A Transkaspi területek Korosmiája, a régi idők daitya államának központja, az ősturánoknak, az irániaknak és Zohák népének is ős-szülőföldje volt.
A turk falu magyarság régi krónikái a magyarság ősszülőit, így Attila fejedelmet a kis-indiai Korosmiából származott Nimród fejedelemtől származtatja. Ildikó, Attila legutolsó felesége, a nyugati nagy csatához Korosmiából érkező fehér-hun segítő hadakkal jő ősei földjéről Attilához. Viszont Csaba, Attila legkedvesebb fia, akihez a jóslatok a hun birodalom új nagy kiterjedését kötik, - ide, Korosmiába tér vissza, bizonyosan Ildikó révén és innen vette feleségét is.
A Nimródra vonatkozó magyar hagyomány szerint: "Az óriás Nimród az elkezdődött nyelvzavar után bement Evilath földjére, melyet azon időben Perzsia tartományának neveztek s ott Enéh nemzett két fiút, t. i. Hunort, meg Magort, akiktől a Hunok, vagy Hungárok eredtek". (Kézai Krón.)
Evilath földje, ahová Nimród bement, lehet a Kaukázus-vidéki Araxes folyómenti terület, amelyet a Kr. e. XIII. századra vonatkozó hagyomány Szkítiának ismer.
De ugyanígy vonatkozhat Baktriára, Korosmiára, a hunok "Kis-Indiájá"-ra, az ázsiai Etiópiára, ahogy krónikáink írják, amely területet tényleg birtokolt Nimród, sőt iráni adatok szerint India jó részét is hatalmában tartotta.
Epiphanius egyházatya szerint a görögök és rómaiak is ismerték a kis és nagy Evilathot. Sőt Kosmas Indikopleustes (Kr. u. 510) indiai útját írva le, Evilathot Indiába helyezi és azt az Indus forrása vidéki Hunniával azonosítja:
E hagyomány értékelésénél nem a mitológiai mezbe öltöztetett Nimród személye, hanem annak a népnek, amelyet Nimród képviselt, az etnikuma érdekel bennünket inkább.
Babilónia és a szomszéd Arábia hagyományos őstörténete Nimród alakját valamivel közelebb hozza a történelmi realitáshoz. A Kr. e. XXIII. századot jelölhetjük meg ezek szerint, amely időben Nimród népe Arábia területéről először Asszíriába jön, ahol megalapítja az első nagy katonai államot s mint ilyen, befolyhatott abba, hogy több környező kis állam rövid fennállása után összeomlott. Ismeretes az iráni ősi irodalom Nimródra, azaz Azi-Dahákára, Zohákra vonatkozó egyik hagyománya, mely szerint Nimród volt az, aki legyőzvén Feridun turáni király ősatyját, Yimát, mint veszedelem zúdult az iráni területekre, azokat elfoglalta, sőt hatalmát kiterjesztette India nyugati területeire is. Egy másik hagyomány szerint, amikor Zohák (Nimród) megölette Feridun turáni király atyját, az anya India területére menekült át a még akkor gyerek Feridunnal. Ugyanez a hagyomány Nimródot úgy ismeri, mint Mirtas turáni király gyermekét. Más adatok szerint Zohák a nagy Jemshid (Yima) nővérének - akit egy akkori arábiai fejedelemhez adtak volt feleségül - volt a fia. De a turánok és iránok közös ősatyja közvetlen leszármazottjának is tartják Zohákot, Azi-Dahákát. A régi perzsák Biwarasp-nak is hívják, mivel istállóiban állandóan 10 ezer nemes paripát tartott. Deli-Ak nevéből fejlődött viszont a Zohák névvariáció.
Zohák odaadással tette magáévá a tűztisztelet hitét, ami a Zarathustxa előtti ősi mazdaizmus, azaz "szkítízmus"-ba oltott babilon-elámi mágizmus egyeztetése lehetett, - egyezően azzal a felfogással, mely uralkodott a Kaukázusban, az Urmia-tó vidéki (szkíta) és transkaspi (iráni) mágus papoknál.
Zohákot, azaz Nimródot a hagyomány, sőt a keresztény egyházatyák közül is többen, egyazon személynek veszik Zarathustrával. Ez ebben a formában nem fedheti a valóságot, sőt éppen Zarathustra volt az, aki a Nimród- féle mágizmus helytelen kinövéseinek reformátora lett. De ha a Nimród név, mint majd látjuk, csupán a "fejedelem" jelzője volt, egy első nagy Nimród után Zarathustrát is, népe papi fejedelmének véve, tekinthetjük Nimródnak is.
A zsidó hagyomány viszont Feridunnal azonosítja Nimródot. Ez csak annyiban bír jelentőséggel, hogy a semitizmus hova kapcsolja Nimród fajiságát.
Firduszi az ő Sahnáméjában, már az újabb korabeli hagyományokat is figyelembe véve, Nimródot "Daliák" néven arábiai fejedelemnek ismeri. Feridun turáni király, a Sahháménak is hőse, az arábiai Daliáknak, Nimródnak egyik lányát vette feleségül, ettől való Tur és Selm; míg Iránból való másik feleségétől született Ireds, aki később Irán trónjára került, míg Tur, Turán, Turkesztán királya lett. A harmadik, Salm (= Sarm) a nyugati részeket kapta; így a magyarországi régi Sarmi-segethusa Anahyta-kultuszával még Feridun egykori birodalmába tartozott a kérdéses időkben. Feridun viszont felnövekedett három fiát az arábiai Jemenbe, Nimród udvarába küldi, hogy feleséget válasszanak. Az egy anyától való két testvér, éspedig Tur és Selm, később uralomféltésből megöli a más anyától való lredset, egy végtelen testvérháborút idézve fel ezen tettük által.
Nimród, az Isten előtt való nagy fejedelem az írásokban úgy szerepel, mint Babilónia, Ninive, Asszíria megalapítója és hatalmas ura. Ha csupán a Babilónia kitelepítésének tekintett Asszíria szereplése körébe akarjuk beilleszteni Nimród alakját, az esetben kb. a Kr. e. 2300-2000 esztendők időköze jöhetne tekintetbe, amikor a még papi fejedelem által kormányzott Assur város, Asszíriának régebbi fővárosa, egy akkor nálánál is hatalmasabb, illetve múltjára nézve tekintélyesebb városállamtól, a mai dél-török területen fekvő Harrantól függött. Assur királyait ez időben "a világ fejedelmének", a török "khunkjar" = királyi szóval egy jelentésű "sarru" "ungal" névvel címezték. ( Beth-Shan, a későbbi Skythopolis régi neve Bith- Sar.)
Nimródot Ábrahám kortársának teszik meg másrészről, ami a Kr. e. XX. század lehetne, de viszont az iráni irodalom a Kre. e. XIII. században szerepelteti Nimródot. Ebből folyólag az lehet a helyes, ami a chaldeai, arábiai mágus hiten, tehát Nimród vallásán levő nabathäusok hite, hogy: úgy a nabathäusoknak, valamint Babilóniának első nagy királya Nimród volt és hogy a későbbi fejedelmeknek is "Nimród" volt a megjelölésük.
A latin források szerint a mágizmus, tűztisztelet kultusza legelőször Perzsiában keletkezett, ahova az óriás Nimród a nyelvek összezavarodása után elment s ottan a perzsákat a tűztisztelet-imádásra megtanította. Epiphanius egyházatya Nimróddal kapcsolatban még azt közli, hogy a Tarah ivadékából származó etiópiai Chusnak volt a fia és ő építette Babilon városát, nagy vadász volt és ő a mágia feltalálója is, amire megtanítá a perzsákat, akiket ezért Magógnak hívnak. Továbbá Nimród uralmának kezdete Babilon, meg az asszíriaiak törzsének földje volt.
Még az örmény adat megvilágítását vesszük igénybe, amikor azt közli, hogy Nemrod (Nebroth) a Sem osztályrészévé lett Babilont tőlük elfoglalva, itten alapítá az etiópok, illetve a kusok királyságát.
A Biblia Nimródhoz köti Babilon kezdetét és ugyanide köti a toronyépítéssel kapcsolatban a nyelvek összezavarodását. Ha csupán az ékiratok anyagát vesszük tekintetbe, Észak-Babilonban, ahová Asszíria szögellett, nyolc különféle nyelven beszéltek.
A héber hagyomány igen sokat foglalkozik Nimróddal, Bábel zsarnokával, aki a sémiták vallásával szemben alapította meg a tűztisztelet vallását, felhíván az embereket a semita vallástól való elpártolásra.
Ezt a vallást reformálta később Zarathustra. Ez volt a régi, Feridun korabeli turániaknak, az altáji sakáknak s egykorú arab és perzsa írók szerint a madsarok és turkoknak is, még a Zarathustra reformja előtti állapotot feltüntető nemzeti vallása.
Epiphanius egyházatya a régi szkíták vallásával kapcsolatban is említi Nimródot, amikor azt mondja, hogy a "szkítizmus"-nak ő volt a megalapítója. Az ékiratok neves búvára, Rawlinson, a neves orientalista "Notes on the Early History of Babylonia" című dolgozatában a semiták előtti őskultúra ismertetésével kapcsolatban a következőket mondja: "Egyiptomnak a szkíták általi gyarmatosítása bizonyára a történelem előtti periódusban történt. De a szkíták kelet felé való terjeszkedése egészen Baktriáig, ahol tiszta árja fajokkal jöttek összeköttetésbe, valószínűleg a szkítáknak Nyugat-Ázsiából a semiták által való kiszorításának eredménye volt még a történelem hajnalán. Az a gyanúm mindinkább, hogy e kiszorítás következtében egy nagy hatalmas szkíta bevándorlás történt körülbelül ugyanazon időben Afrikába, mert a kushok mozgalmairól szóló arab hagyományok a semita joktanidáknak Arábiában való letelepülése előttről és az egyiptomi hagyományok a pásztorok betöréséről különös módon megegyeznek fenti feltevéssel mind az időre vonatkozólag, mind pedig bizonyos jellegzetes népelnevezés használatában. Az elamiták és Namré, vagy a Kush és Nimród közötti kapcsolatra már több ízben utaltam.
Valóban bárhol is találkozunk az ősi Zoroasterre vonatkozó feljegyzésekkel, ezek a régi szkíták elemi istentiszteletére utalnak, akik megelőzték a semita bálványimádókat. A legvalószínűbb, melyhez ragaszkodom, az a felfogás, hogy ezek az ősi zoroasteri szkíták azonosak az Írás Nimródjával. A Nimród név a Genezis könyvében bizonyára Babilóniának a semiták bevándorlása előtti eredeti szkíta lakosait jelentette.
Kush és Mizraim a bibliai geneológia szerint testvérek voltak és az előbbitől származott Nimród; Babilónia és Asszíria hagyományai a legrégibb időkből összeköttetésre mutatnak Etiópia, Dél-Arábia és az alsó Eufrates városai között; még inkább tanúsítja ez összeköttetést írásrendszerük egyezése az egyiptomival, a legrégibb babilóniaiak nyelve, mely még Juda hódítója korában is rokonságot mutatott egyfelől Afrika dialektusaival, másfelől fennsík Ázsia nyelveivel. A positiok, parteculák és névmási suffixumok használásában közelebb állott ugyan a szkíta, vagy turáni nyelvekhez, mint a sémihez, de szóanyaguk már - eredetileg kushita, etióp szótáruk mellett - tetemes részben azonos volt a későbbi asszír, héber és arab szóanyaggal és igeformációi szintén a legnagyobb mértékben közelítettek az asszír nyelvbeliekhez".
Egy arab közmondás szerint: a dél-arábiai Jemen az arab faj bölcsője és Irak a sírja.
Jemennel kapcsolatban a régi irodalom és a helyi hagyomány azt állítja, hogy Kushtól származó népek laktak ott a régibb időkben, akiket az arabok maguk az aribákkal, illetve ennek két ágával, éspedig a dél-arábiai aditák és az észak-arábiai amelekitákkal azonosítanak, utóbbiakhoz számítva még a közép-arábiai temutidákat. Eme testvérnépek közül a Jemenek, kushita-adnák, akiknek nyelve sémi és chami nyelvekkel mutat ugyan rokonságot (himjari és mehri), de a történelem a reájuk vonatkozó dokumentumok és elütő faji sajátságaik és Renan szerint is, egy idegen faj jellegét állapítják meg náluk, sőt a neves Lassen és mások ezeket a kushitákat egyenesen "az indiai surfrák és az egykori indiai kausikás nép testvéreinek tartják".
Arab helyi mondák szerint az aditák ősanyja: Ad, az Eufrátesz tájáról jött Jemenbe, ahol néppé szaporodtak. Az aditák birodalmához tartozott régen Sába, Havila stb. ország, melyek közt Sába volt a legjellegzetesebb adita, vagy kushita, típusuk viszont indiai közösségükre vall.
Úgy a feliratok, mint régi régészeti feltárásaik, a jemeni kushita népet igen magas műveltségűnek mutatják. Ismeretes a Kr. e. X. századból kincses Sába királynője látogatása Salamon király udvarában.
Nimród népét, ezt a lovas, vitéz és nagy hódításokat véghezvivő népet, a Kr. e. XVIII. században Egyiptomot igája alá hajtó hyksos néppel kell kapcsolatba hoznunk, ugyanis ők adták a hyksos hódítókban a tévesen sémi fajnak tartott, hozzájuk délről csatlakozott, pásztor s lovas tömeget.
A Kr. e. XVIII. században a hyksos nép kirajzása után a semita joktanidák telepedtek be a meggyérült lakosságú Arábiába, kisajátítva és örökükbe véve az aditák, a turáni kushiták kezén kifejlett és magasra emelt teljes kultúrát, szokásaikat és itt-ott nyelvüket is s amely rétegre később újabb és újabb sémi réteg került a Tigris és Eufrátesz vidékéről
A Nimródhoz kötődő arab hagyomány részben még a joktanidák be települése előtti ősi állapotokat személyesíti benne, de a Kr. e. XIV század körül újból Nimród személyéhez kötik a megerősödő, ősi arab politikai és kultúrmozgalmakat is, amelyeknek szálai átnyúltak a babilóniai területekre, ahol is még a Kr. e. XVIII. század közepén uralomra jutott, Kassu dinasztia keretében is szerepelhetett a kushita Nimród népe.
Dr. Fáy Elek "A magyarok őshona" (1910) című munkájában témánk körébe vágóan igen érdekes anyagot csoportosított, amelyet itt, érdekessége miatt bővebb kivonatban közlök:
"Trogus Pompeius-Justinusnál fennmaradt töredékeiben - azt állítja, hogy a szkíták minden más nép előtt 1500 éven át egész Elő Ázsiát bírták s hogy ők a világnak minden másnál, még az egyiptominál is régibb nemzete. Lenormant ezt azzal toldja meg, hogy mindezekről a felfedezett ékiratok is tanúságot tesznek, úgy, hogy Elő-Ázsia kultúrája már a semiek és árják vándorlását megelőző történelem előtti korban turáni és kushita volt, midőn amazok még nomád életet éltek.
Az ókorban oly nagy szerepet játszott kushitákban nagy eltérések mutatkoznak úgy fajjelleg, mint nyelv tekintetében, úgy, hogy például a felső nílusi és az elámi kushiták, vagyis az úgynevezett nyugati és keleti etiópok, a néger vérnek erős vegyüléke mellett túlnyomólag a turáni faj felé hajlottak.
Rawlinson György és Lenormant szerint a szerecsennel vegyült faj lakta Abesszíniától kezdve Nyugat-Ázsia tengerpartjait egész Indiáig a faj legkeletibb ágának az egykori indiai kausikas nevű népet tartják.
Elám lehetett a hazája azon - Homérosz Iliasában szereplő - keleti etiópoknak, akik Memnon vezetése alatt Trója segítségére siettek a távoli Napkeletről. Ezen etiópok, vagy kushiták az Elámmal északról szomszédos kosseus, vagy - Hommel szerint helyesebben - >kos< néppel együtt valószínűleg a kushitáknak a turániakkal kapcsolatos rokonságához tartozhattak, mert Hommel mind e népeket az arméniai alarodiakkal és a turáni khetákkal hozza rokonságba.
Az elámiak műveltségét a legősibb korba felnyúlónak tartják, amely, ha utól nem érte is a szomszédos sumérekét, korra nézve - némelyek szerint - megelőzte azt is.
Az Egyiptomba betört pásztorok népe kánaáni és észak-arábiai turáni (s némi részben semi) népelemekből verődött össze. A pásztorok népe aztán Egyiptomból történt kiűzetése után szerte szétszéledt s míg egy része a valószínűleg már régebb idők óta is a fajrokon pelasgoktól elfoglalt Földközi-tengeri szigetekre szakadt, addig a másik és bizonyára a nagyobb tömeg Egyiptomból nyugatra és keletre, a szomszédos Líbiába és Ázsiába szorult ki s csak egy, aránylag kis tömeg maradt vissza Egyiptomban, a Nílus deltájában, amelytől a mai egyiptomi tengerpart halász és hajós népességét származtatják.
Az Egyiptomból Ázsiába kikerült hyksosok maradványai voltak, legalább részben a fentebb ismertetett arábiai amelekiták és a Dél-Kánaánban nomadizáló pásztor-sasuk.
A pásztorfejedelmek népének zöme a Sinai félsziget felé szoríttatott ki Egyiptomból s e vidéken kívül főleg Köves-Arábiát és Dél-Kánaánt árasztotta el.
A hyksos népnek Manethonál menti és sati nevezetek alatt említett népelemét Sayce a Sinai félsziget nomád népében keresi. A Sinai félszigetet pedig, vele keletről szomszédos köves-arábiai vidékekkel együtt amelekiták lakták. Hogy pedig az amelekiták a hyksosoknak nemcsak ős törzsnépe voltak, hanem legalább részben azoknak ivadéka is, mint amelyhez az Egyiptomból kiűzött pásztorok újra csatlakoztak, arról az araboknak az a rendkívül érdekes mondája tanúskodik, hogy az amelekiták ekkor meghódították Egyiptomot s ott a Nílus deltájában egy Avar nevű várból, mint fővárosból uralkodtak a város felett.
Ez a monda különben a dél-arábiai aditáknál is élt, oly alakban, hogy az ő világhódító Seddád királyuknak egyik hadivállalata volt Egyiptom meghódítása is.
Az Avar városrész reminiscentiáját látják különben a tudósok a nabathäusok Vörös-tenger parti Avara, vagy Hamara városa nevében is.
Az aditák és az amelekiták, valamint ezek ivadékain kívül azonban, mint láttuk, a kár-feniciekkel, valamint az utóbb ismertetendő khetákkal és filiszteusokkal is azonosítják a hyksosok faját.
A hyksosok azonban nemcsak volt előbbi lakhelyeikre, Szíriába és Arábiába szoríttattak ki Egyiptomból, hanem ezenfelül nyugatra, Líbiába és a tengeren keresztül északra, a későbbi görög szigetekre is.
Lenormant úgy hiszi, hogy a nyugati szomszédos Líbiát és Észak-Afrika partvidékét talán már az Egyiptomba való betörésükkor özönlötte el a pásztornépek a Nílus deltán keresztülrontó árja. A líbiai nép körében erősen élő, Nimróddal kapcsolatos hagyomány talán éppen ennek a kitelepülésnek lehet a mondai emlékezése.
Bennünket a kushiták annyival inkább érdekelnek, mert Elizeus örmény történész szerint a hunok kushoknak is neveztettek s a kushiták általában úgy össze vannak fonódva a turáni ősnépekkel, hogy őket egymástól szétválasztani szinte nem is lehet. Renan a Jeremiástól (XIII. 23.) és Esaiástól (XXXVII. 9.) emlegetett szerecsenekben a kushitákat ismeri fel s a tudósok általában is dél-arábiainak tartják a szaracénokat, akiknek egyes töredékei pedig a turk-turáni között mindenütt szerepeltek, hol szaracén, vagy szerecsen, hol maur, hol karakazar stb. nevek alatt".
Bochart: "Geographia Sacra "c. munkájában Nimróddal, Chus fiával kapcsolatban témánk szempontjából a következő fontos adatokat közli: "Chavila fölött van Babilónia, melyen uralkodott Nimród, maga is Chus
fia. Az első könyvben bebizonyítottuk, hogy ő (t. i. Nimród, azaz Bar-chus) a régi Bacchus volt. Ettől vette kezdetét az a harmadik kor, melyet a költők vaskornak neveznek. Továbbá mikor a pogány írókról meg van állapítva, hogy Nimródnak, az atyának tetteit Ninusra, a fiára és feleségére, Semiramisra viszik át, nem hagyandó figyelmen kívül az, amit Diodorusnál olvashatunk, hogy Ninus arab hadsereget szerzett magának és Arábia királyának segítségével igázta le a babilóniaiakat.
Mert Nimród volt a >chusaeus<, azaz arab és emelkedett honfitársai segítségével uralomra. Ezért engedte át vitézségük jutalmául >chusaeuss-ainak Nimród a Tigrisen túli vidéket, amely az ő nevükről héberül Chus, chaldaeusul Chuth, görögül Cissia, perzsául Chuzestan-nak, azaz Chus tartományának mondatott.
Nimród birodalmának kezdete Bábel volt, stb. Schinhar földjén és ő innen kiment Asszíriába. Azért hívatik Babilon a birodalom kezdetének, mivel ahhoz az első birodalomhoz Nimród egy másikat csatolt, nevezetesen Asszíriát. Mert ha ezt tagadjuk, akkor Mózes előadása összefüggéstelen és bizonytalan lesz s nem lehet a Szentírás szövegéből kikövetkeztetni, hogy miért mondatik Babilon és Scinhar földje Nimród birodalma kezdetének".
Még a nagynevű dr. J. J. Modi parszi aveszta-tudós egyik, az arabokkal foglalkozó dolgozatából mutatok be egy rövid kivonatot.
"A legelső primitív lény, vagy emberi alakkal bíró teremtmény Gayomard volt, akinek nem volt neme. Első leszármazottjainak (Masni és Mashyani egy testben egyesített nemük volt. Ebből a párból hét pár származott, akiknek átlagos életkora száz év volt. Ezektől 15 faj eredett. Először összesen 25 nem következett.
Az ősemberi lénynek, Gayomardnak egyik leszármazottjától, Traváktól, két ember, Taz és Honhang származott. Az első Taz, az arabok Táizisának volt az atyja.
L. C. Huart szerint a régi arabok mintegy Kr. e. 3000-ig általában megmaradtak hazájukban. A Krisztus előtti harmadik évezredben országukban néhány várost alapítottak.
Honhang az irániak őse volt s minthogy Peshdadnak hívták, a tőle származó uralkodókat. Peshdadiaknak nevezték.
Ebből a nagyon régi iráni mondából azt látjuk, hogy az araboknak és perzsáknak, a semitáknak és az árjáknak eredetileg mintegy közös törzsük volt Nyugat- Ázsiában.
Maccudi szerint a zoroasteti hit valamikor Arábiába is eljutott s már jócskán elterjedőben volt s szinte a legelső vallás lett.
A Yeshdad dinasztia uralkodása hosszú időre - Firduszi szerint ezer évre - megszakadt, mégpedig Perzsiának a Zohák Tazi, azaz Zohák, az arabok által történt elözönlése és meghódítása miatt. Ez az Avesta Azi-Dahakája, aki hatalmas zsarnok volt. A régi parszi könyvek állandóan becsmérlőleg beszélnek három idegen hódítóról. Ezek: az arab Zohák; a turáni Afrasiáb; és a görög Nagy Sándor, akit gazashtennek, azaz átkozottnak mondanak. Mohákról azt mondják, hogy Perzsiát Bawri, vagy Babilon felől özönlötte el. Egy kovács, név szerint Kaveh, emelte fel a lázadás zászlaját! Ez a régi Peshdad dinasztiából való Faridun herceget rábírta, hogy egy sereget vezessen az idegen hódító ellen. Faridun ezt meg is tette és ki szorította az arab hódítót. Perzsiából.
A perzsa király a fent említett; Feridun, az Aveszta Thraethaonája, a Peshdad dinasztia örök uralkodója, amely dinasztiát Firduszi, mint a legelső történeti dinasztiát említi. Faridun három fia három arab hercegnőt vett feleségül.
Faridunnak a három fiút előbb a jemeni arab király udvarába kellett küldenie. Jande vitte az üzenetet Faridunhoz, aki beleegyezését adta és fiait a jemeni királyi udvarba küldte. A hercegek megnősültek és visszatértek Iránba.
A Madigan-i Bina-i Farvardin Yum-i Khurdadban ezt olvassuk: Farvardin hónapban, Khordad napon Faridun felosztotta a világot (azaz birtokait). Arumot (azaz Kis-Ázsiát, azt az országot, amely a későbbi Kelet-Római Birodalom alá tartozott), Salamnak adta; Turkesztánt Tuchnak (Tur) és Iránt Erachnak. Azután kiválasztotta az arabok (Tazik) királyának, Bokht-Khosronak három lányát és összeházasította őket fiaival.
A Pahlavi fenti helyein az arabok megjelölésére használt szó a Tajik, vagy Taizik. A Pahlavi írók azért nevezik az arabokat taziknak, mert mint fentebb említettük, azt hitték róluk, hogy bizonyos Taztól származnak, aki Gayomardnak, az ősembernek, vagy őskirálynak negyedik leszármazottja volt. Kitűnik viszont, hogy később nem minden arabot neveztek taziknak, csak ama ősi arabokat, vagy leszármazottaikat, akik azt az ősi vallást követték, amelyet a mazdaycnanok korában és Zoroaster követői később hittek.
A Dinkard fenti idézetei egyikénél láttuk, hogy először különböző vallási formáik voltak, amelyek közül az egyik hasonló volt a régi egyiptomiak állatimádásához, amelyben a halnak fontos szerepe volt.
Később egy vagy két törzs a fentebb említett Pat-Khashrub (Bokht-Khosra), vagy Khoshrub, vagy Shrub királlyal az élükön a régi irániak, a mazdayacnanok formáit fogadták el és tűzimádókká váltak. Innen eredt, hogy ezek és néhány más törzs között, amelyek a régi szokást követték, bizonyos ellenségeskedés támadt. Ezek a mazdayacni irániakkal társult arabok voltak azok, akiket különösképpen taziknak neveztek. Ezek a tazik, akik napjainkban külön csoportot, Perzsia két etnikai csoportjának egyikét alkotják, ezeknek az elperzsásított, vagy zoroastrizált araboknak a leszármazottai.
Láttuk, hogy a tazik, vagy arabok közül egyesek Pat-Khosrubot követve, a mazdayacni vallásra tértek át.
Az egyik későbbi parszi imába (a Nirang-i Sarosh Yastba) a zoroaszteri népek közé, akikre áldást kérnek, a tazik is bele vannak foglalva, de úgy vannak ott megemlítve, mint a tazian-i bastacustian, azaz azok a tazik, akik a zoroasteri szent fonalat követik. Az, hogy még a zoroasteri imába is együtt vannak belefoglalva, azt mutatja, hogy az arabok közül egyesek sokkal közelebbi kapcsolatba kerültek a régi perzsákkal. Tabari arab történész szerint Jemen egy időben Minochehernek, a turáni Faridun egyik leszármazottjának uralma alatt állott, aki Mózes kortársának tesz meg. Minocheher idejében Jemenben egy Raiseh her, vagy Araish nevű híres király uralkodott, aki még Hindosztánba is eljutott. Ott harcolt és nagy gazdagságot vitt Jemenbe. Mezopotámiába is bevonult és felment Azarbaizanba is, amely akkor a torkok kezén volt.
A Shah-namehből tudjuk, hogy a jemeni arabok Kaus király idejében iráni uralom alatt állottak. Fellázadtak, de leverték őket. Kaus akkor Nímrouzban (Szeisztán) volt. Hallotta, hogy Misr (Egyiptom) és Berber népe is fellázadt. Az arabok, akik felkeltek ellene, főleg a hamavarani arabok voltak."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése