Az ótestamentumi könyvek íratási körülményeinek teljes feltárása ez alkalommal nem lehet feladatunk tárgya. Annyit azonban megállapíthatunk, hogy kevés kivétellel a babiloni fogság alatt, vagy az ezután következő időben irattak.
Csak éppen megmutatásul közlöm itt a Mózesnek tulajdonított, az ő neve alatt szereplő "Leviticus" néhány versének szövegezését. A bogházköi-i romokból Winkler ásatásai nyomán napvilágra került, hethita törvényeket tartalmazó irattöredékek arról tanúskodnak, hogy a mózesi törvények és a hethita törvénykönyv között lényeges korreláció áll fenn s ezt legszembetűnőbben mutatja például az alábbi két, az erkölcs elleni vétkezésre vonatkozó törvénycsoportnak a párhuzamba állítása:
"Az erkölcstelenség elleni rendeletek élén álló törvénycsoport után következik az erkölcsösség elleni vétkekről szóló törvénycsoport, pontosan abban a sorrendben, mint "Leviticus" könyvében (20. fej). A külső alak és tagolás megegyezésének ezen ténye egész biztosan nem lehet puszta véletlen! Ennek a tényleges viszonylagosságra kell visszavezethetőnek lennie. Szembetűnőleg mutatja ezt a két törvénycsoport szembeállítása:
Hethita törvény:
"II. 74. §. Egy férfinek, aki felebarátjának asszonyán erőszakot követ el, meg kell halnia; a király megkegyelmezhet neki.
75. §. Aki saját anyján (mostohaanyát is jelenthet) erőszakot követ el, megbüntettessék.
Aki leányain (lehet a neve mostohaleány is) követ el erőszakot, büntetés történik. Ha egy férfi fián követ el erőszakot, büntetés történik"
Leviticus 20. fej.: "Aki házasságot tör felebarátjának asszonyával, a házasságtörőknek meg kell halniok (10. v).
Aki atyja asszonyával hál s atyja szemérmét mezteleníti, mindkettőt meg kell ölni (11. v).
Ha valaki mostohaleányával hál, mindkettőjüket meg kell ölni gyalázatos fertőzés miatt (12. v.).
Ha valaki egy férfival hál, iszonyatosságot követ el; meg kell őket ölni (13. v).
"76. §. Ha egy férfi mostoháján atyja halála után erőszakot követ el, bűnének üldözése nem történik meg. Viszont, ha önként megadják magukat neki, férfi, vagy nő, bűnüldözés nem történik. (Ez a közbeszúrás az összes idézett esetekre szóló pótjegyzetként szerepel!)"
"Ha valaki egy asszonnyal leányostul (anyósostul) együtt lakik, mindkettőn el kell égetni. (A megégetés büntetését kettős szeméremsértés esetében alkalmazták.) Ilyen vétkezés ne legyen köztetek (14. v)"
Az ótestamentumi iratok "Eszter-könyve", amely ugyancsak a babilóniai fogságban keletkezett, szolgáljon további például, hogy e szépirodalmi mű íratása történetének hátterét közelebbről is megismerhessük. E célból három idevonatkozó bírálat néhány sorát közlöm. Az egyik bíráló Renan és a másik bíráló Prasek lesz, míg a bevezetésnek szánt harmadik irat közlendő helye egy, a zsidóság mentalitását tükröztető doktori disszertáció idevonatkozó része.
Edelstein Bertalan, Az Eszter-midrások:
"Az ősi szentírásmagyarázatnak, mely nem a szöveg egyszerű értelmezése, hanem belső tartalmának kiaknázása, erkölcsi, vallási célzatú fejtegetésére törekedett, talán egyetlen bibliai könyvnél sem nyílt oly bő alkalma a fejlődésre, mint Eszter könyvénél. Az istenismerettől és vallási eszméktől túláradó szentiratok közepette egy minden vallási célzattól ment, minden isteni vonatkozás nélkül szűkölködő irat ez, amelyben - látszólag szándékosan - Isten egyetlenegyszer sem neveztetik, míg Ahásvérust 187-szer, királyságát 26-szor említi. A történet lefolyásában semmi csoda, semmi természetfeletti hatalom nem játszik közre, a bonyodalom természetes módon támad, hajlik a kifejlésre és éppen ilyen természetesen oldódik meg. A szentírás monotheista szelleme, erkölcstana nem lengi át ez iratot, de mindenütt a faj, a zsidó nép csak éppen mint nemzetiség lép előtérbe, de sehol sem mint magasztos eszmék hordozója.
Az írásmagyarázatra, melyet iskolában és zsinagógában műveltek, a midrásra hárult az a feladat, hogy isteni vonatkozásokat, vallási célzatokat keressen a könyvben, mely - hivatalosan csak kénytelen-kelletlen elfogadott új ünnepeket rendelt és mely valószínűleg magának a meghonosodó ünnepnek köszöni felvételét a szent könyvek sorába, a kánonba. A midrásban az elbeszélésnek tisztán emberi motívumai misztikus hátteret nyernek, a szereplő személyek isteni elhatározásának köretet nyernek, a szereplő személyek isteni elhatározásnak köszönik bukásukat, illetőleg emelkedésüket és erre a zsidó valláshoz és institúcióhoz való viszonyukkal szolgálnak rá. Az események vallási mozzanatokkal összefüggő okokat nyernek, előzményeik jórészt az égben játszódnak le, lefolyásuk égiek (angyalok, meghalt próféták és jámborok) közbenjárásával és segítségével történik".
Renan: "Geschichte des Volkes Israel" c. művében így ír:
"Sok perzsa szokás jött át Judába, mindenekelőtt azonban egy, Perzsiában nagyon népszerű ünnep, amely a zsidóknál is gyorsan kedveltté vált és még egy oly legenda költésére is vezetett, amely Izrael szent irodalmának nagyon botrányos foltja.
A perzsák minden évben nagy örömünnepet ültek, amely az év utolsó napjaiban ismétlődött és nagy lakomázás és kölcsönös ajándékozás jellemezte. Ennek az ünnepnek a neve: Furdi. A zsidók is átvették ezt az ünnepet, mint világi ünnepet s a perzsákhoz hasonlóan a 12. hónapra tették s az elnevezése "Furim"-ból "Purim"-má lett. (Raba rabbi szerint Purim ünnepen úgy be kell rúgnia a zsidónak, hogy még Haman átkozódásai és Mardochaeus magasztalásai között se tudjon különbséget tenni.)
A zsidók azt akarták, hogy ennek a világi ünnepnek is meglegyen a saját "Hagadá"-ja s ezen célból írták meg az Eszter-könyvét. A zsidók számára minden ünnepnek meg kellene lennie a históriai hátterének, saját legendájának, különleges írással, vagy szereppel, a "Megilla"-val. Feltételezték tehát, hogy a Purim ünnep Izrael egy nagy győzelmére és leghatalmasabb ellenségeik megsemmisítésére vonatkozik. De mivel nem vallási ünnep volt, ezért az elbeszéléskor rendszeresen tartózkodtak az Isten nevének említésétől és kerültek minden vallásos elmélkedést.
Ebből származott a világ legkülönösebb könyve, egy rossz, istentelen és felháborító könyv, amely a szerző szándéka ellenére vallásos művé emeltetett. Ebben Izrael veszélyes népnek van leírva, amely - hála egy titokzatos belső erőnek - ellenségeit képes megölni s amelynek szomszédsága bajt hoz. Sohasem vallottak még be nemzeti egoizmust ennyi szemérmetlenséggel. Ennek a munkának minden sorában a legdurvább nyíltsággal a gondolkodás alantassága, lakájállások utáni mohó vágy, minden erkölcsi érzés hiánya s az egész többi emberi nem elleni gyűlölet nyilvánul meg. Eszter könyve a rossz zsidó ideális ábrázolása, a zsidók rossz oldalainak gondos gyűjteménye, minden jó oldaluk kihagyásával. Mily utálatos ez az Eszter és ez a Mardochai! Ez a fortély, mellyel hízelgés és méltóság nélküliség egyesült ezekben a jellemekben - és mily kegyetlenség! Az ellenség halála nem elégíti ki ezt a megärát. Hullák és gyermekhullák számával akar kérkedni! S a szerző mindezt a förtelmességet nyugodt kedvteléssel beszéli el nekünk. Teljes megelégedéssel közli, hogy Xerxes, aki csak éppen az imént engedte meg a zsidók kiirtását, hirtelen a zsidóknak engedi meg, hogy alattvalói közül 75 ezret minden további nélkül megöljenek. Mindenesetre ezek az ezrek oly türelmesen engedik magukat egy maroknyi zsidó által lemészároltatni, hogy ebből elegendő biztonsággal következtethetjük, hogy ez a szomorú történetecske csak a szerző képzeletében játszódott le.
És a legnagyobb dicséret, melyet ennek az utálatos kis könyvnek megadhatunk, éppen az arra való utalás, hogy oly dolgokat beszél el, amik a valóságban sohasem történtek meg.
Hála ezen könyvecskének, a purim ünnep elég hamar elvesztette eredeti világi jellegét és szentnek nyilvánították. A Makkabeusok korában éppenséggel nagy nemzeti győzelem emlékünnepeként szerepel! Azt hisszük, hogy Eszter könyve abban az alakban, amelyben ma héber nyelven birtokunkban van, régebbi lehet, mint ez az átalakulás. Ha vallásos ünnepre szerkesztett irat lenne, akkor a jámborságnak biztosan több helyet juttattak volna benne. A görög fordító, aki abban a korban élt, amelyben ez az átalakulás éppen végbement, a régebbi valódi szövegbe valóban több épületes mellékkörülményt, több jámbor fordulatot csempészett is bele. Nézetünk szerint Eszter könyve az achämenida korszak vége felé keletkezett, ugyanabban az időben, mint az az Ezsdrás könyvében (IV fej. 6. - VI. fej. 13-ig) felvett töredék, amely több analógiát mutat fel vele, egyébként azonban Serubbabel restaurációja mesés történetének része, melyben nagyszámú apokrif dokumentum fordul elő s Perzsia királyainak kronológiája furcsa módon összezavartnak tűnik fel. Azt látjuk, hogy ezekben az alantasabb fajú iratokban állandóan az achämenida- dinasztia nagy tisztelete csillan keresztül."
Az Eszter-könyve keletkezésének körülményeivel foglalkozó másik író Prasek, akinek témánk körébe vágó sorai a következők:
"Anahita eredetileg elamita istenség, Istar egy mellékalakja, akinek kultuszát II. Artaxerxes vette fel az udvari vallásba. A perzsák hatása alatt Anaitis kultusza elterjedt Arméniában, Kappadóciában, Nyugat- Kisázsiában és Szíriában, egyúttal úgy az áriák, mint Észak-Szíriában a hittiták utódai által lakott országokban, ahol mindenütt összeolvadt a nagy istenanya belföldi kultuszával. Anaitisnak, mint Istarnak tiszteletére ülték Babilonban az úgynevezett "saka"-ünnepet, melynek eredetét később tévesen Pontusba, a szkíták fölött Zela mellett aratott méd győzelemre vezették vissza. A saka-ünnep azonban Zimmern és Jensen szerint a babilóniai Istar ünnep és szorosan összefügg az Anaitis-kultusszal. Ha mérlegeljük, hogy legalább részben a zsidó purim ünnep is erre megy vissza, amelyben "Mardochai" alakja a babilóniai "Marduk" istent, a vélt "Eszter" királynőé "Istart" helyettesíti, akkor lehetetlen, hogy ebben egy jól irányított valláspolitikai természetű rendszabályt ne lássunk, amelynek célja egyes meghódított népeknek, de különösen a babilóniaiaknak az uralkodó perzsákhoz való szorosabb közeledése volt.
Ezt a rendszabályt Berosus kimondottan II. Axtaxerxesnek tulajdonította, aki alatt Anaitis neve legelőször fordul elő a perzsául írott, vagy perzsa forrásokra visszavezethető adatokban, mint Ktesiaséiban. Eszter könyve ugyanazt a perzsa királyt, akinek uralkodása alatt a purim-ünnep bevezettetett, Ahasverusnak nevezi, akiben az általános nézet szerint I. Xerxes ismerhető fel, azonban nem forog fenn semmi olyan ok, amely alapot nyújtana arra, hogy ebben az Ahasverusban egy Artaxerxest ne lássunk. Vallástörténetileg II. Artaxerxes eljárásában nem ismerhető félre az Előázsiában általános, azonban a perzsák által eddig kigúnyolt polytheizmusra való támaszkodás sem, mint amelynek legközelebbi következményeként a méd mágizmusnak az achämenidák udvari vallásával való összeolvadása vehető észre. Ettől az időtől fogva mágusok látják el a papi szolgálatot a perzsa istenségeknél s mivel ők a görögökhöz sokkal közelebb állottak, mint Keletirán zoroaster-papjai, ezért foglalták össze röviden Ahuramazda papságát a mágusok fogalma alá. Ettől az időtől fogva ismerszenek fel a zarathustrai vallásban az eredetileg méd dualizmus nyomai. Az udvari vallás törvényei ettől fogva kezeltettek szigorúan. Kyros kedvese, Anaitis (Anahyta) papnőjévé lett." .
Láttuk a törvények egybeszerkesztése, valamint Eszter-könyvénél egy szépirodalmi rész írattatási körülményeit, lássuk már most az átvételi lehetőséget az Ótestamentum egy más területéről.
Két zsoltár szövegét vetem egybe. Az egyiket Szász Károly egykori püspök hozza elő "A világirodalom nagy époszai" c. igen értékes művében, ahol többek között a következőket mondja:
"Müller Miska közöl egyet az Atharva Védák közül, melyről a "Quarterly Review" azt mondja, hogy az egész Véda-irodalomban semmit sem ismerünk, ami ennek egyszerű fenségével vetekedhetnék. Nekünk azonban úgy tetszik, hogy nem más az, mint a Dávid CXXXIX. zsoltárának ("Uram, te megkísértettél és ismersz engem"), vagy utánzata s átírása, vagy előképe. (Tudni kellene, melyik korábbi keletű s melyiknek a szerzője használta fel a másikat.)
Íme teljes szövege az Atharva-Véda-beli himnusznak. Összehasonlítását az olvasó könnyen megteheti, ha Ótestamentumában, vagy zsoltárkönyvében rákeres az idézett énekre:
"1. A nagy lény, aki e világon uralkodik,
úgy lát mindent, mintha közelében volna.
Ha valaki azt hiszi, elrejthet tőle valamit,
az istenek látják azt.
2. Látnak mindent, aki áll, vagy megy,
nagy titkon suhan, vagy házába,
vagy más rejtekhelybe búvik.
Amit két ember összesúgna határoz:
Varuna, a király, mint harmadik, hallja ezt.
3. A föld is Varunáé, a királyé; s az ég is,
melynek határai messze vannak.
A hét óceán az ő hét csípeje,
s a kis tócsában is az ő lakhelye van.
4. Valaki túlrepülne az égen,
nem menekülhetne varurától, a királytól;
az ő követeit az égből átmennek a világon,
ezer szemökkel átpillantják a földet.
5. Varuna, a király lát mindent,
mi csak van égen és földön;
az emberek szemeinek minden pillantásai tudnák előtte;
úgy mozgat mindent, mint a játékos a maga kockáit.
6. A te erős hurkaid, Oh Varuna,
melyek hétszeresek és háromszorosak,
fogják meg azt, aki hamisságot szól
s eresszék át azt, aki igazat beszél!"
Ennek párhuzamos megfelelőjéül álljon itt a hivatkozott CXXXIX. zsoltár szövege is, mely így szól:
"Az Isten mindentudásának és mindenütt jelenvalóságának háládatos emlegetése. Az éneklőmesternek, Dávidnak zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem és ismersz. Te ismered ülésemet és felkelésemet, minden utamat jól tudod. Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden utamat jól tudod. Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt, Uram! Elöl és hátul körülzártál engem és fölöttem tartod kezedet. Csodálatos előttem e tudás, magasságos, nem érthetem meg azt. Hová menjek a te lelked elől, és a te orcád elől hová fussak? Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy. Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó széleire szállanék: ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobb kezed fogna engem. Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz, a sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság. Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében. Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! És jól tudja ezt az én lelkem. Nem volt előtted elrejtve az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, mintegy a föld mélyében. Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közölök. És nékem mily kedvesek a te gondolataid, óh Istenem! Mily nagy azoknak summája! Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok. Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem! Akik gonoszul szólnak felőled, és nevedet hiába veszik fel, a te ellenségeid. Ne gyűlöljem- é Uram, a téged gyűlölőket? Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek. Vizsgálj meg engem, óh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem és ismerd meg gondolataimat. És lásd meg, ha van- é nálam a gonoszságnak valamilyen útja? És vezérelj engem az örökkévalóság útján".
A Babilon-asszíriai ókornak agyagtáblákon fennmaradt mennyei époszai a Bibliából sok ismert, teljesen azonos tartalmú eseményt közölnek, így különösen a teremtés, az özönvíz, a bábeli-torony építésére vonatkozóan.
Egy másik zsoltár szövegét viszont egy asszír irat-töredékkel van alkalmunk kapcsolatba hozni:
"... Egyes szövegeknél. a Szentírás tartalmával, sőt előadásával való egyezés és félreismerhetetlen. Ez áll főleg oly darabokra, melyeket más kutatók önálló fordításban éppen úgy magyaráztak. Csak ezen utóbbiakból közlünk itt egy darabot, melynek fontossága és az ismerettel való megegyezése nyilvánvaló.
Az iratdarabok kincsében, mely Kujundsikból a British-Múseumba került, Smith egy asszír költemény töredékeit fedezte fel, mely - mint látszik - két táblán a világ teremtését, mint éppen annyi egymást követő tényt vázolja. Az első táblának csak kezdete van meg, mely Oppert és Sayce szerint így hangzik:
" Az időben az ég fenn még nem volt megnevezve,
A mi fenn van, nem hitték mennynek,
És a földnek lenn nem volt neve;
Mert egy üres örvény nyílt meg, ez volt az eredete.
A tenger Chaosa vala a mindenség anyja,
A vizek egybefolytanak.
Búzaföldön még nem arattak, legelő nem tenyészett még.
Az időben még nem valának az istenek, egyikük sem volt.
Néven nem, nevezték őket, sorsot még nem szabtak ki;
És teremtve lőnek az istenek: keletkeztek először,
Lachmu isten, Lachammu isten,
Míg megszaporodott (számuk),
An-sar és Ki-sar istenek (a felső és alsó égbolt)
Lőnek aztán, teremtve,
És hosszú napok múltanak el, terjedelmes (időszakok még)
Anu (Bel, és Ea) istenek keletkeztek;
An-sar és Ki-sar adtak nekik életet."
Leírjuk az ismeretes XC zsoltárt is, melynek szerzője a Biblia szerint Mózes lehetett:
"Mózesnak, az Isten, emberének imádsága.
Uram, te voltál nekünk hajlékunk nemzedékről-nemzedékre! Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten. Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek Vissza embernek fiai! Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, amely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel. Elragadod őket; olyanokká lesznek, mint az álom, mint a fű, amely reggel sarjad; reggel virágzik és sarjad, és estére elhervad és megszárad. Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk! Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orcádnak világa elé. Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet. A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha legfeljebb nyolcvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradtság, amely gyorsan tovatűnik, mintha repülnénk. Ki tudhatja-e, a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat? Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk."
A Biblia könyveinek a fogság idején és után történt szövegezése, illetve a többi, templomi szolgálatra szánt iratok közé való beillesztésének véghezvitelére igen jellemző az ótestamentumi Királyok II. könyvében elbeszélt idevonatkozó eset, amely a következő:
"És történt Jósiás király tizennyolcadik esztendejében, elküldte a király Sáfánt, Asaliának, a Messullám fiának fiát, az íródeákot, az Úr házához, mondván: Menj fel Hilkiához, a főpaphoz, és számlálják meg az Úr házába begyűlt pénzt, amelyet gyűjtöttek az ajtóőrizők a néptől. És adják azt az Úr házában való mívesek pallérainak kezébe, hogy adják a munkásoknak, akik az Úrnak házán dolgoznak, hogy a háznak romlásait kijavítsák; Az ácsoknak, az építőknek és a kőmíveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására. De számadást nem kell tőlük venni a pénzről, amely kezökbe adatik, mert ők azt becsülettel végzik. És monda Hilkia, a főpap Sáfánnak, az íródeáknak: megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia odaadta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt. És elméne Sáfán, az íródeák a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, amely a házban találtatott és odaadták az Úr házában munkálkodók pallérjainak kezébe. És megmondó Sáfán, az íródeák a királynak, mondván: Egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasó azt Sáfán a király előtt. Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggató az ő ruháit. És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának és Akbórnak, a Mikája fiának és Sáfánnak, az íródeáknak, és Arájának, a király szolgájának, mondván: Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Judáért, e könyvnek beszédei felől, amely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, amint megíratott nékünk."
Úgy hiszem, bővebb magyarázat nem is szükséges mindezekhez. Mindenki előtt azonnal világossá válik, hogy hogyan mehetett végbe a babilóniai fogság idején a zsidóság 150 évi ott tartózkodása alatt a rendelkezésre állott gazdag papi könyvtárak anyagából az testamentum egyes iratainak megszerkesztése és szövegezése. Tudott dolog, hogy a samaritánusok nem fogadták el később sem vallási irat gyanánt a fogságban keletkezett könyveket. Ismeretes továbbá az is, hogy Ezsdrás vezetése alatt egy csoport zsidó jött vissza Palesztinába, menteni és erősíteni az első csoportot, - ugyanis a zsidóság nagy része nem tért vissza Babilóniából, nem akarták felcserélni itt szerzett anyagi előnyeiket a palesztinai föld bizonytalanságával - hanem inkább segélyösszegeket küldözgettek-, küldvén maguk helyett Ezsdrás papot is. Ezsdrás nemcsak a népét vezette és hozta a perzsa király engedélyét a templom felépítésére, hanem magával hozta annak az újonnan szerkesztett törvénykönyvnek is egy mását, amelyet az újjáépítendő templom építése alkalmával a réginek romjai alatt találnak majd meg, ahogy történt is. E tekercs egy elveszett régi iratnak volt feltüntetve és súlyos törvényadatai fel is olvastattak a nép előtt, mint az új élet alaptörvényei, - a nép azonban visszautasítólag fogadta, mint amelyek nem tartoztak a régi iratok és törvények keretébe, hanem az újabb szerkesztésű dolgok közé számláltattak.
Ugyanezen hatás mutatható ki Diamant Gyula: "Az ima a zsidóknál a legrégibb időktől a Talmud befejezéséig" c. doktori értekezésében, ahol is a szerző a következőket: mondja:
"A babiloni fogság idején létesült az imaház. Babilóniai Jesaiásnál fordul először elő az imaház kifejezés. A perzsák, kikkel folyton érintkezésben voltak, igen nagy súlyt; fektettek az imára. A babilóniai fogság idején igen sok zsoltárt szereztek a zsidók. Ezek közül és a régebbiek közül is kiválasztották a liturgiai célokra alkalmasakat. Perzsa hatásra szövegezték továbbá az étkezések alkalmával mondandó benedikciókat. A perzsa befolyás nyomai másutt is megnyilatkoznak, különösen az angyalok s ördögökről való fogalmaikban, - így feltehetjük, hogy e perzsa szokást, illetve az említett imák átvételét a synagoga magna tagjai hazájukban is meghonosították. Mai imáink közül a két legfőbbnek eredete az ő idejükbe teendő. Ugyanígy a bibliai szakaszokból álló sema ima is és a semát megelőző benedikció, mely Jesaiás próféta szavaival Istent, mint a világosság s sötétség teremtőjét dicsőíti.
A zsidók napjaiban háromszor imádkoztak, valószínűleg a nap szakaira való tekintettel. Nyitott ablak mellett a felső lakosztály szobájában végezte ki-ki imáját Jeruzsálem felé fordulva. A perzsák, akikkel folyton érintkeztek, igen nagy súlyt fektettek az imára s napkeltekor; lefekvés és fölkelés előtt, az étkezés előtt s lakoma után megállapított imákat mondottak. Szép és illő öltözetben, kiterjesztett kézzel imádkoztak. Ima előtt kezüket megmosták.
Hogy mily hálamondások szövegezése vezetendő vissza működésükre (t. i. A "synagoga magna"-éra), arról hozzávetőleg sem lehet véleményt mondani. A Talmud csak a habdalah fölött mondandó benedikcióról állítja, hogy a nagy gyülekezet tagjai állapították meg. Valószínűnek látszik, hogy ők szövegezték az étkezés előtt s az étkezés után mondandó benedikciókat is. A perzsák ugyanis meghatározott imákat mondtak ily alkalomra, s a perzsa befolyás nyomai pedig másutt is megnyilatkoznak, különösen az angyalok s ördögökről való fogalmaikban, így feltehetjük, hogy e perzsa szokást a "synagoga magna" tagjai hazájukban is meghonosították. Mai imáink közül a két legfőbbnek eredete az ő idejükbe teendő, ők vették fel az isteni tisztelet keretébe a bibliai szakaszokból álló sema imát s ők szövegezték a semone eszre, per excellentiam tefillahnak nevezett, ima törzsét. Ezeken kívül talán tőlük ered a semát megelőző benedictio, mely Jesaia próféta szavaival (45, 7) Istent dicsőíti, mint a világosság s sötétség teremtőjét, a Szentírás olvasása alkalmával mondandó benedikció s a sema és semone eszre közötti emeth vejaczezib ima.
Ha a 8. zsoltár azt mondja: "Micsoda az ember, hogy gondolsz rá? Kissé alacsonyabb rendűvé tetted, mint az "elohim" (t. i. mint a többi isten szellemlényeket), azonban a világuralmat adtad neki", akkor ez a sumer tan mögött rejlő vallásos nézet speciális izraelita átformálása".
Egy főbb papi ember Véleménye.
Pálfi Károly ny. tábori főesperes nemrég megjelent dolgozatára hivatkozom, aki munkájának egyik fejezetében, "A zsidóság mint vallás" c. alatt a következőket írja:
"A zsidó papi kaszt - mint mondottam - nemcsak új nemzetet, hanem új vallást is akart alapítani, amely munkát valódi vallásoknál köztudomás szerint egy Istentől ihletett nagy ember szokta véghez vinni, vagy legalábbis megindítani. Valamint azonban az egyiptomi vallást nem vallási hős hozta létre: úgy a zsidó vallás, mely annak utánzata, szintén nem tud valódi, azaz nem költött alapítót felmutatni. A zsidó papságnak azonban a babiloni fogság után nagy szüksége lett ilyen vallási hősökre, mert a Perzsiában maradt zsidóság lelkét hatalmas erővel ragadták meg Zarathustra tanai és fenyegetett a veszély, hogy a Palesztinából odaszakadt semiták felveszik ezt a vallást és szakítanak eddigi papjaikkal.
Az írástudók ezen nehézségen is éppoly könnyen és vakmerően láboltak át, mint a Jordánon és a Vörös-tengeren, vagy mint a nemzeti hősök gyártásán. Egyszerűen lemásolták Zarathustrát, mégpedig szokásuk szerint nagyítva és két példányban. Az első példányt elnevezték "Eli-jah"-nak, a másodikat "Eli-sa"-nak ( (Illés és Elizeus). E két hős próféta nagyjában ugyanazon csodákat műveli és ugyanazon tetteket végzi, melyek a perzsa vallásalapító tetteivel és tanításaival a következő összefüggést árulják el: Zarathustra reformátori működése kezdetén felhívja a népet, hogy a hazugság papjait ölje meg: Illés megfogatja Bál 450 papját a néppel és azokat saját kezeivel öli meg.
Zarathustra tanítása szerint Isten csak a szabadító uralma után támasztja fel a holtakat: Illés és Elizeus rögtön, haláluk után megteszik velük ugyanezt.
Zarathustra csak fáradtságos munka jutalmául ígér kenyeret: ezek egyszerű varázsszóval kimeríthetetlen bőségben adják híveiknek.
Zarathustra vízgyűjtők és csatornák építését követeli, hogy a sivatagot öntözni és termőfölddé alakítani lehessen: ezek az esőt egyszerűen megrendelik a zsidók istenénél, amikor szükségük van rá.
Zarathustra szerint Isten maga is harcol az elpártolt lelkekkel és a jóembereknek is ezt a harcot teszi kötelességükké: Illés és Elizeus csak egy átkot ereszt ki száján, amire rögtön ömlik az égből a tűz, vagy cammognak elő a medvék az erdőből, hogy az ember fáradtsága - és főleg veszélyeztetése nélkül - elintézzék ezt a küzdelmet.
Zarathustra tanítása szerint minden embernek meg kell halnia, hogy feltámadhasson: Illésért már életében tüzes szekér ereszkedik alá az égből, melybe még bele sem kell lépnie, mert egy hirtelen támadt forgószél a szekérbe emeli.
A zsidóság a babiloni fogságig nem volt önálló faj.
Goethe elkésett homunculusával, mert előtte 2200 évvel már megvalósult az első lombikban született faj és az első megrendelésre készült vallás, melynek létrehozását, életműködését és céljait magából törvénykönyvéből, az Ótestamentumból és a zend, meg egyiptomi vallás szent könyveiből ma már tisztán és világosan megállapíthatjuk.
.. A zendavestából egyszerűen átvették az egész teremtés történetét egy kevés módosítással. Masiát és Masiánát, Ádám és Éva szóval helyettesítették, a teremtés ottani hat korszakát ők hat napra változtatták; a fáradtságos munkával való kenyérkeresést pedig, melyet Zarathustra az ember legfőbb erényének és kötelességének állít, ők -erkölcstanukkal egybehangzóan - büntetésnek minősítették. Egyébként azonban a Mózes könyvében leírt kígyó, szabadító és az ember teremtésének kettős változata, sőt még az egyes kifejezések is, mint például "az ő nemük szerint" egyeznek a zendavesztával.
A zend vallás lényege és tartalma Jób és a Példabeszédek könyvében, azonkívül a 47. zsoltárban tisztán felismerhető.
A zend iratok kölcsönzésével egy valódi és magas fejlettségű vallás elvei jutottak az Ótestamentumba, amely kizárólag ezek révén lett isteni kijelentéssé és szent könyvvé."
***
Utoljára, mint átvezetőt a további történetekhez, Henne-Am Rhyn értékes dolgozatát hagytam, aki ezt mondja: "Az erániak törzs- és hősmondája a perzsa birodalom alapítása előtti idők történetének hiányát pótolja és egyszersmind bevezetést képez a zoroasteri vallás keletkezéséhez. Első eráni uralkodóházként a pesdadiké (Paradhata) neveztetik meg, azaz szó szerint azoké, akiknek először volt birtokában a törvény, vagyis akik először alapítottak rendezett államot. Első fejükként Haosyagha (Huseng) neveztetik meg, negyedíziglen utóda Gayomard nevű emberelőtti herosnak, aki egy hegyen először tanította meg ruházkodni éspedig párducbőrbe öltözni az első embereket, Masiát és Masianát. Huseng bányászott először vasat a földből és tanított szerszámot készíteni belőle; neki tulajdonítják a tűz feltalálását s annak elterjesztését is és a háziállatok használatának bevezetését. Tahmurat nevű utóda tanította a gyapjúszövést, vadállatok szelídítését és idomítását, a kakastartást, hogy hirdesse a nappalt, minisztere, Sedasp viszont a reggeli és esti imát, miáltal Tahmurat abba a helyzetbe jött, hogy a gonosz démonokat szolgálatkészekké tegye, akiknek őt az írásművészetre kellett megtanítaniok. Testvére, Dsem, Dsemsid, vagy Yima, az első, akinek Ahura Mazdai kinyilatkoztatást tett, vezette be a hús élvezetét, a kovácsolást, a papok, harcosok s földmívesek három rendjét (melyek eszerint a három indiai kasztnak felelnek meg), a téglából való építkezést, a hajózást és a drágakövek nyerését és alapította a királyságot.
Yima boldog korára következik Daliak, a babilóniai kígyókirálynak, Ahuman teremtményének borzasztó uralma Ez Fredun, vagy Thraetaona, Yima unokája, - Masia, az első ember 9. ízigleni utóda, a perzsa Sigfrid által esik el, akinek parancsára a Demawendre láncolják (mint Prometheust és Lokit). A tyrannus buktatásához a leghathatósabb segítséget az ispahani Kave nevű kovács nyújtja, akinek Fredun által drágakővel behintett bőrköténye attól fogva Erin országzászlójává lett. Fredun fiai felosztják a világot; Selm kapja Előázsiát, Tur Turánt és Eraj Eránt. A testvérharcban Eraj elesik Tur kezétől s leánya Peseng révén anya lesz a (más monda szerint tízedíziglen Freduntól származó) Minotsernek, aki megöli Turt Vele kezdődik Eránnak, mint külön birodalomnak története és egyúttal kalandos, fantasztikus, regényes és mesés, de egyszersmind valódi epikus események sorozata. Közben az ellenséges Turán heves szorongatása közben Eránban egy új uralkodó ház emelkedik fel, a Kaianidáké, Kaikobaddal. Utóda, Kaikaus alatt mennek végbe a Turán elleni hosszas küzdelemben Rustem legdicsőségesebb hőstettei. A Turán fölötti győzelmet végre Kaikaus unokája, Kaikhoshrav vívja ki. Utóda egy oldalágból származó Loshrap a királyi székhelyet Persisből Balkhba helyezi át. Egyszersmind azóta lesz az Erán és Turán közötti ellentét vallásivá. Az előbbi országiak igazhitűek, az utóbbiéi bálványimádók, ami előbb nem volt hangsúlyozva; sőt Rustem ettől fogva jelenik meg mint hitetlen s világos, hogy ezen megváltozott felfogásnak a költésében résztvevő papok az előidézői, akik ezzel töltötték ki bosszújukat a nekik propagandájuk által terhessé váló buddhistákon. Fontosabbá válik Lohraspnál fia, Gustasp, akit atyja elhanyagol és ezért idegenbe menekül, ahol a többek közt, Sigfridhez hasonlóan, mint kovácslegény szétzúzza az üllőt, mások érdekében küzd, farkasokat és sárkányokat ver le, de végül, mikor atyja egy templomba vonul vissza, uralomra jut.
Gustasp (óperzsa és óbaktriai Vistaspa görög Hystaspes) uralma idejére esik annak a rejtélyes férfiúnak a fellépése, akinek Erán ősi nemzeti vallását és az ária faj második nagy vallásbölcseleti rendszerét köszönheti. Ezt a vallásalapítót (görögül Zoroastros, latinul Zoroaster, ó-eránul Zarathusra, perzsául Zertust, új-perzsául Zardust, örményül Zardast), a legkülönbözőbb korokba és vidékekre helyezik.
Meg kell emlékeznünk arról, hogy eráni hit szerint a világ általában 12 ezer évig áll fenn, mialatt minden egyes ezer évre egy állatkör-jegy uralma tételeztetik fel. Ezen időtartam közepére esik az első ember keletkezése és az emberi nem időtartamának közepére, tehát 3000 évre eredete után és 3000-re a világvége előttre Zarathustra kora. Már most, a teremtésről és őskorról szóló mondának oly sok feltűnő hasonlatossága van az '' erániaknál és semitáknál (a chaldeusoknál és hébereknél), hogy nagy valószínűséggel feltehető az, hogy e két nép az emberi nem eredetét, ha a hébereknél ez a föld teremtése után 6000 év helyett hat napra következik is be, ugyanazon időre teszi. Továbbá ismeretes, hogy a patriarchák éveinek összeszámítása Ádám származása felé valamivel többet ad, mint 4000 évet Krisztus előtt; ha tehát az erániak az ember teremtését ugyanazon időre tették, akkor Zarathustra valamivel több mint 1000 évvel élt Krisztus előtt. Ezt a feltevést figyelemreméltóan megerősíti azonban azon ivadékoknak a száma, melyeket úgy a héber, mint az eráni monda az első embertől a feltételezett korban élő Dávid királyig és Zarathustráig számít. Ez az időtartam a két nép mindegyikénél három főidőszakra oszlik.
Ezek közül az első nemzeti korlátozás nélküli emberek kora s az ember-teremtéstől az emberiség megújhodásáig tart.
Az első korszaknak mindkét monda szerint pontosan tíz patriarchája van (amint Berosus szerint a babilóniaiak is tíz királyt számlálnak történetük kezdetétől az özönvízig). Ezek:
| Héber: Eráni: | |
|---|---|
| 1. Ádám | 1. Masia |
| 2. Seth | 2. Siahmak |
| 3. Enos | 3. Fravak |
| 4. Kenun | 4. Huseng |
| 5. Mahalaleel | 5. Hunkad (Hurkad) |
| 6. Jared | 6. Ayunkad (Aburkad) |
| 7. Henoch | 7. Vivaghana |
| 8. Methusalah | 8. Tahmurat és Dsem (testvérek) |
| 9. Lameciz | 9. Athwyan, Dsem fia, v. unokája |
| 10.Noah | 10. Thraetaona (Fredun) |
Ezen párhuzam még több figyelemreméltó pontot nyújt. A héber monda szerint Henoch nem halt meg (Mózes I. 5, 24) és fia, Methusalah minden emberek legidősebbje lett. A vele szemben álló Dsem viazont, aki 600 éven túl terjeszt boldogságot a földön, ezt az utasítást kapta Ahura Mazdatól: Mivel hosszú tél és áradások fognak jönni, készítsen egy négyszögletes helyet és vigyen oda állatból és emberből, mindegyikből egy párt, valamint famagvakat és eledelt; ebben a kertben, mely eszerint figyelemreméltóan hasonlít az özönvízmondák megmentő hajójához, - a világtól elvonultan élt tovább, amint: az emberek hitték, folytonosan, anélkül, hogy meghalt volna, örök fényben boldog életet (egészen úgy, mint a chaldeai özönvíztudósításokban Chashisatra).
Egy későbbi monda gőgössé teszi meg dsemet és ezért büntetésül elveszti birodalmát Dahakkal szemben.
Továbbá mindkét mondában az utolsó patriarcha az emberiség megújítója s mindkettőben három fiú atyja, akiktől vezettetnek le (de csak a hébereknél genealógiailag) az illető nép előtt ismeretes emberi főtörzsek. Noah nemzi Hamot, Semet és Jafetet, Fredun Selmet, Turt és Erajt. Mindkét mondában a kedvenc fiú az, akitől az illető nép származik, illetőleg aki az illető nép fölött uralkodik és vele kezdődik, mindkét oldalon tíz generációt számolva, a második időtartam, ugyanez a semitáknál és árjáknál, és tart a néptörzsek elosztásától azon nép alapításáig, amelynek a monda sajátja:
| Héber: | Eráni: |
|---|---|
| 1. Sem | 1. Eraj (Airic) |
| 2. Ar Fachsad | 2. Guzak (Zusak), más adatok szerint Ganja, Eraj leánya |
| 3. Salah | 3. Fraguzak (Frazusak) |
| 4. Heber | 4. Bitak |
| 5. Peleg | 5. Thritak |
| 6. Regu | 6. Butarak |
| 7. Serug | 7. Kamamcozak |
| 8. Nahor | 8. Manuskarnak |
| 9. Tharah | 9. Manuskarnar (leány) |
| 10. Ábrahám | 10. Minotsehr (Manuscihr) |
A 8 középső név mindkét listában jelentőségnélküli, az utolsó viszont a tulajdonképpeni néptörzsatya, vagy a hatalom megalapítója.
A harmadik periódus végül úgy a hébereknél, mint az erániaknál tart a tulajdonképpeni néptudat kiképződésétől mindkét mondában a nemzeti dicsőség és virágzási kor történelmi megteremtőjéig:
| Héber: | Eráni: |
|---|---|
| 1. Isaak | 1.Durasrun |
| 2. Jákób (Israel) | 2. Rajani |
| 3. Juda | 3. Ayazemn |
| 4. Farez (Perez) | 4. Vidast |
| 5. Hezron (Esran) | 5. Spetaman |
| 6. Ram (Áram) | 6. Hardare |
| 7. Amminadab | 7. Harsn |
| 8. Nahasson | 8. Paitarasp |
| 9. Salma (Salmon) | 9. Tsasnus |
| 10. Boas | 10. Haetsadasp |
| 11. Obed | 11. Spitarasp |
| 12. Isai (Jesse) | 12. Purusasp |
| 13. Dávid | 13. Zartust (Zarathustra) |
Dávid király alapította a héberek irodalmát, Zarathustra az erániak vallását; mindketten az első ember harmincharmadik leszármazottjai nemzeti mondájuk szerint. Zarathustra tehát Dávid kortársa volt. Emellett szól az a legrégebbi nyugati író is, aki Zarathustrát említi, a sardesi Xanthos, valószínűleg Hérodotosz idősebb kortársa; ő a salamisi csata előtt 600. évre (amiből egyesek 6000-et csináltak), tehát Kr. e. 1080-ra tette. (Valószínűleg ezzel fellépésének évét gondolta és akkor Dávidnak mindenesetre valamivel idősebb kortársa lenne)."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése