2016. április 13., szerda

A sumirok és a magyarok műveltésének néhány hasonlatossága - Marton Veronika

A sumirok és a magyarok műveltésének néhány hasonlatossága - Marton Veronika


Számtalan régészeti és néprajzi bizonyítéka van az ötezer évvel ezelőtt Mezopotámiában élt KI.EN.GI (kangar), közismertebb nevén sumir és a magyar nép közti műveltségi kapcsolatnak, egyenesági leszármazásnak. A magyar nép és nyelv régiségének bizonyítékai a népművészetünkben megőrződött tárgyi és szellemi emlékek.

 

darvak.jpg

Darvak a csillagos égen (festett agyagedény, Samarra, az Irak Múzeum, Kr.e. 4500)[1]

 

Kr. e. IV. évezredben Mezopotámiát három szkítafajú népcsoport keveredéséből létrejött káld-sumir nép lakta. Az őslakosság a vízözönt túlélte. Legtöbb tárgyi emlékét az al-Ubaid dombban találták meg, amelyről e népességet al-Ubaid-inak nevezték el. A régészeti leletek tanúsága szerint a történelemelőtti korban a Kárpát medencéből a Habur folyó forrásvidékére[2], Halafba szkítafajú vadásznépek vándoroltak. Mire eljutottak Dél-Mezopotámiába a halászat-vadászat mellett már földműveléssel foglalkoztak.

 

29397354_1_l.jpg 

Festett mintás korsó (agyag, Ubaid kor, Kr. e. 5500)[3]

Az uruki népcsoport nyomait a mezopotámiai Uruk városának feltárásakor találták meg. Az orosz Tolsztov hívta fel a figyelmet e népesség chorezmi kapcsolatára. Szerinte e nép az Aral- tó vidékéről, Chorezmből Szuzán át vándorolt Mezopotámiába. Évezredekkel később, a hun Atilla nagykirály halála után a fia, Csaba királyfi chorezmi királylányt kapott feleségül. Két fia született Ed és Edömén. Meghagyta nekik, hogy térjenek vissza apáik földjére, a Kárpát medencébe. Ed a „honfoglaló” magyarokkal visszatért, Edömén meg a fehér-hun birodalom megalapítója lett.

 

 

Pecséthenger (Uruk-kor, Kr.e. 3400 körül, Louvre)[4]

 

Sokan kétségbe vonják a magyar krónikák hitelességét, mert Attila halála és a magyar hon-visszafoglalás között több emberöltő telt el;, s nem Ed, hanem csak a leszármazottjai térhettek vissza. Ám, ha elfogadjuk, hogy kb. Kr.u. 600 és 900 között 293 évet betoldottak az időszámításunkba, akkor a magyar krónikáknak igaza nyilvánvaló.

A Kárpát-medencéből a Balkánon keresztül Mezopotámiába vándorolt harmadik népcsoportot a legtöbb leletet adó lelőhelyről kapta a Jemdet-Nasr nevet.

jemdet_nasr_per.jpg 

Falusi csendélet (alabástrom teknő, Jemdet-Nasr-kor, kb. Kr.e. 3200)[5]

 

A XIX. században Torma Zsófia, erdélyi magyar régésznő Erdélyben, a Maros partján a Djemdet Nasr dombban talált leleteknél kb. 1200-1500 évvel régebbieket talált. 1961-ben Vlassa, román régész Alsótatárlakán kb. 5-6000 ezer évvel ezelőtti agyagtáblákat talált. A rajtuk levő írásjelek igen hasonlítanak az első mezopotámiai képszerű jelekhez. A különbség csak annyi, hogy az erdélyi leletek mintegy 1200-1400 évvel korábbiak. Ez is bizonyítja, hogy a káld-sumir nép harmadik összetevője [része] aKárpát medencéből, Erdélyből vándorolt a Balkánon keresztül a Folyamközbe, és vitte magával az írásbeliséget. Torma Zsófia véleményével egyetértett Schliemann, Trója felfedezője és a francia Sayous.

 

Az erdélyi Tatárlakán előkerült táblácskák és a Bagdadban vásárolt Jemdet Nasr-kori un. Blau táblák egyike (Kb. Kr. e. 4600 és Kr. e. 3200)

 

Az al-Ubaid, az uruki és a Djemdet-Nasr népcsoport összeolvadásából keletkezett sumir nép hozta létre azt a kultúrát, melynek ékirásos jeleivel kezdődik az írott forrásokra támaszkodó történelem. A XIX. században e népet szkíta eredetűnek tartották, és a régészeti leletek szerint onnan származnak, ahol a magyarok elődei éltek.[6] 

A káld-sumirok soha nem hívták magukat sumirnak, hanemKI.EN.GI-nek vagy KIN.GI-nek. Ezen elnevezés a magyarországi besenyők kangar nevében köszön vissza. E nép folyamközi hazájátlakott földnek, KALAM.MA-nak hívta.

Nemcsak a Biblia, hanem a Kr. e. III-II. évezred fordulójáról származó ékiratos királylista is arról tudósít, hogy a vízözön után a királyság újra leszállt az égből, ami azt jelenti, hogy a mindenkori káld-sumir király Isten kegyelméből lett az uralkodó.

Sumerban addig senki nem lehetett király, míg Enlil isten el nem ismerte, és a nippuri Ékur templom papságtól, meg nem kapta az uralkodásra jogosító aranykeresztet. E keresztnek hasonló a szerepe, mint a Magyar Szent Koronának. A középkorban a magyar nép addig senkit nem ismert el királyának, amíg a magyar Szent Koronával meg nem koronázták.

Az Árpádházi királyaink papkirályok voltak; uralmukat az Égtől, Istentől kapták. Isten rendjét, a kozmikus rendet kellett képviselniük és az országukban érvényre juttatniuk, éppúgy, mint a sumir uralkodóknak.  

A sumir Lagasban talált sugaras párducfej Enlil isten fiának Ningirszu istennek a jelképe, akit a magyar krónikákban Nimródnak vagy Ménrótnak hívnak. Ő az „ég hűséges gyermeke”, az Orion csillagkép.

 

lagasi_parduc.jpg 

A korongos párduc - A sugaras korongban háromjelcsoport van. Jelentése: Védelmül adom néktek, Sirburlaki lelkét, Ningirszu istent.

 

Enlil isten a fiát, Ningirszut, a hős párducot küldte a földre, hogy Lagas (Sirburlaki) város lelke, védelmezője, igazságtevője legyen. Jelképe a sugaras korong. (Enlil nevének jelentése én-lélek.)

A korongos párduc sugaraihoz hasonló fejdíszük van Széken (Erdély) a násznagyoknak.

 

 szeki_nasznagyok_kepeslap.jpg

Széki násznagyok sugaras kalapban (képeslap)

 

Ningirszu isten más ábrázolásain is visszaköszön a sugaras kalapdísz, sőt a széki ábrázoláson levő homlokfeletti két levélke is.

  istar.jpg


Asszír pecséthenger nyomat[7]

 

A magyar népviselet a nagyon hasonlít a káld-sumir „parasztok” viseletéhez. Az alábbi képen bőrsubás, bőgatyás (szoknyás?) sumirok egy elámi öltözetű király-félét ütlegelnek.

 

 subas_sumirok_1.jpg

Subás, gatyás sumirok

 

A bőrből készült kabátfélét viselő két ember között a térdeplő koronás alak talán a fogoly király, mellette az elmaradhatatlan kos és a turulmadár. Mindkettő magyar jelkép.

A sumirok öltözéke nagyon hasonló a bőgatyás magyarokéhoz:

  

Sumir bőgatyás alakok átveszik az elültetendő (a templom által ellenőrzött) palántákat (pecséthenger-nyomat, 3,5x2,2 Kr.e. 2400 körül, Walters Art Museum, New York)[8]

 

 keszthelyi_kanaszok.jpg

 

Bőgatyás keszthelyi kanászok (XIX.sz.)[9]  

 

 A magyar Alföld őshonosnak tartott állatai is mezopotámiai eredetűek. Hosszú évezredek múltán a hon-visszafoglaló magyarok hozták a Kárpát-medencébe.          

Népünk hite szerint a Boldogasszony hét leánya az élet adója és védője, a bőség, a termékenység, a növények szaporításának, az állatok szaporodásának, az áldott állapotú és a gyermekágyas asszonyok védelmezője. Ők a magyar néphit óvó-védő istenasszonyai.[10] Hasonló a szerepköre a sumir Innana (Bau) istennő csendes esőt hozó, magot fakasztó, rügyfakasztó, állatokat védő, magzatot óvó, szülést segítő és védelmező hét leányának.

A kecses, fátylas női alakok minden olyan ábrázoláson megtalálhatók, ahol vigyázni kell az állatokra, a terményre, az embere, a házra stb.

 

kosokra_vigyazo_istennok.jpg 

Kosokra vigyázó istennők (Kr.e. 2900, Uruk, Pergamon Museum, Berlin)[11]

 

Az említetteken kívül számtalan hasonlóság van a magyar és a sumir nép kultúrája között, de nem hagyhatók figyelmen kívül a nyelvi azonosságok.

A táltos szavunk közismert. „A táltosok a régi magyarok bölcsei és papjai voltak.”[12] E kifejezést, ugyanilyen értelemben használták a sumirok. A TAL jel bölcset, tudóst, a TAS pedig urat jelent. Összeolvasva TAL.TAS. Jelentése a magyar táltos tulajdonságára utaló bölcs úr.  

A király (=uralkodó) szavunkat a frank Nagy Károly (Carolu = ölyvecske) nevéből eredeztetik. A magyar király szó viszont a kerülő kifejezésből származik, amit a káld-sumir KIR.HAL szószerkezet értelmezése is alátámaszt. A KIR jelentése kör, a HAL pedig halad, előre megy. Összeolvasva KIR.HAL = körbe halad.                                                                 

Az Árpádok korában a magyar uralkodónak kötelessége volt az országát körbejárni, meggyőződni arról, hogy a nép elégedett, boldog. Ezt szolgálták pl. Mátyás király álruhás országjárásai is. A magyar szakrális uralkodók feladatköre benne rejlik a király szóban.

Mindez csekély töredéke azon sok azonosságnak és hasonlatosságnak, amely a káld-sumir és a magyar nép műveltsége közt megvan, s ami annak bizonyítéka, hogy a mai magyarság a káld-sumirok egyenesági elszármazottjai.

Sokan a magyar és a káld-sumir kapcsolatoknak még a lehetőségét is elutasítják. Úgy tesznek, mintha e nép nem is létezett volna, legalábbis magyar vonatkozásban nem.

  

[1] aratta.wordpress.com
[2] Vértes László: Kavics ösvény, Gondolat, Budapest, 1969.
[3] pinterest.com
[4] cnx.org
[5] classic.unc.edu
[6] Marton Veronika: A sumir kultúra története, Magánkiadás, Győr, 2000.
[7] therealsamizdat..com
[8] commons.wikimedia.org
[9] tankönyvtár.hu
[10] Bobula Ida: A sumir-magyar rokonság kérdése, Ed. Esda, Buenos Aires, 1982. 65. p.
[11] britannia.com
[12] Révai Nagy Lexikona, XVII. kötet, Révai Testvérek Irodalmi Intézet Rt., Budapest, 1925. 826. p.

A bejegyzés trackback címe:

http://martonveronika.blog.hu/api/trackback/id/8598182 

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal


Ezen az oldalon sütiket használunk. A böngészéssel ezt elfogadod. További információk

2016. április 4., hétfő

Regélő rejtélyes rovásábrák pdf - Nyíri Attila

Regélő rejtélyes rovásábrák


Előszó a regélő rejtélyes rovásábrákhoz

A 17. és 18. sz. idején tudósok hada lepte el Egyiptomot, Perzsiát és a távoli Ázsia területeit. Hírül vették, hogy a föld és a sziklák a régmúltra vonatkozó írások és tárgyi értékek sokaságát rejti. A kutatások művelése közben Paul Émile Botta, francia származású tudós, ez ideig ismeretlen tárgyi emléket ásott ki. Az azon szereplő írás három nyelven íródott: – ó-perzsa, – arámi és – babiloni. Ezen írások megfejtésén több kutató dolgozott, köztük a francia származású Oppert, aki szerint az írás sumer. (1869) Bobula Ida és az ő nyomán Badiny Jós Ferenc szerint az akkád értelmezés hibás. Helyesen: Mah-Gar a szó olvasata, és jelentése a tudás népe. Torma Zsófia régész az erdélyi Tordoson több ezer darabos cserépből álló leletet talált, amelyeknek rajzolatán kb. 4 500-5 000 évesnek ítélt összerovásos rajzolatok voltak. A tatárlakai korong A helyben talált tárgyakat kb. 6 500-7 300 évesre becsülik. (megtalálójuk a román származású N. Vlassa nevezetű régész, aki ásatásokat végzett Erdélyben) A történészek hosszú ideig úgy vélték, hogy kereskedők által került Erdélybe, azonban kiderült, hogy a korongot helyi agyagból készítették.

Az eddigi megfejtések képjel-írással szólaltatták meg a jeleket. Koricsánszky Atilla „A napút ábécéje” című munkájában megállapította, hogy a korongon lévő feliratok csak magyar nyelven lesznek megfejthetők. Nos, ennek is eljött az ideje, mert Varga Ferenc a rovásjelek oldaláról kö- zelítette meg az égi üzenetet, mégpedig sikerrel. A négy rész megfejtése (régies kiejtéssel): I. Izenyi (ü), II. az én édes Istenem (Egy): III. épesen kelj, nyugodjál; IIII. egy-ed-gy, nye nyíly(ly)! A kör és a korongot négy részre osztó kereszt az Élyed kifejezést adja. 1 A campagnai baltatok Korát megközelítőleg 3 000 évre becsülik. Az angol származású Lubock régész szerint (1865) a Kárpát-medencében készült bronzöntvény. A bronzöntvényen található jelek mindegyike összerovás (ennek különösen az a jelentősége, hogy Európában ekkor még nem ismerték az írást) Többen megfejtették, így pl. Debreczeny Miklós szerint: „Segít is, üt is, ró is. ” Pataki László szerint: „Ékesít és üt és ró is. ” Varga Csaba szerint: „Sebesít is, üt is, ró is. ” Varga Ferenc szerint: „Segítse, intse szó, és…” A hármashalom a kereszttel Barát Tibor és Varga Ferenc megoldása alapján az ábra jelentése: „Egyessége egység ― egysége egyesség. ” A csontfuvola Országunkban Koricsánszky Atilla s Varga Csaba ismertette Josef Kleibl: Ádám előtt c. könyve alapján. A fuvola rénszarvas agancsból készült s rovátkákkal (rovással írt) díszített. (a régebbi kőkorszakból való, kb. 10 000 éves) Megállapíthatjuk, hogy a tatárlakai korong és a csontfuvola között kb. 3 ezer év telt el. Megjegyzem, hogy minél távolabbi a kor, annál nagyobb a szakadék a korokat elválasztó nyelvek között. A felirat jelentése – véleményem szerint: Tisztes és idesde(de)bb. A dálnoki templom Dálnok kisközség Háromszék vármegyének kézdi járásában. Már 1332 -ben létezett, itt született Dózsa György az Ulászló alatti parasztlázadás vezére és Dálnoki Mihály, a kolozsvári híres lektor. Záhonyi András észrevette, hogy a templom (1526 -ban épült) feliratának kiegészítése is van (nagyon elmosódott, csak közelről látható). Így a felirat korábbi magyarázatát ezzel az észrevétellel egészítettem ki: A régi ígérgetés – a jászoké (a dálnoki) – , ami itt kész. 2 A hódmezővásárhelyi Kenyereér-dűlőn lelt gyűrű Vastagsága: 1 mm, átmérője 2,1 cm. Senyei József kútásás közben lelte egy kis edényen a 14. századi, ún. elekron (arany –ezüst ötvözet) gyűrűt. Csalány Dezső megfejtése szerint: „Idis, nemes kisesek, adjik Isten.” Varga Csaba szerint: „Édes, nemes, jó kis uram, Gyóni Rüasz. ” Az én olvasatom: Ides, nemes, kenéses (felkent) ékesünk (az) Isten. A felsőszemerédi római katolikus templom 1987 -ben a tetőszerkezet javításánál Szabó Lajos, helybéli lakos, felfedezte, hogy a templomtető szentély feletti csúcsán a fára erősített fém kereszten bevésett jelek vannak. Az utána lévő 1482 -es évszám az építésre utal. Erre Tipary László néprajzkutató figyelmét felhívta, aki szerint a jelentés: „Szentséges hely, szerény, dicsér e felírás. ” Mai nyelvünkön: szerény, szent hely (a templom), amelyet a felirat dicsér. A jeleket tanulmányozva a megfejtésem: Ékes (az) erélyed és eszes, szent, élj édes! A battonyai avar kori gyűrű Battonyán Mag István házának telkén lelték 1910 -ben. Egy lovas tömegsírból került elő. A 8. századból származó gyűrű átmérője: 2,4 cm, súlya : 6,9 gr. Anyaga feltehetően aranyötvözet. Csalány Dezső egy türk-magyar vegyes nyelvű szöveget olvasott ki belőle: „Dénes bég pán es keberi” , vagyis Dénes bég a kéb nép ura. Vizsgálatom alapján a teljes magyar nyelvű szöveg: Inti ész, inti a tőr Dénes bánt: ő az idő. 3 A vargyasi keresztelőmedence. A Vargyas falu templomában található keresztelőmedence vagy szenteltvíztartónak használt kövön van egy13-14. századi felirat. A rajta lévő írás korábbi megfejtése: „Mihály J. irtán (e) követ.” A J. rövidítés egy keresztnév kezdőbetűje. Az általam jónak tartott olvasat: Ím e hely a szent Istennek avat. A rugonfalvi református templom. A templomfelirat átfordítás utáni magyarázata: Eseng (az), 'ki imígy(en) írta. A homoródkarácsonfalvi unitárius templom Ez a település Udvarhely megyében található. A templom tornyának má- sodik emeletén egy domborodó szemöldökkőre vésett rovásfeliratot fedeztek fel. A templomot a 13-14. század fordulója körül építették, a torony a század végén: 1495 -ben készült el. Csallány Dezső megfejtési kísérlete alapján a szöveg: „Homoródkarácsonfalvaiak mind ők, hun-székely írások.” A kőre rótt jelek – szerintem – az alábbi kijelentést tartalmazzák: Nem hun-magyar, hun-székely szavak. A sepsikilyéni unitárius templom A feliratot az egyik külső falfestmény alsó szélébe karcolták. (kb. 15. sz.) Ennek jelentése: Benedeké e kereszt. 4 A Homokmégy-halmi rovásfelirat A felirat a magyarság Árpád vezetésével történő hazajövetele idejéből származik. Jelentése: (Az) én édes úrnőm tündér. A kibédi lőportartó A lőportartón rögzített szaru-jelek olvasata: Szenteli vagy szentelj. A balatonboglári zablapálca Az írás egy csontból való zablapálcán található, amelynek kora a 4. és a 9. század közé tehető. Abban az időben lovas nemzetek lakták a területet és ők hagyták ránk ezt a tárgyat. A rovásemlék értelmezése: (A) negyvenet megélted.

Kispest, 2008. álom havában


Sumér Magic - Kitaro | nhacSO.net

Sumér Magic - Kitaro | nhacSO.net



02:5503:12
sumér magic
Kitaro

2016. március 29., kedd

Idézet Ámosz próféta könyvéből

Biblia ť Ámósz próféta könyve


  •  5,11 Mivel ti kihasználjátok a nincstelent, és gabonaadót szedtek tőle, ezért bár faragott kőből építettetek házakat, nem fogtok bennük lakni, bár gyönyörű szőlőket ültettetek, nem isszátok azok borát. 
  •  6,11 Mert ha az ÚR parancsol, darabokra zúzzák a nagy házakat, a kis házakat pedig törmelékké. 
  • 7,16 Most azért halld meg az ÚR igéjét! Te ezt mondtad: Nem prófétálhatsz Izráel ellen, nem prédikálhatsz Izsák házáról! [
  • Tudom, hogy milyen sok a bűnötök, / és mily nagyok vétkeitek: / sanyargatjátok az igazat, / elfogadjátok a megvesztegetést, / elnyomjátok a szegényeket a kapuban." (Ámósz 5,10-12)
  •  http://merengo.hu/biblia/?k=30;bf=ufo
  • "Ezt mondja az ÚR: Járjatok el törvényesen és igazságosan! Mentsétek meg a kizsákmányoltat elnyomójától! A jövevényt, árvát és özvegyet ne nyomorgassátok!" 
  • (Jer. 22,3)
  • http://hr.wikibooks.org/wiki/Suradnik:Dubaduba/Bibliai_%C3%A9rdekess%C3%A9gek3

2016. február 24., szerda

Ólevendula blogja: Hazánkba jön a kopt keresztények vezetősége |

Ólevendula blogja: Hazánkba jön a kopt keresztények vezetősége |: Az augusztus 20-i ünnepségek alkalmából ma Magyarországra érkezik III. Senuda kopt keresztény egyházfő és az egyház vezetése; III. S...

Ólevendula blogja: DOBOGÓ: Théba és a Szent Korona

Ólevendula blogja: DOBOGÓ: Théba és a Szent Korona: Link http://www.dobogommt.hu/dobogo/irasok.php?id=20050101092785&nev=Pr%C3%A1czki%20Istv%C3%A1n Práczki István: VÖRÖS VIHAR THÉBA FE...

Ólevendula blogja: Ahol Salome táncolt… - Kettesben, szerda 19.05

Ólevendula blogja: Ahol Salome táncolt… - Kettesben, szerda 19.05: Ahol Salome táncolt… - Kettesben, szerda 19.05 : 2015. február 4., szerda 19.05 2015. február 4., szerda 23.05 2015. február 5., csütört...


Pálosok Film - YouTube - Remete Szent Pálról

Pálosok Film - Eredeti Rendezői Változat - YouTube



...a film, amely a "Magyar Pálos Rend"-ről szól, -amely immár LENGYEL, és a Jezsuita Pápa dirigálja. ÁRVA VINCE atya alig kap szót benne, - csak "keret"-nek használják !

...viszont a STÁBLISTÁN külön köszönetet mondanak a "KÜLÖN köszönet" között alfabetikus sorrendben felsorolt Jó Istennek....!

...aki érti, ÉRTSE JÓL !

A Pálos Rendről készült cenzúrázatlan változat, amelyet a Rend nem engedett megjelenni, arra hivatkozva, hogy sok olyan információ elhangzik a filmben, amellyel nem értenek egyet, vagy elégtelennek találják a felhozott forrásokat.



https://www.facebook.com/andras.czeke/posts/1002940283108822?fref=nf




2015. október 15., csütörtök

Marton Veronika - A sumir nép eredete II.

Marton Veronika A sumir nép eredete II. 2013.07.30 23:07:48



  Az első emberféle, a homo habilis és a mai embertípus a homo sapiens sapiens felbukkanása között legalább másfél millió év telt el. Nincs okunk feltételezni, hogy ily hosszú idő alatt az emberi lény csak a természet adta élelmet keresgélte, gyűjtögette, és gyakorolgatta…..
marton veronika - blog.hu user profil








Marton Veronika - A sumir nép eredete (I.rész)

Marton Veronika A sumir nép eredete (I.rész) 2013.07.04 13:13:28



 A sumir nép eredete  Az előidők Az 1,8 millió évvel ezelőtt élt homo habilis, az első kőeszköz-készítő ember-féle nyomát 1964-ben Tanzániában az Olduwai-szakadékban találták meg. 
marton veronika - blog.hu user profil










2015. október 2., péntek

Szent István Intelmei | Válasz.hu

Szent István Intelmei | Válasz.hu:

/ 2002.12.20., péntek 07:53 /

A Szent István Kiadó harmadéve új fordításban jelentette meg Szent István királynak fiához, Imréhez intézett Intelmeit. A fordítás - az időközben elhunyt Bollók János professzor nagy szakértelemmel készült munkája - néhány alapvető vonatkozásban módosítja a régebbi, félrevezető fordítások alapján kialakított képet első királyunk elgondolásairól.

Mindenekelőtt az Intelmek leggyakrabban idézett mondatát helyesbíti, amely szerint "az egynyelvű és egy erkölcsű ország gyenge és törékeny". Erre a szövegrészre alapozták a soknemzetiségű Habsburg-birodalom politikusai éppúgy, mint a mai internacionalista-globalista világ politológusai a Szent István-i állameszmének nevezett tévtant, amely szerint minél több külföldi bevándorló befogadásával kívánta soknemzetiségűvé tenni az országot Szent István király. Bár Mályusz Elemér, az 1945 után félreállított kiváló történész már 1939-ben rámutatott, hogy a latin szövegben szereplő regnum szó jelentése itt nem "ország", hanem "királyi környezet, királyi kíséret", tehát nem az ország etnikai felhígítását, hanem a király kíséretének erősítését javasolja István, figyelmeztetését szándékosan elhallgatták (elhallgatják).

Bollók fordítja először "királyság" szóval "ország" helyett a regnum szót. A nyelvi tények cáfolhatatlanul igazolják Mályusz megállapítását. A tíz fejezetre oszló Intelmeknek mind a tíz fejezetében a "királyi udvar" (aula), "királyi palota" (regia, regale palacium), "királyi korona", "királyi trón", "királyi tekintély", "kormányzás", "királyi törvénykezés" kifejezés szerepel a regnum szó szinonimájaként, sohasem az ország egészéről van szó, amelyre a szöveg a monarchia, patria, provincia szót használja. A szövegrész értelemszerű fordítása: "Az egyetlen nyelvet és egyetlen szokásrendet ismerő királyi hatalom (környezet, kormányzat) gyenge, törékeny."
Az Intelmek hatodik fejezetének címét (amelyben az említett mondat szerepel) szintén először Bollók fordítja helyesen. Eddig következetesen "a vendégek befogadásáról" alakban fordították, Bollóknál: "A vendégek marasztalásáról (detentio) és ellátásáról". A latin detentio szó sohasem jelent "befogadás"-t, hanem visszatartást, marasztalást. ("Befogadás" latinul receptio volna.) E fejezetben azt tanácsolja István, hogy a máshová készülő bölcs papokat, valamint a bármi okból hazájukból távozó, másutt megélhetést kereső nemes lovagokat beszélje rá Imre az udvarában (nem általában "az országban") maradásra, és ott illő módon gondoskodjék eltartásukról, "hogy szívesebben maradjanak nálad, mint hogy máshol lakjanak". Ugyanezt tette István is, amikor Gellértet rábeszélte az udvarában maradásra, és a legenda szerint fia nevelését is rábízta.
Ugyanebben a fejezetben érdemes felfigyelnünk a külföldi lovagok királyi kíséretben tartásának indokolására. A magyar fordításban: "fegyveres erőt" (diversa arma) hoznak magukkal. A diversa "különféle" jelző mutatja, hogy nem pusztán fegyveres erőt jelent az arma szó, hanem különböző harcmodort, hadi ismereteket. Hogy erre miért van szükség, azt nyíltan kimondja a szöveg folytatása: hogy a külföldi hadviselés fortélyait is jól ismerő, jól szervezett hadsereg elvegye a külföld kedvét a támadástól, követelőzéstől (perterritant exteroroum arrogantiam), és a kilencedik fejezetben is megismétli, hogy mindenkor számítani kell a külföldi betörésekre. Ez rávilágít az Intelmeknek a szövegben ismételten visszatérő, de szándékosan elhallgatott gondolatára: István király tisztában volt vele, hogy a "keresztény Európától" nem számíthat jóindulatra: a szomszéd államok állandóan készen állnak a támadásra, hódításra...
Szintén lényeges a nyolcadik fejezet egyik mondatának helyes fordítása, illetve értelmezése. A fejezet az uralkodóházbeli ősök (antecessores patres) példájának követését szorgalmazza: "Nehéz lesz megtartani királyi hatalmadat ezen a vidéken, ha nem fogod utánozni az előtted uralkodó elődeidet", azaz az Árpád-házi fejedelmeket. A szöveg hasonlattal folytatódik: a görögöket görög, a latinokat latin szokás szerint kormányozták. Tehát a külföldi minták szolgai utánzásától óvja fiát Szent István: a magyarokat magyar szokás szerint kell kormányozni. Ez a mondat rávilágít István nemzeti hagyománytiszteletére, amit a hagiográfia (és a történelemtudomány) hallgatással mellőz. Ráadásul Imre fejedelmi elődei az atya kivételével pogányok voltak, mégis példaként állítja őket fia elé a mélyen keresztény király.
Ez a gondolat semmiképpen sem származhatott az Intelmek szövegét megfogalmazó, ismeretlen keresztény főpaptól, csakis magától Istvántól. Nehezen eldönthető vita tárgyát képezi a kérdés, hogy mennyiben tekinthető maga István az Intelmek tényleges szerzőjének, ha nem is a pontos megszövegezőjének (a formába öntés szemmel láthatólag egy tudós és igen kegyes pap műve volt), de legalábbis a témák sugalmazójának. A szöveg figyelmes olvasása talán közelebb visz a kérdés megközelítéséhez. Tudnillik a tíz fejezet közül hétben, és még inkább a bevezetésben, meglehetősen semmitmondó erkölcsi elvek olvashatók kegyességről, igazságosságról, hitbuzgalomról, papok tiszteletéről, ugyanúgy, mint a többi középkori "királytükörben". Ezek a fejezetek tömve vannak bibliai idézetekkel. Viszont a fentiekben tárgyalt három fejezet, amelyekben konkrét államvezetési tanácsokat ad fiának a király, tartalmilag erősen elüt a hasonló, külföldi királytükröktől. És ebben a három fejezetben egyetlen bibliai hivatkozás sem fordul elő! Ez a feltűnő különbség nehezen magyarázható mással, mint azzal, hogy itt maga István beszél, a pap csak megfogalmazta a király utasításait, míg az általános kegyes elvek kifejtését rábízta a papra.
Tehát ha kellő figyelemmel olvassuk és fordítjuk az Intelmek latin szövegét, arra a megállapításra jutunk, hogy a Szent István-i állameszme nem az ország etnikai felhígítását és külföldi szokások szolgai átvételét jelenti, hanem ellenkezőleg: a nemzeti hagyományok őrzését, és a külföld hódító szándéka elleni védekezést.
'via Blog this'

2015. szeptember 26., szombat

A magyarok Himalájája

A magyarok Himalájája:

Szathmáry István Pál, 2015. szeptember 26., szombat 16:59, frissítve: szombat 17:03

Mohai Balázs fotói

'via Blog this'

 A 17 éves Sztenzin Marlingban portréja
Fotó: Mohai Balázs
Mélység és magasság. Kapaszkodók és a horizont végtelensége. Ezek a fogalmak – elvileg – mást jelentenek, jelenthetnek a hegyeket meghódítani vágyó extrém sportolóknak és mást a természetet vagy a helyben lakók rezdüléseit megörökítő fotósnak. Mohai Balázs esetében a két szenvedély szerencsésen és látványosan talált egymásra.
Mohai Balázs a Himalája és a Karakorum hatalmas vonulatai között, a tibeti fennsík nyugati végén megbúvó ország, Ladakh vidékét járva nemcsak a híres magyar Kelet-járó, Kőrösi Csoma Sándor nyomdokain haladt, de társaival együtt hódolni tudott a highline néven ismert sportőrületnek is, amihez más sem kell „csupán” hatalmas sziklák, hogy azután a közéjük feszített speciális kötélen a vállalkozó kedvűek a végtelen felett gyalogolhassanak. Ha már Kőrösi Csoma neve elhangzott: a fotós elmondása szerint a buddhista országban mindmáig őrzik a nagy magyar utazó emlékét, igaz, ehhez magyar önkéntesek is kellenek, akik nyaranta például segítenek a Zanglában található emlékház – itt írta meg az utazó híres tibeti–angol szótárát – karbantartásában.
Ezt a munkát és magának Kőrösi Csomának az emlékeit megörökíteni érkezett tehát az országba Mohai, ám nem mellesleg vállalkozó kedvű társainak sikerült a már említett extrém sport jelenlegi magassági világrekordját is felállítani. Idén június–júliusban zajlott az utazás, amely igen sokrétű felkészülést igényelt. Elég csak említeni az európai gyomrot próbára tevő helyi ételeket, a vízivással kapcsolatos veszélyeket, de az sem mellékes szempont, hogy az óriási hőingadozás, a nappali harminc fokokat váltó éjszaka mínuszok, is komoly kihívás elé állítják a szabadban éjszakázó utazókat. És ha ez nem elég: a négy-ötezer méter magasság komoly oxigénhiánnyal jár, a természeti viszonyok pedig a fotózás technikai körülményeit is nagyban befolyásolják.
A rossz idő még jól is jöhet
Mohai a tervezettnél lassabban tudott haladni a magashegyi sivatag kiszámíthatatlan időjárása miatt, így viszont volt ideje elmélyülni a helyi arcok látványában és megörökíteni a Tibetnél kevésbé ismert, még inkább elzárt terület lakosait. Akik közül sokan ekkor találkoztak először fényképezőgéppel, úgyhogy azt is csak nehezen értette meg többségük – s ebbe az angol nyelvtudás hiánya is belejátszott –, hogy mit is akar tőlük pontosan a messziről érkezett idegen. Szerencsére Mohai sikerrel járt, így képriportjával igen átfogó képet tud adni ezeknek a tradicionális körülmények között élő embereknek a hétköznapjairól, amelyet a fotós benyomásai szerint igazán mélységeiben, de legalábbis látványosan nem jár át a buddhizmus szellemisége. Igaz, imazászlók és imamalmok sokfelé akadnak, nem is beszélve a vörösbe öltözött szerzetesek látványáról, de Mohai tapasztalatai szerint a mindennapokat ez nem hatja át, legalábbis azokhoz az élményekhez mérten, amelyek Tibetben érik a nyugatról érkezőket. Mindenesetre Ladakh – már csak Kőrösi Csoma Sándor miatt is – a magyarok szívétől nem is annyira távoli hely, és maga a fotós is biztos benne, hogy egyszer még vissza fog ide térni.
A képre kattintva galéria nyílik.
Nők kecskét fejnek egy 3900 méter magasan fekvő gazdaságban, Zangla közelében
 Nők kecskét fejnek egy 3900 méter magasan fekvő gazdaságban, Zangla közelében
Fotó: Mohai Balázs
Készül a vacsora a gazdaság konyhájában
 Készül a vacsora a gazdaság konyhájában
Fotó: Mohai Balázs
Pema a nyári hónapokat a hegyen tölti az állatokkal
 Pema a nyári hónapokat a hegyen tölti az állatokkal
Fotó: Mohai Balázs
Lányok angolórán a zanglai iskolában
 Lányok angolórán a zanglai iskolában
Fotó: Mohai Balázs
Rőzsét gyűjtő nő egy patakon kel át Zangla közelében
 Rőzsét gyűjtő nő egy patakon kel át Zangla közelében
Fotó: Mohai Balázs
Fontos nyári elfoglaltság: a tehéntrágya gyűjtése és szárítása, ami a téli hónapokban fűtőanyagként szolgál majd
 Fontos nyári elfoglaltság: a tehéntrágya gyűjtése és szárítása, ami a téli hónapokban fűtőanyagként szolgál majd
Fotó: Mohai Balázs
Fiatal lány nézelődik zanglai házuk tetején
 Fiatal lány nézelődik zanglai házuk tetején
Fotó: Mohai Balázs
Konyhakert Anmóban, közel 4000 méterrel a tengerszint felett
 Konyhakert Anmóban, közel 4000 méterrel a tengerszint felett
Fotó: Mohai Balázs
Dolma Csiling szerzetesnő egy kolostorban Anmo közelében
 Dolma Csiling szerzetesnő egy kolostorban Anmo közelében
Fotó: Mohai Balázs
Tenzin Tille láma Phuktal közelében
 Tenzin Tille láma Phuktal közelében
Fotó: Mohai Balázs
Tenzin Tille láma a phuktali kolostorban
 Tenzin Tille láma a phuktali kolostorban
Fotó: Mohai Balázs
Tille Namgyal a phuktali kolostorban
 Tille Namgyal a phuktali kolostorban
Fotó: Mohai Balázs
A sziklára épült phuktali kolostor, ahol Kőrösi Csoma Sándor közel egy évet töltött el
 A sziklára épült phuktali kolostor, ahol Kőrösi Csoma Sándor közel egy évet töltött el
Fotó: Mohai Balázs
A 17 éves Sztenzin Marlingban portréja
 A 17 éves Sztenzin Marlingban portréja
Fotó: Mohai Balázs
Nők jakvajas teát főznek Zanskar folyó partján
 Nők jakvajas teát főznek Zanskar folyó partján
Fotó: Mohai Balázs
Szokásos reggeli napindító  ceremónia a padumi iskola udvarán
 Szokásos reggeli napindító ceremónia a padumi iskola udvarán
Fotó: Mohai Balázs

CÍMLAP / FOTÓ (F22)