dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria 3. rész XIV. ÜGEK KAGÁN

XIV. ÜGEK KAGÁN

A sikertelen felszabadító háború után lefutó félszázad, Csaba és Edemen kora, az urbanizálódás korszaka Dentu-Magyariában. Az a nép, amely ötven éven belül majd Kárpát-Magyarországon is egyre-másra fogja kialakítani városközpontjait, (1)
a megtelepedés és térfoglalás évtizedei után itt sem marad az, amit a 19. századi tudomány "nomádnak" nevez.

Hogy a kialakuló képlet lakosságának nagyobbik fele, az állattenyésztő jellegnek megfelelően legeltető rideg pásztor, aki a csordák, ménesek és nyájak legelőváltását háza népével együtt követi, ez természetes, hisz az állattenyésztés roppant arányú és külterjes ebben a korban, amikor még a "legnyugatibb" Európa is primitív őstermelő és zömében - disznókat legeltet. Hogy azonban a kialakulóban levő új szabir állam társadalma a maga egészében nem "nomád", azt vitatni sem lehet, hiszen akkora méretezésű társadalom, mint a "dentu-magyar", már csak technikai okokból sem lehet "nomád".

De még kevésbé lehet "nomád" az a nép, amely egy évezredes királyságból vándorolt ki, amelynek a múltban városai, várai voltak s amely a világ legcivilizáltabb és legrégibb s minden más népet megelőző történelmi területéről származik. Dentu-Magyariának számos bizonyíték szerint ipara, mégpedig export-ipara (kard, cserzett bőr, szőrme) és kereskedelme, a szó teljes értelmében külkereskedelme van, amelynek főútvonala a Krím.

A szomszédos Krím- félsziget akkoriban már hat-hét évszázados görög gyarmatvárosai részben görög, részben gót maradványok által lakott kereskedő városok, amelyek Bizánc felé továbbítják az ez időben már egyre élénkebbé váló kazár és zsidó kereskedelem áruit, főleg bőrt, fegyvert és rabszolgát, és a Krímbe két bejárat van. Az egyik a félsziget északi nyaka a Szurozs (Szoros, görögben Sudgea) által védett keskeny földszoros, amely 790-ben kerül kazár tulajdonból a szabirok birtokába, a másik a félsziget keleti oldalán, lévő s a Kubán torkolatánál mindössze egy kilométernyi szélességű tengerszoros, amin komppal lehet közlekedni. Ennek a szűkületnek krimi oldalán fekszik a Kubán-torkolattal szembenéző Kercs, amely nem görög alapítás, hanem még onogur-bolgár eredetű és amely szintén kazár tulajdonból kerül az új nép birtokába, még hamarább, mint Szurozs.

A gyorsan szaporodó dentu-magyariai szabir városok zöme azonban nagyobbik részben a Dnyeper-vonalon, kisebbik részben pedig a Donec-vonalon (2) keletkezik. A tengerparti városok s talán még a Dnyeper legdélibb szakaszának városai komoly valószínűség szerint egykori, de rombadőlt római telepek újraélesztése útján álltak elő (3), de az északibb alapítások határozottan szabir - esetleg onugur- bolgár - létesítmények.

E dnyepermenti városok neveiből, szörnyen eltorzítva, Konstantinos Porphyrogenitos őrzött meg egy néhányat ` már többször említett munkájában (4), és ezek mind a Dnyeper-vonalon feküdtek.

Az első és legdélibb, a már többször említett Zaporog, melyet Konstantinos "Aszpron"-nak jelöl, amely szó, szerinte a besenyők nyelvén "fehéret" jelent, amelyben azonban akárhogy is ejtették a területet megszálló besenyők később, egészen tisztán felismerhető, még Konstantinos torzításában is a "szabir" szó (aszaberon). Ettől északra a következő szabir város valószínű neve Fenyőkáta volt (5),
amelyet, ha e sorok írójának etimológiai rekonstrukciója helyes, egy Karakán-káta nevű város követett északnak a Dnyeper mentén. Északnak továbbhaladva a következő szabir város Szalma-káta volt (8)
és a következőnek a nevét Konstantinos aránylag tisztán Szaka-káta néven adja (9).
A hatodik városnév már megint nehezen hámozható ki a görög torzításból, de a valószínű név Gyana-káta (10).

Feltűnő, hogy Zaporog kivételével ezek az összes városnevek - káta végződésűek, a Magyarországon egyébként ismert és gyakori "Káta" névnek tehát valamilyen konkrét jelentése lehet, amit e sorok írója egyelőre még nem tud. Mivel e városok mindenike - éppúgy, mint a magyarországi "Káták" is - folyóközelben vannak, nincs kizárva, hogy a "káta" szó esetleg az újmagyar "gát" szóval van valaminő viszonosságban. Ezeknek a városneveknek szabir voltát erősen valószínűsíti a tény, hogy az első közülük magát a "szabir' nevet is viseli. Ennek a hat dnyeperi városnak a sorát egyébként hetedikként Kiev zárja le, amelynek "turáni" eredete (Kiev - Kő) ma már kétségtelen (11).

A Donec-völgyi - ma már részben feltárt - szabir városnevek felől nincs, vagy legalábbis eddig még nincs egykorú közlés a birtokunkban, azonban a ma is meglevő "Suwar"-ról majdnem bizonyos, hogy az is a "szabir" szó 12 évszázad alatt eltorzult formáját őrzi. Bármilyen hiányosak is azonban Dentu-Magyaria egykori városai felől az adataink, az, hogy Dentu-Magyariában jelentékeny számú város létezett s hogy ezek legnagyobb része szabir alapítás volt, teljesen bizonyos, márpedig ez eltagadhatatlanul azt jelenti, hogy a "barbár" és "nomád" magyarok akkori hazája a 8. és 9. szd.-ban sokkal urbanizáltabb volt, mint a 8. és 9. szd.-ok határozottan rurális jellegű, paraszti Nyugat-Európája, amely a 10. szd.-ig egyetlen olyan városalapítást sem tud felmutatni, amely nem görög-római eredetű.

A Krím-félsziget északi bejáróját jelentő szűk folyosóban levő Szurozs (Sudgea) birtokba vétele Edemen szabirjai részéről a kazár kereskedelmi útvonal helyett saját útvonal kierőszakolása a krimi görög kikötőkbe, és így aligha véletlen a tény, hogy ezzel a Donec-vidék megszállása és a kovácsközpont Kievbe kerülése esik egybe.

Edemen anyjának rokonságát egyébként a kovarezmi emigránsok jelentékeny számmal követhették Kazáriából (az emigránsok helyzetét, problémáit, pszichózisát mi nagyon jól ismerjük ahhoz, hogy a fenti megállapítást többnek tekintsük hipotézisnél) Szabiriába, ahol az uralkodó félig kovarezmi, sőt emigráns leszármazott és a volt perzsa arisztokrácia és középosztály, nemcsak, hogy semmi esetre sem "nomád", hanem határozottan urbánus ösztönzöttségű. Egyébként is, ha a 20. szd. Magyarországából csak a falvakat és az ötmillió parasztot látjuk és szemléljük, akkor Magyarország földműves parasztnemzet, ha viszont Pestet nézzük ezer kávéházával, színházaival, operaházával, operettjeivel, íróival és színésznőivel, filharmóniájával és dekadenciájával, akkor a kép Páris Franciaországa.

Végül pedig Meotisz is "folyóköz", "Mezopotámia", a kibontakozó civilizáció tehát "parti", akárhogy is él a Donec és Dnyeper közti alföld provinciális lakossága.

De a terjeszkedés során került szabir fennhatóság alá idegen, krimi, alán és az északi terjeszkedés folyamán, főleg a Donec-völgyben, szláv elem is, akik még csak nem is u. n. lovas-népek voltak.

Dentu-Magyaria társadalma tehát sok-foglalkozású, sokrétű és sokkal bonyolultabb annál, semmint, hogy "nomád" lehessen. A későbbi honfoglaló magyarság "nomád" elemeit, főleg majd az Etelközben csatlakozott "onogur" törzsek fogják adni, Kazária nyugati-gyepű népe, a Meotisztól északra, a Don és Donec között elterülő alföld pusztázó határőr-törzsei.

A nyolcvanas és kilencvenes években a gyér adatokból is szemmel látható lendületű terjeszkedés iránya határozottan a Dnyeper-vonal és semmi esetre sem a Don-vonal. A Don-vonal -a 8. szd. folyamán - határozottan és erélyesen kazár ellenőrzés alatt áll és Edemen uralkodásától kezdve száz éven át változatlanul barátságtalan a viszony Kazária és Dentu-Magyaria között. Mivel pedig Kazária a 9. szd. eleje óta határozottan nem imperialista katonaállam többé, hanem határozottan kereskedő-állam, a barátságtalanság alapja minden bizonnyal "kereskedelmi". Dentu-Magyaria Kazária kereskedelmi érdekeit sérti, mégpedig a jelek szerint igen érzékenyen. Mivel pedig Kazária nagy kiterjedésű, erős állam, a tér "nagyhatalma" és számos kis szomszéd nép ura, az a körülmény, hogy Dentu-Magyaria zavaró jelenlétét Kazária "sommásan" nem intézi el, arra mutat, hogy a fiatal államnak jelentékeny katonai ereje van.

Azoknak a szabir törzseknek a számát, amelyek Csaba törzsét követve elhagyták azt a földet, ahol már Herodotos korát jóval megelőző idő óta laktak, nem tudjuk. Mindenesetre az egykor húsz törzset számláló szabir népnek az a része. amely az alárendeltség és szolgaság kilátásával szemben a kivándorlást választotta az arab nyomás fokozódása idején és az elnyomatásba való belenyugvás helyett "asphali"-vált lett, jelentékeny mennyiség lehetett és egész bizonyos, hogy több törzsről volt szó.

Ez az állítás jóval több, mint egyszerű hipotézis, mert erre számos közvetett bizonyíték van.

Az első Konstantinos Porphyrogenitos, aki azt jegyezte hogy a "besenyő vándorlás idején" a szabirok egy része "ad partem orientalem Persidis" visszaköltözött. Ha a szabirságnak Meotiszba vándorolt mennyisége csupán egy törzsére korlátozódott volna, az új törzsszövetséget tervező Megyer törzs, felének leválása után, nem lehetett volna az etelközi törzsek legerősebbike és leggazdagabbika. Márpedig a honfoglaló törzsszövetség legerősebb törzse a Megyer törzs.

A második az a tény, hogy az őstörökök törzsi szövetkezései soha nem állottak két törzsből. A legkisebb törzsszövetségi létszám három törzs, hiszen a törzsszövetségekben az egyes törzseknek különböző volt a funkciójuk. Ezek a tömörülések nem pusztán katonai, hanem gazdasági tömörülések is és a három alapfunkciónak, védelem, táplálkozás, felszerelés, meg kell lennie. A javak cseréje egy szervezeten belül gyorsabb, simább és biztonságosabb. Ha tehát a Meotiszba induló szabirok több törzsből tevődtek össze, számuknak legalább háromnak kellett lennie. Egy ezer kilométeres helycserét egy magános törzs nem hajthat végre. Az új hazát katonailag is meg kell szállni.

A harmadik s legdöntőbb pedig az a tény, hogy a honfoglaló törzsszövetség megszervezői és a honfoglalás irányítói a szabirok voltak, a törzsszövetség szavazás útján választott etelközi vezető-törzse szabir volt, a Megyer törzs feje, és nem az onogur törzsek kendéje lesz majd a választott vezér. A szövetségben a szabirok tehát többségben voltak, hisz ez a törzsszövetség hét törzsből állt, márpedig, mint a mű első részében kimutattuk, a lebediai onogur törzsek száma nem lehetett nagyobb háromnál.

A negyedik tény az, hogy az idegen források szerint, a Dentu-Magyaria-i szabirság vezetője "kagán" címet visel,

13. Az első világháborút megelőző évek folyamán az orosz archeológiai ásatások több helyen (Verkhni-Saltov Smolin, Suwar) tártak fel telepeket a Donec-völgyben, amelyek nem szláv hanem turáni jellegűek s amelyeket kazár; vagy más rokonnép telepeinek gondolnak. Az építkezések idejét a 9.-10. századokra teszik. Mivel ezek ebben az időben sem kazár, sem besenyő építkezések nem lehetnek (kazár építkezések nem lehetnek az időpont miatt, besenyő építkezéseknek meg túl koraiak volnának, amennyiben a besenyők egyáltalán építkeztek), dentu-magyariai építkezéseknek kell lenniök.

14. A kievi kovácsipar a 10. és 11. századokban éri el tetőpontját és a magyarok távozásakor visszamaradt szabir mesterek és leszármazottjaik folytatják: (v. ö. számos kievi és Csernigovi (egykor Győrnek hívták, Konstantinos "Gyra"-nak írja) lelettel).

1. A magyar történettudomány szinte ráerőszakolta köztudatunkra, hogy városainkat német telepesek alapították. Az a körülmény, hogy a hegyvidékek lakosságának, bárkik is legyenek, iparból és kereskedelemből kell élniük és ez szükségképpen jelent urbanizálódást, szemben az agrárkultúra lehetőségű alföldekkel, optikai csalódást okozott, az pedig, hogy a bevándorló elem a perifériákra szorult, növelte ezt a csalódást. Miskolc, Kassa, Eger, Esztergom, Győr, Fehérvár, Csanád, Buda, Veszprém, Gyulafehérvár, Szeged Kikinda még részben avar vagy éppen hun alapítású városok s a honfoglalást követő "pogány" évszázad cáfolhatatlanul magyar alapításainak száma igen nagy (Solt, Kál, Szolnok, Tarján, Keve, Tur, Nagyvárad, Tarcal Abasár, Heves, Gyöngyös, Üllő, Jutas, Káta, Doboka, Bonyhád, Kálló, Salgótarján, Megyer stb., stb.)

2. V. ö. az előző fej. 13. sz. lábjegyzetével.

3. Ezek a városromok nagy részben fel vannak tárva és római eredetük megállapítható.

4. De Administrando lmperio, c. 37. Ezekről a "besenyő" városokról az idézett forrás, mint akkoriban már elhagyatott (Kr. u. 347) városokról beszél, a besenyők tehát nem alapíthatták őket, viszont az általa adott nevekről azt állítja, hogy ezek besenyő nevek.

5. Mivel határozottan nem besenyő alapításról van szó a szóban forgó város, mint a többiek is, csak szabir város lehet, már csak neve miatt is, még akkor is, ha esetleg régebbi onogur- bolgár eredetű helységekről van szó.

6. Konstantinos munkájának idézett helyén "Toüggátai" szó áll!

7. Az idézett helyen "Krachnakátai".

8. Az idézett helyen "Salmakátai"

9. Az idézett helyen "Sakakátai"

10. Az idézett helyen "Giaionkátai"

11. Kiev magyar alapításáról jelen fejezetben még bőségesen lesz szó s a névnek a "kő" szavunkkal való azonosítása immár nemzetközileg elfogadott tény.

12. Talán a rejtélyes "asphali" szó éppen erre az exodusra vonatkozik, amely "bilincsekből való szabadulás" volt. Talán a vazallus-sorsot nem vállaló szabir részleg egy jelzővel különböztette meg magát a többitől s ezt fordította Konstantin "asphali"val.

13. A kazárok 834-ben bizánci hadimérnökökkel egy nagy erődrendszert létesítenek a Don alsó szakaszán Sárkhel nevű árumegállító helyüknél.( vámhely). Sárkhel Fehérvárt jelent, ami ómagyar szó. Sár annyi régi magyar nyelven, mint " fehér" (v.ö. sárarany-fehérarany, Saroldu (Géza fejedelem felesége) "fehér menyét" stb.), a hel(y)" végződés viszont igen közönséges nálunk vásár- és vámközpontok megjelölésére (v. ö. Vásárhely, Szombathely( itt szombat volt a vásár- és vasárnap) szerdahely ( itt szerda volt u.a.) Csütörtökhely, Sarkhel is vásár és vámhely volt.

A negyedik tény az, hogy az idegen források szerint, a Dentu-Magyaria-i szabirság vezetője "kagán" címet visel, ami több törzs irányítására utal, de erre utal az is, hogy "alkirályuk" kovácskirályuk", azaz "tarchun"-juk (Tarján) is van éppúgy, mint a kazároknak. Két másik törzsi név a Jenő" és a "Gyarmat" szintén dél-kaukázus-káspi vidéki őstörök szavak éppúgy, mint későbbi, honfoglaláskori vezetőik (Ond, Tas) nevei is.

Az ötödik tény az, hogy a szabirok olyan komoly problémát jelentettek a kazár birodalomnak, hogy az erődművekkel lesz kénytelen megerősíteni az Alsó-Don vonalát ellenük (13) és ez arra is mutat, hogy létszámuk komoly erőt jelentett. Ezzel az adattal, mellesleg érdemes egy kissé részletesebben is foglalkozni.

G. Vernadsky, a yale-i egyetem orosz származású professzora, Ancient Russia c. történész körökben egyébként közismert könyvében egy egész elméletet épít fel erre az egyetlen adatra, és egy egész, természetesen szláv államot hoz létre ebből az egyetlen tényből amely állam szerinte az első normann-orosz állam a történelemben, amelyből majd Oroszország kibontakozik és amely államot ő "First Rus Kaganat"- nak első orosz kaganátusnak nevez, tekintet nélkül arra, hogy a "kagán" szó sem nem normann, sem nem szláv, hanem ogur-török szó azzal a fogalommal fogalommal együtt, amit az jelent. Ez az "első orosz kaganátus " pontosan Meotiszban, Dentu- Magyaria területén van az általa szerkesztett térképen, amelyen a Don- Dnyeper vidéke csakúgy hemzseg a szláv "törzsektől" a 9. szd.- ban. Vernadsky professzor ugyanis rájött arra, amire a "céhbeli" magyar történettudomány nem jött rá, hogy t. i. a kazárok ezt a nagyarányú és költséges erődrendszerűt nem létesíthették saját onogur - vagy mint Vernadsky írja "magyar" határőrvidékükkel szemben (14),
ebben a térben tehát, a kazár birodalom tőszomszédságában egy ellenséges politikai képletnek kellett lennie.
Mivel pedig Lebedia ez nem lehetett, itt nyilván egy normann-orosz képződménynek kellett lennie - mondja Vernadsky. Vernadsky professzornak abban, hogy itt egy, a kazárokkal ellenséges képződménynek kellett lennie, tökéletesen igaza van, hiszen Hómannak az az állítása, hogy ezt az erődművet a lebediai onogur törzsek fékentartására létesítették volna, már csak azért is elfogadhatatlan, mert Lebedia Sarkeltől jóval északabbra, a nagy Don-kanyarban terült el.
Arra azonban, hogy ez az ellenséges képződmény egy orosz kaganátus volt, Vernadskynak abszolúte semmi kútfőbizonyítéka, de még csak halvány jele sincs

Ez az "orosz kaganátus" kizárólag Sarkel felépítésének adatára épül.

Vernadsky ezt érzi is és ehhez a rendkívül merész hipotéziséhez fantasztikus szívóssággal kutat az egykorú arab és bizánci kútfőirodalomban "bizonyítékok" után és ezzel a nagy kutatótevékenységgel örökre lekötelez bennünket. Vernadsky lényegében elvégezte azt, amit a mi történettudományunknak kellett volna elvégeznie. Bebizonyította, hogy Lebedia mellett itt még egy hatalmi képlet létezett. Hogy ő ezt egy "Rus Kaganatenak" állítja, az más kérdés. Hogy mit végzett és miket állapított meg Vernadsky ezen, a számára olyan fontos területen, azzal érdemes kissé behatóbban foglalkozni.

Az első dolog amit megállapít, a szabirság létezése pontosan ebben a térben, Meotiszban. Ő ezeket a szabirokat normannoknak, közelebbről svédeknek állítja és nevüket -ő szlávosan szavardoknak nevezi őket -a svéd "svert" (angolban sword) szóból származtatja azon az alapon, hogy ebben a térben a 9. szd.-ban kardgyártási ipari központ van. A dél-kaukázusi kovácsolási rendszerű szerint készült kievi kétélű kardok a korban igen ismertek, honfoglaláskori magyar sírokban is előfordulnak, azonban természetesen nem svédek csinálják őket. [Megj: Tömören ennyit a svéd acélról. ;-) ]

Vernadsky szerint ezek a normann-svéd "szavardok" a 8. szd. harmincas éveinek végén érkeznek ide Skandináviából s a besenyő invázió idején - mikor őseink elhagyták ezt a területet, a dél-kaukázusi térbe vonultak. Állításának igazolására Konstantinos Porphyrogenitos előttünk igen ismert mondatára hivatkozik, hogy a mi szabir őseink egy része "ad orientem partem Persidis" költözött. Ezt ő a svédekre, a "Rus Kaganate" megalapítóira vonatkoztatja és bármennyire udvariatlan dolog is ez részemről, de meg kell állapítanom, hogy Vernadsky tudatosan félre akarja vezetni olvasóit, ez ugyanis nem lehet jóhiszemű tévedés. Vernadsky átolvasta a tudós bizánci császár könyvének ezt a fejezetét (38. fej.), és rögtön a fenti közlés után olvasnia kellett ezt a mondatot is:
"Ad Turcos (tehát már csak ezért sem lehetnek svédek!) vero ortum verses in Persidis partibus habitantes, negotiatores suos (t. i. a magyarok) mittunt etiam nunc ii qui occidentem incolunt predicti Turcae invisuntque illos et responsa saepe ab illis per hos accipiunt".
Konstantin görög császárral Árpád unokája, Tormás közli ezeket. S azt is, hogy őseinket "non sed Turcae sed Sabartoeasphali", nem törököknek, hanem szabirokak nevezték.

Bizonyítékok után kutatva az ő "Rus Kaganatejának" létezéséhez, felfedez ugyancsak Konstantinos könyvében értesítést arról, hogy ebből a térből 838-ban egy követség érkezett Bizáncba, ahol ez a követség a kazárok ellen próbált valaminő egyességet létrehozni, azonban sikertelenül, sőt a követséget az Alduna-Krim térben folyó háborúskodás ürügyével a bizánci udvar haza sem ereszti ( Annales Bertiani, anno 839), hanem Jámbor Lajos frankrómai császárhoz küldi, kerülő úton jussanak haza, itt azonban fogságra vetik őket. Vernadskynak nem üt szeget a fejébe, hogy a következő évben, 839-ben, a "magyarok" bolgár szövetségben támadást intéznek egy aldunai bizánci vállalkozás ellen, amelyben "vereséget szenvednek" és a következő évben 840-ben befejezik a kievi erőd építését, amelyet Keö (Keve), Csák és Geréb (15) hadnagyok irányítanak, ezek az események tehát nyilvánvaló összefüggésben vannak egymással.
Az a 838-i követjárás a szabirok követsége lehet, így ezeknek a "szabiroknak" valamilyen összefüggése a magyarok", 839-i támadásával erősen valószínű.
Vernadskynak nem ez jut az eszébe, hanem egészen más. Mivel a szóban forgó kútfőben, Konstantinos Porphyrogenitos 140 évvel az eset után írt könyvében nincs megadva a követek nemzetisége - és mivel nincs megírva, hogy kicsodák, miért ne lehetnének ők Rusok -Vernadsky siet megállapítani, hogy ezek valószínűleg az ő "Rus Kaganatejának" a követsége voltak, tehát az ő "First Rus Kaganateja" - létezett :D (16).

Van azonban Vernadskynak erre még két másik egykorú bizonyítéka is. Természetesen ugyanilyen meggyőzőek, mint ez.

Ugyancsak bizánci forrásból Vernadsky felfedez egy adatot, amely szerint a bolgárok 773-iki támadása alkalmával a bizánciak ellen, V. Konstantin császár, miután a rendes flotta nem képes a bolgárokat visszaverni, saját személyes "orosz" flottájával is beleavatkozik a harcba, Vernadsky megállapítja, hogy ez az első eset, amikor az "orosz" név történelmi forrásokban megjelenik, és ez a speciális "orosz" flotta nem származhatik máshonnan, mint az ő "Rus Kaganatejából", nemcsak azért, mert az, lévén az Azóv-régióban, bizonyára hajózó állam (és persze jobb hajói vannak, mint a bizánciaknak olyannyira, hogy a császár udvari flottáját sem bizánciak készítik), hanem azért is, mert ebben az időben még "orosz" - Rus - államképződés sehol máshol nincs. Az igaz, hogy Anasztáziusz vatikáni könyvtáros, aki az eredeti görög szöveget latinra fordítja -s aki mint görög ember, nyilván tud görögül - a szöveget úgy fordítja, hogy a császár személyes vörös flottájával is beleavatkozik a harcba, a döntő szó, "rossia", ugyanis görögben "vöröst is jelent meg "oroszt" is, sőt "vöröst" előbb jelentett, mint "oroszt" és erre Vernadsky figyelmét fel is hívták, mindezt azonban ő nem akceptálja, mert bizonyos forrásokból tudja, hogy "az oroszok szokása volt a hajókat vörösre festeni", tehát a "Rus Kaganate" igenis létezett. A vörösre festett orosz hajókat e sorok írója el is hiszi Vernadsky professzornak, csak éppen azt nem látja ebből, hogy miért helytelen Anasztáziusz fordítása. Nem volt külön császári flotta "vörös flotta". A bizánci udvari etikett minden a császár felséges, sőt isteni személyével összefüggő dolog biborszínű, vörös, "rossia", szóval volt, még az ágynemű is, és ezt az adatot kollegális tisztelettel ezennel felajánlom Vernadsky professzornak, mint további bizonyítékot a "Rus Kaganate" létezéséhez.  [:D ]

Másik egykorú kútfőbizonyítéka még meggyőzőbb. Egy arab író, Ibn Kordadbeh (Vernadsky írásában Khurdadhbih) 847-ben írt könyvében beszámol arról, hogy Rus kereskedők Bagdadba szállítanak árukat. Kordadbeh nem írja meg honnan, csak leírja az útvonalat, amit használnak.
A Donon jönnek addig a pontig, ahol a legközelebb folyik a Volgához (ez a pont a mai Sztalingrád), itt szárazföldön szállítják át az árút a ca. 85 km-es távolságon a Volgára, ott átrakják hajóra és a folyó alsó-forrásán, majd innen a Káspi-tengeren viszik az árút Bagdadba.
A szövegből nyilvánvaló, hogy ezek a kereskedők északról, az akkor még egyetlen civilizált pontról, Novgodból ereszkednek le a Donon, majd a Volgán tovább. Ez adat Vernadsky professzor Azov-vidéki "Rus Kaganateja" tekintetében így használhatatlan volt. Mivel azonban Vernadskynek mindenképpen "bizonyíték" kellett, kitöprengte, hogy miért ne mehettek volna ezek a "rus" keskedők felfelé a Don-folyón Sztálingrádig és onnan fent leírt úton lefelé tovább. És Vernadsky professzornak ebben megint igaza volt, mert egy folyón felfelé is lehet utazni. Az említett forrásban azonban, amelyet ő francia fordításban olvasott ez a kifejezés van: "descendent le Don" és ez határozottan "lefelét" jelent.
Vernadsky professzor azonban, mint alapos tudós, végére akart járni ennek az adatnak s megnézte a kútfőadatot arab eredetiben is; és ott azt a szót találta "sar", ami nem azt jelenti, hogy "leereszkedni" (descendant), ami a francia szövegben van, hanem csak azt, hogy "menni", márpedig ezt lehet felfelé is, tehát "Rus Kaganate" létezett.
Igen ám, de itt megint volt egy kis hiba. A forrás arab szerzője ugyanis azt is közölte, hogy a kazár vámot ezek a "rus" kereskedők "Khamlij"-ban, a kazárok volgai árumegállítóhelyén fizették, márpedig, ha az Azov- régióból jönnek, a doni árumegállítóhelyen, Sarkhelben kellett a vámot fizetniök, hiszen alulról felfelé, Sarkhelyen kellett keresztül hajózniok. Vernadsky professzort legyőzni azonban nem lehet. Megállapította, hogy 847-ben ez a bagdadi író valószínűleg még nem tudott Sarkhel létezéséről, hiszen azt a kazárok csak 835-ben építették, ezért írta tehát Ibn Kordadbeh a volgai Khamlijt a doni Sarkhel helyett, tehát az azovi "Rus Kaganate" - létezett. Viszont ez a konokság - bármennyire is imponáló az a szívósság, amellyel a szlávok koraközépkori történelmet építettek maguknak a semmiből - már gyerekes volt. Sarkhel várát valóban 834-35-ben építették, de vámhely itt 790 óta már létezett.

Szóval az azovi "Rus Kaganatenak" sehol az egykorú forrásokban semmi nyoma. Konstantinos Porphyrogenitos az ő sokszor idézett művének 10. fejezetében úzoknak nevezi az itt lakó népet, az úzok azonban szintén türk népek, és a sok türkfajta nép között a bizánciak nem ismerik ki magukat. Egyébként az "as" (chus) szó - gyűjtőnév.

Minderre nemcsak azért tértünk ki részletesen, mert ez is egy bizonyítéka annak az állításunknak, hogy Dentu-Magyaria és Lebedia két külön képződmény, hanem azért is, hogy bemutassuk, hogy hogyan kezelik a forrásokat a nemzeti alapon álló történettudományok. Természetesen távol áll tőlünk, hogy Vernadsky tudományos módszerét példaképül állítsuk a magyar történettudomány elé. Nagymúltú népünknek ilyesmire nincs is szüksége. Egy nép történelme azonban erkölcsi vagyon, amit minden hű fia gyarapítani törekszik és amióta a szláv ambíció propagandává torzította a történettudományt és divatba jött más népeknek nemcsak anyagi, hanem erkölcsi birtokállományát is eltulajdonítani, résen kell lennünk, mert nem az az igaz ami igaz, hanem amit a világ igaznak tart.

Az eddig felvázoltak alapján talán minden merészség nélkül tehetjük a dentu-magyariai szabir törzsek mennyiségét 6-7-re s ezeknek a kisebb, vagy nagyobb-fele térhetett vissza a besenyő-vész idején Szabirföldre.

Mindenesetre Dentu-Magyaria sokkal nagyobb és jelentősebb, mint Lebedia. Dentu-Magyaria számos jel szerint állam, és lakóinak műveltsége, életformája és életszínvonala sokkalta magasabb, mint a kazár nyomás és a terhes katonaélet miatt kulturálisan fejlődni nem tudó onogur törzseké, amelyek legalább 200 évvel vannak hátrább a szabiroknál. A szabirok egy évezredes országból érkező telepes-pionírok, akik nem egyszerűen csak legeltetnek, hanem civilizálják is e tájat.

A szabir letelepedés, mint a gyors terjeszkedés mutatja, nem egyszerűi és lezárt bevándorlás volt, hanem állandó lehetett az átszivárgás az anyaországból, hiszen a Meotis a délkaukázusi térnek tőszomszédságában van. A lakosság tehát gyorsan jelentékennyé növekedhetett és az a nép, amely már 700 évvel előbb a Kuma régióban létesített gyarmatára is telepített városokat, itt sem lehetett "nomád". Diplomáciai tevékenysége Bizánccal, Bolgáriával, Kazáriával mindenesetre olyan képletre mutat, amit ma úgy hívunk "állam" s ugyanerre mutat export és tranzit-kereskedelme is. Kiev a 9. szd. közepén már árumegállító hely és a sarkheli árumegállító hely megerősítése kereskedelmi versenyre mutat a két szomszédos állam között.

Dentu-Magyaria létrejöttében és egész karakterében nem más, mint gyarmat, amit egy politikai okokból kivándorló szabir kirajzás hoz létre egy nagy és régi családnak vállalkozó szellemű legfiatalabb fia vezetése alatt, valami olyan, mint a görögöknek volt Szicília, vagy föniciaiaknak Karthágo.

14. Sarkhel közel van a Don-torkolathoz, Meotisszal szemben Lebedia pedig több, mint 100 kilométerrel feljebb észak felé kezdődött és 6-700 kilométerrel feljebb végződött. Ez a kanyar akkora, mint Csonka-Magyarország. Hóman Bálint azt állítja a Magyar Történetben (I. köt. 60. lap), hogy valószínűleg ez volt az onogur törzseket féken tartó kazár hadsereg főhadiszállása. Fel említem, hogy az erődrendszerű a Don bal partján tehát nem a meotiszi oldalon épült.

15. A három név a Kievi Krónikából való, ahol "Kyj", "Shchak" "Khoriv" néven vannak feljegyezve. Egyik sem szláv szó és jelentésük az orosz történészeknek már sok fejtörést okozott. A Schak"-ot a Csákkal Vernadsky azonosítja, nem én. A három név mellesleg mint ó-orosz mondahős került bele a 12. században Kievi Krónikába, mint Kiev megalapításának mondai magyarázata. A három furcsa nevű személy három herceg-testvér, akik három kievi dombon három kastélyt építenek és így keletkezik Kiev. A nevek után ítélve a három személy a Tarján-törzs egy-egy nemzetségének tagjai.

16. Mellesleg Konstantinosz a "Rus" megjelölésen határozottan nem szlávokat, hanem normannokat ért, akiket megkülönböztet a szlávoktól. (i. m. 9. fej.)

Hogy mikor tűzi ki Edemen fia, Ügek kagán a hét lófarkat zaporogi kamlikjának kapuja elé, csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani.

Apja születésének ideje reális valószínűséggel tehető az arabok elleni 764-iki háborút követő esztendőre, hiszen Csaba ebből a hadjáratból hozza haza a "kovarezmi feleséget", Ügek tehát hozzávetőleges becsléssel 784-789 között születhetik (17). Uralkodásának kezdetét 810-815 közötti időre kell tennünk (18).

Ügek mozgalmas kagánkodása korában az a terjeszkedés, amely már apja idejében folyt, szinte szünet nélkül folyik tovább.

Edemen szerzeményei, a Krímbe vezető bejáratban Szurozs, amely kazár kézből kerül szabir kézbe 790-ben és a Felső-Donec régió fokozatos megszállása 790-800 között (19),
tovább bővülnek Ügek idejében, aki már rendszeresen és szabályosan, a szó szoros értelmében intézményesen csinálja azt, amit a "külpolitika" szóval jelölünk.

Egyáltalán, Ügek alakja, ahogyan az az egykorú adatokból kiemelkedik, egészen más, mint az a ködbevesző ősi figura, amit az Emese-mondából nyerünk.
Első konkrét adatunk felőle, hogy a 818-820. években hadiállapotban áll a bolgárokkal s tevékenysége a bizánci politika éles szemét sem kerüli el. Konstantinosz Porphyrogenitosz sokszor idézett művének 10. fejezetében ez a nyilvánvalóan régebbi munkákból kompilált mondat van: "Tudni kell, hogy az aszok indíthatnak háborút a kazárok ellen, mivel a közelükben élnek" (20). Ezeknek az "aszoknak" kagánjuk van (Chacanus ) és a megjegyzés nem Konstantinos korára, hanem a 9. szd. elejére vonatkozik. Ezek az aszok nem lehetnek Lebédia onogurjai, mert azok "türkök", de nem lehetnek a köztudat szerinti úzok sem, mert azok ebben az időben még a Káspin túl élnek. Ezek az úzok csak a szabirok lehetnek. Vernadsky professzornak az az állítása, hogy ezek oroszok "rus"-ok lettek volna, tarthatatlan. Erről a meg nem nevezett "kagánról" viszont az Annales Bertinianinak 839. évi feljegyzése is említést tesz Jámbor Lajos udvarában egy bizánci követjárás kapcsán (21).
Ez az időpont Álmos előttről való, amikor kievi normann állam még nincs.

Amikor Harun-al-Rasid utóda, Mamun kalifa, 825-ben döntően megveri a kazárokat, Dentu-Magyaria külpolitikai viszonyaiban igen nagy változás áll be. A katonailag meggyengült Kazária védekezési politikára tér át, 834-35- ben kiépíti védővonalát az Alsó-Donon, ami arra mutat, hogy kereskedelmi vonala a Fekete-tengerre veszélyeztetve van. Három évvel ezután a szabirok egy követsége már kazárellenes szövetséget ajánl fel Bizáncban. A bizánci- kazár barátság azonban Sárkhel építése óta szilárd, ez biztosítja Krimet Bizánc számára és Ügeknek nemcsak felkínálkozását utasítják el, hanem bizonyos ürügyekkel követeit sem engedik vissza, hanem nagy kerülővel a frank birodalom felé irányítják őket császári kísérettel, ahol börtönbe kerülnek. Ügek erre bolgár szövetségben támadást intéz Bizálnc aldunai telepei ellen (839) amelyeket, bár a támadást visszaverik, Bizánc kénytelen kiüríteni (22).

Ugyanebben az időben épít várat ( 838-39 ), illetőleg kapcsol össze több kisebb erődítmény sáncokkal Ügek Kievben. Nem kétséges, hogy a kievi erődítmény létesítése Ügek felelete Sarkhel építésére és az sem kétséges, hogy ez az itt már kisebb várak védelme alatt egy idő óta működő s gyorsan fejlődő szabir kovács-központ és vásárhely védelmére szolgál a kazár birodalom onogur határőrvidékével szemben. A vár és város nagy ipari, kereskedelmi és stratégiai fontosságát jellemzően világítja meg az a körülmény, hogy ennek a Felső-Dnyepert és a Desznát egyaránt ellenőrző erődítménynek védelmét és irányítását Ügek tulajdon fiára, Álmosra bízza, aki az erődítések és vár elkészültekor, 20 vagy 21éves korában, 840-ben ideköltözik és tíz évig itt is fog maradni (23).

Természetesen az Ügek által létesített kievi vár esetében nem szabad a későbbi nagy kievi várra gondolni, amely a következő évszázadok során apránkint bővült ki (Az első nagyobb arányú bővítést Szvjatoszlav (980-1015) fogja eszközölni). Ügek vára nem volt más, mint a már meglevő Csák, Keve és Geréb-féle erődök (Szt. András-dombon, a Kiselevka-dombon és a Cyrill-utca (ma Frunze-utca) környékén) falakkal és várárkokkal való összekapcsolása. A mű egy háromszög-alakú erődítményt adott, amelynek három csúcsát és védőművét a három eredeti erőd jelentette.

Egyébként mind a három erődnek külön-külön temetője (nemzetségi-temető) volt.

Dentu-Magyaria kiterjedését egyébként beszédesen mutatja nemcsak az; hogy Kiev Zaporogyetól, a fővárostól mintegy 400 kilométernyire van s a kettő között Konstantinos öt feljegyzésre érdemes városról tud, hanem az is, hogy még Kieven túl is van dentu-magyariai erődítmény, amely Konstantinos Porphyrogenitos szerint minden valószínűség szerint a Győr nevet viseli (24). (Ez a Konstantinos által említett Győr eredetileg talán a Nyék törzs központja, a Nyék kánjának székhelye lehetett és a Nyék csatlakozása során került Dentu-Magyariához. Mindenesetre, valaminő összefüggésben volt Kievvel és ez az összefüggés később is, a magyarok elvándorlása után is, Kiev normann korszaka idején is megmaradt. ) Az északi irányba való előrehatolás közvetlen oka a Felső-Donec-régió vasérctelepei, ahol, mint már előző fejezetünkben rámutattunk, az orosz archeológiai ásatások szabir telepeket tártak fel, amelyek egyikét pl. még az első világháború előtti időben is "Suwar"-nak hívták. Ezek viszonylagos közelsége helyezi a szabir kovácsipar központját Kievbe (25).

A kievi kovácsipar honfoglalás-előtti történetünknek egy fontos, komoly, de eddig még kellően fel nem dolgozott fejezete. Európa gazdaságtörténetének "Nagyipar" című fejezete nem Nyugat-Európában a 14. szd.-ban kezdődik, hanem itt. A kievi kard a 9. szd. második felére már világkereskedelmi exportcikk lesz. A Kárpátok ölén az új hazát a magyarok majd itt készült kardokkal fogják elfoglalni. Kievet a kardok teszik híressé.

A kievi kardok egy ideig az ősi szabir vagy ha úgy tetszik magyar formára készülnek. Ez egy 78 cm. hosszúságú, enyhén hajlott penge, amelynek felső végén, a rövid keresztvas fölött a kard vonalához képest egy kissé tompaszögben hátrafelé hajolva van a markolat, nem egyenesen mint ma. A penge alsó harmada elvékonyodik, kiszélesedik s kétélű, hogy a csapás után az emeléssel fogáscsere nélkül vágni lehessen vele (az ellenfél lovának a hasát). Mikor aztán az exportra gyártás fokozatosan kialakul, erre a célra egyenes markolatú, kétélű kardokat is kezdenek gyártani.

A kardkovácsolás ősi szabir ipar, ez a nép talán a nevét is a szablyától kapta, amely szó nem a német Säbelból származik. Ez az ipar a Kaukázusban a szumir idők óta folyik, hisz a vaskor Elő-Ázsiában évszázadokkal előzi meg "európai" vaskort. Nagy Sándor bámulva nézi a kaukázusiak vaskészítményeit. A derbenti és Terek-völgyi "zárok" roppant falainak köveit vaskapcsok tartják össze.

A vasipar olyan fontos eleme a Káspi- népek törzsszövetségeinek, hogy annak irányítója és főnöke, a "tarchán", vagy magyarban "tarján", a "kovácskirály" rangban mindjárt a kagán és a horka után következik és a kagán törzse mellett, rangban és fontosságban a kovácsok (bányászok, kohászok) törzse, a tarján törzs a második.

Dentu-Magyaría kovácsiparának kiépülése Edemen korában indul meg. A nyersvasat eleinte a Kaukázusból szerzik be, amíg rá nem jönnek, hogy a Felső-Donec-vidékén vasérc depozitok vannak, ahonnan a nyersvas a Deszna folyón Kievbe szállítható. A kievi műhelyek a nyolcszázas évek elején keletkeznek - talán szláv kezdemények is vannak ezen a vidéken - s a század első harmadára már teljes üzemben vannak. Ennek védelmére és biztosítására építteti Ügek a várat, amelynek eredeti neve talán Keve lehetett (26)...

Álmos körülbelül egy évtizedet tölt Kievben. Távozásának okát és körülményeit egyelőre nem tudjuk, de minden valószínűség szerint ez Ügek halálával függ össze. Álmosnak atyja örökét, a kagánok méltóságát kell átvennie. Egyetlen, vagy legidősebb fia, Árpád, ez időben, 850-ben tíz év körül lehet, Kievet tehát idegenre kell bízni és ez az idegen minden logika szerint - amint látni fogjuk - az apósa lesz egy időre.

Ha mindezekből szabad Ügek halála idejére következtetni, 850-től Álmos a kagán és az fog maradni negyven éven át, míg a besenyő nyomásra ki nem kell üríteni Dentu-Magyariát.

dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria 3. rész XV. ÁLMOS /819-893/

XV. ÁLMOS /819-893/

A több, mint 3000 oldalas Hóman-Szekfü-féle Magyar Történetből, más egyebek mellett, a fenti című fejezet is hiányzik. Az a "Magyar Történet", amely a frank határőrvidék Pribina nevű alkalmazottjával, "Pribina pannóniai herceg" alcím alatt egy külön oldalnyi terjedelemben (83-84. lapok), Szvatoplukkal "Szvatopluk morva herceg" alcím alatt szintén egy oldalnyi terjedelemben (85-86. lapok) foglalkozik, de külön alcímek alatt foglakozik pl. "Rasztiszláv morva herceggel" (mintegy háromnegyed lap) és "Kocel pannóniai herceggel" is (mintegy kétharmad lap), Magyarország megalapítójának apját - néhány sornyi kommentár nélküli Kézai krónika-idézeten kívül - mindössze három helyen "említi". Két esetben más egyéb kapcsán egy-egy mellékmondatban, harmadszor pedig így: ". .. (a) nagy vállalkozás előestéjén - régi szokás szerint -áldozattal fordultak istenükhöz s az ősök varázshatalmú szelleméhez. A nemzetségi totem (!), a szent Turulmadár inkarnációjaként tisztelt öreg Álmost áldozták fel, hogy varázsereje, bölcsessége és bátorsága a földi béklyótól szabadulva, fia lelkébe költözzék s azt betöltve, az ifjú fejedelmet képessé tegye nagy feladatásnak meg oldására" (1).

Az Álmos személyével szembeni indogermán érdektelenség még csak nem is nemzeti kegyeleti szempontból érdemel szemrehányást. Annak a történelmi alaknak a negligálása, akiről az orosz-amerikai Vernadsky professzor többet elmondott a világnak, mint az egész magyar történettudomány együttvéve, tudományos szempontból érdemel meg minden szemrehányást.

Álmos őstörténetünk kulcsa és döntő kérdése. Az Álmos-komplexum felderítésével és tisztázásával felgöngyölíthető egész őstörténetünk, hiszen a magyar múlt helyes rekonstruálása azon fordul meg, hogy szabir volt-e Álmos, avagy onogur, és történettudományunknak minden áron, és mindenekelőtt ezt kellett volna tisztáznia. Erre azonban a világosi fegyverletételtől Budapest elestéig eltelt 98 esztendő nem volt elég. Történettudományunk 98 esztendős megrázó meddősége Álmossal kapcsolatban csak a rituális gyilkosság "tudományos" megállapításáig volt képes eljutni.

Álmos természetesen történelmünkben sokkal több, mint egy 74 éves korában lemészárolt tehetetlen öregember szomorú árnyéka. Álmos a 9. szd.-ban fél évszázadon keresztül a vezetője volt annak a népnek, amelynek 9. szd.-i sorsa bennünket legjobban érdekel.

Álmos születési idejét Vernadsky is, Macartney is, egymástól teljesen független adatösszevetések alapján, Kr. u. 820-ra teszik (a magyar történettudomány ettől a hipotézistől tartózkodik), mivel azonban krónikáinkban van egy 819-es dátum - Ügek házassága idejeként megölve - ami a népemlékezetből kinőtt szép Emese-mondának alapbázisával (a hosszú időn át várt fiúgyermek) kompatibilis, a dátum majdnem bizonyosan Álmos születésének dátuma. Sőt, e sorok írója - bélyegezzék bár merésznek hipotézisét - egy lépéssel továbbmegy s a fenti dátumhoz azt is hozzáteszi, hogy Álmos minden józan valószínűség szerint Zaporogyeban született (2).

Férfivá érésének utolsó évei Dentu-Magyariának rendkívül figyelemreméltó korszakára esnek.

A Kazária és Dentu-Magyaria közti viszony, amely az előző évszázad hetvenes évei óta egy percre sem melegedett fel a "barátságosság" fokáig, sőt Szurozs elfoglalása óta határozottan ellenséges, 810 óta, amikorra Ügek kagánkodásának kezdete tehető, egyre gyakoribb konfliktusokhoz vezet. Ezek a konfliktusok minden jel szerint kereskedelmi természetű összeütközések, amelyek valahogyan Szurozzsal lehetnek kapcsolatban, mert a kazárok Szurozs elfoglalása évében létesítenek árumegállító helyet Sarkhel-ben, magyarul Fehérhelyen (3) s talán nem merész következtetés, hogy Sarkhel tulajdonképpen Szurozs előző szerepét vette át.

Az új kazár vámhely azonban a Meotisz tőszomszédságában a szabiroknak valósággal a szájában van, hisz az Alsó-Don jobbpartja és a Kubán vidék már szabir terület s a folyót mindkét nép kereskedői és hajósai használják. Súrlódásokra tehát bőséges az alkalom és egyáltalán nem távoli a feltevés, hogy az alsó-doni szabir határőrség csendes, vagy hangos asszisztenciája mellett a dentu- magyar kalózok meg-meglátogatják az árumegállító- hely gazdag raktárait, hiszen a Don torkolatvidékének mindkét oldala szabiroktól lakott terület le egészen a Kubánig (4).

Ez a helyzet lassan odáig fajul, hogy 834-ben a kazárok bizánci építőmesterekkel egy erődrendszerűt kénytelenek az exponált helyen fekvő Sarkhel köré kiépíteni, sőt a kazár kereskedelmi érdekek hathatósabb védelmére kazár-bizánci- egyezmény is jön létre, mert, nyilván kazár támogatással, Bizánc 835-ben újra birtokba veszi a már 705 óta független Chersont, amelynek kormányzójául a sarkheli építkezések Petroniusz nevű vezetőjét nevezik ki. Chersonban a kazárok minden valószínűség szerint kereskedelmi preferenciákat kapnak s ez a dentu- magyariai külkereskedelemre vámterheket jelent.

Kazária részéről van azonban másik retaliáció is és ez a messze északon fekvő védtelen Kiev szabir kovácsiparának állandó zaklatásából áll, amit a kazár kormány nyugati határőrvidékének onogurjaival hajtat végre. Ez viszont Ügek kagánt szorítja védekezésre, aki egyrészt Kievet építteti ki erőddé, másrészt Bizáncban próbál kazárellenes preferenciákat kapni (838. évi követjárás), sikertelenül végül pedig a Kievet és a donec-vidéki vasbányákat zaklató onogurokkal törekszik szorosabb viszonyt kiépíteni.

Amilyen sikertelen volt a bizánci kísérlet, olyan sikeresnek bizonyul ez.

A Don-Donec közén elterülő alföldön élő három, vagy esetleg négy onogur s az ellenőrzésükre közéjük tett egy kök-türk-törzs ekkoriban már (830-as évek) 150 éve él kazár uralom alatt ( 684 óta) , ez azonban nem elég hosszú idő ahhoz, hogy az onogur népemlékezetből elmosódjon a keserű tény, hogy a dédapák nem szolgai gyepű-népe, hanem a gazdag középpontot megszállt urai voltak annak a nagy országnak, amelyet dédszüleik korában még nem "'Kazáriának", hanem "Onogoriának" neveztek. Ezeknek a törzseknek a közérzülete valami olyasmi, mint a múlt század magyarjaié volt Ausztriával szemben. A kazárok ellen hangolni őket tehát egyáltalán nem nehéz, és éppen ez az, amit a nem közönséges államférfiúi képességekkel rendelkező Ügek számításba vesz.

Az onogur törzsek legexponáltabbika, amint a neve is mutatja, a legnyugatabbra és legészakabbra kihelyezett Nyék (5).
Ennek a szállásvidéke esik Kievhez közelebb, ennek a hadereje - mint később Magyarországon is - a legharciasabb, legtámadóbb, ez esik a kazár nyomástól legmesszebb, vagyis ez a legönállóbb, ezt kell tehát legelsősorban megnyerni.

Az eddig előadottakat a helyzetből és a rendelkezésre álló adatokból szinte pontosan ki lehetett olvasni. A most következőket azonban már későbbi adatokból és alakulásokból következteti vissza - s az olvasó rövidesen látni fogja, hogy nem alaptalanul, e sorok írója.

A szövetségszerzésnek legősibb és legbiztosabb módja a régi időkben civilizált és civilizálatlan népek között, a középkori Európában éppúgy, mint az ókori Keleten, a házasság, és Ügeknek, ezekben a külpolitikailag feszült években házasulandó fia van. Álmos a harmincas évek vége felé 18-20 év körüli fiatalember, aki tehát éppen ezekben az években nősül, akár van erre "kútfőadat", akár nincs.

17. Fiának, Álmosnak születési évét krónikáinkból tudjuk s ez az év 819. Krónikáink arról is értesítenek, hogy a szülők hosszú időn át vártak a fiú megszületésére. Ha erre évszázadok múlva is emlékeznek, ez a "hosszú idő" legalábbis egy évtized lehetett s ez Ügek nősülését 810 körüli időre helyezi, inkább előbb, mint később.

18. A tény, hogy a várva várt első fiú, születésének a körülményeiről is tudnak 300 évvel később a krónikák, mutatja, hogy a születés mélyen bevésődött a népemlékezetbe, tehát Álmos születése országos esemény lehetett, vagyis Ügek akkor már jó ideje fejedelem, akinek családi életét figyeli a közvélemény, amely szintén várja az örököst.

Álmos házasságáról krónikáinkban nincs semmi adat. Hogy ki lehetett a felesége, nem tudjuk, kifogástalanul bizonyítható azonban a feltevés, hogy onogur (vagy barszil) asszonyt vett feleségül. A tény, hogy 21 éves korától kezdve egy évtizeden át a messze északon, az onogur határőrvidéknek kiszolgáltatott Kievben lakott, sőt, hogy a várat egyáltalán zavartalanul fel lehetett itt építeni, feltétlenül arra mutat, hogy a kazár határőr-törzsekkel jó viszonyban kellett lennie, márpedig ennek bizonyos hangsúlya van, ha tekintetbe vesszük, hogy a szabirok viszonya Kazáriával, éppen akkoriban, Sarkhel felépítése idején (835) különösen feszült volt, Lebedia viszont kazár tartomány. Sőt a kende, ha Konstantinosnak hinni lehet, éppen a Sarkhel építését követő évben az eddiginél is szorosabb, házassági kapcsolatba kerül az uralkodóházzal. Az, hogy ez a házasság a szabirokkal szembeni sakkhúzás, nyilvánvaló s lehet, hogy éppen egy szabir-onogur barátkozó folyamattal szembeni óvóintézkedés. Ügek felelete erre egy ellenházasság a fia és a szabir szempontból legfontosabb onogur vagy barszil törzs kánjának a leánya között. S valóban Árpád majd hosszú időn át a Nyék törzs vezetője lesz,

S amikor majd apja örökét és a Megyer törzset átveszi, első szülött fia lesz a Nyék törzs feje. Egyáltalán, Ügek a rendelkezésre álló adatok tükrében átlagon felüli tehetségű és ambíciójú politikusnak mutatkozik, (Megj: "ÜGYES") és az idő - 834 és 840 között - szinte zsúfolva van kölcsönös külpolitikai akciókkal. Mindkét részről várépítés - Sarkhel és Kiev, követjárás Bizáncban a kazárok ellen szabir részről, Cherson kazár segítséggel való visszajuttatása Bizánc birtokába, politikai házasság ott, politikai házasság itt, ott az onogurok megtartása, itt az onogurok elcsalogatása, vagy ellensúlyozása érdekében. A szituációba tehát egy politikai házasság Ügek házasulandó fia részéről nagyon beleillik, és ez a házasság a szabir kagán fia részéről az adott helyzetben onogur, vagy esetleg barszil házasságot kell, hogy jelentsen.

Álmos, a Kievi Krónika adataiból kikövetkeztethetőleg, 10 évi kievi tartózkodás után 850-ben veszi át apja örökét és ezzel a zaporogi kagáni kamlikot. A Kievi Krónika egy erősen mondai naivságú mondata szerint 850-től, Álmos távozásától 858-ig "kazárok" szedik itt az adót. Mivel ez csak valaminő egyesség, pl. vámbérlet alapján volna lehetséges, ami teljesen valószínűtlen, a "kazár" adószedés emléke talán onnan ered, hogy Álmos a Nyék törzs vezetőjére, apósára, vagy sógorára bízta. Kievet, s az onogurokat írja a Krónika "kazároknak", hiszen az onogur és barszil határőrvidék katonái szedték ezen a vidéken immár 160 éve az adót a kazárok számára.

A kievi vár felépítését követő 18 évi csend után értesüléseink azzal indulnak meg megint, hogy 859-ben Askold és Dir lesznek Álmos kievi ispánjai. Hogy kik ezek, nemigen lehet megállapítani. A Kievi Krónika szerint Novgorodból jönnek, amelynek ekkor már két éve a dán Rurik az ura, azonban "nem Rurik fajtájából valók" (ne plemeni iego), "urak", (boiarina), de "nem fejedelmek és nem fejedelmi 'személyek". Az "Askold" név esetleg lehet szabiré, aki talán Novgorodba került előzőleg valahogyan, a "Dir" név szlávosan hangzik, bár lehet, hogy a szláv hagyományok (amik alapján a feljegyzés később, (1150 körül) történt) során torzult el.

Askold és Dir megjelenése valahogyan összefügg a Bizánc ellen 860-ban szabir részről vezetett krimi háborúval, a Kievi Krónika szerint ugyanis 858-ban Askold és Dir azzal kérnek engedélyt a távozásra Ruriktól, hogy "saját népükkel" (s rodom svoim) Bizánc ellen mehessenek s ugyanebben az évben jelennek meg Kievben. Viszont Szent Cyrill a kazár kagánhoz igyekvő útján, 860-ban egy "ungre" csapat kezébe kerül Krim környékén, akik előbb meg akarják ölni, de aztán mégis meghallgatják és elengedik.

Ha szabad az "ungre" szót az "onogurral" azonosítanunk, ebben a hadjáratban onogur kötelékek is részt vesznek(6), noha Kazária szövetségben van Bizánccal.

Két évvel később, 862-ben már Pannóniában hajtanak végre katonai akciókat. Hinkmár érsek megemlékezik egy "ismeretlen ungar ellenség" megjelenéséről Pannoniában.

S mivel ebben az időben Árpád már 20 éven felül van, talán nem merész a következtetés, hogy a szabir katonai akciók megindulása 860-tól kezdve, Árpád nagykorúságával függ össze. (Pannoniába egyébként, ami a Kárpát-medence egykorú megjelölését jelenti, 885-ben, 892-ben, 894-ben is vezetnek hadjáratot, tehát legalább négy nagyobb arányú hadjárat a honfoglalás előtt Árpád 20-ik és 50-ik évei itt s ezt fogja az ötödik, a honfoglalás betetőzni. A hadjáratok sűrűsödése a 80- as - 90-es években (885, 894) határozottan mutatja, hogy ezek immár előkészítő hadjáratok és ez megmagyarázza a honfoglaláskor tanúsított meglepő helyszín és terepismeretet, amihez természetesen a csatlakozott "kúnok" (avarok) is hozzásegítenek. A Nyék törzs 860-ban kiválik az onogur, vagy barszil közösségből és a szabirokhoz csatlakozik.

A hatvanas évek és a nyolcvanas évek hadjáratairól megemlékező nyugati forrásadatok között van egy másfél évtizedes szünet. Ez a szünet azzal függ össze, hogy a besenyők, a hátuk mögött élő úzok nyomására 870 körül átlépik a Volgát és ettől kezdve a besenyő beütések egyre sűrűsödnek a Don és Dnyeper közti területen. Olyan világ köszönt be Lebediában is, Dentu- Magyariában is és a Kazár Birodalomban is, amilyet később a magyarok inaugurálnak a szomszéd országokban a honfoglalás után. Az előállt helyzet megakadályoz minden más külpolitikai akciót nyugat felé. A közös veszély egyébként egészen bizonyosan még jobban gyorsítja a szabir és onogur közeledést, úgy, hogy mire a nyolcvanas évek végén majd a területet az egyre elviselhetetlenebbé váló besenyő erőszakoskodások következtében ki kell üríteni, a politikai és lélektani előkészítése a két nép egyesülésének - megtörtént.

A további fejlemények megértéséhez vissza kell térnünk Álmos onogur házasságához. Ahhoz- azonban, hogy ebbeli feltevésemet kellőképpen bizonyíthassam, a magyar és idegen kútfőanyag kezelésével kapcsolatban kell néhány megállapítást tennem, amelyek semmivel sem lesznek kevésbé meglepők, mint eddigi állításaim.

Analízisemet annak a summázásával kell bevezetnem, amit az előző fejezetekben már részletesen kifejtettem, hogy a besenyő invázió idején Dentu-Magyaria népe kettészakadt, a Kubán-Kaukázus-Don-torkolat vidékén élők egy része visszatért eredeti hazájába a Kur-vidékére, a Dnyeper és Donec régiókban lakó része pedig nyugat felé, a Dnyeperen túlra hátrált. Ez a rész három teljes (Megyer, Tarján, Jenő) és egy - valószínűleg kettészakadt- csonka törzs (Gyarmat) volt, amely aztán később "Leved" kende, ugyancsak csonkán maradt nem-onugor törzsével egyesült, mert a Gyarmat törzs feje valószínűleg a Kur-vidékre visszatérő részleggel maradt, éppúgy, mint "Leved" is. A két egyesült törzs aztán új kánt választ (Eleud). Ehhez a négy törzshöz csatlakozott a három "lebediai" törzs, a Kéri, a Keszi és a csonka Kürt (7).

A csatlakozás megegyezés formájában, szerződéssel történik ugyan, a "csatlakozó" kisebbség azonban másodrangú, alárendelt helyzetben van. A feltételeket a többség diktálja, a csatlakozók helyét a törzsszövetségben a többség jelöli ki az ősi ogur szokás és gyakorlat szerint. A harcban mindig a behódolt, vagy bekéredzkedett törzsek harcosai vannak elől, letelepedéskor mindig ezek kapják a támadásoknak leginkább kitett határterületeket.

A krónikáinkban feltüntetett sorrend épp olyan pontosan kifejezi ezt, mint a honfoglalás utáni település.

•  A Nyék az első, az elővéd,
• a Kéri az utolsó előtti, az oldalbiztosítást adó utóvédtartalék
• és a Keszi az utolsó, az utóvéd. Ezek a "csatlakozottak", a bekéredzkedettek, az onogur törzsek. Ezek a kazár uralmat otthagyott "kabarok".

A szabir törzsek, a Megyer, Kürt-Gyarmat, Tarján, Jenő közbül vannak, védelemben.

Letelepedéskor

• a nyugati határ déli szakaszára kerül a Nyék,
• északi szakaszára kerül a Kéri. Az északi határt a kun (avar) csatlakozottak védik,
• a keletit meg a Keszi, a "gyula törzse".
• Csak a déli határra kerül szabir törzs (Jenő), az is csak azért, mert oda nem jutott "csatlakozott". A krónikák s a település térképe világosan elmondják mindezt.

És itt most fel kell hívnom a figyelmet egy valószínűségre. Nemcsak történettudományunk olvasta rosszul Anonymust, amikor nem jött rá, hogy az ő "kunjai" nem a "kabarok", ahogyan ezt történettudományunk minden alap nélkül elhatározta, hanem az avarok Északkelet-Magyarországra szorult része, akik a honfoglaláskor már 90 éve élnek a mai Nógrád, Borsod, Heves, Abaúj, Zemplén, Ung, Sáros, Máramaros vidékén
és akiket a környező szlávok "polovcoknak", tehát nem "oboroknak", hanem kunoknak neveznek s akiknek hét vezére küldöttségileg üdvözli a közeledő honfoglalókat (8),
hanem úgy látszik maga Anonymus is rosszul olvasta az ősgestát, amely a szerződő törzseket és azok vezéreit sorolta fel.
Anonymus a maga "forráskritikájában " valószínűleg már a honfoglalás alatti állapotból indult ki és vagy azért mellőzte a törzsi vezérek felsorolásából Árpádot, mert ő volt a fejedelem,
vagy pedig azért, mert zavarba hozta, hogy az "ősgesta", amiből dolgozott,
Álmost Árpáddal egy felsorolásban említi, akinek Árpád az utóda volt, tehát vagy Álmos, vagy Árpád.

Ez így igaz is, ha a fejedelemségről van szó. Az ősgestában azonban minden bizonnyal a törzsekről és a törzsi vezérekről volt szó és a felsorolásnak a törzsek sorrendjében Árpáddal kellett kezdődnie és Álmossal folytatódnia, így

• Nyék  - Árpád
• Megyer -  Álmos
• Kürt-Gyarmat -  Eleud kende
• Tarján -  Ond
• Jenő  - Tas
• Kéri  - Huba
• Keszi  - Töhötöm(Tétény)

A "fejedelemségtől" ez független. A törzsek közül sem a "fejedelmi" törzs, a Megyer van elől. Mikor aztán Árpád lesz a fejedelem és Álmos meghal ez a névsor így alakul

• Nyék  - Levente
• Megyer  - Árpád
• Kürt-Gyarmat  - Eleud
• Tarján  - Ond
• Jenő  - Tas
• Kéri  - Huba
• Keszi  - Töhötöm ( Tétény)

Mivel Anonymus lehagyta Árpádot, csak hat név maradt, mivel azonban hétnek kellett volna lennie, úgy okoskodhatott, hogy a "kende" szó is bizonyára név és így ki is jött a hét, így vették át a későbbi krónikások és így keletkezett történettudományunk nagy fejtörése (9).
A rejtély kulcsa Álmos onogur házassága.

Ügek fia, Álmos, Dentu-Magyaria leendő kagánja, a lebediai, vagy barszil Nyék törzs vezérének leányát vette feleségül. A Nyék törzs vezérének vagy egyáltalán nem volt fia, vagy meghalt, esetleg harcban esett el és így a törzs feletti vezérség anyai örökségképpen szállhatott Árpádra.

Ennek a hipotézisnek mind valószínűsége, mind a logikája kifogástalan és a dolgok későbbi alakulásába hajszálpontosan beleillik, sőt értelmessé és világossá tesz dolgokat, amelyek eddig értelmetlenek és homályosak, sőt ellentmondóak voltak számunkra. A "horka" méltóságnak itt van a magyarázata.

Ennek a hipotézisnek azonban nemcsak logikája van, hanem egy egész csomó direkt és indirekt bizonyítéka is és mivel a kérdés történelmi szempontból döntő fontosságú, a bizonyítást elő kell terjesztenem. Felsorolom a tényeket.

1. Mikor Álmos 850 körül elhagyja Kievet és átveszi apja méltóságát, a város mintegy nyolc évre "kazár" fennhatóság alá kerül. Álmos távozása idején fia, Árpád 10-12 éves lehet. A "kazár" adószedést esetleg apósa, a Nyék törzs feje végzi, s innen eredhet a "kazár" adózás említése.

2. Kiev 859-ben kerül újra Álmos kezébe vissza. Ebben az időben Árpád húsz év körül van, vagyis abban a korban, mikor Kievet már átvehetné. Álmos azonban a várost és a várat két ispánra bízza, noha a logikus és normális fejlődés az lenne, hogy a várat, mint apja is a maga idejében, Árpádnak adja át. A tény azt mutatja, hogy Árpádnak más, fontosabb posztja van. A várat Árpád később sem veszi át. Árpád a Nyék törzs feje lesz. A Nyék törzs kapcsolata a határőrvidéki többi törzseivel ezzel, ha talán meg nem is szűnik, de meglazul.

3. A 860-i krimi hadjáratban onogur kötelékek is vannak a szabir haderőben. Szent Cyrillt egy "ungre" csapat fogja el Krim vidékén. A kazár birodalom Bizánccal baráti viszonyban van

4. A 862-i pannóniai hadjáratot onogur kötelékek, vagy onogur kötelékek is, hajtják végre. Hinkmár érsek "ungar" ellenségről beszél. A hadjárathoz a kazár birodalomnak semmi köze, viszont az onogur törzsek, Lebedia, éppúgy, mint a barszil törzsek kazár felsőség alatt állnak. Hóman Bálintnak az a vélekedése, hogy Lebedia 860 körül "felszabadult" a kazár uralom alól, önkényes. Ki, vagy mi "szabadította" fel? Az onogurok akkor szabadulnak fel, mikor otthagyják "Lebediát". A pannóniai hadjárat Dentu-Magyaria vállalkozása, semmi esetre sem lehet Lebediáé. Ezt a hadjáratot csak Árpád vezetheti, a Nyék törzs ura.

5. Mikor Árpád 892-ben majd átveszi apja után a család ősi törzsének, a Megyer törzsnek a vezetését, a Nyék törzs vezetése fiára, Leventére száll. A horka méltóság lényege a "kisebbik királyi" státus. A honfoglalás támogató hadműveletét a "második fronton", a 895. évi bolgár háborút a Nyék törzs élén Levente vezeti, a "horka", a "kisebbik király", a család második számú törzsének feje.

6. Levente (Laád) után ennek elsőszülöttje, vagyis kálja, Bogát veszi át néhány évvel később a Nyék törzs vezetését, mert apja halálakor még csak 9-10 éves gyermek és a Nyék törzs káni teendőit átmenetileg vagy a kusán, vagy a család valamelyik másik felnőtt tagja látja el. A Nyék törzs első, Tisza-Maros vidéki telephelyét majd csak 900 után cseréli fel végleges dél-dunántúli (Somogy, Zala, Vas) szállásvidékével
talán 907-ben mikor Bogát teljes korát eléri s átveszi a törzs vezetését.

• Bogát kál fia Bulcsu, "a vér embere" a Nyék törzs következő feje, a horka.
• Vérbulcsu, aki Árpád egy másik dédunokájának, Tormának, vagy Tormásnak társaságában jár Bizáncban, szintén egyenes ági Árpád-leszármazott.
• Vérbulcsu fia, aki apjának "keresztényi" kivégzése után visszatér ősei hitére, "Szár" Szerénd,
• ennek fia Koppány, az utolsó horka, akit az István legenda idegen írója "somogyi vajdának" ír és István "nagybátyjaként" emleget, mint a család szeniora akarja az ősi jog alapján Géza özvegyét feleségül venni, mint annak "kisebbik ura".

A Nyék törzs vezérsége egyenes ágon megy Árpádtól (Levente-Bogát-Bulcsu-Szerénd) Koppányig, a "somogyi vajdáig", aki Istvánnak "nagybátyja", tehát Árpádházi, rokon.
E sorok írója felteszi a kérdést: hogy lehet az Árpád nemzetségnek két törzse, a "fejedelmi" törzs, a Megyer és a "horkák" törzse, a Nyék? Csak házasság útján. Legfeljebb arról lehetne szó, hogy ezt a "benősülést" nem Álmos, hanem Árpád hajtotta végre, mikor házasulandó korát elérte (860 körül), de ennek ellentmond a tény, hogy Álmos 840 óta háborítatlanul lakik Kievben, amely s lebediai onogurok és a barszilok hatósugarába esik, azonkívül Árpádnak, mikor a Nyék törzset átvette, már tudnia kellett onogurul (vagy barszilul) s ezt anyjától tanulta meg, aki onogur vagy barszil asszony volt. Mindenesetre Árpád dédunokája, Vérbulcsu, mondja Konstantinos Porphyrogenitosnak Bizáncban, hogy őseiket "nem türköknek, hanem szabiroknak nevezték".

7. Marquart benyomása és megfigyelése idézett munkájában az, hogy a "magyarok" 840 és 860 között voltak a kazárokkal kapcsolatban pontosan megfelel Álmos onogur házasságkötése és a Nyék törzs Árpád tényleges irányítása alá kerülése között lefutó húsz esztendőnek, amikor a Nyék törzs még szorosabban tartozik eredeti onogur kötelékébe, mint már Árpád alatt, aki végleg a szabir politikához kapcsolja őket. Ez a törzs "hivatalosan" a kazárok onogur határőrvidékének egy része, a szomszédok és a kútfők is ennek tekintik, ezzel szemben a kazár birodalomtól teljesen független politikát mutat fel.

8. Bury benyomása szerint az onogurok 860 és 862 között válnak ki a kazár keretből. Mivel az onogurok Konstantinosz értesülése szerint a besenyők érkezéséig, 889-ig kazár keretben vannak, Bury forrásmagyarázata is a Nyék törzs önállósulására vonatkozik, csak a formával és a háttérrel nincs tisztában.

9. Grégoire a "kabarok" csatlakozását határozottan az utánra teszi, hogy a besenyők megjelentek. A csatlakozás időpontja szerinte 890, vagy 891. A császári trónra törekvő Arnulf ideiglenes kiegyezése Szvatoplukkal (887) és az ezt követő féktelen területszerzési politikája Szvatopluknak meghatározza a Kárpát-medencei avarok Kievben eszközölt segélykérési követségének időpontját, ami vagy 888, vagy 889.
Ekkor Árpád már "zakanos", tehát a "kabar" kiválás ideje 889 és a csatlakozást, a vérszerződést helyesen teszi Grégoire 890-891-re. Viszont önálló "ungre" (Cyrill, 860), "ungar" (Hinkmár 862) politika már 860 óta van. Ez a tény a "kabarok" csatlakozásának időpontjával (889) csak úgy egyeztethető ősszé, hogy 860-tót kezdve már van egy önálló politikát folytató "onogur" törzs s ez csak Árpád vezetése alatt a Nyék törzs, az Árpád-család később "második" törzse lehet. Egy családnak két különböző, önálló, sőt különböző nyeIvű törzse csak házasság útján lehet.

10. Álmos onogur házassága az egyetlen minden látszólagos kútfő- ellentmondást kiegyenlítő, megmagyarázó és értelmes és logikus történelmi képbe beleilleszthető kulcs. És egy ilyen házasságban semmi rendkívüli nincs

6. Ez megint csak Álmos onogur házasságára mutat. Ez a házasság egyébként e sorok írója részéről nem csupán egyszerű feltevés. Erre a szerzőnek konkrét bizonyítéka is van továbbiakban ki fogja fejteni A bizonyíték fogaskerék pontossággal illik bele a szerző eddigi megállapításainak rendszerébe. A 860-as dátum az az időpont, amikor Árpád - talán férfiutód nemlétében - átveszi anyja törzsének, a Nyéknek a vezetését és ezért kell Kievbe várnagyokat tenni. Bury munkájában egyenesen 860 és 862 közé helyezi az onogur törzsek elszakadását. Kazáriától, ami természetesen az elvándorlásig lehetetlen. Ha lehetséges lett volna, nem vártak volna 180 évig.

7. Előző fejezeteiben e sorok írója már kifejtette, hogy az onogur törzsek száma aligha lehetett több háromnál. Az általa e tárgyban előadottakhoz most hozzáteszi, hogy az onogur törzsek száma krónikáinkban is benne van. Az u. n. "kabar" törzsek lebediai törzsek s ezeknek a száma krónikáink szerint is három. Hogy honnan veszi történettudományunk azt a forrásmagyarázatát, hogy a három "kabar" törzs, mint egy törzs, "nyolcadik törzsként csatlakozott", nem tudom. A Kárpát-medencébe hét honfoglaló törzs jött név szerint felsorolva! Egy "nyolcadikként csatlakozott törzs" történettudományunk önkénye, ami Konstantinosz egy megjegyzésén alapszik, amit azonban krónikáink nem igazolnak.

8. Anonymus nem mondja, hogy a kabarok csatlakoztak. Anonymus csak a vezérekről beszél, akik elébe jöttek a magyaroknak. Egyébként egészen meglepő, hogy történettudományunkat az avar rejtély mennyire nem érdekli. Egy akkora nép és egy az akkori Európát annyira foglalkoztató birodalom semmi esetre sem tűnhetett el 90 év alatt annyira nyomtalanul, hogy krónikáink meg sem emlékezzenek róluk. Az avarok létszáma a Kárpát-medence északkeleti negyedrészében amely sem frank, sem bolgár uralom alá nem került, 805 után egészen tekintélyes lehetett. A Morva-határőrvidéket nem ok nélkül szervezte meg Nagy Károly. Az avarok nem voltak ám nyulak akiket csak úgy kiirtanak egy körvadászaton. A Kárpátok koszorúján belül talált népek közül a legtekintélyesebb mennyiség az avar, illetőleg pontosabban kun volt. Bors, Aba, Örösúr és társaik avar nemzetségek voltak.

9. Kézai már -a 13. század végén - teljesen összezavarja az eredeti rendet. A Kende méltóságnevet személynévnek veszi, mint Anonymus. A tudun személyneve elveszett.

A Kievi Krónika előadja, hogy egy környékbeli ismerős kereskedő megjelent Askold előtt a várban és közölte, hogy a városba egy kereskedő-karaván érkezett. Mivel Kiev tranzit kereskedelmi gócpont és árumegállító hely volt, a dologban úgy látszik nem volt semmi feltűnő és AskoId és Dir minden kíséret nélkül lementek a várból az árut megvizsgálni, amikor egy domb mögül ott rejtőzködő fegyveresek rohantak elő, akik a két ispánt megtámadták és agyonverték. Ezek a fegyveresek normann kalózok voltak akik viking-hajóikon északról ereszkedtek le a Dnyeperen. A vakmerő kalózcsapat vezetője egy Oleg nevű norvég vagy dán condottieri volt. A kor a viking-kalandozások és romantikus normann államalapítások ideje.

A holttesteket "felvitték Álmos palotájába", a várba, és krónika egyebet nem is mond. Fosztogatásról, harcról, riadalomról nem beszél, noha a várban magyar várőrség van, a közelben van a Nyék törzs hadosztálya és Dentu-Magyaria egész hadserege állna szemben a maroknyi normann kalózzal, ha a vár és a város birtokbavételéről volna szó. Kiev státusában sem áll be semminő változás ebben az időben, valószínű tehát, hogy a normann csapat Álmos szolgálatába szegődik bizonyos koncessziók ellenében és Oleg lesz az új kievi ispán. Az eset időpontját a Krónika 884-re teszi. (10).

Ebben az időben a besenyő nyomás már szinte elviselhetetlenné fokozódik és néhány éven belül, 888 körül, végbe is megy a Don-Dnyeper köz kiürítése. Az avarok (kunok) segítséget kérő követségét (Anonymus szerint) még Kievben fogadja Árpád 888-ban (11)
és az onogur törzsek a kievi vár védelme alatt kelnek majd át a Dnyeperen; de 888-ban a menekülő törzsek, szabirok, onogurok egyaránt,.már a Dnyeper mögötti térségen, az öt folyó közén, Etelközben vannak. Kiev, megegyezés alapján (12) a normannoké marad.
Az első önálló kievi normann fejedelem Igor, talán Oleg fia (13).

A besenyők, vagy más néven kangárok megjelenése másfél évszázad építő munkáját teszi semmivé.

A tér "nagyhatalma", a kazár birodalom, az araboktól elszenvedett 825. évi vereséget többé kiheverni nem tudta, de egykori katonai erényei és katona-társadalma a nagyarányú zsidó bevándorlás és az uralkodó osztály elzsidósódásának következtében, amúgy is "kereskedelmi" jelleget öltenek. Az ország két emberöltő alatt belsőleg korrupt kereskedőállammá alakult át s most a veszély idején erélyes honvédelem helyett területi alkudozásokkal, pénzzel és az úzok és besenyők egymásra uszításával igyekezett a veszélyt elhárítani.
Mivel pedig a kazár birodalom részvétele nélkül a besenyő-kérdés katonai megoldásának nem volt esélye, a szabirság számára csak egy választás maradt, ha nem akart besenyő uralom alá kerülni, átadni a területet, amelyet az úzok által szorongatott besenyők zaklattak.

Álmos ez időben már a hatvanas éveit taposta, élemedett tehetetlen kora amúgy sem volt alkalmas már ilyen válságnak erélyt és elszántságot kívánó megoldására. Még a népét sem volt képes együtt tartani. A besenyő zaklatások sűrűsödésével párhuzamosan egyre sűrűbb rajokban hagyja el a Don-Kubán-Azovi terület lakossága a helyét és vándorol az ősi területekre a Kaukázus védelme mögé vissza. Ezek ugyan nem a Csabával együtt érkezett honfoglaló törzsek, ezeknek a zömét a később ideszivárgottak adják, akikben még elevenebben él a régi haza képe; sőt rokoni kapcsolataik sem fakultak még el az óhazabeliekkel, a pánik és a példa azonban ragadós és különösen azokra hat, akik nem törzsi kötelékben élnek. De a visszavándorlási láz egész törzseket is magával ragad és a népi állomány csökkenése jelentős lehet. A nyugatabbra és északabbra lakók, a Donec- és Dnyeper-vidéki törzsek, meg a központi törzs, Álmos törzse így magukra maradnak és mikor a válság akuttá válik, több különböző ponton átlépve a folyót a Dnyeper nyugati oldalára húzódnak át.

Ez az átkelés aránylag egyszerű dolog, a törzsek egy része a folyó vidékén él sőt a folyó túlsó oldalán is vannak területeik és azonkívül az átkeléshez szükséges vízi felszerelés is rendelkezésre áll, hiszen a hajóforgalom a Dnyeper alsó szakaszán igen élénk és átkelőhelyek is vannak úgyszólván minden falunál. A Donec-vidékről érkező csoportoknak és állatállományuknak átjuttatása tehát gyorsan végbemehet, az érkezőket a helybeliek segítik át és az érkező nagymennyiségű állatállománya egy hosszú folyószakasz legelőterületén oszlik el az átkelés heteire, vagy hónapjaira.

A szabir elvándorlás hírei nyomán a vándorlási láz azonban a besenyők zaklatásait még jobban érző donvidéki onogur törzsekre is átragad, mikor aztán hírét veszik annak, hogy az immár amúgyis régóta a szabirokkal tartó Nyék törzs is készülődik, egyszerűre mozgásba jön.

A Keszi törzsben véghezvitt kegyetlen mészárlás emléke még elevenen él. De él még az egykori vereség emléke is és a kazár kormányzat egyre jobban elzsidósodó stílusát, fellépését és bánásmódját is egyre nehezebben viselik el ezek az egyszerű katonák. (14)

A hirtelen meginduló készülődést a riadt kundu azonnal jelenti. s a dolog annyival inkább ijesztő, mert már az ő saját és igazában nem is onogur törzse készülődik.

A kazár kagán és környezete a jelentésre észbe kap, a tünet nagyon komoly. Azonnal Chelandiába (Kalancha) rendelik a kundut, a lebediai törzsek számára teljes önállóságot, szabadságot és szövetséget, a kundunak pedig fejedelmi (archon) méltóságot ajánlanak fel, azonban már késő. A Don-tartományba visszaérkezve a törzseket már mozgásban találja a törzsi fegyveres erő védelme alatt és mikor végre Kiev alatt hozzájut ahhoz, hogy a törzsnek vezetőivel tárgyalásokba kezdhet és a kazár ígéreteket előadhatja, a felelet az, hogy a Nyék törzs népszerű kánját, Árpádot "kazár módra" pajzsra ültetik. A már mozgásba jött onogur törzseket kazár szuverenitás alá visszacsalogatni többé nem lehet. Minden, amit a kundu el tud érni annyi, hogy saját volt törzsének a fele habozva megáll valahol félúton és egy - vagy talán kettő onogur törzzsel együtt visszafordul. Kazária nyugati tartományát gyakorlatilag elvesztette éppen a besenyő alkudozások idején és elsősorban éppen a besenyő követelésekkel szemben tanúsított politikája miatt. (15)

Ha az onogur elégületlenség ezzel el is intézte a kazár uralommal a számadását és a pajzsra emelt Árpád körülhordozásával meg is adta a kazár kormányzat úgy látszik nem túlságosan népszerű katonai képviselőjének a csattanós feleletet, a továbbiak ezzel még nem voltak elintézve sőt a nehezebb, a pillanat súlyos problémája még csak most következett.

A törzseknek a Don-kanyarból a Dnyeperig 4-600 km kellett megtenniök s mivel egyidőben indultak, 3- 4 heti út után, egy-két heti különbözettel nagyjából egy időben érték el a Dnyepert. Így, mivel a nagy folyón az egyetlen biztonságos átkelőhely Kievnél volt, a lassú és aránylag kis volumenű átkélés következtében a város balparti környékén néhány nap alatt 150-160.000 ember és állatok ezrei zsúfolódtak össze hely és legelő nélkül olyan körülmények között, hogy akár egy kazár, akár egy besenyő támadás szörnyű katasztrófát jelenthetett volna, hisz az átkelés hosszú heteket igényelt. Az érkezőket tehát legeltetési szempontok szerint el kellett helyezni, köztük a rendet fenn kellett tartani, hátukat katonai fedezettel biztosítani kellett s az átkelést technikailag és rendészetileg egyaránt egységes irányítás alá kellett venni.

A dolog nagy dolog, hadjárattal felér.
Mintegy másfélszázezer - a Nyék törzzsel együtt kétszázezer főnyi ember, asszony, gyermek, közel egy milliónyi állat átkelésének beosztása, lebonyolítása, a tömeg elhelyezése, ellátása fegyelmezése s a legalább egy hónapig tartó átkelési manőver katonai biztosítása olyan feladat és olyan teljesítmény, melynek nagyságáról csak tapasztalt hivatásos katonáknak van megközelítőleg tiszta fogalmuk,
hiszen mindez egy ellenség által esetleg támadásnak kitett területen megy végbe s mint a néhány évvel későbbi nagy vándorlás és honfoglalás, majd azután a nyugati hadjáratokat végrehajtó magyar katonai kapacitás mutatja, minden komoly ember és anyagveszteség nélkül. A Kievi Krónikában semmi nyoma valaminő besenyő támadásnak nincs.

Az első onogur törzs, amely a többieket valószínűleg hetekkel megelőzve a túlsó partra kerül, a Nyék törzs, amely azelőtt is a legnyugatibb, előretolt törzs volt és legközelebb feküdt Kievhez. A többiek átkelését Kievből irányítva és ehhez saját törzsének nélkülözhető katonai erejét minden bizonnyal felhasználva, Árpád hajtja végre, hiszen Kievben ő rendelkezik s mióta pajzsra emelték, a nekilódult népnek ő a "zakanosa", ő a kagán.

A szabir kagán, Álmos (16) a másfél évszázadon át fennállott Dentu-Magyariának utolsó kagánja, hetven esztendős korában öreg emberként hagyta el apái földjét. A dédapák örökségének likvidálását azonban már nem ő hajtja végre.

Dentu-Magyaria és Lebedia likvidálásának nagy és keserű feladata fölé már Álmos fia, Árpád intelligens katonafigurája magasodik, akinek lovas alakjára már a hetvenes évek óta két különböző nép figyel...

dr. Padányi Viktor: Dentu-Magyaria 3. rész XVI. ÁRPÁD /840-907/

XVI. ÁRPÁD /840-907/

Álmos fia, Árpád, akinek az európai történet egyik legnagyobb szabású és legidőállóbb alkotása, Magyarország megalapítása személyes teljesítménye volt, Kievben született normális valószínűség szerint Kr. u. 840-ben, vagy 841-ben.

Álmos 20-21 éves fiatal házas ebben az időben, aki 840-ben cserélte fel a szülői otthont önálló kievi háztartással, ahol, a Kievi Krónika adataiból kiolvashatóan, egy évtizedet tölt, valószínűleg apja haláláig, 850-ig.

A kievi vár igen fontos stratégiai pont. Biztonságához, a kovácsműhelyek zavartalan működéséhez, fontos érdek fűződik ezekben a feszült években, és a Nyék törzs vezérének a lánya nemcsak feleség, hanem zálog is, sőt ennél is több, politikai bázis. Politikai bázis az onogur törzsek megnyeréséhez egy szabir- kazár konfliktus esetére; márpedig egy ilyen konfliktusban ez igen nagy tétel, 20.000 lovas. Dentu-Magyaria hadereje ezzel a 20.000 lovassal kiegészítve, sakkban tudja tartani az egész Kazáriát. A kunduhoz férjhez adott kazár hercegnő mindenesetre ellensúlyozva van, az ugyanis, hogy az onogur határőrvidék "kunduja" a harmincas évek végén a kazár királyi rokonságból kap feleséget, vitathatatlanul politikai sakkhúzás volt a kazárok részéről.

Az onogur törzseken belül ezekben az időkben talán némi nyugtalanság észlelhető, uraik és elnyomóikkal szemben talán már kezdenek mutatkozni annak az elégületlenségnek a jelei, amelyek majd egy felkeléshez és annak vérbefojtásához, majd azután az onogur törzsek Kazáriától való elszakadásához fognak vezetni, majd ha erre a kedvező időpont - a besenyők érkezésével beköszöntő zavarok idején - elérkezik. A Nyék törzs mindenesetre máris szoros kapcsolatban áll a szabirokkal s ez fenyegető jel Kazária számára, ami ötven év múlva a birodalom bomlását indítja el.

A honfoglalás esztendejében "ifjú" Árpádról kiformálódott történettudományos hipotézis - akár Hómané ez, akár másé - tarthatatlan és kizárólag azon alapul, hogy a honfoglalás előtti években - 893-ban - Árpádnak fia született. A dologgal tüzetesebben kell foglalkoznunk.

Árpád első és utolsó fiának, Leventének és Zsoltnak a születése között egy teljes emberöltő telik el. Ez az adat olyan feltűnő, olyan sokatmondó, hogy erről az adatról önmagában egy terjedelmes tanulmányt lehetne és kellene írni. A Hóman-Szekfü Magyar Történet egyetlen mondatot, még csak egy tűnődő kérdőjelet sem szentel neki. Hóman Bálint, a szintézis árpád-kori köteteinek szerzője a honfoglaláskori Árpádot "ifjú fejedelemnek" írja.

Álmos 893-ban, 75 éves korában hal meg s Árpád az első fia volt, s talán az utolsó is, aki életben is maradt.

A 895-iki bolgár háborút Árpád legidősebb fia vezeti, aki ekkor már, apja örökét átvéve, a Nyék törzs feje és tapasztalt hadvezér, azonfelül többgyermekes családapa is. Levente a bolgár háború idején már a harmincas éveit tapossa. Egy egész háborút és egy egész hadsereget ezer évvel ezelőtt sem bíztak 20-24 éves gyerekarcú hadnagyokra.

Egyébként is Álmos 819-ben születik, Árpád minden józan feltevés szerint 20-22 évvel később, tehát 839-841 körül (1)
és ugyanilyen józan feltevés szerint 860 körül nősülhet. Abban a korban az egész korai, legalábbis mai felfogás szerint egészen korai nősülés a szokásos. Már maga akkori életforma is előírja ezt. Tizennyolc éves korára a fiú már harcos és harcos férfiszámba megy. Dentu-Magyaria katonai akciói feltűnően 860-ban indulnak A krimi háború ideje 860, a pannóniai hadjáraté 862.

Árpád a század utolsó évtizedében már ötvenes éveit élő, tehát semmi esetre sem "ifjú" fejedelem. Sőt már elsőszülött fia sem "ifjú".

Árpád, minden körülmény egyezése szerint már 55 éves a bolgár háború idején, 895-ben. Ha lényegesen fiatalabb volna, nem a fia vezetné a bolgár háborút, hiszen ez a háború nagyon fontos, ez a háború a honfoglalás előbiztosítása.

Árpád nősülését 99 százalékos valószínűséggel tehetjük 868-860 közé és ez azt jelenti, hogy gyermekeinek zöme a hatvanas években születik.
Név szerint is ismert fiai (Levente, Tarhos, Üllő, Jutas)
s valószínűleg lányai is, a dolgok normális és logikus rendjén, a házasság első 10-15 évében születnek. Négy megmaradt fiú több születést is feltételez, hisz 1100 esztendővel ezelőtt a gyermekhalandóság nagy, és ha Árpádnak néhány leánya is van, ami valószínű, a feleség szülési teljesítménye valóban figyelemreméltó.
Egy mindenesetre cáfolhatatlan tény. Harmincöt éven keresztül folyamatosan szülni nem lehet.
Márpedig Árpádnak 893-ban, a bolgár háború előtt két évvel, a honfoglalás előtt 3 évvel ismét fia születik, Zsolt.

A gyermek hosszú szülési szünet után születik, hisz egy családban a gyermekek születése soha nem osztódik szét 30 vagy még több esztendőre. Már még egy 8-10 éves szünet utáni születés is általában rendkívüli eset, márpedig, ha Árpád családi élete normálisan folyt, Zsolt és az előtte való gyermek között 15-20 évi szünet van. A csecsemőnek 6-8 éves unokaöccsei vannak.
Árpádnak Zsolt születése idején már nagyocska unokái kell, hogy legyenek (2).

Konkrét születési adatok nemlétében (3) a magyar történet művelői egyszerűen elvesztették a fejüket ebben a családi zűrzavarban, pedig van két iránymutató, amely a rébuszban megoldással biztat:

Az egyik az a tény, amely felől bármelyik orvos felvilágosíthatta volna a történészeket, hogy olyan társadalomban ahol rendszerű a korai házasságkötés, a feleségek életkora általában ugyanaz, sőt inkább magasabb, mint a férfié, Árpád első felesége tehát Zsolt születésének idején 53-55 éves lett volna, vagy esetleg még több, márpedig ebben a korban a fogamzás, különösen hosszú szünet után, valószínűtlen, sőt lehetetlen. A 45. és 50. évek között a nőknél a petetermelés megszűnik.

A másik az a tény, hogy Zsolt külsejében feltűnően más, mint Árpád többi gyermekei, mintha nem ugyanattól az anyától született volna. Zsolt, amint krónikáink leírják, "kissé selyp, szőke, fehérbőrű, puha, középtermetű", Álmos viszont a krónikák leírása szerint "szép, de barna orcájú, a szeme fekete, de nagy, termete magas és karcsú, a keze nagy, az ujjai vaskosak".

Ha a múlt kutatója a fentiekben előadottakat egybeveti, lehetetlen arra a végkövetkeztetésre nem jutnia, hogy
Árpád kétszer nősülhetett, s a második feleség északi fajhoz tartozó szláv, vagy normann asszony lehetett. Kiev barátságos átadása az Etelközbe történt eltávozáskor és az Árpád-ház meg a kievi normann fejedelmi ház közötti, századokon át tartó baráti, sőt rokoni kapcsolatok - erre mutatnak. Olegnek és maroknyi viking-kalózának vakmerő és romantikus megjelenésébe Kievben sok minden belefér. A 884 (a vikingek megjelenése), a 888 (a dnyeperi átkelés), és a 892 (Árpád fejedelemmé választása) figyelemreméltó adatok, és Zsolt 893-ban születik. A komplexumba egy politikai kezesként férjhez adott és feleségül vett normann asszony figurája igen logikusan beleillenék.

10. Vernadsky szerint a Krónika időpontja téves, a dolog hat érvel előbb, 878-ban történt. Vernadsky ezt arra alapítja hogy a Krónika a 860-i krimi háborút 866-ra teszi, szerinte tehát minden a Krónikában adott dátumból le kell vonni hat évet. E sorok írója ezt nem látja be. A magyar fejlemények 884-re mutatnak.

11. A 888-as időpont mint fentebb említettük, egybeesik Szvatopluk morva fejedelemnek lázadásával és kíméletlen támadásával Arnulf és az u. n. "avar hercegség" ellen, amely szintén Arnulf fennhatósága alá tartozik. Arnulf, Bajorország és Pannónia hercege a császári trónra törekszik s ezt használja ki Szvatopluk arra, hogy függetlenítse magát a frank hűbéri viszonytól. Arnulf, hogy minden erejét a császári trón megszerzésére fordíthassa, kiegyezik (átmenetileg) Szvatoplukkal, aki néhány évre a helyzet urává válik a Kárpát-medence északi régiójában s innen ered az avarok segélykérése amit Anonymus említ. Ennek 888-ban, de semmi esetre sem 887 előtt kell történnie.

12. A kialakuló kievi fejedelemség és a magyarok között évszázadokon át barátságos, sőt családi a viszony. Ez nemcsak a magyarok és a normannok barátságos elválására, hanem családi kapcsolatra is mutat. Vászoly fiai pl. 140 évvel később, ősük városába, Kievbe menekülnek.

13. Igor Konstantinosz bizánci császár és Zsolt magyar kagán kortársa.

14. D. M. Dunlop már idézett munkájának megállapítása.

15 A besenyő invázió során felszabadulnak és önállósulnak a volgai bolgárok és a barszilok is. A határőrvidékeitől és vazallus-hadseregeitől megfosztott Kazária számára ez a vég kezdetét jelenti. Fokozatosan összébb zsugorodva 120 év múlva végleg elbukik.

16. Az Álmos név különböző formákban fordul elő az egykorú és későbbi forrásokban, mint Almusz, Almus, Almisz, Almysz, Almutzes, Olom. Álmos halála után mintegy 40-50 évvel viselte ezt a nevet egy közép-volgai bolgár fejedelem is.

1. Az adat csupán becslés, de józan és plauzibilis feltevése Árpád születési idejének. Álmos 840-ben létesít külön háztartást Kievben. Azt kétségbe vonni, hogy ez nősülésével függ össze, egy 21 éves fiatalember esetében, már okvetetlenkedés volna Álmos kora szerint 837-838-ban nősülhetett és Árpád születését 840 utánra tenni a rendkívülibb, a valószínűtlenebb eshetőség, ami, természetesen kizárva nincs ugyan, azonban minél jobban távolodunk a 840-tót, annál extrémebb a lehetőség, ennélfogva annál kisebb a valószínűség. PI. 850 - 11-12 évvel a házasságkötés után - már egészen extrém feltevés volna, mégis meg ez a dátum is egy 46 éves Árpádot jelentene a honfoglalás idején és egy 27- 28 éves Leventét, még extrém esetben is! Álmos kései születése lám annyira feltűnő eset volt, hogy népmondáinkban is fennmaradt, ilyennek tehát Árpád kései születése esetén is lenne nyoma.

2. Néhány beszédes körülményre mutatunk rá. A Nyék törzs a déldunántúli szállásvidékét (Somogy, Vas, Zala) 900-902 körül foglalja el. A törzs vezére Levente fia, Bogát kál ebben az időben, viszont Zsolt, Levente testvére, a Déldunántúl elfoglalása idején 7-8 éves gyermek. Egy másik ilyen körülmény szintén nagyon sokat mond. A jelek szerint Árpád második fiának, Tarhosnak unokája (Tevel fia) Tormás Vérbulcsuval lehetett körülbelül egyidős. Bizáncba is együtt mennek diplomáciai látogatásra 948-ban, ez időben tehát már meglett ember mind a kettő. Együtt keresztelkednek is meg (Vérbulcsu 910 körül született, 937-ben már egy európai méretezésű hadjáratot vezet). Mivel Zsolt ezekben az években - egy-két évvel előbb - hal meg, a helyzet az, hogy Tormás a nagyapja testvérének a kortársa. Apja, Tevel előbb születik és előbb is hal meg, mint nagyapja testvére Zsolt. A "nagybácsi", akinek 6-8-10 évvel idősebb "unokaöccsei", vannak, a rokonsági viszony megállapításában nagy konfúziót idéz elő.

Koppányt István nagybátyjának állítja az István-legenda idegen származású szerzője, noha unokaöccse volt annak ellenére, hogy Istvánnál 10-12 évvel idősebb, hisz István negyedik nemzedék, Koppány meg ötödik.

3. Feltűnő, hogy őstörténetünk "onogur" mellékága felől a kende" állítólagos nevén (Leved, Lebed, Eleud(ő) kívül egyetlen adat sincs 680-tól kezdve sem hazai, sem külföldi forrásokban. A "Tuhutun" (Tétény) szó maga sem konkrét személynév, hanem az őstörök népek egyik kisebb méltósága, "tudun". A három onogur törzs "kabar" (lázadó) megjelölése az első értesítés felőlük, és talán még Huba neve. Történetük egyébként az onogur birodalom megszűnése óta teljesen személytelen, eseménytelen és homályos. A fiatal Árpád, mikor átveszi a Nyék törzs vezetését, teljesen eltűnik ebben a homályban mintha csak "kivándorolt" volna Dentu-Magyariából és valószínűen innen van, hogy családjára, gyermekeire vonatkozólag hiányzik a szabir feljegyzésekből minden adat. Krónikáink Dentu-Magyaria és nem "Lebedia" történetét mondják el. Árpáddal kapcsolatban a családi adatok valószínűen ezért hiányoznak későbbi krónikáinkból.

A Don-Dnyeper köz 400.000 négyzetkilométeres területének sietős kiürítése után előállt helyzetet három fővonás jellemezte.

Az első az volt, hogy mindkét menekülő nép addigi szervezete megrendült és felbomlott, a másik az hogy a törzsek elhelyezkedése a Dnyeper mögötti térben ideiglenesen történt és magán viselte a hevenyészettség vonásait, a harmadik pedig az, hogy ez a heterogén hét törzsnyi embertömeg, a maga fellazult állapotában védtelenül és védhetetlenül ki volt szolgáltatva a Don-Dnyeper közét gyorsan elárasztó, központi irányítás alatt álló besenyőségnek.

A dolgok tehát valaminő rendezést kívántak, hisz a védtelenség állapotán kívül szinte automatikusan léptek fel a legelőviták és egyéb súrlódások az össze-vissza települt és amúgy is felzaklatott lelkiállapotú törzsek között. Hogy a rendeződés szükségességének gondolata létrejött az egyáltalán nem csodálatos, az azonban, hogy létrejöttének, megérlelődésének és megvalósításának lefolyásához 2-3 rövid esztendő elégnek bizonyult, az őstörök faj évezredes politikai intelligenciáján kívül a két csoport vezetőinek szoros családi kapcsolatából folyik.

A kristályosodás a Megyei-törzs körül indul meg, elsősorban azért, mert a szabir törzsek között fellazultan is megmaradt némi kohézió, másodsorban, mert ennek már a priori volt, mint főtörzsnek, egy kísérő törzse, a név után ítélve a Tarján, harmadszor, mert a Nyék törzset Álmos és a fia közötti természetes kapcsolat szintén az együttesbe utalta. Ez a triász aztán szinte automatikusan vonta magához a többit.

A létrejött törzsszövetség valószínű összetétele a következő lehetett: három teljes és egy csonka szabir törzs (Megyer, Tarján, Jenő és a Gyarmat törzs fele), egy barszil (?) törzs (Nyék) két onogur törzs (Kéri és Keszi) és a csonka Kök-türk (?) törzs (Kürt), amely aztán a szabir Gyarmattal olvad össze (Kürt-Gyarmat). A Kéri, a Keszi és a Kürt a "kabarok", akik a kazár kötelékből szakadnak ki.

Hogy a bizonyára hosszadalmas törzsközi tárgyalásoknak mikor született meg a konkrét eredménye, dátum szerint nem tudjuk, mindenesetre Árpád, már mint a megalakult törzsszövetség választott feje, 892-ben veszi fel a diplomáciai viszonyt Bölcs Leó bizánci császárral.
Mivel pedig az első kagán, ha rövid időre is, az agg Álmos volt, a vérszerződés idejét 889 és 892 közötti évek valamelyikére, talán 890-re, vagy 891-re kell tennünk. Nagy kár, hogy a pontos időpontot krónikáink nem jegyezték fel, mert a nap, amikor a hét törzs vezérei vérüket a közös szerecsendió-kupába ömlesztették, a magyar nemzet születésének napja volt. "Tunc supra dicti viri - írja Anonymus - pro Almo duce more paganismo fusis propriis sanguinibus in unom vas, ratom, fecerunt juramentum, et licet pagani fuissent, fidem tamen juramenti quam tune fecerunt inter se usque ad obitus servaverunt". (4)

A szerződésnek, amely immár tizenegy évszázada állja az idők viharát, öt pontja, ahogy Anonymus kifejezi, öt státusa volt (5)
és ezzel a szerződéssel az ezeréves "szabir" történet egyszerűen "magyar" történet néven folytatódik tovább immár tizenegy évszázada.

A megalakult törzsszövetség - amelyet majd Árpád fejedelem ükunokája, a soha nem porladó kezű király fog "nemzetté" kovácsolni - mintegy 400.000 ember, egy igen tekintélyes mennyiség és komoly erő a 9. szd.-ban. Oly nagy erő, amellyel a kor két európai "nagyhatalma", a két császárság feje, Bölcs Leó és Arnulf egyaránt számol, és amelytől két teljes emberöltőn keresztül mind a két császárság egyaránt szenved.

Ez az erő- két emberöltőn keresztül valósággal "gázolni" fogja Európát és egy évszázad alatt a középkor egyik legnagyobb és legerősebb független államát fogja felépíteni, amely a szent-római birodalom és Bizánc "szupremácia" kísérleteit egyaránt visszaveri.

Semmiféle "haj de magyarkodásnak" nincs értelme s arra sincs tiszteletreméltó nemzeti múltunknak semmi szüksége, hogy más nemzetek módjára, történelmi szúnyogokból mi is történelmi elefántokat formáljunk ki az írógép segítségével, hisz az Etelközben megszületett törzsszövetség katonai és politikai potenciájának letagadhatatlan bizonyítékait hat évvel később egy egész kontinens látta, és két európai nemzedék szenvedte. Azt azonban, ahogyan ezt a potenciát a magyar történetírás reprezentánsa, Hóman Bálint interpretálja, nem lehet szó nélkül hagyni.

Hóman a Magyar Történet első kötetének 70. lapján így értékeli ki és így interpretálja a létrejött törzsszövetség súlyát, erejét és helyzetét: "A magyaroknak sem volt szándékukban Etelközben megtelepedni, hol helyzetük katonai szempontból egyenesen kétségbeejtő volt. Szomszédaik keleten az őket régi hazájukból roppant erővel kilendítő besenyő szövetség vitézségéről és kíméletlenségéről ismert kangar ágának törzsei. voltak, északon a Dnyeper-vidéki szlávokat nemrégen germán alapossággal megszervező fiatal normann-orosz hatalom. Délen a bolgárok néhány évtized óta immár keresztény állama élte első virágkorát a bizánci császári hatalommal merészen szembeszálló Simeon cár vaskezű uralma alatt. Három veszedelmes szomszéd és sehol egy jóbarát, ha három szomszéd közül csak kettő is egymásra talál s támadásuk szervezetlenül, előkészületlenül éri a magyarokat, a végső pusztulás elkerülhetetlen lett volna".

E sorok írója a fentiekről egyszerűen nem tudja miként vélekedjék.

• A törzsszövetség öt, vagy tán hat évi etelközi időzése alatt (889-894) a bolgárok nem élik első virágkorukat Simeon cár vaskezű uralma alatt. A bolgárok éppen ebben az időben a pogány reakció meglehetősen zilált korszakát élik Oldamur (888-893) uralma alatt, akit vallási őrjöngésbe esett apja 893-bon vakíttat meg és emeli helyette trónra a fiatalabbik fiát, Simeont, aki 893-tól 927-ig fog uralkodni és akinek "vaskezű" uralma és ezzel a bolgár "virágkor" majd csak a 10. szd. elején fog fokozatosan kibontakozni, amikor a magyarok "ijedt törzsszövetsége" már elvette tőlük birodalmuk egész északi felét (a mai Erdélyt és a Tiszántúl egész területét) a diplomáciailag és katonailag mintaszerűen előkészített és végrehajtott 895-i magyar-bolgár háborúban, amellyel majd a későbbiekben fogunk foglalkozni.

• Ami másrészt a "Dnyeper-vidéki szláv törzseket germán alapossággal megszervezett fiatal normann-orosz hatalmat" illeti, hát ez Hóman Bálint "germán alaposságú" fantáziáján kívül ez időben sehol sem létezik. Egyelőre még csak Oleg létezik a maga 400, vagy 500 viking-kalózával és ezek is Álmos szolgálatában állnak Kievben, melyre a Dnyeper jobb partjáról egyelőre még a Megyer és Kéri törzsek hadosztályai vigyáznak, mintegy 20.000 főnyi fegyveres, és ez a haderő maga több, mint kétszer akkora, mint Kievnek és környékének egész lakossága.

Ami végül a "besenyő-kérdést" illeti, hát ezzel kissé tüzetesebben kell foglalkoznunk.

• A magyar történettudomány "besenyő-komplexuma" akkor jött létre, mikor Konstantinos Porphyrogenitos olyan sokszor idézett munkájában az ide vonatkozó közléseket felfedezték. Mindaddig "besenyő-komplexum" történelmünkben nem volt. Besenyő-katasztrófára sem népi emlékezetünkben, sem középkori krónikáinkban nincs adat, de nincs adat más helyen sem, a besenyőket egyedül Regino prumi apát említi. Ennek az egyetlen kútfőadatnak az alapján egy sok tekintetben gyanús történettudományi korszak tudósai mohón kimondták, hogy őseinket besenyők, bolgárok egyaránt tönkreverték, és a magyar honfoglalás egy szétvert horda nyomorúságos menekülése volt(6).
  

Így adja elő Hóman és természetesen így adja elő Eckhardt Ferenc is.

Ennek a mi "hivatalos" nemzeti tudományunkban a vogul gyökökkel egyforma népszerűségű elméletnek mindössze két alátámasztása van. Az egyik a puszta tény, hogy őseink elhagyták a Don-Dnyeper közét, a másik Konstantinos jelzett közlése. E kettőn kívül sehol, semmi néven nevezendő, sem közvetlen, sem közvetett bizonyítéka bármiféle "besenyő-futásnak" nincs. Regino prumi apát nem tud magyar vereségről.

Ami az elsőt illeti, hát egy harcias és kíméletlen nép zaklatása következtében egy másik nép feladhatja a területét minden katasztrófa nélkül, tehát egyezmény alapján tervszerűen is, különösen ha ez a nép esetleg már amúgy is az elköltözés gondolatával foglalkozik s a felkerekedéshez csak egy impetus kell. Őseink elvándorlásának puszta ténye tehát, még ha ennek részben, vagy egészben valóban besenyők voltak is az okai, semmi esetre sem nyújt elégséges történelmi alapot egy "tönkrevert" magyarság sunyi legendájához.

Ami a másodikat, Konstantinos feljegyzését illeti, hát a szóban forgó kútfőadatokat a 10. szd. közepén, a "kalandozásoknak" nevezett magyar katonai akciók korában és pszichózisában írták hallomásból és közel fél év századdal azok után az események után, amikről szólnak; ezeket az utólagos feljegyzéseket tehát e szerint kell kiértékelni.

Hogy pedig ilyen kiértékelésre milyen nagyon szükség van az adott esetben, felsoroljuk a támasztékokat:

1. A szóban forgó feljegyzésen kívül az állítólagos besenyő-katasztrófának sehol, semmiféle egykorú bizonyítéka nincs, sem magyar, sem külföldi kútfőkben. A kievi krónikás sem emlékszik ilyenre, pedig Kiev sorsára az onogurok és szabirok távozása döntő.

2. A magyarságnak mind a hét törzse támadó kapacitásának teljes birtokában megérkezett rendeltetési helyére. Ez a kapacitás fél évszázadra megbénította egész Európát.

3. A besenyőknek sem a Don-Dnyeper köz békés és önkéntes kiürítésekor (889), sem az Etelköz kiürítésekor (895) egyszerűen nem voltak képesek a az elvonuló népre olyan csapást mérni, amilyet történészeink állítanak. Puszta rablásért portyázó bandák eszközölnek támadást, de egy nép, a maga teljes katonai kapacitásával háborút nem indít. Márpedig az Etelközben megalakult törzsszövetség mintegy 50-60.000 főnyi hadsereggel rendelkezett. Kisebb rabló rajtaütés kisebb egységek ellen, történelmi szúnyog, amiből elefántot csináltak. Már maga Konstantinos is.

4. Besenyő támadás a hat évi etelközi tartózkodás idején nem történt. Az egyetlen támadásra az egyik délen lakó törzs ellen valamelyik besenyő katonai csoport a bolgár háborút használta ki. A besenyők legalább annyira respektálták a magyarokat, mint a magyarok őket. Őseink sem voltak riadt nyulak, hanem nagyon is kemény katonák voltak.

5. Az onogur törzsek, vagy a szabirság kettészakadása után a szabir törzsek külön-külön lehettek számbeli inferioritásban a besenyőkkel szemben, de a két törzs-csoport etelközi egyesülése után feltétlenül szuperioritásba kerültek a szomszédos besenyőkkel szemben. Az úzok elől menekülő besenyők kangár csoportja nem volt hét törzsnyi mennyiség. Ezt kétségtelenül bizonyítja, hogy néhány emberöltő alatt szétporladtak, megsemmisültek.

6. A "hátrahagyott szállásokat" természetesen a magyarok sem hagyták "védelem nélkül", ez elemi szabály, amivel még a magyarok is tisztában voltak, akik hivatásosan űzték a hadviselést és mesterei voltak a hadászatnak akik szerették és féltették feleségeiket, gyermekeiket és a vagyonukat, és aki még ennyit sem tételez fel róluk, az illetéktelen magyar történelmi munka megírására. A magyarok egyébként sem egy törzs voltak, hanem hét, s a bolgár fronton csak két törzsnyi hadosztály volt.
A főerő, öt törzs hadi ereje, a Kárpát-medencét szállta meg. Konstantinos szemlélete "a" magyarokról, akik "védelem nélkül hagyták szállásaikat" nagyon naiv, de azoké a történészeké, akik az egész magyarság szétveréséről és meneküléséről beszélnek, még naivabb, s ez a kifejezés - udvarias.
A magyarság szétveréséhez és megkergetéséhez egy 40-50.000 főnyi besenyő hadseregre lett volna szükség, ami legalább hét-nyolc besenyő törzs közös és előzetesen tervezett akciójaként lett volna lehetséges. Ennyi besenyő törzs a Don-térben nem is volt, s aki feltételezi, hogy autonóm törzsekből álló törzsszövetség minden törzsét rá lehet venni egy együttes zsákmányoló, támadó vállalkozásra, igen sokat tételez fel a besenyőkről és aki úgy képzeli, hogy hét törzs 60-70.000 fegyveressel egy feltétlenül lényegesen kisebb támadó erőtől elszalad, nagyon alacsonyra értékeli a magyarságot. A besenyő támadásnak nem volt oka. A besenyő támadás csak egy kínálkozó esély rablási célzatú kihasználása volt, vagyis a támadás improvizált támadás volt. Márpedig improvizálni, legfeljebb néhány száz, esetleg néhány ezer ember támadását lehet. Minden nagyobb arányhoz előkészület kell. Improvizálni egy törzsön belül lehet csak, ott is nehezen.

7. Csordákkal és ökrösszekereken, napi 20-25 kilométeres menetteljesítménnyel(7), napi 100-120 kilométeres menetteljesítményű, málha nélküli könnyű lovasság elől menekülni nem lehet, akármit is mondanak Konstantinos, Hóman, Eckhardt és társaik. Ott csak harcolni és győzni, vagy elpusztulni, vagy foglyul esni lehet. Már pedig a magyarság hét törzse rendben megérkezett a Kárpát-medencébe, megszállott 300.000 négyzetkilométert és 3-4 éven belül leadta a névjegyét a kontinens minden pontján.

8. A besenyőkkel szembeni inferior és tönkrevert magyarság teóriája, és a honfoglalás s az azt követő 60 esztendő európai története között elképesztő ellentmondás van.

A konklúziót vonja le az olvasó.

A vérszerződés után a hevenyészetten elhelyezkedett és addig össze nem tartozó törzsek rendeződtek az ősi szabályok és évezredes gyakorlat szerint. Néhány törzs kijelölt helyét tudjuk is s mivel ezeknek a zónáknak a helye meglepően beleillik László Gyula megfigyelésébe a turáni népeknél szokásos települési, ültetési, temetkezési rendszerről (8),
az ezzel, valamint a későbbi kárpát-medencei településsel való összevetésből nagyjában fel lehet vázolni az Etelközben kialakuló elhelyezkedést is.

A törzsszövetségi terület legexponáltabb határterülete a bolgár határvidék, az Alduna felé eső terület. Idekerül a törzsszövetség éktörzsét jelentő Nyék törzs, amelynek feje Árpád fejedelemmé választása óta legidősebb fia, Levente, akinek igazi neve valószínűleg Laád, és a Nyék törzs mindenkori feje lesz a megalakult törzsszövetség főhorkája a jövőben is egy évszázadon át, a törzsi kötelékek felbomlásáig, ami majd István király korában fog megtörténni.

A déli határterület besenyők felé eső szakaszát, ami a Dnyeper alsó folyamszakaszának felel meg, a szabir Jenő törzs szállja meg, amely Dentu-Magyariában is valószínűleg alsó-dnyeperi törzs volt, csak éppen a folyó túlsó oldalán. A törzs feje a fiatal Tas, akinek utóda majd fia lesz a honfoglalást követő időkben, Botond.

Ennek a két törzsnek a hadosztályai fogják megvívni a balkáni háborút, mert ezek vannak az alduna-vidékhez legközelebb.

A besenyő határ északi szakaszát, a Dnyeper középső folyamszakaszát fel Kievig a Keszi-törzs szállja meg, amely szintén onogur törzs.
A halicsi határszakaszra a Kárpátok irányában a szintén onogur Kéri törzs kerül, Huba törzse.
Ez vonul majd a Vereckén áthaladó menetoszlop élén és majd a megszállásban is ez kerül a medence északi felében a legnyugatabbra, a Felső-Dunához, a mai Győr, Komárom, Pozsony és a Csallóköz vidékére.

4. Anonymus: Gesta Ungarorum c. 5.
Egyébként kuriózumképpen ideiktatjuk Herodotos Historiarum c. művének 4. Liberjéből a Scythákról írt itt következő passzust:

"Foedera hoc modo ineunt Scythae; infuso in grandem cálicem fictilem vino commiscunt eorum sanguinem, qui feriunt foedus, parcutientes cultello aut incidentes gladio aliquantulum corporis deinde in calice tingunt acinacem, sagittas, securim, jaculum. Haec obi fecerunt sese multis verbis devovent, postea vinum epotant non modoii qui foedus fecerunt, sed etiam comites hi qui sunt maximae dignitatis".

Mindezt a "történetírás atyja" 1600 évvel Anonymus előtt írta.

5. A "vérszerződés" krónikáinkban megrögzített szövege mint legelső magyar alkotmánytörvény került bele a magyar törvénytestbe, a Corpus Juris Hungariciba.

6. Szinte már ijesztő rámutatni, de a "tönkrevert", "menekülő" magyarság leverő képe a "magyar" történettudósok részéről pontosan a millenium magyar boldogságának és a nemzeti büszkeségnek hidegvízzel való nyakon öntése volt, éppúgy, mint ahogyan 17 évvel később, Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak hazahozatala (1906) és a szatmári béke 200 éves évfordulója (1911) alkalmából fellobogó nemzeti lelkesedés nyakon öntéséről is történt "történettudományi" gondoskodás a Szekfü Gyula által sürgősen megírt és 1913-ban publikált, történettudományi szempontból teljesen felesleges, történelmi kuriozitásnál többet nem jelentő, nem tudományos célból írt "Száműzött Rákóczival".

7. Az állatoknak naponta legelniök kell.

8. László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete Bp. 1944. V. ö. "A magyar nagycsalád élete" c. fejezet szerkezetről (B) szóló alfejezetében foglaltakkal 166-235. lapok. Ennek az óriási körnek a közepén foglal helyet a fejedelmi törzs, a Megyer s mellette kétoldalt, délebbre a Tarján, északabbra a Kürt-Gyarmat. A törzsszövetség pozícióját arccal nyugatnak elképzelve, az elhelyezkedés László Gyula szkémája szerint ez:

Kárpátok
Balszárny  - Jobbszárny
Nyék (Alduna-vidék)  - Kéri (Halics)
Tarján Megyer  - Kürt-Gyarmat
Jenő (Alsó-Dnyeper)  - Keszi (Közép-Dnyeper)

Balszárnyon vannak a szabir törzsek, a jobbszárnyon az onogur törzsek. A balszárny az "előkelőbb" oldal.

Az Etelközben megszületett törzsszövetség felőli kép a fejlődés, az események és a forrásadatok tükrében éppen az ellenkezője a Hóman Bálint által megrajzolt képnek. Az új indulásban nyoma sincs csüggedtségnek, szorongásnak, kétségbeesésnek, ijedtségnek. Ellenkezőleg, a törzsszövetségben vitalitás van, erő feszül, sőt a törzsszövetség magatartása határozottan támadó szellemet árul el. Öt év alatt három nagyobb hadjáratot vezetnek (892, 894, 895) és ha ezt a támadókedvet nem a besenyők ellen vezeti le a saját erejével pontosan tisztában levő friss alakulás, akkor ennek elsősorban nem is az az oka, hogy az etelközi tömörülés az erős és kemény szomszédot tényleg respektálja, hanem egyszerűen az, hogy a tervek és szándékok nyugatnak, nem pedig keletnek irányulnak. A magyar szemek nyugatot fürkészik.

A törzsek vezérei, szinte még ki sem aludták a "magnum áldomás" mámorát, mikor Árpád részéről már megindult az a tevékenység, amit majd "honfoglalásnak" fognak nevezni a késői utódok.

Hóman Bálint tagadásba veszi, hogy a meotiszi időkben egyáltalán létezett volna a Kárpát-medencével kapcsolatos bárminő tervezgetés - szerinte krónikáink ezt utólag találták ki - sőt azt a feltevést hangoztatja, hogy továbbvándorlás volt a szándékuk és csak miután "letelepedett népek eleven bástyafalába ütköztek", maradtak kénytelen kelletlen a Kárpát-medencében. Ennek az "elméletnek" bizonyítéka - szerinte, a "kalandozások" és ez az elmélet, a Bach-korszakból importált történettudomány biztosságával nem kevesebbet mond, mint azt, hogy ők jobban tudják, hogy mit akartak őseink, mint középkori krónikáink (mert hiszen múltunk felől el lehet hinni minden szubjektív csodabogarat, amit ijedt, vagy dühös, vagy hencegő emberek lódításaiból idegenek felőlünk leírtak, (9) de amit magyarok írtak le, az feltétlenül gyanús, hiszen öt középkori krónikásunk közül három - sőt valószínűleg a legelső is - pap volt, egy meg királyi ítélőmester).

Hóman álláspontja szinte már csodálatos, hiszen az avar birodalom összeomlása (805) óta eltelt három emberöltő alatt a kelet-európai rokonnépek köreiben mindennapos tünet volt a menekült avar "emigráns", különösen a gazdagabbak előkelőbbek, exponáltabbak, akik az előző évszázad alatt kialakult, transzkontinenális kelet- nyugati kereskedelmi útvonalat (10) használva százával és ezrével menekültek hazájukból kelet felé és akik mindenütt és állandóan hintették a Kárpátmedence "felszabadításának" gondolatát a biztatás, érvelés és rábeszélés minden eszközével a rokon népek világában. A kievi rév ennek az útvonalnak fontos átkelő pontja lett és az átutazó avar urak rendszeresen jártak fel Álmos várába egy-egy pihenőre a negyvenes években, ahol feszülten figyelhette közléseiket a 8-10 esztendős zseniális gyerek, aki majd az európai történet egyik legmaradandóbb tettét fogja végrehajtani. A Hinkmár érsek által feljegyzett 862-i magyar katonai akció idején Árpád 22- 23 éves és ez a pannóniai fegyveres látogatás, 99 százalékos valószínűséggel, ilyen avar rábeszélésekkel függhet össze, hiszen azért, hogy néhány nyomorúságos frank határőrvidéki szláv telephelyet kiraboljanak, semmi esetre sem lovagoltak őseink 1800 kilométert, mert szlávjaik voltak helyben is fölös számmal, (még el is adtak belőlük), rabolni meg Krímben kifizetőbb és kényelmesebb volt, mint elmenni - Pannóniába. Egyáltalán az évezredes szkitha iskolázottságú szabir magyarok gondolkodó lények voltak és egy "magyar" történettudománynak ebből kellene kiindulnia.

A szabir fantáziát tehát a Kárpát-medence mint új elhelyezkedési lehetőség már évtizedek óta, jóval a besenyők megjelenése előtt óta foglalkoztatta és a feltűnő tény, hogy éppen a besenyő-válság kritikus idején (885) a magyarok megint fegyveres látogatást tesznek a Kárpát-medencébe félreérthetetlenül és minden józan logikával arra mutat, hogy a Kárpátmedencével kapcsolatos terv napirenden van. A Don-Dnyeper köz kiürítése jellegében tehát nem csupán passzív "feladás", hanem aktív "indulás" is. Mindehhez csupán azt kell még hozzáilleszteni, hogy a szabir nép az avarral egy tőről eredő, egy fajú és hasonló nyelvű rokonnép volt és ezzel a Kárpátmedencébe vezető eseménysorozat logikája teljes. A besenyőkomplexum nem volt több, mint mozgásba hozó impetus.

Árpád első külpolitikai ténykedése az, hogy felveti Bizáncban egy a bolgárok elleni szövetség eszméjét. Bölcs Leó ezt - 892-ben - egyelőre még elutasítja s a magyar követeket a besenyők elleni hadjáratra igyekszik rávenni, természetesen sikertelenül. A magyarokat "kelet" többé nem érdekli, de meg egy a besenyők elleni hadjáratnak az ezzel járó vélhetően súlyos áldozatok mellett semmi értelme nem volna. A magyarokat egyelőre a bolgárok érdeklik, hiszen a Kárpát-medence egész keleti felét a bolgárok birtokolják, már pedig Árpádnak a Kárpátmedence a célja.

A követség szinte még vissza sem érkezik Bizáncból, amikor Arnulf a frank- római császár követe jelentkezik egy Szvatopluk közös megrendszabályozására vonatkozó ajánlattal, amit Árpád azonnal el is fogad és így 892-ik évi kárpát-medencei hadjárat - immár a harmadik nagyobb arányú ilyen hadjárata Árpádnak - létrejön.

A következő év - 893 - Zsolt születésének esztendeje minden egészséges valószínűség szerint kisebb expedíciókkal, kárpátmedencei avarokkal való tárgyalásokkal, megbeszélésekkel telik el, mert 894-ben már újból egy nagyobb arányú pannoniai hadjáratot hajtanak végre. Mindez tisztán felismerhetően már magának a honfoglalásnak integráns része.

A csapatok éppen csak hogy hazaérkeznek októberben, amikor megérkezik Árpádhoz Bölcs Leó küldötte, Szklérosz Nikétász bizánci követ, aki szövetségi ajánlatot hoz a bolgárok ellen.

A bizánci fordulat oka: Simeon, a 24 éves fiatal bolgár fejedelem, aki bátyja megvakíttatása után azzal kezdi kormányzását, hogy megtámadja Bizánc balkáni tartományait. Ami két évvel azelőtt még nem érdekelte a bizánci kormányt, az most így egyszerre érdekessé vált.

A bizánci ajánlatot Árpád és "vezérkari főnöke", a kusán elfogadják. Két törzsi hadosztály fog lemenni a dél-bolgár térbe, amelyek az országot kettészelő Duna mindkét oldalán fognak operálni. A Dunától délre bevetett csapatokat bizánci hajók fogják el- és visszaszállítani. A támadás a következő év tavaszán indul meg. Az évek óta várt időpont tehát elérkezett.

Árpád azonnal összehívja a törzsek vezéreit, bejelenti a háborút, közli, hogy a balkáni hadműveleti területen szövetséges bizánci erőkkel együtt a két déli törzs tumánja köti majd le a bolgár főerőt s ezzel egyidejűleg a többi öt törzs támadásra bevethető ereje megszállja a kárpáti bolgár területeket, a medence északi részét és a Duna-Tisza között elszórt avar telepek vidékét. (11) A kárpát-medencei hadműveleti területre a törzsek azonnal követik a csapatokat, az elvándorlás előkészületeit tehát haladéktalanul meg kell kezdeni. A balkáni területen bevetett csapatok már nem is térnek Etelközbe vissza, hanem a hadműveletek befejezése után az időközben a Kárpát- medencébe áttelepült törzseikhez vonulnak be.

A 894 őszén lezajlott törzsszövetségi tanácskozás után azonnal nagy sürgés-forgás támad a törzseknél mindenfelé.

Egy 1500-1800 kilométeres vándorút hosszú. Az körülményes és alapos előkészületet kíván. Az út menetideje az elkerülhetetlen pihenőkkel s folyóátkelésekkel napi 25 kilométeres menetteljesítményt számítva mintegy négy hónap. Ez azt jelenti, hogy a tavaszi esőzések végén - május elején - haladéktalanul indulni kell, mert a megérkezés után legalább egy hónapra van szükség a közeli télre való felkészülésre. Szét kell osztani a legelőket, gondoskodni kell a télre tüzelőanyagról, el kell végezni minden őszi munkát a következő esztendőre, a törzseknek tehát, ha nem akarják éhínségnek kitenni önmagukat, legkésőbb szeptember közepére rendeltetési helyükre meg kell érkezniök. Ez pedig csak úgy lehetéses, ha a tavaszi talajfelszáradás kezdetén azonnal indulnak. Mivel pedig a vándorlás azt jelenti, hogy egy évi termelés kiesik, minden tárolható élelmiszert tárolni kell a következő télre is.

Járműveket kell kijavítani, újakat csináltatni, a csordákat, nyájakat, méneseket össze kell vonni, rideg lovakat, rideg ökröket kell betörni, húst kell konzerválni, lisztet kell előre beőrölni és már a tél folyamán el kell csomagolni minden nélkülözhetőt és elcsomagolhatót, hogy a tavaszi felkerekedés olyan gyorsan történhessék, amilyen gyorsan csak lehet.

A négy hónapos utazás, az utána következő sürgős őszi munkák és a kitelelés idejére, tehát egy kerek esztendőre só kell, hiszen a só beszerzést az új területen meg kell majd előbb szervezni, márpedig az emberi szervezetnek a levegő meg a víz után következő legfontosabb szükséglete a só, amely nélkül tömeges megbetegedés következnék be, és félmillió ember egy évi sószükséglete a legnagyobb takarékosság mellett is 10.000 métermázsa. Ezt a sómennyiséget Krímből meg a vielickkai és bochniai sóbányákból be kell szerezni, dnyeperi és dnyeszteri sóhajókon el kell szállítani és szétosztani a törzsek között. A harcosoknak is rendbe kell hozni a felszerelésüket. Ki kell építeni egy hadszervezetet, hiszen ez az első mind a hét törzsre kiterjedő hadivállalkozása a fiatal törzsszövetségnek.

S mindezt egyetlen tél folyamán.

• Közel félmilliós tömeg elindítása,
• négy hónapos mozgatása,
• hét autonóm törzs egységes irányítása,
• ellátása,
• biztosítása,
• végül elhelyezése

akkora feladat, aminek méreteiről azoknak, akik valaminő meglepetésszerű támadás előli "menekülésről", gyors és felkészületlen felkerekedésről beszélnek, halvány fogalmuk sincs. Félmillió ember egy közel 2000 kilométeres, beszerzési lehetőségek nélküli útnak, az éhínségnek, a katasztrófának, a káosznak és egymás öldöklésének elháríthatatlan veszélye nélkül, csak úgy improvizálva nem indulhat neki.
Ez egyszerűen lehetetlen. Meglepő, hogy Magyarországon egyetlen vezérkari iskolát végzett katona sem akadt, aki efelől a naiv történettudósokat felvilágosította volna.

Mindenesetre 895 tavasza elérkezett és 895 őszén hét magyar törzs elfoglalta kijelölt helyét a Kárpát-medencében, ott éhínség nélkül kitelelt és 896-ban megkezdte mai napig tartó életét.

Következik a ---------- 4. rész -----------