Nyírő Józsefről, Tamási Áronról - Wass Albert

Összeállította : Mészáros Sunyó - Köszönet illeti érte.

Nyírő József

1889. július 18-án Székelyzsomboron született Nyírő József író. Rá emlékezve idézek Wass Albert idevágó dolgozatából "Egy este hármasban ültünk volt annál az asztalnál. Ezerkilencszázharmincnyolcat írtak a kalendáriumkészítők. Tamási Áron, Nyírő József és jómagam. Ők ...ketten vitték a szót, én végeztem a hallgatást. Súlyos nagy politikai vita nehezkedett kettőjük közé: a nacionalizmus és a humanizmus néztek egymással farkasszemet a kávéházi márványasztal fölött. Nyírő József azt hirdette nagy szóval, hogy a székelység jövendőjét hordozó székely író elsősorban székely kell legyen s csak azután ember. Tamási Áron úgy látta célszerűnek, hogy csak úgy lehet eredményt elérni, ha a székely sorsot beállítja az ember az egyetemes emberiség élvonalába, tehát először ember s csak azután székely. Kemény nagy birkózás volt ez kettejük között s igazi székelyes birkózás. „Csakazértis székely!" dörrent föl Nyírő Jóska s nagy csontos öklével az asztalra csapott. Olyan csönd lett a kávéházban, hogy még a pincér kezében is megállt a tálca. „Csakazértis ember!" felelte Áron s nagy széles tenyere az asztalra csapott. Aztán csak nézték egymást. „Székely!" mordult egyet Nyírő József ötperces hallgatás után. "Ember!" adta vissza Tamási Áron a szót tíz perccel később. Aztán félóra is eltelt, csak ültünk ott és senki se beszélt. Megittunk egy-egy konyakot. Majd sok idő múltával Nyírő lassan és tempósan benyúlt a zsebébe, elővett onnan egy nagy gyöngyháznyeles bicskát, gondosan megnézte, kinyitotta, megpöckölte ujjával a pengéjét s keményen letette maga elé az asztalra, hogy csak úgy koccant. „Székely!" mordult föl haragosan. Áron nézte a nagy csúnya bicskát egy darabig, aztán ő is belenyúlt a zsebébe s előkotort onnan egy nagy csorba békanyúzót. „Ember!" felelte keményen s odarakta ő is a nagy csúnya hasnyitogató szerszámot maga elé az asztalra. Aztán még ültünk ott körülbelül egy jó órát. Kós Károly bejött, megnézte a bicskákat, megrendelte a maga kávéját, megitta, mondott néhány szót s elment. Mások is jöttek, beszéltek erről-arról s elmentek megint. S a két székely pedig ott ült még mindég, szemben egymással és hallgatott. Hirtelen Nyírőné jelent meg az ajtóban. Odajött az asztalhoz, szelíden ránk mosolygott s ura vállára tette a kezét. „Megfeledkezett a színházról?" kérdezte. Nyírő Jóska megrándult, mintha álomból ébresztették volna föl. „Dehogyis kicsi lelkem" felelte vidáman a feleségének, „csak belemelegedtünk a beszédbe s elmúlt az idő nagysebesen. Megyünk hát, hogyne mennénk". S már föl is állott nagy igyekezettel. Áron fölnézett reá az asztal mellől. „Azért harag nincsen?" félig kérdezte, félig mondta, mint egy megállapítást. Nyírő feléje fordult s ránevezetett. „Miért lenne? Sze’ még itt vannak a rományok, észbe tartsuk, Áron". Azzal már ment is, egyenesen mint a szálfa, kis rózsabokor-felesége mellett. Már kívül voltak az ajtón, amikor Áron felsóhajtott mellettem. „Micsoda ember", mondta bámulattal a hangjában, „kár, hogy fejjel rohan neki mindennek s az eszit nem használja".

Készítette:Sunyo Mészáros

Fényképek:1