Lefebvre érsek prédikációja

„Mindent megújítani Krisztusban”
Lefebvre érsek prédikációja

(Megjelent a Szent Margit Lap 62. számában)

XII. Pius pápa 1951. június 3-án avatta boldoggá X. Pius pápát. E nevezetes nap emlékére következzék itt Marcel Lefebvre érsek azon prédikációja, melyet Zaitzkofen-ben a Herz Jesu (Jézus Szíve) Papszemináriumban 1989. október 22-én a Szent X. Pius pápa tiszteletére tartott ünnepségen mondott.

Szeretett Barátaim, szeretett Testvéreim!
Hálát adok Istennek, hogy ezen a vasárnapon körükben lehetek, hogy együtt vegyünk részt Papi Közösségünk szeretett patrónusának, Szent X. Pius pápának – aki életünknek is példaképe – tiszteletére rendezett ünnepségen. És ezért néhány szóval szeretném Önöket meghívni szent patrónusunk tanításáról való elmélkedésre, hiszen én valóban úgy gondolom, hogy ezekben a nehéz időkben, melyeket az Anyaszentegyháznak most át kell élnie, nem választhattunk volna magunknak jobb pártfogót Szent X. Pius pápánál.

Szent X. Pius ezen évszázad elején olyan fáklya és próféta volt, aki bizonyos értelemben mindazt a nehézséget előre látta, melyet az Anyaszentegyháznak az őt követő évtizedekben át kellett élnie. És ezért lett ő számunkra vezető és pásztor, akit teljes biztonsággal követhetünk, annál is inkább, mert az Egyház is szentté avatta őt. Ez jele annak, hogy a Jóisten egész különös módon kiemelte őt, és az Egyház jónak tartja, ha mi is követjük.
     A mai egyházi imában olvashatták és hallhatták, hogy Isten Szent X. Pius-t „ad catholicam fidem tuendam” a katolikus hit védelmére, megőrzésére, fenntartására választotta ki. „Ad tuendam catholicam fidem.” Úgy gondolom Szent X. Pius szentségének ez a fő jellemzője: a katolikus hit védelme. És nem éppen ez az, amit manapság nekünk is különösen kérnünk kell, ilyen időkben, melyekben a katolikus hit mindenütt veszélyben forog, még az Anyaszentegyház belsejében is? Vagy nem kell Szent X. Pius-t abban is követnünk, hogy a katolikus hitet magunk számára is megőrizzük és megvédelmezzük?

Tanításából elsőként azt a programot szeretném kiválasztani, melyet előre megmutatott nekünk, s melyet szép jelmondatában ilyen egyszerűen foglalt össze. „instaurare omnia in Christo”, mindent helyreállítani Krisztusban, mindent megújítani Krisztusban. Omnia, mindent!
     Ez az a program, melyet Szent X. Pius feltett magában pontifikátusa kezdetén, s amit első enciklikájában magyarázott meg. Kijelentette, hogy mindenütt helyre akarja állítani a mi Urunk birodalmát, az egyes emberekben, a családokban, az államokban, hogy a mi Urunk királyként uralkodjon a földön, csakúgy ahogy az égben. Ez Szent X. Pius pápa szép programja. És pontifikátusa alatt azon fáradozott, hogy ezt megvalósítsa, és mindent megtegyen, hogy a mi Urunk Jézus Krisztus valóban uralkodjon.
     Harcolnia kellett; bátran, erőslelkűen kellett harcolnia kora tévtanai ellen – és ezek még korunk tévtanai is. Ezek közül a tévtanok közül a három legfontosabbat szeretném megnevezni: Szent X. Pius pápát is ezek nyugtalanították a legjobban, mert ezekben a tévtanokban a mi Urunk Jézus Krisztus királyságával való ellentmondást látott. Hogyan kell ezeket a tévtanokat meghatározni? E tévtanok abból állnak, hogy a mi Urunk uralmának és királyságának valamilyen módon határt szabnak. Szent X. Pius pápa nagy bátorsággal harcolt e tévtanok ellen, hogy amennyire lehetséges, Isten kegyelmével a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát a lelkekben, a szellemekben és a szívekben megvédelmezze.

A következő három fő-tévedést kellett Szent X. Pius pápának legyőznie és elítélnie: a modernizmust, a sillonizmust és a laicizmust. 

     Hogyan szab határt a modernizmus a mi Urunk Jézus Krisztus uralmának?
Úgy, hogy azt állítja, hogy az igazság nem egyedül a mi Urunk Jézus Krisztustól jön, holott a mi Urunk Jézus Krisztus maga jelentette ki: „Ego sum veritas – én vagyok az igazság.” (Jn 14,6) Ezzel szemben a modernizmus ezt állítja: az igazság az, amit mi gondolunk, és nem az, amit kívülről kapunk; nem a kinyilatkoztatás, amit veszünk; nem az igazság, amit tanítanak nekünk. Az igazság az, amit én magam gondolok.

Önök nyomban láthatják e két magatartás közötti alapvető ellentétet: a keresztény hallgat az Egyház utasításaira, a keresztény hallgat a mi Urunk Jézus Krisztusra, aki az igazság, és tanulékonyan és alázattal fogadja az igazságot, amit tanítanak neki. Így bizonyos értelemben a világosságot fogadja, azt a fényt, mely az égből jön! Urunk ezt is mondta: „Ego sum lux mundi – én vagyok a világ világossága.” (Jn 8,12) Ő az a fény, mely a Legszentebb Szentháromságból fakad. Urunk minden világra jövő embert megvilágosít – „omnem hominem venientem in hunc mundum”. (Jn 1,9) A mi Urunk Jézus Krisztus fénye, melyet nekünk örömmel és hálával, tanulékonyan fel kell fognunk – ismétlem: tanulékonyan!

     Szent X. Pius pápa elítélte azokat, akik ennek a valóságnak, aki Jézus Krisztus, nem akarják alávetni magukat. Ezek csak saját érzéseiknek, saját ideáiknak akarják magukat alávetni. És ez még ma is így van: mindenki megcsinálja a maga igazságát; következésképpen nincs egy igazság, mely kötelez bennünket. Ez az első súlyos tévtan, mely ellen Szent X. Pius pápa fellépett.

A második tévtan a sillonizmus. Azt lehet valóban mondani, hogy a sillonizmus nem volt más, mint ma az ökumenizmus. A „nagy Sillon”, ahogy nevezték, egyfajta univerzális vallás, mely minden hívőt egyesíteni próbál, sőt még a hitetleneket is. Szent X. Pius pápa elítélte a Sillon-t, mert az igazságot és a tévedést nem lehet összekeverni. Az igazság, újra mondjuk, a mi Urunk Jézus Krisztus.

A mi Urunk Jézus Krisztust nem lehet a tévtanok és hamis vallások közé állítani! Ő Isten. Ő egyedül Isten. „Tu solus Dominus, tu solus altissimus, Jesu Christe! Egyedül Te vagy az Úr, egyedül Te vagy a Magasságbeli, Jézus Krisztus!”, énekeltük ma is. Jézus Krisztust nem lehet Buddhával és Mohameddel, mindezen vallások minden tévedése közé állítani! X. Pius elítélte a sillonizmust, mert ez az összes vallás egyesítését akarta. Ez volt a második súlyos, a mi Urunk Jézus Krisztus uralkodása ellen irányított tévtan.

A harmadik tévtan a laicizmus. A laicizmus az a tévtan, mely azt állítja, hogy Urunk nem lehet a társadalomban jelen. Ő király, az egyes ember királya, szükség esetén király a családban, tisztelhetik a plébániákon, de a társadalomban: nem!

E tévtan szerint a társadalomban nem szabad a mi Urunknak uralkodnia! A társadalomra nem lehet a mi Urunk uralmát ráerőszakolni. Meg kell adni az összes vallásnak minden szabadságot. Az embereknek a társadalommal kapcsolatban szabad ezt gondolni: nem létezik katolikus társadalom, ez nem képzelhető el. Így gondolkodnak a laicizmus védelmezői, szerintük tehát a mi Urunknak nincs joga, hogy a társadalomban uralkodjon.

És ez a helyzet ma is, azután, hogy Urunk tizenhárom évszázadon keresztül uralkodott Európa felett minden kereszten, kolostoron, templomon, katolikus egyetemen, katolikus iskolán, szerzetesen, szerzetesnőn keresztül! Mindenki alávetette magát a mi Urunknak, a királyok, a hercegek, egy Szent Henrik, egy Szent Lajos, egy Szent Edward, mind azt mondták: „Mi Krisztus megbízottjai vagyunk, mi a mi Urunk Jézus Krisztus szolgái vagyunk.” Ezek voltak a keresztény királyok! És most a laicizmus kijelenti: „Nem, Urunknak nem szabad tovább a társadalomban uralkodnia”. Szent X. Pius elítélte a laicizmus e súlyos tévedését, mely határt szab a mi Urunk Jézus Krisztus királyi uralmának.

Ez az a három súlyos tévtan, melyet Szent X. Pius elítélt, és melyeket még ma is általánosan védelmeznek, sőt jobban, mint valaha, még jobban, mint Szent X. Pius idejében. Ezért olyan rendkívül értékes számunkra Szent X. Pius pápa tanítása; hallgatnunk kell rá, és alkalmaznunk kell a mi korunkban is.

Szent X. Pius pápa a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát továbbá azzal akarta helyreállítani, hogy az Egyház szentségét is helyreállította. Különös gondot fordított a szemináriumokra; az ő kívánsága volt, hogy a klérus szentté váljon, és az ő kívánsága volt a gyermekek lelkének szentté tevése is.
     A szemináriumok reformja által akarta a pásztorokat szentté nevelni, és ragaszkodott hozzá, hogy a szemináriumi professzorokat jól válasszák ki, hogy nagy tudású és nagy szentségű férfiak legyenek. És Szent X. Pius pápának még az a nagyszerű ötlete is volt, hogy a kis gyermekek, körülbelül öt éves kortól, engedélyt kapjanak, hogy a mi Urunk Jézus Krisztushoz közeledhessenek. Megengedte nekik, hogy gyermekként szentáldozáshoz járuljanak. Így történt, hogy én magam is már öt éves koromban szentáldozáshoz járulhattam, amiért öt éves koromban köszönő levelet írtam neki. És egy kis válaszlevelet is kaptam – természetesen a Szentszéktől, nem tőle személyesen –, melyben arra biztattak, hogy továbbra is rendszeresen áldozzak; így profitáltam én is ebből a nagy privilégiumból, melyben Szent X. Pius a gyermekeket oly jóságosan részesítette. Ezek Szent X. Pius szentségének jelei.

Tiszteljük tehát szent pártfogónkat, szeressük őt, kövessük őt; korunkban valóban vezérünk és pásztorunk ő. Arra is kérjük őt, hogy ajándékozza nekünk azt az áhítatot, mellyel ő viseltetett a Boldogságos Szűz Mária iránt. Szent X. Pius naponta elimádkozta a rózsafűzért, legszívesebben Miasszonyunk Lourdes-i grottája előtt a vatikáni kertben. Kérjük Szent X. Pius pápát, hogy ajándékozzon meg bennünket ezzel az áhítattal, hogy vele egyesülve mindig és minden módon Mária közreműködése által a mi Urunk Jézus Krisztus uralmát kikönyörögjük. 
     Az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ámen.

vissza

a KÖNYVTÁR oldalra                              a KEZDŐLAPRA