2009. november 23., hétfő

dr. Padányi Viktor: Dentu - Magyaria II. (5) Szabír, vagy onogur?


V. SZABIR MAGYARSÁG VAGY ONOGUR MAGYARSÁG?

Görög és római ókortörténeti mankókat forgató magyarok szeme már Katona István óta egyre gyakrabban akadt fenn a furcsa tényen, hogy ókori értesítésekben népnevek fordulnak elő, amelyek szemmel láthatóan torz alakjukban is valahogy népünk nevére emlékeztetnek.

Ennek a megfigyelésnek a múlt század első felében az akkori magyar történettudományos élet reprezentánsai, főleg a kiváló tudós, Fejér György hangot is adtak aminek nyomán az amatőr nemzeti lelkesedés egyszerűre nyakló nélküli történelmi szóetimologizálásokba kezdett és ebben annyira gyerekes és ostoba túlzásokba esett, hogy az egyébként nem alaptalan megfigyeléseikből kibontakozó elmélet nevetségbe fúlt. (1) Így, mikor a szabadságharc leverése után a magyarság történelmi tudata is politikai ellenőrzés alá került, nem volt nehéz a ,,fényes magyar múltat" megölni és a halszagú atyafisággal helyettesíteni noha ez a magyar őstörténetre végzetesnek bizonyult. Történettudományunkat helytelen ösvényre állították, amely száz esztendős fárasztó gyaloglás után - sehova sem vezetett. A honfoglalás előtti korból találgatásokon és hipotéziseken kívül konkrét történelmünk, határozott kronológiával, nincs és ez a "nincs" megdöbbentő ítélet történettudományunk száz év óta tartó meddő piszmogására.

Akkor, amikor más nemzetek történettudománya néhány megvizsgált és megbeszélt adatból határozottan és energikusan megfogalmazza történetének egy-egy darabját, mi tízszerű annyi sokkal meggyőzőbb adat fölött is csak hezitálunk, vagy ha mégis van adat, amit beépítünk történetünkbe, abban rendszerint nincsen köszönet.

A "magyar" népnév ókori nyomainak kutatása a déIkaukázusi térben már 150 éve megindult. Erre vonatkozó adatokat a legkülönbözőbb kútfőhelyekben éppúgy, mint földrajzi elnevezésekben, más népek emlékezetében és közvetett utalásokban olyan meggyőző mennyiségben és minőségben találtunk a másfél évszázad folyamán, hogy az ebből következő konklúzió apodiktikus érvényű kimondásához a német történettudománynak (ha saját népéről lenne szó) ennek tizedrésze is elég lett volna. A "hivatalos" magyar történettudomány ezzel szemben egy délkaukázusi eredet és múlt konklúzióját, mint lehetőséget is elvetette, mert ezt "finnugor eredetünk" kizárja, és ez valóban így is van. Azzal a lehetőséggel, hogy esetleg délkaukázusi származásunk zárja ki a finn-ugor eredetet, történettudományunk nem számolt.

Nem számolt annak ellenére sem, hogy honfoglaláskor magunkkal hozott kultúránk (vallásunk, művészetünk, szokásaink) határozottan délkaukázusi volt, (2) nem számolt annak ellenére sem, hogy a honfoglalás után nyelvünk módosult, nem számolt annak ellenére sem, hogy a Fekete-tenger Kaukázus - Észak-Káspi vonaltól északra a "magyar" népnév sehol semmiféle torzulásában, semmiféle helynévben elő nem fordult.

Eszközöljünk ezzel szemben egy betekintést a Kaukázus vonalától délre eső világba.

Kr. e. a 17. szd-tóI Kr.u. a 10. századig eltelő 2700 év folyamán babiloni, egyiptomi, asszír, káld-huni, perzsa, görög, örmény, római, bizánci és arab kútfőkben, különböző korokból származó különböző nyelveken, különböző írásrendszerűekkel, írásmódokon leírt és különböző helyeken talált leletek adatai újra és újra értesítenek egy népről, amelynek a neve határozottan és egységesen "m" hanggal kezdődik és van a belsejében egy lágy mássalhangzó, amelynek pontos visszaadására a fenti nyelvek fonetikai rendszere képtelen. Ezt a rejtélyes mássalhangzót ezek a nyelvek megpróbálják jelölni "d", "dz", "t", "th", "tz", "ts", "z", "k", sőt "x", betűjeggyel is, sőt az arabok "d", "dzs", az örmények "gh" hangokkal is

Ez a név a Kr. e. 5. szd.-ig "mita", "mitha" (többesben mitanni), "mada", "méd", "médj"",médz", "manni", "manda", "maza", "matia" (többesben matiani) "matsi" (többesben matsien), "musk", "max", "mag", torzulásokban jelenik meg, illetőleg, a különböző írásrendszerűekből latinbetűs írásra ilyen formában tette át ezeket a neveket az írástudomány.

Feltűnő, hogy a Kr. e. 5. szd.-tól kezdve, a káspi-vidéki és kaukázusi individuális népnevek felbukkanása során ugyanezek a nevek az -ar, -or, -er, -ir, -inna népnév-végződéssel ellátva jelennek meg a következő formákban: "inad-inna" (a madából), "max-era" (a musk-ból), matchar (a matsi-ból), mezori (többes), mezorani (többes), mazori (többes ), megari és maghiori mind kettő többes ), mazar, madzar, madjyr, matchar, magior, maghiar, mogher, makar, madar, végül madzsar írásmódon.

Ugyanez a név kisebb-nagyobb torzulásokkal megjelenik a délkaukázusi és káspi-környéki tér különböző földrajzi neveiben is.

Mindezek alapján apodiktikus érvénnyel ki lehet mondani, hogy ilyen nevű nép, vagy népek a Kr. e. 17. és a Kr. u. 10. századok közti korban Elő- Ázsiában létezett, vagy léteztek. Ezzel szemben a dél- kaukázusi térben és a Káspi- környéken ma semmiféle "m" hanggal kezdődő nevű nép nem található, de az egész Eurázsia területén is csak három van, Keletázsiában a "mandzsuk", Indiában a "mundák" és Közép-európában a "magyarok". A fenti különböző torzulású formákból kiszublimálható fonetikai bázis feltűnően hasonlít a "magyar" népnévre, amelynek 1100 év alatt magának is voltak Magor, mogyer és megyer torzulásai, sőt, amint ezt egy dr. Weinlein János nevű, volt magyar gimnáziumi igazgató és volt debreceni egyetemi magántanár ma Németországban magyargyalázó tanulmányaiban gúnyos következetességgel állandóan és sértő szándékkal használja, van egy "madjar" és "mátyár" torzulása is.

Földrajzi nevekben ez a népnév a következő helyeken és torzulásokban fordul elő (a lista természetesen nem teljes)

Maxera dél-káspi folyó Ptolomeusnál (3), Mazara nevű város a Tigris és az Eufrát forrásvidékén, (4) Matsar nevű erőd a mai Pejbárt közelében, (5) Madzar nevű város á Kuma és Bybala összefolyásánál az észak-káspi térben, a Kaukázus Magyar-Hegység neve, (7) a Fekete-tenger Magyar-tenger neve, (8) a különböző örmény történelmi és földrajzi munkákban említve "Madzsar-völgy", "Madzsarok faluja", stb. (9)

Ezek a nevek egytől-egyig Kaukázus-káspi-vidéki nevek, sőt, kettő kivételével (Maxera, Kuma-menti Madzar) szubartui nevek, általában pedig elő-ázsiai nevek, éppúgy, mint a felsorolt ókori és koraközépkori nép-nevek is azok.

Feltűnő jelenség az is, hogy ezek a nevek kivétel nélkül szabir viszonosságban, sőt igen kevés kivétellel a "szabir" szó társaságában jelennek meg, mintha a "szabir"-nak valaminő alcsoportját jelentenék. Feltűnő az is, hogy Szubartutól északra a "szabir" a Kaukázus hegység mindkét végén megjelenik (keleten "Szibéria", nyugaton "Zaporogje" ), és keleten éppúgy ott van a társaságában a Kuma- menti Madzar, mint ahogy a nyugati térben is ott van a "Mare Mazari", vagy Mar Magior.

Mindezek a tények meglehetősen hangosan beszélnek s ha melléjük tesszük mindazt, amit népünk "szabir" és perzsiai vonatkozásairól történettudományunk egyik legfőbb Árpádkori forrása, Konstantinos Porphyrogenitos elmond és krónikáink írnak, egyszerűen érthetetlenné válik, hogy ez az anyag a magyar történettudomány őstörténeti komplexumából, még mint kuriozitás is teljesen hiányzik. Az embernek az az elutasíthatatlanul gyanakvó érzése támad, hogy történettudományunk finnugoristái féltek ezzel az anyaggal szembenézni.

Mióta aztán a szumir-magyar nyelvrokonság, sőt a szumir-etruszk-magyar nyelvrokonsági (10) semmi esetre sem alaptalanul jelentkező ténye felbukkant, egy szabir- magyar viszonosság fentiekben summázott tüneteit egyszerűre a bizonyosság ereje tölti meg s ez a bizonyosság egyszerűre kardosan és páncélosan lép a "finnugor" elmélet és a finnugor teóriára épített "hivatalos" magyar történettudományi hipotézis elé.

A magyarság délkaukázusi eredetének egyre szilárdabban álló ténye egyelőre még nem azt kéri száztíz esztendőnek száztíz magyar tudósától számon, hogy miért és mennyiben "finnugor" nyelv a magyar nyelv, sőt még csak nem is az egyelőre a kérdés, hogy milyen alapon lett "finnugor" a magyar őstörténet is.

A magyarság délkaukázusi eredetének egyre szilárdabban álló ténye egyelőre még csak azt kéri számon, hogy miért, s hová sikkadt el a délkaukázusi eredet már 150 évvel ezelőtt felismert lehetőségének teljes és gondos anyaggyűjtése? Hová sikkadt el a Közel-kelet ókortörténetének magyar művelése és miért nem mozdított meg a magyar tudománypolitika 110 éven keresztül egyetlen szalmaszálat sem a szumir nyelv és archeológia művelése érdekében, azután sem, amikor már nyilvánvalóvá vált, hogy a szumir ragozó nyelvű

Miért tanulmányozta a magyar nyelvtudomány csak a finnugor anyagot?

Az ember eltűnődve csóválja a fejét azon, hogy őstörténetünk számos különböző adalékai tömegében milyen kevés figyelmet szentelt történettudományunk annak a körülménynek, hogy a honfoglaló magyarság nem egy nyelvet beszélő mennyiség volt, hanem két különböző részből tevődött össze, amely két rész két különböző nyelvet beszélt.

Még inkább nő a csodálkozás, ha az ember tekintetbe veszi, hogy az árpádkori sírleleteken végzett antropológiai vizsgálatok summázása szerint, a honfoglaló magyarság zömének egyik (és nagyobbik) fele az u.n. Kaukázus-turanid fajhoz a másik (és kisebbik) fele pedig az u. n. kelet- balti fajhoz tartozott.

Hogy a Kárpátmedencét megszálló törzsszövetség, melyről pozitíve tudjuk, hogy mindössze néhány évvel a honfoglalás előtt alakult meg, két különböző néphez, sőt fajhoz tartozó törzsekből szerveződött nemzetté össze, őstörténetünknek egyik legkétségtelenebb ténye. Az "etelközi vérszerződés" szinte már közhely, olyan tény, amit még a magyar történettudomány Bach-huszárjai közül is kevesen mertek kétségbe vonni, viszont a kétszerkettőnél is nyilvánvalóbb, hogy egy népnek, ha előzőleg is egy kötelékben élt, nincs szüksége "vérszerződésre". Ha a honfoglaló nép, előzőleg kazár fennhatóság alatt, egy közös "kende" vezetése alatt, tehát egy és ugyanazon szervezetben élt, mint faji egység, már századok óta együtt, akkor az etelközi "vérszerződés" értelmetlen és indokolatlan ostobaság.

Antropológiai vizsgálataink, a honfoglaló törzsek két különböző nyelvet beszélő volta, a tény, hogy honfoglaló őseink törzsszövetsége különböző összetevőkből formális szerződéssel állt egyetlen politikai kategóriává össze, a legkisebb kétséget is kizáróan bizonyítják, hogy népünk, különböző kisebb csatlakozott elemeket nem számítva, két fajilag és nyelvileg különböző nép összetétele.

Az egyik nép a hazai és külföldi történelmi kútfők és a hagyományok, valamint a kulturális jelek és antropológiai megállapítások szerint kétségtelenül és vitathatatlanul a délkaukázusi szabir nép, a másik pedig szintén történelmi (főleg külföldi) kútfők, népemlékezetünk és antropológiai megállapítások szerint a volga-vidéki onogur nép.

Úgy hiszem, hogy szinte apodiktikus formában ki lehetne mondani, hogy a "magyar" nép a szabir néphez tartozó törzsek és az onogur néphez tartozó törzsek 9. szd.-i szövetkezéséből jött létre és szinte csodálatos, hogy ezt a magyar történettudomány már régen ki nem mondta. Szinte már csodálatos, hogy Hóman Bálint szerint a honfoglalók onogur törzsek voltak, akik "szabir elemeket is hoztak magukkal".

A magyar mondák és hagyományok, a középkori magyar krónikák, a középkori és koraközépkori bizánci, örmény és perzsa kútfők, egy magukkal hozott délkaukázusi kultúra jelenlétének számos jele, a délkaukázusi térben található számos "magyar" vonatkozású földrajzi és archeológiai ténynek "szabir" társaságban való megjelenése, a honfoglaló magyarságnak a honfoglalás után még hosszú időn át fenntartott délkaukázusi kapcsolatai (11), a magyarság "másik" nyelve, végül pedig az antropológiai felvételeknek eredménye, mint csodálatos egybevágó és egy pontban összefutó, azonos bizonyítékok összefoglalása után annak ki nem mondásához, hogy a honfoglaló magyarságnak igen jelentékeny hányada a szabir népből származik, már határozottan és letagadhatatlanul a kedvenc a priori hipotézishez való konok és nem túlságosan "tudományos" ragaszkodás kellett.

Annak kimondása ugyanis, hogy népünknek csak egyik - és nem a legnagyobb - összetevője volt onogur, egyszerűen egy óriási lavinát indított volna el őstörténetünk terén.

Ennek a ténynek őstörténetünket illetően perdöntő fontossága van. Azt ugyanis, hogy merre vezet a magyarság őstörténetének útja, a délkaukázusi térbe-e, vagy az urali erdők veremlakásai felé, visszafelé haladva, az dönti el a két összetevő szétválási pontjánál, hogy a kettő közül melyik a súlyosabb, nagyobb és fontosabb összetevő, a szabir- e, vagy az onogur? Ezt pedig az dönti el, hogy melyik kategóriából származott a Megyer törzs.

A Megyer- törzs hovatartozásának kétségtelen és korrekt megállapítása dönti el a kérdést, hogy melyik vonal jelenti a magyar nemzet történetének folytatását a hon foglalástól visszafelé, mert amelyikhez az tartozott a két összetevő közül, nemzetünk eredetének az a főága. A másik csupán mellékág, amely belefolyt.

A magot, ami körül a honfoglaló törzsszövetség létre jött, majd aztán nemzetté kristályosodott, a Megyer- törzs jelentette. A Megver- törzs fejedelme lett a létrejött törzsszövetség vezetője. A Megyer- törzs adott a kialakuló nemzetnek 412 éven át uralkodó családot és az adta a nevet, melyet az mai napig visel. A Megyer-törzs volt a honfoglalás kezdeményezője, irányítója, a Megyer-törzs szervezte a meghódított területet országgá és a Megyer-törzs köré tömörültek a többiek. A Megyer- törzs a magyarság kétségtelen és vitathatatlan magja és a magyar történet a honfoglalástól visszafelé a Megyer- törzs története név és lényeg szerint egyaránt.

A kérdés, az őstörténetünkben rendet teremtő kérdés az, hogy szabir volt-e a Megyer- törzs, vagy onogur? És ha szabir volt, vajon egyetlen szabir törzs volt-e hát a többi csupa-onogur törzs között?

Történettudományunknak talán legsúlyosabb tévedése az volt őstörténetünk problémájának kezelésében, hogy a Megyer-törzset a priori onogur törzsnek tekintette. Ha ezt a hibát a vogul-gyökök következtében el nem követi, a magyar őstörténet problémája régen meg lenne oldva.

Hogy ez a súlyos hiba előállt és nyolcvan év alatt sem képes a magyar történettudomány korrigálni, azért kizárólag azok a felelősek, akik mindkét nemzeti tudományunkat a vogul-gyökökre építették át. Hogy ezeknek az embereknek a hatása (és erőszaka) milyen elképesztő mértékben érvényesült, az akkor tűnik ki igazán, ha átgondoljuk, hogy a Megyer-törzs egyszerűen nem lehetett onogur törzs és erre 80 év alatt nem jött rá senki.

E sorok írója nem a középkori magyar krónikákra és nem Konstantinos Porphyrogenitos ezerszerű idézett könyvének ezerszerű idézett harmincnyolcadik fejezetében foglaltakra utal, ahol az ezer évvel ezelőtt élt tudós bizánci császár két Árpád-unokának, tehát a Megyer-törzs két prominens tagjának közlése alapján írja meg, hogy az ősöket nem türköknek, hanem "asphali" szabiroknak hívták, elvégre ha ezt a magyar történettudomány Konstantinosznak sem hitte el, miért higgye el ezt a kútfőhivatkozást nekem.

E sorok írója kétszerkettőre hivatkozik, amit meg nem cáfolhat semmiféle forráskritika, és a "két nyelvet beszélő honfoglaló magyarság", meg a "vérszerződés" tényeiből se két tény nyilvánvaló hátteréből indul ki.

Az onogur törzsek hosszú évszázadokon át szervezetszerűen együtt élő kötelék, "nemzet" voltak. Ez a kötelék, illetőleg az, ami ebből megmaradt, Kr. u. 680 óta, Onogoria megdöntése óta, mint tulajdon egykori birodalmának határőrvidékére kitelepített gyepűnép, kazár fennhatóság alatt, egy a kazár kormányzat által kinevezett katonai kormányzónak, a "kendének" a kormányzata alatt élt bizonyos autonómiában. A győztes kazárok által a vereség után "detronizált" uralkodó család, a "gyula-ház" hatáskörét ez a kende veszi át és ez a kende kezdetben valószínűleg nem is onogur, hanem valami más, kazár szempontból megbízhatóbb elem, (12) talán kők-türk, talán más a meghódított Onogoria segédnépei sorából. Ennek a kendének onogurok élére helyezett családja és törzse az évszázadok folyamán az onogur törzsek között élve bizonyos fokig és értelemben esetleg el is onogurosodott, és mint afféle "labanc" gyakorolja a hatalmat a kazár kormány intenciói szerint. Maguk az onogurok, talán hagyománytiszteletből, talán dacból hallgatólagosan és önként tanúsítanak tiszteletet az egykori uralkodó család törzsvezéri státusba lesüllyedt feje, a gyula iránt is, aki Attila leszármazottja.. Erről a családról Hóman Bálint (13) azt állítja, hogy ez Álmos családja és ennek a törzse, a gyula törzs, a Megyer-törzs.

Hóman Bálint előadása a "Magyar Történet"-ben sajnos nagyon pongyola és állításai egymásnak ellentmondók. Dentu- Magyariáról pl. azt állítja, hogy az Onogoria volt, holott Onogoria nem a Meotiszban volt és 680-ban már megszűnt, viszont Álmos, "Dentu-Magyaria bölcs és vitéz fejedelmének", Ügeknek fia, 140 évvel később született. A honfoglaló Árpádot "ifjú fejedelemnek" írja, noha legalább 50 éves volt. Az idézett munka 67. lapján ilyeneket ír az onogur törzsszövetségről: "Fejedelme nem volt. Háború idején a kagán bizalmasa (a kazár kagáné), a hozzá szító törzsfők (14) közül kirendelt fővezér állt, élükre. Békében csak a vérségi összetartozás tudata főzte őket össze. .. Az etnikai egység teljes volt, de a népi egyéniség - politikai önállóság híján - kifelé nem érvényesülhetett". Két bekezdéssel odébb viszont ilyenek állnak : "A törzsszövetség élén még mindig (a 9. szd. közepe) a kazár kagán által kiszemelt fővezér, a kende, vagy kündü állt, de mellette már feltűnik egy másik méltóság, a gyula, kit az idegen nép tényleges uralkodójának néznek... Előd, kende hatalma csak kazár összeköttetésén, a kagán bizalmán alapult. A kazár hatalom még útját állta az ősi hagyomány és a tényleges erőviszonyok érvényesülésének de a törzsszövetség keretén belül már a Megyer-törzs jutott túlsúlyba" (Hogy hogy engedték ezt meg a kazárok, meg a 20.000 lovassal rendelkező kende, azt Hóman nem magyarázza meg.)

De nem magyaráz meg Hóman Bálint mást sem. Nem magyarázza meg, hogy ha törzseket "összefőzi a vérségi összetartozás tudata'' és "az etnikai egység teljes", miért volt szükség a besenyő támadás után "vérszerződésre" a törzsek között? S ha a Megyer- törzs feje, a "gyula", ősi jogon a törzsszövetség feje, immár a század dereka óta, miért kellett azzá választani? És hogy lehet az, hogy a honfoglalást követően mégis Tétény (?) a "gyula" és nem a Megyer-törzs a "gyulák törzse", s Álmos ükunokája, Géza, majd a "gyula" leányát fogja feleségül venni, aki az Árpádokkal még csak rokonságban sincs?

A gyulák törzse, talán a Keszi törzs, merőben, határozottan és kétségbevonhatatlanul különbözik a Megyer törzstől.

Konstantinos Porphyrogenitos idézett munkájában közli, hogy a fellázadt és később a magyarokhoz csatlakozott "kabar" törzsek körében a kivezényelt kazár haderő vérfürdőt rendezett és ez a három törzs ezért szökött meg. A "kabar" szó nem népnév, hanem megjelölés, ami annyit jelent, mint elégedetlen, zúgolódó, háborgó, lázadozó, zavart okozó. A szó ősi szumir gyökről ("háb") származik. ókori babiloni forrásokban Kr, e. 1100 körül jelenik meg, az Egyiptomból kiűzött u. n. hikszoszok Szíriában és a mai Palesztina területén kódorgó, rablóhadjáratokat végrehajtó, turbulens kötelékeit; a felbomló hikszosz haderő csavargó egységeit hívják ezek a források "habiru-knak. A szó, amint látni fogjuk, asszírok közvetítésével belekerül a szabir nyelvbe és a magyar "háború", "háborgó", "habar", "kavar" szavak formájában mind a mai napig megvan a fenti jelentéstartalommal. Háb (szum.) "habir" (babil., asszír), "kabar" (szabir), háború, habar; kavar (megy) ugyanazon szócsoport. Kazárokra vonatkozó forrásokban ezt a szót nem találtam (15), s ha ez a negatívum jelent valamit, a "kabar" megjelölést szabirok adták ezeknek a lázadó törzseknek

1. Ugyanez a veszély fenyegeti most a Dr. Bobula Ida hereroizmusával megindult szumir--magyar összehasonlító nyelvkutatás ügyét, amelyet máris diszkriminált egy csomó ostoba merész cikk és könyvpublikáció olyan személyek részéről, akiknek még elemi nyelvészeti és történettudományi ismereteik sincsenek

2. Népművészetünkön ma is érezhető "perzsa" elemek szinte közhely. A "massagéták" vérszerződési szokását ugyanúgy írja le Herodotos Kr. e. az 5. században, mint őseinkét Anonymus. A napimádás és lóáldozat a Káspi-népek ókori szokása, ugyanúgy, mint honfoglaló őseinké, amit Herodotos erről ír, akár őseinkről is írhatta volna. Sajnos pogánykori ceremóniáink és azok kultikus szövegei, amelyek rovásírással fába lehettek vésve, a térítés után állandóan üldözött óhitű papokkal együtt pusztultak el, Ami sovány értesülésünk van, krónikáinkban maradt meg "... colos filius (t. i. Vatháé) nomine Janus multum postmodum tempore ritum patris sequendo congregavit ad se magos et pythonissas et haruspices per quorum in, cantationes valde gratiosus erat apud Dominus ..." (Thuróczi Chronica Hung. p. 11., c. 39.) A méd, avar, káld, perzsa mágusoknak és kultuszuknak nagy irodalma van. "Magorum autem religionem sectantur Persae, Parthi, Bactriani, Chorasmii, Arii, Sacae, Medi at plures aliae barbarae nationes" - írja Lucianus. Nyelvünkben számos perzsa szó a perzsákkal való tartós és rendszeres érintkezésre mutat s ez az Ob és Tobol vidékén lehetetlen lett volna. Ruházatuk fegyverzetük, katonai és méltóság neveik szintén Elő-Ázsiába helyezik őseinket.

3. Ptolomeus Cosmographia, Lib. V.

4. u. o.

5. Theophylactus Simocatta: Heraclius per idem tempus rursus in Persidem se inferebat (Kr. u. 626-ban) ... Theodorus et Andreas Mazarorum oppidulum vetustate ruinosum instaurant (görögben; "tó phrourton tón Matsarón) quod a Bajudaes non procul distabat" (Historiarum Lib. VIII.)

6. Jelen mű harmadik fejezetében említett Kuma- menti Madzar nevű város (Madzar). Helyi hagyomány szerint ókori "szkitha" város, amely a 14..század közepéig fennállott. Ibn Batuta arab író (1302-1377) még járt benne. Romjainak kőanyagából sokat felhasználtak Jekaterinograd építéséhez a 18. században. Medicis Mihály örmény lelkész, aki a boltozatos sírokat is megnézte 1820-ban, említi könyvében. Ír róla Fejér György, Kállay Ferenc (1. o.), gr. Kuun Géza (1890), végül Bendeffy László (1941-1942). A Hóman-Szekfü Magyar Történet annyira agyonhallgatja, hogy még könyvészetében és forrás-felsorolásában sincs benne. Bendeffy hipotézise helytelen, de kutatási anyaga különb fogadtatást érdemelt volna.

7. Ószláv forrásokban, általában Dél-Oroszország népei így hívták a középkorban.

8. A "Fekete-tenger" név csak a 17. században kerül használatba, addig az európai földrajztudomány "Mazar" v. "Magion" tengernek ismeri, Egy 1350 körül kiadott, talán portugálok által rajzolt térkép "Mar Magion"-nak, egy 1564-ben kiadott velencei térkép "Mare Mazara"-nak, egy 1596-ban kiadott másik velencei térkép már "Mare Maggiore"-nek jelöli. Mivel a "Maggiore" helyi eredetű név nem lehet (jelentése szerint is értelmetlen volna, mert "maggiore" nagyobbat jelent olaszul) önkéntelen olaszosításról lehet szó a "Magiorból". A másik térkép "Mazara" névjelölése ezt kétségtelenné teszi, viszont az olasz "maggiore" kiejtése "madzsóre" szinte pontosan azonos a "magyar" szó kiejtésével, ami mellesleg olaszban "ungherese".

9. Orbeli és Indsidsian műveiben. Minderre egyébként még részletesen visszatérünk.

10. Lásd bővebben V. A. Padányi: "A New Aspect of the Etruscan Provenance" c. tanulmányban.

11. Konstantinos Prophyrogenitos közli velünk " ..Ad Turcos vero ortum versus in Persidis partibus habitantes, negotiatores suos mittunt etiam nunc ii, qui occidentem incolunt predicti Turcae invisuntque illos et responsa saepe ab illis per hos accippunt" (De administrando imperio, 38. f.)

12. Jóval előbb, a hatvan éves kök-türk uralom idején például (570-530) a kök-türk kormányzat a gyula-ház mellőzésével az Ermi-nemzetséget állította az onogurság élére.

13. Hóman-Szekfü Magyar Történet, I. köt. 67-68 lapok.

14. Ez a történetírás frazeologia már több, mint bosszantó. 50-60.000 lelket számláló magyar népi egységek vezére következetesen "törzsfő", de ugyanennek a kornak 3-4-5000 szlávját vezető frank megbízott, egy Pribina, egy Kocel. ez, herceg" Hóman előadásában, egy nagyobb szláv vazallus-kerületnek a vezetője meg, egy Mojmir pl. "fejedelem".

15. Csak Konstantinos Porph.-nál van meg és "kavar" formában a Salzburgi Krónikában

Ez a lázadás minden logika és valószínűség szerint az egykori onogur uralkodócsaládnak, a kazárok által detronizált Bat-Baján törzsvezéri színvonalra lesüllyedt s a kende alá rendelt utódainak, a törzsében robbant ki s a vérfürdőt ebben a törzsben rendezte a lázadás elfojtására kirendelt kazár haderő. Erre utal a törzs honfoglaláskori neve "Keszi", (szumirban "kais?), amely "maradékot", "maradványt" jelent s az elnevezés minden valószínűség szerint erre a vérfürdőre utal. A törzsnek eredetileg más neve lehetett.

Ez a Keszi-törzs a honfoglalás után az erdélyi részekben telepszik Ie, az onogurság legközvetlenebb rokonait jelentő "székelyek" között, akik a hagyomány szerint "hét emberöltővel a magyar honfoglalás előtt" vándoroltak a Kárpát-medencébe s talán azzal a második csoporttal azonosak, amely a Bat-Bajánt cserbenhagyó és a kazár támadás elől a Balkánra vándorló bolgárok (678) után egy évvel,679-ben, a bizánci források torzításával "Kotragos"-nak nevezett legfiatalabb testvér vezetése alatt nyugat felé vándorolt. A 679 és 896 (honfoglalás) között eltelt idő mindenesetre - 217 év - valóban "hét emberöltő", hétszerű 31 év, s ennyi idő alatt a rokonság konkrét tudata és emlékezete nem halványulhatott el az egyazon népből érkezett régebbiek és újonnan érkezettek között. Mindenesetre a "gyulák-törzse", a Keszi-törzs Erdélyben települ meg, a Megyer-törzs viszont az ország kellős közepét foglalja el és a gyulák még abban is különböznek az Árpádoktól, hogy egészen külön külpolitikát folytatnak s különállásukat majd Szent István az oroszlámosi véres csatában fogja megszüntetni.

A "gyulák-törzse" csaknem bizonyosan a Keszi-törzs és határozottan nem a Megyer-törzs. Álmos tehát nem lehetett az onogur törzsszövetség "gyulája". (16)

A Megyer-törzs, az etelközi törzsszövetkezéskor, a hét szövetkező törzs között a leggazdagabb és a legerősebb. Az egykori kende nem-onogur, talán kők-türk fajú (Kürt) törzsénél is erősebb, a gyula törzsénél is erősebb és már maga ez a puszta tény is szinte kizárttá teszi, hogy a Megyer-törzs a lebediai onogur törzsek közé tartozott, hisz a kende törzse ellenőrizte a többit, de az is szinte kizárt dolog, hogy a gyepű-népként kezelt onogur törzseknek kende által kormányzott világába belefért volna a kende hatósága alá egy a Megyer-törzset vezető, Álmos méretezésű, Kievet birtokló személyiség és egy a kende törzsnél jóval erősebb, gazdagabb törzs. Ilyennek kinövését a kende nem tűrte volna, de meg a nehéz határőrszolgálat, a kötelező katona kontingens (20:000 lovas) anyagi és véres terhei megerősödést nem is tettek lehetővé. Álmos pozicíója nem egyeztethető össze a kende és a gyula státusával és a dolgoknak a régi időkben is megvolt a maga rendje és logikája...

Egy "onogur" Megyer-törzs és egy "lebediai" Álmos furcsa, kétes, valószerűtlen és minden pontjában ellentmond a helyzet és az alakulás logikájának. Márpedig mindenben van logika s a történelemnek a logika az első és legfontosabb segédtudománya.

E sorok írója hosszú-hosszú éveken át sokszor feltette magának azt a kérdést, hogy milyen józan ok, vagy tételes közlésadat zárja ki azt a lehetőséget, hogy krónikáink és hagyományaink Dentu- Magyarfája és Lebedia két egyidejű, de különböző képlet volt.

Van-e hát bármi is a forrásokban, ami ezt a lehetőséget kizárja azon az egyetlen negatívumon kívül, hogy az egykorú, kútfőként szolgáló innen-onnan összeszedett megjegyzések gazdái nem tudnak arról, hogy két különböző de szomszédos képlet létezik. Az individuális népnevekkel amúgy sincsenek tisztában még a bizánci források sem; az általánosan használt "türk" megjelölésbe sok minden belefér.

Viszont minden, szituáció és fejlődés és logika szinte türelmetlenül arra mutat, hogy két egyidejű de különböző képlet létezéséről van szó. Miért ne létezhetett volna Meotiszban egy kaukázus-turanid fajú Dentu-Magyaria és tőle észak-északkeletre egy kelet-balti fajú "Lebedia" egy és ugyanabban az időben? Ki az és hol van az a tudós; aki ennek a lehetetlenségét vagy akárcsak valószínűtlenségét ki tudja mutatni? Lebedia közvetlen északi szomszédságában pl. létezett egy akacir (barszil) politikai képlet is.

E sorok írója tucatnyi kifogástalan érvet tud felsorakoztatni arra, hogy Dentu-Magyaria és Lebedia egy és ugyanabban a korban, egymás mellett létező két külön, politikai, faji és nyelvi kategória volt, amelyek közül a egyiknek, a meotiszi Dentu-Magyariának központi törzse a Megyer és a feje Álmos, a másiknak, a Donec-Don közén elterülő kazár vazallus-tartománynak, pedig egy a kazár kormányzat által kinevezett tisztviselő, a kende volt a 9. század második felében. Az egyik, Dentu-Magyaria szabir volt, a másik, Lebedia, onogur.

A nagy magyar őstörténeti rejtélynek ez a megoldása, a két külön politikai és faji képlet, egyszerűre csodálatos rendbe, értelembe és logikába állít minden eleddig egymással szembenálló, egymásnak ellentmondó forrásanyagot.

Megmagyarázza a "vérszerződést", amely e nélkül kissé naiv. Megmagyarázza a két különböző nyelvet beszélő honfoglalókat. Megmagyarázza perzsa kultúr anyagunkat, meg magyarázza Konstantinos Pbrphyrogenitos ellentmondó feljegyzéseit, megmagyarázza krónikánk szövegeit. Megmagyarázza Evilathot és a kovarezmi feleséget és igazolja Bartucz antropológiai összesítését.

Megmagyarázza, hogy miért kellett a kazároknak az Alsó-Don Meotisszal szembeni vonalát 834-ben egy erődrendszerrel megerősíteni. Megmagyarázza Vernadskynak azt az állítását, hogy Kievet Álmos építtette 840-ben. Megvilágítja Dentu-Magyaria "Magyaria" nevét, megmagyarázza, hogy miért volt az, hogy őseink egykoron "non Turcae, sed Sabartoeasphali dicebantur" és megmagyarázza, hogy a "Magyar" elnevezés olyan gyakran előfordul a Kaukázustól délre elterült egykori Szabiriában.

A nagy magyar őstörténeti rejtélynek ez a megoldása megmagyarázza az onogurokra vonatkozó (egyébként igen sovány) értesüléseket is és mivel a szabir (nem pedig onogur) Megyer törzsnek az onogurokhoz semmi köze nem volt a vérszerződésig, nem kell holmiféle "mansoi"-kat valahonnan az urali őserdőkből előkaparnunk a "magyar" népnév eredetéhez. A "magyar" szónak kazár anyagban halvány nyoma sincs.

Dentu-Magyaria a kazár birodalom nyugati határán túl fekszik, tehát északi része nyugatra esik a határőrvidéket jelentő Lebediától, mely a Kazár birodalomnak egy tartománya. Dentu-Magyaria az Azov - Alsó-Don Donec - Alsó-Dnyeper által bezárt térben terül el s a Dnyeperre támaszkodva felnyúlik Kievig. "Lebedia", vagyis a kazár határőrvidék, ettől a hosszú, észak felé nyúló, ék alakú képződménytől keletre, a Donec-Don közben fekszik, s ez a kanyar maga csaknem akkora, mint Csonka-Magyarország fele. És 1200 évvel ezelőtt határok, határ megállapító bizottságok, térképek, határsorompók és fináncok - nincsenek, A két képletet nagyjából a Donec választja el egymástól.

Dentu-Magyaria független szabir állam. Lebedia kazár főuralom alatt álló onogur határőrvidék. A két nép fajilag is, nyelvileg is különbözik, csak egyben azonosak, mind a kettő turáni.

A határőrvidék Kr. u. 680 körül jön létre, mikor a győztes kazárok ide szorítják ki a legyőzött Bat-baján megtépázott törzseinek egy részét s ezt a határőrvidéket majd csak 100 évvel később kezdik Lebediának hívni, a- szomszédok.

Dentu-magyariát két emberöltővel később, az Abbaszida imperializmus arab nyomása elől ideszoruló szabirok alapítják, mégpedig a kazároktól függetlenül és az alatt a másfél évszázad alatt, amíg fennáll, soha kazár fennhatóság alatt nincs. Ellenkezőleg, a kazár birodalom hadilábon áll velük. Dentu-Magyaria hadereje nem szolgál a kazár hadseregben. Dentu-Magyaria hadereje önálló háborúkat vív, 839-ben pl. az Aldunánál, 860-ban Krímben, 862-ben a Kárpátmedencében, amint erről Hinkmár érsek értesít.

Ennek a politikai képletnek a vezető törzse a Megyer törzs, ettől veszi a nevét Dentu-"Magyaria" és ennek fejedelme az ország utolsó évtizedeiben Ügek fia, Álmos.

Ennek a szabir képletnek a lakossága a 880-888 közötti besenyő előnyomuláskor kettéválik. A Kaukázus nyugati vége Kubán- Azov-Don torkolat körül lakó rész a besenyő fenyegetés elöl régi hazájába, a Kaukázus mögé, az ott maradt rokonokhoz húzódik vissza, a nyugatnak meg északnak kiterjedt Dnyeper-vidéki rész pedig a Dnyeper mögé hátrál, ahol aztán a hasonló sorsot ért és szintén idehúzódó onogur törzsekkel kötnek szövetséget, egymást "vértestvérekül" fogadó szerződést a közös védekezés céljából.

A vérszerződés két vagy több különböző képlet szerződése. Az onogur törzseknek önmagukban nem lett volna kivel szerződniök, hiszen ők amúgy is egy nép voltak már századok óta, ők vérségi kötelék voltak, nekik nem kellett a vérüket összecsurgatniuk. Vérüket csak különböző vérűeknek kell keverniük, hogy "vérrokonság" jöjjön létre. A "vérszerződés" minden kétséget kizáróan különböző fajú törzsek egyesülése volt, ez sine qua non-ja egy vérszerződésnek. Egyébként újra idézem a tényt, hogy a honfoglaló magyarság két különböző, tehát nem azonos nyelvet beszélt és hivatkozom Bartucz antropológiai vizsgálatainak eredményére.

A következő kérdés az, hogy a két szerződő kategóriából melyik volt a nagyobbik, melyik volt a túlnyomó elem, melyhez a másik csatlakozott, mert a jellegadó bázis nyilvánvalóan a lényegesebb.

Hogy a szabir és az onogur törzscsoportok közül melyik a lényegesebb elem a magyarságban, mint történelmi kategóriában, hogy melyik volt a nagyobbik erő, a nagyobbik mennyiség, tehát a nemzetet adó, jelentő és kifejező bázis, az a puszta tényből, hogy a megalakult törzsszövetség központi törzse a Megyer- törzs, fejedelme Álmos, majd Árpád, azt hiszem nyilvánvaló. A vezetést a lényegesebbik összetevő, a nagyobb szerződő fél veszi át. A nagyobb és erősebb fél az, amely a feltételeket diktálja. A nagyobb és erősebb kategória nem fogja magát a kisebbiknek alárendelni. A gombot varrják a kabáthoz, s nem megfordítva.

Apodiktikus érvénnyel ki lehet mondani, hogy a szerződő törzsek két csoportja közül az volt nagyobb, lényegesebb, a tömörülés létrehozója, amely a Megyer-törzset s annak vezérét, a fejedelmet zárta magába.

Az onogur törzsek vezetője a kende, és központi törzse a kende törzse volt. Úgy hisszük nyilvánvaló, hogy ha az onogur törzsek lettek volna többen, jelentették volna az új képlet bázisát és adták volna "hadnagyaik" a majoritást, ők vették volna a kezükbe a vezetést, ők jelentették volna az "újonnan" létrejött képletet, amely egyéb elemeket "is" vett fel magába.

Hóman Bálintnak az a megállapítása, hogy az onogur törzsek szabir elemeket "is" hoztak magukkal, még az esetben is tarthatatlan volna, ha az onogur törzsek lettek volna a nagyobbik mennyiség. A másik fél ugyanis, akármelyik volt is az, nem lehetett egy olyan jelentéktelen hányad, amit egy mellékmondattal és egy "is"-lel el lehet intézni. A különböző fajú és nyelvű két csoport azért tömörült, mert önmagában mind a kettő gyengének érezte magát. A "szövetkezés" semmi esetre sem lehetett egy jelentéktelen töredéknek egy nagy túlnyomósághoz való csatlakozása. Egy jelentéktelen, alig számba vehető töredék nem szerződik, hanem örül, ha helyet adnak neki. Az kéri a felvételét. A szabir "elem", még ha az lett volna is a kisebb, amit a másik "felvett" magába és "magával hozott", igen jelentékeny lett volna, és az a "jelentékeny", ami több, mint legalább egyharmad. A Hóman Bálint kifejezése olyan onogur túlnyomóságot jelent, amely hat onogur törzset kontemplál a, hétből, sőt szinte csak szabir töredékekre utal.

Próbáljuk elképzelni, hogy a lebediai onogurság 6-7 törzse tett ki, amelyekből - mondjuk - hat törzs jött a Kárpátmedencébe. Arról ne is beszéljünk, hogy az onogur nép eredetileg is mindössze tíz törzset jelentett és ebből öt (besgur) már 570 körül, a kazár inváziót jóval megelőzőleg a Közép-Volga vidékére, a Juliánus- féle Magna Hungariába" költözött (és ahol Julianus a 13. században meg is találta őket). Arról se beszéljünk, hogy a kazárok nemcsak Lebediában létesítettek "határőrvidéket"; hanem birodalmukat körös-körül gyepűnépekkel vették körül, az Onogur birodalom bukása után tehát kerülhettek onogur törzsek pI. a keleti gyepűvidékekre a Jajk vidékre is, a Volga és az Ural közti térbe, mint ahogy vannak forrásadatok, amelyek szerint a Jajk-vidékre is került onogur törzs, az ott élő keleti szabir maradványok közé. Tételezzünk fel hat lebediai onogur törzset és vizsgálódjunk kissé e fölött a lehetőség fölött.

Hat törzs körülbelül 300.000 ember a kilencedik században, és ez hat törzsi hadosztályt (tumant, töményt) jelent, ami hun-onogur hadszervezet szerint 60.000 ember s ez a törzsi védelemre hátrahagyott harmadának, vagy felének leszámításával, amit csak védekezés esetén vetettek be, 30-40.000 főnyi támadóerőt jelent. Nos, egykorú forrásadatokból tudjuk, hogy a kazár hadsereg lebediai katona-kontingense 20.000 lovasban volt megállapítva. Ez mennyiség három törzsnek, a kundu saját kök-türk törzsével együtt négy törzsnek, de ha ez nem adott katonakontingenst, akkor is csak négy törzsnek felel meg (az északi határőrvidék két finnugor törzse, a barszilok, 10.000 embert voltak kötelesek állítani). De ettől a két jellemző adattól függetlenül, ha egy kis vazallus gyepűnép hat, vagy éppen hét törzs lett volna 300-350.000-es létrámmal és 60-70.000 fegyveressel, akkor mennyien voltak a kazárok?

Hat, vagy éppen hét mozgékony onogur katona-törzset, mely az akkori világ legjobb könnyű lovasságát jelenti, nincs hatalom, amely két évszázadon át vazallus-állapotban, elnyomva tudna tartani. Hat onogur törzs, a kazár erőhöz viszonyítva, túlságosan nagy lett volna "gyepűnépnek" s a hódító kazár egy ekkora tömeget semmi esetre sem telepített volna együvé, már t. i., ha a 10 törzsnyi onogur népből az öt törzset jelentő (besgur) (17) s 570 körül a Közép-Volga vidékére vándorolt rész kiválása után egyáltalán maradt volna hat, vagy hét onogur törzs Kurt onogur-bolgár birodalmában. Mivel pedig tízből ötöt kivonva akkor is öt marad, ha erre nincs u. n. kútfőadat, nem maradt. A legjobb esetben is csak öt maradhatott s a kazárok ezeket is valószínűleg kétfelé vágták. Onogur törzsek a keleti határszélre, a Jajk-vidékre is kerültek.

Az "onogur-magyarság" elméletével szemben eddigiekben előadott ellenbizonyítékaim "csak" logikai ellenbizonyítékok s az evidencia tisztelete a vogul-gyökös történettudományi álláspont képviselőiből számos más területen is hiányzik . Szolgálunk azonban kútfő-bizonyítékkal is, és ez Maszudi.

Al Maszudi arab író Konstantinosz Porphyrogenitosz kortársa volt (megh. 957-ben) és két könyvet is hagyott hátra (18) az utókornak. Az elsőt, a "Muruj al-Dhahab"-at 943 és 947 között, tehát Konstantinosz "De administrando imperi"-jának keletkezésével majdnem pontosan egy időben írta és az a 912-től 940-ig terjedő idővel foglalkozik ami magyar viszonylatban Zsolt korának felel meg. Ebben a könyvben a szerző a következőket írja: (19) "Közöljük, hogy Kazáriához és Alániához közel, ezektől nyugatra négy türk nemzet fekszik, amelyek eredetüket közös őshöz vezetik vissza. Ezek részben nomádok, részben letelepedettek, nehezen megközelíthetők és nagyon bátrak. Mindegyiküknek királya van. Mindegyik királyság területe több napi utazás. Tartományuknak egy része érinti a Fekete-tengert. Támadó hadjárataik Róma országáig, sőt csaknem Spanyolországig elérnek. Uralkodnak ezeken a területeken minden más nemzet felett. Köztük és a kazár király között éppúgy, mint az alánok urával is, egyesség van. A terület, amelyen élnek közvetlenül Kazária mellett van. Az elsőt ezek közül a nemzetek közül "Bajna"-nak (ejtsd Bazsna.) hívják, amelyhez a legközelebbit, a másodikat "Bajghird"-nak (ejtsd "Baskird) nevezik. Ez utóbbihoz a legközelebbi a "Bajnák"nak (ejtsd Bazsnák) nevezett nemzet, amely a legharciasabb ezek között a népek között és a következő ismét másikat "Nukardah"-nak (ejtsd Unukardá) nevezik. Királyaik nomádok."

A nevek, bár azokat már maga Maszudi is eltorzítva préselte bele az arab írásjelek kényszerzubbonyába, tovább torzította őket a 900 évvel későbbi olvasó és újabb torzítással írták át őket latin betűkre, magyar nyelvész szakember számára tisztán felismerhetők. (20) A "Bazsna" mai magyar- nomenklatúrával "besenyő", a "Baskird" "baskír", a "Bazsnák" "besenyők" és az "Unukardá" "onogur". A besenyő név kétszeri előfordulása - egyszerű egyes számban, egyszerű többesben - talán onnan ered, hogy két besenyő törzsszövetség volt, az egyik (a kisebb) 3, a másik (a nagyobb) 5 törzsből.

Ezekből a népnevekből, amelyeket Maszudi egyébként másik munkájában is (Tanbih) újra pontosan ugyanígy felsorol, tehát értesülése szilárd, tisztán kiviláglik, hogy a magyarság Kárpát-medencébe történt elköltözése után legalább két onogur törzs a mai Déloroszország területén maradt. Egy magános törzs nem jelenthetett "népet" a baskírokkal és a besenyőkkel nagyjában azonos volumennel. Mármost, ha már előbb kiváltak a besgurok (5 törzs), visszamaradt két másik törzs (Maszudi megkülönbözteti a "Bajghird"okat és a "Nukardah"-kat, mint két különböző népet), hány onogur törzs jöhetett a honfoglalókkal a Kárpát-medencébe a tízből?

E sorok írója megismétli - bármit mondanak is a vogul-gyökök - hogy a lebediai onogur törzsek száma nem lehetett több háromnál s ez a kundu nem-onogur fajú (21) és csak csonkán csatlakozott Kürt nevű törzsével együtt is csak három és fél. Dehát kik voltak a hét honfoglaló törzsből a többiek, ha legalább két onogur törzs visszamaradt? Kikkel kötött "vérszerződést" az a három elégedetlen "kabar" onogur törzs, amely "Lebediából" a Dnyeperen túlra vándorolt a besenyők elöl?

A térben a lebediai onogurokon és Dentu- Magvaria szabirjain kívül (22) más turáni népről nem tudunk. Már pedig a Kárpát-medencébe hét törzs költözött, sőt Hóman szerint nyolc.

A tragikus hiba, amely történettudományunkat zsákutcába vezette, a vogul-gyökökből indul el. A kútfőket a vogul-gyökök erőszakoskodása következtében olvastuk rosszul s ez vezetett konfúzióhoz, e miatt váltak a kútfőadatok zűrzavarossá, érthetetlenné és ellenmondókká, pedig azok egybevágók és, Konstantinosz egyes adatait kivéve, megbízhatók és pontosak.

A hiba azzal indult el, hogy a vogul-gyökök miatt az u. n. "man-s-ik"-ból származtatott "onogurok" alapján olvastunk a Bach-korszak óta mindent, ami a külföldi forrásokban van, és "vogul-gyökös" történettudományunkat a beállt és egyre növekvő zűrzavar és ellentmondás sem térítette észre. Nem vette észre, vagy nem akarta beismerni, hogy egyszerűen a kiinduló pont hibás. Nem vette észre, vagy nem akarta beismerni, hogy Al Maszudi kétségtelenül onogur eredetű "Baskir" népe és szintén onogur eredetű "Unukardah" népe mellett a Kárpát-medencébe zömében "onogur" magyarság egyszerűen nem költözhetett és az Etelközben létrejött hét törzsből álló szövetség uralkodó törzse, a Megyer, az onogur kisebbséghez nem tartozhatott.

15. Csak Konstantinos Porph.-nál van meg és "kavar" formában a Salzburgi Krónikában

16. A "Gyula törzs" kétségtelenül eddigelé még megoldatlan rejtély. A honfoglaló törzsek között ilyen nevű törzs nem volt. Viszont a besenyőknek volt ilyen nevű törzsük, amely Konstantinosz szerint: az ő korában (920 körül) )- a mai Moldva területén lakott. Ez a besenyő (vagy talán úz) törzs esetleg átvándorolhatott a Kárpátokon és összeolvadhatott a Keszi-törzzsel amely amúgy is kis létszámú volt, töredéke az eredetinek.

17. Ezek a "besgurok" (baskírok) a Julianus domonkosrendi szerzetes által IV. Béla idejében meglátogatott "Magna Hungaria" magyarjai, akiket al Maszudi is említ a 10. század közepén.

18. Al Maszudi; Muruj al-Dhabab, kiadták Párisban 1861-1878. Al Maszudi; Tanbih kiadták a Bibliotheca Geographorum Arabicorum sorozatban (VIII, mű) Leidenben.

19. I.m 58. bek.

20. Ezeknek a neveknek a megfejtésén nyolcvan esztendeje töri fejét a nemzetközi történettudomány, de csak a Bajghird és a Bajnák szavak megfejtéséig jutott el, megállapítván, hogy az egyik baskír, a másik "Petchenieg". A Bajna nevet bolgárnak, Nukardah nevet "lombard``-nak (! ) vélik, a Bajghirdról pedig úgy hiszik, hogy az a magyarokat jelenti, de a kárpátmedencei magyarokat. Hogy ezeket a neveket a német, francia, angol és amerikai tudósok nem tudták megfejteni, talán érthető. Félrevezette őket az a hipotézisük is, hogy a könyv következő két bekezdésében előadott "Walandar"-nak literált nevű várost, amelyet ez a négy nép együttesen megostromolt a hedzsira 320-ik esztendejében, vagyis keresztény időszámítás szerint 932-ben, Drinápolynak vélik egyesek, amelyet a bolgárok 923-ban, Botond magyarjai meg 934-ben valóban megostromoltak. Hogy azonban ezek a nevek a magyar történettudósok, elsősorban Hóman Bálint figyelmét is elkerülték - aki a Magyar Történet I. kötetének végén adott könyvészeti lajstromában Al Maszudit is felsorolja, valamelyik könyvét tehát tanulmányozta (viszont a fentiek mind a kettőben benne vannak) - ez már megjegyzésre méltó, hiszen egy magyar nyelvérzéke és történelmi képzettségű szakembernek fel kellett volna ismernie ezeket a neveket, éppúgy, mint ahogy azokat e sorok írója is Felismerte. Még meglepőbbé teszi ezt a dolgot, hogy egy magyar szakembert a "Walandar" városnévhez kapcsolt naiv "Drinápoly" kombináció sem befolyásolhatta, hiszen azon felül, hogy ezt a "Walandart" a "görög tartományok (kisázsiai) legkeletibb határa" mellé teszik az arab kútfők (Gardizi, ibn-ai-Athir, Maszudi), a magyar történettudományi irodalomban örmény források alapján is tisztázta ennek a városnak és népnevet is jelentő szónak a helyét is, körülményeit is kiváló pontossággal Lukácsy Kristóf, aki "A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhely eredeti örmény kútfők után" c. könyvét már 1850-ben benyújtotta az akadémiához, de akinek ez a műve csak a kiegyezés után, 1870-ben jelenhetett meg.

21. A "Kürt" nem finnugor, hanem altáj-török szó, amely "hófúvást jelent, a törzs tehát kők-türk uralom megszűnése után Onogoriában visszamaradt kők-türk törzsnek látszik. A törzsnek a Gyarmat törzzsel való egyesülése után előállt összetett nevét (Kürt-Gyarmat) Konst. Proph. torzítása alapján (Kurtougermatou) a "kuturgur" névvel kapcsolják egyes külföldi tudósok össze, a törzs azonban ez esetben sem onogur.

22. Legfeljebb a tér északi szegélyén a barszil (akacir) népről lehetne még szó.