A felhozott példákból igenis azt látjuk, hogy a szkíta jellem méltán hordozta az idők és korok során neki tulajdonított "igazságos", "becsületes", "hűséges", "vallásos" és "igénytelenségig egyszerű" jelzőt, mintegy abszolút foglalatját mindannak, amit a jellem erkölcsi követelményeként felállíthatunk.
Kissé bővebbre fogva, a nagytudású Desericius ötkötetes, latin nyelvű munkájából óhajtok egy részt bemutatni, amely témához a neves férfiú a Vatikáni Könyvtár gazdag anyagát hordta össze. A bemutatni kívánt rész cinre: "A szkíták erkölcséről, intézményeiről, jelleméről és gondolkodásáról"
"Igen számos bizonyító adat van arra, hogy a szkíták kezdetben (általában) jó erkölcsökben, igazságszeretetben és istenfélelemben éltek. Kétségkívüli, hogy, mint többször mondottuk, eleinte sagaknak, vagyis vallásosaknak és szenteknek, meg engesztelő (áldozóknak) hívták őket. Ezt szent Hieronymus, Festus és viterboi Annius nyomán írtuk így. Strabon továbbá azt mondja: hogy a szkíták sokáig állhatatosan megmaradtak őseredeti egyenes erkölcsükben, t. i. (ami feljegyzésre méltó) a Homérosz utáni korig, akiről Petavius és más írók azt mondják, hogy közel 1000 évvel élt Krisztus előtt. Strabon tehát Homéroszból és más, Homérosz után élt, igen régi írókból hoz fel bizonyítékokat a szkíták romlatlanságáról. Ezért mondja Strabonnál Aeschylos: "A jó törvények szerint élő szkíták". Ugyanígy Bochartnál ("Phalegus"): "Az igazságos szkíták, akik lótejjel élnek". Aztán Ephorusnál Choerilus:
"A szkíta eredetű juhász sakák az akkor búzatermő Ázsiát lakták, ide-oda vándorló emberek igazságos nemzete által gyarmatra küldve."
Ephorus pedig így ír: "azok közül a nomád szkíták közül valók, akik lótejjel táplálkoznak s igazságosságban minden népet felülmúlnak. Említi őket Homérosz is. Mivel szerény igényűek s nem élnek-halnak az evésért a törvények szerint viselkednek egymással szemben. Anacharsist; a szkíta filozófust ezért tartották, tökéletes önmegtartóztató és bölcs gondolkodásáért a hét bölcs egyikének."
Homérosz továbbá, sok idővel ezek előtt így énekelte: "És a tejivó abiusok: ezeknél nincs igazságosabb emberi faj".
Ezért mondja Arrianus: "a szkítákat Homérosz is dicséri művében, a legigazságosabbaknak nevezve őket. Azért mondja a szkíta abiusokról Cumius is, mikor Nagy Sándornak Sogdiánában véghezvitt tetteit írja le: "Annyi bizonyos, hogy nagyon igazságosak voltak, tartózkodtak a fegyveres cselekvéstől, csak ha megtámadták őket". Strabon végül Bochartnál azt mondja, hogy a szkíták igen egyszerű gondolkodásúak, azaz őszintén becsületesek és legkevésbé sem ármányos észjárásúak voltak, nálunk sokkal szerényebb igényűek is és kevesebbel megelégedők. Azt azért éppen ne gondoljuk, hogy faragatlanok, vagy műveletlenek voltak, mert hiszen igen nagyhírű filozófusaik voltak, mint Abaris, Toxaris, Anacharsis stb. Helyesen mondja Strabon ugyanazon helyén, hogy "Abaris és Anacharsis és más szkíták a görögöknél, elsősorban az athénieknél nagy becsületben éltek, azért, mert honfitársaiknak barátságos, romlatlan és igazságos jellemét mutatták valahogyan". Végre Nicolaus Damascenus ezt írja a szkítákról: "ezeknél senki sincs, akiről az lenne látható, hogy irigység, vagy gyűlölet, vagy félelem indítja valamire, a közös életmód és igazságosság következtében. - Ugyancsak nálunk évenként nyilvánosan bírálják meg az ifjakat és szüzeket és aki legjobbnak ítéltetik, azt a szüzet veszi nőül, amelyiket akarja. Úgy ezután a második és így tovább. Ez okból mondja Menander, a vígjátékíró, aki, mint maga megmondja, szkíta eredetű volt." "Mindenekelőtt az önmegtartóztatást gyakoroljuk". Ammianus ezen magasztaló szavakat írja: "A szkíták, ez az igen jámbor faj, hozzászokott minden halandó dolgot megvetni".
A szkíta erkölcsök díszeit pedig páratlan választékul összefoglaló csokorba Tragus nyomán Justinus gyűjti egybe és ennek nyomán Bonfini: "A szkíták nemzete harcedzett, megfékezhetetlen, nem ismeri a fösvénységet és nagyravágyást, a legyőzöttektől semmit sem követeltek a dicsőségen kívül. Tejjel és mézzel élnek. Fejőik leginkább szegletes készségék. Fegyverük kard és íj. Az igazság náluk nem törvényekkel van elfogadtatva, hanem jellemükbe van oltva. Nincs nagyobb gonosztett a lopásnál náluk. Ezüst, arany után erkölcsüknél fogva nem futnak. Egyébként igen mértékletesek és önmegtartóztatóak s természetüknél fogva becsületesek. Ezt a rómaiak és görögök filozófusaik oktató tanai révén alig voltak képesek elérni. Mert a szkítáknak nagyobb hasznára volt a vétkek nem ismerése, mint amazoknak az erény ismerete. Joggal dicséri tehát úgy őket Homérosz és más írók.
.. A szkíták kezdettől és azután igen hosszú ideig romlatlan és tisztult erkölcseikkel tűntek ki az emberek között. De nem tudom, mi úton módon, jó közállapotaik megromlottak. Ámbár az okot mindjárt megtaláltam Bonfiniben. Ugyanis ő így folytatja az említett helyen: "Midőn a föníciaiakkal, ionokkal, miletusiakkal, görögökkel és rómaiakkal érintkezgettek, erkölcseik mintegy megmételyeződvén, lettek idő folyamán félelmetesekké és elvadultakká. Tegyük hozzá a legmegérdemeltebben és joggal, hogy nemcsak az említett népek és nemzetekkel való közös élet folytán, hanem sokkal inkább az axenok, gelonok, niordvanok, budinok, neurok, taurok, anthropophagok, melanchlaenok és agathyrsokkal való érintkezésük folytán romlottak meg különösen az európai szkíták, mert a szomszédság következtében kölcsönös érintkezésük volt ezekkel és velük háborúskodtak és kereskedtek.
De nem az összes szkíták indultak romlásnak és tántorodtak meg a mételytől az igaz életfelfogásban. Mert legalább az euthalan hunokat, a perzsákkal szomszédos szkítákat, akik erőre és lelki nemességre ezekkel igen csak egyenlőek voltak, I. Justinianus koráig, tehát az emberi nem megújulásának V. századáig és azután, mint "becsületességükről és egyenes lelkűségükről híres férfiakat emlegették magasztalva".
Ezekről Procopius, aki közelebbről érintkezett velük, ezeket a dicséretes dolgokat gyűjti egybe: "Az euthalita hunok a perzsákkal szomszédosak északkelet felől, városuk, Gorga Persisszel határos. Ezek nem nomádok, pásztoréletet élők, hanem már régen a legáldottabb vidéken vannak megtelepedve. Nem is oly rút külsejűek, sem nem tengődnek vadak módjára, hanem egy fejedelem alatt élve fejtenek ki állami életet egymás között és szomszédaikkal törvényeken alapuló viszonyban vannak, éppúgy, mint a rómaiak és minden más nemzet." Hasonlóan ír Eusthatius és Theophylactus.
.. Végül a párthus szkíták is (annak a kornak megfelelő erkölcse szerint) hasonló becsületes s nem kisebb méltósággal élték életüket a rómaiakkal együtt, mikor ezek virágzásuk csúcspontjára emelkedtek. Minden bizonnyal a párthusok nem barangoltak szekereken, mint oktalan vadak, hanem az általuk alapított ezer városú bactriai birodalmat lakták a műveltség kényelmei között. Sem lótejjel és vérrel nem szoktak élni, hanem pompás lakomákat enni.
Az európai szkíták aztán, vagy másként a Fekete-tenger innenső partján lakó géták önmegtartóztatásukról voltak híresek, amiről a közülük származó Menander, a vígjátékíró világosan tanúskodik.
------ 2. rész -----
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése