Lawrence Gardner: Mária Magdolna öröksége – 2. rész

Lawrence Gardner: Mária Magdolna öröksége – 2. rész: Lawrence Gardner: Mária Magdolna öröksége – 2. rész

Szabadkőműves terv a katolikus Egyház tönkretételére

(Az alábbi elképesztő dokumentum egy két évvel ezelőtt elhunyt magyar katolikus pap hagyatékából való. Alig pár napja, hogy a pap személyes iratcsomói közül előkerült. Szerzője, múltja, eredete ismeretlen, s mivel őrzője már meghalt, tőle megtudni sem áll módunkban. Hasonló fajtájú irományok már régóta keringenek a világban. De különös tekintettel a legújabbra, a luganoi tanulmányra, illetve arra a tényre, hogy korunkban mind az abban, mind az itteniben leírtak szinte szó szerint beteljesedtek már, fel kell tételeznünk, hogy valódi utasításokkal állunk szemben.)


A szabadkőműves nagymester irányelvei a szabadkőműves katolikus püspökök számára 1962. márciusában

– Valamennyi szabadkőműves testvér küldjön jelentést ezen döntő fontosságú utasítások megvalósulásának előrehaladását illetően;

– Átdolgozva 1993 októberében a végső stádium számára;

– Valamennyi, a katolikus Egyházban tevékenykedő szabadkőművesnek a következőket kell kézbe vennie és keresztülvinnie.

1. Távolítsák el Szent Mihályt, a katolikus Egyház védelmezőjét minden imából a szentmisén belül és azon kívül egyszer s mindenkorra. Távolítsák el szobrait, mondjátok, hogy elterelik a figyelmet Krisztusról.

2. Szüntessétek meg a bűnbánati gyakorlatokat a nagyböjti időben, mint pl. a pénteki hústilalmat, vagy a böjtölést. Akadályozzátok meg az önmegtagadás minden aktusát, helyükbe az öröm, a boldogság és a testi szeretet aktusai lépjenek. Mondjátok, hogy „Krisztus már kiérdemelte számunkra a mennyországot”, és hogy „minden emberi erőlködés hiábavaló”. Mondjátok az embereknek, hogy „vegyék komolyan az egészségükkel való törődést”. Bátorítsátok őket a húsevésre, főleg a disznóhúséra.

3. Jelöljetek ki protestáns lelkipásztorokat, hogy vizsgálják felül és deszakralizálják a szentmisét. Hintsétek el a kételkedés magvait az Oltáriszentségben való valóságos jelenléttel kapcsolatban, és bizonygassátok, hogy az eucharisztia – a protestánsok hitéhez közelebb állóan – csak kenyér és bor, és csupán jelképesen értendő. Alkalmazzatok protestánsokat az iskolákban és a szemináriumokban. Bátorítsátok az ökumenét, mint az egységhez vezető utat. Vádoljatok meg mindenkit az Egyház iránti engedetlenséggel, aki a valóságos jelenlétben hisz.

4. Tiltsátok meg a latin miseliturgiát, a szentségimádást és az énekeket, mert ezek a titok iránti tisztelet érzését hozzák létre. Állítsátok be ezeket jósok „hókuszpókuszaiként”. Az emberek így már nem fognak a papokra, mint nagy intelligenciájú és tiszteletreméltó, titokzatos személyekre fölnézni.

5. Bátorítsátok a nőket, hogy a templomban ne hordjanak kalapot. A haj szexis. Követeljétek, hogy a nők előimádkozók, áldoztatásnál kisegítők, diakonisszák és papok lehessenek. Ezt demokratikus eszmeként állítsátok be. Alapítsatok női szabadságmozgalmat. A templomba járók öltözzenek lomposan, ez a szentmise jelentőségét csökkenteni fogja.

6. Ne engedjétek, hogy az áldozók a szentostyát térdelve vegyék magukhoz. Mondjátok meg a szülőknek és a nevelőknek, hogy tartsák vissza a gyerekeket attól, hogy áldozás előtt és után a kezüket összekulcsolják. Mondjátok nekik, hogy Isten úgy szereti őket, ahogy vannak, és azt akarja, hogy teljesen fesztelenül érezzék magukat. Szüntessetek meg a templomban minden térdelést és térdhajtást. Távolítsátok él a térdeplőket. Mondjátok az embereknek, hogy a szentmise alatt állva tegyenek tanúbizonyságot.

7. Szüntessétek meg a szakrális orgonazenét. Vigyétek be a templomokba a gitárokat, a zsidó hárfákat, dobokat, a „lábdobogást”, és a „szent nevetést”. Ez megakadályozza az embereket a személyes imában és a Jézussal való társalgásban. Ne adjatok időt Jézusnak, hogy a gyerekeket vallásos életre hívja meg. Adjatok elő az oltárnál liturgikus táncokat izgató hatású ruhákban, színdarabokat és koncerteket.

8. Vegyétek el az Istenanyához és Szent Józsefhez szóló énekek szakrális jellegét. Mondjátok, hogy tiszteletük bálványimádás. Tegyétek nevetségessé azokat, akik ragaszkodnak tiszteletükhöz. Vezessetek be protestáns énekeket. Ez azt a látszatot fogja kelteni, hogy a katolikus Egyház végre elismeri, hogy a protestáns az igazi vallás, vagy legalábbis egyenrangú a katolikussal.

9. Minden himnuszt szüntessetek meg, a Jézushoz szólókat is, mert ezek az embereket boldog gyerekkorukra emlékeztetik, ami viszont arra a békére emlékezteti őket, melynek gyökere az Istenért való önmegtagadás és vezeklés szigorú élete. Vezessetek be új énekeket, meggyőzve így az embereket, hogy a régebbi rítusok valahogy helytelenek voltak. Bizonyosodjatok meg róla, hogy minden szentmisében legalább egy olyan ének van, amely nem említi Jézust, hanem csak az emberek iránti szeretetről szól. A fiatalságot lelkesíteni fogja, ha a testvéri szeretetről hall. Prédikáljatok a szeretetről, toleranciáról és egységről. Jézust ne említsétek. Tiltsátok meg az Eucharisztia bármilyen formában való hirdetését.

10. Távolítsátok el az oltárról a szentek ereklyéit, és aztán magát az oltárt is. Helyettesítsétek pogány, megáldatlan asztalokkal, amelyek alkalmasak élő áldozatok bemutatására a sátáni miséken. Töröljétek el azt az egyházi törvényt, amely kimondja, hogy szentmisét csak ereklyét tartalmazó oltáron lehet bemutatni.

11. Hagyjatok fel azzal a gyakorlattal, hogy a szentmisét a tabernákulumban lévő Oltáriszentség előtt mondjátok. Ne engedjétek, hogy a misézésre használt oltárokon tabernákulum legyen. Az asztal úgy nézzen ki, mint egy ebédlőasztal. Hordozható legyen, hogy jelezze: ez nem egy szent dolog, hanem valami, ami kettő célt szolgál, pl. konferencia-asztalként, vagy kártyaasztalként. Később legalább egy széket állítsatok az asztalhoz. A pap üljön ezen, jelezve, hogy áldozás után – az étkezés után – kipiheni magát. A szentmise alatt a pap soha ne térdeljen, vagy hajtson térdet. Étkezéseknél nem szoktunk térdelni. A pap széke álljon a tabernákulum helyén. Bátorítsátok az embereket, hogy a papot tiszteljék és ne az Eucharisztiát, neki engedelmeskedjenek és ne az Eucharisztiának. Mondjátok nekik, hogy a pap a Krisztus, ő a Fő. A tabernákulumot helyezzétek egy másik helyiségbe, látókörön kívül.

12. Tüntessétek el az egyházi naptárból a szenteket, bizonyos időben mindig néhányat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy a szentekről prédikáljanak, kivéve, ha azok az evangéliumban szerepelnek. Mondjátok, hogy a templomban esetleg jelenlévő protestánsok megütköznének rajta. Kerüljetek mindent, ami a protestánsokat zavarná.

13. Az evangélium olvasásakor hagyjátok ki a „szent” szót, pl. „Evangélium szent János szerint” helyett mondjátok egyszerűen „Evangélium János szerint”. Ez azt jelzi majd az embereknek, hogy már nem kell őket tisztelni. Írjatok folyamatosan új bibliákat, amelyek azonosak a protestáns bibliákkal. Hagyjátok el a Szentlélekkel kapcsolatban a „szent” szót. Ez megnyitja majd az utat. Hangsúlyozzátok Isten női jellegét, mint szerető anyáét. Ne engedjétek az „Atya” szó használatát.

14. Minden egyéni imakönyvet tüntessetek el és semmisítsetek meg. Akkor elmaradnak a Jézus Szívéhez, Szűz Máriához, Szent Józsefhez szóló litániák, valamint az áldozásra előkészítő imák. Akkor az áldozás utáni hálaadás is fölöslegessé válik.

15. Minden angyalszobrot és -képet is tüntessetek el. Ellenségeink szobrai miért álljanak ott? Nevezzétek őket mítosznak, vagy esti mesének. Ne engedjétek, hogy az angyalokról beszéljenek, mert az protestáns tagjainkat elriasztaná.

16. Töröljétek el az ördögűzésre használt kis exorcizmust, munkálkodjatok azon, és hirdessétek, hogy elhitessétek az emberekkel, ördögök nincsenek. Mondjátok, hogy a Bibliának ez a kifejezésmódja a gonoszság megjelölésére szolgál, és nincs jó sztori gazember nélkül. Akkor majd a pokolban sem hisznek, és nem is félnek attól, hogy odakerülnek. Mondjátok, hogy a pokol csupán Isten jelenlétének a hiánya, és ez nem is olyan borzasztó, hiszen az élet ott ugyanolyan, mint itt a földön.

17. Tanítsátok, hogy Jézus csupán ember volt, akinek fivérei és nővérei voltak, és hogy ő gyűlölt mindenfajta intézményt. Mondjátok, hogy szerette a prostituáltak társaságát, különösen Mária Magdolnáét. Mondjátok, hogy a templomokat és zsinagógákat nem használta, és azt tanácsolta, hogy ne engedelmeskedjenek az egyházi elöljáróknak. Mondjátok, hogy nagy tanító volt, aki azonban tévútra jutott, amikor az egyháztanítóknak nem engedelmeskedett. A keresztről nem mint győzelemről, hanem mint vereségről beszéljetek.

18. Emlékezzetek rá, hogy apácákat rávehettek hivatásuk feladására, ha hiúságukra, kedvességükre és szépségükre apelláltok. Engedjétek, hogy megváltoztassák szerzetesi ruhájukat, ez automatikusan oda fog vezetni, hogy eldobják a rózsafüzért is. Mutassátok meg a világnak, hogy a zárdákban nézetkülönbségek vannak. Ezzel a hivatásokat kiszáríthatjátok. Mondjátok nekik, hogy a habitusban nem akceptálják őket, és ez az emberek előtt is rontja hitelüket.

19. Égessetek el minden katekizmust. Mondjátok a hittantanároknak, hogy Isten szeretete helyett tanítsák a gyerekeket Isten embereinek a szeretetére. Az érettség jele, ha valaki nyíltan szeret. Legyen a „szex” szó használata mindennapos a hittanórákon. Csináljatok új vallást a szex”-ből. Vigyetek „szex-képeket” a hittanórákra, hogy a gyerekeket a tényekkel megismertessétek. Győződjetek meg róla, hogy a képek jól érthetőek legyenek. Bátorítsátok az iskolákat, hogy a szexre való nevelésben haladó gondolkodásúak legyenek. A szexre való nevelést a püspökségeken keresztül vezessétek be, így a szülők nem fogják kifogásolni.

20. Zárjátok be az összes katolikus iskolákat azáltal, hogy csökkentitek a szerzetesi hivatásokat. Mondjátok a nővéreknek, hogy ők fizetés nélküli szociális munkások, s az Egyház meg akar szabadulni tőlük. Ragaszkodjatok hozzá, hogy a katolikus világi tanítók ugyanolyan fizetést kapjanak, mint az állami iskolákban. Alkalmazzatok nem-katolikus tanerőket. A papok ugyanolyan fizetést kapjanak, mint a hasonló világi tisztviselők. Minden papnak le kell vennie a reverendát és a keresztet, hogy így mindenki számára elfogadható legyen. Tegyétek nevetségessé azokat, akik nem tartják ehhez magukat.

21. Semmisítsétek meg a pápát azáltal, hogy egyetemeit megsemmisítitek. Válasszátok le az egyetemeket a pápától. Mondjátok neki, hogy akkor a kormány támogatja őket. Változtassátok meg a vallásos intézmények nevét és adjatok nekik porfán nevet. Mondjátok, hogy ez ökumenikus. Létesítsetek ökumenikus tagozatokat minden egyházmegyében. Gondoskodjatok róla, hogy ezek protestáns ellenőrzés alatt legyenek. Ne engedélyezzetek imádságokat a pápáért vagy Máriához, mert ez az ökumenét elbátortalanítaná. Hirdessétek, hogy a megyéspüspökök tekintendők az illetékes tekintélynek, a pápa csupán egy reprezentációs figura. Mondjátok az embereknek, hogy a pápa tanítása csak szórakoztatásra szolgál, de különben nincs jelentősége.

22. Támadjátok meg a pápa tekintélyét azzal, hogy életkor-határt szabtok hivatalának. Ezt mindenáron vigyétek keresztül.

23. Legyetek merészek. Gyengítsétek a pápát püspöki szinódusok rendszeresítése által. A pápa akkor csak egy reprezentációs figura lesz, mint Angliában, ahol felső- és alsóház uralkodik és a királynő onnan kapja parancsait. Aztán gyengítsétek a püspökök tekintélyét, egy ellenintézményt hozva létre papi szinten. Mondjátok, hogy a papok így kapják meg a megérdemelt elismerést. Ezután gyengítsétek a papok tekintélyét laikus csoportok létesítésével, amelyek uralkodnak fölöttük. Ezáltal annyi gyűlöletet lehet kelteni, hogy még a bíborosok is el fogják hagyni az Egyházat, és az Egyház immár demokratikus lesz.

24. Csökkentsétek a papi hivatásokat úgy, hogy a laikusok elveszítsék az irántuk való tiszteletet. Egy nyilvánosságra hozott papi botrány hivatások ezreit fogja megsemmisíteni. Dicsérjétek az elbukott papokat, akik egy nő iránti szerelemből mindent feladtak. Nevezzétek őket hősöknek, heroikusoknak. Mártírként tiszteljétek a laicizált papokat, akik úgy el voltak nyomva, hogy nem tudták tovább elviselni. Ítéljétek el és mondjátok botrányosnak, hogy papi hivatást gyakorló szabadkőműves testvéreink nevét nyilvánosságra hozzák. Legyetek toleránsok a homoszexualitással szemben a papok esetében. Mondjátok az embereknek, hogy a papok magányosak.

25. Kezdjétek azzal, hogy templomokat zártok be paphiány miatt. Nevezzétek ezt gazdaságos és jó üzleti gyakorlatnak. Mondjátok, hogy Isten mindenütt meghallgatja az imát. Így a templomok extravagáns pénzpazarlást jelentenek. Először azokat a templomokat zárjátok be, ahol régimódi hagyományokat ápolnak.

26. Használjatok fel gyenge hitű laikus bizottságokat és papokat, akik minden Mária-jelenést és minden állítólagos csodát, különösen a Szent Mihály arkangyallal kapcsolatosakat, gyorsan elvetnek és elítélnek. Biztosítsátok, hogy a II. Vatikáni Zsinat után semmi ilyesmit ne ismerjenek el. Mondjátok, hogy a tekintéllyel szembeni engedetlenség, ha valaki követi az üzeneteket, vagy gondolkozik róluk. A látnokokról mondjátok, hogy engedetlenek az egyházi tekintéllyel szemben. Hozzátok őket rossz hírbe, és akkor senkinek sem fog eszébe jutni, hogy figyelemre méltassák az üzeneteket.

27. Válasszatok egy ellenpápát. Mondjátok, hogy ő visszahozza a protestánsokat az Egyházba, és talán még a zsidókat is. Ellenpápát úgy lehet választani, ha a választási jogot a püspökök kapják meg. Akkor majd annyi pápát választanak, hogy az ellenpápát kompromisszumként lehet kinevezni. Mondjátok, hogy az igazi pápa meghalt.

28. Szüntessétek meg a szentáldozás előtti gyónást a II. és a III. osztályos gyerekeknél, hogy ne legyen már nekik fontos a gyónás, a mikor a IV., V. vagy felsőbb osztályba kerülnek. Akkor a gyónás el fog tűnni. Vezessétek be a csoportos gyónásokat (csendben) és a csoportos feloldozásokat. Mondjátok az embereknek, hogy ez a paphiány miatt van így.

29. Engedjétek a nőket és laikusokat áldoztatni. Mondjátok, hogy ez a világiak ideje. Kezdjétek azzal, hogy a szentostyát kézbe adjátok, mint a protestánsok. Mondjátok, hogy Krisztus is hasonlóan cselekedett. Gyűjtsetek néhány ostyát templomainkban a „fekete-misékhez”. Aztán adjatok a személyes áldozás helyett egy edénybe ostyákat, amelyeket haza lehet vinni. Mondjátok, hogy Isten ajándékát így lehet a napi életbe belevinni. Alkalmazzatok áldoztató automatákat és nevezzétek azokat tabernákulumoknak. Mondjátok, hogy a béke jelét át kell adni egymásnak. Bíztassátok az embereket, hogy járjanak körbe, hogy így az áhítat és az imádság meg legyen szakítva. Ne vessetek keresztet, hanem helyette a béke jelét alkalmazzátok. Mondjátok, hogy Krisztus is kiment, hogy tanítványait üdvözölje. Ne engedjetek semmilyen ájtatosságot ebben az időben. A papok fordítsanak hátat az Eucharisztiának, és a népnek adjanak tiszteletet.

30. Az ellenpápa megválasztása után oszlassátok fel a püspöki zsinatokat, papi egyesületeket és plébániákat. Tiltsátok meg a papoknak, hogy megkérdőjelezzék az új irányelveket.
Mondjátok, hogy Isten az alázat kedvelője, és gyűlöli azokat, akik tiszteletet keresnek.
Vádoljátok mindazokat, akik megkérdőjelezik az egyházi tekintéllyel szembeni engedetlenséget. Bátortalanítsátok el az Isten iránti engedelmességet. Mondjátok az embereknek, hogy ezeknek az egyházi vezetőknek kell engedelmeskedni.

31. Adjátok meg az ellenpápának a legfőbb hatalmat, hogy követőit kiválaszthassa. Kiközösítés terhe alatt parancsoljátok meg mindenkinek, aki Istent szereti, viselje a vadállat jelét. Ne nevezzétek azt a „vadállat jelének”. Keresztet ne vessetek az emberekre és ők sem magukra. (Ne is áldjanak.) A keresztvetést bálványimádásnak és engedetlenségnek kell nevezni.

32. Nyilvánítsátok a régi dogmákat hamisaknak, kivéve a pápa tévedhetetlenségéről szólót. Mondjátok, hogy Jézus Krisztus forradalmár volt, de sikertelen. Mondjátok, hogy az igazi Krisztus hamarosan eljön.

33. Parancsoljátok meg a pápa minden alattvalójának, hogy a „szent keresztes háborúban” harcoljanak az egyetlen „világvallás” elterjesztése érdekében. Csak a megválasztott ellenpápának kell engedelmeskedni. Mondjátok az embereknek, hogy meg kell hajolniuk, ha a nevét kimondják. A sátán tudja, hogy hol van az összes elveszett arany. Hódítsátok meg könyörtelenül a világot.

Ez hozza meg az embereknek azt, ami után mindig vágyódtak: „A béke aranykorát”.

(Magnificat Meal. Movement International, P. O. boksz 353, Toowoonba, Australia 4350)

vissza

a KÖNYVTÁR oldalra
http://www.katolikus-honlap.hu/konyvtar18.htm

                             a KEZDŐLAPRA         

XVI. Benedek pápa levele Fellay püspöknek

XVI. Benedek pápa levele Fellay püspöknek: „Fogadjátok el a zsinatot” (???)

(forrás: www.katholisches.info – 2012. szeptember 28.)

2012. október 4.

Msgr. Bernard Tissier de Mallerais egy szeptember 16-án Franciaországban tartott beszédében elmondta, hogy létezik egy levél, melyet XVI. Benedek pápa Bernard Fellay püspöknek írt. Két nappal ezután egy interjúban Franz Schmidberger atya is említést tett erről a levélről.
A francia nyelven írt levelet június 30-án írta a pápa, néhány nappal a közösség káptalani gyűlésének kezdete (2012. július 9.) előtt, és körülbelül két héttel Fellay püspöknek Levada bíborossal történt találkozása után (2012. június 13.), amikor a rendfőnöknek a tanbeli preambulum új fogalmazványát átnyújtották. A Pius Közösség számára minden bizonnyal meglepő új változat átvétele után Msgr. Fellay levelet írt a pápának, amelyben személyes találkozót kért tőle, hogy a még meglevő nehézségekről beszélhessenek.

XVI. Benedek nem teljesítette ezt a kérést, hanem válaszát inkább írásban közölte. (???) Levelében nem reagált a rendfőnök kérésére a személyes találkozót illetően. Viszont megerősítette, hogy a Levada bíboros által átnyújtott preambulumot ő is helyeselte, és felszólította a közösséget, hogy írják alá a preambulumot,(???) mivel annak elfogadása az egyházi elismerés előfeltétele.

Tissier de Mallerais püspök ezt mondta: „2012. június 30-án – ez titok, amit most elárulok nektek, de hamarosan úgyis nyilvános lesz – a pápa személyesen írt egy levelet a rendfőnöknek. »Ezúttal igazolom Önnek, hogy az Egyházba való tényleges újra-beilleszkedéshez valóban szükséges a II. Vatikáni Zsinat és a zsinatutáni tanítóhivatal elfogadása.« Tehát valóban végállomásról van szó, mivel ez számunkra elfogadhatatlan, mi ilyesmit nem írhatunk alá. Lehet pontosításokat végezni, mert a zsinat olyan terjedelmes, hogy jó dolgokat is lehet benne találni, de nem ez a döntő a zsinatban.”

Tissier püspök kemény szavakkal folytatta: „Nem lehet az ütközet közepén a fegyvereket letenni. Mi nem fogunk fegyverszünetet keresni, amíg a háború tombol; Assisi 3-mal vagy 4-gyel, egy rossz pápa boldoggá avatásával. Rossz dolog, rossz boldoggá avatás. És a XVI. Benedek által állandóan emlegetett a zsinat és a zsinatutáni tanítóhivatali reformok elfogadásának szükségességével.”

A püspök kijelentette, hogy „a kollegialitás lerombolta a pápa hatalmát, aki nem mer többé szembeszállni a püspöki konferenciákkal”, de ugyanígy lerombolta „a püspökök hatalmát, akik többé nem mernek a püspöki konferenciával szembeszállni”. Az ökumenizmus „a hamis vallások és a protestantizmus tiszteletéhez” vezet, a vallásszabadság pedig oda, hogy „országainkban akadálytalanul mecseteket lehet építeni”.

„Nyilvánvaló, hogy ezt nem írhatjuk alá. Ebben a dologban nincs egyetértés és soha nem is lesz”, mondta Msgr. Tissier de Mallerais. Bár a „modernista Róma” XVI. Benedek pápa óhajára úgy látszik, hogy sürgeti a kiegyezést, a közösség püspöke kijelentette: „Én személyesen soha nem fogok ilyen dolgokat aláírni, ez biztos. Soha nem fogom elfogadni, hogy azt mondjam, hogy az új mise jogszerű vagy megengedett. Azt fogom mondani, hogy gyakran érvénytelen, ahogy Msgr. Lefebvre mondta. Soha nem fogom akceptálni, hogy ezt mondjam: »A zsinat, helyesen értelmezve, talán összhangba hozható a tradícióval és meg lehet találni egy elfogadható értelmezését.«”

Tissier püspök a tanbeli preambulum június 13-án Levada bíborostól kapott változatát „hazugnak” nevezte, és hozzáfűzte, hogy a közösség káptalana júliusban „nagyon édes, finom döntéseket” hozott, hogy „Rómának olyan akadályokat állítson, hogy ne merjen többé bennünket háborgatni”, azzal hogy „gyakorlatilag elfogadhatatlan feltételeket szabott, hogy megakadályozza, hogy Róma további ajánlatokkal állhasson elő. De az ördög gonosz, és ezért úgy gondolom, hogy újra támadásba fog lendülni, és én óvatosan arra készítem magam elő, hogy megvédelmezzük magunkat és a közösség is védekezni fog”.

Tissier püspök és Schmidberger atya non possumus”-a lényegében megegyezik, részleteiben azonban a két kijelentés jelentősen különbözik, főleg a módjában és a hangnemében. Majd eldől, hogy melyik vonal lesz a döntő. A kiegyezés kérdése még nem dőlt el, mindazonáltal június óta nehezebbé vált.

Lásd: https://konteo.blogrepublik.eu/2013/02/11/a-papa-lemondasa/

Egy pápa lemondása « Konteó

Egy pápa lemondása « Konteó

2013-02-11–13:05

Egy pápa lemondása

 

 Alig fél órával ezelőtt repítették világgá a hírt: XVI. Benedek, a római katolikus egyház egyes számú vezetője, sorrendben a 265. római pápa ma hivatalosan bejelentette, hogy február 28-i hatállyal lemond hivataláról. A hírt a Vatikán is megerősítette, de magyarázatot nem fűzött a szinte példa nélküli lépéshez (nem is tudom, hogy az elmúlt 200 évben volt-e ilyen, de a középkorban sem fordult elő gyakran).



Természetesen megindultak a találgatások, amelyek közül szinte találomra emelek ki tőmondatokban párat, abban reménykedve, hogy ti majd megdolgoztatjátok a szürkeállományotokat és hozzáteszitek a többit. Biztosan elnézitek nekem, hogy nem állok neki kifejteni a verziókat, de a hír annyira friss (és bizonyos szempontból megdöbbentő), hogy nem akartam ezzel húzni az időt.





A 85 éves egyházfő motivációit rajta kívül talán senki sem ismeri, s – a Vatikán fegyelmezett, szigorúan zárt és abszolút tekintélyelvű működését valamelyest ismerve – olyan se nagyon akad, aki ezt meg merné kérdezni a Szentatyától. Vajon a katolikus egyházat megrázó eddigi botrányokból (pedofília, pénzügyi visszaélések, pénzmosás gyanúja, stb.) lett elege az egykori Ratzinger bíborosnak? Vagy valakik kényszerítették erre? Netán halálos beteg lenne, s nem akarja megvárni, amíg esetleg szellemi leépülése olyan fokú lesz, hogy már nem beszámítható? Meg akarta tisztítani az egyházat a rárakódott, khm, salaktól, de rájött, hogy reménytelen? Van egy kiszemelt utód, akinek válságmenedzserként történő fellépése nem tűr egyetlen hónap halasztást sem? I. János Pál  rosszabbul végezte…



És emlékszünk még Roberto Calvira, a Vatikán egykori bankárára? Ő is csúnya véget ért.



Közeledik Húsvét, s – ahogy az egyik kolléga magánlevében írta – elég furcsa lenne ezt az ünnepet pápa nélkül megtartani. De akkor miért nem vár még egy hónapot..? Mi olyan sürgős? A bíborosi konklávénak 30 napja lesz megválasztani az új pápát. Sok ez vagy kevés? Netán minden el van már döntve?



A szorongásra hajlamosaknak – zárásként – eszébe jutattom Szent Malakiás próféciái közül a legutolsót:



In persecutione extrema Sacrae Romanae Ecclesiae sedebit Petrus Romanus qui pascet oves in multis tribulationibus quibus transactis civitas septicollis diruetur et Iudex tremadus iudicabit populum suum. Finis.



vagyis



A Szent Római Egyház szélsőséges [utolsó?] üldöztetése során Péter, A Római ül [a trónon], aki számos megpróbáltatás közepette legelteti nyáját. Amikor mindezek [az idők] elmúlnak, a hét dombra épült város meg fog semmisülni, s a félelmetes bíró el fogja ítélni népét. Vége.



 Nos, mi a véleményetek?

Lefebvre érsek prédikációja

„Mindent megújítani Krisztusban”
Lefebvre érsek prédikációja

(Megjelent a Szent Margit Lap 62. számában)

XII. Pius pápa 1951. június 3-án avatta boldoggá X. Pius pápát. E nevezetes nap emlékére következzék itt Marcel Lefebvre érsek azon prédikációja, melyet Zaitzkofen-ben a Herz Jesu (Jézus Szíve) Papszemináriumban 1989. október 22-én a Szent X. Pius pápa tiszteletére tartott ünnepségen mondott.

Szeretett Barátaim, szeretett Testvéreim!
Hálát adok Istennek, hogy ezen a vasárnapon körükben lehetek, hogy együtt vegyünk részt Papi Közösségünk szeretett patrónusának, Szent X. Pius pápának – aki életünknek is példaképe – tiszteletére rendezett ünnepségen. És ezért néhány szóval szeretném Önöket meghívni szent patrónusunk tanításáról való elmélkedésre, hiszen én valóban úgy gondolom, hogy ezekben a nehéz időkben, melyeket az Anyaszentegyháznak most át kell élnie, nem választhattunk volna magunknak jobb pártfogót Szent X. Pius pápánál.

Szent X. Pius ezen évszázad elején olyan fáklya és próféta volt, aki bizonyos értelemben mindazt a nehézséget előre látta, melyet az Anyaszentegyháznak az őt követő évtizedekben át kellett élnie. És ezért lett ő számunkra vezető és pásztor, akit teljes biztonsággal követhetünk, annál is inkább, mert az Egyház is szentté avatta őt. Ez jele annak, hogy a Jóisten egész különös módon kiemelte őt, és az Egyház jónak tartja, ha mi is követjük.
     A mai egyházi imában olvashatták és hallhatták, hogy Isten Szent X. Pius-t „ad catholicam fidem tuendam” a katolikus hit védelmére, megőrzésére, fenntartására választotta ki. „Ad tuendam catholicam fidem.” Úgy gondolom Szent X. Pius szentségének ez a fő jellemzője: a katolikus hit védelme. És nem éppen ez az, amit manapság nekünk is különösen kérnünk kell, ilyen időkben, melyekben a katolikus hit mindenütt veszélyben forog, még az Anyaszentegyház belsejében is? Vagy nem kell Szent X. Pius-t abban is követnünk, hogy a katolikus hitet magunk számára is megőrizzük és megvédelmezzük?

Tanításából elsőként azt a programot szeretném kiválasztani, melyet előre megmutatott nekünk, s melyet szép jelmondatában ilyen egyszerűen foglalt össze. „instaurare omnia in Christo”, mindent helyreállítani Krisztusban, mindent megújítani Krisztusban. Omnia, mindent!
     Ez az a program, melyet Szent X. Pius feltett magában pontifikátusa kezdetén, s amit első enciklikájában magyarázott meg. Kijelentette, hogy mindenütt helyre akarja állítani a mi Urunk birodalmát, az egyes emberekben, a családokban, az államokban, hogy a mi Urunk királyként uralkodjon a földön, csakúgy ahogy az égben. Ez Szent X. Pius pápa szép programja. És pontifikátusa alatt azon fáradozott, hogy ezt megvalósítsa, és mindent megtegyen, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus valóban uralkodjon.
     Harcolnia kellett; bátran, erőslelkűen kellett harcolnia kora tévtanai ellen – és ezek még korunk tévtanai is. Ezek közül a tévtanok közül a három legfontosabbat szeretném megnevezni: Szent X. Pius pápát is ezek nyugtalanították a legjobban, mert ezekben a tévtanokban a mi Urunk Jézus Krisztus királyságával való ellentmondást látott. Hogyan kell ezeket a tévtanokat meghatározni? E tévtanok abból állnak, hogy a mi Urunk uralmának és királyságának valamilyen módon határt szabnak. Szent X. Pius pápa nagy bátorsággal harcolt e tévtanok ellen, hogy amennyire lehetséges, Isten kegyelmével a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát a lelkekben, a szellemekben és a szívekben megvédelmezze.

A következő három fő-tévedést kellett Szent X. Pius pápának legyőznie és elítélnie: a modernizmust, a sillonizmust és a laicizmust. 

     Hogyan szab határt a modernizmus a mi Urunk Jézus Krisztus uralmának?
Úgy, hogy azt állítja, hogy az igazság nem egyedül a mi Urunk Jézus Krisztustól jön, holott a mi Urunk Jézus Krisztus maga jelentette ki: „Ego sum veritas – én vagyok az igazság.” (Jn 14,6) Ezzel szemben a modernizmus ezt állítja: az igazság az, amit mi gondolunk, és nem az, amit kívülről kapunk; nem a kinyilatkoztatás, amit veszünk; nem az igazság, amit tanítanak nekünk. Az igazság az, amit én magam gondolok.

Önök nyomban láthatják e két magatartás közötti alapvető ellentétet: a keresztény hallgat az Egyház utasításaira, a keresztény hallgat a mi Urunk Jézus Krisztusra, aki az igazság, és tanulékonyan és alázattal fogadja az igazságot, amit tanítanak neki. Így bizonyos értelemben a világosságot fogadja, azt a fényt, mely az égből jön! Urunk ezt is mondta: „Ego sum lux mundi – én vagyok a világ világossága.” (Jn 8,12) Ő az a fény, mely a Legszentebb Szentháromságból fakad. Urunk minden világra jövő embert megvilágosít – „omnem hominem venientem in hunc mundum”. (Jn 1,9) A mi Urunk Jézus Krisztus fénye, melyet nekünk örömmel és hálával, tanulékonyan fel kell fognunk – ismétlem: tanulékonyan!

     Szent X. Pius pápa elítélte azokat, akik ennek a valóságnak, aki Jézus Krisztus, nem akarják alávetni magukat. Ezek csak saját érzéseiknek, saját ideáiknak akarják magukat alávetni. És ez még ma is így van: mindenki megcsinálja a maga igazságát; következésképpen nincs egy igazság, mely kötelez bennünket. Ez az első súlyos tévtan, mely ellen Szent X. Pius pápa fellépett.

A második tévtan a sillonizmus. Azt lehet valóban mondani, hogy a sillonizmus nem volt más, mint ma az ökumenizmus. A „nagy Sillon”, ahogy nevezték, egyfajta univerzális vallás, mely minden hívőt egyesíteni próbál, sőt még a hitetleneket is. Szent X. Pius pápa elítélte a Sillon-t, mert az igazságot és a tévedést nem lehet összekeverni. Az igazság, újra mondjuk, a mi Urunk Jézus Krisztus.

A mi Urunk Jézus Krisztust nem lehet a tévtanok és hamis vallások közé állítani! Ő Isten. Ő egyedül Isten. „Tu solus Dominus, tu solus altissimus, Jesu Christe! Egyedül Te vagy az Úr, egyedül Te vagy a Magasságbeli, Jézus Krisztus!”, énekeltük ma is. Jézus Krisztust nem lehet Buddhával és Mohameddel, mindezen vallások minden tévedése közé állítani! X. Pius elítélte a sillonizmust, mert ez az összes vallás egyesítését akarta. Ez volt a második súlyos, a mi Urunk Jézus Krisztus uralkodása ellen irányított tévtan.

A harmadik tévtan a laicizmus. A laicizmus az a tévtan, mely azt állítja, hogy Urunk nem lehet a társadalomban jelen. Ő király, az egyes ember királya, szükség esetén király a családban, tisztelhetik a plébániákon, de a társadalomban: nem!

E tévtan szerint a társadalomban nem szabad a mi Urunknak uralkodnia! A társadalomra nem lehet a mi Urunk uralmát ráerőszakolni. Meg kell adni az összes vallásnak minden szabadságot. Az embereknek a társadalommal kapcsolatban szabad ezt gondolni: nem létezik katolikus társadalom, ez nem képzelhető el. Így gondolkodnak a laicizmus védelmezői, szerintük tehát a mi Urunknak nincs joga, hogy a társadalomban uralkodjon.

És ez a helyzet ma is, azután, hogy Urunk tizenhárom évszázadon keresztül uralkodott Európa felett minden kereszten, kolostoron, templomon, katolikus egyetemen, katolikus iskolán, szerzetesen, szerzetesnőn keresztül! Mindenki alávetette magát a mi Urunknak, a királyok, a hercegek, egy Szent Henrik, egy Szent Lajos, egy Szent Edward, mind azt mondták: „Mi Krisztus megbízottjai vagyunk, mi a mi Urunk Jézus Krisztus szolgái vagyunk.” Ezek voltak a keresztény királyok! És most a laicizmus kijelenti: „Nem, Urunknak nem szabad tovább a társadalomban uralkodnia”. Szent X. Pius elítélte a laicizmus e súlyos tévedését, mely határt szab a mi Urunk Jézus Krisztus királyi uralmának.

Ez az a három súlyos tévtan, melyet Szent X. Pius elítélt, és melyeket még ma is általánosan védelmeznek, sőt jobban, mint valaha, még jobban, mint Szent X. Pius idejében. Ezért olyan rendkívül értékes számunkra Szent X. Pius pápa tanítása; hallgatnunk kell rá, és alkalmaznunk kell a mi korunkban is.

Szent X. Pius pápa a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát továbbá azzal akarta helyreállítani, hogy az Egyház szentségét is helyreállította. Különös gondot fordított a szemináriumokra; az ő kívánsága volt, hogy a klérus szentté váljon, és az ő kívánsága volt a gyermekek lelkének szentté tevése is.
     A szemináriumok reformja által akarta a pásztorokat szentté nevelni, és ragaszkodott hozzá, hogy a szemináriumi professzorokat jól válasszák ki, hogy nagy tudású és nagy szentségű férfiak legyenek. És Szent X. Pius pápának még az a nagyszerű ötlete is volt, hogy a kis gyermekek, körülbelül öt éves kortól, engedélyt kapjanak, hogy a mi Urunk Jézus Krisztushoz közeledhessenek. Megengedte nekik, hogy gyermekként szentáldozáshoz járuljanak. Így történt, hogy én magam is már öt éves koromban szentáldozáshoz járulhattam, amiért öt éves koromban köszönő levelet írtam neki. És egy kis válaszlevelet is kaptam – természetesen a Szentszéktől, nem tőle személyesen –, melyben arra biztattak, hogy továbbra is rendszeresen áldozzak; így profitáltam én is ebből a nagy privilégiumból, melyben Szent X. Pius a gyermekeket oly jóságosan részesítette. Ezek Szent X. Pius szentségének jelei.

Tiszteljük tehát szent pártfogónkat, szeressük őt, kövessük őt; korunkban valóban vezérünk és pásztorunk ő. Arra is kérjük őt, hogy ajándékozza nekünk azt az áhítatot, mellyel ő viseltetett a Boldogságos Szűz Mária iránt. Szent X. Pius naponta elimádkozta a rózsafűzért, legszívesebben Miasszonyunk Lourdes-i grottája előtt a vatikáni kertben. Kérjük Szent X. Pius pápát, hogy ajándékozzon meg bennünket ezzel az áhítattal, hogy vele egyesülve mindig és minden módon Mária közreműködése által a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát kikönyörögjük. 
     Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA

Közlemény az FSSPX, a baráti szerzetesrendek tagjainak és a tradíció híveinek

Ami a pápa állását illeti, itt egy titokról van szó, a gonosz titkáról Közlemény az FSSPX, a baráti szerzetesrendek tagjainak és a tradíció híveinek

(forrás: mitderimmaculata/blogspot – 2013. április 2.) [A szögletes zárójelekben a fordító megjegyzései állnak]

Kedves Fivéreim és Nővéreim az Úrban,
e napot – melyen az Anyaszentegyház ragyogó módon emlékezik meg a szentmiseáldozat és a papszentelés szentségeinek megalapításáról – választottam, hogy tudassam Önökkel elhatározásomat, miszerint kiválok a közösség hivatalos struktúrájából. Nem szándékozom a közösséget elhagyni, még kevésbé rossz hírbe hozni. Az FSSPX annak a szándéknak az áldozata, mellyel alapítója, S. E. Mgr. Marcel Lefebvre intése ellenére a zsinati egyház alá kívánja magát helyezni.
A Rómával való kiegyezés ellen elhangzott prédikációim és érveim miatt a közösség helyi kerületének vezetője, Pater Jürgen Wegner, a Vancouver közelében fekvő Langley priorátusából a közösség kanadai központjába, a Montreal melletti Saint-Césaire helyezett át, azzal a kifejezett szándékkal, hogy „szigorúan szemmel tartsanak”. Ezen kívül megparancsolta nekem, hogy többet nem bírálhatom a közösség vezetőit. A kanadai papokhoz írt levelében, melyben a velem kapcsolatos döntését közölte, nem csak az én nyilvános nyilatkozataimra hivatkozott, hanem a hívekkel folytatott privát beszélgetéseimre, valamint a hívekkel váltott privát e-mailjeimre is. [Én már régebben is tudtam, hogy működik a közösségen belül az ügynök-hálózat, ennek most itt egy újabb szép bizonyítéka.]
     Más szóval egyértelműen felajánlották a nyilvános és privát hallgatásomért cserébe a közösségben maradást és materiális biztonságot. Ez se nem több, se nem kevesebb, mint a lelki prostitúció egik fajtája. Nekem azonban csak egy lelkem van és én azt meg akarom menteni. Ezt viszont nem tudom megtenni, ha belemegyek ebbe az üzletbe, hiszen a közmondás is ezt tartja: „Aki hallgat, az egyetért.”
Ez a fő ok, amiért erkölcsileg kötelességemnek érzem az áthelyezésem elutasítását. Csak így dolgozhatok tovább a közösség valódi céljáért, mely nem abból áll, hogy a modernista Rómát megtérítse, hanem hogy az igazi szentmisét és az igazi papságot megőrizze és továbbadja. Ezért rábíztam magam a Gondviselésre abban a meggyőződésben, hogy a mi Urunk gondját fogja viselni az Ő papjainak.
Már sokat írtak a „pusztán praktikus megegyezés” témájáról. Fenntartás nélkül egyetértek azon paptársaim ezzel kapcsolatos nyilatkozataival és tanulmányaival, akik a közösség eme új irányvonalának ellenállnak. Ezért nem ismétlem meg most ezen nyilatkozatok tartalmát, de engedjék meg, hogy a közösség válságának három aspektusához hozzáfűzzem néhány személyes megjegyzésemet.
1. A közösség vezetői a 2006-os káptalan határozatától („Róma megtérése nélkül nincs praktikus megegyezés”) való eltérést azzal próbálják igazolni, hogy azt állítják, a helyzet ma más, mint akkor volt. [Valóban: most sokkal rosszabb és reménytelenebb, mint akkor.] El akarják velünk hitetni, hogy sok új püspököt, papot és szeminaristát már nem érdekel a II. Vatikánum, és ezek a hagyományos misét és teológiát részesítik előnyben. [Ha ez igaz lenne, hogyan jöhetett létre a mai helyzet, és hogyan alakulhatott ki ez a soha nem volt nagy felhajtás és ujjongás Ferenc körül.] Mindazonáltal nem képesek arra, hogy egy komoly és független tanulmányt készítsenek, mely ezen állításukat bizonyítani tudná. Egyenesen azt követelik tőlünk, hogy azt fogadjuk el, amit Msgr. Lefebvre „öngyilkos vállalkozásnak” nevezett.
     A 2012-es káptalan, mely messze volt attól, hogy e kurzust korrigálja, az irányváltoztatást mindössze kozmetikai „feltételekkel” csomagolta be. Az egyetlen fontos előfeltételt, Róma megtérését elvetették.
     Ezen kívül arra használták a káptalant, hogy a püspökök közötti erőviszonyt átfordítsák. 2012. április 7-én az egyik oldalon három püspökünk volt, akik a „praktikus” kiegyezés ellen voltak, és a másik oldalon a magányos Msgr. Fellay. Ezzel szemben 2012. július 14-én három püspök szavazott a praktikus kiegyezés mellett, szemben egy megvetett Msgr. Williamson-nal, akit a többiek kizártak a káptalanról.
     A káptalan zárónyilatkozata az újrameglelt egységgel minden „önfejűnek” a friss idők végét jelezte. Ugyanis a naptól, tehát 2012. július 15-étől kezdve a pusztán praktikus kiegyezés elleni mindennemű ellenállás és a közösség vezetőinek ezzel kapcsolatos kritizálása a közösség elleni bűntettnek lett minősítve. Ezzel emelték a hallgatás parancsát törvényerőre. A következmények ismertek. A hallgatásnak eme törvénye annyira kemény, hogy Menzingen még arra sem veszi a fáradtságot, hogy az érvekre vagy felvetésekre választ adjon, megelégszik azzal, hogy az ellenzőket közönséges lázadókként ördögnek kiáltsa ki, akik felforgató üzelmeket folytatnak. És egyszerűen kirúgják ezeket, mint Williamson püspököt és több mint húsz másik papot![Mennyire ismerős, pont most itt nálunk, ez a viselkedés, ami nem más, mint minden zsarnokivá vált uralom logikus velejárója!]
2. Msgr. Fellay titkos iratai (a három másik püspöknek 2012. április 14-én írt levele és a másnap eladott preambulum) alapján, melyek akarata ellenére kerültek nyilvánosságra, láthatjuk, milyen veszélyt hordoznak magukban a mostani Rómával zajló gyakori kapcsolatok. Ha az ilyenfajta kapcsolatok már a kiegyezés lezárása előtt a rendfőnök, asszisztensei és kerülő utakon a disztriktek és priorátusok vezetőit ennyire meg tudták változtatni, mi lenne az egyszerű papokkal és hívekkel, ha hivatalosan, legálisan és állandóan a római tekintélyek pallosa alatt állnánk? Csak egyszer kell megnézni, hogy Menzingen már most hogyan üldözi azokat, akik ellenállnak az új irányzatnak, holott most még bizonyos függetlenséget élvezünk Rómától, hogy megértsük, milyen messzire fognak elmenni, ha már a zsinati egyház tekintélye alatt leszünk!
3. Nemrégen még arra is rá akartak venni bennünket, hogy elfogadjuk azt a teóriát, mely szerint a „zsinati egyház” kifejezés alatt nem a katolikus Egyháztól különböző intézményt kell érteni, hanem sokkal inkább egy ezen belüli „irányzatot” (lásd: DICI, Pater Gleize tanulmányát).
     E teória logikus következménye ezért az, hogy a tradíciónak valójában az egyház hivatalos struktúrájába kell ismét beilleszkednie, hogy belülről győzhesse le a zsinati „irányzatot”, és így vezesse a tradíciót győzelemre. Ezért lehet a közösség vezetőitől olyan gyakran hallani, hogy „segíteni kell a katolikus egyháznak, hogy hagyományát ismét magáénak tudhassa” [lásd például Fellay püspök utolsó nyilatkozatát a pápaválasztáskor].
     Holott egyfelől a katolikus Egyház nem állhat fenn a hagyománya nélkül, hiszen akkor nem ő a katolikus Egyház többé. Másfelől azóta már nem lehet csupán egy „irányzatról” beszélni, mióta a II. Vatikáni Zsinat liberális és szabadkőműves elképzeléseit a reformok által „intézményesítették”, melyek az egyházi élet minden aspektusát felölelik: a liturgiát, a katekizmust, a rítust, a Bibliát, az egyházi bíróságokat, a magasabb tanítóhivatalt, a tekintélyt, és mindenekelőtt az egyházjogot.

Tehát egy olyan struktúrával van dolgunk, mely lényegileg különbözik a katolikus Egyháztól. Ha nem így lenne, akkor mi lennénk a tagjai! Nem mi hagytuk el a katolikus Egyházat, hanem a többiek, akkor is, ha nekik sikerült a hivatalos struktúra vezetését átvenni.
    
És ami eközben a pápa állását illeti, be kell látnunk, hogy itt egy titokról van szó, a gonosz titkáról. Itt két intézménnyel van dolgunk: a mi Urunk által alapította katolikus Egyházzal, és a zsinati egyházzal, melynek felbujtója kétségen kívül Lucifer.
Ez csak három rövid megjegyzés volt, de úgy gondolom, néhány információval hozzájárulhattak a vita bizonyos pontjainak a tisztább megértéséhez. És mivel én most már teljesen szabadon nyilatkozhatok, Önök, kedves Fivéreim és Nővéreim az Úrban, számíthattok a kiegyezés ellen folyamatosan növekvő ellenállási mozgalom internetes oldalain a rendszeres hozzászólásaimmal. Egy olyan mozgalomén, mely – úgy vélem – tényleg megérdemli a katolikus ellenállás nevet.
Imádkozzanak szolgájukért, ahogy én is imádkozom Önökért
Nagycsütörtök, 2013. március 28.
Pater Patrick Girouard, FSSPX

Feltéve: 2013. április 3.

http://www.katolikus-honlap.hu/1301/kanada.htm

http://www.katolikus-honlap.hu/konyvtar18.htm

Kunágota titka - Szkítiától Maghrebig

Forrás: Tóth Gyula

   Szkítiától Maghrebig

Kunágota titka

https://maghreb.blog.hu/2019/02/02/kunagota_421?fbclid=IwAR1NGZf8ZirK7LUAKXPfH3XBr2w_2elqlayzQBR7aBx61Um90670ly4mTgo

2018 januárjának legelső napján egy érdekes üzenetet találtam elektronikus postaládámban. Az üzenet írója egy bizonyos Éva volt, aki levelével a Gutkeled nemzetségről írt gondolataimhoz szeretett volna egy újabb adalékot szolgáltatni. Ahogy azonban az ilyenkor lenni szokott, ez a rövid, néhány soros üzenet tartalmazott egy szinte csak mellékesen, zárójelben odavetett szót, egy nevet, ami később gondolatok és új felismerések egész lavináját indította el bennem, és hatalmas megerősítését jelentette mindannak, amit a keresztény Európa hun kezdeteiről a korábbi fejezetekben feltártunk. Ez a név nem más volt, mint egyik településünk neve: Kunágota.

Éva üzenete így szólt:

„Tisztelt Tóth Gyula!

Köszönjük értékes gondolatait! Tennék egy kis mozaikot talán a témához. Békés megyében Dombegyháza környékén számos Atilla-mondát gyűjtöttek. A település mellett találtak egy Szt. Kingednek tulajdonított kolostort, ill. csak nyomait. A művészettörténészek tudtommal a mai napig nem tudják ki volt a XI. sz-i Kinged. Erről a neten is található némi anyag. A napokban hallottam (erről anyagom nincs), hogy a környéken találtak kb. száz éve 1,5 kg skót aranypénzt. (Közeli település Kunágota)

Tisztelettel, Éva”

Akik olvasták a Gutkeled nemzetség eredetéről írt tanulmányomat azok talán még emlékeznek, hogy nyomozásunkat a Nyáry Krisztina naplójában megörökített családi hagyomány alapján kezdtük meg. Ez a nyomozás hamarosan megdöbbentő eredményre vezetett, amely a nemzetség eredetét teljesen új megvilágításba helyezte. A Gutkeledeket végül Vasbordájú Edmund angolszász király Magyarországra menekült fiaihoz, és rajtuk keresztül Attila idősebbik fiához, Aladárhoz vezettük vissza. Nyáry Krisztina naplójában a következőképp olvastuk a történetet:

„Volt egy Edmundus nevő angliai király, Eduardus angliai királynak unokája, öregebbik Edmundusnak penig a fia, ki az is angliai király volt. Az megírt Edmundusnak halála történvén circa annum dni 998, maradott két fia: Edmundus és Eduardus, ezen két királyfiak egy Canutus nevő Anglia napnyugoti részének királyátúl kiűzettetvén Angliábúl, jöttek Pannóniában, azaz Magyarországban Henric császár és Szent István magyarországi király ideiben. Ezen ifjabbik Edmundusnak fia volt Ottó, amely elsőben adta Szent István szolgálatjára magát...”

Ez a Nyáry Krisztina idején még elevenen élő családi emlékezet tehát azt az Ottót nevezte meg a Gutkeled nemzetség ősének, aki Vasbordájú Edmund angol király unokája volt, és aki - amint olvastuk: "elsőben adta Szent István szolgálatjára magát". Ahogy arra a korábbi fejezetekben is utaltam, a dán hódítás elől Magyarországra menekült angolszász királyfiak életének és későbbi sorsának gazdag irodalma van. Tudjuk, hogy Száműzött Eduárd később feleségül vette István király lányát, Ágotát, majd Hitvalló Eduárd hívására feleségével és három gyermekével megkísérelt visszatérni Angliába. Lánya, Margit a skótok legendás királynéja lett és Skóciai Szent Margit néven vonult be a történelembe. Száműzött Eduárd testvéréről, Edmundról azonban már jóval kevesebbet tudunk. Fiáról, Ottóról pedig szinte semmit. Az egyetlen forrás, amely említést tesz róla Nyáry Krisztina naplója.

Mivel semmi arra utaló információ nem áll rendelkezésünkre, hogy Edmund vagy fia Ottó valaha is megkíséreltek volna visszatérni Angliába, könnyen feltételezhető, hogy mindketten Magyarországon élték le az életüket, itt haltak meg és itt is temették el őket. Annál is inkább, mivel Ottóról úgy olvastuk, hogy Szent István királyunk szolgálatjára adta magát. Ezen a ponton kezdenek tehát érdekesé válni a Dombegyháza környékén gyűjtött Attila-mondák, az állítólag ott talált skót aranypénzek, és a Szent Kingednek tulajdonított kolostor. Na de ki volt az a Szent Kinged?

A Dombegyház története című Zsóri József által 2009-ben összeállított tanulmányból a következőket tudjuk meg:

"Valószínűleg a Kárpát-medence legrégebbi kultúrtörténeti emlékei a kunhalmok, egyesek szerint hunhalmok. Egy ilyen dombon épülhetett fel minden bizonnyal az Árpádkorban annak a településnek a temploma, amelyről a falut „domb-egyház”-nak nevezték el. (Ez a „10 falu temploma” lehetett.) A község északi részén a kevermesi út mellett található az a 8-10 méter magas, feketeföldű domb, amelyen a helybeliek szerint a Kolostor emelkedett. Így lett a neve Kolostordomb. Ezt a dombot egyesek Attila-dombnak is nevezik. (Romjai ma is megtalálhatók.) 1936-ban dr. Nagy Zoltán dombegyházi származású múzeumigazgató végzett ásatást. Szerinte a dombon a XI-XII. században a Szent Kinged kolostor állt.

(Megjegyzés: Bajnai Beke István szerint, aki A Dombegyházi Katolikus Egyházközség története címő könyv szerzője, könyvében a következőket írja: „Valószínűleg téves az elnevezés, mert a szentek jegyzéke vagy a martyrologium nem ismer ilyen nevő szentet. Inkább lehetséges, hogy Szent Kilián vértanú nevéről van szó. Szent Kilián ír származású hittérítő volt, aki Kr.u. 689-ben halt vértanúhalált a mai Würtzburg környékén. Ismeretesek az Árpád-házi királyok ír kapcsolataik, sőt jelentősek voltak német-bajor kapcsolataik is. Ily módon kerülhetett a magyar királyság területére Szent Kilián kultusza, s ez a népnyelvben alakulhatott át többszörösen. Az is elfogadható magyarázat, hogy nyugati bencés szerzetesek hozták magukkal a Szent tiszteletét, amely az azt követő évszázadokban eljellegtelenedett.”

(Az én véleményem szerint a Kinged falu és a Szent Kinged kolostor elnevezés Szent Kinga nevéből származik, a népnyelvben Kingedre alakulva. — Szent Kinga IV. Béla királyunk egyik gyermeke volt.)"

Látható tehát, hogy a kutatók között messze nincs konszenzus Szent Kinged kilétével kapcsolatosan. Vannak, akik Szent Kilián kultuszát vélik felfedezni e névben, mások Szent Kinga nevéből eredeztetik azt. Igaza volt tehát a levélírónak:

"A művészettörténészek tudtommal a mai napig nem tudják ki volt a XI. sz-i Kinged."

Ezen a ponton azonban tegyünk egy kis kitérőt. Néhány évvel ezelőtt, amikor a Gutkeled nemzetséggel foglalkoztam, feltűnt a különféle Gutkeled családnevek egy érdekes sajátossága. Egy darabig terveztem ugyan, hogy egyszer majd ezt a sajátosságot is alaposabb vizsgálat alá vetem és egy tanulmány formájában majd közzéteszem ezzel kapcsolatos gondolataimat, ez azonban mindeddig nem történt meg. Most legyen elég annyi, hogy e családnevek között rendre felbukkan néhány olyan név is, amely egyértelműen az "apa" illetve "atya" szavainkkal áll kapcsolatban, azokból eredeztethető.

Kezdjük mindjárt a Sárvármonostori főággal. Ennek egyik ága az Apaj - István bán ág nevet viseli. Itt máris figyeljünk fel az Apaj névre. Ezen az ágon belül felbukkan egy szintén sokatmondó családnév: raszinjakeresztúri Apajfi család. A Farkas ágon belül találkozunk egy Atyai családdal, a Tiba ágon belül úgyszintén van egy Atyai család, de ugyanott felbukkan egy Apagyi család is. Végül az Egyedmonostori ágon belül az Adonyi család zárja a sort. De én a magam részéről e felsorolás után megemlíteném még az ugyancsak Gutkeled családból származó nagy költőnk, Ady Endre nevét is. Tehát figyeljük meg: Apaj, Apajfi, Atyai, Apagyi, Adonyi, Ady. Miért érdekes ez a mi szempontunkból? Nos azért, mert már az Angolok és Saxonok c. fejezetben is felfigyeltünk egy érdekességre:

"...mint láttuk az Ed név is meglehetősen gyakran felbukkant angol királyok neveiben. Mint tudjuk Ed és Edömén Attila unokái, Csaba fiai voltak, s így joggal feltételezhetjük, hogy a hunok között gyakori volt ez az elnevezés. A rengeteg Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar szintén egyértelmű jele annak, hogy az anglosaxon hódítók valójában hunok, azaz magyarok voltak."

Ezen a ponton kezdett lassan derengeni, hogy ezek a nevek a sok-sok változatos formájuk ellenére valójában mind ugyanazt a jelentéstartalmat hordozzák, eredetük azonos. A Cerdic házból származó angolszász királyok nevei, akárcsak magyarországi Gutkeled családok jó részének nevei gyakorlatilag közös tőről fakadnak, jelentésük azonos. Valamennyi az ATYA, illetve APA szavunkból ered. És ez egyáltalán nem véletlen. Korábbi kutatásaink során arra a megdöbbentő felismerésre jutottunk, hogy az angolszász Cerdic ház éppúgy mint a magyar Gutkeled nemzetség végső soron a hatalmas Attilától, Isten ostorától, a földkerekség ijedelmétől származik. Az "Attila hun király" c. Wikipédia szócikk pedig a következőket írja Attila nevének jelentéséről:

"Az atta+ila (atya+kicsinyítő képző) összetételének tartják általában, jelentése a gót nyelvben atyácska, tiszteletreméltó apa, uralkodó. (...) Egy másik elmélet pedig az Attila név török eredetét próbálja bizonyítani, ugyanis elképzelhető, hogy az „ata” (atya) és az „il” (föld) szóból származik – neve így „föld atyát” jelent."

Vegyük tehát észre, hogy akár a gót, akár a török magyarázatot fogadjuk is el, Attila neve így is meg úgy is ATYA jelentéstartalmat hordoz. A népszerűbb gót elmélet szerint Attila nevében az atya jelentésű ATTA szó ILA kicsinyítőképzővel ellátott, becéző alakját figyelhetjük meg. Egyáltalán nem véletlen tehát, hogy azok az Attilától származó történelmi családok, amelyek akár Angolhonban akár Magyarhonban a későbbi századok során tovább vitték Isten ostorának hatalmas örökségét, nevükben is megőrizték az Attilától való származásuk emlékét. A magyar Apaj, Apajfi, Atyai, Apagyi, Adonyi és Ady nevek, akárcsak az angol Edwin, Edward, Eadred, Edmund és Edgar nevek ugyanannak a hatalmas uralkodónak, a nagy Attilának a nevét vitték tovább. Már említettük korábban a magyar nemzeti krónikákban Attila unokáiként felbukkanó Ed és Edömén neveket is. De én ide sorolnám magának Csabának a nevét is, amely könnyen lehet, hogy szintén az ATYA, APA szavunkat tartalmazza. Árpádházi királyaink között felbukkan továbbá Aba Sámuel is, akinek a neve szintén önmagáért beszél.

De hogyan kapcsolódik ez a jelenség a mai tanulmányunk fő témájához? Nos úgy, hogy meggyőződésem szerint a fent említett nevek sorába szervesen illeszkedik egy másik jól ismert név is. Ez a név pedig nem más, mint az Ottó. A fenti összefüggések fényében egycsapásra megérthetjük, hogy Vasbordájú Edmund angolszász király unokáját, akit Nyáry Krisztina naplója a Gutkeled nemzetség őseként azonosít, miért hívták éppen Ottónak! De megérthetjük azt is, hogy az elmúlt évszázadokban az európai uralkodó dinasztiák dicső sarjai miért választották e nevet oly gyakran. Hovatovább rövid időn belül mindjárt négy (!) német-római császár is viselte ezt a nevet! Ha tudjuk azt, hogy ez a név valójában Attila nevének egyik alakváltozata, teljesen érthetővé válik ez a jelenség. Olyannyira közös e két név eredete, hogy a Wikipédia az "Ottó" címszó alatt e név becézett alakjai között felsorolja az Odiló és Otelló változatokat is, amelyek így, ebben a formában valóban kísértetiesen emlékeztetnek nagy királyunk nevére.

Játsszunk tehát el egy kicsit ezekkel a nevekkel! Az az "atya" jelentéstartalommal bíró szó, ami Attila nevében még ATTA formában jelent meg, az a későbbiekben ED, EDE vagy akár OTTO formában is felbukkanhatott és számtalan különféle, de jól felismerhető változatban létezhetett. Ezek után úgy gondolom nem túl nagy merészség kijelenteni, hogy az angolszász ED név és a Nyáry Krisztina által említett OTTO név valójában azonos. Így pedig egycsapásra megérthetjük a Dombegyház környékén egykor létezett Szent Kinged kolostor nevének jelentését is! E névnek természetesen semmi köze sincs sem Szent Kingához, sem pedig Szent Kiliánhoz. Ez a kolostor egy OTTO vagy ED nevű nagy megbecsülésnek örvendő személyről kapta a nevét, aki angolszász királyi származással büszkélkedhetett, vagyis KING volt. Ez a kolostor a szent emlékű Ed (Ottó) királyfi tiszteletére épült, ezért kapta a Kinged nevet.

A szemfüles olvasónak azonban bizonyára nem kerülte el a figyelmét, hogy jelen tanulmányom címe nem "Kinged", hanem "Kunágota". Eddig jóformán csak a Kinged név megfejtésére összpontosítottunk és egy szó sem esett Kunágotáról. Kunágota egy Dombegyházhoz és természetesen a Szent Kinged kolostorhoz közeli település. Ahogy azt a felvezető olvasói levélben is olvashattuk, a skót aranypénzeket, amelyeknek feltehetően köze lehet az angolszász királyfiak és így a Gutkeledek eredetéhez, Kunágota közelében találták. Érdekes, hogy az olvasói levél írója csupán csak zárójelben tett említést Kunágotáról, pedig nevének a jelentősége ennél sokkalta nagyobb!

Mielőtt tovább mennénk, feltétlenül tudnunk kell, hogy Kunágota neve viszonylag késői. Ezt a nevet Szilágyi Mihály, Mátyás király nagybátyja adta az akkor újonnan létesült településnek. De olvassuk a részleteket Kovács József "Kunágota elnevezéséről és alapításának évéről" c. 2011-ben keletkezett munkájából:

"Kunágota (Kwnagatha), neve először 1461. május 30-án kerül említésre az Aradi Káptalan által kiállított oklevélben. (...) A Káptalan, ebben az időben közjegyzői feladatokat is ellátott. Ekkor rögzítette, hogy a környékbeli tanúk kijelentése alapján Horogszegi Szilágyi Mihály a király (Mátyás) nagybátyja Szilas (Zylas) nevű település lakóit, mely Maróthy Lajos és Mátyás birtoka volt, elhajtotta, és egy új helyre költöztette. Az új települést pedig Kunágotának nevezte el. A tanúk erre az eseményre visszaemlékeznek. (...) Szilágyi Mihály féktelen természetű ember volt. Mátyás is elfogatta egy az ellene szőtt összeesküvés miatt, később azonban kibékültek. (...) Kunágota erőszakos telepítése nem egyedüli akciója volt Szilágyi Mihálynak."

Szilágyi Mihály tehát kiszemelte magának Szilas települést, a lakóit egyszerűen elzavarta onnan és új helyre költöztette őket. Ez az új település kapta később Szilágyi Mihálytól a Kunágota nevet. Természetszerűen merül fel a kérdés: Miért adta Szilágyi Mihály éppen a Kunágota elnevezést az új településnek? Ezzel kapcsolatban olvassuk tovább Kovács József írását:

"Hogy miért kapta a Kunágota nevet a település, csak következtethetünk. A kun előtag a falu elnevezésében a népre utalhat. A tatárdúlást követően a XIII. században a megye elnéptelenedett. IV. Béla, majd IV. (Kun) László az elnéptelenedett vidékre kunokat telepített. Ő maga azonban 1280-ban kénytelen volt kiűzni őket a területről, de később visszatelepítette őket. Borovszky Samu a következőket írja: Kún-Ágota neve arra látszik mutatni, hogy a kúnok telepítették. Borovszky még nem ismeri az 1461-es oklevelet. Lehetséges, hogy a Szilasról áttelepített jobbágyok kun eredetűek voltak. A kun kapcsolatra egy másik magyarázat is adódhat. Maga a Hunyadi család is kun eredetű volt, bár ez mindmáig vitatott. Vannak, akik székely eredetre is hivatkoznak, vagy másra."

Kovács József tehát kezdi a dolog könnyebben megválaszolható részével. A "Kun-" előtag nála értelemszerűen "kun" jelentéstartalommal bír, mi mást is jelenthetne! Ez a megoldás oly magától értetődő, hogy nem is veszteget rá több szót, folytatja a településnév nehezebben megfejthető részével:

"Egy jelentős szempont feltűnik Szent Ágotával kapcsolatban is. A középkorban az ereklyék tisztelete népszerű volt az Egyházban. (...) A közeli Aradon nagy tiszteletben állt Szent Ágota vértanú ereklyéje. Szent Ágota 230 körül a szicíliai Cataniában született és 250-ben halt vértanúhalált szülővárosában. A keresztény ókor egyik legnagyobb szentje."

Ezután Kovács hivatkozik Juhász Kálmánra, a Csanádi Egyházmegye történetírójára, aki a következőket írta:

"Gazdagon díszített kéz alakú ezüst-tartóban őrizte az aradi egyház Szent Ágota karcsontját. Midőn a török betörésének híre félelembe ejtette a lakosságot, (1439) ezt az ereklyét ideiglenesen a nagyváradi székesegyházban helyezték el. Rómában is tudtak arról, hogy Aradon Szent-Ágota ereklyéit őrzik."

Majd Bunyitai Vince "A Váradi Püspökség története" c. munkájából a következőket idézi:

"Ivanics kanonok feljegyzése Szent László fején kívül egyéb ereklyéket is említ, anélkül azonban, hogy azokat, egynek kivételével, névleg felsorolnák. Ezen egy Szent - Ágota karja szintén ezüst s gazdagon díszített kézalakú tartóban. Tulajdonképpen az aradi társaskáptalani egyház birtoka, honnat csak biztosabb megőrzés végett hozatott át a váradi székesegyházba, mert eredeti helyén a törökök gyakori beütései miatt veszélyeztetve volt. Mikor történt az áthozatal? Feljegyezve nem találjuk, de bizonyos, hogy 1443-ban már Váradon létezett s a többi ereklyékkel együtt közel járt az megsemmisüléshez. E körülmény valószínűleg csak sietteté az ereklye visszavitelét s pár évvel utóbb, 1457-ben már csakugyan ismét az aradi egyházban találjuk."

Végül Kovács levonja a teljesen egyértelmű következtetést Kunágota nevével kapcsolatban:

"Az ereklye Aradról Váradra (1439-1443) és Váradról Aradra (1457) való szállítása nagy valószínűséggel a település területén keresztül haladt, melyet Szilágyi Mihály ezen időszakban alapíthatott. Maga a puszta tény is lehet ok az elnevezésre (mármint az ereklye áthaladása), de lehet, hogy az ereklyével megpihentek a településen, vagy számunkra ismeretlen esemény játszhatott közre, dokumentumok hiányában nem deríthető ki. Így a falu elnevezésében az Ágota név eredetét nagy valószínűséggel Szent Ágota ereklyéjéhez lehet kapcsolni, aki egyben valószínűleg a falu templomának védőszentje is volt."

Minden egyben van tehát, összeállt a történet! Szilágyi Mihály épp akkor alapítja meg Kunágota települést a Szilasról elzavart kun eredetű lakosság számára, amikor Szent Ágota ereklyéjét Aradról Váradra, illetve Váradról Aradra szállítják. Mivel azonban az út hosszú, és valahol út közben muszáj megpihenni, nyilván a későbbi Kunágota közelében pihentek meg, amiről Szilágyi Mihály végül elnevezte az új települést. Ez a történet azonban amilyen frappáns, legalább annyira bizonytalan. Figyeljük meg a fenti idézetet egy kicsit jobban: "nagy valószínűséggel", "alapíthatott", "de lehet, hogy", "számunkra ismeretlen esemény játszhatott közre", "dokumentumok hiányában nem deríthető ki", "nagy valószínűséggel", "valószínűleg". Túl sok ez a bizonytalanság egy ilyen rövid idézethez képest!

És ez a bizonytalanság nem véletlen. Akármilyen magától értetődőnek is tűnik a fenti megfejtés, Kunágota nevével kapcsolatosan eddig mindenki figyelmen kívül hagyott egy korántsem elhanyagolható körülményt. Mégpedig azt, hogy a település Szent Kinged kolostorának közvetlen szomszédságában épült! Elég csak egymás mellé tenni e két elnevezést, hogy az értő szem azonnal felismerje a lényegi azonosságot:

King – Ed

Kunág – Ota

A mássalhangzó torlódás szabályszerűségeit figyelembe véve e két alak szinte azonosnak tekinthető. A nevek végén szereplő ED vagy OTA ugyanaz a Gutkeled nevekre jellemző név, amellyel a fentiekben már részletesen foglalkoztunk. Míg az első változat az angolosabban csengő ED nevet tartalmazza, addig a második a számunkra ismerősebben csengő és Nyáry Krisztina naplójában is megörökített Ottó névhez áll közelebb. Ha azonban megvizsgáljuk ezen összetett nevek első tagját is, az eredmény már sokkal, de sokkal tovább vezet minket!

Ha ugyanis a KING és a KUNÁG valójában ugyanaz a szó, és a KING jelentése „király” ... akkor vajon mi mást jelenthetne a KUNÁG, ha nem ugyanazt! Vegyük észre, hogy ez a két szó a mássalhangzó torlódást is figyelembe véve gyakorlatilag azonos! Ha pedig ez az okfejtés kétségeket ébresztene a tisztelt olvasóban, hadd hozzam ide e névnek egy másik ismerős formáját is, ezúttal a német nyelvből: KŐNIG! Ugyanaz a jelentés, csaknem ugyanaz a forma.

Szilágyi Mihály tehát nem az áttelepített lakosság kun eredete és nem is a váradi Szent Ágota-ereklye miatt nevezte el az újonnan alapított települést Kunágotának. Hanem bizony a közelben lévő Kinged kolostorról, mégpedig ugyanannak a névnek egy teljesebb, archaikusabb formáját felhasználva, amely abban az időben még ismert lehetett.

Ez viszont újabb megdöbbentő felismerésre vezet bennünket. Ugyanis mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy Európa nyugati felének nemes uralkodói, az angolszász kingek és a német kőnigek azért viselhették ezt a királyi címet és titulust, mert kezdetben valamennyien Attila kapitányai voltak és a hunok ágából származtak! A KUNÁG – KŐNIG - KING elnevezések ugyanis éppen erre utalnak!

Az elmúlt sok-sok év alatt, ahogy történelmünk frissen feltárt mozaikkockái lassan egymás mellé kerültek, egy hatalmas, összefüggő, koherens és konzisztens képet kezdtek kirajzolni Kárpát medencei történelmünk kezdeteiről. Attila hatalmas vállalkozásáról, amely elsöprő erejű hadjárataival egy új korszak kezdetét jelentette: a keresztény Európa korszakának kezdetét. Teljesen világossá vált, hogy Attila nem csak Kárpát medencei magyarság számára vált atyává, de az egész kontinens számára is. Szerte Európában, Spanyolhontól Frankhonig, Angolhontól Magyarhonig nemes hun családok, egykori hun kapitányok és azok leszármazottai fogtak hozzá a Római iga alól felszabadult népek állammá, országgá és nemzetté szervezéséhez. Az ő királyi, arisztokratikus előjogaik egyetlen forrása, az ő uralkodásuk minden jogalapja Attila hőstette és a hun származásuk ténye volt. Attól váltak kingekké és kőnigekké, hogy hun ágból származtak. Abból a dicső hun nemzetből sarjadtak, amely Isten kegyelméből megszabadította a kontinens népeit a lidércnyomásként rátelepedő keresztényüldöző központosított szuperhatalomtól.

Ezen a ponton felsejlik bennem gyönyörű ősi mondánk, Emese álma. Régóta nem hagy nyugodni a gondolat, hogy ez a monda némileg régebbi, és valamivel korábban keletkezett, mint ahogy azt általában tudni véljük. Noha hagyományosan a történet Árpád apja, Álmos csodálatos születésének körülményeit írja le, nekem mégis az az érzésem, hogy egy néhány generációval korábbi kontextusba visszahelyezve sokkal teljesebb értelmet nyer. Mindez ugyanis sokkal jobban illik arra a hatalmas vállalásra, amely során a hun seregek Attila vezetésével nyugat felé törtek. Anonymus Gestájának harmadik fejezete így ismerteti a történetet:

„Az Úr megtestesülésének nyolcszáztizenkilencedik esztendejében Ügyek, amint fentebb mondottuk, nagyon sok idő múltán Mágóg király nemzetségéből való igen nemes vezére volt Szkítiának, aki feleségül vette Dentü-Mogyerban Őnedbelia vezérnek Emes nevű leányát. Ettől fia született, aki az Álmos nevet kapta. Azonban isteni csodás eset következtében nevezték el Álmosnak, mert teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el. Mivel tehát az alvás közben feltűnő képet magyar nyelven álomnak mondják, azért hívták őt szintén Álmosnak. Vagy azért hívták Álmosnak – ami latinul annyi, mint szent –, mivel az ő ivadékából szent királyok és vezérek voltak születendők. De erről ne többet!”

A legfontosabb mondat a fenti idézetből magának az álomnak a leírása:

"...teherben levő anyjának álmában isteni látomás jelent meg turulmadár képében, és mintegy reá szállva teherbe ejtette őt. Egyszersmind úgy tetszett neki, hogy méhéből forrás fakad, és ágyékából dicső királyok származnak, ámde nem a saját földjükön sokasodnak el."

Amikor ezeket a szavakat olvassuk, hajlamosak vagyunk csupán későbbi Kárpát medencei magyar hazánkra gondolni, és az Emese ágyékából fakadó dicső királyokban Árpád-házi uralkodóinkat felismerni. Ha azonban ezt az álmot pár generációval korábbi kontextusba helyezzük vissza, és Attila nyugatra törő seregeiben felismerjük ezt a nyugat felé törő fénylő folyamot, akkor egyúttal az is megérthetjük, hogy ez a folyam sokkal nagyobb, sokkal szélesebb és sokkal fénylőbb annál, hogy pusztán csak Árpád házi királyainkra utaljon. Emese álmában hirtelen felfedezzük Attila álmát. Királyokká lett kapitányaiban pedig a fénylő folyamot, amely ezer esztendőn keresztül adott dicső kingeket és kőnigeket Európának.