2007 augusztusában egy kirándulás alkalmával valaki nekem szegezte a provokatív éllel feltett kérdést: Ugyan mit akarunk mi, mi a szándékunk újszerű és szerinte romboló tanainkkal, miért foglalkozunk Jézus valódi származásának kérdésével, hová vezet ez az egész? Az illető jellemző példája volt a megcsontosodott képmutatás szemforgató szellemének, a félművelt fontoskodás és magamutogatás arrogáns kisstílűségének. Olyasvalaki volt, aki veleszületett feltűnési viszketegségével, mivel műveltsége igencsak hiányos, szereplési lehetőséget és exhibí-cionizmusának megfelelő terepet csak a templomi közösségen belül csikarhat ki magának. A farizeus típusának XXI. századi, zártlelkű, kétkulacsos utóda. Erre azt válaszoltam, hogy az első lépés egy gondolati-eszmei megújhodás folyamán mindig az, hogy az ember látva az öt körülvevő világ fonákságait, melynek a történelmi egyházak is részei, a tisztánlátás igényével fölemeli a szavát. A második lépésben foglaltatik mindaz, amely a már formát öltött tan evilági megvalósításának konkrét kifejtését tartalmazza. Köszönöm kérdését. Az alábbiakban igyekszem választ adni rá, mintegy kiegészítve és a célkitűzések terén részben pontosítva bátyám, Lajdi Tamás 2007. november 30-án bekövetkezett halála elött írott remek és alapos munkáját, "A szkíta-magyar kereszténység megéled" című művét.
Amit hirdetünk, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, energiát és időt nem sajnálva tesszük. Nem valamely földi hatalom vagy titkos társaság, szervezet kérésére vállalkoztunk erre a feladatra. Amit hirdetünk, belső indíttatásra, a Lélek belső ösztönzésére és részben sugalmazásra ölt szóalaki formát a rombolás avagy a bosszú mindennemű szándéka nélkül.
Hogy magunk nem vagyunk tökéletesek, bűn nélkül valók, hogy szemrehányások érhetnek bennünket emberi természetünkből fakadó hibáink, gyengeségeink, tökéletlenségeink miatt? Igen, így van! De az vesse ránk az első követ, akire ember lévén ez ugyanígy nem vonatkozik, aki bűntelen. Gondolkodjunk csak el őszintén, részrehajlás nélkül Jézus választott apostolainak történetén, életpéldáján, s máris kihúzhatjuk egy kicsit magunkat. Jézus maga mondta: A betegeknek van szükségük orvosra és nem az egészségeseknek (Mk. 2./17.). Ez persze nem ment föl senkit sem az alól, hogy nap mint nap ne törekedjen hibái kigyomlálására, jelleme tökéletesítésére, előrevivő képességeinek pallérozására. Jézus Urunktól tudjuk, hogy egyedül Mennyei Atyánk a Szent, egyedül Ö birtokosa mindenhatóságának következtében a tökéletességnek (Lk. 18./19.). Félre hát a kaján ujjalmutogatás ördögi szellemével! Félre az áporodott képmutatók farizeusi zártságával, merevségével és ördögi, vádló hangjaival! Ki teszi az egyik embert a másik vádlójává? Egy a mi bíránk, Jézus! Ne feledjük: Az egy, igaz Isten nem személyválogató, és a Szent Lélek ott fú, ahol akar. Természetesen, ha a másik ember nem hagy fel rágalmaival és a téged ért vádaskodásokkal, védekezned jogod és kötelességed!
Elhinnéd-e, kedves magyar testvér, hogy egy nemzetközileg körözött tömeggyilkos és cégéres rabló, miután hazádba költözött, nem folytatja gonosztetteit? Elhiszed-e, hogy a judeokapitalizmus és judeokommunizmus (a kettö gyökereit tekintve ugyanaz) ország- és világfoglaló cégéres gazemberei magyarországi gazdasági-politikai és most már területi térnyerése Hazánk és népünk iránti szeretetből, emberbaráti célok érdekében és országunk fölvirágoztatásáért történik? Elhiszed-e, hogy a fiatal és még tiszta tanokat hirdető jézusi közösségekbe már a kezdet kezdetén Saul rabbinak köszönhetően befurakodott zsidó származású funkcionáriusok, egyházatyák az egész világ mennyei üdvén és nem saját népük felsőbbrendűségi tudatának megtartásán, nem saját népük nagyon is evilági, anyagba tapadó üdvén és világhatalmi pozícióik kiépítésén fáradoztak s fáradoznak mind a mai napig? Jézus egyértelműen s mereven elhatárolódott a zsidó evilági messiás szerepétől és kijelentette: "Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók." (Jn. 10./16.) "Az én országom nem e világból való. Ha e világból volna országom, harcra kelnének szolgáim, hogy a zsidók kezére ne kerüljek." (Jn. 18./36.) Az első jézusi idézet az egész emberiségre vonatkozik, míg a második Jézusnak a zsidók törekvéseitől való elzárkózását hangsúlyozza. Ezért kiáltó a szükségszerűsége keresztény tanaink mind szövegbeli, mind szellemiségbeli megtisztításának a júdaizmus báránybőrbe bújt farkas módjára becsempészett tanaitól és az azokból fakadó cselekedetektől és mentalitástól. Kiváltképpen Magyarországon égetően szükséges mindennek véghezvitele, abban a hazában, mely az önként vállalt keresztútját járva az emberiség fölemelésére, gyógyítására hivatott el. Ezért vagyunk immár majdnem öt évszázada kitéve a személyes gonosz fondorlatos és mindennemű támadásainak. Ma már puszta fizikai-biológiai létünk megsemmisítésére tör. Ezért ütött a végső óra a felébredésre! Ne feledjük, a gonosz eddig még mindig elszámította magát! Még nem késő! És azt se feledjük, amit Szent Piótól tudunk, hogy kevés nemzetnek van olyan hatalmas védangyala, mint nekünk, magyaroknak!
Mivel az emberi közösségek az anyagvilág determináltságában, szorításában, a matéria nyűgje alatt élnek, így szükségesnek látom az újraalakuló szkíta-magyar jézushitű közösségeknek a konkrét, gyakorlati kérdések szintjéig menően rakni le a mindennapok gyakorlatának elméleti alapjait, hitünk gyakorlásának megfelelő kereteit.
I. Változtatások a liturgiában
Rendkívül egyszerű és kézenfekvő a szükséges változtatás a liturgiában. Mindezt a már fölébredt, tényleg magyar és tényleg katolikus egyház keretein belül tudnám elképzelni. A változás nem jelentene a külsőségekben sem radikális átformálódást, csupán ki kell gyomlálni az ellenség minden betüremkedését, hamisításait a szertartásrend minden szövegéből. Mit jelent ez? Legelőször is azt, hogy Bulányi György testvér útmutatásai szerint elhagyjuk a két első, zsidó vonatkozású olvasmányt: az ószövetségit és a saul-pauluszi szövegeket mai formájukban. A litániák szokása és szövegei, ha utóbbiak nem tartalmaznak a júdaizmussal kapcsolatos utalást vagy idézetet, változatlanul megtartandók.
A zsidó befolyás alá került egyházakban, főleg az utóbbi évtizedekben a zsidó-keresztény szóösszetétel első tagjára kezdett átcsúszni a hangsúly. Ez azonban a Szentmise lényegét szerencsére nem érintette. Ez a gyönyörű szertartás azért alakulhatott és kristályosodhatott ki, mert a Szent Lélek működése ebben a vallási képződményben sem szünetelt soha, mégha sokszor óriási akadályokba ütközött is. (Az alsó papság kiválóbb tagjainak és a szerzetes közösségek kiválóbb képviselőinek karitatív tevékenysége valóban a jézusi küldetés példamutató teljesítése volt és az ma is.) A két szentmisei olvasmány helyébe ugyancsak Bulányi testvér útmutatásai szerint a sumér-káldeus Ószövetség szent irataiból, valamint az emberiség tartalmilag tanainkkal egybecsengő hagyományirodalmából választunk erkölcsileg és gondolatilag pallérozó tartalmú szövegeket az Isten egyetemes, azaz minden embernek szóló, ősi kinyilatkoztatásából. Ezek közé sorolnám a zsidó iratok bölcsességi irodalmának (Bölcsességek könyve, Jézus, Sirák fia könyve) mindazon részleteit is, melyek egyetemes érvényűek, és nem a zsidó nép evilági "megistenülésének" jövendöléseivel foglalkoznak. Ezek az iratok különben is a sumér-babiloni bölcsességirodalomból lettek átemelve a zsidó iratok közé. Saul rabbi leveleiből is felhasználnánk mindazon egyetemes tartalmú, értékes részleteket, melyekben nem a júdaizmus keresztény tanokba történő becsempészésén mesterkedik (pl. Az egyiptomi eredetű "A szeretet himnusza", olyan találó gondolatok és fejtegetések, mint "A halál a bűn zsoldja.", a keresztény életvitellel összefüggő általános tanácsok stb.). Ez is mutatja, hogy a szkíta-magyar jézushit nem kirekesztő jellegű. A mise állandó részei (Ordinárium) és fölépítése szintén változatlanul megmaradnak. A Szentmisén belüli, evangélium előtti olvasmányok összegyűjtése és az egyházi évre való időbeni szétterítése jelenleg még várat magára. Ebben mások hathatós segítségére van szükségem.
II. Isten imádásának külső keretei
Gyönyörű keresztény templomainkat nem romboljuk le. Ellenkezőleg, tovább szépítjük és óvjuk őket, hiszen minden Istenhez törekvő, emberi kezdeményezésnek (vallásnak) megvoltak és megvannak a kultikusan szent helyei, emberi kéz által emelt szentélyei. (Nem óhajtok Calvin hibájába esni, aki kegyetlen puritanizmusával a fürdővízzel együtt kiöntötte a gyereket is és túllőtt a célon.) Ez azonban nem zárja ki az Isten imádásának más formáit: a Kárpát-medence (és természetesen a Föld egyéb) szent energiákat kisugárzó helyein csodás forrásoknál, szent faligetekben és szakrális töltetű hegyeink ormain tartott misék, istenimádások formájában. Hiszen a Mindenható Isten mindenütt jelen van, áthatja a Teremtést a legkisebb papucsállatkáig, mikróbáig. Imádása nincs helyhez kötve. Visszavonjuk tehát Szent László táltoskirályunknak Szabolcsi Zsinaton hozott rendeletét, mellyel a római egyháznak adott engedményt, miszerint "aki pogány módra fáknál, forrásoknál és köveknél mutat be áldozatot, egy ökörrel lakoljon tettéért." Hazánk hála Isten abban az időben is bővelkedett e jószágban. Ez egy igencsak enyhe rendelkezés volt tehát. Ilyen, a természetben található, szakrális helyeink a Pilis-hegység, a Zengő-csúcs a Mecsekben, az Atilla-domb, Csíksomlyó és általában Mária-kegyhelyeink.
III. A hatalmaskodásra lehetőséget adó hierarchia eltörlése
Meg kell szüntetnünk a könyörtelen "könyöktechnikával" magukat hatalmi pozíciókba fölügyeskedő, opportunista és hatalomvágyó püspökök despotikus egyeduralmát, hierarchiára épülő diktatúráját az egyházi döntésekben. Félre a pápai és érsek-püspöki csalhatatlansággal, infallibilitással! A tekintély elve ne az illető személy/személyek hierarchián belül elért rangjának, hanem személyes pozitív életpéldájának, emberi, jellembeli és tudásbeli kiválóságának szóljon egyedül. Ne érvényesülhessen a mai gyakorlatra oly jellemző agresszivitás és jellemtelenség mentén történő kontraszelekció!
Az alsó papság és az egyházi vezetők közötti viszonyt ne az úr-szolgai függőség jellemezze! Ez a félelmeket tápláló és olcsó zsarolással hatalmat gyakorló hatalmi technika a szolgalelkűség, a jellemtelen opportunizmus, a meghunyászkodás és az elvtelen, agresszív karrierizmus melegágya. Püspökségenként létre kell hívni egy 12 tagú döntési testületet az egyházmegye legkiválóbb jézushitű férfiaiból, melyben ugyan a püspök elnököl a "primus inter pares" ("első az egyenlők között") elv alapján, de vétójoga nincs. Minden ügyes-bajos, az illető püspökség területén fölmerülő ügyet, a papok áthelyezését illetöeket is, e testület vitassa meg az ügyben illetékes híveket is meghallgatva, és legjobb belátása szerint döntsön róla anélkül, hogy bárki is zsaroló szándékkal, hatalmával visszaélve vagy fenyegetésekkel befolyásolhassa e jézusi szellemben foganatosított döntést.
IV. Az egyházi elöljárók elszállásolása
Az egyházi vagyonból ránk maradt gyönyörű püspöki paloták épületeit jótékony célokra kell hasznosítani. Ezen épületek turizmus számára megmutatni érdemes szárnyait belépődíj ellenében muzeális célokra kell fenntartani, mely valamelyes bevételhez juttatja a közösséget. A püspöknek legyen elég egy olyan appartement, melyben papjai laknak (primus inter pares!), hiszen ö is csupán egy egyedülálló férfi, akinek nincsen gondja saját családjának táplálására, fölnevelésére. Félre a feudális allűrökkel, a látványos és költséges külsőségekkel valamint a püspöki önkény pazarlásával! Elég a magasrangú egyházi funkcionáriusok sátántól megvásárolt dőzsöléséből!
V. A papság szerepe
A pap ne a közvetítő szerepét töltse be ember és Isten között! Minden Istenben hívő és reménylő embernek Isten utáni vágyakozása, a Vele történő kapcsolatfelvétele belső, lelkileg intim ügye az állandó, kölcsönös, Isten-ember között folyó párbeszéd keretében. A közvetítőből nagyon gyorsan lett a szó modern értelmében vett szolgáltató, aki bizonyos pénzösszegekért kufár módjára szolgáltatja ki a szentségeket és a különböző szertartásokat. Tudod-e, magyar testvér, hogy mi manapság a bevett gyakorlat papi körökben, ha haldoklóhoz hívják a "tisztelendő urat"? Első dolga a computerében utánanézni, hogy az illető, aki most élet-halál közt vívja utolsó harcát és éppen elszámol Istenével, fizetett-e az utóbbi időben egyházi adót. A mammon fontosabb-e avagy a haldokló ember, "tisztelendő uraim"? A papok szerepköre tehát korlátozódjék a tanítói-igehirdetői, szertartást vezető, közösséget szervező-irányító szerepre a Szent Lélektől kapott egyéni karizmák lehetőségei szerint! Tevékenységük minden megnyilatkozásban valódi szolgálat legyen, ha már egyszer magukat Isten szolgáinak nevezik. Emellett törekedjenek az apostolok kései utódaiként a jézusi küldetés minél szélesebb körben való megélésére, megvalósítására: "Menjetek és hirdessétek: Közel van a mennyek országa. Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat (értsd: gyógyíthatatlannak tartott betegeket; LP), űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen is adjátok!" (Mt. 10./7-9.) Ki-ki a maga talentumai szerint.
Ugyanis minden igazi és hiteles, nagy gyógyító anyagi ellenszolgáltatás nélkül gyógyított s gyógyít ma is. A gyógyítás adományának elüzletiesítése egyrészt korrumpálja a gyógyító személyt, így gyógyereje is megcsappan, másrészt ördögi eröket szabadít fel. Mivel kontinensünkön a júdaizmus anyagelvű, csupán evilági üdvre törekvő szellemisége uralkodott el mind világi, mind egyházi vonalon, így a gyógyítás a beteg emberiség szükségleteit kielégítő grandiózus üzletággá fajult a privát betegbiztosítók és a gyógyszermaffia karmai között. Az egyre elszabaduló anyagelvűség pervertálta a gyógyítást is a psycho-pharmako-okkult hátterű és kémiai háttérrel előállított mérgező tabletták és gépek használata által, tehát kizárólag materiális eszközökkel történő gyógyítóiparággá degradálódott. Feledésbe merült, hogy a testi-lelki betegségek zöme démoni eredetű, démoni hátterű.
A táltosok, a szkíta-magyar ószövetség és a késöbbiekben a jézushitü szkíta-magyar kereszténység hagyományőrző gyógyítópapjai sem fogadtak el fizetséget gyógyító-tanító szolgálataikért (Wass Albert: Hagyaték). Ők teljes egészében végrehajtották a fent idézett jézusi küldetés minden kérését. Istentudó emberek voltak és rejtőzködve ma is itt vannak közöttünk. Bátyám személyesen is ismert egy azonos adottságokkal rendelkező hindu gyógyítót Nürnbergben, aki csupán emberszeretetből és részvétből gyógyított és tanított ingyen.
VI. A szentségek és a gyónás:
A Szkíta-Magyar Jézushitű Közösség megtart minden olyan keresztény szentséget jellegük és érvényük megváltoztatása nélkül, melyek a még meg nem hamisított evangéliumokból egyértelműen Jézus Urunk akarata és parancsai szerint levezethetőek.
Ilyen az Oltáriszentség, melyben valóságos Istenként és valóságos emberként Jézus valóságos, megszentelő jelenlétét vesszük magunkhoz az Ö emlékezetére. A két szín alatti áldozás bevezetését szükségesnek ítélem, ugyanis csakis így teszünk eleget az utolsó vacsorán elhangzott jézusi kérésnek, mely mind csodálatosan átváltoztatott testére, mind misztikusan átlényegített vérére vonatkozik. A Szent Ostya szentségét sok csoda igazolta már sőt, a démoni világ is több esetben bizonyítékot szolgáltatott Jézus Eucharisztiában való csodálatos jelenlétének hitelére. Willem C. Van Dam testvér, egy igen tapasztalt, gyakorló ördögűző pap beszámol a "Sátán létezik" című lebilincselő könyvében (Pattloch Verlag, Augsburg, Weltbild Verlag GmbH, 1994.; 95-96. o.) egy esetről, mely vele történt. Egy alkalommal éppen előadást tartott egy templomban, ahol egy ördögtől megszállott valósággal megtámadta. "Transzszerű állapotban közeledett felém. Többedmagammal lefogtuk és a templom tanácskozótermébe vezettük. Az ellenség egérutat akart nyerni, ezért áldozatát a földre vetette, egy asztal alá. A száját a következő szavak hagyták el: 'Itt hús hever!' Senki sem falatozott és senki sem ejtett le semmilyen szalámit vagy effélét itt. Ellenben ott hevert egy darab átváltoztatott ostya, melyet a sekrestyés véletlenül a földre ejtett. Az ellenség rögtön tudta, hogy ez nem közönséges hús, hanem Jézus Krisztus teste. Ettől ugyanis rettenetes félelem tölti el."
A gyónás illetve a bűnbocsánat szentsége már több fejtörést okoz nekem. A gyóntatószékben imamalomként elhadart, leckeként fölmondott, gépszerűen kattogó bűnlisták helyett, melyeket nagyon sok esetben nem kísér igazi, szívből jövő bűnbánat, a csendben és visszavonultságban, minden közvetítő hatalom hallgatózása nélkül, közvetlenül Istennel folytatott személyes párbeszéd formájában kiesdett, tabuk nélküli és feltétlen bizalomra épülő töredelmes bűnbánatot tartom a helyesnek. Ez legyen mindenkinek saját, egyéni felelősségére bízva! A következményeket is mindenki maga viseli! Ne feledjük, a pap is csak egy gyarló ember, aki a gyónási titok terhét csak nehezen viseli és csak nehézségek árán tudja elvonatkoztatni hétköznapi életétől, főleg abban az esetben, ha ismeri a gyónó személyt. Könnyen fennállhat a gyónás során megtudott információkkal való visszaélés veszélye. Ha a gyónás kérdéskörével foglalkozom, mindig Jézus egyik példabeszéde jut az eszembe , mely a helyesen imádkozó, szívében megrendült vámosról és a külsőségekben a törvényt betartó, saját vélt erényeivel kérkedő, képmutató farizeusról szóló példabeszéd (Lk. 18./9-14.). Az egyedül helyes gyónásról azonban ne folyjanak viták közöttünk! Mindenki járjon el a saját lelkiismerete szerint! Az a szerintem később betoldott evangéliumi részlet, ahol arról van szó, hogy "Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyert, akinek megtartjátok, az bűnben marad." (Jn. 20./23.), nagyon sok visszaéléshez vezetett már a múltban. Ez a fogalmazásmód már csak azért is visszatetsző, mert tudomásunk szerint egyedül a mindenható és tökéletes Isten az a személy, aki a bűnök bocsánata fölött hitelesen dönthet. A tökéletlen ember, még ha pap is, ne ártsa bele magát isteni szerepkörökbe! Erre az idézetre vezeti ugyanis vissza a klérus helytelen értelmezéssel a hívek tömegei felett gyakorolt nemcsak lelki, hanem evilági jellegű hatalmát is. Ez az idézet a sokakat megnyomorító és felesleges félelmekkel megterhelő lelkiismereti terror forrása, melyet a papság hosszú időn át gyakorolt a hívek felett. Ez ama törekvés evangéliumi vélt és félremagyarázott fundamentuma, mely az embereket meg szeretné tartani egy félelmetes, büntető, féltékeny és irgalmatlan "istentől" való rettegésben, hogy az emberek ne avatkozhassanak be az egyházi fejedelmek macchiavellista viselt dolgainak szennyesébe, hogy nehogy átláthassák a tanításokban rejlő kétségtelen önellentmondásokat és a mindennapi gyakorlat még csak véletlenül sem jézusi szellemben fogant gyakorlatát. E júdai gyökerekből táplálkozó, téves és veszélyes szemlélettel egyszer és mindenkorra szakítunk. A mi Istenünk Jézus Urunk Mennyei Atyja, aki az igazságban szigorú, de felettébb irgalmas Atyánk, akinél, mivel belső lényege maga a szeretet, túlárad az ingyen kegyelem.
A keresztség szentsége megmarad a mainak megfelelő változatlan formában.
A házasság szentsége és a házassági hűség parancsa a házasság fennállásának idejére sérthetetlen és érinthetetlen. Ha azonban a házas felek együttélése az egyik avagy a másik fél vagy mindkettejük hibájából vagy hűtlensége miatt pokollá és elviselhetetlenné vált, e kapcsolat további fenntartásának kényszere egyenlő a szadizmussal. Hányan betegedtek bele lelkileg abba, hogy a Vatikán makacssága miatt a válás után második házasságukat már nem volt szabad oltár előtt megkötniük, és így többet nem járulhattak a szentségekhez. Ezzel a gyakorlattal szakítunk.
A bérmálás szentsége, melyben a fölnövekvő jézushitű ifjú hívők a Szentlélek pünkösdi kiáradásának csodájában részesülnek, és mely Istennek az egész földkerekségre személyválogatás és mindenféle "választott népi tudati szindróma" nélkül történő megszentelő kiáradását hivatott egyszer és mindenkorra garantálni és szentesíteni, szintén megmarad változatlan formában. E szentségnek, hacsak nem az ellenpontozás értelmében, semmi júdai vonatkozása nincs.
A betegek kenete ugyancsak nem igényel változtatást Jakab apostol levelének 5. fejezete 14-15. versei szellemében.
VII. Hogyan szólítsuk papjainkat és egymást
Jézus, az értünk, üdvösségünkért szenvedett és kínhalált halt Istenfiú, miután feltámadt a halottak közül, feltámadásával örök életre és istenfiúságra hívott el bennünket a Vele való testvérségben. Papjaink, elöljáróink és egymás helyes köszöntése, megnevezése tehát a "Testvér" illetve "Nővér" megszólítás. Jézus fontosnak tartotta tanítványainak tudtára adni, hogy senki se hívassa magát atyának, mert egy a mi Atyánk, a Mennyei: "Ti ne hivassátok magatokat rabbinak, mert egy a ti Mesteretek, ti pedig mindnyájan testvérek vagytok. Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, a mennyei. ... A legnagyobb köztetek legyen a szolgátok. Aki fölmagasztalja magát, azt megalázzák, aki pedig megalázza magát, azt fölmagasztalják." (Mt. 23./8-12.) Saját földi apánkat sem nevezhetjük így? Magyar anyanyelvünk párját ritkító árnyaltsága, a nyelvi-gondolati-fogalmi finom attitűdök pontos kifejezésére való alkalmassága fölment bennünket e parancs alól, hiszen két szavunk is van e fogalom megjelölésére: apa és atya. Mindkettő sumér eredetű. A kettőnek csupán hasonló, de nem azonos a jelentése. Az apa a közvetlen földi, biológiai előd neve. Az atya ellenben egy szintekkel magasabbrendű személy vagy személyek elnevezéséül szolgál. Egy nemzetség vagy egy vallás alapítóját, ősatyját és mindenekelőtt minden létező ősforrását, a Mennyei Atyát jelöljük meg e szóval. Hogy jelenlegi papjaink és szerzeteseink szemrebbenés nélkül ignorálják a Megváltó ezen kérését, igencsak elgondolkodtató, sőt fölháborító. A legbotrányosabb ebben az összefüggésben az, ahogy a római püspök nevezteti magát imígyen: Szentatya. Lukács evangéliumának 18. fejezete 19. versében tudtunkra adta az Úr, hogy egyedül a Mennyei Atya jó és szent. E jelzőket tehát még a Világ Világossága is elhárította magától. Hogyan lehetséges az, hogy a Petrus trónján ülőknek, akik között pedig igen szép számban kiváló és feddhetetlen életet élő férfiak is előfordultak, e gyiknek sem szúrt eddig még szemet, hogy ez az elnevezés nem egyéb, mint Jézus e kívánságának előre eltervelt módon való semmibevétele és megcsúfolása, Jézus szándékának blaszfémiája?!
VIII. Ámen, Hallelúja, Hozsánna
Mindazon történelmi egyházakban, melyekben fölnőttünk, melyek istenhitünk hátterét és bölcsőjét biztosították, de ugyancsak zsidó mintára a szektariánus közösségekben is, a liturgia szövegeit, imáit a celebráló pap/lelkész és a szertartáson jelenlévő hívek közötti verbális párbeszédet biztosítandó gyakran hangzik el, (mint a közmondás is állítja: olyan biztosan mint a templomban) az Ámen. Ez egy héber kifejezés, mely megközelítőleg köztudottan annyit jelent mint Úgy legyen. Na mármost, ha ez a kifejezés lényegi tartalmát illetően anyanyelvünkön is kifejezhető, ugyan mi kényszerít bennünket, turáni szkíta utódokat egy szemita nép vallási terminusainak használatára? Én saját szívem szerint teljesen elhagynám az "Ámen " szajkózását. Számomra ez egy ostoba, a szaúdi őskorból ránkmaradt ráolvasásos mágia csökevénye, melynek segítségével az Istenhez forduló személy mintegy kötelező érvénnyel, mindenáron ki akarja csikarni Istenétől kérésének teljesítését . Az ima számomra ott végződik, ahol az utolsó szó elhangzik belőle. Például " ... és ne engedj bennünket a kísértésbe." vagy " ... imádkozzál érettünk, bűnösökért, most és halálunk óráján.".
Visszaemlékezem gyermekkorom feltámadási körmeneteire, ahol a többiekkel együtt én is ott masíroztam Mohács gyönyörű főterén égig érő lélekkel, csillogó szemekkel, lélekben átélve-átérezve a föltámadt Jézus halál fölött aratott diadalának mámoros dicsőségét. Zengett a hallelúja, csilingeltek a csengettyűk a ministránsok kezében, s a baldachin alatt Jézus valóságos jelenlététől ragyogott a pap által magasba tartott, a nap fényében meg-megcsillanó napszimbólum, az aranyló monstrancia. Hejj, ha tudtam volna, hogy mialatt a hallelúját éneklem, nem Jézust és Mennyei Atyját dicsőítem, hanem egy céljuk elérése érdekében eszközökben nem válogató, világhatalomra törö nép törzsi istenségének nevét kántálom meghatottan, akkor bizony összeharaptam volna a szám. "Halleluja" - szintén héber kifejezés -, mely annyit jelent: "Dicsérjétek Jahvét!". Hitünknek nem tárgya egy olyan "istenség" képe, mely szűkkeblű, személyválogató és önző módon egy olyan félsivatagba n kóborló, nomád nemzetséget választott ki földi céljai elérésére, akinek már első képviselője, egy Ábrám nevű törzsfő félelemből húgának hazudva csinos feleségét, az egyiptomi királynak adta öt szexuális játszadozások céljára, ha ez egyáltalán igaz, átkot hozva ezzel az uralkodó fejére, mely uralkodó erkölcse sokkal szigorúbb volt, mint Ábrámé, csak hogy mentse magát egy talán be sem következő erőszakos támadástól. Nem imádunk olyan "istenséget", aki kivételes bánásmódban részesít egy olyan férfiút (Ábr(ah)ám unokáját), ki csalással bitorolja el bátyjától a bátyjának jogosan járó apai áldást. Jákobról van szó, akinek neve annyit jelent, mint: "A Csaló" (Genezis). Nem tartjuk magunkat egy olyan "istenség" kultuszához tartozónak, aki békésen élő, egy talán kissé elpuhult és dekadens magaskultúrát képviselő városlakók és jószágaik maradéktalan kiirtására bujtogat egy e városok és földterületeik birtoklására semmilyen jogosultsággal sem rendelkező, vad embertömeget (Józsué kö nyve). Nem hunyászkodunk meg egy olyan istenkép előtt, amelynek tárgya különös kegyekben részesített egy olyan királyt (Dávid), aki szexuálisan aberrált ösztöneit nem volt képes kordában tartani, aki ezeknek kielégítésére még a gyilkosságtól és a homoszexualitástól sem riadt vissza (Lásd a hettita Batseba és férje, Urija szomorú és tragikus történetét.
A hettita származású Batseba egyébként a zsidók legnagyobb uralkodójának tartott személynek, az így tehát anyai ágon hettita származású Salamonnak édesanyja volt. Mivel a zsidó felfogás szerint származásilag az anyai ág a döntő, (az anya biztos!) bölcs Salamon nem tekinthető a héberek királyának, mint ahogy a héberül csak dadogni tudó Mózes sem volt zsidó, hanem egyiptomi beavatott pap, Usziri papja.). Ez az uralkodó volt az, aki a vele ellenszegülök közül az életben maradókat kivétel nélkül a legkegyetlenebb körülmények között kényszermunkatáborokba hurcoltatta. (lásd Rabba városának esetét). Fiairól, a saját leánytestvérét, Támárt megeröszakoló Amnonról és Absalomról, aki testvérét e szennyes tettéért meggyilkolta, talán ne is beszéljünk részletesebben (Sámuel 2. könyve).
Nem vagyunk imádói egy olyan "istenségnek", akinek népe egyik, ha nem a legnagyobb ünnepét (Purim) egy több tízezer ártatlan perzsa és káldeus-babiloni ember szadista lemészárlására való emlékezés okán üli meg, akiknek azért kellett pusztulniuk, mert a Perzsiában élő zsidók nem voltak hajlandóak betartani a helyi adózási rendeleteket (Eszter könyve). Stb., stb. A mammon népének törzsi "istenségét" semmi körülmények között sem dicsérjük!
A hallelújázás szokása szigorúan tiltassék meg szertartásrendünkben!
A Nagyhetet közvetlenül megelőző Virágvasárnap alkalmával Jézus jeruzsálemi bevonulásának emlékét ünnepeljük. Az ez alkalomból összegyűlt, feltehetően nagyrészt egyszerűbb héberekből álló sokaság szájából hangzott el az evangéliumok tanúsága szerint a Hozsánna (héberül Hosanna) kifejezés, melynek szó szerinti jelentése: "Segíts mégis!" vagy "De segíts!". Ez a kétségbeesett, nincstelen sokaság Jézus személyében a szállongó híresztelések és csodás események hallatán s a felkorbácsolt érzelmek hullámzása közepette a megígért dávidi leszármazottat ("Dávid fiát") vélte fölismerni. A kevésbé szigorú értelmezések szerint úgy is interpretálhatjuk e fölkiáltást, hogy "Adj üdvöt!". Mivel a Szentmise Szent Lélektől sugallt, bevált és felemelő hatású felépítésén nem áll szándékunkban változtatni, így az Ordinárium istendicsőítő éneke, a Sanctus, azaz a Szent vagy is része marad a szertartásnak. Ebben az énekelt szövegben fordul elő a "Hozsánna" kifejezés ("H ozsánna a magasságban!"), mely helyett nyugodtan énekelhetjük anyanyelvünkön a következőt, mivelhogy ez is ugyanúgy három szótagból áll: "Adj üdvöt a magasságban!".
IX. A Mária-tisztelet és a rózsafüzér
Ennél a témánál egy a zsidókereszténység protestáns ágai számára neuralgikus ponthoz érkeztünk. Luther föllépésével megvalósítható lett volna mindaz, amit mi is szeretnénk. Ö egy volt a tisztánlátók közül, és markáns teológiai antijúdaizmusa az Ószövetséggel való teljes szakításhoz vezethetett volna. Hogy nem így lett, sőt, hogy a protestáns egyházak kebelén valóságos Ószövetség-kultusz alakult ki, utódai és Calvin bűne.
A Hitler által a Mein Kampf-ban is olvasható mondat, miszerint "A zsidó a hazugság atyja.", Luthertől származik. Tudvalévő, hogy a zsidóság legjellegzetesebb megjelenítője a maga könyörtelenségével, törtetésével és más nézetek iránti türelmetlenségével a Kos zodiákus korszakának. Ekkorra kristályosodott ki végleg vagy legalábbis hosszú időre a patriarchális társadalmi forma a korábbi korszakok matriarchátusainak ellenreakciójaként. Az élet minden rezdülésében a hangsúly a hím, a maszkulin jellegre tevődött át. A guzsaly, az orsó, a fazekas korong és a konyhai edények primátusát fölváltotta az íj, a kard és az eke uralma. A Nagy Anya (Magna Mater; mater=matéria, anya=anyag) anyagi mocsári tenyészetre emlékeztető, (Helénét helosznak, mocsárnak nevezték a görög mitológiában.) érzelmi túlfűtöttségű és lekerekített formavilágú lunáris kultuszát fölváltotta a lecsapolt és művelésre alkalmassá tett hajdani ingoványok, szántóföldek világa, a szoláris sarkos formák elterjedése és a ráció, az ész kultusza, mely pervertálódott alakjában kegyetlenségekhez, elembertelenedéshez vezet. Az eredetileg két nemet egyesítő, androgün természetű Istenből, aki az igazság szerint szigorú Atya és egyszersmind szerető, gondunkat viselő és irgalmas Anya, hímnemű Úr lett. A Teremtés fölfoghatatlan gazdagságát az alacsonyabb tudati nívón lévő, fiatal kultúrák emberi tudata leredukálta a mindig is imádott egyetlen Főistenre. A korábban a női elv spontán puhasággal gyakorolt, szívbe írott erkölcsi törvényeit leváltva megjelent a z írott és áthághatatlan Törvény, a rettegett Ítélet és a kirekesztő Szigor. Létrejöttek a kisarkított monoteizmusra épülő vallások. (Az Iszlám ugyan már a Halak korszakában fejlődött ki, azonban szemita gyökerű vallásként minden vonatkozásban folytatója a héber monoteizmusnak.) Mivel a protestantizmus Ószövetség-kultuszának köszönhetően Mária nőiségében valami tisztátalant sejt és bálványimádást szimatol, ezért együgyű módon viszolyog minden Szűz Máriával kapcsolatos vallási aktustól. Pedig maga Luther mondta, hogy Megváltónk Anyjával, az Isten Anyjával, Máriával szemben a legnagyobb tisztelettel kell hogy viseltessünk.
A Boldogságos Szűzanya, Mária alakjában Gellért püspök legendája szerint a XI. századi magyarság minden nehézség nélkül fölismerte ősi Istenasszonyának, a már Mezopotámiában is tisztelt Boldogasszonynak (Bau-dug-aszan), a csíksomlyói székelyek és csángók Babba Máriájának megtestesülését.
A szkíta-magyar kereszténység a pártus származású Jézus szülőanyjának, Máriának alakját mindig is a legbensőségesebb szeretettel és tisztelettel övezte mint égi pártfogót és mint az elesett és szükséget szenvedő ember segítőjét. Sehol a világon, egy másik országban sincs a terület és lakosság számához viszonyítva annyi Mária-búcsújáróhely, mint éppen Hazánkban, Magyarországon. A szent istván-i korona- és országfelajánlás óta pedig Magyarország Égi Királynőjét tiszteljük benne. Természetes tehát, hogy Máriát, aki a pártus Arszakida királyi ház női tagja volt, s így korai rokona a magyar Turul-dinasztia árpádházi királyainak, mi magyarok a legeslegnagyobb tisztelettel, alattvalói szeretettel és fiúi-gyermeki ragaszkodással övezzük. Tudnunk kell, hogy Szent Gellért Kisebb Legendájában olvasható, hogy "Szent István Pannóniát a Szent Szűz Mária családjának nevezte". Mi sem magátólértetödöbb tehát, mint hogy a rózsafüzérmondás szokását változatlan formában tovább ápoljuk. Ez a talán legnagyobb erejű keresztény imádkozási mód: Hiszekegy, Miatyánkok, Dicsöségek és Üdvözlégy Máriák szent láncolata Jézus és Édesanyja földi életének ún. titkokban megfogalmazott elmélkedésével egybekapcsolva. Egyetlen korrekciót javasolnék csupán: Az Örvendetes Olvasó 4. és 5. titkait, melyek a jahvizmus főtemplomával kapcsolatosak, a következőkkel helyettesíteném. A 4. helyett: " ... Jézus, akinek királyi ajándékot pártus mágusok hoztak." Az 5. helyett pedig: " ... Jézus, akivel Te Szent Szűz Párthiába menekültél a zsidók királya elöl.". Ezen történések ugyanis szintén a gyermek Jézus evangéliumokban található eseményeihez tartoznak.
Hogy miért nem Egyiptomot írtam? Erre egyszerű a válasz. Egyiptom a Szent Család menedékhelyeként csupán azért lett becsempészve a karácsonyi történetbe, hogy a zsidózó koncepciónak megfelelően ószövetségi párhuzamot hozzanak létre Jézus és a zsidóság között az "Egyiptomból hívtam az én fiamat" ószövetségi idézet értelme szerint. Hogy a déli irányba történő menekülés mennyire nem valószínű, azt józan ésszel végiggondolva az eseményeket, beláthatjuk, ugyanis Júdea területén minden bizonnyal szinte "minden bokor mögött" ott lapultak azokban a napokban Heródesnek a gyermek Jézusra vadászó poroszlói. Annak egyébként, hogy a héberek valaha is Egyiptomban tartózkodtak volna, az ószövetségi beszámolón kívül sem írott egyiptomi forrása, sem archeológiai bizonyítéka egyáltalán nincsen, hacsak nem az Mózes (Mósze; vö. pl. Tut-mósze fáraó nevével) valóban egyiptomi neve. Persze egyiptomiak Egyiptomon kívül is szép számmal éltek. Az egyiptomiak pedig tk. arról is híresek voltak, hogy a legjelentéktelenebb eseményeket is írásban rögz ítették, ám feljegyzéseikben a zsidóság valamikori egyiptomi jelenlétéről egy betűt sem találunk.
X. A papi nőtlenségről
A nemiség a férfi és nő között fennálló természetes vonzalom, mely a személyes örömszerzés vonzó aktusa által az emberi faj fennmaradását hivatott biztosítani, annak záloga. A Teremtő formált bennünket olyanná, amilyenek vagyunk. Ö látta jónak, hogy az eredetileg egy személyben kétnemű (androgün) ember fejlődésének bizonyos pontján két különböző jellegű, két eltérő lényegű princípiumot hordozó félre, férfira és nőre hasadjon. Erről Platón is beszámol a Symposionban. Az androgün elnevezést is tőle ismerjük. A Teremtéstörténet beszámolója, mely a sumér eredetiböl került át némi változtatással a héber iratokba, szintén ezt igazolja, amikor így ír: "Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette." (Gen. 1./27.) Kár tehát tusakodnunk az ellen, amit Isten jónak látott beleoltani tagjainkba és szívünkbe. A római egyházon belül a cölibátus bevezetése óta azt az eléggé el nem ítélhető kísérletet és törekvést, mely a férfi és nő között fönnálló természetes és egészséges vonzalmat, a nemiséget démonizálni igyekszik, nem tartjuk helyesnek és elítéljük. Az első évezred egyháza semmi hátrányt nem szenvedett azáltal, hogy papjai, ha akartak, nősülhettek. Ellenkezőleg! A teljes elvonultságra és a nemiségük elfojtására áhítozóknak abban az időben is fennállt a lehetőség a szerzetes rendekbe vonulásra, ahol szüzességi fogadalmat téve teljes mértékben Istennek szentelhették életüket. Összefüggést látok a nemiség démonizálásának elhatalmasodása és az inkvizitórikus türelmetlenség és a tömeges máglyahalál között. Az egészséges nemiség elfojtása, ha az ezzel kísérletező személyisége még nem eléggé érett a tisztaság eme fokára, perverziókhoz, elmebajhoz és szadista kegyetlenkedésekhez vezethet. E kérdést illetőleg a keleti orthodox egyház gyakorlatát tartom helyesnek.
A házasságban élő pap azonban nem bocsáthatja el feleségét, se nem válhat el tőle. Ha a feleség dönt úgy, hogy otthagyja papi hivatást teljesítő férjét, nem a pap férj hibája. Ezért közösségünk papja legyen kellőképpen elővigyázatos felesége megválasztásában. Az életmód megválasztásának joga terén jellemezze papjainkat is a személyes szabadsággal való élés joga. Ha jobban vonzza a család nélküli, magányos életmód, ha ezt képes eltévelyedések nélkül, tisztességben megélni, senki se kényszerítse öt a nősülésre. Ha azonban úgy látja jónak, hogy hallgat az Isten által belénk oltott fajfenntartó erők egészséges és természetes hangjaira, nősüljön meg és családapaként nemzzen gyermekeket. E körülmény azonban nem akadályozhatja meg a papi hivatásával járó feladatok becsületes elvégzésében. A döntés szabadsága azonban nem vonatkozhat az aktív homoszexuális gyakorlatra. Még az ókori zsidó felfogás is irtózik ettől a nemi elfajzástól: "Ne hálj férfival úgy, ahogy asszonnyal szokás hálni. Ez gyalázatos dolog." (Lev. 18./22.). A jelenlegi pécsi legfőbb "medicinman" és ferde hajlamú társai azonnal szedhetnék sátorfájukat, ha közösségünkhöz tartoznának.
XI. Az egyházzene kérdése
Az énekelt szövegekre ugyanaz vonatkozik, ami a mondott vagy recitált szövegekre: Ki kell gyomlálni belőlük minden júdai vonatkozást, utalást! Az egyszólamú gregorián hagyományból megtartunk minden ebben a vonatkozásban használható koráldallamot (gregorianischer Choral), sequentiát, tropust és antiphónát. Az orgonakíséretes népének ugyancsak megmarad a júdai vonatkozású szövegek eltávolítása mellett.
A zenés liturgia fő hangszere továbbra is az orgona legyen. Ez a hangszer szakrális és áhítatot növelő hangzásával növeli a szertartás színvonalát, hangulati erejét és a hitben való elmélyülést. A rock- és popzene egyre növekvő térhódítása a templomokban a kereszténység ellen fölesküdött szabadkőműves páholyok célkitűzései közé tartozik. Az orgonazene szakrális hangzását száműzni akarják a liturgiából, hogy az áhítat érzése megszűnjön és ezáltal a fölnövekvő nemzedékek hitélete teljesen elsekélyesedjen, vallásos zenéje színvonaltalan és felszínes hangoskodássá, afrikai, eszement ugrándozássá fajuljon s a templomi szertartás egyfajta üres örömködéssé zülljön. Ennek minden eszközzel ellen kell hatnunk! Nem szabad templomaink falai közé beengedni a sziruposan édeskés dallamokkal megbabonázó zenei szubkultúrát még akkor sem, ha rövid távon, átmenetileg több embert csábítunk is oda szertartásainkra! Ennek is eljön majd egyszer a böjtje. De akkor már kés ő lesz.
XII. Viszonyunk a többi keresztény/keresztyén felekezethez és a zsidósághoz
A szkíta kultúrkör uralkodóira mindig is a vallási tolerancia volt a jellemző és a más tanok, vallási gyakorlatok iránti tisztelet. Szkíta népek sohasem folytattak vallásháborúkat és nem szennyezték be a kezüket vérrel a gyarmatosítások borzalmai alatt sem, mint a nyugati népek, (mi, magyarok kiváltképpen nem!) melyek a júdaizmus alapfelfogásának elsajátításával egész földrészeket igáztak le s ősi kultúrákat döntöttek romba sok tízmillió bennszülött lemészárlásának égbekiáltó bűnét véve a lelkükre. Mi, akik a római rítus júdaizmustalanításával a külsö kereteket Jézus szkíta-magyar tanának tartalmaival szeretnénk betölteni és megnemesíteni, az ösi szkíta hagyományok és a felebaráti szeretet szellemében baráti jobbot nyújtunk minden keresztény/keresztyén felekezet felé egészen addig, amíg ne adj Isten újra bekövetkezne az, ami egyszer már a XI. századi Magyarországon végbement: A zsidókeresztény egyház és világi csatlósaik a rájuk jellemző vallási intolerancia szellemében elkezdték tűzzel-vassal irtani mindazokat, akik bizonyos hittételeket máshogyan magyaráztak vagy akiknek vallási gyakorlata és szemlélete eltért az övékétől. Ez esetben minden rendelkezésre álló eszközzel föl kell vennünk velük a harcot és kemény ellenállást kell tanúsítanunk irántuk, ha kell, a mártíromságig.
Ami a zsidósághoz fűződő álláspontunkat illeti: Az ártatlan és jó szándékú kiszsidóban csak az embertársat tekintjük, hiszen az antijúdaizmus nem azonos a faji alapon értelmezett antiszemitizmussal. Habár ök már Kr. u. 75-ben fölvették liturgikus szövegeik közé az átkot: "Menjenek tönkre a nazarénusok és az eretnekek és töröltessenek ki az élők könyvéből." (Dr. Szántó Konrád: A katolikus egyház története; Budapest, 1986.) Máskülönben pedig szem elött kell tartanunk, hogy minden nemzetnek és minden egyénnek elemi alapjoga az önvédelemhez való jog még akkor is, ha esetleg éppen a nemzetközi zsidóság dúsgazdag vezető rétege szövögetne Magyarországgal kapcsolatosan országfoglaló terveket.
Végül kiáltsuk a világba József Atillával együtt e két sort, melyeket Magyarok című versében így vetett papírra:
"Ó jaj, mi igazán tiszták vagyunk
Nyisson ajtót nekünk a reménység!"
Ki büntet, kit és miért?
Egy általánosan elterjedt és végzetes tévedés tisztázása
Jézus több ízben hangsúlyozza az evangéliumokban, hogy királysága "nem e világból való", hogy a föld számára ellenséges terület, s azzal, hogy megtestesült, az ellenség barlangjába került. Az sem véletlen, hogy bolygónk mely vidékén született és tanított, s az sem a véletlen szeszélye, hogy hol és kiknek a kívánságára halt kínhalált. Ö a gonoszt főhadiszállásán semmisítette meg úgy, hogy teljes pusztulásáig rövid haladékot adott neki az Isten terveinek megfelelően. Jézus személyében megjelent a földön az isteni Lét teljessége és nyitottsága az emberi élet töredékességében és zártságában.
Jézus azt is elárulja nekünk, hogy miért van így: a sátánt következetesen e világ fejedelmének nevezi (Jn. 12./31-33.; Jn. 14./13.; Jn. 16./11.). Jézusnak megkísértése során a sátán "megmutatta a világ valamennyi országát és azok gazdagságát. Mindezt neked adom, mondta, ha leborulva imádsz engem." (Mt. 4./8-9.; Lk. 4./5-7.). Így csak az beszél, aki a sajátjából ajánl föl valamit ellenszolgáltatás fejében. E szövegrészből egyértelműen kiderül, hogy ki az úr bolygónkon: a bűn, a szenvedés, a hazugság, a félelem és a halál szerzője, a sátán. Jézus azért jött közénk, hogy megtörje e gonosz sárkánykígyó hatalmát felettünk.
Jézus nem hagyott bennünket afelől sem bizonytalanságban, hogy a szolga nem lehet nagyobb uránál: ha az urat üldözték, követőit is üldözni fogják (Jn. 15./18.-21.; Mt. 10./24-25.). Ne ringassuk magunkat tehát abban a hamis illúzióban, mintha Jézus követőinek gondtalan, felhőtlen, sikerekben gazdag életet ígért volna. Ennek éppen ellenkezője az igaz!
Jézus megfordítja a zsidó tételt, miszerint aki betartja az Úr parancsait, hosszú életű és gazdag lesz a földön. Egy kérdés azonban kétezer éve nyitva és megválaszolatlanul maradt: Ki is az az úr, akit a zsidók imádnak? Ki az, aki itt, a halál bolygóján jutalmaz és büntet? Egy bizonyos, hogy nem Jézus Mennyei Atyja, aki maga a szeretet, aki a Hegyi Beszédben a Nyolc Boldogságban megszólítottaknak túlvilági jutalmat és kárpótlást ígér, azoknak, akiknek a sátán birodalmában, tehát bolygónkon üldöztetésben, mellőzésben, szenvedésekben van részük és azoknak, akiket tisztességes emberekként látszólag ok nélkül sújt a sors. Ezzel kapcsolatban érdemes elolvasni azt az evangéliumi részletet, ahol azokról a galileaiakról van szó, akiket áldozat bemutatása közben megöletett Pilátus, és arról a tizennyolc emberről, akikre Silóéban rádőlt egy torony (Lk. 13./1-5.).
Nem vetted még eddig észre, drága magyar barátom, hogy a zsidóság "istenétől" mindig anyagvilágbeli, földi ígéreteket kapott? Többek között az Ígéret Földjét, a "tejjel-mézzel folyó Kánaánt", melyet csak mészárlások, ártatlan, békés őslakósok tízezreinek legyilkolása árán szerezhettek meg, melynek véghezvitelére "istenük" bujtogatta föl őket. Nem tűnt föl még számodra az, hogy a prófétai ígéretek is szinte kivétel nélkül a zsidóság evilági világhatalmának beteljesülését jövendölik meg, hogy hozzájuk fog majd (majd?) az egész világ kincse özönleni, hogy hatalmuk alá hajtják majd (majd?) a föld összes királyait, nemzeteit stb., akik között úgy viselkedhetnek, mint az oroszlán a juhok aklában, mely szaggat és tép. Olvassuk csak, hogyan is ír Izaiás: "Akkor meglátod és ragyogsz az örömtől és remeg és kiterjed a szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne és hozzád jön a népek gazdagsága. (Iz. 60./5.) ... Az idegenek megépítik kőfalaidat és királya ik szolgálnak neked. Nyitva lesznek kapuid szüntelen, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát, és királyaik is bejönnek. Mert a nép és az ország, mely nem neked szolgál, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak. (Iz. 60./10-12.) ... Szopni fogod a népek tejét és királyok emlőjét szopod." (Iz. 60./16.) De érdemes odafigyelnünk Mikeás próféta kedves és altruista szavaira is: "Akkor (ma; LP) Jákob maradéka olyan lesz majd a sok nép között, mint az oroszlán az erdő vadjai között, mint az oroszlánkölyök a juhnyájban: amerre jár, gázol és zsákmányol, és senki el nem ragadja tőle a zsákmányt." (Mikeás 5./9.). Ki ez az "isten", a földi zsákmány "istene"? Erre a kérdésre mindenki maga adja meg a választ.
Azt gondolod, szegény, félrevezetett, kárörvendő, keresztény testvérem, hogy a sok szerencsétlenségekkel sújtott embert az Isten veri? Ez istenkáromlás! Az Isten senkit sem büntet. A bűnt elkövetőket saját bűnük sújtja. Ez természeti törvény, vagy ahogyan a hindu és a buddhista tanok nevezik, a karma törvénye. Hogy a bűn elveszi előbb-utóbb méltó büntetését. Nagyon sok esetben azonban gyökeresen más a helyzet! Gyakran a személyes gonosz támadja meg mindazokat, akik keresztülhúzzák terveit.
Vagy talán azt gondolod szegény, félrevezetett, kárörvendő, keresztény testvérem, hogy Jézus Urunknak saját bűnei miatt kellett az általunk ismert, kegyetlen módon kiürítenie a legszörnyűbb, legkegyetlenebb szenvedések keserű kelyhét?! Hogy Máriának saját bűneiért járta át szívét az agg Simeon által hajdan megjövendölt tör?! Ez a világ jelenleg még és ősidők óta a sötétség fejedelmének, vagy ahogy Jézus nevezi öt, "e világ fejedelmének" hatalmában van. Mindent és mindenkit (általában emberek által!) kíméletlenül félresöpör az útból, aki uralmának további fenntartását bármilyen módon veszélyezteti.
Engem e világ fejedelme eddigi életem során minden erővel meggátolt abban, hogy a földi múló dicsőségben, sikerben, melyre zenei tehetségem pedig följogosított volna, az önelégültség betokosodott érzésének legkisebb szikrájában is részem legyen. Meggátolta, hogy a hatalom és pozíció önistenülésének tünékeny mámorában akár egy percre is csilloghassak. Csupán azt és annyit kaptam Teremtőmtől, amire és amennyire mindig is szükségem volt. De azt mindig megkaptam! A sátánnak ezért a teljes mellőzésért voltaképpen hálával tartozom, mert nem szédített meg egy pillanatra sem káprázata hazugságaival. Hogy mégsem süllyedtem el a meghasonlás vagy a kétségbeesés hullámaiban? Ez ad igazi tartást az embernek. Ha gond és baj ér, tudom, nem az Isten büntet, hanem a személyes gonosz hozta rám a szerencsétlenséget, hogy áthágja törekvéseimet. Mindig ebből tudom, hogy jó úton járok. Sajnos igen gyakran előfordul, hogy közvetlen hozzátartozókon keresztül próbálja a sá tán az embert megtámadni és meggátolni Istennek tetsző törekvéseiben. Ez az egész bizonyos mértékig hízelgő is számomra. Akkor esnék kétségbe, ha az ördög hirtelen elkezdene rajongani értem.
Legyünk hát megfontoltabbak a mások szerencsétlensége fölött való elhamarkodott és könnyelmű ítéletben, mert még a végén saját magunk fölött mondunk általa elmarasztaló ítéletet! Mérlegeljük józanabbul a feltételeket és ne maszatoljuk be vérrel az Atyaisten arcát!
Végszó
Ha jelenlegi úgynevezett demokratikus társadalmi berendezkedettségű államrendünk valóban nem kutyakomédia csupán és valóban biztosítja az egyén alapjogait, különös tekintettel a szólás- és véleményszabadság érvényesítésére, ha démokráciánk nem démonokrácia, akkor nincs okunk semmilyen félelemre. Ugyan melyik világi avagy egyházi hatalom kényszeríthet bennünket arra, hogy kereszténységünket egy idegen nép, a vallásos zsidóság igencsak megkérdőjelezendő és eléggé el nem ítélhető képzeteinek és hiedelemvilágának befolyása alatt gyakoroljuk, egy olyan egyház lelki nyomása alatt, mely végső soron Jézus elzsidósított személyét csak ürügyül használja nem keresztény megbízói világhatalmi törekvéseinek szolgálatában az Antikrisztus színrelépésének tudatos előkészítésére?
Azt szeretnénk, ha hitéletünk nem száraz, paragrafusízü dogmák mentén történő spekulatív okoskodások szelleméből, hanem a személyesen megtapasztalt élményből fakadó, a Szent Lélek kiáradásának éltető erejéből merítő napi gyakorlattá válna. Isten csodálatos Teremtése sokkalta sokrétűbb és gazdagabb létformákban, mint azt földi testbe zárt tudatunkkal valaha is föl tudnánk fogni. Ezért roppant primitív, szánalmas és sötét igyekezet az, amikor tudatlan, fanatizált és bigott vallási vezetők azt hiszik, hogy a Teremtő Istent dogmák közé lehet zárni, dogmatikájuk merev börtönrácsai mögött fogva lehet tartani a végtelenül szabad és mindenható Istent, aki csak elnézően mosolyog rajtuk és e szánalmas törekvésükön.
Nem találjuk követésre méltónak és elítéljük azt a törekvést is, mely görcsösen és a hamisításoktól sem visszariadva össze akarja békíteni a tüzet és a vizet, mely Jézus személyét, élete történéseit és tiszta, szkíta szellemiségű tanítását mindenáron meg akarja feleltetni a zsidó iratokból hajuknál fogva előráncigált idézetekkel.
Mindazok számára, kik végigolvasták őszinte és leplezetlen gondolataimat, világossá kellett hogy váljon, hogy szándékaim, szándékaink nem a rombolás szellemében fogantak. A római rítus külső kereteit szeretnénk csupán egyrészt megtisztítani a kétezer év alatt rárakódott piszoktól és az idegen testként, egy élősködő ösztöneivel belécsempészett júdai szemlélet szirénhagjaitól, másrészt pedig a szkíta-magyar jézushit júdaizmustól mentes tartalmaival szeretnénk föltölteni az Isten imádásának e szent keretét. Azzal nem új bort töltenénk régi tömlőbe, hogy az authentikus jézusi tanítást, mely a szkítatérítő apostolok munkássága nyomán a szkíta-magyar ősvallás keresztény továbbélésének formájában maradt fenn, újra érvényre szeretnénk juttatni a római rítus külső keretein belül. A szentmise szertartásrendje bár régről ismeretes, de Isten Szent Lelke működése által minden időben a megújulás és az újrakezdés friss szelével fú és hat. A tan és a belőle származó magatartásforma szintén régi, csak a rárakódó hatalmi struktúrák, hatalmi gyakorlatok hamisításai és korrumpáló hatása elfedte és elfeledtette őket, s ne feledjük egy pillanatra sem, hogy e világ fejedelme sem ült karbatett kézzel az elmúlt kétezer év folyamán.
Hogy mit akarunk, mi a szándékunk tanainkkal, hová vezet(ne) ez az egész? Azt hiszem az ilyen és ehhez hasonló kérdéseket e rövid útmutatással sikerült megválaszolnom. És hogy mire jó ez az egész? Erre adja meg helyettem a matuzsálemi kort elért Bulányi György testvér, egy önálló gondolkodásra képes és bátor, feddhetetlen életet élő katolikus pap a választ, egy élő mártír, aki megjárta Rákosi börtöneit és egy alkalommal halálra is ítélték e világ fejedelme vörös csatlósai, egy olyan ember, aki életpéldájával bizonyította, hová tartozik. Ö a következő szabad és istenes gondolatokat az "Az Ószövetség nem Isten igéje" című írásában fogalmazta meg: "Jézus azt mondta magáról, hogy mindazok, akik őelőtte jöttek, tolvajok és rablók, és nem hallgattak rájuk a juhok. Ö az ajtó. Aki ezen, rajta keresztül megy be, az üdvözül és talál legelőre (Jn. 10./8-9.). Hogyan tehetjük ezek után meg, hogy mindörökre megnyomorítjuk Jézus tanítását azzal, hogy egy Jézus előtti nép és kultúra szöveggyűjteménye után ugyanúgy odatesszük a liturgia szavát, mint Jézus szavai után: Ez az Isten igéje. ... És igazán nincs más az Ószövetségben, csak Isten segítségével végrehajtott tömeggyilkosságok? De van. ... Van benne ének a szerelemről. (Énekek éneke), van benne Tízparancsolat, van benne istendicséret (Az Úr az én pásztorom, nem kell félnem.). ... De az egészet elborítja a határkiigazítás, a tömeggyilkosság és az ehhez adott isteni segítség. Értitek-e Markiont és engem, akik azt mondjuk, hogy mindenképpen meg kell szabadulnunk az Ószövetségtől? ... Nem csak azok tolvajok és rablók, akik Jézus előtt jöttek, hanem azok is tolvajok és rablók, akik Jézus után jöttek. Nincs különbség előtt és után között. S ha van, az legfeljebb annyi, hogy a Jézus utániak már sokkal fejlettebb tolvajok és rablók. A multik ma már úgy veszik el a nemzeti vagyont, hogy határt sem kell módosítaniuk, anélkül is ki tudnak fosztani minket. ... Ezért én vállalom, hogy Mark ion nyomába lépek, s azt mondom, hogy amíg van Ószövetség Jézus táborában, addig naponta tanuljuk az Írásból nemcsak azt, hogy légy jó, hanem azt is, hogy légy tolvaj és rabló és légy tömeggyilkos. ... Talán majd ha fejre áll a multik világa, elkövetkezik egy jobb kor, amely tudni fogja, hogy bizony nem készítjük az Úr útját addig, amíg hangozhat a szentmisében az is, ami Jézus előtti, a tolvajok, a rablók és a tömeggyilkosok hangja." Úgy legyen.
2008. január 12.
http://www.magtudin.org/Lajdi%20Peter%20-%20Szkita-magyar.htm
A "