Jézus, illetve Mária rokonságban volt Keresztelő János családjával, amely, mint oly sokan a galileaiak közül, az esszeus szektához tartozott.
A zsidók rövid galileai uralma alkalmat adott a zsidóságnak, hogy a tulajdonképpeni zsidóságot (Kr. e. 104 körül) nagyobb csoportokban telepítsék át a galileai határmenti, állandóan veszélyeztetett falvakból a déli Judeába. Az ott maradt idegenekkel, pogányokkal szemben így könnyebben léphettek fel, kényszerítve őket, hogy felvegyék a zsidó vallást. Ez ídőtől kezdve azt látjuk, hogy rohamosan nőtt az eleinte zsidós szektának nevezhető "esszeus" csoport, amely azután később a zsidóság cselekedeteinek legfőbb bírája és ostorozója is lett egyben.
Az esszeusság keretébe csoportosultak mindazok, akik mint Jézus és Keresztelő János családja, megküldték ugyan a galamb és más adójárandóságot a jeruzsálemi templom papi testületének, de maguk nem jártak el, csak ha isteni ösztönzésből vagy maguk jószántából számon akarták kérni a zsidóság, különösen az öntelt papság cselekedeteit.
Az esszeusság később a zsidós gondolkodás kihívó ellenzőivé vált. Az Újtestamentum igen jellegzetes képét nyújtja szerepüknek.
A következőkben három irányból óhajtom megvilágítani eme igen jelentős fejezetét a messiási előkészítő idők történetének.
Az esszeusokat három dolog befolyásolta: közvetlen a zarathustraizmus, továbbá a buddhizmus és Pythagorason keresztül megint csak a zarathustraizmus gondolatvilága, lévén Pythagoras maga is Zarathustra egyik kései hívének a tanítványa.
Az egyik szempontot Graetz neves zsidó történész történeti munkája fogja képviselni.
A másikat Giesswein Sándor katolikus főbb papi ember dolgozatának kivonata, míg a harmadik kiválasztott tanulmány a zsidó König Pál doktori értekezése, amely a ma rendelkezésre állott anyag felhasználásával állapítja meg aaz esszeusokkaal kapcsolatban leszögezhető dolgokat. Tanulmányozzuk át mindegyiket nagy figyelemmel. Azt hiszem, egy lépéssel közelebb jutottunk célunkhoz, megismerve azt a hátteret, amelyből Jézus, aztán a galileai pásztorokból és halászokból összetevődött kicsiny, de hű sereg elénk lép.
Graetz-Szabolcs adatai:
" A legideálisabban az esszeusok képzelték a Messiást és a messiási kort. Az esszeusok, kiknek egész aszkétikus élete odairányult, hogy az égi birodalom és a jövendő világ bekövetkezését előidézzék, a Messiást bűntelen, lemondó életű férfiúnak gondolták, aki csodás jelekkel fog bizonyságot tenni arról, hogy a szent szellem hatotta át; uralkodni fog a démonok fölött és meg fogja valósítani a vagyonközösség állapotát, melyben a mammon teljesen elveszíti hatalmát és szegénység lesz az emberek ékessége.
Az esszeusok körében hallatszott először a szózat, hogy >közeledik az égi birodalom<. Aki először kiáltotta belé ezeket a szavakat a sivatagba, ez az esszeus Keresztelő János volt.
Az istennév titkával legszorosabb összefüggésben állott az angyalnevek jelentése. Az angyalok lényegéről, számáról, neveiről, rangfokozatáról szóló tan, amely eredetileg idegen fogalom volt a zsidóság előtt, a mágusok teológiájából származott ugyan, mégis, minthogy az angyalok: Gabriel, Michael, Rafael, Uriel és más hasonló héber nevekkel ruháztattak fel, a későbbi zsidóság az angelológiát teljesen a magáénak vallotta. Az angyalok neveit, valamint azoknak jelentőségét és az ő teozófiai rendszerükben való helyüket az esszeusok híven átszármaztatták tanítványaikra. Kétségen kívül az esszeusok voltak a >tan titkainak< feltalálói, aminthogy a zsidó miszticizmusnak és a keresztény gnózisnak is ők voltak az ősei.
Az esszeusok végső célja kétségkívül prófétai rajongás lelkiállapotára való törekvés volt, hogy méltókká váljanak a szent lélekre (Ruach-hakódes). Elkövetkezik majd a nagy messiási kor, átveszi uralmát a mennyei birodalom. Az esszeusok csodakúrákat végeztek az úgynevezett gonosz szellem által megszállottakon. Ugyanis a perzsákkal való érintkezés által, az ártó démonok (Sédim, Mazikim) babonája gyökeredzett meg a zsidóság képzetkörében. Gonosz szellem által megszállottnak tartották az őrültet, mint akinek lelkén és testén démon uralkodik.
Igen valószínű, hogy az esszeus tanok a farizeusok tanaitól a lélek halhatatlanságának, a síron túl kiegyenlítő igazságnak pontjában és más egyéb nézetekben is eltértek. Még a templomot is kerülték az esszeusok. Az áldozathozatal kötelességének oly módon feleltek meg, hogy az áldozati adományokat a templomba küldték, ők maguk azonban az áldozásnál nem jelentek meg. A rendhez való ragaszkodással szemben a nemzeti érzés is mind jobban háttérbe szorul az esszeusoknál és lassanként elveszítették népszerűségüket is. A fennálló zsidóságnak olyan ellenzéke rejtőzött az esszeus tanok mélyében, aminőről akkor híveknek és ellenzőknek alig volt fogalmuk. Számuk csekély volt és még virágzása idejében is csak négyezer tagja volt a rendnek. Szertartásos ünnepséggel fogadták körükbe az újonnan belépő tagokat. Fehér ruhát, bőrkötényt és ásót, az esszeusok jelvényét adták át nekik."
"Az ember okvetlenül meg van lepetve a buddhista szertartásoknak a katolicizmussal való hasonlatossága által. A pásztorbot, a főpapi süveg, a dalmatika, a pluviale, melyet a lámák (buddhista papok) utazás alkalmával vagy a templomon kívüli szertartások végzésénél viselnek, a két karra oszlott officium, a psalmodia, az exorcismusok, az öt láncon függő füstölő, melyet tetszés szerint lehet kinyitni s elzárni, a lámák által kézfeltétel által a híveknek kiosztott áldás, a rózsafüzér, a papi nőtlenség, a szellemi visszavonulás, a szentek tisztelete, a böjtölés, a körmenetek, a litániák, a szenteltvíz, mind megannyi olyan dolog, melyben a buddhisták hozzánk hasonlítanak.
Az összekötő kapocs a buddhizmus és kereszténység között az esszéusok voltak.
Plinius azt mondja az esszeusokról, hogy már századok óta léteznek, Philo pedig Mózestől származtat őket.
Az esszeusok és a buddhisták szokásai és törvényei csakugyan több tekintetben hasonlítanak egymáshoz? Így tehát magában véve nem lehetetlen, hogy az esszeusok vallási eszméinek és szokásainak fejlődésére a buddhizmusnak is volt befolyása?
A buddhizmus nyelvezete nem képes arra, hogy a keresztény szeretet ama magasztos eszméjét kifejezze, melyet Szent Pál költői ihlettel magasztal, ama szeretetét, mely nagyobb, mint a hit és reménység, s amely nélkül az, ki emberek vagy angyalok nyelvén beszél, csak zengő érc és pengő cimbalom; s a buddhizmus történetében nem is találjuk ez eszmének megvalósulását, mely a keresztény világban testté s vérré lőn. A buddhizmus nem annyira azt parancsolja, hogy ellenségünket szeressük, hanem hogy azt ne gyűlöljük; fölgerjeszti és táplálja ugyan a baráti jóakarat és könyörület érzetét minden teremtmény iránt, de ez érzetnek indító oka nem a szeretetnek alapjában titokzatos odaadása, hanem a számító ész, az a meggyőződés, hogy ez válik mindenkinek leginkább javára.
Lássunk ennek illusztrálására egy buddhista irodalomból vett példát. Egy valószínűleg későbbi időből származó mondában a következőket olvassuk Kunala hercegről, Aszóka király fiáról.
A szép szemű Kunala a királyi udvar örömeit és gyönyöreit elhagyva, magába vonult életet folytatott. A király egyik neje szerelemre gyulladt iránta, de sem csábításai, sem fenyegetései nem tántorították el a herceg szívét. Ekkor a megvetett nő bosszút lihegett; kieszközölte, hogy a herceget távoli tartományba száműzzék, ahová azután a király tudta nélkül parancsot menesztett, hogy a királyfi szemeit kitépjék. Eleinte nem találkozott ember, ki a királyfi szép szemeit kitépje, ekkor maga a királyfi jutalmat tűzött ki annak számára, ki a vélt királyi parancsot végrehajtja. Erre azután mégis akadt egy rút külsejű ember, aki e kegyetlenségre vállalkozott. Midőn ez a körülállók hangos zokogása között az egyik szemet kitépte, Kunala azt kezébe vevé így szólván: Miért nem látod már az alakokat, melyeket az imént láttál, te durva húsgolyó? Mennyire csalatkoznak ama balgatagok, kik hozzád ragaszkodnak! Mikor pedig másik szemét is kitépték, így szólt a királyfi:
"Elvették tőlem a testi szemet, de ehelyett a bölcsesség tökéletes, tiszta szemeit nyertem el. A király elhagyott engem, de én most az igazság fönséges királyának fia vagyok. Midőn pedig Kunala értésére jött, hogy a királynétól jött ki a parancs, mely szeme világának vesztét okozta, így szólt: >Legyen még sokáig szerencse, élet és hatalom annak osztályrésze, aki nekem ily nagy jót szerzett<. Mint koldus vonult tovább nejével együtt, így ért atyjának királyi székvárosába, hol a királyi palota előtt megállva énekel, s dalát lantjával kíséri. A király a vak dalnokban fiára ismer, s megtudja a történt dolgok lefolyását. Haragra gyulladva elrendeli, hogy a királynénak kínos halált készítsenek, de Kanala közbeszól: >Nem illik hozzád, hogy életét vegyed. Tégy úgy, amint a becsületérzet kivárja, s ne ölj meg asszonyt. Nincs szebb jutalom, mint a jóakaraté; a tökéletes ember a türelmet mindig nagyrabecsüli<. Végre a király lábaihoz borulva így szól: >Uram, én nem érzek fájdalmat, s dacára annak, hogy kegyetlenül bántak velem, nem ég bennem a harag tüze. Szívemben csak jóindulat van aziránt, aki szemeimet kitépetni parancsolta. Amily igazak e szavak, úgy ragyogjanak újból szemeim< - s íme, szemei ismét régi tüzükben világítottak.
E mondásban van valami poézis, s talán a legszebb, melyet a buddhizmus teremteni képes volt, - de mégis joggal elmondhatjuk Oldenberg után, hogy itt is észrevehető az a hideg lehelet, mely az egész buddhista morált átlengi. Azt hiszem, senkinek sem jut eszébe a hindu királyfi ellenségszeretetét párhuzamba állítani egy Szent Istvánéval.
A buddhizmus etikájában (Giesswein szerint Z. F) hiányzik az a szeretet, Isten szeretete, mely nélkül minden erény csak pengő érc és csengő cimbalom. Kunala története elég világosan mutatja, hogy e nélkül minden heroizmus mellett, igazi erény el nem képzelhető.
Nem csodálkozhatunk azon, hagy a jelenkor ama bölcselkedése, mely a panteizmus, ateizmus és materializmus fázisain keresztülment, a buddhizmus iránt bizonyos rokonszenvet táplál, csak azt nem tudjuk, minőnek képzeli Hartmann a jövő vallását (die künftige Weltreligion), melynek nézete szerint a buddhizmus és kereszténység eszméinek összetételéből kell származnia.
S ha Schopenhauer azon reménynek ad kifejezést, hogy India ősi vallásának ismerete a zsidó mitológiától (a teremtésről, a lélek halhatatlanságáról s a megváltásról szóló dogmák) Európát meg fogja tisztítani, mi azt hisszük, hogy ez volna a legnagyobb csapás, mely földrészünket érhetné. De azért tanulságos lehet ránk nézve az a vallás is, melyet a világtól félrevonult hindu királyfi hirdetett".
"Az esszeusok hittek a lelkek predestinációjában, tehát ellentétben állottak a szadduceusokkal, kik az akarat szabadságának alapján állottak.
Philo szerint csakis etikával foglalkoznak. Értenek a jósláshoz is.
Josephus szerint:
1. egy Judás nevű esszeus. megjósolja a hasmoneus Antigonus megöletésének napját és helyét;
2. egy Menachém nevű esszeus a gyermek Herodesnek megjósolja, hogy király lesz;
3. egy Simon nevű esszeus megfejti Archelaos álmát és bukását is megjövendöli.
Philo essaioi-nak, Josephus essénoi-nak írja nevüket.
Feltűnő jellemvonásuk:
1. a magántulajdon teljes feladása általi kommunisztikus vagyonközösség;
2. a rabszolgaság megszüntetése
3. a jeruzsálemi szentéllyel való szakítás, az áldozati kultusz elvetése, pedig ez a zsidó nacionalizmusnak mindig féltett szentsége volt;
4. a házasság megszüntetése;
5. az eskütől való tartózkodás;
6. a reggeli ima a naphoz, mely első pillanatra valamelyes napimádásnak látszik:
7. a fürdés, noha a kézmosás fontos törvénye a zsidó vallásnak, ilyen középponti jellege az első pillanatra idegen valami;
8. A kenőolaj használatának megtiltása, pedig a papok, a királyok felkenésére is az olajat használták;
9. a fehér ruha, melyet eddig csak a papok hordtak.
Buddhizmus- parsizmus - pitagoreizmus
A legtávolabb Hilgenfeld keresi az esszeizmus eredetét, mégpedig a messzi keleten. Az első pillanatra feltűnő és idegennek látszó jellemvonásokat perzsa és buddhista hatásoknak véli. Igen sok egyező vonást lát a két szekta között, melyek közül a legfontosabbak a következők:
1. a perzsa mágusok épp úgy jövendőmondók, mint az esszeusok;
2. a mágusok is fokozatokra oszlanak;
3. szintén fehér ruhákban járnak;
4. a szent fürdők nagy jelentősége;
5. az igazmondás oly komolyan vevése;
6. a mágusok nem hordanak ékszert, ami az esszeusok olajhasználati tilalmának felel meg;
7. külön mágus telepek, mint a külön esszeus telepek;
8. az ebédet a mágusok is imával nyitják meg és csöndben esznek;
9. az angyalok kultusza is közös;
10. a napkultusz;
11. a predestináció tana. Később ehhez Hilgenfeld buddhista elemeket is hozzávett, melyek a fenti perzsa elemeket még kiegészítik. Ezek a következők:
12. a buddhista szerzetesek vagyonközössége;
13. nőtlensége;
14. az áldozat elvetése;
15. a bortól és hústól való tartózkodás.
Hilgenfeld elmélete szerint zsidó talajból kinövő, egyes zsidó jellemvonásokkal rendelkező, de főleg perzsa-buddhista hatásra keletkező és ezt az idegen hatást, mint fő jelleget magánhordó gyülekezet az esszeus szekta.
Érintkező pontok az esszeizmus és pitagoreizmus között:
1. A pitagoreusok is jövendőmondók;
2. szintén fehér ruhát hordanak;
3. tartózkodnak az eskütől és az igazmondásban nagyon szigorúak;
4. bortól, hústól tartózkodnak;
5. Feltűnően megegyezik dualisztikus felfogásuk, mely a lélekről vallott tanokban nyilvánul meg;
6. mindkettő aszketikus élettel egy magasabb szentség felé tőr.
7. nem áldoznak;
8. nem használnak kenőolajat;
9. kerülik a meleg fürdőket;
10 a házasságot, csak az utódok produkálására korlátoznák;
11. nekik is vannak titkos tanításaik, amiket nem árulnak el;
12. tanításaikat szeretik szimbolikusan kifejezni (ez megfelel az esszeusok szimbolikus írásmagyarázatának);
13. imádkoznak a felkelő naphoz;
14. az esszeus angyaloknak a pitagoreus démonok felelnek meg, mint közvetítők Isten és ember között. Ezek a karakterisztikus jellemvonások arra indítják a kutatót, hogy pitagoreus hatásra létrejött, zsidóhellenista szektát lásson az esszeusokban.
Sok kétségtelenül közös vonás található (az esszeizmus és pitagoreizmus között ez - Bousset, szerint - keleti eredetre vezethető vissza.
A világi élettől való elfordulás, a vallásban, az erkölcsben való teljes kiélése az egyén minden energiájának okozta azt, hogy azok a törvények, amelyeket a farizeusok is elismertek és betartottak, többszörös erőre, hatalomra tettek szert az esszeusoknál. (Josephus is megerősíti feltevésünket, mikor azt írja: A harmadik szekta, amelyik valóban gyakorolja a szentséget, az esszeusok szektája. A >valóban< szó, szinte azt az előmondatot tételezi fel, hogy az előbbi kettő csak hirdeti a vallásosság eszméit, ez a harmadik valóban gyakorolja is.)
Honnan kerültek az idegen hatások a zsidóságba? A parszizmus, buddhizmus, pitagoreizmus mint kiváltó ok, nem volt alkalmas magyarázat, mert mindezek a szekták lényegükben mások, mint az esszeusok. Fel kell tehát tételeznünk, hogy a zsidóságnak, parszizmusnak, buddhizmusnak és pitagoreizmusnak egyaránt közös keleti eredetű forrásuk volt (Bousset: Die Religion des Judentums. p. 435. 1. jegyzet; Schürer: Geschichte des Jüdischen Volkes. p. 584.), amely közös forrás mindenütt a környezethez alkalmazkodva más és más jellemvonását domborította ki az arra való hatással. Végeredményben tehát arra a megállapításra jutottunk, hogy az esszeizmus nem más, mint egy túlzó farizeus gyülekezet, amely csupán élénkebb színekben hordja magán mindazokat a jellemvonásokat, melyeket a kor zsidó tradíciói nyújtottak, de ugyanígy élénkebb színben tünteti fel az idegen hatásokat is, melyek azonban nemcsak ezt a szektát érték, hanem a kor egész zsidóságát is."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése