2010. január 11., hétfő

Dr. Padányi Viktor Dentu Magyaria - Függelék: A "TERAVARTANNA"

III. A "TERAVARTANNA"

1. Az ókori előázsiai nyelvek múltszázadbeli filológusai szerint a fenti szó egy árja, "indoiráni" szakkifejezés a Kr. e. tizennyoIcadik századból, amit indoiráni harckocsi és lovassági oktatók (?) használtak. Jelentése "háromféle fordulat".

Ezt az árja bázisra épített, sőt az árja faji felsőbbrendűség meggyőződéséből kiinduló rendkívül tipikus és merész filológiai megállapítást jelen mű 3., 4., és 9. fejezeteinek kiegészítéséül némileg alaposabb történelmi és filológiai elemzés alá kell vennem elsősorban nyelvészek számára, de ha az intelligens nem-szakképzett olvasó türelmét nem vesztve végig a szükséges figyelemmel fogja kísérni az alább következő analízist, azt hiszem nem fogja megbánni, mert ezen a példán kristálytisztán fogja látni, hogyan dolgozott a 19. szd.-i "faji" tudomány és mi az a sok minden, amit revideálni kell.

A századforduló óta oly nagyszámú kitűnő helyreigazítást és kiegészítést végző Prince, Delitzsch, Hilprecht, Deimer és mások új utakat nyitó munkája után ugyanis azt gondolta volna az újabb filológiai szakirodalmat figyelemmel nem kísérő nem-nyelvész, hogy a múlt század badarságai már lomtárba kerültek, sajnos azonban ez egyáltalán nincs így. Zacharie Mayani francia nyelvészprofesszor 1960-ban franciául, 1962-ben német nyelven is megjelent igen terjedelmes ("Die Etrusker beginnen zu sprechen) c. művében a "teravartanna" változatlanul ott van, mint bizonyító anyag a maga teljes és rozoga árja fegyverzetében, mintha az elő-ázsiai ókori nyelvek filológiája területén az utolsó 80-90 esztendőben nem történt volna semmi, sőt nem történt volna semmi említésre méltó az elő-ázsiai ókori archeológia, egyáltalán az archeológia területén sem.

A "teravartanna" szónak, mint az "indoiráni" lovasharc-oktatók nyelvéből származó kifejezésnek történelmi ellenőrzése igen egyszerű.

Az archeológia minden direkt és indirekt megállapítása szerint Mezopotámián és környékén kívül - a Folyóköz és a Káspi-tenger között elterülő és ez időben úzok (chusok, kasszuk) által lakott régió, valamint a Tigris és Eufrát forrásvidéke és ennek környéke - Kr. e. 2000 előtt a ló még mint igavonó háziállat is ismeretlen volt és még inkább az volt, mint katonai tényező. Ennek bárminő direkt nyomát az archeológia sem Egyiptomban, sem Indiában, sem Kínában, sem a.Mediterráneumban s még kevésbé "Európában" nem találta. A húzó ló, kerék, talyiga, majd a harci szekér mezopotámiai találmányok. Hogy a harci szekér és harci ló kezelői és ennek oktatói idegen fajú és nyelvű emberek lettek volna olyan területről, ahol a lovat és a szekeret nem is ismerték - vagy ha igen, csak ezidőben és csak másodkézből ismerték meg - teljesen kizárt dolog és ez kizárttá teszi a "teravartanna" kifejezés "árja" voltát is akkor, amikor Mezopotámiában és környékén a világ legfejlettebb nyelvét beszélik és ez a nyelv nem árja nyelv.

A szóbanforgó kifejezés nyelvészeti elemzése már hosszadalmasabb.

2. A 19. szd. tragikomikus alaptévedése - amely azzal kezdődött, hogy a manapság valóban árja centruma és irányítású világ felőli benyomását 4-5-6000 évvel korábbra helyezte egészen abszurd módon vissza, és azzal folytatódott, hogy egy így elképzelt ókori világképhez próbált mindent hozzányomorítani - talán éppen a nyelvészet terén bosszulta meg leginkább magát. A 19. szd. nyelvészete a messzi ókorral foglalkozva egyszerűen (s némileg érthetően is) képtelen volt saját 19. szd.-i világképének nyomása alól szabadulni és a messzi ókorban is erőnek erejével egy árja centrumú és irányítású világot keresett, sőt akart találni. Ez a tendencia mindjárt a szövegfejtések első fázisánál, a literálásnál (1) megmutatkozott. Az ókori szövegeket már egyes szavaikban ösztönösen bizonyos árja fonetika szerint írták át, hiszen árjának hitték őket. Jellemző ez különösen a szóvégződésekre, hiszen a magánhangzók jelölése az ókori írásrendszerűekben bizonytalan, márpedig a szumir eredetű szavak általában magánhangzóval, mindenesetre egy bizonyos zöngével végződtek, amely zönge lehetett "a" is, "u" is, vagy egyéb is.

Az árja fonetikába az "a" végződés illett bele, a szózáró -és különösen eleinte csak találgatott - zöngét, tehát "a"- hangnak literálták, noha, amint aztán fokozatosan és bizonyíthatóan kiderült, ez a zönge "u".

A "teravartanna" mindenesetre ebben a formájában igen "ősárja", igen szanszkritos karakterű volt.

Ezen a nyomon továbbhaladva, a kifejezést felbontották két különböző szóra (valóban két különböző szóból áll), "tera"-ra és "vartonna"-ra. Az előbbiről felfedezték, hogy az a latin ter (semel, bis, ter. etc. - egyszerű, kétszerű, háromszor stb.) szó őse, és egy kissé szabadon úgy fordították le, hogy "három fajta", a másodikat a latin "vert" igével hozták kapcsolatba és úgy fordították le, hogy "fordulat".

Mindebben azonban van egy csomó inkonzisztencia, amikkel a 19. szd. lendületes önbiztonsága nem törődött. Az első mindjárt az, hogy a Kr. e. 18. szd. korszakában a tízes számrendszerűt még nem ismerik, még kevésbé fogadták azt el egységesen, a számrendszerűekben és a számjegyek elnevezése terén a káosz teljes és ilyen marad a következő évezred során is, már pedig a tri, tres, tris, drei bázison alapuló "ter" egy zárt és elterjedt tízes számrendszerű egyik konkrét számjegyének a neve.

A másik az, hogy a "görög" nyelv majd csak a Kr. e. 11-7 szd.-ok folyamán alakul ki az autochton lakosság meg az ideérkező achajok nyelvének összeolvadásából, a "latin" meg éppen majd csak a Kr. e. 6--2 szd.-ok során jön létre az etruszkból, az ion-ból és valami primitív "umber-sabeli" nyelvből, de maga az ősárja alap, a szanszkrit is még csak most van - szintén keveredés útján - kialakulóban, hiszen a "teravartanna" Kr, e. 18. szd.-i szó.

A harmadik ilyen inkonzisztencia - akár van köze a "latin" verto-hoz, akár nincs -a "vartanna" szó, amely a latinon kívül egyetlen árja nyelvben sincs meg. Nem beszélve arról, hogy ez a latin ige eredetileg transitiv értelmű és nem azt jelenti, hogy fordulni, hanem azt, hogy "fordítani" (Horatius, Vergilius, Cicero még vagy "se vertere" - fordítani magát - vagy szenvedő formában használják), sőt "visszafordítani", tehát ellenkező állapotba hozni, nem pedig valaminő irányt változtatni, a "vert" nem is latin szó. A "vert" etruszk szó, innen került a latinba, már pedig az etruszk nyelv nem árja nyelv. Az etruszk nyelv a szumir származású agglutináló nyelvek közé tartozik.

Ha már most mindezek előrebocsátása után megpróbáljuk ezt az "indoiráni" szót a később kialakuló "árja" fonetikai jelleg helyett, összehasonlíthatatlanul logikusabban aszumir szójelentések és a szumir fonetikai karakter szerint literálni - elvégre a Kr. e. 18. szd.-ról van szó a "terevartanna" egycsapásra elveszti "indoiráni" karakterét, amennyiben a "tera" szóból "tér" lesz, a "vartanna" pedig "bar-du-n", vagy "var-du-nu, vagy "far-du-n", vagy akár "par-du-n" formát ölt, és ebben bizony már nincs semmi szanszkritos, vagy "árja", sem fonetikájában, sem jelentésében.

3. A "tar", "dar" (tár, dár), "dara", "dar" ószumir alapszócsoporttal nemcsak azért kell itt némileg részletesebben foglalkoznom, mert az a "tér" szó "térni, kitérni" jelentésének bebizonyításához elkerülhetetlen, hanem azért is, mert ennek az ószumir alapszónak és fonetikai elváltozásainak magyar nyelvi vonatkozásai egyszerűen cáfolhatatlanok.

Ennek az alapszócsoportnak, amelynek képírásban öt különböző pictogramja van ugyan, hangzásuk azonos, vagy legalábbis hasonló, szumirban Prince és Delitzsch megbízható szófejtései szerint nyolc merőben különböző jelentése van.

Ezek:

1. felvág, feltép, felnyit, seb, tár (feltár, kitárul),
2. redő, ránc, ruha, folt, színfolt, egyenetlen, tarka,
3. föld, ország, terület, tér, terül, tartomány,
4. bezár, becsuk, ajtó, zár, visszatart,
5. magas, rangos, gőgös, rátarti, durva,
6. halad, vonul, irányt vesz, tart valamerre, homlok,
7. gyűjt, elrak, tár, tárol, tartalom, daru (emelő), daru (madár), tartalék,
8. folyamat ideje, (latinba átkerülve duratio), tart valameddig, kitart, tűr, türelem.

Nevezetes, hogy a "tar, dar" hangbázissal jelölt nyolcféle szumir fogalomcsoport mindenikének magyar megfelelője szintén ezen a "tar-dar" bázison épül (tár (feltár), tarka, tér, zár, durva, tart (valamerre), tár, (raktár), daru, tart (emeddig), tőr, kitart, stb.).

Bennünket most csak a hatodik jelentéscsoport érdekel, amelyhez "irányt vesz, tart valamerre, értelemben a "térni", "kitérni", "eltérni", "letérni", "rátérni", térül, térít szavaink tartoznak. A "tér" szó jelentése (akármi is a helyes fonetikája) úgy hiszem nyilvánvaló. Annak semmi köze a görög-latin "tér"-nek, ami "háromszort" jelent.

Ami viszont a "vartanna"-"bar-du-nu" szót illeti, ami tényleg "fordulást" jelent, ezzel sokat bíbelődni nincs értelme, a szó ugyanis nem "indoiráni", vagyis nem árja szó, a latinon kívül egyetlen árja nyelvben sincs meg, a latinban viszont, mint már megjegyeztük, etruszkból került jövevényszó.

A szó szumir bázisa a "bar", amely azonkívül, hogy azt fejezi ki, ami körülvesz, ami minden mástól elválaszt, elkerít, azt is jelenti, hogy megkerül, körülkerül, kikerül valami akadályt. Az, hogy a magyarban a "bar-d"-ból, vagy "var-d"-ból a hosszú idő folyamán "fordul" lett, nem különös, inkább az a csodálatos, hogy a torzulás mérve nem nagyobb. Mindenesetre ökréhez, tehenéhez a mai napig szumirul beszél a magyar paraszt, amikor azt mondja neki, hogy "farta te !" és erre ökör, tehén, engedelmesen - megfordul. A mi "térül-fordul" kifejezésünk meg szinte mása a "téru-bardun" kifejezésnek, amelyet állítólag "indoiráni" katonai oktatók használtak Kr. e. a 18. szd. ban, amikor a harckocsi hajtására, "háromféle fordulatra" tanították azokat, akik a harci szekeret feltalálták és a harci mént kitenyésztették...

1. A "literálás", vagy "transliterálás" az az eljárás amikor egy idegen írásrendszerrel (ékírás, hieroglif írás stb.) leírt szöveget írásjelről-írásjelre modern "latin" betűkre írnak át, és így próbálják visszaolvasni.

---------- 1. rész -----------

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése