Ennek úgyszólván automatikus következménye az lett, hogy történetkutatásunk és történetmagyarázatunk figyelme kizárólag az onogur magyarságra, mint "finnugor" voltunk egyetlen lehetséges megindokolására irányult, őstörténeti szakirodalmunk tehát ennek megfelelően szinte kizárólag az onogursággal foglalkozik, s mivel ezen a területen a honfoglalás-előtti magyarságról szinte semmi értesítés nincs - az arab, perzsa és bizánci adatok "türkjei" u. i. nem az onogurok - őstörténeti szakirodalmunk jelentéktelen mennyiséget leszámítva, közvetve, vagy közvetlenül nyelvészeti irodalom és a magyar őstörténet tudomány összes konklúziói nyelvészeti konklúziók, amelyeket a primitív finnugor népek folklorisztikai adatainak a magyarságra történt meglehetősen merész átvetítése egészít ki.
Ez a szakirodalom, bármilyen bőséges is, az igazi magyar őstörténet megkonstruálásához alig használható, nem kis mértékben azért, mert kilencven százalékában hipotézisekből, és pedig meglehetősen merész hipotézisekből, és ilyenekre épített elméletek fejtegetéseiből áll. Amit a magyar szellem, egészséges ösztön és nemzeti intelligencia az őstörténet-kutatás terén alkotott, az a hivatalos történettudomány bibliográfiájában egyszerűen nem is szerepel. Történettudományos életünkben egy nagyon furcsa és belső életünkre nagyon jellemző dolog történt, amit egyszerűen "tudományos bojkottnak" lehetne nevezni. Hivatalos történettudományunk "bojkott-magatartása" immár mintegy száz esztendeje tart.
Mivel pedig történettudományunk hivatalos képviselői egyáltalán nem csalhatatlanok, sőt, amint jelen munkában számos helyen és számos vonatkozásban, bármilyen kínos volt ez, kénytelenek voltunk kimutatni, nagyon-nagyon középszerű historizmusú emberek voltak, akiknek "elméletei" nemcsak helyteleneknek, hanem nem egy esetben abszurdumoknak látszanak, bojkott-magatartásuk" történettudományos katasztrófát idézett elő. Ha őstörténet kutatásunknak szándékosan és programatikusan elhanyagolt "szabir" területe csak feleannyira is munkába kerül, mint az ,onogur" terület munkában volt, történettudósaink szakalkotásainak kilencven százalékát ki lehet dobni a magyar őstörténettudományi szakirodalomból s ha a kaukázusi és káspi-nyelvek szumir alapnyelvből való származásának kimutatása ugyanolyan intenzitással fog történni, amilyennel a "finnugor" elmélet kidolgozása történt, néhány évtized múlva egész finnugor nyelvészeti irodalmunkat odaajándékozhatjuk az osztyák tudományos akadémiának.
Jelen munka könyvészete ezt a kínos helyzetet tükrözi vissza. Mert az, amikor egy nemzeti történeti munka forrásainak és irodalmának több mint háromnegyed része külföldiektől származik, mert a saját irodalom hasznavehetetlen és az arra való hivatkozások túlnyomó része képtelenségek kimutatását jelenti, nagyon kínos helyzet és ha ennek nem a történész céh hivatási középszerűsége az oka hanem valami más, akkor az ok - félelmetes. Még akkor is az, ha jelen munka könyvészetéből néhány magyar munka azért hiányzik, mert a szerző nem tudta őket megszerezni.
Az itt következő könyvészeti felsorolásból azok a művek, amelyekben a szerző csupán egy-két adatot ellenőrzött, hiányoznak, olyan művek viszont, amelyek jelen munka általános arculatának kiformálásához hozzájárultak, fel vannak sorolva annak ellenére, hogy egyetlen adat, vagy konkrét megállapítás sem került belőlük jelen munkába bele.
E mű történettudományos konklúzióinak több mint egyharmad része nyelvtudományon - szumir nyelvtudományon - alapul. Ha azonban a "hivatalos" őstörténettudományi felfogást lehetett és szabad volt teljes egészében nyelvtudományi finnugor nyelvtudományi - anyagra felépíteni, ugyanez, sokkal kisebb mértékben, e mű szerzőjének is meg van engedve.
Az alkalmazott szumir nyelvészeti anyag mennyiségét Bobula, Delitzsch, Prince, Sayce és Wiseman munkáinak egyszerű felsorolása nem tükrözi vissza.
Bárczi Géza: Magyar hangtörténet, Budapest, 1958.
Balami Chronicle: (Memoirs of the Russian Academy, Vol. 1844)
Bobula Ida, Dr: A Sumér-Magyar rokonság, Bs. Aires, 1961.
Bury, J. B.: A History of the Eastern Roman Empire from the Fall of Irene to the Accession of Basil I. London, 1912.
Delitzsch, Fr.: Assyrische Lesestücke, 5. kiad. 1912.
Dunlop, D. M.: The History of the Jewish Khazars, Princeton, 1954.
Eckhardt Ferenc: Magyarország története Budapest, 1933.
Emery, B. W. Archaic Egypt. Edinbourgh, 1961.
Godefroid, Kurt: A modern civilizáció kezdetei, Budapest, 1922.
Grousset, R.: Histoire de l'Armenie, Paris, 1949.
Hayes: A Political and Cultural History of Modern Europe I/II. New York, 1936.
Hóman-Szekfü: Magyar Történet, Budapest, 3. kiad. I. köt.
Hóman-Szekfü-Kerényi: Egyetemes Történet, Budapest, 1935, I. és II. kk.
Kecskeméthy Aurél: Gróf Széchenyi István utolsó évei és halála, Pest 1866, Emich-kiadás, 192. 1.
Kerényi K.: The Gods of Grecks, Edinburgh, 1958.
László Gyula: A honfoglaló magyar nép élete, Budapest, 1944.
Lloyd, S.: Early Anatolia, London, 1956.
Ligeti: A magyarság őstörténete (Tanulmányok), Budapest, 1943.
Lukácsi Kristóf: A magyarok őselei, hajdankori nevei és lakhelyei eredeti örmény kútfők alapján, Kolozsvár, 1870 (Újranyomva a Történelmi és Társadalomtud. Kutató Int. által, 1957).
Maspero, G.: History of the Ancient Peoples of the Classic East. Dawn of Civilization, Struggle of Nations, The Passing of the Empires, London, 1900.
Mongait, A. L.: Archeology in the USSR., London, 1961.
Marquart: Osteuropaische und ostasiatische Streifzüge, Leipzig, 1903.
Moravcsik Gy.: Die Byzantische Quellen der Geschichte der Türkvölker, Budapest, 1942.
Padányi Viktor: Tér és Történelem, Melbourne, 1956.
Padányi Viktor: Horaha - harku - horka. Notes to the Menesquestion. Two Essays, Magyar Kultúregyesület, Sydney, 1963.
Padányi Viktor: A New Aspect of the Etruscan Provenance Two Essays, Magyar Kultúregyesület-kiadás, Sydney, 1963.
Painter, S: A History of the Middle Ages, New York, 1954.
Pallotino, M.: The Etruscans, Harmondsworth, 1956.
Pallotino, M.: Testimonia Linguae Etruscae, Firenze, 1954.
Prince, J. D.: Material for a Sumerian Lexicon.
Sayce, A. H.: An Elementary Grammar... stb. London, 1877.
Vasiliev: The Goths in the Crimea, Cambridge (Mass.), 1936.
Vernadsky, G.: Ancient Russia Yale, 1944.
Wiseman, D. J.: Chronicles of Chaldean Kings, London, 1956.
Woolley, Sir L.: A Forgotten Kingdom, Baltimore, 1953.
Sieveking, H.: Wirtschaftsgeschichte, Berlin, 1935.
Zeki Validi Toyan, A.: Ibn Fadlans Reisebericht, Leipzig, 1939.
Xenophon: The Persien Expedition, Harmondsworth, 1961.
al Maszudi: Muruj al- Dhahab, Páris, 1878..
Konstantinos Porphyrogenitos: De administrando imperio. Corpus Scriptorum Historíae Byzantinae, vol. VIII, Bonn, 1840)
I. "VAJDA" SZAVUNK ETIMOLÓGIÁJA
1.
A magyar történettudomány véleménye szerint - melyet Hóman Bálint summázott (Hóman-Szekfü Magyar Tört. I. köt. 97. I) - "a törzs élén a törzsfő, régi magyar nevén hadnagy (szlávosan vojevoda, vajda) áll..."
Mivel a "vajda" szó nemcsak, hogy a magyar nyelv egyik szava, hanem a középkoron át magyar méltóságnév is, melynek használata messze, mélyen honfoglalás-előtti történetünkbe nyúlik vissza, viszont képtelenség az, hogy már az ókor utolsó évezrede folyamán is magasan fejlett törzsszövetségi szervezetekben élő káspi-, vagy őstörök népek egy ilyen fontos közigazgatási és kormányzati műszót a náluknál ezer évekkel fejletlenebb és csupán csak vegetatív színvonalon élő, vérségi kötelékeknél tovább egész a Kr. u. a 9. szd.-ig nem jutott szlávoktól kölcsönöztek volna, "vajda" szavunk nyelvtudományunk és történettudományunk által egyöntetűen vallott szláv származtatása nyilvánvalóan téves, mert ez történelmi lehetetlenség. Ez minden közepes intelligenciájú és normális agyú ember előtt azonnal nyilvánvalóvá válik, ha arra gondol, hogy az avarok, vagy a kazárok, az onogurok, vagy a hunok akkoriban politikai értelemben még nem is létező szlávoktól nem vehettek kölcsön politikai szakkifejezéseket.
A magyar nyelvtudomány s vele együtt a magyar történettudomány mégis azt állítja - és nemcsak "vajda" szavunkkal kapcsolatban állítja ezt - hogy a szabir, onogur, avar, hun s egyéb őstörök elemekből összetevődött új képlet, a magyarság, a saját, már a honfoglaláskor is évszázados, sőt évezredes intézményeire és műveltség-elemeire hun, avar, szabir, onogur őseinek nomenklatúrája helyet t, szlávoktól szedte össze szavait.
"Vajda" szavunk szláv eredetét nyelvtudományunk azon az alapon állítja, hogy a szláv nyelvekben van egy "vojvoda" szó, történettudományunk pedig azon, hogy Konstantinos Porphyrogenitos számtalanszor hivatkozott De administrando imperio c. művében az áll, hogy a "lebediaiak" legfőbb feletteseiket régi idők óta "boebodo"-nak nevezték, márpedig a "boebodo" szó a szláv "vojvoda" szónak felel meg, ami igaz is. A kérdés csak az, hogy vajon a "lebediaiak" boebodou-ja jött-e a szláv "vojevoda"-ból, vagy megfordítva?
Mivel a kérdés a mi "vajda" szavunk etimológiájának a fontosságát jóval meghaladó döntő őstörténeti kérdés, nem lesz érdektelen a vajda szó etimológiájával nyelvtörténetileg kissé behatóbban foglalkozni.
2.
A szó a maga legősibb eredetében összetett szó, amely két tagból áll s mind a két alapszó szumir. Az egyik, az előtag, a szumir "abal" (pontosabb fonetikával "abaly"), a másik, az ugyancsak szumir "baí".
Az "abal" annyit jelent, mint "szarvasmarha", amely az ókorban a gazdagság kifejezője és fokmérője volt, nemcsak a szumir származású népeknél és nyelvekben, hanem más fajoknál és nyelvekben is. Latinban pl. pecuspecudis "szarvasmarhát", pecus-pecoris "csordát" jelent, pecunia-pecuniae pedig "vagyont" és innen "pénzt" (A magyar kereskedelmi értékegység Szent Istvánig a tinó)
Ugyanezen a módon jön a szumir "abal"-ból a kirgiz, tatár s egyéb őstörök "baj", az onogur "bajan", az avar "bajan", az ómagyar "baj", a "bő", a "buja" (amely eredetileg mást jelentett, mint ma) és a török "bej", vagy "bey" amelyek mindenikének az a jelentése, hogy "gazdag", "dúsgazdag", "előkelő". Sőt ebből származik a magyar "vaj" szó is, amely a tej "gazdag"; bő, (üppig) részét jelenti. Az ősrégi magyar "Bay" és "Vay" családok eredetileg egy és ugyanaz a család lehettek, sőt valószínűen ugyanaz volt a "Fáy" család is. A "b", "v", "f" és "p" fonetikai vonatkozása beszédanatómiai okoknál fogva egyetemes fonetikai tünet (kettő labiális, kettő semilabiális hang) . Ezt az őstörök "baj" szót átvették a dél-oroszországi és kárpát-medencei őstörök népek szomszédságában, vagy uralma alatt élő primitív szláv nemzetségek is a "bojar" (baj-ur, gazdag-ur, lord) szóban, amely minden szláv nyelvben gazdag, előkelő urat jelent. Ennek a szónak szláv torzulása a "pan", "panye" (v. ö. "Baján") szó is. A "vojevoda" eleje szintén innen ered. A török "bej", amely előkelőséget jelölő társadalmi kifejezés ugyanúgy innen származik, mint pl. a Bajkál-tó neve, amely "buja-hal"-at, halban gazdagot jelent.
Az eredeti szumir szó ékírásos rögzítésének latin betűkre való és általánosan elfogadott transliterációja, az "abal", a szó összes magyar és egyéb káspi-török származékainak egyöntetűen és kivétel nélkül jelentkező fonetikai karaktere szerint nem helyes. A szó helyes transliterációja "abaly" kellene, hogy legyen, mert minden fonetikai és nyelvtörténeti megfigyelésem szerint az eredeti szumir véghangzó nem "l" lehetett, hanem az egyébként igen nehéz kiejtésű, sőt már nyelvünkből is lassan kipusztuló, árja nyelvűek számára meg valósággal kimondhatatlan "ly".
Mivel ez a hang sem a németben, sem az angolban nincs meg, ennélfogva nincs betűjele sem, egyik ortográfiával sem adható vissza s ezt az ékírásos jelet azért transliterálta Prince is Delitzsch is "l"-lel.
Annak bizonyítására, hogy az abal helyesen "abaly" kellett, hogy legyen, felsorolom az alábbi fonetikai tényeket:
1. "Göböly" szavunk - szumir eredetében "gu-abaly" (nyak-szarvasmarha) - amely a magyarban jármos ökröt jelent, éppúgy, mint ahogyan "bivaly" szavunk - szumir eredetében "bu-abaly" (fekete-szarvasmarha . nem "l", hanem "LY" hanggal végződnek. Fonetikailag "ly-l" (vagy "ly-j") hangromlás lehetséges, de "l-ly" hangromlás nem.
2. Immár kihalt, illetve csak család- és helységnevekben élő "baj" szavunk (v. ö. Bay, Vay, Baja, Vaja), "buja" és "vaj" szavaink kivétel nélkül "j" és sohasem "l" végződésűek, ami határozottan "abaly"-ra és nem "abal"-ra mutat.
3. A "Bajkál" tónév, kirgizben, tatárban, a "Baján" név onogurban, avarban, a "bej" szó törökben, a-"boj", "voj e" kölcsönvételek a szlávban, amelyek kivétel nélkül a gazdagsággal s ezen át a szarvasmarhával függnek össze kivétel nélkül "ly" és nem "l" eredetre mutatnak.
Hangtörténetünkben nem fedezhető fel olyan tendencia, amely "l" hangunk "j" hanggá romlását mutatná. Az "ly" hang azonban nyelvünkben is hajlamos arra, hogy vagy "l", vagy - ami gyakoribb eset - "j" hanggá romoljék, hiszen az "ly" fonetikai értéke, némi tendenciával a "j" felé, a kettő között van. Mivel az ;,abal" minden származéka minden származék nyelvben "j "-t s nem "l"-et őriz, minden nyelvben és a rendelkezésre álló nyelvi bizonyítékok szerint ezt őrzött 1400 évvel ezelőtt is (v. ö. Baján, Kr. u. 568-ban) , úgy hiszem, hogy a már rendelkezésre álló esetek alapján is kimondható Prince és Delitzsch és Sayce átírásaival szemben, hogy a "szarvasmarhát" jelentő szumir szó helyes literálása "abaly", mert a véghang eredeti, kori kiejtése közelebb állt a "j"-hez, mint az "1"-hez.
A "baj" (gazdag, bő) szó jelentése és eredete kétségtelen. A szó minden káspi-kaukázusi származású nyelvben ugyanazt jelentette és jelenti és a fogalom kétségtelenül a szumir "szarvasmarhát" jelölő "abaly" szóból származik. Mivel törökben, magyarban, kazárban, onogurban, szabirban, besenyőben, avarban, hunban, kirgizben, tatárban ugyanaz és ugyanazt jelenti, a szó a "bojár"-ban és a "vojvodában" egyaránt ezekből a nyelvekből került át a hun, onogur, kazár, szabin besenyő szomszédságban élő délkelet-európai, valamint az "avar" szomszédságban élő közép-európai és balkáni u. n. szláv nyelvekbe. Konstantinos Porphyrogenitos i. művének "boebodo" szavát alkotó "boe" előtag a szumir "abaly"-ból származó, káspi-kaukázusi "baj", "bő" (ómagyar "beö", "buja"), "vaj", "bej", stb. szavaknak felel meg és gazdagság, előkelőség, rang kifejezője volt.
3.
A szumir "bat" szó által kifejezett fogalom jelentéscsoportja "bot", "jogar", "vezető", "kormányzó", "kényszerű", "erőszak", "menekül", "fut". (Felhívom az olvasó figyelmét a "bot" és a "fut" szavaink fonetikai rokonságára (b-f) és tartalmi összefüggésére.) A bot a hatalom, a kényszerű, az erőszak ősi kifejezése szumirban, magyarban egyaránt.
A szumir "bat" és annak fonetikai változásai az évezredek folyamán, a szumir-származású káspi-kaukázusi nyelvekben egy bizonyos közigazgatási és katonai rangot, megjelölést fejezett ki olyféle értelemben, mint "kormányzó".
Ez a szó van az asszír "labutt"-ban, amely katonai kerületi vezetőt jelentett. Ez a szó van benne Kurt onogur fejedelem legidősebb fiának, Baján-Bat-nak, vagy Bat-Bajánnak a nevében. Ez a szó jelenik meg eltorzultan Konstantinos "boebodo" szavának utótagjaként, mint "bodo" és ez a szó torzult a szlávoknál "voda"-vá, amely - jellemző - egyébként "vizet" jelent szlávban. A "labattuból" származó "lebed" szó közepe ez a szumir "bat".
Az egyébként szemmel láthatóan előkelő jelentésű és hangzású szó-bevonult a káspi-kaukázusi eredetű népeknél a tulajdonnevek közé s az onogur "baján-Bat", vagy a tatár "Bat" stb. neveken kívül az árpádkori "Bata", "Vata", "Bod", Bodó", "Buda", "Pata", "Pató" személy és családnevek gyakorisága efféle rangokra utal. Az idegenek elleni első nemzeti reakció kirobbanását vezető Vata, vagy Bata nevű bihari "főúr" ilyen rangot viselő helyi kormányzó lehetett, vagy ilyen családból származhatott.
E sorok írójának szülőfaluja Borsod vármegyében "Vatta" község, amely 150 évvel ezelőtt még "Vatha", előzőleg pedig "Vata" volt. Az ősi avar eredetű település középkori birtokosa a Bata család volt, amely később a "vatai" előnevet használta. Egyetemista koromban végzett helységtörténeti kutatásaim során ennek a családnak a tagjaival több helyütt találkoztam egykorú forrásokban már Zsigmond király kora óta, többször fordultak elő a török hódoltsági harcok idején és szerepelnek a Rákóczi-szabadságharcban is. Híres kapitány közülük vatai Bata Bálint. A községnév (Vata), a családnév (Bata), a családnév és előnév (vatai Bata) mutatja a "b" és a "v" már említett könnyű felcserélődését. Vata és Bata ugyanaz, sőt ugyanaz Páta is, a változások csupán fonetikaiak.
A "gazdag", "előkelő" jelentésű "baj" szónak ragot jelölő és kifejező "bat" szóval való összekapcsolása nem esetlegesség volt, hanem tradicionális gyakorlat. A Konstantinos "boe-bodo" kifejezésen, vagy Kurt onogur fejedelem legidősebb fiának "Baján-Bat" nevén kívül vannak erre magyar példák is. Biharban van például egy község, amelyet ma úgy hívnak "Vajas-vatta". A név szülőfalum neve a "Vajas-" előtag az egykori "baj" szó késői értelmező eltorzulása. Az összetétel ugyanaz, mint Bajan-Bat, vagy "boe-bodo". De felemlíthetem, mint hasonló jelenséget, hogy a Patay-család előneve báji, "báji Patay" s itt megint tisztán felismerhető a "boe-bodo", a "baj" és "bat" összetétel. Vannak azonban minderre kirgiz, tatár, török, onogur, avar, hun utalások is. Herodotos szerint (Historiarum) a líbiaiak a királyaikat "battos"-nak mondták.
Végül fel kell említenem azt is, hogy a "vajda" szó, mint közigazgatási műszó, egész középkori történetünkön át kizárólag csak Erdéllyel kapcsolatban volt használatos, sehol másutt az országban s éppen Erdélyben nyomuk sem volt szlávoknak.
"Vajda" szavunk származása, létrejötte, fonetikai fejlődése, tartalmi kialakulása, hovatartozása a fentiek alapján úgy hiszem tiszta és vitathatatlan. Tiszta és vitathatatlan az is, hogy a szó szlávos torzulása primitív átvétel, de nem részünkről a szlávoktól, hanem megfordítva.
A káspi-kaukázusi (őstörök) népek olyannyira jellegzetes "törzsi" formációja legalább 4000 éves, de valószínűleg több. A szlávok a törzsi fejlődési fokra el sem jutottak. A szlávok a "nemzetségi" (vérségi egység, horda) fokig jutottak csupán s ezen a fokon érte őket a modern értelemben vett "nemzet" és "állam" fogalmainak kibontakozása. Azt állítani tehát, hogy a káspi-török népek, vagy azok bármelyike, a saját és legtipikusabb társadalmi szervezetük fejét szlávoktól vett kölcsönszóval jelölték, egyszerűen fantasztikus.
11. Hogy megjelent- e valóban, erre semmi adat nincs. Hogy Hóman honnan veszi ezt, nem tudom. De ha megjelent, augusztus eleje előtt nem jelenhetett meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése