A zarathustraizmus Sir dr. Modi professzor szerint csak reform volt, és pedig az ősi turáni szkíta-hun népek vallásának a reformja. Eme turáni hunok, szkíták, a magyar népnek is közvetlen ősei(7) alatt annak a Turán (8) királyságnak a szkíta-hun népelemei értendők, akik Zarathustra idejében, tehát kb. 1000 évvel Krisztus előtt és még korábban, Baktriával, Irán ugyancsak szkíta-hun népelemével szemben, mint testvérnép harcoltak. Turán és Iránra (Baktria), e két testvérnépre, örökölt birtokaik egy közös atyától, Feriduntól szállottak reájuk. Vallásuk is egyazon karakterű volt, amelynek papi tisztét a magyarral bizonyos szókészletben rokon ősi avesztiai nyelvet beszélő mágus papi rend látta el. Ezt az ősi közös vallást reformálta a közülük származott Zarathustra, amely reform miatt Turán királya haddal támadta meg a testvér Baktria királyát, mivelhogy ez az új hitet elfogadta és országában államvallássá tette, alapvető vallási elvül fogadva el a Zarathustra által közölt kijelentést, a mai Zend-Aveszta iratgyűjtemény legősibb részeit. A hosszas (30 évi) vallásháborúban végül Irán (Baktria) győz. Irán részben meghódol, másrészt a fogságba jutott hadsereg kényszerül felvenni az Aveszta-vallást.
Turán népének dacosan tovább is ellenálló része Kína szomszédságában alkotott új hatalmas államot, majd hosszú századok múltán, amikor apránként kiszorítják őket Kína területéről és Kína szomszédságából is távozni kényszerülnek ismét az Aveszta-légkörébe kerül Turán egykori népe, mikor t. i. a yüetsik, majd a fehér hunok elfoglalják Baktriát, (9) az Aveszta-vallás igazi honát és itt átitatódnak a vallás alapvető elveivel, Sőt, amint történeti tényeken alapuló feljegyzésekre hivatkozva, dr. Modi kimutatta, királyukkal élükön a hunok jó része Indiában is folytatta az ősi Mazda-tiszteletet, a zarathustrai vallásnak reform előtti foglalatát.
A) A régi hunok (A-F, Sir dr. J. J. Modi professzornak 1924-ben Zajti Ferenchez intézett leveléből) és pedig az Aveszta keletkezése idejében szerepet játszó hunok vallásukat illetőleg kifejezetten a legszorosabb kapcsolatban látszanak lenni a régi irániak (baktriaiak) vallásával, sőt ugyanegy vallásnak tekinthető mindkettőé. Ezt látjuk abból is, hogy az Aban Yasht (Yt. V. 53, 58) adatai szerint a turániak és irániak (Baktriaiak) könyörgéseinél szerepet játszó külsőséges formák ugyanazok voltak. Ugyane Yasht más soraiból az tűnik ki, hogy mindkettő, és pedig az iráni Tusa és a hun Vaesaka ugyanazzal a ceremóniával áldoznak Ardvisura Anahytának. Mind a kettő 100 paripát, 1000 ökröt és 10 ezer juhot áldozott.
B) Továbbá azt az adatot meríthetjük a pahlavi Aryadgar-i Zarianból, hogy Arjaspa, Turán királya háborút indított Vistaspa, Baktria királya ellen, mivelhogy utóbbi elfogadta Zarathustra vallásreformját. Miért cselekedte volna ezt, ha különböző valláson vannak? Habár ellenséges indulattal voltak egymás ellen és ha különbözött is az életkörülményük, - úgy látszik mégis, hogy ugyanegy valláson voltak, már t. i. a vallás lényegét és fő elveit illetőleg. Ha nem így állna a dolog, úgy nem lehetett volna Arjaspának, a hunok királyának hajthatatlan szándéka egy idegen vallás érdekében irtóháborút indítani Vistaspa baktriai király ellen.
A pahlavi Aryadgarban azt olvassuk: Arjaspa, a hunok (turánok) királya nagy csudálkozással vette tudomásul, ami történt, hogy t. i. Vistaspa király fiával, testvéreivel és egész családjával, elöljáróival és népével egyetemben elfogadta az Ahuramazdától kapott tiszta vallást, a Mazda-tisztelet vallást. E dolog miatt módfelett felindult. Azt olvassuk továbbá, hogy Arjaspa, Turán királya azt izené Vistaspának: Hallottam, hogy Te Fenséged elfogadtad az Ahuramazdától kapott új Mazda-tisztelet vallást. Amennyiben nincs egyáltalában szándékodban erről az elhatározásodról lemondani, úgy gondolom, nagy veszteség és szerencsétlenség fog ebből az új vallásból háromolni reánk. De hogyha úgy gondolnád Te Fenség, hogy felhagysz ezzel az új vallással és velünk egy valláson maradsz; úgy királyi hódolatomat fogom biztosítani számodra. E sorokból az látszik, hogy Arjaspa rossz néven vette Vistaspa elpártolását a közös ősi örökölt vallástól és elfogadta a Mazda-yaznan-t, a Zarathustra által megreformált vallást.
C. Egybehangzóan az iráni tradíciókkal a pahlavi Bundehesh azt jegyezi fel, hogy az irániak (baktriaiak) és turániak faji mivoltukat illetőleg ugyanahhoz a népcsoporthoz tartoznak. Közös ősatyától származtak. Ez a tény is valószínűvé teszi a közös egyugyanazon vallás voltát.
D) Továbbá azt találjuk a Farvardin (100) és Zamyad (85) Yast-ban, hogy Zarathustra Vistaspa segítségével elkülönítette a vallás rossz és jó elemeit és elvetve amazt, megerősítette emezt -, megtisztította a régi vallást. Ez volt az ő nagy értékű reformmunkája.
E) Firduszi a régi hunokat úgy szerepelteti, amikor azok a tűztemplomban baz és barsammal, a Zarathustra-vallás szent requisitumaival könyörögnek.
F) A Rajatarangini Kashmir történetéről szóló munka sok idevonatkozó adatot közöl.
Így:
1. Mihiragula, a fehér hunok királya építette Mihiresvara templomát és alapította Mihirapura városát.
2. Ő segítette az úgynevezett gandharai brahmanokat, hogy alacsonyabb rendükből India legtekintélyesebb papi rendjévé emelkedjenek.
3. Mihiragula eme brahmanjai között volt elterjedve a vérrokonok között való házasodás szokása;
4. Mihiragula hadseregét egy csapat hullaevő (a parszik temetkezésénél ma is alkalmazott) keselyű követte mindig.
Midőn a nagy reform idején (Kr. e. 1000 körül) Turán ellenáll és a szkíta-hun vallás légkörében sarjadzott és a turáni népek pszichéjéhez igazodó Zarathustra által eszközölt kijelentést elveti, - legértékesebb eszmekörétől fosztotta meg önmagát. Ez az a tulajdonképpeni "turáni nagy átok". Ez időtől az "Aveszta" az elkülönült Irán, azaz Baktria ezen elindul a maga hódító útjára. Sőt, azt látjuk, hogy amikor foglalás útján a kis Baktria turán rokonságot tartó népe Média után, Cyrus idejében a Perzsa birodalomnak válik alkotó részévé és Zarathustra vallása előbb Médiában, majd Perzsiában is államvallássá lesz, Baktria a vezető szerepet teljesen elveszti az Iránságban és az egykori nagyhatalmú Turán eme töredék népének története csak külső keretül tapad az Aveszta történetéhez.
Amikor a következőkben az Aveszta (a zarathustraizmus foglalatja) útját óhajtom megrajzolni, célom nem az, hogy költött képet fessek arról, hogyha Turán népe történetesen elfogadja az Avesztát, Zarathustra reformját és ezzel indul hódító útjára, hogy akkor mi lehetett volna Turán szkíta-hun népéből. De mégis, annak a ténynek határozott tudatában, hogy az Aveszta reform előtti ősi gondolatvilága a turánság gondolatvilága volt, továbbá, hogy ezen ősi iratok alapvető kijelentése még e mai napig is az ő pszichéjének a tartozéka, - én a turánság jövő feladatainak kitűzésénél akarom igénybe venni az Aveszta tiszta értékeit, s ezért keresem a magyar lelkület és az Aveszta, az ősi zarathustraizmus találkozó pontjait. Ebből a szempontból az Aveszta könyveit értékes alapnak tartom.
"Turán" foglalat alatt egyező karakterű s így egysorsú népek kerestek és keresnek ma is testvériesülést nagy és egységes céljaik könnyebb elérhetése végett. Hatalmasabb szervezkedés azonban - vallási megalapozottság nélkül - sohase volt és sohase lesz lehetséges.
A keresztény vallás, itt különösképpen az Újtestamentum szellemére gondolok, lényegét tekintve abszolút értékű, tiszta szellemi vallás. E vallással párhuzamosan az emberiségnek, a véralkat és karakter szerint elágazó egyes népcsoportoknak szükségük van egy olyan vallásos közvetítő területre, ahol a természet embere a felülről alásugárzó tiszta szellemivel összetalálkozhat.
Ezt a célt szolgálja a speciális nemzeti, avagy fajisághoz kötődő, úgynevezett hajszálgyökér-vallás, amilyen volt a zsidónak az ótestamentumi, illetve Irán egykori népének a mazdaizmusban, illetve a Zend- Avesztában feltárt vallásbölcselet.
Természeti ember ugyanis közbeiktatott helyes lelki alapozottság nélkül nem képes eljutni a magasabb szellemihez. Ez a valláslélektani törvény sőt alaptörvény
Fejtegetéseim során rá fogok mutatni arra, hogy az Aveszta igen jelentős hatást gyakorolt az ázsiai és európai bölcselet és vallásos gondolás egész területére, amely hatás kiterjed egészen napjainkig.
Ezzel az Aveszta értékét akarom csupán bizonyítani, - egyben ráterelni Turán népének figyelmét arra, hogy amikor Európa kultúrájából átvesz egy-egy újszerű gondolatot, - legtöbbször az történik, hogy a saját volt gazdagságából fogad el alamizsnát, mert nem tudja, mit kap, mivel hogy nem ismeri a maga volt értékeit.
Vizsgáljuk meg mindenekelőtt, hogy milyen hatása volt az Avesztának az általános emberi gondolkodásra, azután a főbb vallások mellett különösen az Ótestamentumra.
Zarathustra, minden idők legnagyobb prófétája reformtanításaival először Turánban, azután Iránban lép fel. Itt Vistaspa, Irán királya lesz a pártfogója. Az irániak elfogadják Zarathustra reformtanait, aminek híre megy azután a szomszédságba, de Irán nem fogadja el ezek után sem a vallásreformot, féltvén a vallásegység megbolygatásától a vallás által is együtt tartott nemzeti egység kereteinek meglazulását, ami hamarosan be is következett.
Indiában is és pedig az indiai szkíták gyanús szemmel mérlegelik ezt a reformot. Ebben az időben élt Indiában egy híres bölcs, Cangranghacah. Róla olvassuk: Ismert volt tudományáért és bölcsességéért. Amint hallott Zarathustráról, az Isten prófétájáról, Iránba ment, hogy meg döntse Zarathustra (Zoroaster) jó vallását... Amikor azonban látta a csodás dolgokat, elfogadta a jó vallást és India országába visszatérve, erős maradt ebben a hitében. Vagyis magával víve Indiába az Aveszta bölcsességét és maga is erős maradván benne, ott terjesztette is.
Ugyanígy beszél a hagyomány az indiai Biasról. Azt mondják, mikor az indus Bias Balkhba ment, Grustasp (Vistaspa) előhívta Zarathustrát. Midőn előre hallá Bias Zarathustrától a válaszokat mindarra, amit kérdezni szándékában volt, meghajolt az Isten előtt, odacsatlakozott Zarathustra vallásához s visszatérve Indiába, ott 80 ezer hindut térített át Zarathustra vallására.
Ha az ókori görög filozófiai gondolkodás területét jól szemügyre vesszük, azt látjuk, hogy minden pazar színessége dacára, lelki területen nem volt magasan szárnyaló. Meg volt ugyan náluk a szép és helyes életélvezéshez szükséges faji gondolatvilág, de hiányzott belőle a kijelentés adta telítettség. A Kr. e. VI. század vége felé Pithagorasz a filozófiát, az elkelők vallását a görög gondolkodás számára eddigelé teljesen idegen elemmel bővíti ki. Pithagorasz életírója, Porphyrius határozottan igazít el bennünket, elvezetve ama forráshoz, ahonnan Pithagorasz az ő tanainak elveit merítette, ugyanis azt írja róla, hogy Pithagorasz Zarathustrától, mint tanítványa tanulta el a mágusok tudományát, amely gondolkodás Pithagorasz filozófiai rendszerének minden részében kétséget kizáróan visszatükröződik.
E közlés annyiban lehet helytálló, hogy Pithagorasz nem magától Zarathustrától, hanem Zarathustrának egy kései tanítványától tanulhatta tudományát.
Szokrátész "daimon"-ja, őrszelleme így tisztán avesztai alapfogalom: Szokratésznek az ő tanítványa, Platon által körvonalazott gondolatvilága szerint: "Minden, aminek lelke van, gondját viseli a lélektelennek és különböző alakban vonul át az égen. A tökéletes és szárnyas lélek magasabb régiókban lebeg és részt vesz a világegyetem igazgatásában. Amely lélek azonban elveszti szárnyait, addig lebeg lefelé, amíg valami merevre talál s ez azután lakóhelyévé lesz. Porból való testet vesz fel, amely a benne levő lélek miatt saját erejéből mozgónak látszik és e kettő együttvéve neveztetik aztán állatnak és halandónak".
Platon Pythagoras gondolkodásából, azután mestere, Szokrátész tanaiból és közvetlenül az Aveszta filozófiájából is meríti a görög gondolkodás számára újszerű tanait. Műveiben több helyen behatóan foglalkozik a mágusok tudományával. Ami az Aveszta egységes rendszerébe pontosan beleillő, Platon azt, mint "új gondolatot" iktatja be a görög vallásos nézet körébe, így a "logos, az ideák világa, a praeexistens lélek stb." eszméjét: Szerinte "a lélek létezik s öröktől fogva halhatatlan. Létezésének előbbi állapotaiban helyes fogalmai voltak az örök igazságról, ugyanis szemtől-szemben állott akkor a léttel. Most pedig, hogy lejött a földre, hogy testbe szállott, a testi fogság minden akadályainak alá van vetve s az egekbe való vágyódás által epesztve vigasztalást csakis az előbbi állapotokra való visszaemlékezésben lel. Minden, amit az érzékek nem szolgáltatnak, az eszmék világaira való visszaemlékezés".
A görög gondolkodás szorosabb kapcsolatba jutott az Aveszta népének gondolatvilágával akkor, amidőn Aristoteles tanítványa, macedóniai Nagy Sándor elfoglalja Baktriát s megveti alapját a baktriai-görög birodalomnak. Csakhogy Nagy Sándor nyers katonái a nekik idegen szellemű és rejtett írású Aveszta- iratokat csak mint a perzsa birodalmat összetartó legerősebb köteléket tekintették s ez okból nem igen kímélték, úgy, hogy a paraszti hagyomány Nagy Sándor embereiről, mint az Aveszta- iratok elpusztítóiról emlékezik meg.
Ez időben kerül át sok külsőséges dolog is az Aveszta-vallás köréből a görög s innen a római kultuszba.
7. British Universities Encyclopaedia, Vol. VI. Ed. 1934. "(Hungarians) they are generally believed to be the descendants of the Scythians, and to have come from regions about the Caspian Sea."
The Encyclopaedia Britannica, XIV. Ed. 1929. Vol. 11. "Huns, a name griven to at least four peoples ( l ) The Huns; (2) The Hungarians or Magyars; (3) The White Huns (Leukoi Hunnoi or Ephthalites); (4) The Huns; who invaded India. It most probable that the last two (White-Huns-Hu-mas) are ldentical and although it cannot be proved that the Magyars are descended from the horde which sent forth the Huns in the 4 th century; it is possible that they were originally Ephthalites. Our present knowledge of the history and distribtltion of the Huns tends to support this view."
Britsh Universities Encyclopaedia Vol. Vl. Ed. 1934. (Huns) "The White Huns or Ephthalites or Hephthalites are by some regarded as a branche of the Hiung-nu, though others make them the descendants of the ancient Royal Scythians, identifying them with the Barsileens, the allies of the Khazars. Whatever be their real origin, they were certainly established in ancient Bactria and the adjoining districts, between the Oxus and the Caspian."
8. A Manuol on the Turanians, C. by the Geogr. Sect. of the Naval lnt. Division, Naval Staft, Admiralty. London.P 12: "The term Z. Turanian Turanian as faithful followers of the prophet. The Magyars belong to great Turanian family of mankind."
9. Ez a transkaspi, transoxániai terület, a mai Turkesztán vidéke, a régi Turán területe volt. Egy, a XIV században keletkezett s Indiáról szóló arab írat (Otto Spies: An Arab account of India in the l4-th Century Stuttgart, 1936.), leírva India szomszédságát, a szóbanforgó transkaspi területet Turán címszó, illetve Turán név alatt tárgyalja.
Kleuker, Rapp, Jackson az akkori filozófusok egész sorára nézve kimutatták, hogy nemcsak írtak Zarathustra mindenikük előtt bámulat tárgyát képezte filozófiájáról, hanem bőségesen merítettek is abból. Úgy, hogy amikor Philo, másfelől a keresztény gondolkodás Platon logosára épít, eredetileg avesztai gondolattal van tulajdonképpen dolgunk.
Avesztai szövegkönyvek hiányában az átvétel a görög gondolkodásba részletesebb nem lehetett, ámbár Dion Chrysostomus beszél Zarathustra belső vallásos dolgairól és megemlékezik a mágusok himnuszairól is.
A harmadik század elején élt Alexandriai Kelemen keresztény egyházatya, aki úgy beszél az Aveszta írásairól, mint amelyek a keresztények között` is igen el voltak terjedve, - a régi mágusok bölcselkedéséről szóló írásában azt mondja, hogy a régi barbár népek filozófiája egy kettős világról tanít, és pedig egy szellemiről, ami láthatatlan és egy anyagiról, ami látható. Amaz az őskép, ez az utánképzés. A szellem harmonizál önmagával - emez harmonikussá válik a sokszoros kifejtésben.
Tehát amint látjuk, Alexandriai Kelemen tiszta elvi képét tudja rajzolni az eredetiben avesztai filozófiának. Ugyanígy jutott ez el Pythagorashoz, Platonhoz és az ő filozófiáján keresztül a későbbi bölcselkedésbe és a keresztény gondolatvilágba.
Mellőzve Platon és Aristoteles filozófiáját variáló középkori filozófiai gondolkodást, témánk szempontjából egy új korszakot jelölhetünk meg az 1633-iki esztendővel.
Ekkor kerül ugyanis Európába egy ismeretlen angol ember kezén, bizonyos Nanabhoy Mody nevű gazdag indiai férfi ajándékából az első Aveszta-szöveg: a Zend-Aveszta Yasnái. Énnek másolatához jut hozzá Hyde, akinek "Historia religionis veterum Persarum" (1750), a régi perzsák vallásos felfogására vonatkozó dolgozata nyomán útra kél a francia Anquetil du Pertun, hogy nemzete számára megszerezze az Avesztának egy lehetőleg teljes példányát, ami közvetett fordításokkal kiegészítve, sikerül is neki. Anquetil du Perron-nak francia nyelven kiadott nagy munkáját nyomon követi Kleukernek 1772-78 között német nyelven megjelent hatkötetes Zend-Avesztája. Az 1829. évben már megjelent az első hasonmás kiadása az Avesztának. És megindul az Aveszta-nyelvészet, s alig egy-két évtized múlva, Spiegel, Mills, Geiger, Harlez, Justi, Bartholomae s megannyi más neves tudós fáradhatatlan munkásságának eredményeképpen megoldást nyer az Aveszta- nyelvészet problémája. Ennek eredményeképpen, mint új hatás jelentkezik az Aveszta feltárt gondolatvilága.
A filozófia terén Fechner - az Avesztára építve - kétkötetes "Zendavesta" című nagy munkájában az Aveszta rendszerét építi be filozófiájába. Ide sorolhatók még az "Élő mindenségről; "A lélekről" és a "Virágok lelkii életéről" szóló munkái, amely gondolatkörnek számottevő továbbépítőjét Maeterlinckben ismerjük meg.
Amikor a tudományos világ egymás után adta közre a közönség számára nehezen elfogadható kommentált Aveszta- kiadásokat - ugyanis a meghagyott eredeti szavak tömege miatt nem voltak képesek felszívni a közvetlen érzéseket - akkor jött Nietzsche az emberek elé egy terjedelmes munkával, az "Imígyen szóla Zarathustra"c. kötettel. Az egész világ Zarathustra szellemét kereste benne. Megtalálta ugyan Zarathustra energiáját, - de Nietzsche romboló géniuszát is -, aki az Aveszta értékeinek és gondolatainak kiforgatásával az "istentelenségben" produkált szinte felülmúlhatatlant.
Az Aveszta értékes és vallási szempontból megbecsülhetetlen tiszta felfogásának nagyobb elterjedése elé Nietzsche vetett gátat Európában és pedig az imént említett munkája révén úgy, hogy nagyon sok ember lelkében, Nietzsche ötletekben sem eredeti irodalmi termékén keresztül csak torzkép alakult ki Zarathustra egységes és örökké szép gondolatvilágáról.
Érdemes volna az összehasonlítással részletesebben foglalkozni. Én csak egy-két mondatot szakítok ki Nietzsche említett munkájából. Azt mondja többek között: "Meghalt minden Isten, imigyen szóla Zarathustra. Nosza ez az én prédikációm az ő fülüknek: én vagyok Zarathustra, az istentelen. Ki istentelenebb nálam, hadd élvezzem oktatását! Imádkozni szégyen, nem mindenkinek az, de az nékem. A véletlen úrhatnám módra jőve hozzám, de térdre kényszeríté előttem az én akaratom s hízelegve szól: Lásd Zarathustra, úgy jövök hozzád, mint legjobb barát a baráthoz. A magam kajdásza vagyok a nép között, de nemsokára úgy állnak előttem, mint száraz fű, szomjúhozva a tüzet. Egykoron még futó tüzeket csinálok belőlük. Lelketek csak szegénység, szenny és hitvány A kedvtelés. Utálatos megadás. Amit te tész, nem teheti néked senki viszont. Nincs visszafizetés. Ha rabolhatsz jogot, ne adasd magadnak. Van egy régi képzelődés: neve jó és gonosz. Minden egyre megy - szól tovább Nietzsche munkájában Zarathustra -, semmi sem éri meg a fáradtságot. A világnak nincs értelme. A tudás fojtogat" És így tovább.
De milyen másképp hangzik ez Zarathustra fohászain (Yasna) keresztül:
Oh Isten! te tudhatod csak,
hogy mi legyen a helyes.
Én csak annyit tudok,
hogy minden tan és tanítás
lelkem súlyként nyomja
s közöttük el nem igazodom
s csak újabb vágyódással
ölöm a lelkemet
és segedelmedért,
megváltatásomért kiáltozom.
Mik vagyunk mi, óh Uram!
a Te fénnyel lobogó lángod mellett heverő
száraz kórók vagyunk csupán!
Szent tüzed lángja adjon életet,
a Te valód ismeretét adja meg óh nékünk!
Körül itt minden
újra tűztenger lesz
egymást súroló két darab fa lesz a jó
és szemben vele a rossz,
melyből láng tör elő,
mely láng és tűz azonban fényt s meleget ád!
Aki a házamat
s az én udvaromat össze-vissza rontja,
benső világomnak az semmit sem árthat
s rossz cselekedete magára hull vissza.
Gonosz tette mégis, belátásra bírván,
közelebb hozzá őt parányi lépéssel
a jónak útjára.
Megadás, e mindennel a titka,
az embernek
az Istenben való
magamegadása.
Legyen bár a világ olyan, amilyen,
benső valójában ott rejtezik mégis:
jóravalósága,
benső vágyódása felfelé a jóhoz.
Mert jóság a lényege
minden valóságnak,
s ha Istenről valahogy
valamit elgondolhatok,
úgy őt "Jóság"-nak nevezhetem.
Feleletem néked:
Zarathustra vagyok,
haragnak-haragja az ellen, ami rossz
a szent kívánalommal telve
jóságod, szépséged iránt,
és ameddig életemmel bírom,
a te országodnak leszek hű szolgája.
Tekints óh valómba,
hogy ezt lelkemből mondom.
Óh Isten,
Te tudod csap, hogy mi vagy én nekem,
hajolj ezért hozzám, szíves szeretettel,
úgy, ahogy azt tenné
barát a baráttal,
hogy szent igazságod járja át valómat!
Hisz azt befogadni
szellemed tanító az én szellememet!
(Zajti Ferenc átültetés: Zarathustra Zendavesztája. 1919)
És így tovább. Nietzsche romboló géniuszával szemben ez viszont Zarathustra szelleme.
Milyen másképpen fogják fel az Aveszta igazi ismerői e tanokat. Így Arthur Henry Bleek, - Spiegel "Avesta"-jának első fordítója (1864) - azt mondja a Mazdayaznan vallásról: "Egy vallás, mely valószínűleg egyidős a judaizmussal és mely mindenesetre tanította a lelkek halhatatlanságát, s egy jövő állapotot, melyben jutalmak és büntetések lesznek s évszázadokkal azelőtt, hogy ezek a teóriák a zsidóság közt ismeretesek voltak, ez a vallás sok-sok évvel a kereszténység előtt hirdette már, hogy az embereknek gondolatukban épp úgy, mint cselekedeteikben és szavaikban tisztáknak kell lenniök és hogy a bűnöket meg kell bánni, mielőtt vezekelhetünk értük, - egy olyan vallás volt ez, melynek követői még attól is el voltak tiltva, hogy állatokat könnyelműen megöljenek, akkor már, egy oly régi időben, mikor a franciák és angolok ősei még emberáldozatokat is szoktak bemutatni vérengző isteneiknek, - igen, egy ilyen tiszta és tiszteletreméltó vallás mindenesetre olyan érték, hogy a civilizált világ tiszteletére számíthat és melyre a parszik méltán büszkék".
Áttérve már most a vallás területére, bizonyos, hogy a filozófiára való imént ismertetett jelentős hatása mellett az Aveszta legmélyebb és maradandó hatását az Ótestamentumra gyakorolta.
Ahogy a klasszikus ókor az emberi gondolkodásba az Avesztából merítette a kijelentésből fakadó szellemi elveket, ugyanazt látjuk az Ótestamentum kialakulásánál is.
Mielőtt a zsidó nép kapcsolódásba jutott az ősi turáni gondolatvilágból kifejlett avesztai elvekkel, már előzőleg is jó korán jut bizonyos turán fajú népek vallásos mentalitását tükröztető népcsoport köré. Ábrahám törzsnépe és a Nimróddal kapcsolatos legendás hagyományok, majd az egyiptomi hyksos uralom idejére eső egyiptomi telepe a zsidóságnak, továbbá a Beth-Shan-i szkíta település közelsége: nemkülönben a hyksosoknak Jeruzsálem környékére való visszahúzódása flusztrálhatja legjobban ezeket a kapcsolódásokat. Ábrahám Kr. e. 2000. éven innen a babilóniai sumér terület szomszédságából vándorol kevésszámú cselédségével a Tigris középfolyásánál levő Arran területére, majd később Palesztinába.
Egy kelet-turkesztáni őshagyomány szerint az ősturáni föld a Tigris folyó régi Kaspi torkolatvidéke volt a kezdet kezdetén színhelye az emberiség életmegindulásának (Kasyapa területe, az ősi Hyrkania) A helyi hagyomány szerint Ádám és Éva a paradicsomból való kiűzetésük után egy ideig egymásról mit sem tudva bolyongtak az Oxus folyó vidékén; végre a turkesztáni Baktria területén, Balkh vidékén találtak újra egymásra. Viszont ősi írások szerint magát Balkh városát Kajumars az irán-turáni egytestvér ősi uralkodó család alapítója építette. Kajumarsjars az ősi avesztai írások szerint nem más, mint a Biblia Ádámja. Úgyhogy ezek szerint a baktriai Balkhnak alapítója maga Ádám lett volna. A hagyományok szerint az e vidéket átszelő Oxus, mely eredetileg a Káspi tengerbe ömlött és csak későbben vájt magának új medret az Aral tóba, a paradicsomnak volt a folyója. Ugyancsak a hagyományok szerint ezen a vidéken élt egykor Ábrahám is és innen Baktriából kezdte meg vándorlását délnyugat felé, míg végül Palesztinában telepedett le.
Josephus Flavius szerint az előbb említett hyksosok alapították 240.000 emberrel Jeruzsálem városát. Innen szívódnak fel a filiszteusók és kanaaniták közé és szóródtak szét azután a környező területekre. Az első fogság idején (Kr: e. 722) az asszír fogságba hurcolt és onnan soha vissza nem tért 10 zsidó törzs helyére Samariába és Galileába Média vidékéről többek közt az eredetileg Médiából való "kuthabeliek" telepíttetnek le. Viszont Josias király idejében az Egyiptom ellen vonult szkíta csapat egy része telepszik le Galilea vidékére, Nazareth szomszédságába, a Skythopolis néven ismert (régi Beth-Shan) virágzó kereskedelmi várost véve birtokukba, melyben megmaradtak a kereszténység első szereplési idejéig. Egyrészt a Samária területére, másrészt az itt Galilea vidékére települt idegen fajú népek miatt tekintette a zsidóság idegennek ezt a területet. Úgyhogy a babilóniai fogságból visszatért zsidóság, a samaritánusokat kizárta a templom építésénél való részvételből és a samaritánusok maguk építettek templomot, a zsidóságnak pedig mindvégig halálos ellenségei maradtak.
Ezért nem fogadta el a zsidó papság Jézus messiásságát sem, - mivelhogy hittudósaik nézete szerint Galilea idegen fajjal népesített s így megfertőzött vidékéről még próféta sem származhatott, annál kevésbé a Messiást Mégis innen indul el útjára az az egyszerű kis csapat, amely a zarathustraizmussal rokonfelfogású esszeusok körébe tartozó keresztelő János alapvető munkája révén a hitetlen sadduceusokkal és elbizakodott farizeusokkal szemben teljesedésbe viszi a messiási ígéreteket.
Ezekről az esszeusokról tudjuk azt, hogy tanaikban és életmódjukban erős iráni befolyást mutattak. Angelológiájuk, a "Nap" iránt tanúsított rendkívüli tiszteletük némileg Zoroaster tanára emlékeztet. Krisztus tanítványainak jó része közülük került ki. A palesztinai ősi, nem sémi pásztor népeknek az ivadékai ők, akikben oly sok azonos vonás van a régi szkítafajtákkal. A viharos tengerrel küszködő galileai halászok ezeknek az ősi szkítáknak ivadékai voltak. Jézus első híveit és tanítványait ezek közül a megvetett, elhanyagolt szegény emberek közül toborozta. Amikor nagy imáját mondotta Jézus, reájuk vonatkoztatva gondolhatta: egy is a reám bízottak közül el nem veszett, hanem csak amaz egy, a veszedelemnek fia, - a galileai tanítványokkal szemben a Júdeából való (zsidó) Júdás, akire vonatkozólag a tanítványok állandó megjegyzése az volt, hogy: "nem közülünk való".
Josephus Flavius "A zsidó háborúról" írott munkájában, a zsidó felekezetekről szóló részben, az esszeusokra vonatkozólag a következőket írja: "Az esszeusok legfőbb tanulmányait képezik a régieknek az iratai. Különösen kitűnnek vallási szertartásaik által. Ugyanis napfelkelte előtt semmi nem szent (nihil profanum) dolog felől sem szólnak, hanem valami régi eredetű imát intéznek istenhez, mintha kérnék őt, hogy keljen fel a nap. továbbá. halódó testükből lelküket bizonyos derültség közt adják ki, mintha tudniillik ezt újból visszanyerhetnék egykor. Mert erős hit uralkodik náluk, hogy a testek ugyan romlandók, a lelkekben örökké halhatatlanok maradnak és a legfinomabb éterből eredve a testekbe mintegy börtönökbe bonyolódnak bele, ezek által mintegy természetszerű csáb által magukhoz vonzatva. Mihelyt azonban kiemelkednek testi béklyóikból, mintha valami igen hosszantartó rabságból szabadultak volna ki, - azonnal vidáman felfelé a magasba törnek''. Egyezően az Aveszta-felfogással.
Láttuk, hogy a zsidóság saját lakóhelyein is kapcsolódásba jutott bizonyos turán fajú népelemek, így különösen a szkítaság gondolatvilágával. Ebből kifolyólag az Ótestamentumnak Jósiás király, azaz a szkíta betelepülés idejében szövegezett része (Mózes V XVIII. 9.) valóságos szkíta vallási szokások ellen emel óvást és pedig a tűzön keresztülvivés, varázslás, felhőjóslás, csontokból, belső részekből való jóslás és halottaktól való hadakozás ellen.
Még fokozottabb volt a zsidóság vallási megtermékenyülése fogsága helyén, így a Kaukázus alján és Média vidékén, ahol a danák, illetve kuthaiak helyébe kerülvén, az Aveszta gondolatvilágával jutnak közvetlen kapcsolódásba. Az Avesztával való foglalkozás közben befolytak ennek nyelvére is - így a párthusok által használt pehlevi nyelv az ó- avesztiai és méd-szkíta elem mellett sok sémi elemmel vegyülve vált e vidék kereskedelmi nyelvévé (13)
Ez a kitelepített zsidóság volt - jóval később - behatással a korezmiai kazár állam ún. zsidózó törzsfőire és a Kaukázus különféle népelemeire, úgy, hogy a Kr. utáni századokban egyes kazár törzsfők felvették a zsidózó, mondhatnók úgy is, szombatot tartó hitet (de éppen ez a cselekedetük mutatja, hogy eredetileg nem voltak zsidók!).
A zsidóság 10 törzse, amint tudjuk, az asszír fogság idején (Kr. e. 722) idegenbe hurcoltatott. A megkímélt két törzset, Júdea lakóit viszont Nabukadnesar babilóniai király hurcolta el Kr. e. 597 és 586- ban fogságba Babilóniába.
12 Ribáry Egyiptom őstörténetéből, p. 38.: "Synkellos (Chronographia, I. 115-6. I.) bizánci író szerint Apepi = Apophis fáraó emelte Józsefet főméltóságra. Ekkor Egyiptomban Hyksos uralomnak, vagy ezek uralma utóhatásának kellett lenni, mert: t. A fáraó kocsin hordoztatja körül Józsefet (ugyanis a ló használatát a hyksosok vezették be Egyiptomban).
2. Később József kocsikat küld atyjáért.
3. A lóhasználat már általános volt Egyiptomban, míg Kánaánban ismeretlen.
4. Jákob holttestét kocsikon és lóháton kísérik vissza Kánaánba."
13 Thelegdi Zsigmond: A talmudi irodalom iráni kölcsönszavainak hangtana.
A szerző 152 darab kölcsönszót gyűjt össze, melyek két csoportba oszlanak:
I. a pehlevi szövegekből valók.
II. a manicheus szövegekből valók.
A két csoportbeli szavak száma körülbelül egyenlő számú s egyaránt előfordulnak a Misna, a Targumok és a két Gemára szövegeiben. A kölcsönszavak részint az észak-nyugati, részint a dél-nyugati formák közül azaz a párthusoktól és perzsáktól valók s ez utóbbiak a formák legnagyobb részét az észak-nyugatiaktól vitték át.
Csak néhány szántó-vető és szőlőműves maradt vissza, de ezeknek is, amikor egy lázadás alkalmával megölik a babilóniai király által föléjük rendelt helytartót, kicsinye s nagyja elmenekült Egyiptomba. Amikor Cyrus perzsa király, akit a zsidóság megváltó Messiásként üdvözölt volt fogságában, elfoglalta Babilóniát, a zsidó telepnek engedélyt ad a hazájukba való visszatérésre. Zorobábel vezérlete alatt, rabsága 70. esztendejében vissza is tér egy kis csapat, a szolganéppel együtt 49 ezer ember. Majd amikor ez a kolónia sok viszontagság után veszélyben látszik forogni a fogság 140. esztendejében Ezsdrás pap vezérlete alatt egy 1300 emberből álló segítő csapat indul haza. A fogságba hurcoltak zöme, de különösen az előkelőbbek és akik vagyont gyűjtöttek, odakint maradtak Babilóniában. Témánk szempontjából az elmondottak nagy fontosságúak, mert itt, Babilóniában, ahol Cyrus a zarathustrai Aveszta-vallást tette államvallássá, a zsidók a legközvetlenebb módon jutnak érintkezésbe a babilóniai, másrészt az avesztai vallási elvekkel. A zsidóság itt felszívta egyrészről a sumér-babilóniai terület ősi vallásos műveltségét, másrészről kisajátította a zarathustraizmus új gondolatvilágát.
A zsidóság az első visszatérés idejéig kiegészíti és rendszerezi a már Josias alatt kezdett törvénygyűjtést. Továbbvezetik, átírják, idealizálják a történeti könyvek anyagát.
Zarathustra Gatháinak keletkezése idején (Kr. e. X. század végén) az Ótestamentum szövegéből bizony alig néhány lapnyi terjedelem az, amiről biztosan állíthatni, hogy megvolt, többek közt Debora dala, Jothan meséje, Dávid gyászdala, Nathan parabolája. A történeti könyvek anyagából Mózes könyveinek egy-egy részlete csak apránként sorakozik ehhez a maghoz.
A bibliatörténeti kritika megállapította, hogy az Ótestamentum jelentős iratgyűjteménye túlnyomó tömegében a fogság alatt, illetve a fogság utáni időben keletkezett. A dolog részletezésébe itt most nem bocsátkozhatunk, csupán megállapítjuk azt a tényt, amit Jensen professzor is "A Gilgames eposz világirodalomban" c. munkájában bebizonyítva tárt elénk, hogy a zsidóság a fogságból való első visszatérés idejéig főként az ősi babilóniai és sumér őshagyományt köti össze Izrael népének őstörténetével, Ezsdrás viszont már az Aveszta törvénykönyvét és gondolatvilágát aknázza ki és perzsa mintára megteremti az egységes papi szervezetet, törvénykönyvet és rendszerezi a történeti anyagot.
Eleddig az ősi zsidó vallásos felfogás alighogy fölé tudott emelkedni a bálványozás szertelenségének s az alacsony erkölcsök sűrű ködén bizony csak itt-ott tud áttörni.
Egyiptomból kijövet, a puszták mannája mellől visszakívánkozik az egyiptomi húsosfazekakhoz. Az Isten törvényadása idején - mialatt átveszi a parancsolatokat - lent aranyborjút öntet a nép, hogy azt imádja. A Bírák ideje és a Jóslás kora telve van a legrútabb bálványozással. Sőt a zsidó nép fénykorában maga Salamon építteti idegen feleségei kedvéért a bálványtemplomok sorát. Jeremiás feddő szavaiban (II. 10.) már a turáni fajú népekre hivatkozik, akik ehhez hasonló dolgot sohasem cselekedtek, amennyiben sohasem cserélgették isteneiket. "Még ha lúgban mosakodnál is, Izrael népe, feljegyezve marad álnokságod előttem - mondja az Úr. (Jeremiás. V 19, V 23, V 29, V 31.) - amiképpen elhagytatok és idegen isteneknek szolgáltatok földeteken, úgy fogtok ti idegenben idegent szolgálni. E nép szilaj és dacos, szíve elhajlott tőlem. Hát ezeket ne büntessem-é meg, ezt mondja az Úr. Az ilyen nemzeten, mint ez, avagy ne álljon- é bosszút az én lelkem?. Borzalmas és rettenetes dolgok történnek a földön, a próféták hamisan prófétálnak és a papok tetszésük szerint hatalmaskodnak és az én népem így szereti! De mit cselekszenek majd utoljára?"'- mondja Jerémiás.
Ez a nép az, amely fogságba került. Ennek a népnek gondolatvilága termékenyül, gazdagodik meg a raboskodás évei alatt. A szűklátókörű zsidó felfogás telítődik az Aveszta tiszta meglátású profetikus eleme által. A zsidó nép és Istenének viszonya a kérlelhetetlen bíró szerepéből lassan átváltozik a gyermek és az atya bensőséges viszonyává.
Általában, a fogság előtt keletkezett zsidó prófétikus iratok alig tartalmaznak lelki területre vonatkozó kijelentéseket.
"Az istenfogalomnak ez a puristicus transcendentalitása csak a bibliai koron túl keletkezett vallásos iratokban s a Krisztus előtti három század vallásos életében érte ugyan el fejlődése tetőfokát; de kiindulását s első nyomait megtaláljuk már a fogság alatt és utána keletkezett canonicus könyvekben is. Legelső s legkarakterisztikusabb képviselője ennek Ezékiel próféta, akinek istenfogalmát s istennek a világhoz való viszonyát illető felfogását kellőleg jellemzi az, hogy Isten őt, a közte és az ember közt levő végtelen távolságot jelző "emberfia" néven szólítja folytonosan s hogy akaratát közvetítő lények által jelenti ki." (Ezékiel 1. fej. 1:12, 23; 8:1 s köv 9:3; 10. fej. 11:22 s köv)
A próféták minden igyekezete az, hogy minél hathatósabb szavakat találjanak a bűneikben folyton alámerülő zsidó nép számára, hogy őket ezáltal ha valamiképp megtérésre bírhatnák.
A profetikus elem átvétele mellett jelentős gazdagodása még az Ótestamentumnak az, ami lebilincselő irányára vonatkozik, hogy tudniillik az Aveszta szellemének megfelelően, egy élő gondolkodó, lelkileg irányított természetvilág környezetébe ülteti meg történéseit. Úgy, hogy a fogság utáni iratokban a csillagok már testes lények, a szél és tűz lángjában Isten követei jelennek meg. Az Isten, mint fény, magából kiáradó leheletével tölti be a mindenséget, - ahogy az Aveszta tanítja. Angyalok légiói töltik be a mindenséget, a földet - köztük a hét arkangyallal - az avesztai Amsaspand-oknak megfelelően. Dániel és Esaias látományainak alakjai viszont a ninivei és persepolisi szárnyas alakok másai.
Jób könyvében megjelenik az Aveszta Sátán-fogalma. Tóbiás könyvében feltűnik a lelki bajokat okozó Asmodeus alakja, az Aveszta Asma-devája. Dániel könyve viszont már a lélek örök életéről, a túlvilág dolgairól, az elszabadult Sátánról s - az avesztai Sosiosch példája után egy Megváltóról beszél. A fogságban élt Ezekiel pedig a feltámadást példázza.
Egyszóval telítődik a meglevő keret s amint a továbbiak során alkalmunk lesz látni, megállapítható, hogy az Ótestamentum alap-dogmáit tekintve, tisztára idegen termék: az Aveszta-vallás elveinek teljes rendszerében való átvétele.
Hogy a fogságra hurcolt 10 zsidó törzs vallására minő hatással volt a fogságuk területén uralkodó zarathustrai vallás, mutatja az a tény, hogy pontosan átvették az iráni tradíció mondaivá homályosult történelmi alakjait. A Henne-Am-Rhyn által készített összehasonlító táblázatból kiderül, hogy csupán zsidó nevekkel ruházták fel az iráni eredetű mondai (vallástörténetbeli) alakokat, egyébként pedig a csak névleg különböző kimagasló személyek történései sorrendben és históriai adataik szerint is teljesen fedik egymást.
A teológia igen kényes területnek tekintette mindig ezt a kérdést, - az Ótestamentum abszolút inspiráltságát féltve a dolog feszegetésétől.. Pedig tényekkel állunk szemben. Ez azonban nem zárja ki azért bizonyos fokú inspiráltság meglétét az Ótestamentumban úgy az átírás, mint a kiválogatásban. Részletező szakkönyvek adatainak ismertetésébe most nem bocsátkozhatom, csupán összefoglaló általános tájékoztatásra szorítkozom, miért is állításom támogatására két különböző irányú teológia idevonatkozó nézetét óhajtom ismertetni, és pedig a budapesti református teológián általam is használt teológiai kézikönyvből dr. Szőts Farkas "Vallásbölcselet" c. munkájából óhajtok néhány idevonatkozó mondatot közölni egyrészről, másrészről a neves zsidó irodalomtörténésznek, dr. Neumann Edének az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat Évkönyve 1895-i kötetében megjelent dolgozatából idézek egynéhány sort.
Azt mondja dr. Szőts Farkas:
"A fogság előtt Izrael és Isten áll egymással szemben. Később, a fogság után a hitnek bizonyos individualizmusa fejlődik ki a maga felelősségével, s az egyes egyén kerül, mint fiú, az Istennel szembe.
A régi héber vallás a fogság utáni időszakban a Kelettel való érintkezés folytán, valószínűleg a zendek vallásából, a zarathustrianizmusból jelentékenyen mélyítette és szélesítette a maga angelológiáját és demonológiáját.
Bizonyos Jó hatalmat jelentő Isten-fogalommal szemben a Biblia ismer egy Rossz hatalmat is, a Sátán képében. Sajátságos ez a dualizmus, amely eredetét tulajdonképpen a perzsa vallásból veszi, és a fogság utáni zsidóságnál teljesen megerősödött. Ennek dokumentálására az Ótestamentum fogság utáni részeit lehet tanúul felhívni, de ezeken kívül az egész zsidó apokrif irodalom és az Újtestamentum is ezt a dualizmust mutatja anélkül, hogy ennek az elvi következményeit levonná. Itt mintegy tapasztalati tény, mint egy adott igazság, úgy kezeltetik mindenütt, sőt az Isten és a Sátán környezetében képzelt középlények megalkotásában még jobban kidomborította ezt a dualizmust. És Jézus ezt felveszi, mint egy keretet a maga felfogása számára. Azok a munkák, amelyeket Jézus végez szóval és cselekedettel az Isten nevében, mind a Sátán országának a megdöntésére szolgálnak.
A zend vallás a jó és rossz szellemekből határozott kozmikus és etikus dualizmust alkotott, melyben a jó és rossz szellemek külön-külön isteni vezér Ahura-Mazda és Ahrimán alatt démoni erővel küzdő ellenfelekké lesznek. Ahura az életnek és tenyészetnek, Ahrimán a rombolásnak és enyészetnek, Apura a jónak és az erénynek, Ahrimán a gonosznak és bűnnek az Istene. Sót maga az ember is azért teremtetett, hogy az élet-halál harcba beállítva, fegyvertársa legyen Ahurának; de Ahrimán itt is rombol, mert belopja az emberek szívébe a lustaságot, hazugságot, erőszakot és minden bűncsírát, mely a földön azóta megtermett.
Mind Ahurának, mind Ahrimánnak külön segédszemélyzete van a földalatti lényekben - amazok a szent halhatatlanok" (spenta), ezek a gonosz lelkek, a hét főmanó.
A feltámadás tana legelőször a zend vallásban tűnik fel s az a lényege, hogy az ítéletkor minden halott feltámad, a jók üdvösségre, a gonoszok kárhozatra, - de kiállott szenvedéseik után a gonoszok is megtisztíttatnak, mégpedig a tűz által, és ekkor az üdvösséget szintén elnyerik.
Tisztább a feltámadás tana a héber vallásban, mely eleinte azt tanította, hogy az ember lelke a halál után a Seolba száll, hol szomorú, árnyékszerű életet folytat (LXXXVIII. Zsolt. 11. vers), mint a görögöknél a Hades lakói, - de a fogság után, valószínűleg perzsa befolyás következtében - a zsidóknál is meghonosodott a feltámadás hite, amint azt Dániel könyvéből (XII. 2-3.) s más e korú iratokból láthatni." (A Sadduceusok a feltámadás tanát ellenzik.)
Zarathustra, a zend vallás alapítója, aki azonban már nemcsak vallásalapító és próféta, hanem (kivált Bundehesh teológiája szerint) valóságos megváltó, akinek természetfeletti ereje megtöri Ahrimán hatalmát és diadalra juttatja a jó elvét a földön s ez úton megszabadítja a gonosztól az embereket.
"Az Izraelita Magyar Irodalmi Társulat" 1895. évi évkönyvében "A zend vallás befolyása a zsidóságra" című, dr. Neumann Ede tollából eredő cikkből viszont a következőket közlöm:
"A vallástörténet legérdekesebb feladataihoz tartozik azon magatartást figyelemmel kísérni, melyet a vallások a külső befolyásokkal szemben tanúsítanak. A környezet rányomja bélyegét a szellemi élet minden jelenségére s a vallás sem vonhatja ki magát behatásai alól.
Tanulságos módon világítja meg ezt a viszonyt azon befolyás, amelyet a Zend vallás gyakorolt a zsidóságra.
A mazdaizmus mindenesetre közelebb áll a monoteizmushoz, mint a többi árja vallások.
Nem tagadható, hogy a perzsa vallásnak azon idegen alkotórészektől ment tanai, amelyeket Zarathustrának szoktak tulajdonítani, a vallásos fejlődés igen magas fokát tüntetik fel.
Azon rokon vonások, melyek Izrael vallása és a Mazdaizmus között valósággal megvannak, egyes perzsa képzeteknek és talán vallásos intézményeknek is megkönnyítették a zsidó vallásba való átszármaztatást.
De ha a Mazdaizmus érintetlenül hagyta is vallásunk alaptanát, mégis mélyreható befolyást gyakorolt a zsidó világnézetre.
Ha sikerült is kihevernie azon csapásokat, amelyeket a parszizmus a zsidó vallás tisztaságára mért, nem lehet tagadni, hogy a perzsa befolyás nyomai még most sem vesztek ki teljesen és nemcsak a babona egyes jelenségein, hanem még vallásos szertartásokon is felismerhetők.
De a szasszanidák uralma alatt keletkezett Talmudban sűrűn előforduló perzsa vonatkozásoknál még sokkal fontosabbak azon régibb keletű kölcsönzések, melyekkel a perzsa korszak küszöbén találkozunk. A Jeruzsálemi Talmud (Rós-ha-sána 1. 2.) és utána egyéb források már megemlékeznek arról, hogy a zsidó hónapok és angyalok neveit Babilonból hozták magukkal. Különösen az utóbbi körülmény bír nagy vallástörténeti fontossággal. Az angyalokról szóló tan perzsa befolyás alatt teljesen kivetkőzött régi egyszerűségéből (Stade, Geschichte des Volkes Israel, II. 231. köv.). Az angyalok, amint már nevük (Malakh) is mutatja, eredetileg csak Isten küldöttjeiként szerepelnek, míg a szentírásnak exiliumbeli, de különösen későbbi könyveiből már szemmel láthatjuk az idegen, kiválóan pedig a perzsa nézeteknek világos nyomait.
Apura-Mazda mellé, a Mazdaizmus felfogása szerint, a főszellemek, Amésa-Spenta, szám szerint hatan, vagy heten sorakoznak. Már a perzsa névnek etimológiája azon "szent őrökre" utal, akikkel pl. Dánielben (4, 10, 14, 20), s egyes apokrif könyvekben és másutt is találkozunk. Az Amésa-Spentához pedig Jazata név alatt egyéb szellemek és az összes élő azon őrszellemei csatlakoznak, amelyeket Fravasinak neveznek és amelyek nemcsak az ember sorsára gyakorolnak nagy befolyást, hanem a természet elemeiben, annak tüneményeiben és törvényes rendjében is nyilvánulnak. A perzsa mitológia ezen alakjával lépten-nyomon találkozunk nemcsak a zsidó, hanem az összes monotheistikus vallásokban és Kohutnak (Über die jüdische Angelologie und Dämonologie in ihrer Abhängigkeit vom Parsismus, 1866.) sokszor a legapróbb részletekig sikerült bebizonyítania, hogy az átvétel nemcsak megtörtént, hanem hogy az idegen alakok az új körben is keveset veszítettek eredeti jellegükből.
Sokkal szembeötlőbb még a perzsa befolyás a Daemonokról szóló tanban, amely egyszersmind tanulságos példája annak, hogy a zsidó monotheizmus hogyan kerülte ki azon veszélyeket, amelyek tisztaságát fenyegették, hogyan módosította a kölcsönvett idegen nézeteket és képzeteket ott, ahol azt a saját érdekei kívánták.
A perzsa felfogásban Angra Mainju "a támadó" vagy "verő' szellem, a sötétség, a tisztátalanság és hazugság országának ura, nem bír ugyan isteni ranggal és nem tárgya az imádásnak, amely csak Ahura-Mazdát és a jó szellemeket illeti meg, de az ő birodalma is rendkívül hatalmas és a világosság országának veszélyes ellensége. A kíséretében levő gonosz szellemekkel, a divekkel (daevák) egyetemben szakadatlanul Ahura-Mazda teremtményeinek vesztén iparkodik és nagyon is érezteti velük hatalmát, megfenyítve őket, mert a világosság urát szolgálják. A zsidó felfogásban a Sátán (Szammael) felel meg neki, míg a daevák a (zsidó) sédekben lelik társaikat. De mekkora különbség a két felfogás között! Míg a daevák folyton garázdálkodnak és folyton harcolnak a tiszta szellemekkel, addig a sédek hatalma csak bizonyos napokra szorítkozik és a szent tan tanulmányozásával foglalkozó jámborokra nem terjed ki, nem is annyira veszélyesek, mint inkább dévajok és pajzánok.
Nagy jelentőséget nyertek azonban a zsidó világnézetben is Astó-Vidhotusz, a halál angyala és Aesmadaeva (a zsidó Asmodeus), mindketten a perzsa daemonológiának előkelő alakjai. Ezekben mutatkozik legszembetűnőbb módon a mazdaizmus befolyása a zsidóságra. De a túlvilági életről, a feltámadásról és részben legalább a Messiásról való nézetek is magukon hordják a perzsa eredet bélyegét, a halál jelenségeinek felfogása és ezzel kapcsolatos tisztasági törvények egy része, valamint egyes imák is perzsa nézetek behatására vallanak és arról tanúskodnak, hogy vallásunk fejlődésének egyes jelentékeny mozzanatai a parszizmussal való találkozáshoz fűződnek, amely nem volt képes ugyan a zsidóságot kizökkenteni pályájából, de mindenesetre új és idegen elemekkel gyarapította a zsidó világnézetet és módosítólag hatott egyes vallásos eszmékre."
Tehát amint dr. Neumann Ede dolgozatából is látjuk, az Ótestamentum igenis bőven merített az Aveszta gondolatvilágából és pedig az Isten lényegére, Isten és a teremtett világ viszonyára, a természet és a szellemvilág dualizmusára vonatkozólag, az angelológia, daemonológia, a Messiás eszméje, a Sátán eszméje, a túlvilági élet, a feltámadás, a jutalmazás, a büntetés mérvét, egyszóval az összes dogmatikai alapelveket illetőleg.
De ugyanilyen hatás mutatható ki a zsoltárok szerkesztésénél is. Itt Cheynel értékes dolgozatára hivatkoznom. Viszont az imák keletkezésénél mutatkozó hatást Diamant Gyula: "Az ima a zsidóknál" című műve néhány sorának bemutatásával fogom illusztrálni.
Az Ótestamentum mellett még az Újtestamentum teológiájába is átkerültek bizonyos avesztai fogalmak, így pl. az árigenes által kilejtett tisztító-tűz gondolata a katolikus egyház felfogásában.
Egyszóval: amit a turánok és irániak, általánosabb keretben a szkíták régi vallásos felfogásával szemben végzett Zarathustra, amikor azt reformálta s telítette a kijelentésből fakadó tiszta monotheizmus eszméjével, - ugyanazt cselekedte Ezsdrás pap a zsidó ősi vallással, amikor az Aveszta előképe után, annak kijelentéseire támaszkodva; a maga vallásába reformszerű új gondolatköröket visz be, ahogy Hamar István teológiai tanár "Biblica theologia" című munkájában mondja: "az istentisztelet külső megnyilvánulását és a messiási váradalmakat illetőleg"
Govindacharya Svamin: "Mazdaism. in the Light of Vhisnuism" c. munkájában, 1. H. Mills-re hivatkozva azt mondja: "Még egy szót szükséges elmondanunk Zoroaster teológiájáról: a modern filozófiával való kapcsolatán kívül a régebben említett gnoszticizmuson keresztül való bizonyos összefüggést közte és a fogság utáni zsidó teológia között. A hagiológia, daemonológia, kísértés, a parabolák, az eschatológia, mind annak a kornak nyomát mutatják, mikor még a perzsa hatalom uralkodott Jeruzsálemben és a perzsa irodalomban; de ezen kérdések megvitatása külön értekezést kíván. Ami általános jó következett a zarathustrianizmusból a múltban, arról keveset kell mondanunk. Hogyha sok millió embernek hosszú időkön keresztül való szellemi megvilágítása és felmagasztosulása egyáltalán fontossággal bírnak, akkor sok bizonyíték kellene arra, hogy kétségbe vonható legyen a zarathustraizmusnak egykori nagy befolyása és az, hogy határozott hatalma volt arra nézve, hogy ilyen komoly eredményeket érjen el. Hogy arra oktatott, hogy az ember inkább önmagába nézzen, mint a külszínre, hogy elhiggyük, hogy a szenvedés és bűn nem származnak egy Istenség szeszélyes hatalmából, melyet még mindig "jónak" mondanak. Hogy a "jó" gondolat, szó és 'cselekedet'-et úgy kell venni, mint amelyek lényegbe vágók a szentségre vonatkozóan, még ha babonás ceremónia is annak kísérője. Hogy ítéletre kell várni a testben elkövetett cselekedetekre vonatkozólag, mely a lelket vagy az erény mennyországába, vagy a bűn poklába utalja. Jutalom a boldog, vagy lesújtott lelkiismeret. Ezeket komoly tudósok nem tekinthetik fontosság nélkülieknek, sőt, ha nagy fontosságúaknak tartják, akkor a Zend-Avesztát mindenkinek, aki valamire becsüli az emberi fajt, tisztelni és olvasni kellene".
A két kijelentés, és pedig az Aveszta és az Ótestamentum között a lényeges különbség az, hogy az Aveszta kijelentése közvetlenebb. Zarathustra mint barát a baráttal szemben áll szemben az Úrral, - míg az Ótestamentum prófétái az inspiráltságnak inkább intuitív jellegét mutatják és különös jellemzője az, hogy a földi kereteken túl ritkán tud felemelkedni, vagy ha megteszi, elvész a képzeletek és szimbólumok ködében. Teológusok általában azt vitatják, hogy az inspiráció csak a Biblia írására szorítkozott, - így szerintük az Aveszta sem lehet éppen ez okból inspirált munka. Az előbb hivatkozott munkájában dr. Szőts Farkas teológiai professzor a következőket mondja: "A fogság után a zsidóság a kánonba foglalt héber iratokat szintén inspiráltaknak tekintette". Tehát csak a fogság után.
Én tovább megyek. Azt láttuk, hogy az Ótestamentum átvette az Avesztából a vallási alapelveket. Ezt Krisztus megjegyzés nélkül elfogadja, sőt kifejti olyan formában, ahogy azt az Ótestamentum megszűkítésével szemben az Aveszta teljesebb formája mutatja. A helyes következtetés ebből az, hogy vagy az Aveszta is inspirált munka volt, vagy ha nem az, akkor az Aveszta tisztábban látta a vallási elveket inspiráció nélkül, mint az Ótestamentum inspirációval.
De igazol bennünket az a tény is, hogy az Ezékiel, babilóniai Ézsaiás, Dániel s megannyi fogság-idejében, illetve fogság utáni bibliaíró által átvett újabb vallási felfogások csak szűkebb kör számára maradtak meg, mint komoly alappal bíró fogalmak. Így a sadduceusok egyszerűen tagadták a holtak feltámadását, az angyalok létét s a léleknek a halál utáni továbbélését, mivelhogy a 'Tóra nem tanította. ők ugyanis az Istenen kívül másnemű lélekben egyáltalán nem hittek. A samaritánusok is csupán Mózes könyveit tartották meg, - a többit, mint későbbi idegen hatás alatt keletkezett iratokat, elvetették.
Még megemlítem itt Kováts Albertet, aki a keresztény vallás Apológiájáról írt munkájában a parszizmusról szóló részben foglalkozik Bunsen Ernőnek, és a neves magyar Aveszta-tudós, Kohut Sándor egykori székesfehérvári, majd belgrádi rabbinak a munkáival. Azt mondja ugyanis:
"A keresztény vallással összefüggésbe a parszizmust dr. Kohut Sándor és Bunsen Ernő hozta. Kohut elmélete a következő: adjuk, hogy az Ótestamentumban az angyalok és démonok nagy szerepet játszanak. De az eredeti bibliai (ótestamentumi) teremtéstörténetben (L. Mózes 1-2.), mondja
Kohut, ezeknek az állítólagos felsőbb lényeknek még nyoma sincs. Ott a mindenség mint az Isten kizárólagos műve jelenik meg s ez a leírás semmit sem tud egy olyan szellemvilágról, melynek a világorganizmus, vagy az emberek életének menetére befolyása volna. A Pentateukhosnák csak nevezett elbeszélő részében tétetik szó az angyalokról, de ott is csak úgy, hogy az angyal és Isten azonos fogalmak. Amikor valahol egy angyal megjelenik, az mindig csak az isteni tevékenység előtérbe lépését érzékiesíti meg. Mikor azonban a zsidóság theokratikus és monarchikus alkotmánya kifejlődik, azonnal észrevehető e nép vallásában az idegen befolyás éppen az angyalokra vonatkozólag. (Királyok I. könyve 22, 19. Ézsaiás 6. 1-ben már egész udvara van az Istennek az angyalokból; I. Sám. 4. 4; 2. Sám. 6. 2; Ézs. 37. 16.-ban már a "Khérubokon" ül a Jehova, az őt magasztaló mennyei seregek veszik körül s ha helyét a végtelen térben elhagyja, trónját, mint szekeret, előtte a Khérubok viszik. L. 2. Sám. 22. 11. Zsolt. 68. 18. stb. stb.) Körülbelül így volt ez a fogság előtti időben. De másképpen lett a fogság után. Ekkor jutnak az angyalok nagy szerephez. Rendszerint emberi alakot vesznek fel, s külön nevük van; rang szerint osztályoztatnak stb. Ez már az idegen befolyás eredménye. És a befolyást a zsidókra a perzsák gyakorolták, mert éppen ekkor virágzott Perzsiában és Médiában a Zarathustra-féle vallás legjobban, amikor a zsidók fogságra odavitettek. (606-536. Kr. e.) Ebből a perzsa vallásból jött a zsidó vallásba az angyalokról és démonokról való tan; sőt nemcsak ez. A perzsa vallásból vették át a zsidók a mennyországról, a pokolról, a rossz princípiumáról "Sátán") stb., stb. való tant is; s mindez annál könnyebben ment, mert a fogságban nem valami rossz dolguk volt ám azoknak az izraelitáknak; amit az is bizonyít, hogy mikor Cyrus az egész zsidóságnak megengedte a Jeruzsálembe való visszatérést (Ezsdrás 1. 3. 7. 13.), mindössze csak két törzs használta fel a kedvező alkalmat (Ezsdrás 2. Nehem. 7.).
Dr. Kohut Sándor a keresztyénség eredetét nem érinti, de mert éppen ők vitatják azt is, hogy az Ótestamentum meg ennek a forrása, tehát világos, hogy a keresztyénséget a passzizmussal közvetett összefüggésbe hozza".
Bunsen elméletére itt nem térek most ki, ő ugyanis azt vitatja, hogy a "zsidóság erős turáni és iráni hatással került szembe és ez a hatás nemcsak szellemi területen jutott kifejezésre, de Dáviddal a szkíta fajok révén éppen az iráni elem jutott felszínre s Jézus itt, mint Dávid ivadéka, iráni eredetű volt".
A hittiták (hitteusok), avagy kheták ugyanegy fajúak a turán-iráni népcsaládhoz tartozó "skyth" néppel'' ugyanegy az ősi chion, chionita, khún, avagy hun néppel. Renan hivatkozik arra, hogy az egyiptomi emlékek kheta néven említik a hyksosokat.
A hitteusok közül vett feleséget Ábrahám és hittita leányokat vett feleségül Ezsau is. Hitteus volt Dávid fővezére, Unah és Dávid neje, Beth-Sabe is, aki előbb Uriah felesége volt, s aki miatt Dávid megölette Uriah-t. Úgy, hogy ezen adatok szerint Krisztusban hittita vér folyt. De hittita anya és amorita atya gyermeke volt Jeruzsálem őslakossága is, mielőtt Dávid a várost meghódította volt.
A zsidóság és az Aveszta gondolatvilágnak fokozott mértékben történt. egymásrahatását könnyebben megérthetjük, ha tudjuk, hogy a zsidóság egyik telepe Babilóniában Ktesiphon mellett volt, viszont a pártus királyok székhelye szintén Ktesiphonban volt és ugyancsak itt volt később a szaszanida királyok székhelye is.
Az Ótestamentum és ezen keresztül a kereszténység aveasztai megtermékenyülést Grovindachahya Svamin indiai tudós idevonatkozó meg-világító szavaival indiai, nem parszi szempontból óhajtom még megvilágítani. "Mit vett át a kereszténység a Zend- Avesztából? Az Aveszta a keresztények összes metafizikai tanait; magában foglalja: az egy Istent, az élő Istent, a lelket (Spirit), az Igét, a Közbenjárót, az Atya által nemzett Fiút, az élőt, princípiumát a testben és a lélek megdicsőülését. Magában foglalja a bűnbeesés teóriáját é s a kegyelemből való megváltást, továbbá az örök szellemnek kezdetben az Istennel való együttes létet, ami az incarnatió tanának bizonyos váza, amely tant India azután olyan bőven kifejlesztett. Magában foglalja azután a kinyilatkoztatás tanát, a jó és rossz angyalok, az Amsaspandok és Darvandok tanát, a bennük élő isteni ige ellen való engedetlenséget és a megváltás szükséges voltát. Az Aveszta vallás kizár ezenkívül minden véres engesztelő áldozatot, amely vallás, amikor az izraeliták felvették, még náluk is kiküszöbölte a húsvéti bárány feláldozását és egy képletes áldozattal helyettesítette. ( Science and Religion 74-75. old.)
Dr. Neumann Edének már idézett dolgozatából egy megjegyzést óhajtok még itt záró sorként hangsúlyozni éspedig: "Minden hatalmas egyéniségnek ereje, hogy saját individualitása felett gondosan őrködik. A zsidó nép gyakran találkozott idegen gondolatkörökkel és a szemlélőt bámulatra ragadja azon helyes tapintat és bölcs vigyázat, amelyet e nép lelke annak megválogatásában tanúsított, amit sajátosságának, különösen pedig vallása jellemének veszélyeztetése nélkül azoktól átvett".
Tehát mindent a nép érdekében, de mégis a néplélek sajátosságainak veszélyeztetése nélkül.
Mit csinál ezzel szemben a keresztény világ?
Ezzel szemben a kereszténység évszázadok és ezredek óta átveszi a zsidó psziché speciális termékeit, amitől viszont - tudniillik az idegen psziché átvételétől - a zsidóság mindig óvta népét.
"Végy át mindent és szűrd át a saját pszichén." Ez volt a zsidóság -mentalitása szolgálatában az a hatalmas elv, amely annyi ezer év óta ma is hatalmasan tartja együtt a zsidóságot.
A teológia azt mondja: Az Ótestamentum népe speciális elbánás alá esik, mivelhogy a zsidó nép választott nép volt, ősi nép és átvezető a messiási ígéretekhez.
Ezzel szemben a szkítizmus szemszögéből és a magyarság szempontjából ítélve, állítom:
1. A magyarság őselei - a Turán- királyságbeli szkíta-hunok és az ősi Baktriai szkíta-hun (iráni) népe, az Istentől nyert kijelentésnek, az Avesztának voltak átvevői és kifejtői. A kijelentés foglalatját képező Aveszta ősirat pszichéjéből sarjad és máig is hozzájuk így hozzánk is - tartozó.
2. A szkíta-hun-magyar faj ugyancsak ősi nép volt. Babilóniai Jeremiás így jellemzi a szkítákat: "Ezt mondja az Úr: Kemény nemzet ez, ősidőbő1 való nemzet ez; nemzet, melynek a nyelvét nem tudod és nem érted, mit beszél! Tegze olyan, mint a nyitott sír s mindnyájan vitézek".
3. A szkíta-hun-magyar fajta nép predesztinálva volt kijelentés átvételére. Vallása karaktervallás volt. Bálványt sohasem tisztelt és isteneket sem csereberélt.
4. A szkíta-hun-magyar faj ősi turáni nép, története értékes és tanulságos. Míg a zsidóság, mint kalmár hálózta 'be a világot, addig Turán népe mint hódító fogta át ugyanazt a területet..
5. A turáni szkíta-hun-magyar fajta nép kijelentett vallása, az Aveszta, ugyanoly értékes, mint az Ótestamentum. Inspiráltsága az Úrtól származó, akihez ezer évvel később az indiai úgynevezett indopártusok szkíta fejedelmeinek mágus papjai, mint Zarathustra tanítványai, egy avesztai jóslat útmutatása alapján indultak el, hogy hódolatukat fejezzék ki a megígért és megtestesült Messiás előtt. S különös dolog, nem a zsidóság ismeri fel, hanem Turán szkíta-hun fajú bölcsei mutatnak messze keleten reá, hogy az egyetemes ígéret a galileai magára hagyott szkítaság körében, Jézus személyében, a földön megszületett. A Messiás első áldását természetesen nem a zsidóság, hanem a turáni szkíta lelket képviselő napkeleti bölcsek révén Turán szkíta-hun fajta népe kapta volt meg. Egy, a XVIII. század közepén megjelent magyar nyelvű katolikus aszketikus könyv, "A mi Urunk Jézus Krisztus és az ő szent Anyjának Élete" igen érdekesen szól a napkeleti bölcsek látogatásáról. Ezeresztendős jóslatok alapján várták az új fényes csillag felragyogását míg végre megjelent. Elvégezték tehát sokan magukban, hogy zsidó országba mennek, az új Királyt imádni, kik közül hárman, úgymint Gáspár, Menyhért és Boldizsár egyszersmind, felettébb bölcs emberek is voltak. E királyok nem laktak együtt, hanem ki-ki saját országában, mert Menyhárt Nábiji Király volt, Boldizsár Mauriminumi, ki Szába városában lakott; Gáspár pedig Indiai Király lévén, udvart Kusat városában tartott, hol e három Királyok egybe találkoztak, és hogy a hosszú útra jól elkészülhessenek, három napig mulattak. E város Betlehemhez ötvenhárom napi járás volt ugyan, de ők mégis tíz nap alatt odaértek. Nem csak ők eredtek pedig útnak, hanem velük együtt sok fejedelmek és más nagyurak is, amint hiteles írások bizonyítják. A napkeleti Indiának ama részében, mely Calcutta országnak neveztetik, az a hagyomány, hogy az odavaló Király, ha nem volt is egyike a három feljebb említett Királyoknak, de egyike volt mégis azoknak, a kik velük mentek. Ebben az országban idővel egy kápolna építtetett egy magas oltárral, hol az Isten anyjának faragott képe még a pogányoktul is nagy becsben tartatik. E kápolnát ama Király építtette, midőn Betlehemből visszatért. A később időkben e kápolnából nagy költségű szent egyház építtetett".
6. Az eddig előadottakkal kapcsolatban kiemelendő tény, hogy Krisztus nem a zsidóság kikristályosodása volt. Ezt mutatja az egész Újtestamentum története, Jézus élete, mely oly igen ellentétes pszichét képviselt a zsidó nép és papi rend lelkületével szemben, akik megöldökölték mindig igaz prófétáikat, sírjaikat annál magasabbra emelve. Bár Jézus a szkítaság köréből és lelkületéből sarjadzott ki, de ott volt hivatása mégis a zsidó nép körében is, ott a kelet-északi nagy kereskedelmi utak kereszteződésénél, a kis Názáret közel szomszédságában, az ősi Skythopolisnál. Jézus nem a zsidó nép választottja volt ugyan, de ő választotta ki e népet, hogy megtörje benne az ellentétnek nagy központosított erejét. Hisz ma is egy egész, világ harcol, a túl anyagias sémi psziché előretörése és világuralmi törekvése ellen.
7. Turán szkíta népeinek gondolatvilágához kötődő speciális Ótestamentum az eredetileg turán gondolatvilágból sarjadzott Zend-Aveszta volt. Ezért is akarta Skythianus, a manicheizmus megalapítója a III. században, és a szkíta Tamerlan leszármazottja, Akbár indiai nagymogul fejedelem a XVI. században egyeztetni Krisztus tanítását az Avesztával és így tenni azt a maga népe vallásává.
8. a) Turán ősi szkíta népének volt Zarathustránál egy ősibb vallásalapítója.
b) Ennek az ősi vallásnak eszmekörét tisztítja meg Zarathustra Kr. e. 1000 körül.
c) A vallás ősi elvei tiszták voltak. A természetből indultak ki, amelyben úgy tudtak gyönyörködni, hisz a természet vadvirágai voltak.
d) Hitték, hogy ezt a gyönyörű világot kellett alkotni valakinek.
e) Ezért a teremte Isten alkotásán, a szépséges természeten keresztül akartak eljutni a teremtőhöz. (Ez volt a szkíták fő vallási elve.)
f) Hittek egy magasabb rendű szellemi világban.
g) És hittek a természetvilág lelki éltetettségében.
h) Hittek a magasabbrendűség inspirációjában.
i) Hittek a történés céltudatosságában és sorsadta irányítottságában.
j) Tudtak róla, hittek benne és várakozó odaadással voltak az Istentől származó Messiás, illetve messiási ígéretekkel szemben.
A neves Graetz történész és Renan idevonatkozó bírálatait, továbbá Böklen és Kohut alapvető munkáinak kivonatát fogom ismertetni, hogy az Ótestamentumnak a zarathustraizmus tisztultabb tanai részéről történt befolyásoltatását minél több szakember megítélésében és megvilágításában lássuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése