BAKTRIA ARANYKINCSEI
FORRÁS: http://empiriamagazin.com/jelenido/Baktria Aranykincsei.htm
EMPIRIA Magazin VII. évfolyam 8. szám
Kuliffay Hanna
BAKTRIA ARANY KINCSEI WASHINGTONBAN
KIÁLLÍTÁSI ISMERTETŐ
I. rész
© 2011. Minden jog fenntartva.
Több mint két évtizedig senki sem tudta, vajon Afganisztán Nemzeti Múzeumának legféltettebb gyűjteménye túlélte-e a szovjet és amerikai bombázásokat és háborús fosztogatásokat. Mivel a múzeum anyagának több mint 75%-a áldozatául esett az elmúlt évtizedek atrocitásainak és – akárcsak Irakban – tendenciózus pusztításának, legtöbben biztosra vették, hogy az észak-afganisztáni Baktria csodálatos régészeti leletei is odavesztek. Éppen ezért 2004-ben valóságos média szenzációt keltett, mikor kiderült, hogy épségben vészelték át a tragikus időszakot.
A múzeumi vezetőség előrelátásának volt köszönhető, hogy a szovjet inváziót megelőzően a legértékesebb gyűjteményeket – köztük a jelenlegi washingtoni kiállítás anyagát – időben biztos helyre szállíttatta. Némi kitérőkkel – és a legnagyobb titoktartás mellett – végül is 1989-ben a válogatott kollekció az elnöki palota Központi Bankjának széfjébe került. A bank jelenlegi képviselője szerint a ládák végig zárt és lepecsételt állapotban voltak, ami azt jelentette, hogy közel egy negyed évszázadig emberi szem nem látta az antik világ bennük rejlő kincseit.
1. kép. A kiállítási ismertető címlapja. Ural-altáji hatást tükröző, mégis jellegzetesen szkíta halántékfüggő.
Az 1979-es szovjet invázió és az azt követő megszállás, a tálibok szelektív pusztítása és az amerikai bombázások illetve megszállás következtében Afganisztán kulturális örökségének jelentős része megsemmisült. (Utólag beigazolódott, hogy Donald Rumsfeld védelmi miniszter nem túlzott, mikor – majdhogynem bosszúsan – azt a megjegyzést tette, hogy az amerikai harci repülők dolguk végezetlenül térnek vissza (csak pazarolják az üzemanyagot?) mivel nem maradt érdemi célpont Afganisztánban.)
A kulturális hagyaték egy másik hányada rablók, csempészek, orvgazdák kezére került. (A múzeum 1922-ben épült, és a század közepén már kb. 100 ezer iszlám hódítás előtti műtárggyal, és jelentős etnográfiai gyűjteménnyel dicsekedhetett.) Erre az egész országot érintő, pótolhatatlan veszteségre hívta fel Kabulban járva a figyelmet Sotiris Mousouris, az Egyesült Nemzetek főtitkára: „Egy múzeum mindig a történelem fő tárháza, és a nép identitását képviseli. Bármelyik tárgyának hűtlen kezelése jóvátehetetlen katasztrófa, és a nemzet lelke elleni támadás.”
Mousouris 1994-ben azért járt az afgán fővárosban, hogy segítő kezet nyújtson a lerombolt, részben kiégett múzeum részleges renoválásához és a megmaradt archeológiai anyag mentéséhez, digitális katalogizálásához. Az ENSZ támogatásával megkezdett több éves munkának az 1998-as amerikai bombázás vetett véget, majd átmeneti szünet és egy biztonságosabb időszak után a 2001-es amerikai intervenció teremtett olyan lehetetlen körülményeket, hogy a Kabuli Nemzeti Múzeum képtelenné vált, és mai napig is képtelen biztonságos otthont adni, még kevésbé közszemlére tenni a modernkori barbarizmust átvészelő kincseket.
2. kép A lebombázott, részben kiégett Nemzeti Múzeum romjai – Kabul, 2001
Valójában ezeknek a több évezredes, felbecsülhetetlen értékeknek ideiglenes védelmére születetett meg az ötlet, hogy gondos katalogizálás és egyes tárgyak restaurálása után időszakos kiállítások keretében külföldi körutat szervezzenek számukra. Az egyedülálló és káprázatos kiállítási anyag 2006 decembere óta járja a világot. Európai bemutatkozása során Párizst követően Torinóban majd Amszterdamban aratott hatalmas sikert.
”Ennek a kiállításnak az üzenete, hogy Afganisztán nemcsak a háború, pusztítás és terrorizmus országa, de az életé, a kultúráé és a művészeté is“ – mondta az amszterdami kiállítás megnyitóján Omar Sultan, az afgán Információs és Kulturális Minisztérium miniszterhelyettese. “Olyan kulturális örökségünk van, amely nem csak Afganisztáné, hanem a világkultúrának is része.”
Az Egyesült Államokat látogató 17 hónapos körút során Washington az első állomás, ahonnan majd San Francisco és Houston után New York közönsége elé kerül az „elveszettként” reklámozott kiállítási anyag, amelyet a sajtó a Tutenhamon-sírleletek gazdagságához hasonlított. Az amerikai magyarság számára különösen érdekes ez a kiállítás, mivel a greco-baktriai kultúra pusztulását követő szaka-szkíta-kusán kultúra olyan művészi darabjaiban is gyönyörködhet, amelyek korábban csak egyetlen napig voltak megtekinthetők Kabulban (zártkörű szakmai és média bemutató keretében), sőt olyanokban is, amelyek eddig soha nem kerültek a nagy nyilvánosság elé.
Afganisztán északi része, a mai Üzbegisztán déli határvonalát adó Amu-Darja (ókori Oxus) völgye és a Hindu Kus közötti terület, amely Baktriaként (régészeti körökben Oxus civilizációként) ismeretes. A keletet és nyugatot, Kínát és a Római Birodalmat összekötő kereskedelmi útvonal, az ún. Selyem-út – karavánútként, zarándokútként használatos – forgalmának köszönhetően Baktria távoli régiók és kultúrák izgalmas találkozóhelye volt.
A Selyem-út (i.e. 200-1400) értékes kereskedelmi cikkek, fűszerek, státusz szimbólumok, fegyverek és luxus árúk szállítójaként ismeretes, ezek mellett azonban az általános információ, művészi kifejezésmódok és nem utolsó sorban a vallási irányzatok közvetítője is volt; a buddhizmus, mazdaizmus és a gnoszticizmus hatott a nyugati irányba, míg a görög, egyiptomi és római hitvilágok kelet felé áramolva szereztek híveket. Ízisz, Athéna és Cybele istennők megjelenítése a Kabuli Nemzeti Múzeum néhány mesterműnek is beillő tárgyán és ékszerén látható, míg egyéb forrásokból tudott, hogy Anahitát, az éltető víz és a termékenység ősi istennőjét, Anathként imádták kánaáni-ugariti szentélyeiben, Astarteként Főniciában és Asheraként a zsidóknál – mint Jahve társistenét. Az örmények anyaistennőjüknek tekintve a bölcsesség kútfőjének tartották. A törökországi örmény területen találtak egy gyönyörű bronz Anahita szoborfejet, amely – hellén hatás következtében – görög megfelelőjét, Aphroditét jelenítette meg.
A kiállítás egyik kedves meglepetése egy előkelő sír tulajdonosának aranylemezből készült (4,5x2,5cm) ruha applikációja, melyet a régészek “Kushán Aphroditének” kereszteltek el, bár az alacsony, telt alkatú, kontyos és a kevert „urali fajt” jellemzően metszett szemű nőalak Anahita hellenizált megjelenítése.(*1) A trónja karfáján állva egy pufók, meztelen Erosz próbálja karolni az Istennő bal vállát, és Pszichét idézve lepkeszárnyai vannak.(*2) Az Istennő öltözéke azonban indiai jellegű, aminek ékes bizonyítéka az egyik Begramban talált gyönyörű elefántcsont faragás, amely Gangát, a folyók istennőjét ábrázolja. (A faragvány lejjebb látható a Begram kincsek említésénél.)
(3. kép. Anahita istennő)
A kiállításon Baktria 4 régészeti lelőhelyéről 228 ásatási tárgy került bemutatásra, amelyek többsége 2000 éves múltra tekint vissza, de akadt köztük olyan is, amelyik az időszámítás előtti 2200-ból való. Az ikonográfiai azonosulás távolságokat nem ismerő példázata az az i.e. 2200-1900 körüli időszakból való arany tál töredék, amelyen tisztán kivehető a véset, amely az egyik leghíresebb mezopotámiai királyi sírleletből származó, hárfára rögzített, hosszú szakállas bikafej átvétele. Más Tepe Fullolból való bronzkori ezüst serlegeket és arany edényeket is díszít állatmotívum, de vannak közte geometriai díszítésűek, és – akárcsak az ókori egyiptomi és sumér leleteken – narratív jeleneteket ábrázolók is, mint vadászat, bankett vagy a föld megművelése.
Az I. Szeleukosz (305-281) alapította gréco-baktriai várost, Ai Khanumot mészkőből faragott dór és korinthoszi oszlopfők, palmettás és szárnyas terrakotta tetődíszek, szökőkutak groteszk vízköpői, bronz és elefántcsont szobrok és helyileg formázott fedeles kőedények képviselték. Egy gondozott körszakállú, előkelő tartású férfit ábrázoló szobor valószínűleg a helyi gimnázium mecénását örökítette meg. Egy Berossus-féle mészkőből készült időmérő eszköz mellett nagy feltűnést keltett egy eddig sehol nem látott, teljesen egyedi típusú napóra. Lehet, hogy soha nem fog kiderülni, zseniális helyi találmány volt, vagy a Selyem-út révén érkezett más, távoli vidékről.
Az Ai Khanumból származó tárgyak egyik legérdekesebb, csodálatosan szép darabja egy aranylemezekkel dekorált ezüst díszkorong (házi oltárkép része, vagy kultikus tükör hátlapja?), amely a szemet óhatatlanul magához vonva visszaidézi a régmúlt szimbólumokban gazdag pogány hitvilágát. A hagyományok szerint az Anahita istennőt imádó és szolgáló mágus papok az ősi vallási tradícióknak megfelelően évente egyszer felmentek a Győzelem-hegyre, hogy áldozatot mutassanak be neki. Ezt a fontos eseményt látszik megörökíteni az eredetileg falapra erősített ezüst korong. (4. kép) A jellegzetes, isteni rangot jelentő görög fejdísz, a „polosz” azonban azt jelzi, hogy az itt ábrázolt Anahita egyben a hettita és fríg Kübelé (Cybele) istennő is, akinek nagy tisztelete volt Hellász földjén, Krétán, Anatóliában és Magna Materként a Római Birodalomban.
(4. kép)
Az oroszlánok vonta díszhintóján utazó, oldalnézet helyett frontálisan ábrázolt Istennő a gyeplőt tartó szárnyas Niké kíséretében érkezik a lépcsős oltárhoz. Niké, a „győzelem” görög megtestesítője, szintén frontálisan ábrázolt, bár a fejét menetirányba fordítja, miközben aranyozott ostorával ösztönzi az oroszlánokat. Tábori László szerint „a frontalitás törvényének szigorú alkalmazása a párthus művészet egyik jellemző sajátossága”, amely továbbélt a szaszanida időkben is.
Mivel az egyiptomi-núbiai Hathor istennőt – aki Ízisz egyik aspektusaként holdistennő volt – többek között az „Ég királynője” és „Hajnalcsillag” címmel illették, ezért ezt idővel a többi holdistennőkre is átruházták. A kiállítási darab Ég királynője, Anahita-Cybele szoláris hatalmát jelképezi a megtestesülésében felé forduló, rá figyelő napisten, Mithrasz-Heliosz, míg tőle kicsit távolabb a saját szimbólumai révén (sarlós hold és csillag) fogadja a személyének szóló papi áldozatot.
A Győzelem-hegyen a legnagyobb tiszteletadásként egy mezítlábas, süveges mágus arany parazolt tart védelmezőn az Istennő fölé (gréco-indiai hatás), míg egy másik, szintén süveget és rituális talárt viselő mágus áldozatot mutat be a több lépcsős oltárnál. (A mezítlábasság Ázsiában a rituális tisztaság és alázat megnyilvánulása.) A kiállítási katalógus szerint a könnyű hintó óriási kereke és ívelő védőkorlátja a nyugat-ázsiai (Achaemenid) uralkodók diadal-szekerére emlékeztető. (Ennek nem cáfolata, de érdekes megemlíteni, hogy egy jóval korábbi ásatás során, 1880-ban, egy másik nagyon hasonló jellegű megörökítését találták az Oxus mentén. (Lásd az 5. képet) A lovas hintó kocsisa Zoroasztrer papja, utasa pedig egy szakállas, szőrmével bélelt hosszú subát (nomád szkíta öltözéket) és vastag, nehéz arany nyakéket viselő – egyházi? világi? – méltóság, aki szintén a jellegzetes frontális pozicionálásban látható.)
Az i.e. III. századra datált ezüst ceremoniális korong ikonográfiája többféle kulturális jegy ötvözeteként kiváló példája a korabeli vallási toleranciának és szinkronizmusnak. Ezt a kulturális jelenséget támasztja alá – ha nem is ezzel a szándékkal írottan – Dr. Jane McIntosh, mikor közli, hogy a kusán királyok különösen gazdag patrónusai voltak a buddhista szentélyeknek, Taxilában pedig (a mai Pakisztánban Peshavar közeli város, K. H.) az indo-görögök és utódaik a perzsa Zarathusztrának (Zoroasztrernek) építettek tűztemplomot.
Az i.e. 130-tól hanyatlásnak indult Ai Khanum és a korabeli Baktria történelméről általában olyan kevés információ volt, hogy a történészek „sötét periódusnak” nevezték a közvetlen időszámítás előtti és utáni évszázadok időszakát. A XX. század régészeti feltárásainak köszönhetően azonban mára sok mindenre fény derült. Bizonyossá vált, hogy a keletről érkező, különböző etnikumú lovas nomádok (szakák, turkok és más szkíták, kusánok) pusztították el a kereskedelmi jelentősége mellet kulturális központként is szereplő gréco-baktriai várost. Félkör alakú színházának romjai alól – ahol többnyire görög tragédiák voltak műsoron – gipsz maszkok kerültek elő, amelyek szintén szereplői a világjáró kiállításnak.
Az ezt követő időkről Tábori László azt írja, a lerombolt gréco-baktriai városok romjaira települő nomádok elvárosiasodtak (bizonyos mértékig hellenizálódtak is, K. H.), és olyan királyságokat hoztak létre, amelyeket szoros politikai és kulturális kötelékek fűztek a pártusokhoz.
A Selyem-út kereskedelmének harmadik haszonélvezőjét, Begram királyi városát, a „Kaukázus Alexandriáját”, két olyan gondosan falba rejtett kincseskamra leletei mutatják be a világnak, amelyet francia régészek az 1930-as években tártak fel. A többségében jó állapotban fennmaradt tárgyak az időszámítás utáni első évszázad első felére, legkésőbb a második század kezdeti évtizedeire tehetők: hellén-hatású öntött gipsz medáliák, alexandriai bronz szobrok, Egyiptomból és a klasszikus Rómából származó festett vagy metszett üvegedények, csészék, korsók, hal alakú flaskák, vázák, alabástrom edények, amforák, és nem utolsó sorban rendkívüli művészi érzékkel és technikával kidolgozott indiai elefántcsont faragványok, amelyek eredetileg királyi trónust vagy más fából készült bútordarabokat díszítettek.
Az utóbbiak közül három azonos mérető és nagyon hasonló jellegű női alakot ábrázoló elefántcsont szobrot a közös ikonográfia alapján a szakértők a hindu folyó istennőként azonosítottak be. Ganga megszemélyesítői egy-egy "makarán" állnak (mitológiai szörny, elefánt, krokodil és hal hibridje), ami rendszeresen az istennő faragványok talapzata. A nyúlánk, kecses, csábosan nőies Ganga (6. kép) megjelenítésében össze sem hasonlítható ázsiai istennő párjával, az alacsony, telt, elnehezült Anahitával. (Ezen a Gangáéhoz hasonló öltözet sem segít – amint a fenti kép is bizonyítja.) Bár a víz révén mindketten életet és termékenységet biztosító istennők, Anahita megjelenítésében az anyaság, míg Ganga esetében az örök női vonzerővel párosult szexualitás hangsúlyozott.
Begram kincsei a leghatásosabb bizonyítékai a görög-macedón dinasztiát elűző kusán nemzetség és a vele szoros kapcsolatban levő pártus, turk törzsek arisztokráciájának vizuális szépség és maradandó értékek utáni vágyának, a korabeli kézműiparosok és aranyművesek esztétikai kifinomultságának, és nem kevésbé a Selyem-úton kereskedők minden nehézséget leküzdő teljesítményének. A Begram-leletek az írásos emlékek korai hiányát pótolva összekapcsolják Alexandriát és a hajdani Dura Europost az ókori, nem kevésbé kozmopolita Taxilával és az ősi kínai városokkal. Ennek a kontinenseket összekötő láncolatnak egyik gyöngyszeme volt Tillja Tepe, az „Arany-hegy”, ahol egy 2000 évvel ezelőtt eltemetett szkíta uralkodó és a vele örök álmot alvók mesés kincsei külön beszámolót érdemelnek.
*1 Tábori László szerint az „Anáhitá kultusz, amely elterjedt Lüdiában, Pontoszban, Kappadokiában és Armeniában”, “nagyobb sikereket ért el még Mithra kultuszánál is, amely a Pompeius által elfogott kalózok révén eljutott Rómába, onnan pedig a római seregek közvetítésével a Rajna és Duna vidékére.” Az "urali faj" tudományos elnevezést Nebojsa-Bato Tomasevic használja Soviet Union című, fantasztikus képanyagot tartalmazó összeállításában.
*2 A lepkeszárny más Anahitaként beazonosított szobron (szobrokon?) is előfordult.
2008. augusztus
© 2011. Kuliffay. Minden jog fenntartva.
Források:
Hiebert, Fredrik – Cambon, Pierre: Afghanistan – Hidden Treasures from the National Museum, Kabul. Washington, D.C. 2008. National Geographic Society
Dr. McIntosh, Jane: Treasure Seekers. London, 2000. Carlton Books Limited
Tábori, László: Egy alig ismert ókori világbirodalom: Párthia. Budapest. 2003. Magyar Őstörténeti Kutató és Kiadó
Tomasevic, Nebojsa-Bato: Soviet Union. New York, 1989. Mallard Press
Wonders of the Ancient World. National Geographic Atlas of Archeology. Washington, D.C. 1994. National Geographic Society
(Hanna egyéb társadalmi és kulturális témájú írásai az EMPIRIA Magazin Mindenféle érdekesség rovatában olvashatók, politikai elemzései és washingtoni tudósításai pedig a Jelenidő rovatban.) Amennyiben kérdése vagy hozzászólása lenne a cikkhez, írjon Hannának: Editor@EmpiriaMagazin.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése