Nyílt levél ...

Böjte Csaba Testvérhez! 

    Mindenekelőtt le szeretném szögezni mindjárt levelem elején, hogy a „legkisebbekkel”, a saját szüleik által kitaszított és sorsára hagyott árvákkal szembeni, jézusi szellemben folytatott buzgó  munkája nemcsak az összmagyarságban, hanem azon belül bennem is a legnagyobb tiszteletet és őszinte elismerést kelti. Tettei alapján Önt abszolút hiteles embernek és a legnagyobb életszentség magaslatára emelkedett személynek tartom, aki minden csindattratta és hókusz-pókusz nélkül csendben és kitartóan végzi Jézustól reárótt, felelősségteljes feladatait az emberek szolgálatában.

    Azonban egyre növekvő aggodalommal figyelem szóbeli megnyilatkozásait, melyeket országjáró körútján nagy embertömegek jelenlétében tesz, ezen belül is a feltétlen szeretettel kapcsolatos fejtegetéseit tartom veszélyeseknek a ma magyarsága számára.

    Nem kételkedem egy pillanatra sem abban, hogy amit mond, saját személyes meggyőződéséből mondja, és azzal kapcsolatban sem mardos a kétely, hogy mindebben a legnagyobb jóindulat vezeti. Egy dologra azonban föl szeretném hívni a figyelmét: Arra a körülményre, hogy az Ön széles körben hitelesnek számító és elfogadott személyéből sugárzó életpéldát fölsőbb egyházi körök a saját titkos céljaikra akarják kamatoztatni. Az Ön erkölcsi tekintélyét, hiteles emberi példamutatását saját egyházi feljebbvalói ki- és fölhasználni igyekeznek, ezért is nyújtanak az Ön számára oly sok szereplési lehetőséget. Látják és látták, hogy Ön milyen mértékben képes hatni hallgatóságára, azt a hitelességet és erkölcsi tőkét, melyet ők maguk már régen eljátszottak, és melyeket Ön képvisel, föl akarják használni olyan célok érdekében, melyekről Önnek halvány sejtelme sincs.

   Ön azt hirdeti, nyilván meggyőződésből, hogy „nem az igazság és nem a méltányosság, hanem egyedül a szeretet számít”.

    Jézus ellenben következőképpen definiálja megtestesülésének, küldetésének lényegét Pilátus színe előtt: „Én arra születtem és azért jöttem a világra, hogy tanúsúgot tegyek az igazságról. Mindaz, aki igazságból való, hallgat az én szavamra.” (Jn. 18./37.) Majd másutt: „Az igazság szabaddá tesz titeket”.

    Az Ön feltétel nélküli szeretet-tanítása a család, a munkahely, az egyházi kisközösségek stb. léptékében helytálló lehet (azonban nem árt itt sem egy kis éberség), de társadalmi szinten ennek a tanításnak nincs se hitele, se valóságalapja, és ez a legkevésbé sem követendő egy olyan végsőkig megalázott és végveszélyben forgó nemzet esetében, mint jelenünk magyarsága.

    Kérem, ne álljon öntudatlanul egy hamis, minden hájjal megkent, csalárd és hazug háttérhatalom főpapi palástba és süvegbe öltöztetett ügynökeinek szolgálatába! A vallás álcája mögé bújtatott aljasság a leghatásosabb és a legalattomosabb, mert olcsó zsarolással, félelemkeltéssel és fenyegetőzésekkel az emberek lelkiismeretét manipulálva kísérli meg elérni rejtett céljait.

    Jézus ugyan egyhelyütt azt hirdette: „Szeressétek ellenségeiteket!”. Ez nem jelent mást, mint „Szeressétek” ugyan ellenségeiteket!”, de ne a hülyeségig és az önfeladásig! Ha legyőztétek őket, bocsássatok meg nekik, de csak akkor, ha méltók rá, mert jót cselekedni arra méltatlannal nagyon meggondolandó! Legyetek irgalmasak legyőzött ellenségeitekkel szemben, ahogyan a jézusi szkíta hagyományok szellemében Atilla nagykirály is mindig az volt. Ezt még a nagy hun uralkodóval kapcsolatban a vele szemben gyakran rosszmájú gót Jordanes sem hallgatja el, hogy a neki meghódoltakkal és a legyőzöttekkel mindig nagyvonalú és irgalmas volt. Ez az alapvonás egyébként a magyar királyok által követett magatartásnak mindig jellemzője volt az indoeurópai-szemita kultúrkör népeivel ellentétben! Egy sumér költő kb. 5.000 évvel ezelőtt, tehát  oly régen, amikor a zsidó nép még nem is létezett, így fogalmazott: „Ellenséged iránt irgalmas légy! Ne tégy rosszat ellenségeddel!” Jézus ennek a sumér papkirályi, melkizedeki (kenyér és bor) hagyománynak és szellemiségnek volt a továbbvivője és betetőzője, és nem a „fogat fogért, szemet szemért” mózesi tévtanításnak. Vegyük fontolóra az ellenség-szeretet témájában a sumér agyagtáblácskák bölcseségét: „Akit szeretsz, annak igáját is húzod.”! Ugyan ki hajlandó önként ellenségei jármába hajtani a fejét?! Vagy talán erről lenne szó??!! De ugyancsak elgondolkodtató Victor Hugonak ez a mondata: „Szeretni valakit annyi, mint átvilágítani.” Ezért ismerd meg jól az ellenségedet! Tudd meg, méltó-e rá, hogy nagyvonalú lehess vele!

    Ugyanez a Jézus azt is tanította, hogy „Legyetek szelídek, mint a galambok és okosak, mint a kígyó.” Azaz hasson át titeket a szeretet ereje, de józanul mérlegeljétek a szeretet gyakorlásának feltételeit, nehogy naívitásotokkal magatoknak, családotoknak és nemzeteteknek fölöslegesen ártsatok, és ezzel megkönnyítsétek mindazok esélyeit, akik gonoszul rátok támadnak!

    Ugyanez a Jézus korbáccsal zavarta-verte ki a vallást kereskedelmi tevékenységgé lealacsonyító zsidó kufárokat a templom előteréből, és egy alkalommal sem finomkodott a szavakkal, amikor a képmutató zsidó vallási előljárókkal, a farizeusokkal, szadduceusokkal és egyéb írástudókkal viaskodott. Mindenféle undoksággal teli, kívülről meszelt síroknak, festett koporsóknak, kígyók és viperák fajzatainak, az ördög atya fiainak, világtalanok vak vezetőinek, eszteleneknek, képmutatóknak, prófétagyilkosok fiainak stb. nevezte őket Urunk.

    Ellenségeinket majd akkor szerethetjük, ha már fölhagytak az ellenünk való állandó támadásaikkal, és már legyőztük őket. De addig minden erőnk bevetésével a harcos Jézus szellemében jogunk és kötelességünk védelmezni hazánkat és igazunkat!! Kierkegaard, a nagy dán filozófus így ír e dilemmáról: „Egyet szeretni nagyon kevés, mindenkit szeretni felületes dolog.” Mi se szeressük tehát ellenségeinket túl korán!

    Jézus nem azt mondta: „Szeretlek sátán.”, hanem „Távozz tőlem, sátán!”, vagy máshelyütt: „Takarodj, sátán!”. A gonosszal még árvaházaink további, egyházi pénzből történő bővítésének érdekében sem köthetünk kompromisszumot semmilyen mértékben!! Értse meg, itt nem csupán kétezer gyermek további sorsáról, hanem egy egész nemzet életbenmaradásáról van szó!! A Jelenések Könyvének huszonnégy véne, akik Isten színe előtt trónolnak, így szólottak: „Azok pedig, akik megrontották a földet, pusztuljanak!” (Jel. 11./18.). A sátánnal és seregeivel nincs se egyezkedés, se fegyverszüneti megállapodás!! 

    Kérem, óvakodjon attól, hogy a babitsi szentencia értelmében vétkesek közt cinkossá ne avassa a némaság! A némaság, mely a jelenlegi példátlan erkölcsi züllés és országunk gyarmati sorba süllyesztése, gátlástalan kifosztása és a Nemzet számára az életlehetőségek kormánypolitikai szinten menő szándékos szűkítése és megnyirbálása láttán is csak egyfajta madárcsicsergéses és a tavaszi mezők virágzó pompájától megrészegült szentferenci „pantheizmus” csillogószemű rajongásának lagymatag szeretet-tanításáig jut el, de hallgat, ha Magyarország vérző sebeire és a haldokló ország jajszavainak hathatós orvoslására keresendő gyógymódokról kellene szót ejteni! Hallgat, amikor a végveszélybe sodródott Nemzet felrázásán kellene igyekeznie minden becsületes, magát magyarnak tartó papnak! Ne arra buzdítsa a nemzet napszámosait, a pedagógusokat, akik éhbérért végzik az ellenséges kormányintézkedések által csak még idegőrlőbbé és még kimerítőbbé tevő munkájukat, hogy „nem sztrájkolni kell, hanem tanítani”, vagy hogy „ne a fizetésükkel legyenek elfoglalva, hanem becsületesen tegyék a dolgukat”, mert Ön még soha sem volt kitéve annak az élethelyzetnek, amikor hónap végén már nem jutott sem a havi rezsi kifizetésére, sem gyermekei étkeztetésére a fizetéséből. Önt még egyszer sem fenyegette az a veszély, hogy családostól az utcára hajítják. Ezért álságosnak tartom az ilyen „jótanácsokat”.

    Tiborc panasza újra aktualitást nyert a mai Magyarországon, amikor egyes püspökök 12 milliós pásztorbotokkal flangálnak, és több tízmilliós luxuslimuzinokban szállíttatják pohos hasukat. Katona József e szavakat adja hűséges cselédje, Tiborc szájába a „Bánk bán”-ban: „Tűrj békességgel, ezt papolta apát urunk is sokszor: Boldogok a békességesek, mert Isten fiainak hivatnak. – de tömve volt magának a gyomra. Istenem! Mi haszna, ha szorongat a szegénység: a pokolt nem féljük – a mennyország sem jön oly szép színben a szemünk elébe. ... És aki száz meg százezret rabol, bírája lészen annak, akit a szükség garast rabolni kényszerített.” Vajon kinek, kiknek áll érdekében az okkal-joggal háborgó magyar társadalom lenyugtatása, elkábítása hamis és téves tendenciák mentén kiforgatott vallásos szólamok áfiumával? E kérdés költői. Mindannyian ismerjük a választ, hiszen sok izraeli iskolában már magyarul oktatják a tanulókat, akikkel, mielőtt „új hazájukba” áttelepülnének, okos taktikát követve elsajátíttatják az ottani módszeresen legyengített és fogyó számú őslakosok nyelvét. (Ezen információ a magyar televíziócsatornákon keresztül jutott el hozzám, nem az ujjamból szoptam.) 

    Egy olyan szeretet-tanításra senkinek sincs szüksége ma Magyarországon, de egyebütt sem, mely egy egész népet akar lagymataggá, enerválttá és mind materiális vagyonában, mind tudati-szellemi kincseiben teljesen kiszolgáltatottá és védtelenné tenni amúgyis túlerőben lévő ellenségeivel szemben! Bizonyos mértékben megértem a kétezer évvel ezelőtti zsidó zelótákat, akik a római hódítók ellen fölvették a harcot. A római túlerő kb. ugyanakkora volt velük szemben, mint ma a magyarság és a zelóták igencsak átvedlett, kései fajtestvérei között, mégsem adták föl.

    Nemcsak kétezer évvel ezelőtt volt azonban égbekiáltó az írástudók árulása, mely kijátszva az örök, isteni törvényeket a saját emberileg összetákolt hagyományait akarta helyettük piedesztálra emelni, hanem ma is az, még hangsúlyozottabban az egy olyan országban, amelyet főhadiszállásául szemelt ki magának az antikrisztus!!

    Meg kell találnunk nemzeti sorskérdéseinkben is az egyensúlyt a szeretet és az igazság szelleme között, mert egyik sem létezhet a másik nélkül! A szeretettel átitatott, harcos igazságosság az egyedül járható út! 

    A felebaráti szeretet és a közös magyar nemzethez való tartozás nevében kérem Önt, Csaba Testvér, hogy vegye fontolóra aggódó  szavaimat, nehogy saját tudtán kívül olyan erők szolgálatába álljon vagy állítsák az egyházi hierarchia csúcsán ülő egyes janicsárok, akikről Jézus, ha ismét emberként közénk születne, kénytelen lenne mindazokat a jelzőket az arcukba kiabálni, melyeket eszmei, mentalitásbeli elődeik esetében használt. Ön semmiképpen se legyen „Csaba királyfi” az EU-zászló ötágú (pentagramm!) csillagösvényén, mert a Regnum Marianum igazi csillagösvénye csak a Szűzanya tizenkét csillagból álló koronáján keresztül vezetheti a Nemzetet a feltámadás felé! 
 

    Szeretettel és tisztelettel: Lajdi Péter