelmezését.«”

Tissier püspök a tanbeli preambulum június 13-án Levada bíborostól kapott változatát „hazugnak” nevezte, és hozzáfűzte, hogy a közösség káptalana júliusban „nagyon édes, finom döntéseket” hozott, hogy „Rómának olyan akadályokat állítson, hogy ne merjen többé bennünket háborgatni”, azzal hogy „gyakorlatilag elfogadhatatlan feltételeket szabott, hogy megakadályozza, hogy Róma további ajánlatokkal állhasson elő. De az ördög gonosz, és ezért úgy gondolom, hogy újra támadásba fog lendülni, és én óvatosan arra készítem magam elő, hogy megvédelmezzük magunkat és a közösség is védekezni fog”.

Tissier püspök és Schmidberger atya non possumus”-a lényegében megegyezik, részleteiben azonban a két kijelentés jelentősen különbözik, főleg a módjában és a hangnemében. Majd eldől, hogy melyik vonal lesz a döntő. A kiegyezés kérdése még nem dőlt el, mindazonáltal június óta nehezebbé vált.

Lásd: https://konteo.blogrepublik.eu/2013/02/11/a-papa-lemondasa/

Egy pápa lemondása « Konteó

Egy pápa lemondása « Konteó

2013-02-11–13:05

Egy pápa lemondása

 

 Alig fél órával ezelőtt repítették világgá a hírt: XVI. Benedek, a római katolikus egyház egyes számú vezetője, sorrendben a 265. római pápa ma hivatalosan bejelentette, hogy február 28-i hatállyal lemond hivataláról. A hírt a Vatikán is megerősítette, de magyarázatot nem fűzött a szinte példa nélküli lépéshez (nem is tudom, hogy az elmúlt 200 évben volt-e ilyen, de a középkorban sem fordult elő gyakran).



Természetesen megindultak a találgatások, amelyek közül szinte találomra emelek ki tőmondatokban párat, abban reménykedve, hogy ti majd megdolgoztatjátok a szürkeállományotokat és hozzáteszitek a többit. Biztosan elnézitek nekem, hogy nem állok neki kifejteni a verziókat, de a hír annyira friss (és bizonyos szempontból megdöbbentő), hogy nem akartam ezzel húzni az időt.





A 85 éves egyházfő motivációit rajta kívül talán senki sem ismeri, s – a Vatikán fegyelmezett, szigorúan zárt és abszolút tekintélyelvű működését valamelyest ismerve – olyan se nagyon akad, aki ezt meg merné kérdezni a Szentatyától. Vajon a katolikus egyházat megrázó eddigi botrányokból (pedofília, pénzügyi visszaélések, pénzmosás gyanúja, stb.) lett elege az egykori Ratzinger bíborosnak? Vagy valakik kényszerítették erre? Netán halálos beteg lenne, s nem akarja megvárni, amíg esetleg szellemi leépülése olyan fokú lesz, hogy már nem beszámítható? Meg akarta tisztítani az egyházat a rárakódott, khm, salaktól, de rájött, hogy reménytelen? Van egy kiszemelt utód, akinek válságmenedzserként történő fellépése nem tűr egyetlen hónap halasztást sem? I. János Pál  rosszabbul végezte…



És emlékszünk még Roberto Calvira, a Vatikán egykori bankárára? Ő is csúnya véget ért.



Közeledik Húsvét, s – ahogy az egyik kolléga magánlevében írta – elég furcsa lenne ezt az ünnepet pápa nélkül megtartani. De akkor miért nem vár még egy hónapot..? Mi olyan sürgős? A bíborosi konklávénak 30 napja lesz megválasztani az új pápát. Sok ez vagy kevés? Netán minden el van már döntve?



A szorongásra hajlamosaknak – zárásként – eszébe jutattom Szent Malakiás próféciái közül a legutolsót:



In persecutione extrema Sacrae Romanae Ecclesiae sedebit Petrus Romanus qui pascet oves in multis tribulationibus quibus transactis civitas septicollis diruetur et Iudex tremadus iudicabit populum suum. Finis.



vagyis



A Szent Római Egyház szélsőséges [utolsó?] üldöztetése során Péter, A Római ül [a trónon], aki számos megpróbáltatás közepette legelteti nyáját. Amikor mindezek [az idők] elmúlnak, a hét dombra épült város meg fog semmisülni, s a félelmetes bíró el fogja ítélni népét. Vége.



 Nos, mi a véleményetek?

Lefebvre érsek prédikációja

„Mindent megújítani Krisztusban”
Lefebvre érsek prédikációja

(Megjelent a Szent Margit Lap 62. számában)

XII. Pius pápa 1951. június 3-án avatta boldoggá X. Pius pápát. E nevezetes nap emlékére következzék itt Marcel Lefebvre érsek azon prédikációja, melyet Zaitzkofen-ben a Herz Jesu (Jézus Szíve) Papszemináriumban 1989. október 22-én a Szent X. Pius pápa tiszteletére tartott ünnepségen mondott.

Szeretett Barátaim, szeretett Testvéreim!
Hálát adok Istennek, hogy ezen a vasárnapon körükben lehetek, hogy együtt vegyünk részt Papi Közösségünk szeretett patrónusának, Szent X. Pius pápának – aki életünknek is példaképe – tiszteletére rendezett ünnepségen. És ezért néhány szóval szeretném Önöket meghívni szent patrónusunk tanításáról való elmélkedésre, hiszen én valóban úgy gondolom, hogy ezekben a nehéz időkben, melyeket az Anyaszentegyháznak most át kell élnie, nem választhattunk volna magunknak jobb pártfogót Szent X. Pius pápánál.

Szent X. Pius ezen évszázad elején olyan fáklya és próféta volt, aki bizonyos értelemben mindazt a nehézséget előre látta, melyet az Anyaszentegyháznak az őt követő évtizedekben át kellett élnie. És ezért lett ő számunkra vezető és pásztor, akit teljes biztonsággal követhetünk, annál is inkább, mert az Egyház is szentté avatta őt. Ez jele annak, hogy a Jóisten egész különös módon kiemelte őt, és az Egyház jónak tartja, ha mi is követjük.
     A mai egyházi imában olvashatták és hallhatták, hogy Isten Szent X. Pius-t „ad catholicam fidem tuendam” a katolikus hit védelmére, megőrzésére, fenntartására választotta ki. „Ad tuendam catholicam fidem.” Úgy gondolom Szent X. Pius szentségének ez a fő jellemzője: a katolikus hit védelme. És nem éppen ez az, amit manapság nekünk is különösen kérnünk kell, ilyen időkben, melyekben a katolikus hit mindenütt veszélyben forog, még az Anyaszentegyház belsejében is? Vagy nem kell Szent X. Pius-t abban is követnünk, hogy a katolikus hitet magunk számára is megőrizzük és megvédelmezzük?

Tanításából elsőként azt a programot szeretném kiválasztani, melyet előre megmutatott nekünk, s melyet szép jelmondatában ilyen egyszerűen foglalt össze. „instaurare omnia in Christo”, mindent helyreállítani Krisztusban, mindent megújítani Krisztusban. Omnia, mindent!
     Ez az a program, melyet Szent X. Pius feltett magában pontifikátusa kezdetén, s amit első enciklikájában magyarázott meg. Kijelentette, hogy mindenütt helyre akarja állítani a mi Urunk birodalmát, az egyes emberekben, a családokban, az államokban, hogy a mi Urunk királyként uralkodjon a földön, csakúgy ahogy az égben. Ez Szent X. Pius pápa szép programja. És pontifikátusa alatt azon fáradozott, hogy ezt megvalósítsa, és mindent megtegyen, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus valóban uralkodjon.
     Harcolnia kellett; bátran, erőslelkűen kellett harcolnia kora tévtanai ellen – és ezek még korunk tévtanai is. Ezek közül a tévtanok közül a három legfontosabbat szeretném megnevezni: Szent X. Pius pápát is ezek nyugtalanították a legjobban, mert ezekben a tévtanokban a mi Urunk Jézus Krisztus királyságával való ellentmondást látott. Hogyan kell ezeket a tévtanokat meghatározni? E tévtanok abból állnak, hogy a mi Urunk uralmának és királyságának valamilyen módon határt szabnak. Szent X. Pius pápa nagy bátorsággal harcolt e tévtanok ellen, hogy amennyire lehetséges, Isten kegyelmével a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát a lelkekben, a szellemekben és a szívekben megvédelmezze.

A következő három fő-tévedést kellett Szent X. Pius pápának legyőznie és elítélnie: a modernizmust, a sillonizmust és a laicizmust. 

     Hogyan szab határt a modernizmus a mi Urunk Jézus Krisztus uralmának?
Úgy, hogy azt állítja, hogy az igazság nem egyedül a mi Urunk Jézus Krisztustól jön, holott a mi Urunk Jézus Krisztus maga jelentette ki: „Ego sum veritas – én vagyok az igazság.” (Jn 14,6) Ezzel szemben a modernizmus ezt állítja: az igazság az, amit mi gondolunk, és nem az, amit kívülről kapunk; nem a kinyilatkoztatás, amit veszünk; nem az igazság, amit tanítanak nekünk. Az igazság az, amit én magam gondolok.

Önök nyomban láthatják e két magatartás közötti alapvető ellentétet: a keresztény hallgat az Egyház utasításaira, a keresztény hallgat a mi Urunk Jézus Krisztusra, aki az igazság, és tanulékonyan és alázattal fogadja az igazságot, amit tanítanak neki. Így bizonyos értelemben a világosságot fogadja, azt a fényt, mely az égből jön! Urunk ezt is mondta: „Ego sum lux mundi – én vagyok a világ világossága.” (Jn 8,12) Ő az a fény, mely a Legszentebb Szentháromságból fakad. Urunk minden világra jövő embert megvilágosít – „omnem hominem venientem in hunc mundum”. (Jn 1,9) A mi Urunk Jézus Krisztus fénye, melyet nekünk örömmel és hálával, tanulékonyan fel kell fognunk – ismétlem: tanulékonyan!

     Szent X. Pius pápa elítélte azokat, akik ennek a valóságnak, aki Jézus Krisztus, nem akarják alávetni magukat. Ezek csak saját érzéseiknek, saját ideáiknak akarják magukat alávetni. És ez még ma is így van: mindenki megcsinálja a maga igazságát; következésképpen nincs egy igazság, mely kötelez bennünket. Ez az első súlyos tévtan, mely ellen Szent X. Pius pápa fellépett.

A második tévtan a sillonizmus. Azt lehet valóban mondani, hogy a sillonizmus nem volt más, mint ma az ökumenizmus. A „nagy Sillon”, ahogy nevezték, egyfajta univerzális vallás, mely minden hívőt egyesíteni próbál, sőt még a hitetleneket is. Szent X. Pius pápa elítélte a Sillon-t, mert az igazságot és a tévedést nem lehet összekeverni. Az igazság, újra mondjuk, a mi Urunk Jézus Krisztus.

A mi Urunk Jézus Krisztust nem lehet a tévtanok és hamis vallások közé állítani! Ő Isten. Ő egyedül Isten. „Tu solus Dominus, tu solus altissimus, Jesu Christe! Egyedül Te vagy az Úr, egyedül Te vagy a Magasságbeli, Jézus Krisztus!”, énekeltük ma is. Jézus Krisztust nem lehet Buddhával és Mohameddel, mindezen vallások minden tévedése közé állítani! X. Pius elítélte a sillonizmust, mert ez az összes vallás egyesítését akarta. Ez volt a második súlyos, a mi Urunk Jézus Krisztus uralkodása ellen irányított tévtan.

A harmadik tévtan a laicizmus. A laicizmus az a tévtan, mely azt állítja, hogy Urunk nem lehet a társadalomban jelen. Ő király, az egyes ember királya, szükség esetén király a családban, tisztelhetik a plébániákon, de a társadalomban: nem!

E tévtan szerint a társadalomban nem szabad a mi Urunknak uralkodnia! A társadalomra nem lehet a mi Urunk uralmát ráerőszakolni. Meg kell adni az összes vallásnak minden szabadságot. Az embereknek a társadalommal kapcsolatban szabad ezt gondolni: nem létezik katolikus társadalom, ez nem képzelhető el. Így gondolkodnak a laicizmus védelmezői, szerintük tehát a mi Urunknak nincs joga, hogy a társadalomban uralkodjon.

És ez a helyzet ma is, azután, hogy Urunk tizenhárom évszázadon keresztül uralkodott Európa felett minden kereszten, kolostoron, templomon, katolikus egyetemen, katolikus iskolán, szerzetesen, szerzetesnőn keresztül! Mindenki alávetette magát a mi Urunknak, a királyok, a hercegek, egy Szent Henrik, egy Szent Lajos, egy Szent Edward, mind azt mondták: „Mi Krisztus megbízottjai vagyunk, mi a mi Urunk Jézus Krisztus szolgái vagyunk.” Ezek voltak a keresztény királyok! És most a laicizmus kijelenti: „Nem, Urunknak nem szabad tovább a társadalomban uralkodnia”. Szent X. Pius elítélte a laicizmus e súlyos tévedését, mely határt szab a mi Urunk Jézus Krisztus királyi uralmának.

Ez az a három súlyos tévtan, melyet Szent X. Pius elítélt, és melyeket még ma is általánosan védelmeznek, sőt jobban, mint valaha, még jobban, mint Szent X. Pius idejében. Ezért olyan rendkívül értékes számunkra Szent X. Pius pápa tanítása; hallgatnunk kell rá, és alkalmaznunk kell a mi korunkban is.

Szent X. Pius pápa a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát továbbá azzal akarta helyreállítani, hogy az Egyház szentségét is helyreállította. Különös gondot fordított a szemináriumokra; az ő kívánsága volt, hogy a klérus szentté váljon, és az ő kívánsága volt a gyermekek lelkének szentté tevése is.
     A szemináriumok reformja által akarta a pásztorokat szentté nevelni, és ragaszkodott hozzá, hogy a szemináriumi professzorokat jól válasszák ki, hogy nagy tudású és nagy szentségű férfiak legyenek. És Szent X. Pius pápának még az a nagyszerű ötlete is volt, hogy a kis gyermekek, körülbelül öt éves kortól, engedélyt kapjanak, hogy a mi Urunk Jézus Krisztushoz közeledhessenek. Megengedte nekik, hogy gyermekként szentáldozáshoz járuljanak. Így történt, hogy én magam is már öt éves koromban szentáldozáshoz járulhattam, amiért öt éves koromban köszönő levelet írtam neki. És egy kis válaszlevelet is kaptam – természetesen a Szentszéktől, nem tőle személyesen –, melyben arra biztattak, hogy továbbra is rendszeresen áldozzak; így profitáltam én is ebből a nagy privilégiumból, melyben Szent X. Pius a gyermekeket oly jóságosan részesítette. Ezek Szent X. Pius szentségének jelei.

Tiszteljük tehát szent pártfogónkat, szeressük őt, kövessük őt; korunkban valóban vezérünk és pásztorunk ő. Arra is kérjük őt, hogy ajándékozza nekünk azt az áhítatot, mellyel ő viseltetett a Boldogságos Szűz Mária iránt. Szent X. Pius naponta elimádkozta a rózsafűzért, legszívesebben Miasszonyunk Lourdes-i grottája előtt a vatikáni kertben. Kérjük Szent X. Pius pápát, hogy ajándékozzon meg bennünket ezzel az áhítattal, hogy vele egyesülve mindig és minden módon Mária közreműködése által a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát kikönyörögjük. 
     Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA

Közlemény az FSSPX, a baráti szerzetesrendek tagjainak és a tradíció híveinek

Ami a pápa állását illeti, itt egy titokról van szó, a gonosz titkáról Közlemény az FSSPX, a baráti szerzetesrendek tagjainak és a tradíció híveinek

(forrás: mitderimmaculata/blogspot – 2013. április 2.) [A szögletes zárójelekben a fordító megjegyzései állnak]

Kedves Fivéreim és Nővéreim az Úrban,
e napot – melyen az Anyaszentegyház ragyogó módon emlékezik meg a szentmiseáldozat és a papszentelés szentségeinek megalapításáról – választottam, hogy tudassam Önökkel elhatározásomat, miszerint kiválok a közösség hivatalos struktúrájából. Nem szándékozom a közösséget elhagyni, még kevésbé rossz hírbe hozni. Az FSSPX annak a szándéknak az áldozata, mellyel alapítója, S. E. Mgr. Marcel Lefebvre intése ellenére a zsinati egyház alá kívánja magát helyezni.
A Rómával való kiegyezés ellen elhangzott prédikációim és érveim miatt a közösség helyi kerületének vezetője, Pater Jürgen Wegner, a Vancouver közelében fekvő Langley priorátusából a közösség kanadai központjába, a Montreal melletti Saint-Césaire helyezett át, azzal a kifejezett szándékkal, hogy „szigorúan szemmel tartsanak”. Ezen kívül megparancsolta nekem, hogy többet nem bírálhatom a közösség vezetőit. A kanadai papokhoz írt levelében, melyben a velem kapcsolatos döntését közölte, nem csak az én nyilvános nyilatkozataimra hivatkozott, hanem a hívekkel folytatott privát beszélgetéseimre, valamint a hívekkel váltott privát e-mailjeimre is. [Én már régebben is tudtam, hogy működik a közösségen belül az ügynök-hálózat, ennek most itt egy újabb szép bizonyítéka.]
     Más szóval egyértelműen felajánlották a nyilvános és privát hallgatásomért cserébe a közösségben maradást és materiális biztonságot. Ez se nem több, se nem kevesebb, mint a lelki prostitúció egik fajtája. Nekem azonban csak egy lelkem van és én azt meg akarom menteni. Ezt viszont nem tudom megtenni, ha belemegyek ebbe az üzletbe, hiszen a közmondás is ezt tartja: „Aki hallgat, az egyetért.”
Ez a fő ok, amiért erkölcsileg kötelességemnek érzem az áthelyezésem elutasítását. Csak így dolgozhatok tovább a közösség valódi céljáért, mely nem abból áll, hogy a modernista Rómát megtérítse, hanem hogy az igazi szentmisét és az igazi papságot megőrizze és továbbadja. Ezért rábíztam magam a Gondviselésre abban a meggyőződésben, hogy a mi Urunk gondját fogja viselni az Ő papjainak.
Már sokat írtak a „pusztán praktikus megegyezés” témájáról. Fenntartás nélkül egyetértek azon paptársaim ezzel kapcsolatos nyilatkozataival és tanulmányaival, akik a közösség eme új irányvonalának ellenállnak. Ezért nem ismétlem meg most ezen nyilatkozatok tartalmát, de engedjék meg, hogy a közösség válságának három aspektusához hozzáfűzzem néhány személyes megjegyzésemet.
1. A közösség vezetői a 2006-os káptalan határozatától („Róma megtérése nélkül nincs praktikus megegyezés”) való eltérést azzal próbálják igazolni, hogy azt állítják, a helyzet ma más, mint akkor volt. [Valóban: most sokkal rosszabb és reménytelenebb, mint akkor.] El akarják velünk hitetni, hogy sok új püspököt, papot és szeminaristát már nem érdekel a II. Vatikánum, és ezek a hagyományos misét és teológiát részesítik előnyben. [Ha ez igaz lenne, hogyan jöhetett létre a mai helyzet, és hogyan alakulhatott ki ez a soha nem volt nagy felhajtás és ujjongás Ferenc körül.] Mindazonáltal nem képesek arra, hogy egy komoly és független tanulmányt készítsenek, mely ezen állításukat bizonyítani tudná. Egyenesen azt követelik tőlünk, hogy azt fogadjuk el, amit Msgr. Lefebvre „öngyilkos vállalkozásnak” nevezett.
     A 2012-es káptalan, mely messze volt attól, hogy e kurzust korrigálja, az irányváltoztatást mindössze kozmetikai „feltételekkel” csomagolta be. Az egyetlen fontos előfeltételt, Róma megtérését elvetették.
     Ezen kívül arra használták a káptalant, hogy a püspökök közötti erőviszonyt átfordítsák. 2012. április 7-én az egyik oldalon három püspökünk volt, akik a „praktikus” kiegyezés ellen voltak, és a másik oldalon a magányos Msgr. Fellay. Ezzel szemben 2012. július 14-én három püspök szavazott a praktikus kiegyezés mellett, szemben egy megvetett Msgr. Williamson-nal, akit a többiek kizártak a káptalanról.
     A káptalan zárónyilatkozata az újrameglelt egységgel minden „önfejűnek” a friss idők végét jelezte. Ugyanis a naptól, tehát 2012. július 15-étől kezdve a pusztán praktikus kiegyezés elleni mindennemű ellenállás és a közösség vezetőinek ezzel kapcsolatos kritizálása a közösség elleni bűntettnek lett minősítve. Ezzel emelték a hallgatás parancsát törvényerőre. A következmények ismertek. A hallgatásnak eme törvénye annyira kemény, hogy Menzingen még arra sem veszi a fáradtságot, hogy az érvekre vagy felvetésekre választ adjon, megelégszik azzal, hogy az ellenzőket közönséges lázadókként ördögnek kiáltsa ki, akik felforgató üzelmeket folytatnak. És egyszerűen kirúgják ezeket, mint Williamson püspököt és több mint húsz másik papot![Mennyire ismerős, pont most itt nálunk, ez a viselkedés, ami nem más, mint minden zsarnokivá vált uralom logikus velejárója!]
2. Msgr. Fellay titkos iratai (a három másik püspöknek 2012. április 14-én írt levele és a másnap eladott preambulum) alapján, melyek akarata ellenére kerültek nyilvánosságra, láthatjuk, milyen veszélyt hordoznak magukban a mostani Rómával zajló gyakori kapcsolatok. Ha az ilyenfajta kapcsolatok már a kiegyezés lezárása előtt a rendfőnök, asszisztensei és kerülő utakon a disztriktek és priorátusok vezetőit ennyire meg tudták változtatni, mi lenne az egyszerű papokkal és hívekkel, ha hivatalosan, legálisan és állandóan a római tekintélyek pallosa alatt állnánk? Csak egyszer kell megnézni, hogy Menzingen már most hogyan üldözi azokat, akik ellenállnak az új irányzatnak, holott most még bizonyos függetlenséget élvezünk Rómától, hogy megértsük, milyen messzire fognak elmenni, ha már a zsinati egyház tekintélye alatt leszünk!
3. Nemrégen még arra is rá akartak venni bennünket, hogy elfogadjuk azt a teóriát, mely szerint a „zsinati egyház” kifejezés alatt nem a katolikus Egyháztól különböző intézményt kell érteni, hanem sokkal inkább egy ezen belüli „irányzatot” (lásd: DICI, Pater Gleize tanulmányát).
     E teória logikus következménye ezért az, hogy a tradíciónak valójában az egyház hivatalos struktúrájába kell ismét beilleszkednie, hogy belülről győzhesse le a zsinati „irányzatot”, és így vezesse a tradíciót győzelemre. Ezért lehet a közösség vezetőitől olyan gyakran hallani, hogy „segíteni kell a katolikus egyháznak, hogy hagyományát ismét magáénak tudhassa” [lásd például Fellay püspök utolsó nyilatkozatát a pápaválasztáskor].
     Holott egyfelől a katolikus Egyház nem állhat fenn a hagyománya nélkül, hiszen akkor nem ő a katolikus Egyház többé. Másfelől azóta már nem lehet csupán egy „irányzatról” beszélni, mióta a II. Vatikáni Zsinat liberális és szabadkőműves elképzeléseit a reformok által „intézményesítették”, melyek az egyházi élet minden aspektusát felölelik: a liturgiát, a katekizmust, a rítust, a Bibliát, az egyházi bíróságokat, a magasabb tanítóhivatalt, a tekintélyt, és mindenekelőtt az egyházjogot.

Tehát egy olyan struktúrával van dolgunk, mely lényegileg különbözik a katolikus Egyháztól. Ha nem így lenne, akkor mi lennénk a tagjai! Nem mi hagytuk el a katolikus Egyházat, hanem a többiek, akkor is, ha nekik sikerült a hivatalos struktúra vezetését átvenni.
    
És ami eközben a pápa állását illeti, be kell látnunk, hogy itt egy titokról van szó, a gonosz titkáról. Itt két intézménnyel van dolgunk: a mi Urunk által alapította katolikus Egyházzal, és a zsinati egyházzal, melynek felbujtója kétségen kívül Lucifer.
Ez csak három rövid megjegyzés volt, de úgy gondolom, néhány információval hozzájárulhattak a vita bizonyos pontjainak a tisztább megértéséhez. És mivel én most már teljesen szabadon nyilatkozhatok, Önök, kedves Fivéreim és Nővéreim az Úrban, számíthattok a kiegyezés ellen folyamatosan növekvő ellenállási mozgalom internetes oldalain a rendszeres hozzászólásaimmal. Egy olyan mozgalomén, mely – úgy vélem – tényleg megérdemli a katolikus ellenállás nevet.
Imádkozzanak szolgájukért, ahogy én is imádkozom Önökért
Nagycsütörtök, 2013. március 28.
Pater Patrick Girouard, FSSPX

Feltéve: 2013. április 3.

http://www.katolikus-honlap.hu/1301/kanada.htm

http://www.katolikus-honlap.hu/konyvtar18.htm