Télti János fordítása. Görög források a Szkíták történetéhez. Pest, 1863.
Az előző sorokban alkalmunk volt megismerkedni a "zsidóság'' általános jellembeli tulajdonságaival.
Vegyük ezek után sorra az egyes ókori írókat, vajon ők mit tudnak mondani ugyanegy időben a "szkíta" népről és a szkíta nép jelleméről? Praedestinálva lehetett-e ez a szkítaság, ez a szkíta jellem olyan elhivatásra, amilyet megmutatásom szerint a megváltás keretében a sors nekik juttatott?
Justinus, II. könyv, 1. fej.
"A szkíták viselt dolgainak elmondásában, amelyek elég számosak és nagyszerűek, eredetüktől elölről kell kezdeni a dolgot. Mert nem kevésbé fényes volt kiindulásuk, mint birodalmuk s nem fényeskedtek jobban férfiaik, mint asszonyaik hadi erényében. Ugyanis ők maguk a párthusok és baktriaiak, asszonyaik pedig az amazonok birodalmát alapították, úgy, hogy egyáltalában a férfiaik és asszonyaik viselt dolgait mérlegelő előtt bizonytalan, hogy melyik nem volt a kettő közül náluk jelesebb."
Justinius, I. könyv, 1. fej.
"A legrégibb időkben s mikor még az asszírok hatalma nem kezdett gyöngülni, hosszadalmas háborúkban tettek hírnévre szert a szkíták."
Justinus, 1. könyv, 2. fej.
"Az asszírok, akiket később szíreknek mondottak, 1300 évig uralkodtak. Ázsia a szkítáknak 1500 évig adófizetője volt; az adófizetésnek Ninus, az asszírok királya vetett véget."
Justinus, II. könyv, 3. fej.
"A baktriai és párthus birodalmat maguk a szkíták alapították."
Justircus Trogusból, II. könyv, 1. fej.
"A szkíták nemzetét mindig igen réginek tartották. Bár a szkíták és egyiptomiak között sokáig folyt a versengés a faj régisége felől. Azonban (a bizonyítékok súlya alatt) meggyőződvén az egyiptomiak, mindig a szkítákat tartották régebbieknek."
Diodorus Siculus, I1. könyv, 43. fej.
"Szkíta Priscusról, mint az Araxes mögött születettről szól, amennyiben erősen bizonyítja, hogy a szkíták ősi bölcsője ott volt."
Jasephus Flavius, Antiq. Jud. I. 7.
"Magoges, vagyis Magóg pedig a róla elnevezett magógák atyja volt, akik magukat szkítáknak nevezik."
Plinius, VI. könyv, 17. fej.
"A perzsák a szkíta népeket egyetemlegesen sakaknak nevezik, a régi írók arameaiaknak."
Berosus is így ír III. könyve 25. fejezetében:
"Azt hitték volt, hogy a szkíták győzhetetlenek, s ha ezeket megtöri (Nagy Sándor), megvallották, hogy egy nemzet sem képes megmérkőzni a macedónok fegyvereivel... ".
Justinus, I. könyv.
"Dariust szégyenletes futásban űzték el Szkítiából; hasonlóképpen semmisítették meg Nagy Sándor vezérét, Zopiriont összes csapataival egyetemben."
"A rómaiak fegyvereiről csak hallottak, de nem érezték azokat. Úgy a fáradalmakhoz, mint a háborúhoz hozzáedzett nemzet; testi erejük mérhetetlen. Semmi olyant nem szerez, aminek elvesztésétől féljen. Ha győznek, semmit sem kívánnak a dicsőségen kívül."
Curtius, VII. könyv, 8. fej., 18. sz.
A szkíta követ beszéde Nagy Sándor előtt: "Mi Szíria királyát s azután a perzsákét és médeket legyőztük és nyitva állott előttünk az út Egyiptomba; te ellenben, ki azzal kérkedsz, hogy rablók üldözésére jöttél, az összes népeknek, akikhez odaérkezel, megrablója vagy. De kelj csak át a Tanaison, tapasztalni fogod, hogy bármely szélesen terjed (a sík), mégsem fogod utolérni soha a szkítákat. Viszont, amikor azt hiszed, hogy messze vagyunk, tennen táborodban fogsz bennünket látni. Fontold meg, hogy minket, birodalmad szomszédait, ellenségnek, vagy barátnak óhajtasz-e."
Hérodotosz, IV könyv
(A szkíták királyának válasza Darius hódolást követelő üzenetére.) "Perzsa! Én vagyok olyan helyzetben, hogy még sohasem futottam senki elől féltemben s most sem futok előled és most sem cselekszem másként semmit, mint békében megszoktam cselekedni. Hogy pedig nem bocsátkozom veled egy-kettőre ütközetbe, ennek okát tudd meg: nekünk sem városaink nincsenek, sem bevett földjeink, hogy azok megrohanásától és pusztításától félve siessünk csatára. Ha azért azt akarod, hogy máris mindjárt megjelenjünk, vannak nekünk ősi sírjaink: ám rajta, kísértsd meg azokat megbolygatni s akkor tapasztalni fogjátok, hogy akarunk-e veletek megharcolni sírjainkért, vagy se. Míg azonban számításunk nem indít rá, tartózkodni fogunk az ütközettől. Ami a békét illeti, eddig szóm..."
Maximus Tyrius (Kr. u. II. század).
"A folyóknak is megvan tiszteletük, vagy a haszon kedvéért, valamint az egyiptomiaknál a Nil iránt, vagy a szépség miatt, valamint a thessaloknál a Peneus iránt, vagy a nagyságáért, valamint a szkítáknál Isten iránt"
"Az egyiptomiak földet mívelnek, a szkíták háborúskodnak. A szkíta nép vitéz, az egyiptomi gyáva. A szkíta nép szabad, az egyiptomi szolga."
Alexandriai Kelemen (Szül. Kr. u. II században. - 220.) Stromata, I. 75. p. 132.
"Delas, egy más idai ember feltalálta az érc keverését; Hesiodos szerint egy szkíta."
Maximus Tyrius (Kr. u. II, századból)
"Jött a hellénekhez a szkíták földjéről egy bölcs férfiú az ottani barbárok közül, sem szószaporítás, sem csevegő bölcsességgel, hanem foglalatja volt: szabatos életmód, józan ész, rövid és találó beszéd, hasonlítva nem a bérenc könnyű fegyvereshez, aki előrelátás nélkül (rendetlenül) futkos, hanem nehéz fegyvereshez, aki lépést tartva megy és biztosan indul."
Laärtius Diogenes (Kr. u. 180. körül), I. könyv, 8. fej.
"Anacharsis. 800 verset csinált a szkítáknak és görögöknek az élettakarékosságra vonatkozó törvényeiről és a hadi dolgokról. Szabad szólása miatt e közmondásra is nyújtott alkalmat: "ez szkíta beszédmód". Azaz, midőn szabadon beszélt valaki, azt mondták róla, hogy a szkíta beszédmódot utánozza.
Sosicrat azt mondja, hogy ő (t. i. Anacharsis) Athénbe jött a 47. olympiasban (Kr. e. 592.), Eucrat archon alatt. Mondásai: Csodálkozék, miképpen van az, hogy a görögöknél a művészek versenyeznek s a nem művészek ítélnek felőlük.
Gyaláztatván egy attikai embertől, hogy szkíta, válaszolt: az én szégyenem a haza, de te hazádnak szégyene vagy. Kérdeztetvén, vajon micsoda a jó is, rossz is az emberekben, azt mondá, hogy a nyelv Azt is állította, hogy jobb egy sokat érő barátot bírni, mint sok semmirevalót. Továbbá azt mondá, hogy a piac meghatározott hely egymás megcsalására és nyerészkedésre."
Strabon. (Kr. e. 66-Kr. u. 24.), VII. könyv, 2. fej.
7. §. "... A szkíták jeles és legigazságosabb emberek. s nem ismernek jövedelemtakarítást, sem szatócsoskodást, kivéve árut áruért. S mint kell azon csodálkozni, ha ezért, mivel a szerződések és a reájuk vonatkozó igazságtalanságok nálunk szaporodnak, jeleseknek és legigazságosabbaknak mondta (Homérosz) azokat, akik legkevésbé töltik életüket szerződésekben és pénzkeresetben, hanem mindent közösen bírnak, kivévén a kardot és serleget...".
Aeschylos: "a kancatúrót evő, jótörvényű szkíták."
8. §.... "Anacharsis is és Abaris s mások a könnyedség, tökély és igazságnak nemzeti jellemét tüntették föl."
9. § "Ő tehát (Ephor) azokról fog szólni, akik legigazságosabb erkölcsökkel élnek. Mert vannak némelyek a pásztori szkíták közül, kik kancatejjel táplálkozván, igazságuk által mindenekfölött kitűnnek. Anacharsist is bölcs embernek nevezvén Ephor, - az ő találmányának mondja lenni a fúvót, a kétélű horgonyt és a korongot."
XI. könyv. 8. fej. 7.§
A massagétákról: "... egész életmódjuk független ugyan, de együgyű, vad és harcias; azonban a szerződésekre nézve egyszerű és szatócstalan."
Scymnus, Chiosból (Kr. e. 80.).
"... Átkelve a Pantikápán, van a limnäok (tómellékiek) népe s más, több meg nem nevezett nép, nomádok neve alatt, melyek nagyon istenfélők, úgy, hogy senki sem bánt akárminő állatot s házvivőt, s tejjel táplálkoznak és szkíta kancafejéssel. Úgy élnek pedig, hogy mindnyájuk birtoka és az összes vagyona közös. S mondja (Ephorus), hogy a bölcs Anacharsis a nagyon istenfélő nomádoktól származék. S hogy némelyek Ázsiában telepedének le, kiket sákoknak is neveznek."
Arrianus (Kr. e. I.sz.), 53. tör.
"Ázsiát lakják a szkíta abiok, független nép, szegénysége és igazsága miatt."
Anabasis, IV I. 1.
"Kevés nap múlva megérkeztek Nagy Sándorhoz a követek az abiok nevű szkítáktól (kiket Homérosz is a legigazságosabb embereknek nevezvén, megdícsére költeményében). Laknak pedig Ázsiában öntörvényileg, leginkább szegénységük és igazságuk miatt."
Dio Chrysostomus (Szül. Kr. u. 1. század közepén)
"A nomád szkítákat, ámbár nincsenek házaik és sem nem vetnek, sem nem ültetnek, semmi sem akadályozza, hogy igazságosan és törvények szerint ne polgárkodjanak."
Nicolaucs Damascenus (Szül. Kr. e. 64, vagy 74-ben)
"A galoctophagok (tejevők): szkíta nép. Ezeket Homérosz is említi, ahol mondja: "A közelről harcoló mysoknak és dicső kancafejőknek s takarékos élelmű tejevőknek, legigazságosabb embereknek." (Illias, 13., 5-6)
Hippocrates (Kr. e. 456-366, vagy Kr. e. 460-377.)
26§. "Európában van egy szkíta nép, mely Meotis tava körül lakik, különbözvén a többi népektől és sauromaták-nak neveztetnek. Az úgynevezett szkíta pusztaság gyepes, kopár (fa nélkül) és középszerűleg vizes lapály.
27§. "A szekerek közül a legkisebbek négy kerekűek, mások pedig hatkerekűek...".
Polybiles (Kr. e. 240.), V. könyv, 70, 4.
"Philoteria ama tó mellett fekszik (Szíriában), melybe a Jordán a Jordán nevű folyó beömölvén, ismét kiömlik a rónaságra, az úgynevezett szkíták városa (Skythopolis) körül."
Megasthenes (Kr. e. 300-247) Indiai dolgok (Fragm. hist. graec. 2. köt.)
"India. északi oldalát az Emond hegye választja el Szkítiától, melyet a szkíták közül az úgynevezett sákok laknak."
"Idanthyrs szkíta, kiindulván Szkítiából, Ázsiának sok népét aláigázta s az egyiptomiak földjére is mint győztes érkezett."
"Hajdan az indusok nomádok valának, valamint a szkíták közül a nem földmívelők, kik szekereken haladván, Szkítiának egy részét a másikkal váltják föl, sem városokat nem lakván, sem istenek templomait nem tisztelvén."
Choirilus (Kr. e. 472-399) III, töred.
(Dübner: Asii, Pisandri Panyasidis, Choerilis, Antimachi fragmenta. Paris, 1840.)
"A juhlegeltető sákok, származásra nézve szkíták, lakták a búzatermő Ázsiát; s a Nomádoknak, igazságos embereknek, voltak gyarmatosaik."
Laciarcus (Szül. Kr. e. 120.) Szkíta vagy vendégbarát.
"Toxaris nem ment többé vissza Szkítaországba, hanem Athénban halt meg; s nemsokára hősnek is tartották, és az athéniek áldoznak neki, mint vendég orvosnak, mert ezen nevet kapta, miután hős lett (Isten gyanánt tiszteltetett). II. (Toxarisnak gyógyító tanácsáért) még most ís fizetik a gyógyítás bérét, fejér lovat áldozva síremléke mellett. S ott találták eltemetve Toxarist, ráismervén részint a fölírásból, noha ez már nem látszott egészen, részint pedig és leginkább abból, hogy az oszlopon szkíta férfiú volt kivésve, ki balkezében kifeszített íjat és jobbjával, úgy tetszik, könyvet tart. Nem messze e kettős kaputól, baloldalon az Academiába menőkre nézve, áll a nem nagy sírdomb s földön fekszik az oszlop, de mégis mindig meg van koszorúzva...".
Phylarchos (Virágzott, 210 körül Kr. e.)
(Müller: Fragm. hist. gr. I. köt.)
"Phylarch. mondja, hogy a szkíták, midőn aludni készülnek, puzdrát vesznek elő és ha bú nélkül találták eltölteni ama napot, fehér kövecskét dobnak a puzdrába, ha pedig bajjal, feketét. A megholtaknak puzdráit tehát kihozzák és megszámlálják a kövecskéket és ha a fehérek nagyobb számban találtatnának, mint a feketék, boldognak magasztalják az elhunytat; honnan keletkezett a közmondás, mely szerint azt mondják, hogy jó napunk a puzdrából van."
Szkíta barátság
(Dialógus) Tóxaris válasza
"Hogy a szkíta barátok sokkal hívebbek, mint a görög barátok s hogy nálunk sokkal több tekintetbe veszik a barátságot, mint nálatok, azt könnyű megmutatni. Úgy látszik, nekem, hogy ti képesek vagytok jobb beszédeket tartani a barátságról, mint mások, de tetteit nemcsak nem gyakoroljátok a szavak méltósága szerint, hanem megelégesztek azt dicsérni a megmutatni, mily nagy jó az; a szükségben pedig elárulván beszédeiteket,, elszöktök valamiképpen a tettek közepéből. És ha szomorújátékosok mutatnak nektek a színpadon oly barátságokat, dicséritek, megtapsoljátok s legtöbben az egymásért veszélyben levők miatt; sírtok is; de ti nem mertek valami dicséretre méltót tenni a barátotokért, hanem ha barátotok esetleg valamire szorul, azonnal, mint álomképek, elrepülve tűnnek el elöletek ama számos szomorú játékok, elhagyván titeket, mint hasonlókat azon haszontalan és néma személyekhez, akik feltátva szájukat és roppantul ásítozva, legkisebb hangot sem ejtenek. Mi ellenben, amennyire fogyatkozunk a beszédekben a barátságról, annyira felülmúlunk titeket annak tetteiben...".
"Hagyjuk békével a hajdankori barátokat. Hanem keveseket választván ki a jelen korból, beszéljük el tetteiket. Én legalább azt gondolom, hogy párviadalban meggyőzetvén, sokkal szívesebben hagynám elvágni jobb kezemet, mi a szkíta nép büntetése, mint silányabbnak tartani másnál a barátságban. Ne várj azonban tőlünk olyanféléket, aminőket meséltél, midőn magasztaltad, ha valaki hozomány nélkül vett el egy rút nőt, vagy ha valaki barátjának férjhezmenő leányát pénzzel megajándékozta..., ha valaki bezáratta magát, bizonyos levén, hogy nemsokára kiszabadul. Nálunk folytonosak a háborúk. Ekkor leginkább szükségesek jó barátok s ezért minél szilárdabban kötünk barátságokat, ezt tartván egyedül meggyőzhetlen s fölülmúlhatatlan fegyvernek."
"De előbb meg akarom mondani neked, miképpen szerzünk barátokat,, nem ivás közben, valamint ti, sem ha valaki ifjúkori társunk, vagy szomszédunk; hanem ha valamely jó férfiút látunk, aki képes nagy tetteket véghezvinni, ahhoz sietünk mindnyájan; s amit ti a mennyegzőknél, azt mi méltónak tartjuk a barátok kedvéért tenni, sokat utánuk járva s mindent elkövetve, hogy el ne tévesszük a barátságot s ne látszassunk megvetendőknek lenni. Ha pedig barátul választottunk már valakit, következik a szövetség s a legnagyobb eskü, hogy bizonyára egymással fogunk élni s ha kell, egymásért meghalni. És így teszünk is, mert mihelyt bemetszvén ujjainkat, serlegbe csöpögtetjük a vért s kardjaink hegyét bemártván, egyszerre iszunk mindketten belőle, semmi sincs, ami ezután minket szétválaszthatna. De legföljebb csak hárommal szabad ilyen szövetségbe lépni; mert kinek sok barátja van, azt hasonlóan tartjuk a közös parázna nőhöz, s azt gondoljuk, hogy barátsága nem lehet többé olyan szilárd, ha sok jóakaró között van elosztva:
"Elkezdem pedig beszédeimet Dandamisnak minap történt dolgainál..., de előbb esküdni fogom neked eskünket, minthogy eleinte ebben is megállapodunk. "Esküszöm a Szélre és Kardra..., hogy semmi hazugságot sem mondok neked a szkíta barátokról. (Moesippos). Jól tetted, hogy semmi istenre sem esküvél (Toxaris). Nem tartod isteneknek a Szelet és a Kardot? Vajon ennyire nem tudtad, hogy az embereknek `A'' semmi sem fontosabb az életénél és halálánál? Ha tehát a Szélre és Kardra esküszünk, azt annyiban tesszük, amennyiben a szél (a levegő) az élet oka, a kard pedig halált eszközöl."
Dandamis és Amizok története
"Negyedik napja volt Dandamis és Amizok barátságának, mióta egymás vérét itták. Ekkor sauromaták törtek vidékükre tízezer lovassal s amint mondák, háromszor annyi gyalogsággal. S mivel ezen megtámadásukról sejtelmünk sem volt, mindnyájunkat megfutamítanak, számosokat harcosaink közül megölnek, másokat elevenen hurcolnak el, kivéve azokat, akik gyorsan a folyamnak túlpartjára úsztak, hol hadseregünk fele és szekereink egy része találkozék. Akkor t. i. vezéreinknek nem tudom minő tanácsánál fogva így táborozánk Tanaisnak mindkét partján.
Ők tehát elvitték azonnal martalékainkat, összeszedték foglyainkat, kirabolták sátrainkat, elfogták szekereinket, többnyire a rajtok levő emberekkel és szemünk láttára meggyalázták asszonyainkat s feleségeinket. S mi e fölött nagyon szomorkodánk.
Amizok pedig, mialatt elhurcolták, mialatt fogságba esett, durván bilincseltetve, kiáltozó barátja nevét s emlékeztette a serlegre és vérre, mit hallván Dandamis, nem késik többé, hanem mindnyájának szemeláttára átúszik az ellenséghez.
A sauromaták felemelvén hajító dárdáikat, nekikészülnek, hogy őt leszúrják; de ő ezt kiáltotta "Zirin". Ha pedig ezt mondja valaki, nem ölik meg, hanem úgy fogadják, mintha kiváltásért jönne.
Elvitetvén tehát vezérükhöz, visszakérte barátját; de ez váltságdíjat követelt, mivel nem adja ki, ha csak nem kap sokat érette.
Dandamis válaszol: "Mindenemet, amim volt, elraboltátok; de ha képes vagyok szegénységemben valamit tenni, kész vagyok alávetni magamat, s parancsolj tetszésed szerint. Ha pedig akarod, tarts meg engem barátom helyett s úgy bánjál velem, amint neked kedves".
És a sauromata mondá: "Semmiképpen sem szabad téged visszatartanom, mivel Zirint kiáltva jöttél; hanem tedd le vagyonod részét s vidd el barátodat". Dandamis kérdezi, vajon mit akar hát tőle? És az szemeit kérte. Ez pedig azonnal odanyújtotta, hogy szúrják ki. S midőn ki voltak szúrva, miáltal a sauromaták megkapták a váltságdíjat, átvevén Amizokot, reátámaszkodva tért vissza s együtt keresztülúszván, szerencsésen hozzánk jöttek.
Ezen történet megvigasztalta az összes szkítákat s nem tarták többé magokat legyőzötteknek, látván, hogy javaik legnagyobbját nem vitte el az ellenség, hanem hogy nálunk maradt a jó érzület és barátok iránti hűség.
De a sauromaták megrémültek emiatt nem kis mértékben, meggondolván, hogy minő férfiak ellen kell majd harcolniuk, ha ezek elkészülve lesznek, ámbár előbb véletlen támadásukkal felülmúlták.
Bírnátok-e ti ehhez hasonló történetet elmondani? Én ugyan a puszta tettet beszéltem el neked: de ha te beszélnél hasonló férfiúról, jól tudom, mennyi csínyt vegyítenél beszédedbe, hogy miképpen könyörgött Dandamis, hogyan vakították meg, miket mondott, miként tért vissza, minő tapssal fogadták a szkíták s másokat, miket ti a hallgatók elbájolására szoktatok kigondolni."
Belitta és Basth
"Belitta látván, hogy egy oroszlán lerántja lováról barátját, Basthot (mert együtt voltak éppen vadászaton), a támadó vadra vetette magát. Ez így otthagyta Basthot és Belittát marcangolta szét. S mi eltemettük őket, két sírhantot rakván egymás mellett, az egyiket a barátok, a másikat annak irányában az oroszlán számára."
Macent, Lonchat és Arsacomas barátsága
"Arsacomas követi minőségben járván Leucanor boszporuszi király udvarában, beleszeretett annak leányába, Mazäába. A búcsúlakomán számos kérő volt jelen, mikor megkérték a leányt, felsorolták kincsüket, vagyonukat, felemlegették hatalmukat. Arsacomas is megkérte a királyleányt, Leucanor pedig csudálkozván (mert tudta, hogy Arsacomas szegény és a szkíták köznépéből való) kérdezte: "Hány nyájad s mennyi szekered van, óh Arsacomas? Mert ezekben áll a ti gazdagságtok"."Nincsenek sem szekereim, válaszolt, sem nyájaim, hanem van két jó és derék barátom, aminője nincsen egynek is a szkíták közül." Leucanor kineveti Arsacomast. Ez azonban hazatérve, elmondja két barátjának, Lonchatnak és Macentnek baját. A barátok tüstént útnak erednek elégtételt szerezni barátjuknak és Lonchat Leucanor fejét hozza el neki, Macent pedig csellel Mazäát szerzi vissza számára. Mikor Macent átadja Arsacomasnak Mazäát, mondá: "Fogadd el tőlem is az ígéretet". S midőn amaz ezen reménytelen látványra megdöbbent és hálát mondana, szólt Macent: "Szűnjél meg engem másnak tartani, mint magad vagy, mert hálát adni nekem azért, amit tettem, annyi, mintha balkezem köszönetet mondana a jobbnak, mivel egykor gyógyította a megsebesültet s jóakaratúlag gondját viselte a szenvedőnek. Következőleg mi is nevetségesen cselekednénk, ha, miután régen szövetkeztünk s kitelhetőleg eggyé váltunk, nagy dolognak tartanók még, ha valamelyik részünk valami hasznosat vitt véghez az egész testért, mert az önmagáért tette, része levén az egésznek, mely jól járt."
Abauchas és Gyndan
"A borystheniták városából, feleségével és két kisgyermekével utazó Abauchas nevű szkítával együtt utazott társa, Gyndan is, aki combsebe miatt magával tehetetlen volt. Éjjeli szállásukon tűz ütött ki s Abauchas legelőször beteg barátját mentette ki. Mikor ezt szemére hányták, így válaszolt: >Gyermekeket ismét nemzenem könnyű; de vajon jók lesznek-e, az bizonytalan: Ellenben egy másik olyan barátot, minő Gyndan, hosszú ideig nem találhatnék, aki hozzám való jórakatának számos bizonyítékait tüntette fel<."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése