Magyarságtudományi füzetek:
'via Blog this'

Magyarságtudományi Füzetek

| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | ...

Elvi alapvetés (Letölthető) | Beköszöntő (Letölthető) | Megrendelés

Patrubány Miklós

Ha ti, hunjaim…

Gondolatok a Magyarságtudományi Füzetek elé

Captatio benevolentiae

Az európai iskolatörténet talán legmeghatározóbb alakjának, Jan Amos Comenius-nak négyszázötven évvel ezelőtt, Sárospatakon, az általa hunoknak nevezett magyarokhoz intézett szavai jól érzékeltetik azt, amit ősgesztáink és népünk szájhagyománya egybecsengően közvetítenek az utókornak. Azt, ami szöges ellentétben áll a mai hivatalos tanokkal: a hunok és magyarok rokon voltát. Ám ez csak a megszólítás.
Comenius félmondata, amelyet a most induló Magyarságtudományi Füzetek jelmondatául választottunk, ennél többet mond: tehetségesnek, Európa egyetlen népénél sem hátrább valónak nevezi magyar népünket. Ezen állítása ugyancsak szöges ellentétben áll azzal a magyarságképpel, amelyet magyarbarátnak nem nevezhető, de a magyar kultúrában befolyásra szert tett társadalomtudósok népünkről terjesztenek.
Aligha befolyásolta a nagy pedagógust sárospataki gondolatának kimondásában az a körülmény, hogy ő Morvaországban, a történelmi Magyarországgal határos térségben, magyar szülők gyermekeként jött a világra, akik a Szeges János nevet adták neki. Hiszen a környezet hatására később nevet váltott, morva és cseh azonosságot választott, és életét Jan Amos Komensky néven a cseh-morva, valamint Jan Amos Comenius-ként az egyetemes – akkor latin nyelvű – kultúra szolgálatába állította.
Comenius el nem évülő tudományos hitele, elfogulatlansága, a sárospataki mondatba sűrített sarkalatos igazság, külön-külön és együttvéve is arra késztetnek, hogy népünkről vallott nézetét – a magyarság életét tudományos igénnyel feltárni és a magyar ifjúsággal megismertetni hivatott – füzetsorozatunk jelmondatává emeljük.
Tesszük ezt azért is, mert új alapokra kívánjuk helyezni a magyarság életének tudományos kutatását, oktatását. Nevezhető-e tudományosnak az a magyar történelem-kutatás és hitelesnek az a magyar oktatás, amely annak ellenére, hogy a nemzetközi tudomány Comenius magyar származását évtizedek óta feltárta – ma alig akad angol nyelvű forrás, amely ezt elhallgatná –, tudomást sem vesz erről a magyar szempontból oly jelentős tényről.
Az utolsó csepp
Sir John Bowring (1792–1872) angol költő, műfordító, jelentős brit diplomata, politikus volt. Bejárta Európát és Keletet. Több mint száz nyelvet beszélt, közöttük a magyart is, amelyről talán mindmáig a legszebb ódát írta. 1830-ban a maga fordításában kiadott egy magyar népdalokat és a magyar költészetet ismertető kötetet, Poetry of the Magyars címmel. Ennek bevezetőjében külön fejezetet szentelt a magyar irodalomnak, amelyet ekképp indít: „A magyar nép eredetéről sokféle nézet létezik. Dr. F. Thomas három kötetet írt annak bizonyítására, hogy a magyarok az ősi egyiptomiak leszármazottai.” Lábjegyzetben pedig közölte a könyv címét, kiadásának helyét, évét: Conjecturae de Origine, prima sede et lingua Hungarorum. Buda, 1806. 3 kötet.
Amikor erre az adatra rábukkantam, lázas keresésbe kezdtem. Kerestem dr. F. Thomas Budán kiadott könyvét. Sorra vettem minden, őstörténettel foglalkozó történész ismerősömet, de senki sem tudott róla. Megkerestem a Hágában élő dr. Borbola Jánost, aki kidolgozta az egyiptomi hieroglifák magyar nyelvű olvasatának teljes módszertanát, melyet 2008-ban, a Magyarságtudományi Tanulmányok c. kötetben közzé is tett. Hiába, ő sem hallott dr. F. Thomas könyveiről!
Hetekig vívódtam: mit ér az a magyar nyilvánosság, az a magyar tudomány, amely egy ilyen döbbenetes felvetést, egy ilyen könyvkülönlegességet „kihullat” a feledés rostáján?!
Következtetésem: a magyar nyilvánosság, a magyarságról szóló teljes ismeretanyag fölülvizsgálandó! Az a megdöbbentő tény, hogy dr. F. Thomas-nak a magyarság ősi, egyiptomi eredetét bizonygató, háromkötetes műve eltűnhetett a magyar köztudatból, de még a könyvtárakból, levéltárakból is, nos ez volt az utolsó csepp a pohárban. Innen rövid út vezetett az elhatározáshoz: Magyarságtudományi Füzetsorozatot kell indítanunk az ifjú nemzedék számára. Rá kell irányítanunk figyelmüket a magyarság életének nagy, megválaszolatlan kérdéseire. Van mit kutatniuk, és bizonyos, hogy munkájuk bőségesen terem majd, hiszen egyedül Egyiptomban – dr. Borbola János szavai szerint – himalájányi soha nem olvasott hieroglif szöveg és benne évezredek kultúrája várja megfejtőit.
Előzmények
A magyarság eredetéről, életéről szóló hivatalos tanítások első, a nagy nyilvánosság előtt történt, sok rendbéli cáfolatára 2004-ben, a Magyarok VI. Világkongresszusán került sor. Ekkor közel száz magyar és nem magyar tudós és kutató, művész és nyelvész bizonyította, hogy a finnugor elmélet mind genetikai, mind embertani, mind történeti szempontból meghaladott. Ennek a Kongresszusnak az anyagát foglalta kötetbe az Amerikai Egyesült Államokban a VI. Világkongresszus hatására életre hívott Magyarságtudományi Intézet. A 2008. tavaszán Botos László szerkesztésében megjelent, 850 oldalas Magyarságtudományi Tanulmányok című kötet átütő sikert hozott, jelezve azt a hatalmas érdeklődést, amely magyar népünk elfeledett, letagadott, meghamisított történelme iránt a ma élő nemzedékben munkál.
A Magyarok VII. Világkongresszusa 2008 augusztusában érvek újabb özönével bizonyította azt, amit már régen nem kell bizonygatni: a magyar nép nyelve, írása, ősisége nem értelmezhető a hivatalos magyarországi történelemszemlélet paradigmájának keretei között. A magyar nép jelenléte a világ népeinek emlékezetében messze túlmutat időben és térben mindazon, amit a hivatalos tudománypolitika megjelenít. A Magyarságtudományi Tanulmányok angol nyelvű kötete – Selected Studies in Hungarian History, melyet a Világkongresszus csúcsnapján mutattak be – végre hiteles forrás lehet a nemzetközi tudományos kutatás számára.
A kötetben közölt 36 tanulmány tematikai sokszínűsége, de a szerkesztőnek a tárgy iránti alázata is azt eredményezte, hogy a tanulmányok a szerzők nevének ábécé sorrendjében jelentek meg, az olvasóra bízva a lehetséges összefüggések észlelését, az esetleg meglévő ellentmondások leleplezését.
Célunk
2004. december 5. után, amikor ötmillió magyarországi szavazópolgár távolmaradásával lehetővé tette a külhoni magyarok magyar állampolgárságának visszaadásáért kezdeményezett népszavazás kisiklatását, bebizonyosodott, hogy Magyarországon mélypontra süllyedt a ma élő magyar nemzedék önbecsülése, nemzeti öntudata. A Magyarok Világszövetsége ekkor Magyarországot nemzeti missziós területté nyilvánította. A 2005 februárjában meghirdetett Magyar Nemzeti Misszió számos programja közül a leghatékonyabbnak a Magyarságtudományi Tanulmányok kötet terjesztése bizonyult. Ezért vált halaszthatatlanná egy eszköz megtalálása, mely népünk életének módszeres kutatását és széles körű ismertetését lehetővé teszi.
Célunk a magyar nép önismeretének, önbecsülésének tudományos igényű korrekciója, valamint az, hogy a magyarság évezredek alatt kialakult, gazdag örökségét egy éltető jövőképpé formáljuk. Ennek érdekében 2010 januárjától legkevesebb 24, de lehet, hogy 48 hónapon át havonta kiadjuk a Magyarságtudományi Füzeteket.
Magyarságtudományok
Amint azt a magyarságtudományi tanulmánykötet és más ilyen jellegű próbálkozások bizonyították, rendkívüli mélységeket, rendkívül szerteágazó megközelítésben kell bejárnia annak, aki a magyarság életének tudományos vizsgálatát tűzi ki célul. Ezért, mielőtt a Magyarságtudományi Füzetek kiadását elkezdenénk, szükségesnek láttuk a tervezett tanulmányok tematikai osztályozását. Minden egyes tematikai osztályban több önálló füzet kiadását tervezzük.
Füzetsorozatunk tematikai osztályai:
I. A magyar ember és társadalma – (Magyarnak nem születni, magyarnak lenni kell! – Unas)
Önálló köteteket tervezünk a magyar lélek, a magyar nyelv, a magyar írás, a magyar ember és társadalma bemutatására, amelynek legteljesebb foglalata a Szent Korona tan.
II. A magyar nép etnogenezise
A mára szinte kaotikus sokszínűséget mutató származáselméleteket önálló kötetekben tálalva próbálunk rendszert és egyben tudományos vita-alapot teremteni, előtérbe helyezve azt, amit a legtöbb korszerű tudomány – a genetikától az anyagvegyészetig – bizonyítani látszik, a magyarság Kárpát-medencei ősiségét.
III. Magyar népcsoportok és rokon népek
A ma élő magyar népet csak akkor ismerhetjük meg, és számíthatjuk ki lehetséges jövőbeni válaszait az emberiség egészét érintő kihívásokra, ha ismerjük a népet alkotó népcsoportokat Árpád magyar törzseitől a magukat őshonos magyar népként meghatározó székelyeken át, a palócok, matyók, a jászok és a kunokig.
Rokonaink száma – a ma elterjedt hiedelmekkel és tévtanokkal ellentétben – milliárdos nagyságrendű, a Csendes-óceántól Ázsián és Európán át az Atlanti-óceánig, az Északi-tengertől Dél-Amerikáig, Észak-Amerikában a keleti partvidéktől a nyugatiig. E velünk rokonszenvező, minket tehetséges rokonnak, testvérnek tekintő népek érzelmeinek megismerése és viszonzása alapja lehet a magyarság jövőképének, a magyarság jövőjét megalapozó terveknek.
IV. A magyar szellem – (A hieroglifáktól a nem euklidészi geometrián át a holografikus világmodellig)
Ebbe a tematikai osztályba tartozik mindaz, amit a magyar szellem megteremtett: a népdalok, népi táncok, mesék és mondák, a zene, az irodalom, a bölcselet, a jogalkotás, a képzőművészet, a tudomány.
V. A magyarok hitvilága
A római kereszténység és a belőle kirajzó protestáns felekezetek a magyar nép hitéletének máig tartóan jelentős fejezetét alkotják. Ám a kaukázusi magyar államban, amely Árpád magyarjainak bejövetele után még ötszáz évig fennmaradt, együtt éltek keresztény és muzulmán magyarok. Eleink, a szkíták magatartásmintaként jelentek meg az erkölcsi alapokon nyugvó, nagy monoteista vallásokban. Csoda-e, hogy a magyarok mondták ki a világon elsőként a legfőbb emberi szabadság, a lelkiismeret szabadságát jelentő felekezeti egyenjogúságot? Csoda-e, hogy a Nyugati és a Keleti Egyház nagy szakadása óta Szent István az első és mindmáig egyetlen olyan szent, akit mindkét világegyház a magáénak vall és tisztel?
VI. A magyar nép élete Árpádék bejövetele óta – (Oh, boldog Magyarország, bárcsak ne hagyná magát megtéveszteni! – Dante)
Bár mindaz, amit az eddig felsorolt tematikai osztályok hordoznak, messze túlmutat az Árpád nagyfejedelem által megalapított, legújabb kori magyar állam életén, kétségtelen, hogy az elmúlt ezerszáz esztendő a ma élő magyar nép történetének szerves, és legrészletesebben megismerhető fejezete. Ismerjük hát meg: ferdítések nélkül.
VII. Paradigmaváltó események a magyar nép életében – (Ötezer éves Trianon?)
Árpádék bejövetele, a pozsonyi csata, a római kereszténység felvétele, Muhi, Mohács, Bocskai győztes szabadságharca, 1848-49, Petőfi halála, Trianon, 1956 – mind-mind olyan történések, amelyek gyakran lesújtva, ritkábban felemelve paradigmaváltó erejűnek bizonyultak népünk életében. A legjelentősebbek számbavétele, a magyarság szellemi, lelki, fizikai, társadalmi arculatát alakító hatásuk alapos elemzése ennek a tematikai osztálynak a legfőbb feladata.
VIII. Árulások, tévedések, tévelygések
E tematikai osztály cím magáért beszél. Nem elég nemzeti tragédiáinkat, vereségeinket számba venni – erre a VII-es tematikai osztály írásai alkalmasak –, fel kell tárnunk azokat a folyamatokat, ok-okozati összefüggéseket is, amelyek e kudarcokhoz vezettek.
IX. Szentek, szabadítók, élenjárók – (Magyarok az emberiség szolgálatában)
A példaképek minden felnövő nemzedék számára a jövőbe vetett hit táplálói, a remény éltetői. Ők alakítják az új nemzedék lelki arculatát.
X. Összegző, összefüggés-teremtő tanulmányok
Törekednünk kell olyan interdiszciplináris tanulmányok megjelentetésére, amelyek az egyes résztudományok eredményei alapján eddig ismeretlen összefüggéseket tárnak fel, és eddig megoldatlan kérdésekre adnak választ. Ez a helye a tudományos közlésnek is.
XI. Visszatekintő, koherencia-növelő tanulmányok
Miként az emberi test vérkeringését biztosító szív táplálásához egy különleges érrendszer, a koszorú-érrendszer szükséges, akként kell egy éveken át elhúzódó szellemi alkotás folyamatába olyan tanulmányokat beiktatni, amelyek megvizsgálják az addig közölteket, szükség esetén pontosítanak, feloldják az esetleges ellentmondásokat. Ennek a célnak évente egy füzetet szentelünk. Itt lesz a helye a tudományos vitának is.
XII. Jövőképünk – (A fény üzenete)
Bár az egész füzetsorozat és ezáltal minden egyes tematikai osztály célja egy éltető jövőkép kialakítása, induláskor szükségét érezzük tételesen felrajzolni a lehetséges jövőképeket.
Az írások természete
A Magyarságtudományi Füzetekben sajátosan elegyedik a tudományos ismeretterjesztés a tudományos közlésekkel és a tudományos vitaanyagokkal. A letisztázott, kikristályosodott ismeretek közérthető eljuttatása a nagyközönséghez, elsősorban a fiatalokhoz ugyanúgy feladata e füzeteknek, mint az egymásnak ellentmondó elméletek vitára bocsátása, az eddig nem ismert tények, tudományos eredmények közlése. Induláskor a hangsúly az ismeretközlésen van. Ezért a folyam címe Kisenciklopédia. Ha a füzetsorozat figyelemfelkeltőnek, népszerűnek és hosszú életűnek bizonyul, a tudományos viták és közlések alighanem önálló folyamok kiadását fogják megkövetelni.
Módszertan
Az első hat tematikai osztályt a megadott sorrendben kívánjuk tárgyalni, a második hat tematikai osztályhoz tartozó írásokat sajátos, osztályonként változó gyakorisággal adjuk majd ki.
A legnagyobb szerkesztői kihívás talán az egyes szerzők egymástól eltérő fogalomhasználatának egységesítése. Ennek megkönnyítéséért arra biztatjuk a füzetek szerzőit, hogy tanulmányozzák a sorozat korábbi kiadványait, és törekedjenek átvenni az előző füzetekben közölt tanulmányok fogalmi apparátusát. Attól csak eltérő tartalom esetén és tételesen megindokoltan térjenek el.
Célközönségünk, példányszám, ár, terjesztés
A Magyarságtudományi Füzeteket legfőképpen a középiskolás, főiskolás és egyetemi hallgató diákoknak szánjuk. Hozzájuk szeretnénk azt a szellemi gyújtóanyagot eljuttatni, amely megváltoztathatja magyar népünk arculatát, sorsát.
Szeretnénk, ha minden érettségiző fiatal olvashatná e füzeteket.
Tízezer példánnyal indulunk, de ezt a példányszámot meg kívánjuk sokszorozni.
A füzetek árát a lehető legalacsonyabbra számítjuk ki azért, hogy beszerzésük ne jelenthessen gondot a legszegényebb diáknak sem. A füzetek tervezett ára 400 Ft.
A terjesztésben leginkább a szakmájukat hivatásnak tekintő pedagógusokra, lelkes diákokra számítunk, és várjuk jelentkezésüket.
Zárszó, avagy áfium magyar-gyalázat ellen
2005 őszét írtuk, amikor az olasz Mario Alinei nyelvészprofesszor számára kolozsvári előadást szerveztünk. Egy évvel korábban Budapesten ő tartotta a Magyarok VI. Világkongresszusának nyitóelőadását.
2004. június elsején Mario Alinei, Európa minden bizonnyal leghíresebb nyelvtörténésze, az utrechti egyetem professzora, az UNESCO égisze alatt megjelenő grandiózus mű, az Atlas Linguarum Europae alapító- és harminc éven keresztül ügyvivő főszerkesztője a nagy tudósokra jellemző szerénységgel lépett a mikrofonhoz, és így szólt: Bocsássák meg nekem, hogy kicsit lámpalázas vagyok, de még soha sem beszéltem 1500 etruszk előtt. Az egyetemes magyar népet Trianon óta egyedül legitimen képviselő Magyarok Világkongresszusának küldötteihez intézte ezeket a szavakat.
Mario Alinei megtartotta egyedülálló előadását a római birodalmat megalapító nagy civilizáció letéteményeseiről, az etruszkokról. Előadásának alapja az az 500 oldalas könyv volt, amelyben az etruszkok nyelvét a magyar nyelvvel azonosította. Budapesten a „magyar” tudósok fütyültek rá, sőt egy rádiós vitaműsorban és egy megkésett gúnyos írásban ki is fütyülték.
Sebaj, mondtuk, Erdélyben majd másképp viszonyulnak Alinei professzor korszakváltó elméletéhez, mint a „vörös rongyokba öltözött Budapesten”. Vigyük őt Kolozsvárra! Egy év múlva a dákó-román kontinuitás fészkében, a kolozsvári Babes-Bolyai Egyetemen tartotta meg előadását az etruszk-magyar kontinuitásról, amellyel három ezer évvel kiszélesítette a magyar nép történelmének látóhatárát, három ezer évvel korábbra adatolta Kárpát-medencei jelenlétünket. Óriási mozgósítással szerveztük az elsősorban egyetemi oktatóknak és hallgatóknak szánt előadást. Hiába! Az egyetem több mint kétszáz magyar nemzetiségű oktatója közül alig harmincan, a Magyar Nyelv- és Irodalom tanszék több mint húsz oktatója közül egyetlen fő volt jelen. (!?!)
Még mielőtt bárki megkérdezné, hogy miért kellenek a Magyarságtudományi Füzetek, válaszolunk: például azért, hogy a Mario Alinei professzorral Budapesten és Kolozsváron magyar népünk vesztére megesett gyalázat ne ismétlődhessen meg! És sok minden másért!

Budapest, 2010. január 18.

A sumír kapcsolat
A magyar nép kialakulásának története

Az 1956-os Magyar Forradalom és Szabadságharc

Az indiai-szkíta kapcsolat
 - Zajti Ferenc emlékezete - 

A Kárpát-medence, mint a magyarok bölcsője
 - Magyar Adorján életműve - 

Kárpát-medencei magyar ősiség

Magyarságtudatunk forrásvidékei
 - magyar tudósok arcképcsarnoka - 

Élet a Szent Korona jegyében

Grandpierre K. Endre emlékezete

Pilisi titkok, pálos barátok

Magyar írás

A titokzatos ősnyelv

A magyar lélek képe

"Hogyan történhetett?" - Trianon

Letagadott eleink, a szkíták

Győztes csatáink

Hogyan lettünk finnugorok?

Zajti Ferenc: XLI. FEJEZET A BUDDHAI TANOK ÉS A KERESZTÉNYSÉG

Kérdés, hogy Jézus indiai szereplése eredményének tekinthető-e Jézus tanítása keretében az emberi "lélek praeexistencials léte" s az "ennek újból testöltése" lehetőségében való hit?

Jézussal hiszem és vallom e tanítást én magam is. És azt is, hogy ez Jézusnak onnan felülről magával hozott hite és tisztánlátásának következménye volt éspedig: hinni az ember lelke újból megszülethetésének a lehetőségében, sőt ennek a "lehetőségnek" törvényszerű ismétlődéseiben. Ez a tan mindenesetre új dolog volt nemcsak az Ótestamentum népe előtt, de új volt az Galileában is Jézus tanítványai körében, -viszont nem volt új dolog Jézus nagy látókörű vallásrendszerében éspedig a buddhizmus köréből különösebben ismert praeexistencia, más szóval az ember szellemének már megszületése előtt való létezése és ezen állapotából való ismételt megszületése (reinkarnáció).

Figyelemmel kísérve a Biblia idevonatkozó adatait, azt olvassuk, hogy a még meg nem született gyermek már indulatokkal rendelkezik. Megérez, örvend, tusakodik. Már magában hordja egy jó, vagy egy rossz princípiumnak a csíráját. Mindenesetre a megszületendő gyermek szellemének ez az állapota már egy érettségi fok.

Nem az Isten teremti jónak, vagy rossznak, de féltő gondossággal kíséri végig az Isten az odaát való világban és itt e földi zarándokúton. Keresztelő Jánosról szólva, azt mondja az írás, hogy Istentől küldött ember volt. Nem ez alkalommal teremtette, de már küldötte az Isten. Jézust is küldötte az atya és ugyanúgy küldé az Úr is az ő tanítványait e világra, hogy az odafenn-valókról tegyenek tanúbizonyságot.

Olvassuk Keresztelő Jánosról, hogy Mária látogatása alkalmával Erzsébet szíve alatt repesett örömében a majd csak még megszületendő gyermek. Jeremiás szerint, Jeremiás prófétáról szólva, mondja az Úr: "Mielőtt az anya testébe megalkottalak, már ismertelek és mielőtt az anya testéből kijöttél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé".

Mózes szerint Izsák feleségének, Rebekának bensőjében már megszületésük előtt tusakodnak egymással a fiak. És a további versek szerint Ézsau jön ki előbb, Jákob pedig Ézsau sarkába fogódzva, csak azután. Rebeka kérdésére azt válaszolja az Úr: "Két nemzetség van a Te méhedben és két nép válik ki a te belsődből, - egyik nép a másiknál erősebb lesz és a nagyobbik szolgál a kisebbnek.

De hiába küzdött már születése előtt az első-fiúság jogáért Ézsau. Ahogy a Prédikátor-könyve írója megjegyezte, hogy a halottak semmit sem tudnak, mert a földiekre vonatkozó emlékezetük elvétetett, - ugyanúgy a megszületett gyermek se eszmél a múltra, mert az előző létre való emlékezése a külső történést illetőleg elvétetett. Bizonyosan így van, mert különben Ézsau nem dobta volna oda olyan könnyen elsőségi jogát egy tál lencséért.

Azt látjuk íme, hogy a gyermek lelke nem mint tabula-rasa, mint egy letörölt tábla kerül a földi lét forgataga elé, hanem már beírt parancsolatokkal jön le ide a földre. Némelyik ilyen kőtábla összetörve csak alig betűzhető. De tulajdonosában lappangva is benne él, ami oda volt írva: Féljed az Istent és parancsolatait megtartsd!

Ha a Bibliára támaszkodva meggyőz bennünket arról az írás, hogy a lélek nemcsak praeexistens - de kivetkőzve e földi testből, újból testet ölthet a földön, úgy nemcsak a lélek feltétlen továbbélési bizonyítható ezzel, hanem egyúttal el is érkeztünk egy másik tételhez: a lélek újjászületéséhez.

A tétel: A léleknek, szellemnek újból való születése a Biblia nézetével nem szembenálló és nem is ellentétes vele. A III. században még hatalmas szószólói voltak az egyházban, így többek között Basilides keresztény bölcsész és a levelesebb exegeta, Biblia-magyarázó Origenes.

Amikor a vakon születettre vonatkozólag az Úrtól azt kérdezik tanítványai: Mester, ki vétkezett, ez-e, vagy a szülei? Ez esetre azt mondja az Úr: sem ez, sem szülei, hanem, hogy az Isten neve dicsőíttessék. De hát a többi vakok, akik nem gyógyulhattak meg az Úr keze által, azok is az Isten dicsőítésére volnának vakok? Erről a vakról tényleg olvassuk is, hogy mennyire lélekből és odaadó módon tesz a nép és az írástudók előtt hitet és tanúbizonyságot Krisztus hatalma és Isten fiúsága mellett! Krisztus ez esetben nem is mondja, hogy "megbocsáttatnak a te bűneid". De annál többször hangoztatja ezt az Úr hasonló más esetben, ahol határozottan bűnnek tartják a betegséget - a bűn következményeként.

A születésétől fogva nyomorék vajon nyomorék lélekkel teremtődött-é? Ilyennek teremtette volna-e az Isten`? Sok nyomorék istenes lélekkel távozik innen a földi hazából. Hát a születésétől fogva hülye, aki e lelki betegséggel kerül is át az odaát való hazába, üdvösségét illetőleg vajon hol dől el ennek a sorsa és mikor'? Hát a részeges szülők torz gyermeke, aki Jézus szava szerint nem apái vétkét hordozza?

A Királyok könyve Mózes törvénye alkalmazásában szól eképpen: meg ne ölettessenek e fiak az atyákért, ki-ki az ő bűnéért haljon meg! Igen, ki-ki az ő bűnében jön, ki-ki az ő bűnéért lakol, s ki-ki az ő bűnében hal meg.

Hogy az Úr és tanítványai többször beszélgethettek az újjászületés témájáról, az evangélium több helye bizonyítja.

János evangéliuma szerint a Jeruzsálemből küldött papok és leviták vallatják Keresztelő Jánost: "Mondd meg, kicsoda vagy? És megvallá, és nem tagadá, és megvallá, hogy nem ő a Krisztus. És kérdezik őt: Kicsoda tehát? Illés vagy- é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És mondá: Nem".

És mit mond ezzel szemben az Úr?

Máté szerint: "Szólni kezde Jézus a sokaságnak Keresztelő Jánosról: Ő az, akiről meg van írva: Íme, én elküldöm az én követemet a te orcád előtt, aki megkészíti előtted a te utadat".

A János evangélium szerint tényleg azt mondja Keresztelő János is magáról: "Nem vagyok én Krisztus, hanem, hogy ő előtte küldettem el". A Máté evangéliumban olvassuk: "És mondja tovább az Úr: az asszonyoktól szülöttek közül nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki a legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál. És ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vele. Akinek füle van a hallásra, hallja!"

Bizony különösen hangozhatott az Úrnak ez a kijelentése. És ma - kétezer év után - még mindig nem ugyanolyan különösen hangzik?

És miért oly különösen? Mert az Úr onnan felülről jött és arról tett tanúbizonyságot, amit látott és hallott, -és ezért van, hol a földről valók az ő bizonyságtételét, nem fogadhatják be.

De egyszer már meg kell oldani ezt a kérdést!

A keleti (indiai, kínai) filozófia nem hatványozottabb értéke folytán tud mind nagyobb és nagyobb tért hódítani az európai keresztények körében. Kelet vallásai alapigazságként egy nagy igazságot tartanak kezükben, amellyel szemben erőtlennek bizonyultak a keresztény missziók, - és ez az újból testet-öltés (reinkarnáció) nagy igazsága. Ez nem buddhista igazság csupán. Ez Isten törvényén, a Biblia felfogásán is épülő megdönthetetlen tény Hogy a szertelenségek miféle variációit alkotta meg belőle kelet vallásos világa, ehhez nem lehet köze a Bibliának (Újtestamentum), melynek egysége, Krisztus szellemében felépült rendszere megköveteli, hogy az újratestöltés tana ne hiányozzék belőle. Jobbra is, balra is, fent is, lent is, egyházi szaktudósok és laikusok, mind többen hiszik és sejtve, vagy hitbeli meggyőződéssel, de egyre többen vallják.

Ennek a kérdésnek megoldását már nem lehet elodázni. Ha csak próbálkozunk a tuskó vágással, erőtlen csapásoknál a balta mindannyiszor oda fog szorulni, míg egyetlen céltudatos, komoly vágással kettévághatjuk a gordiusi csomót! Archimedes egy fix pontot, kért a mindenségben, hol onnan kimozdítsa helyéből a földet. Én kevesebbet kérek. Adják vissza a kereszténységnek az újratestöltés lehetőségében való hitét és én ezzel a kereszténységgel kimozdítom tespedtségéből Kína és India 600 milliónyi népét!

A hegyen való megdicsőülése alkalmával, úgy olvassuk, hogy az Úr beszél vala Illés és Mózes szellemével. A felhőből szózat is hallik, mely igazolja Krisztus Messiás voltát. A mennyei dicsőség szinte kapcsolódott a földi világgal. Ebben a szent hangulatban tartanak le a hegyről az Úr és három tanítványa. Beszéd közben Jézus megparancsolá nekik, hogy senkinek se mondják el, amit láttak, míg fel nem támad az embernek Fia a halálból.

A tanítványok-a feltámadásról lévén szó-önkéntelenül kérdezik: hát hogyan? Malakiás jövendölése szerint az Úr nagy napja előtt Illésnek kell előbb eljönni. És íme, Illést csak az imént láttuk odafent beszélni az Úrral! Hogyan, mikor jönne hát el Illés? A zsidók ugyanis a próféták számát már lezártnak vették a kis prófétákkal és hitük szerint csakis a volt próféták közül születhetik meg valaki prófétának, újból, onnan felülről...

Amire a tanítványok gondoltak, Malakiás szerint az Úr szava: "Íme, én elküldöm nektek Illést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja és az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz".

Jézus a tanítványok kérdésére, miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljönnie, nyomban válaszol is: "Illés bizony eljő előbb és mindent helyreállít. De mondom nektek, hol Illés immár eljött és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelték vele, amit akarának. Ezenképpen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük. Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nekik".

Világosabban már hogyan szólhatott volna erről a dologról az Úr? Valóban, Keresztelő János volt az az "Illés", aki eljövendő vala. Testileg is és nemcsak szellemileg. Mert hisz azoktól szenvedett és azok mívelték vele azt, amit akarának, akiktől az Úr is szenvedni fogi akik részéről az Úr is azt szenvedi el, amit azok akarni fognak.

És hogy nemcsak erőileg gondoltatott az Illés közremunkálása, Lukács evangélista szerint határozottsággal olvassuk Keresztelő Jánosról: "És az Izrael fiai között sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz és ez (Keresztelő János) előtte fog járni Illés szellemében és erejével..."

Vessünk még egy utolsó pillantást az Ótestamentumba. A Királyok könyvében olvassuk, amikor Akhazia, Samária királya tudakozódik az őt feddő próféta kiléte iránt, mondván: "Miféle volt az a férfiú, aki előtökbe jött volt és ezekkel a beszédekkel szóla néktek? És felelések néki: Egy szűrruhás ember, derekán bőrövvel felövezve. Akkor mondá a király: Thesbites Illés volt!"

És mit mutat az Újtestamentum?

A Máté evangéliumában olvassuk: "Ennek a Jánosnak (Keresztelő János) a ruhája pedig teveszőrből vala és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig zöld rügyek és erdei méz".

Ugyebár, még külső megjelenése is teljesen Illés. Ereje is ugyanaz. És szelleme se más!

A nap, mikor leáldozik, egyenként láthatóvá válnak az égen a sok-sok csillagok.

A legragyogóbb köztük az első, az esthajnal-csillag, amiképpen az utolsó csillag reggel a ragyogó fényű hajnali csillag.

Valamikor ezt a két csillagot más-más csillagnak vélték. De miután erejük, fényük és pályájuk pontosan megméretett, ma már tudjuk, hogy mindkettő ugyanaz az egy csillag!

Még egy utolsó ellenvetést tehet valaki, hogy hát, ha így van valóban, miért nem emlékezünk akkor az előző életre vissza? Felelet: Keresztelő János se emlékezett. Azt mondotta, nem vagyok Illés. De hisz ő az Urat is megkérdezte: Te vagy-e, aki eljövendő volt, a Messiás?

Az Úr azonban ráismert Illésre, nemcsak cselekedetéből, nemcsak, mert ő előtte járt, - hanem mert hisz ő küldötte őt, onnan felülről.

Schmidt József: Buddha élete, tana, egyháza (Budapest, 1920) c. munkájában behatóan foglalkozik a két tan éspedig a buddhizmus és a kereszténység érintkező pontjaival. Szerinte a buddhizmus elsősorban vallás, amelynek középpontjában egy imádott Mester áll. Mint a kereszténységben. Az üdvösség feltétele itt is, ott is a hit a Mesterben.


------ 4. rész -----

Zajti Ferenc: XXXVI. FEJEZET GALILEÁTÓL-INDIÁIG

Galilea észak-nyugatra eső területével átellenben, éspedig a szír-föníciai tengerparton, Tyrus kikötővárosa arról volt többek közt nevezetes, hogy ide futottak be a keleti kereskedelmi hajók és ugyanúgy innen indultak is szerteszéjjel a híres tyrusi bíborfesték, indiai aranyszőttes és más termékekkel gazdagon megrakodva. Akár innen, akár a még Nagy Sándor által a keleti tengerhajózás egyik kiinduló pontjául alapított Alexandriából, bizonyos szárazföldi karavánúton könnyen gondolható el Jézus útrakelése, hogy visszaadja azt a csodálatos látogatást, amelynek bizonyára oly sokszor elmesélt történése annyira lenyűgözhette a még gyermek Jézus lelkét. Jézus ugyanis csak addig óvta tanítványait is a külföldi út; veszélyeitől amíg maguk is meg nem erősödtek a hitben. Jézusnak nem volt szükséges akár Perzsia, akár India bölcsességéből egészíteni ki vallásos lelkületének szellemi fegyvertárát. Hiszen már mint kisgyermek rendelkezett mindamaz erőkkel, amelyek előtt kelet szellemi képviselői földig borulva hódoltak. A hagyományoknak mindig van valami alapja. A napkeleti bölcsek Perzsiából, Indiából és az ekkor Indiához tartozó indoszkíták és párthus fejedelmek birodalmából érkeznek, mint ezeknek bölcs mágus papjai. Jézus is nem máshová, ide Indiába vonul el missziója derékidejében, éspedig 15-30 éves koráig. Tehát keletre, a szkíták akkori világuralmának, a nagy Kanirka fejedelem ekkor megalakuló birodalmának északi főbb városaiba, így többek között a Himalája alatt, a mai Gujaranvala táján fekvő Jalandarába és a párthus fejedelmek kabulvölgyi Purusaspura fővárosába.

Igen fontos momentum továbbá, éspedig a rendeltetési helyet illetőleg, hogy hova küldettek ki az egyes tanítványok. Nem a zsidók közé. Szóba jöhetnek ugyan a zsidók is a diaszpórákban, de például a Jézus idejéhez oly közel, alig száz esztendővel későbben keletkezett András-aktában ("Acta Andreae') és egy másik iratban, az "András legendá"-ban az Úr az apostolt egyenesen és határozottan a bithyniai szkíták országába küldi, éspedig az aktának saját szavai szerint: "ahol övéinek Szkítiája várja".

A legrégibb András apostolra vonatkozó hagyomány András apostolnak csak azt a szerepét tartja nyilván, amely szerint ő a Fekete-tengertől északra eső Szkítiában működött.

Tamás ugyanúgy a szkíták közé, Indiába, Indo-Parthiába, Indo-Skítiába megy az Úr egyenes parancsa és kívánsága folytán.

A régebben zsidó, majd Jézushoz tért Pál apostol, mint római polgár a hettiták központi fészkében, Tarsusban született és lakott. Ez a kappadóciai Tarsus központja volt ama hettitáknak, akiknek vezető eleme szkítafajú nép volt.

Az Andrásra és ugyanúgy a Tamásra vonatkozó akták és apostoli történetek a manicheusoknál igen nagy megbecsülésben részesültek. Hogyne, mikor a szkíta Skythianus által alapított s Mari által kifejtett út, úgynevezett manicheizmus a szkíták mártírhalált halt apostolát, Andrást üdvözölhette eme elég korai evangélium főhősében.

Nem kevésbé érdekes dolog, hogy a pontusvidéki szkíta területen, ahonnan a szkítákkal kapcsolatos Iphigenia-legenda elindult, ahonnan a palesztinai Skithopolisba települt szkíták is érkeztek, - itt a Pontos vidékén -, a szkíta lelkülettel ellentétesen kiemelve az emberevő nép is itt volt: az idetelepített, elvadult zsidóság.

Az apostolok szétszóródása és tanítói működése főként azokra a kisázsiai területekre terjed ki, ahol valamikor a hettita nép, mint az ősi kisázsiai szkítaság vezető törzse élt volt.

Ez volt a főterület. A második terület az indiai Indo-Párthia és Indo-Szkítia, tehát megint csak a szkíták területe és népe, azzal a különbséggel, hogy amíg a távolabbi keleten valóságos emelkedő élő élete volt ekkor a szkítáknak-nyugaton ekkor a szkíta faj Kis Ázsia területéről a Fekete tenger mellékére, Magyarország területére és a Kaukázuson (Kolchison) át a Káspi-tengerhez húzódott el, ahol ténylegesen kapcsolódott bele az Indiába errefelé az Aral tó vidékén és Turkesztánon át elvonult és Indiában igen jelentős szerepet játszó indoszkíta tömegbe.

A lényeges dologban, hogy ez időben, az apostoljárás és maga Jézus idejében is a szkítizmus nem kihalóban, hanem mintegy új virágzása delelőjén volt s a jézusi tanítás éppen azt célozta, hogy a semitizmussal szemben a maga fészkében harcolja meg a harcot, a győzedelmes szkítizmus szellemét fogadtassa el.

Én azt óhajtom igazolni, hogy a rendelkezésre álló idevonatkozó történeti adatok komoly felhasználásával arra a megállapításra kell jutnunk, hogy a nagy szkítahadtól elszakadt palesztinai, skythopolisi szkíta település, amelynek Indiába menekült főtömege Buddhát és Buddha saka-szkíta népét adta Indiának, - e kis csoport igenis tarthatott fenn legendákba burkolt históriai emlékezést (és ugyanúgy fordítva is) India említett szkíta népével, a saka-szkítákkal, az indo-szkítákkal. Egymással parallel uralkodnak ekkor Jézus idejében Indiában a szkítákból lett pártusok és a jüetsi néven is ismert turáni szkíták, indiai településük után nevezve: indoszkíták. Fejedelmeik az indoszkítáké Huska, Juska, Fruska, majd Kaniska, a buddhizmus nagy apostola, - viszont a pártusoké, többek közt a nagy Gondophar, illetve indiai feliratok szerint Gudapharna.

Semmi se volt könnyebb, mint akár szárazföldi úton, akár a vöröstengeri út felhasználásával jutni el Indiának valamelyik északi kikötőjébe, így az Indus folyó ágazatos torkolata mellett fekvő, Barbarikon nevű kikötővárosba, amely Jézus idejében a római-szír és indiai kereskedelem északról eső középpontjában feküdt. Egy' névtelen egyiptomi kereskedő Indiába történt tengeri útjának leírásában (Periplus Maris Erythraei) e kikötővel kapcsolatban a következőket mondja:

"Azután következik Szkítia tengerpartja. Ez a vidék észak felé nyúlik. A tengerpart mélyen fekvő, sima lapályos és a Sinthos torkolatát veszi fel, az összes folyók közül, amelyek az Erythraea-i tengerbe ömlenek, a legnagyobbét. Ez a folyó tényleg oly tömeg vizet visz az Óceánba, hogy közelségét arról a fehéres színről, amelyet a tenger felszíne mutat, észre lehet már akkor venni, amikor még jó távolra vagyunk a parttól. A folyamnak 7 torkolata van. Ezek sekélyek és nem hajózhatók, a középső ág kivételével, amely mellett Barbarikon nevű kikötő van, Az e nevet viselő város előtt van egy kis sziget, e mögött a száraz belsejében van Minnagar város. Ez Szkítia fővárosa. Párthus fejedelmek uralkodnak rajta, akik állandó harcban állnak egymással és kölcsönösen elűzik egymást. A hajók Barbarikon kikötőjében horgonyoznak le, de minden árut a fővárosban székelő királyhoz visznek a vízen felfelé."

Plinius leírásából (Historia Naturalis) a legapróbb részletességig ismerjük egy-egy ilyen indiai út állomásait. A galileai Tyrusból (Fönícia) kisebb parti hajókon indultak útnak régen, megkerülve a szárazföldet, jutottak el a legjelentékenyebbnek ismert, Muziris nevű dél-indiai kikötővárosba, avagy Alexandriából kiindulva, a Níluson fölfelé, majd a szárazföldön 12 napi úttal jutnak el Berenikébe, mely a Vörös-tenger keleti kereskedelmi gyűjtőkikötője volt. Innen indultak a hajók - Jézus idejében 120 római hajó járta Indiát - India felé, hogy azután kikössenek vagy az északibb Indus-delta melletti Barbarikonban, avagy a délibb fekvésű és mély bevágású öble miatt kisebb hajók számára is jó kikötőhelyül szolgáló Barugazában, mely város megfelel a Cambay öbölben fekvő Broach kikötővárosnak, nem messze Barodától.

Én úgy tartom, azt vallom, hogy Jézus igenis, könnyen tehette meg ezt az utat, akár arra gondoljunk, hogy maradt még valami útravaló azokból az aranyakból, amit az indiai napkeleti bölcsektől kapott a gyermek Jézus családja, de talán erre a célra is adták, hogy őket egyszer felkereshesse avagy, ha arra gondolunk, hogy mint lelkiekben nagy képességű és bölcs ifjút szívesen vitték magukkal a messze világjáró, tapasztalt kereskedők-, úgymond mindenképpen lehetővé válik Jézus indiai útjának könnyen kivihetősége. A környezettanulmányok alapján úgy érzem és úgy látom továbbá, hogy Jézus csak meglett férfi korában tért onnan vissza.

Ismeretes dolog, hogy amikor Jézus először lép fel Názáreth városkában, prédikálván a zsinagógában az ottani zsidóság megbotránkozik elvein és tanításán, úgy, hogy a közeli hegyre akarják vonszolni, hogy onnan ledobják a mélységbe. A nemzsidó lakosság a zsidóval együtt kérdezi: Micsoda bölcsesség az, amely ennek adatott? Avagy nem ez- é amaz ácsmester és Máriának a fia? Az ő fivérei és nénjei is nem itt mi köztünk vagynak-é? és ő benne megbotránkoznak. Keresztelő János is két tanítványát küldé Jézushoz tudakozódni: Te vagy-é az, aki eljövendő vala, vagy mást várjunk? A kérdés ez esetben is úgy hangzik, mintha egy hosszú ideig távol szerepelt valaki dolgai után tudakozódnánk.

A magyar tudós, Kőrösi Csoma Sándorra hivatkozom csupán, aki tudományszomjtól hajtva, Magyarországból indulván ki, gyalogosan tette meg útját Perzsián keresztül Indiáig, annak is legkeletibb széléig. Vagy a közel időkből hivatkozom néhai Sir J. J. Modi professzorra, a neves indiai parszi tudósra, aki látogatásomra jött volt 1925-ben Budapestre, s visszatérben a Moszkvai Akadémia jubileumára volt még hivatalos, és onnan, 72 éves kora dacára, vonaton, kocsin, lovon, teveháton tette meg útját a Kaukázus alján, az Urmia tó mellett fekvő romvárosokig, ahol a hagyomány szerint'' Zarathustra született 3000 évvel ennekelőtte, innen azután tovább, a vonatközlekedést nélkülöző szárazföldön át Indiáig.

Az egyetlen momentum, amit ellenvetnek, hogy Jézusnak nem volt szüksége indiai útjára, hogy ott gyűjtsön tanulmányanyagot, avagy keressen teológiai elmélyülést, avagy tanuljon emberismeretet. Tényleg nem volt mindezekre szüksége. De nem is tanulni, hanem, amint az indiai evangélium is sejteti, ő tanítani ment oda, ki, - ahogy mondotta is többször, hogy még más juhaim is vannak nékem. Jézus Indiában nem talált akkor zsidó telepítést. India szkíta világ volt akkor, fénykora volt ama szkíta Buddha lelki vallásának, aki a háborús világnak oly maradandólag tudta parancsolni: "Ne ölj!" És ez a "ne ölj!" sokat jelentett akkor! Nagyjelentőségű esemény volt ez, mely Ceylontól Észak-Kínáig és el keleten a messze Japánig a békességes lelkület számára szerzett híveket, mintegy "a nagy várakozás" epedő békességét, mely meg akart semmisülni a régi, elavult törekvésű világ számára, hogy azután új érzésekkel születhessen meg újra és újnak.

Jézus járhatott Indiában.
Jézus járt is Indiában.
Térített, tanított, az övéi, a maga lelkiségű népe közepette.

Zajti Ferenc: XXXV. FEJEZET IZENET INDIÁBÓL

Irat, levél, izenet jött Indiából, mely hívta a gyermeket! Hisz onnan való volt a lelke, Kasyapa birodalmából. Zarathustra is Kasyapa leszármazottja. Viasa kolostorai írták. És Jézus nem tudott ellenállni. Az aranyakat, miket napkeleti bölcsei hoztak volt ajándékképpen, már rég elosztogatták. A lopó is segített tőle megszabadulni.

És elindult a gyermek. De nem egyedül. Valószínű, hogy az anya nem hagyta magára, - vele ment Mária is. József itthon maradt és várakozott. Még életben találta a visszatérő fiú és a leghűségesebb anya.

Az őskeresztény irodalom egyik legszebb költői terméke a Tamás Apostolnak tulajdonított "Gyöngy" néven szereplő költemény

A "Tamás-akta" előadása szerint, mikor Tamás apostol Misdai indiai király országában Charisnak, a király közeli rokonának feleségét, Mygdoniát megtéríti és Charis a börtönben az apostolt fenyegeti s ez válaszul Krisztus dicsőítésébe fog s fogolytársai meghatódva kérik, hogy imádkozzon értük is, akkor énekli imája befejeztével e dalt, mely Jézus lelkének Indiához való odatartozásáról beszél. Jézus szerepéről, melyet Palesztinában vállalt. A misszió munka hivatásszerűségének feledésbe menése, Jézusnak ebből való kiszabadítása és hivatására való emlékeztetése a költemény kitűzött célja és fő témája is egyben.

Hennecke, E., Neutestamentiche Apohryphen. Tübingen, Leipzig. 1904. p. 521-525. Thomasakten.

• A "Gyöngy". 
• 
  "Midőn fiatal gyermek voltam
  S atyám palotájában
  Táplálóim, gazdaságán s bőségén örvendeztem,
• Kelet országból, szülőföldünkről
  Útravadót adtak szüleim s elküldöttek engem.
  Kincses kamrájuk gazdagságából
  Útiterhet állítottak össze,
• Nagyot s mégis könnyűt,
  Hogy egymagam vihessem.
  Arany a teher az ecceusok országából
• És ezüst a nagy Gazakból,
  És chalcedonkő Indiából,
  Gyöngy a kusok országából.
  S felvérteztek engem azzal a gyémánttal,
• (Mely szétzúzza a vasat)
  És levetették rólam a drágakővel kirakott aranyszőttes ruhát,
  Melyet szeretetükben csináltak volt,
  S az aranysárga köpenyt,
• Mely termetemre illett.
  És arra a megállapodásra jutottak velem,
  S beírták szívembe, hogy el ne feledjem:
  "Ha lemégy Egyiptomba,
• S onnan elhozod azt az egy-gyöngyöt,
  Mely ott (annak a tengernek közepén) van,
  Melyet a falánk kígyó körít -
  Akkor öltsd újra magadra a drágakővel kirakott ruhát,
• S azt a köpenyt, melyben örömöd találtad,
  És légy testvéreddel (felebarátunkkal) együtt
  Örökös birodalmunkban."
  Én jöttem kelet felől (s ereszkedtem lefelé)
• Nehéz, veszedelmes úton,
  Kísért két vezető,
  Mert tapasztalatlan voltam, hogy azon járhassak.
  Elhaladtam Mesene határa mentén,
• Mely hetet heveskedő népének szállása,
  Elértem a babilóniaiak országába
  (S beléptem Sarburg falai közé).
  Midőn azonban megérkeztem Egyiptomba,
• Ott elhagytak engem vezetőim, útitársaim,
  Én meg a legrövidebb úton neki a kígyónak,
  Barlangja körül szállottam meg,
  És vártam, hogy álomba szundítson,
• Hogy titkon vegyem el gyöngyöm.
  Ámde mikor egyedül voltam
  S külsőmben lakótársaim szemében idegenesnek tűntem fel,
  Törzsbéli társam láttam ott keletről,
• Szabadot, ifjút, bátrat, szépet,
  Előkelők fiát.
  Ő jött, együtt élt velem, s társammá lett,
  S barátommá s működésem, társává tettem őt.
• De óvtam őt az egyiptomiaktól,
  S e tisztátalanok társaságától.
  Viseletüket mégis felvettem,
  Hogy ne tűnjek fel előttük idegen színében,
• Mint olyan, aki kívülről jött oda,
  Hogy ismét visszanyerjem a gyöngyöt,
  És az egyiptomiak felköltötték ellenem a kígyót.
  De valami réven, akármi is volt az,
• Megtudták, hogy nem országukból való voltam
  És csellel, fogással léptek fel ellenem,
  S én ettem ételükből.
  Akkor már nem tudtam többé, hogy királyfi vagyok,
• S szolgáltam királyuknak,
  De elfeledkeztem a gyöngyről is,
  Melyért szüleim küldöttek volt,
  S étkük nehéz volta miatt
• Mély álomba merültem.
  Mikor azonban ezt szenvedtem,
  Észrevették ezt szüleim s szenvedtek érettem.
  És szállt a hirdetés országunkban szerte,
• Hogy mindenki jöjjön kapunk elé.
  És Parthia királyai s méltóságai,
  S kelet minden nagyja
  Értem azt a végzést eszközölték ki,
• Hogy ne maradjak Egyiptomban.
  Írtak is nékem, alá is írták a
  Hatalmasok, így:
  >Atyádtól, a királyok királyától,
• És anyádtól, ki keletet uralja,
  S bátyádtól, ki második utánunk,
  Üdvözlet fiúnknak Egyiptomban!
  Kelj fel s ébredj álmodból
• És halljad a levél szavait
  S gondolj arra, hogy királyfi vagy.
  Ládd, rabszolgaigát vettél magadra!
  Gondolj arra a gyöngyre,
• Melyért Egyiptomba küldöttek volt,
  Gondolj aranyszőttes ruhádra
  S büszke köpenyedre,
  Melyet fel kell öltened s amellyel díszítned kell magad.
• Neved bejegyezve a bátrak életkönyvébe
  S együtt kell bátyáddal, a mi, helytartónkkal
  Királyságunkban lakoznod!
  Levelem oly levél,
• Mit a király lepecsételt
  A gonosz babilóniaiak
  S Sarbug labirintja zsarnok démonai miatt.
  repült, mint a sas,
• Minden madarak királya,
  repült és leereszkedett nálam
  És csupa szó lett.
  Szavára, hallható hangjára
• De felpattantam álmomból,
  Felvettem, megcsókoltam,
  Pecsétjét feltörtem s olvastam.
  Tartalma de megegyezett azzal,
• Mi színembe volt írva.
  Tüstént gondoltam rá, hogy királyok fia vagyok
  S szabad származásom a maga életmódja után vágyott,
  Arra a gyöngyre is rágondoltam,
• Melyért Egyiptomba küldöttek volt
  S kezdettem varázsszavakkal megigézni
  A borzasztó és falánk kígyót.
  Elaltattam mélyen s elszenderítettem,
• Mert atyám nevét ejtettem ki fölötte
  És második fiúnkét
  S anyámét, Kelet királynőjéét.
  És elraboltam a gyöngyöt
• S megfordultam, hogy szüleimhez vigyem azt.
  A szennyruhát levetettem
  S visszahagytam országukban,
  S utamat azonnal
• Hazám fénye felé irányítottam Keleten.
  És az úton előttem találtam levelem,
  Amely felébresztett.
  És amint szavával engem, az alvót felébresztett volt,
• Épp úgy vezetett is a belőle áradó fény által.
  Mert a kínai selyemre írott királyi írás
  Fel-felsugárzott szemeim előtt.
  És szava, vezetése által
• Iparkodásom újra meg újra biztatta.
  S mialatt a szeretet vezetett és vonzott
  Elhaladtam Sarbug labirintja mellett,
  Balra hagytam Babilont
• És elértem a nagy Mesémébe,
  Kereskedők kikötőjébe,
  Mely a tenger partján fekszik.
  És díszruhám, mit levetettem volt
• És köpenyem, melybe öltöztem, volt
  Warkan (Hyrkania) magasáról szüleim odaküldötték
  Kincstárosaikkal,
  Kikre hűségük folytán rájuk bízták.
• De én nem emlékeztem többé pompájukra,
  Mert mint ifjú gyermek hagytam vissza atyám palotájában
  Azonban hirtelen megláttam a ragyogó ruhát
  Mintegy saját tükröződésemben felhasonlani.
• Egészen megpillantottam magamban
  S megismertem s láttam magamat rajta át egészen.
  Kettő voltunk, egymástól elkülönülne,
  És mégis egy ismét, egy alakban.
• Igen, a kincstárosokat is kettősöknek láttam.
  Akik a ruhát hozták volt
  És mégis egy alakjuk volt,
  Egy királyi jelt hordtak mind a ketten.
• Az a kincs és gazdagság volt kezükben
  És azt adták vissza, ami megilletett,
  A pompás ruhát,
  Ragyogó színekben díszítve
• Arannyal és drágakővel
  És gyönggyel szemgyönyörködtető színben -
  Ezek voltak felül ráerősítve,
  És minden varrása gyémánttal volt összefoglalna.
• És a királyok királyának teljes képe
  volt az egész ruhán,
  És felül zafírkövek voltak ráillően odafűzve,
  Zafírkövekként csillámlanak szenei.
• Viszont meg azt láttam,
  Hogy a megismerés gerjedelmei áramlanak teljes egészéből.
  S kész volt arra, hogy megszólaljon.
  Hallottam is, amint azokkal,
• Akik hozták volt, beszélt:
  Én a minden halandók legbátrabbjától származom,
  Én vagyok a tetterős,
  Ezért nevelkedtem én fel magánál az atyánál
• És észrevettem magam, mint nőtt nagyságom
  Az ő erejéhez képest!
  S királyi mozdulataival
  Egészen hozzám omlott,
• Kisietett elhozóinak kezéből,
  Ahhoz igyekezve, akinek fel kellett vennie.
  S engem is el fogott a vágy,
  Hogy elé siessek s magamra öltsem,
• Kinyújtóztam, elvettem
  S színei szépségével díszítém magam
  S köpenyembe, mely királyét felülmúlta,
  Egészen beburkolóztam.
• S mikor magamra öltöttem, felemeltettem
  Az üdvözlés és tisztelet kapujáig
  És meghajtottam fejem és imádtam
  Az atya fényességét, aki küldötte volt nekem,
• Akinek parancsait teljesítettem.
  Hasonlóképpen megcselekedte ő is azt, amit megígért.
  S palotájának kapuiban
  Nagyjai közé vegyültem.
• De ő örvendezett én rajtam s magához vett engem
  És én együtt voltam vele az ő palotájában
  Minden ő alattvalói dicsőítették pedig őt
  Boldog ujjongással.
• És ő mondó nekem, hogy a
  Királyok királyának lapujához kell vele mennem,
  S áldozataimmal és a gyönggyel
  Egyszerre vele a király előtt megjelennem. "

És tovább olvassuk a tudósítást: Hazament azután a gyermek szüleivel együtt Názáreth városába és engedelmes vala nekik, - növekedvén erőben és bölcsességben.

Ebbe az időbe világít be egyik kopt apokrif történet elbeszélése, mely szerint a növekvő korban levő Jézus míg testileg erősödött, lelkileg bölcsességben gyarapodott, hatalmas isteni erejű szellemével átfogta az egész megmunkálandó misszióterületet. Míg a csendes műhely zajában elmélyedő szótlansággal forgatta az esztergakereket, azalatt messze-messze vidéken; távol országokban járt-kelt munkáló szelleme. Talán erre értette a szót, amikor egyszer tanítványainak mondotta: Még más juhaim is vannak én nékem.

Hogy az apokrif irat szavait halljuk:

• Egyszer, amikor József atyával kint dolgozgatott a gyermek Jézus a közeli szőlőskertben - egy, a Kis Jézushoz hasonló angyali lény jött be egyenesen Mária szobájába. Mária nagyon megijedt, mert nem tudta megkülönböztetni gyermekétől, akihez nagyon hasonló volt, de mégse volt ugyanaz.
• Hol van az én Jézusom, kérdezé az angyali lény, - mert találkoznom kell vele. ?
• Nincs idehaza, válaszolta félénken Mária, - de mentem hazahívom. És elfutott a közeli szőlőskertbe. Odaérve, ahogy elmondta a jelenséget József atyának, - a szó eljutott a kis Jézushoz is, aki ujjongó örömmel kérdezé Mária anyát: Hol van ő, hogy viszontláthassam már, akire olyan régóta várakozom?
• József, Mária és a gyermek Jézus sietve indultak a szőlőskertből haza. Ahogy beléptek Mária szobájába, ott várakozott a kis Jézussal megtévesztésig hasonlatos angyali lény Minthogyha ugyanegyek lettek volna. És amikor találkozott a kettő, csak átölelte a gyermeket a ragyogó szellem. És csak csókolta hosszan és a gyermek is őt, - mígnem eggyé olvadónak.

Így teltek, múltak azok a napok, hónapok és évek.

Zajti Ferenc: XIV fejezet A PURÁNÁK ÉS AZ AVESZTA PRÓFÉCIÁJA

(ELHIVATOTT: TURÁN SZKÍTA NÉPE!)

Az indiai "Puránák", az ősi szent hagyományok könyve Turuska néven említi azt a népet, amelyre a "Puránák" próféciája szerint az India feletti hatalom - ami vallási téren is a vezetést jelenti - szállani fog.

Az indiai jaisalmeri krónika, a parszi Dinkard adataival egyezően, a Turuska-nép ősét Feridun turk-turáni királyig viszi vissza. Mahmud Ghaznavi, indiai hatalmas turk fejedelem idejében, Kr. u. 1000 körül élt Albiruni, aki a turk (turuska) királyok nemzetség-táblájára hivatkozik, mely az ő korától visszamenőleg 60 nemzedéken keresztül az indoszkíta Kanishka fejedelem "turk-turuska" fajú népének első szereplési idejéig, Kr. e. 10-ig nyúlik vissza.

A "Puránák" hivatkozott prófétikus helyének keletkezési idejét semmi esetre sem lehet a törökség tulajdonképpeni fellépési idejéig visszahozni, amikor a törökség, mint az India határa mentén lakó fehér-hunok legyőzője, hatalommá kezdett lenni (Kr. u. a VI. század közepén). Ez a törökség Indiában Mahmud Ghaznavi és Togrul bég népével jut először hatalomhoz, folytatódva azután a turk-hunfajú Goridák (1186-1206), a vegyes török dinasztiák (1206-1411), a Tamerlán (1398-1399) és Tamerlán utódaiban (Akbar etc. 1526-1857).

A "Puránák", ha végeredményben újabb összeállításúak is (a Kr. u. II-IV századból), de hivatkozásaik és felhasznált őstörténeti anyaguk a Kanishka, sőt Buddha korát megelőzően, a Kr. előtti 2. évezred kezdetére nyúlnak vissza, amikor az Indiába behívott turáni-turk Feriden, majd Afrasiáb és népe "a megsegítőből" Indiában hódítóvá kezdett válni.

Az Ain-i Akbari felsorolja azokat a turáni fejedelmeket, akik mint hódítók szerepeltek Indiában, így Hushenget, Jemshidet és a turáni Mirtás - fiát, Zohákot, más néven Nimródot, aki elől a gyermek Feridunnal - atyjának megölése után - anyja India vidékére menekült át. Később Feriden mint hódító jelenik meg Indiában, amely időtől fogva, indiai adatok szerint, a Panjab Feriden leszármazottainak a kezén maradt. Macudi, egyezően a pahlavi Dinkard adataival, a turáni Afrasiáb családfáját Turke, Turk személyén át vezeti Feridun királyhoz.

Ez időket, amikor Feridun úgy oszthatta hámom részre birodalmát, hogy az a Duna alsó folyásától Kínáig, délen pedig az Indus öbléig nyúlt, Wirth professzor adataival jellemezhetem kellőképpen, aki már hivatkozott ( Geschichte Asien Halle. 1905 ) művében a következőket mondja: "Délen ind-iráni s babilóniai görög kultúra van, - keleten és északon kínai-török világ. Csak a jüetsik felkerekedése révén kerül összeköttetésbe a két világ. A földrész legfontosabb faja volt és ma is a turáni. Csak a törökök alapítottak huzamosabb ideig fennálló nagy birodalmat, amely egészen különböző északi hordákat egyesített. A birodalom népeit déli szomszédai hiungoknak s a nyugatiak hunoknak nevezték. A birodalom első uralkodójának a XIII, vagy VIII. században Kr. e. kellett élnie. A szkíták többsége turáni volt".

Indián kívül nemcsak Zohák, illetve Nimród és Feridun népe voltak turániak, hanem a testvér Irán fejedelme és népe is, akiket az indiai párszik vallanak egyenes őseiknek.

Ebben a keretben, az itt szereplő ősi és hatalmas turk nép lehetett az az ellenség, amelytől olyannyira félt Kr. e. 1000 körül. Irán s amelynek megfékezésére szerkesztette az ugyanazon időben keletkezett "mindennapi A-hona-vára imát".

A pahlavi Dinkardi egy próféciai adatot közlő helyén olvassuk idevonatkozólag: "A zarathustrai mazdajaznan hit súlyos megrázkódtatást fog szenvedni a hamis hitet valló uralkodók részéről. Az első csapás Arjaspa turk herceg részéről fog bekövetkezni".

Ezek a hatalmuk teljében levő turáni torkok, hunok, szkíták lehettek ez időben (Kr. e. 1200-1000 körül), amikorra én a Puránák próféciai vonatkozását helyezem, maradandónak látszó hódításaik révén veszedelmesek Indiára nézve is.

Indiai iratok hivatkoznak arra a jóviszonyra, mely fennállott Huseng ős unokája, a devek fölött diadalmaskodó szkíta Tahmuraf - aki Ahrimánt, mint lovat fogta a maga szolgálatába - és Krishna indiai fejedelem között. Krishna fejedelemnek egyik rokona Feridun turáni királynál keresett oltalmat, aki elküldé Keresasp nevű generálisát Indiába, kényszerítvén az akkori fejedelmet területe egy részének a védelmet kereső részére átengedni. Ettől az időtől fogva India állandóan Feriden turk-turáni hun király leszármazottainak a kezén maradt. Ide utal a Vishnu Purána próféciája, amikor azt mondja, hogy "az India felett való uralom maradandólap fog a Zlaruska népre szállani". Feridun indiai királysága magában foglalta Panjabot is.

Mikor Afrasiáb turáni fejedelem meghódította Iránt, Firujrae indiai király fellázadt az iráni fennhatóság ellen és fel is szabadította népét az iráni hódoltság alól, majd követeket küldött Afrasiáb turáni fejedelem udvarába, felajánlva a maga hűbéri kötelmeit.

A Mahabharáta adatai szerint is, India jóval Cyrus előtt, hosszú időn keresztül volt adófizetője Feriden turáni király leszármazottainak. Ezeket az észak-nyugatról állandóan érkezett idegen turáni betelepülőket népi elnevezésük szerint is megemlíti egy indiai irat, melyre Brunnhofer hivatkozik. A régi, Romakasiddhanta című, indiai szanszkrit nyelvű munka a következő nép- és földrajzi vonatkozású összeállításban ismerteti az éppen szóban levő területen szereplő népeket;

A területek: Kacmira, Kína, Hungarasthana, (talán Dzsungarastana?), Mugalasthana és Barbarasthana. Lakóik: acvamukha (lófejűek) és cvamukha (kutyafejűek).

Azok az etiópok akiket herodotos Xerxes seregében említ, lófejű harci-felszerelésüket az indusoktól, vagy a tőlük északra lakó iráni Dadhikrava imádóktól vették át. Ha tudniillik Spiegelnek igaza van az Aveszta daidhika-iban Herodotos >dadikai< nevű népét ismerhetjük fel, akik Xerxesnek Görögország elleni hadjáratát vele együtt folytatták s baktriai fegyverzetük volt, akkor ezek iráni Dadhyank- imádók Geiger szerint vagy Ghazna területén, vagy pedig a Hindukus északi lejtőin laktak, ahova Kiepert helyezi őket. Talán ezek a dadikok vagy daidhikák akiknek az Avesztában azért "gyalogosok" a jelentésük, mert lovaikkal azok mellett egész jól lépést tudtak tartani, egyáltalában nem irániak, hanem iránizált turánok voltak, akik észak felől vándoroltak volt be. Mert a Visnupuránában, de a Brahmapuránában is ez olvasható: >Bhadracva< országában Visnu istent, mint >hayaciras<-t tisztelték. Bhadracva országa azonban indiai fogalom szerint Turkestan turáni lovas népének irdatlan nagy területe be Mongóliáig és Kínáig. A szanszkrit nyelvű >Romakasiddhanta< c. asztronómiai-geográfiai munka azért számlálja elő az >acvamukha< nevű népet a következő geográfiai-etnológiai összeállításban: Kacmira, China, Hungarasthana. Mugalasthana, Barbarasthana, sucimukha (tűvékonyszájú), acvamukha (lóarcú, lótekintetű), acvamukha (kutyapofájú), kimnaramukha (törpekinézésű), Mustagiri, Amera, Arbuda. A >lóarcúak< Góg és Magóg azon hordái voltak, akikhez az iráni Sándor-monda szerint Nagy Sándor kelet elleni hadjárata közben, egy magas hegységen átvonultában érkezett. Ló- és tevefejű szörnyek voltak. Az a magas hegység, amelyen át Sándor vonul, semmi más, mint a >Romakasiddhanta< fenti helyén szereplő Mustagiri és Pamir, amelyeken át jutottak Kínába, Ungaristánba és Mugalastana-ba. Ez az a vidék is, ahova Ptolemaeus az issedonoktól délre eső serek országában az aspakarai népet helyezi, amely név semmi más, mint közép- és fennsík Ázsia szanszkritban >Asvaciras<-nak nevezett lovas népeinek baktriai fogalmazású neve"

Még egy kínai adatra kell hivatkoznunk, éspedig a világ legrégibb földrajzi könyvére, a Su Kíng-re, amelynek adatai azt igazolják, hogy India legelső turáni őstelepülői nemcsak, hogy meghódították és birtokukban tartották Indiát, hanem továbbra is állandó érintkezésben voltak Indiával, egészen Kínáig tartva fenn kereskedelmi kapcsolataikat. A Su King megfelelő helyén a következőket olvashatjuk: "A szőtt áruk Kun- Lunból jönnek és útjuk sora: szi-kik, ku-szak és nyugati dsongok".

A Kun Lun a mai Himalája és Hindukus vidéke, amelynek turániak voltak a lakói; a szi-kik a későbbi szákák; a ku-szak a későbbi ó-ugorok; a nyugati dsongok a későbbi hunok. A Su King-et eredetileg Kr. e. 2700 körül szerkesztették és egészen bizonyos, hogy e könyv Kun-Lunjának a népe India őslakói.

A szűkszavú, de annál értékesebb etnográfiai és földrajzi adat még arról is értesít egyben, hogy a tölük elvitt nyersselyem, mint megszőtt, tehát feldolgozott áru került Kína területére vissza. Egy másik végpontja

volt az indiai selyemszövés elhelyezésének a Földközi-tengerparti Tyrus, átellenben az egykori Galileával. Hisz ismeretes a turáni népek erre való rátermettsége. Évente a kínaiak sok ezer fontnyi selyemmel adóztak a hunok népének, akik gazdag fantáziájuk mintázásával szőtték azt tele. Amikor Attila birodalma összeomlott, egy jó időre Bizáncban a hun viselet és selyem s minta jött szokásba.

Mint látjuk, a vázolt történelem előtti korra vonatkozó adatok megemlékeznek e kor kultúrájáról is. Ez a kultúra a "Puránák" szerint India felől sugárzott egyrészről, de főként a transkaspi területek környékén, a turáni és iráni népek főfészkében volt az igazi eredeti ősi központja. Itt érintkezésbe jutott a későbbi indiai és kínai helyi kultúrával, sőt erős kölcsönhatások felszívásáról is megemlékeznek a vonatkozó adatok. Indiába a sumali-dravida elegyült faj tulajdonképpen Indián kívüli ősi turáni kultúrát hozott magával, mely magába olvasztotta még a déli szigetvilág ős lemuriai kultúráján kívül, közbeeső amerikai települése révén, az atlantiszi kultúra értékeit is. Ez a kultúra a sumaliak révén eredetileg mégis csak a turáni alföldhöz kötődik. A mayák hagyományos kultúrája is, a "Puránák." Adatai szerint, ugyancsak innen indult ki, majd Amerikában telítődött az ottani kultúrával, amelynek értékeit magukkal hozták Indiába és innen kiárasztva tovább nyugat felé, Egyiptomba, ahol az amerikai ős-indián kultúrával oly sok egyezést mutató jellegzetes ősi piramis építmények létrehozásához adták az első impressziókat.

Az a primitív lelkivilággal rendelkező nem turáni törzs, amely végeredményben nem is volt berendezkedve arra, hogy hódító nép szerepét töltse be a hatalmas kiterjedésű Indiában, - nem lehetett az a nem tudni honnan előkerült kultúrfölénnyel rendelkező nép, amilyennek az eposzok kései átírói és a történelmi művek szerzői idealizálva rajzolják őket, t. i. a Kr. e. 1204-1300 körül betelepült "árja" népet, amely a 240 millióból ma sem több Indiában 35 milliónál.

A kaszt-rendszer a Kr. e. VIII. század óta vezettetett csak be Indiában a Brahman vallás papjai által, hogy a beözönlő új és új hódítókkal szemben a maguk elsőségét és fölényét biztosítsák. Ennek a kasztrendszernek a fajok színe szerint történt az első beosztása, tehát nem egyfajta volt a kasztokba osztott nép s a harcedzett turáni fajnak jelentős szerepét igazolja az a tény, hogy a brahmin papok a harcos`kaszt legfontosabb keretét a kshatryákká, harcosokká emelt s maguknak megnyert északról jött idegenekkel töltötték be.

Azok a harcok és küzdelmek, melyeket India új jövevénynépei egymás ellen vívtak, eposszá érlelődve India Iliásában és Odysseájában, éspedig a Mahabharátában és a Ramayánában foglaltattak szerves egésszé.

A Mahabharáta a hold-dinasztiabeli törzsek, míg a Ramayána a napdinasztiájához tartozó hősök és királyok tetteit emeli ki. Hogy ez a gondolatvilág otthonos volt északon, e népek eredeti őshazájában, éspedig a nap és holdtól való származás eszméje, világossá lesz egy hun fejedelemnek a kínai császárhoz írt levele címzéséből "A hunok nagy fejedelme, ég és föld szülötte, a nap és hold által trónra emeltetve, üdvözli a kínaiak császárát".

A Ramayánában az északi népek a dél-indiai csudás szigetvilággal és ennek ősi népeivel jutnak ismeretségbe, megvíva velük küzdelmes harcaikat. A Mahabharátában a Sakuntala ősanyától származó Sharáta és ennek leszármazottai, így a Kauravák (turánok) és Pandavák (irániak) vívják meg az Istenek beavatkozásával testvér-harcaikat.

A nap dinasztia Iksvákuval kezdődik, aki Ajodhyában, a mai Oudh tartományban települt meg, majd Rámával, Visnu Isten testöltésével folytatódik. A Mahabharátából a történelmi korszakhoz átmenetet képező időben, amikor az indiai népek csatája, amelyből a Kaurávákkal szemben a Pandavák kerültek ki győztesen, lejátszódott, más-más területen települt olyan törzsek szerepléséről szerzünk tudomást, amelyeknek néhánya, így a sakák (több helyen települve), abhirák, turk-fajú mlechchák, iráni parasikák, kínaiak, khasirok és hunok, érdeklődésünk köréhez igen közel esnek.

(A Kauravák és Pandavák testvér népe megfelel Turán és Irán testvérnépének, nagy harcaik is ugyanúgy testvérharcok voltak.)