2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: XXXI. FEJEZET A MÁGUSOK

A mágusok tisztelgése a gyermek Jézus előtt nemcsak a Jézus gyermek korabeli, hanem az összes evangéliumi történetek legfantáziadúsabb eseménye volt, átitatva a "távol-kelet" igaz illatával. Az a misztikum, amely körülvette annak idején a valóságos karavánhadtól kísért követséget, a nagy "lelet" szent küldötteit, az a misztikum még ma is ott lebeg eme végtelenül kedves és igen nagy jelentőségű cselekményen.

Abban a nagy szegénységben, abban a nagy sívó egyszerűségben amelyben az Isten fiaként jövő Messiás megszületett, mintegy isteni ujjmutatás volt ez a napkeleti bölcsek részéről történt cselekmény, megmutatása annak, hogy Jézus szellemileg, lelkileg és testileg hova tartozott. A napkeleti bölcsek ama mágus papi testületnek voltak tagjai, akik hosszú századokon át, Zarathustra idejétől számítva immár kerek ezer esztendeje vártak arra, hogy beteljesüljön a próféciája kelet nagy szkíta apostolának, Zarathustrának- aki a messiás eljövetelének szükségét és valóra váló tényét jövendölte meg olyanképpen, ahogy az Jézus megszületésével be is következett.

Az idevonatkozó, ősi iratok azt is tényként tudják, hogy ez a Messiás Zarathustra kései magvából fog megszületni.

Igen érdekes dolog a két hagyomány találkozása. Már bemutatta, ez írások elején, hogy Mózes által Dávidig adott családfa miképpen egyezik a vele azonos zarathustraival, amely két családfa a csúcsponton a Messiást adó őssel végződik, ott Dáviddal és emitt Zarathustrával. Dávid faj szerint beletartozott abba az "idegen" csoportba, akikről az Ótestamentum folytonosan beszél, akiket nem űztek el, akik mint Palesztina őslakói, beolvadtak később a zsidóságba- akik Jeruzsálem őslakosságát alkották, akik a hyksos maradékból és a hettiták, illetve chattik csoport-népéből tevődtek össze, kiegészülve az ősi, kígyótisztelő amoreusok és a tengerparti hajós filiszteusok edzett népéből.

Dávid felesége, a Dávid által özveggyé tett asszony, előbb Dávid Urias nevű hadvezérének volt a felesége, akik mind a ketten - Urias és Bethsabé - hettiták voltak. Így ha ezen a családvonalon vezetjük le Jézus, illetve Mária származását s a szűztől születés bibliai adatára építve e családhoz való kapcsolódását, - a zsidó eredet ténye irreálissá válik így is.

Hogy Zarathustra magvából született legyen a Saoshyans, a Varjavand, Megváltó Jézus, ennek magyarázati lehetősége a keleti valláselvek (újból testetöltés lehetősége) igénybevételével lehetséges.

A régi hagyomány igyekezett a két nemzedéket az Ótestamentumhoz közelebb hozni, amikor a Kheturának, Ábrahám második feleségének fiától, akit Ábrahám a többivel együtt az arábiai pusztákba űzött, származtatja le azokat a napkeleti bölcseket, akik a legenda szerint Sodoma és Gomorrha zsákmányolt aranyait juttatták vissza a gyermek Jézusnak.

Halljuk magát a legendát, melyet Epiphanius egyházatyai így őrzött meg számunkra:

"Ábrahám zacskóba rejtett tömjént, mirrhát és aranyat, Sodoma és Gomorrha királyaiét. Mikor Chodollogomor és Barsa és a többiek a sodomaiaktól és gomorrhaiaktól fogságot szenvedtek s a lovakat zsákmányul ejtették s nagy tömeg embert fogságra vittek s mindenkitől nagy pénzt és sok mást nagy tömegben raboltak, ezt Ábrahám akkor, a királyok megöletése után visszavitte s nem merte azt, ami már az Istennek volt szánva, elidegeníteni, hanem ajándékba adta Kheturától született fiainak, amint ezt a héberek hagyományaiban megtaláljuk. Márpedig (miután Ábrahám ezen Kheturától született fiait elűzte s ezek eltávoztak és Magodia vidékének arábiai részében laktak) Krisztus születésekor az ő magvukból leszármazott mágusok ugyanazon reménységben való részességként ugyanazokat vitték ajándékba Krisztusnak Betlehemben, mikor a csillagot megpillantva odamentek."

A Jézus gyermekkorabeli eseményekről íródott "Arab evangélium" egyenesben meg is nevezi Zarathustrát:

"Lőn, hogy amikor az Úr Judea Betlehemében, Heródes király idejében megszületett, íme mágusok jöttek Jeruzsálembe, amint azt előre megmondotta Zarathustra. Ajándékok voltak velük, arany, tömjén és mirrha és imádván őt, mindegyik előhozta az ő ajándékát. Akkor Mária asszony a gyermek pólyakendői közül egyet elővett és azt viszont ajándékul nekik adta. Ezt azok tőle a legnagyobb tisztelettel átvették. Ugyanazon órában megjelent nekik az angyal ama csillag formájában, amelyik azelőtt az ő útjuknak vezére volt, annak fényétől vezetve elmentek, amíg haza nem értek hazájukba. Hozzájuk gyülekeztek aztán az ő királyaik és fejedelmeik, kérdezgetvén tőlük, hogy vajon mit láttak, vagy tettek, hogyan mentek és jöttek vissza, mit hoztak magukkal? Azok pedig megmutatták nekik azt a pólyakendőt, amelyet nekik Mária adott, amiért is nagy ünnepséget rendeztek, szokásuk szerint tüzet gyújtottak és azt imádták, a pólyakendőt pedig beledobták s azt a tűz megkapta és magába temette. Mikor aztán a tűz kialudt, a pólyakendőt úgy húzták ki, mint amilyen előbb volt, mintha

tűz nem is érintette volna. Ezért aztán kezdték azt csókolgatni, fejükre és szemükre rakni, mondván: Ez tehát a kétségtelen igazság, mert nagy dolog ez, hogy még a tűz sem képes megégetni és elpusztítani. Akkor felvették azt és a legnagyobb tisztelettel kincstárukba helyezték el. Heródes pedig, mikor látta, hogy a mágusok őt cserben hagyták és nem tértek vissza hozzá, odahívatta a papokat és a bölcseket, mondván nekik: Világosítsatok fel engemet, hol kell a Krisztusnak születnie? Mikor azok azt felelték, hogy Betlehemben, Judea városában, akkor az Úr Jézus Krisztus megöletéséről kezdett okoskodni. Akkor jelent meg az angyal urunknak, Józsefnek imában és mondá: Kelj fel, vedd a gyermeket és az ő anyját és eredj el Egyiptomba. Kakasszókor azért felkerekedett és elment."

A legenda tehát a Zarathustra által képviselt eszmekörhöz köti azt a gondolatvilágot, ahogyan úgy is volt, ahonnan kiszakadt az a maroknyi jellemes szkíta csoport, amely hivatva volt életet adni a Messiás és a messiási-váradalom beteljesülésének.

Igen érdekes idevonatkozó irat, ugyancsak a korai századokból, amelyet Müller F. adott közre. Közli a talált ujgur nyelvű eredeti irat fényképmásolatát, átírását és fordítását. Az iratot más emlékekkel egyetemben Bulayiq-ban találtak. Ez az emlék a mágusok Krisztusimádásáról szóló irat. A. v. Le Coq, e lelet felfedezőjének nézete szerint Bulayiqban hajdan keresztény telep állt fenn. E nézetet az általa ott talált szír és soghdiai, keresztény, nem manicheus irodalmi maradványokkal teljességgel megerősítette. Bulayiq-ban találtak egy, a mágusok imádásáról szóló apokrif ujgur nyelvű elbeszélés töredéket.

A megnevezett ujgur szöveg fordítása:
"A mágusok Imádása. Magunkat odaadni és imádni akarjuk nagy felségét, így kérték (szólottak alázattal). Akkor Heródes, a király, így szólva parancsolt nekik: >Jól van, most szeretett fiaim, bizony menjetek oda, derekasan fáradozzatok, keressétek! Kutassátok! Amennyiben ő az, akkor forduljatok ismét vissza, jöjjetek és hallassátok velem, én is oda akarok menni és imádni akarom őt<, így szólt. Erre azok a mágusok, amint Jeruzsálemből előrehatolva mentek, ama csillag is velük ment azonnal. Mikor a mágusok Betlehemet elérték, a csillag mozdulatlanul, csendesen megállott. Mindjárt ott találták a Messiást, az Istent. Akkor remegve közeledve, bementek. Málhájukat kinyitották és kiteregették, amit magukkal hoztak. Háromféle kincset: aranyat, mirrhát és tömjént is. Imádásukat végezték, dicsőítést és áldást hoztak a fejedelemnek, uralkodónak, messiásnak, az Istennek.

Azok a mágusok így gondolkozva mentek be: >Ha Isten fia, a mirrhát és a tömjént fogja elvenni, ha király, az aranyat fogja elvenni, ha orvos és üdvözítő, a gyógyszert fogja elvenni<, így szólva, egy tányérra helyezték azokat és bevitték. Az örök Isten fia, a király Messiás azoknak a mágusoknak szívükben táplált gondolatait tudomásul kegyeskedett venni és a háromféle drágaságot erre mind el kegyeskedett venni. Imigyen szólt hozzájuk: >Oh mágusok, Ti háromféle gondolattal jöttetek be. Isten fia éppen úgy vagyok én, uralkodó is vagyok, orvos és üdvözítő is éppen úgy vagyok, így szólt. >Aggodalom nélkül menjetek el<, így szólt. Azoknak a mágusoknak a kőjászolból a sarkán a végét letörve, mindjárt egy darab követ tört le és adta nekik. Midőn erre azok a mágusok elvették a követ, testük nem bírta azt emelni, midőn lóra rakták, a ló nem bírta azt emelni.

Ezért tanácsot tartottak: "Ez a kő rendkívül nehéz. Ezen darab olyan egy kő, ami csodás, ez a mienk, nem bírja a ló sem emelni, nem bírjuk elszállítani<, így szóltak egymáshoz. Erre azon a vidéken egy kút tűnt fel, a követ felemelték és a kútnak belsejébe dobták. Erre tovább menve mit láttak? Azon kút belsejében rettentő nagy fényesség, villámló tűz kíséretében szállt fel és a kék ätherig érve, állva maradt. Mikor ők erre azt a csodálatos, jelet látták, a mágusok megértették, félelembe estek, arcra borultak és imát intéztek. Erre szóltak: >Nekünk tiszteletre és imádására méltó kincset adott ő, mi (azonban) a tiszteletreméltóra méltatlanok voltunk; mi, mert nem ismertük azt fel, kútba dobtuk". Így szólva megbánták (hogy) ebből az alkalomból kifolyólag a mai napig tisztelik a mágusok a tüzet, annak ez az alapja. Akkor láthatóvá lett előttük az Istenség, angyal vezette őket s onnan egy másik úton haladtatta azokat a mágusokat.

Heródes királyt nem találták. Továbbá meg akarjuk írni Zachariasnak, a főpapnak halál elszenvedését, Heródes király gonoszai cselekvő keze által. Akkor látta Heródes, a király, hogy ezek a mágusok visszafordultak és más úton mentek. >Engem kigúnyoltak ezek a mágusok<, így szólva, nagyon haragos lett. Erre így parancsolta meg hóhérainak, gyilkosainak és poroszlóinak: >Menjetek oda, az én országom belsejébe, ahány két éven aluli fiú és leány csak találkozik, az összest öljétek meg. Így parancsolta ő. Akkor megjelent Istennek egy angyala Józsefnek álmában és, így szólva (Isten) parancsát hozta neki.

Mi történt volna, hogyha Heródes nem küldi tovább a mágus papokat anélkül, hogy egy futárt vagy kísérőt adott volna melléjük, akik beszámolnak neki látottakról, avagy hírt adnak a bölcseknek a király mellőzésével, más úton történt hirtelen távozásáról.

Miért kellett a betlehemi gyermekgyilkosságnak megtörténni? Ha ugyanis a csillag nem tűnik el Jeruzsálem előtt s elvezeti Bethlehem ama nevezetes barlangjához a bölcseket, talán elmarad a gyermekek legyilkolása is.

De Turán legendája bearanyozza itt is emez érthetetlennek tetsző cselekedetet.

Ugyanis Júdással egyidőben testet öltött ellentétes lelkek Juda Betlehemében születtek meg éspedig a gyermek Jézusnál jóval előbb, hogy azután a zsidó próféta szerint itt megszületendő gyermek Jézus cselekedeteit és akarását már idejében elrontsák. Így történt, hogy Heródes akarata által segíttetve, a földön így idő előtt szétfutni akaró lelkek a maguk balsorsú vesztébe futottak.

De kik is voltak tulajdonképpen ezek a mágusok? Epiphanius egyházatya megállapítását vegyük először figyelembe. Mit mond ő:

"Vannak továbbá számos misztériumok, meg főeretnekek és felekezetieskedők is, amely (misztériumok) részeseit a perzsáknál a máguskodóknak, az egyiptomiaknál prófétáknak nevezik, ezek a titkos szentélyeknek és mágusoknak a fejei. A gazarenoknak hívott babiloniaiaknál bölcsek és varázslók. Az indusoknál enilek és baremák a nevük"

Erek után Kuhn egy nehezen hozzáférhető dolgozatát, amelyet Roth neves avesztai szaktudós jubileumi kötetébe írt volt, adom a következőkben: "Állítólagos zoroasteri származású könyveken kívül, melyekről a

Fabricius J. A.-féle Bibliotheca graeca nyújtja a legjobb áttekintést, a Krisztus utáni első századokban ismeretesek voltak még Hystaspes méd király nem kevésbé híres jóslatai is. Az ezekre vonatkozó legfontosabb irodalom hasonlóképpen a fent idézett mű 108. s következő lapjain vannak összegyűjtve. Ez az irat a Messiás megjelenéséről, a római birodalom pusztulásáról és a világnak tűzben való elenyészéséről szólott s már Szent Pál erre hivatkozott légyen prédikációiban.

Éppen nem lehetetlen, hogy ilyen könyvek, amellett, hogy túlnyomó részben önkényes kitalálásokat foglalnak magukban, eredeti iráni elemeket is tartalmaznak. Amint ezt Windischmann fent említett tanulmányai II. fejezetében kimutatta és amint azon újabb kísérletekkel szemben, hogy az Avesztát mennél későbbi korra tegyék, eléggé energikusan hangsúlyozni nem lehet, hiszen a görög tudósoknak már a kereszténység előtti, a vallások összevegyítésének vágyától még nem oly káros mértékben megszállott korban tényleg rendelkezésre állottak a mazdaisták (mazdatisztelők) iratai, melyekből azokba az apokrif iratokba sok féle iráni elemet lehetett átvenni. Hystaspes nevét viselő könyvnél ilyen feltevés annál inkább közelebbi, mivel az Aveszta elveszett Naskjainak egyike, melynek tartalmát a Dinkard VIII, II. őrizte meg, Vístaspsasto Nask címet viselte és azok között az oktatások között, melyekben az amsaspandok ezen könyvben Vistasp-ot részesítik, bizonyára eschatologiai elemeket is tartalmazhatott. Ehhez járul az a körülmény, hogy ezen Nask elbeszélő tartalmas a görögök előtt szintén nem volt ismeretlen, amint ezt mitylenei Charesnek Hystaspesról és testvéréről, Zariadresról szóló, Athenaeus XIII. 35. fejezetében ismertetett műve kétségtelenül bizonyítja.

Ezen Hystaspes-féle próféciákban olyan, meglehetős korai korszakra visszanyúló művet látok, melynek közvetlen célja az volt, hogy a hellenisztikus kultúra által befolyásolt mazdaisták között a feltörekvő kereszténység számára hívőket toborozzon. Szerzője össze akarta egymással kapcsolni az általa ismert Saosyans-féle próféciákat és a messiási Ígéretet és a Máté-evangéliumnak a keleti mágusokról szóló egyszerű elbeszélését iráni elemek bevétele által élénkíteni akarta. Bármiként legyen is ez, mindenesetre az apokrif keresztény irodalomban akadunk még hasonló synkretizmus világos nyomaira. E sorokkal ilyenekre óhajtom a figyelmet felhívni.

Az egyik ilyenfajta hagyomány az "Opus imperfectum in Matthaeum"című latin nyelvű, de bizonyára görögből fordított szövegben van. E szöveget már korábban Aranyszájú Szent Jánosnak tulajdonították és mint ilyet, teljes értékű tekintélyként idézik I. Miklós pápa a bolgárokhoz intézett iratában, továbbá a Gratianus-féle Decretumban, Aquinoi Szent Tamás, Vincentius Bellovacensis és mások, holott arianusi eredete és, hogy apokrif, részben éppen gnosztikus források hatása alatt áll, Simon Richard és Montfaucon óta bebizonyítottnak vehető. Itt olvassuk most a Montfaucon Aranyszájú Szent János kiadásának lenyomata szerint a Migne-féle Patrologia Graeca, LVI. kötet, 638. lapján a következőt: Hallottam, hogy beszélnek némelyek egy könyvről, mely, bár nem hiteles, az igaz hitet nem rontja, hanem inkább gyönyörködtető. Élt ugyanis a nagy tenger (indiai óceán) partján a maga keleti hitében (zoroasteri mágus hiten levő) egy nép. Ennél közkézen forgott egy azon csillag eljövendő megjelenéséről és arról szóló könyv, hogy neki (Jézusnak) ilyen ajándékokat kell hozni (vinni). Seth volt a szerzője. Úgy származott le, apáról fiúra, szájhagyomány útján, tudós férfiak nemzedékein át. Eszerint közülük 12-en, akik, mint az égi titkok tisztelői, képzettebbek voltak, kiválasztották és ama csillagra való várásnak szentelték önmagukat. Ha valaki meghalt közülük, az elhunytnak a fia, vagy valamelyik rokona, aki egyazon akaraton volt, lépett a helyébe. Hívták pedig őket az ő nyelvükön mágusoknak, mivel hangtalan csendben dicsőítették Istent. Ezek tehát évenként, aratás és cséplés után, felmentek egy, az ő nyelvükön Mons Victorialis nevű ottani hegyre. Kies volt e hegy szép erdőivel, forrásaival és sziklabarlangjával. Erre felmenvén és megmosakodván, három napon át imádkoztak és dicsérték az Istent. És így cselekedtek nemzedékenként, mindig várván, nem kél-e fel az ő nemzedéke idején az üdvösség ama csillaga. Míg végre megjelent nekik, leszállván a Mons Victorialis fölött, kisgyermek formájában, feje fölött kereszthez hasonló jellel. És szólott hozzájuk, oktatta őket és megparancsolta nekik, hogy induljanak el Judeába. Haladtukban két évig előttük járt a csillag és sem eledel, sem ital ki nem fogyott tarisznyájukból. Történetük többi része röviden megvan az evangéliumban. Mikor hazaértek, még inkább megmaradtak Istent tisztelőnek és dicsőítőknek, mint azelőtt és hirdették az Igét a maga valóságában mindenkinek és sokakat tanítottak. Mikor pedig Urunk feltámadása után Tamás apostol abba a tartományba ment, csatlakoztak hozzá, megkeresztelkedtek által és az Ige hirdetésében segítségére voltak.

A második hasonló jellegű hagyományt Salamon bosrai metropolita "Méh" c. iratában olvassuk. E mű ugyancsak a 13. század elején készült, mégis egész mivoltában korábbi forrásokon alapszik és úgy látszik, számos régi elemet őrzött meg. Ezen könyvben, mely Wallis Budge Exnest A.-féle Anecdota Oxoniensia. Semitic Series. VoL I. Part. II. című munkában angol fordítással együtt jelent meg, Zaradost Messiásról szóló próféciájának 37-39. fejezete szól arról a csillagról, mely a Messiás születésekor napkeleten megjelent és a mágusok, azaz a 12 perzsa király betlehemi útjáról. Céljainkra főleg a 37. fejezet bír fontossággal, amelyet itt kivonatosan közlök

"Ez a Zaradost Baruch az írnok. Mikor ő a Horin Glosa ja nevezetű vízforrásnál, ahol a királyi fürdő építtetett, ült, mondá tanítványainak, Gusnasaph királynak és Sasan-nak és Mahimadnak: >Hallgassatok meg, szeretett gyermekeim, mert le akarok leplezni előttetek egy titkot a nagy királyra vonatkozólag, aki fel fog emelkedni a világ fölött. Az idő végén és a végső pusztulásnál egy gyermek fog fogantatni egy szűz méhében, és képződni fog testében anélkül, hogy hozzá bármely férfi közeledett volna. Ő kezdetben le fog szállni a föld mélységeibe és a mélységből fel fog emeltetni a magasságba, azután jönni fog a világosság seregeivel és hordoztatni fog fenn, a magasban fehér felhők fölött; mert ő a gyermek, aki a mindenséget teremtő Ige által fogantatik<. Gusnasaph mondja neki: >Honnan van a hatalma ennek a valakinek, akiről te ezeket a dolgokat mondod? Nagyobb-e ő, mint te, vagy te vagy nagyobb, mint ő?< Zaradost mondja neki: >Ő az én családomból fog származni, én ő vagyok, és ő én, ő bennem van, és én őbenne vagyok. Mikor az ő jövetelének kezdete mutatkozik, hatalmas jelek fognak látszani az égen, és az ő fénye felül fogja múlni a nap fényét. Most fiaim, őrizzétek meg ezt a titkot, melyet én előttetek lelepleztem és tartsátok meg lelketek kincsesházában. És, amikor ama csillag felkél, melyről beszéltem, áldozatot vivő követeket küldjetek hozzá és imádatban részesítsétek őt, nehogy ő pusztítson el benneteket karddal, mert ő a királyok királya, kik ő tőle kapják a koronájukat. Ő és én egyek vagyunk."

Ezzel hozzáfogok a két hagyomány közelebbi megtárgyalásához. A másodikiban a prófécia szerzőjeként Zoroastert egyenesen megnevezve találjuk és hogy az első hagyomány Seth-jén pseudepigr. V.T. (Hamburg,1713) I. 147-152,309, a köv. lapjain összeállított bizonyítékokból tudjuk meg, ahol Seth a tipikus iráni csillag imádás alapítójaként jelenik meg.

Idézem a legfőbb bizonyítékot. Ez a Seth találta ki először héber betűket, a bölcseletet, az égi jeleket, az évforduló, a hónapot, hetet, adott neveket a csillagoknak és az öt bolygónak. És valamivel alább ugyanazon az oldalon: Az özönvíz után Arphaxad fia írta meg a csillagászatot, miután megtalálta Sethnek és fiainak, amint mondják, kőtáblára vésett csillagjegyzékét. Ennek az utóbbi helynek, amely valamelyest bővített fogalmazása a már (Flavius) Josephus által ismertetett mondának, azért van külön jelentősége, mert Arphaxad Zurwan mellett különben is, mint az Iránság képviselője jelenik meg; Simon és Judás irataiban ott találjuk Zaroest és Arphaxast, a két mágust, akinek Abu'1-Faragnál Khesarvanus (- Xaruanos) és Arphaxad, ez a két király van segítségére. Arra nézve, hogy Seth a csillagimádás megalapítója, keleti eredetű bizonyítékokat találhatni Wüstenfeldnél és Gutschmidnél magyarázatokat. Saosyans és az általa teremtett világ-megújhodás fogalma ezek szerint a zoroasteri rendszer legrégibb elemeihez tartoznak és a későbbi források részletes leírásai az Avesztában, nevezetesen a Farwardin és Zamyad yast-ban, dacára, hogy töredékesen maradt ránk, teljes megerősítést nyernek.

A messze keleti Mons Victorialisban, forrásaival, fürdőivel és jámbor lakóival, könnyen felismerhetjük a szintén keleten, a Fasava tó melletti Usidao hegyet, melyet a későbbi írások "Isten hegyé"-nek neveznek, ahol az ottani jámbor hívők törzséből származó szűz, Eredhatfedhri, fürdőzése alkalmával Zarathustra Saosyans magvából a diadalmas Üdvözítőt csodálatos módon méhébe fogadja. A "kisgyermek formájában, feje fölött kereszthez hasonló jellel" kifejezéssel körülírt csillag, tehát megjelenési formája után ítélve, a mennyei gyermeket körülragyogó fény semmi más, mint a kavaem hvareno, a királyi fenség, mely a Zamyad yast 895 s köv. sorai szerint Saosyans-szal egyesül, mikor hat segítőtársával elindul, hogy a gonosz szellemeket legyőzze és a feltámadást megindítsa.

Ha az iráni párhuzamos tudósítás nem léteznék, az első tudósítás egyes részletei végérvényesen a keresztény legenda-költészet önálló termékeiként szerepelhetnének. Teljesen lehetetlen ez azon misztikus viszony tekintetében, melyet a második tudósítás Zoroaster és az elhivatott Messiás között állapít meg. Ez a phrasisai miatt érthetetlen és semmitmondó leírás csak úgy válik érthetővé, ha úgy tekintjük, mint azon, már az Avesztában feltételezett, keresztény ember szemében örökre megbotránkoztató, de legkevésbé sem világos viszony eltorzítását, mely a mazdayazn szövegek szerint Zarathustra és az elhívatott Üdvözítő között fennáll.

Rokontartalmú hagyományokat találunk még az "Evangélium infantiae Arabicum "-ban. A mágusokkal közölt prófécia szerzőjeként ezen két helyen egyenesen Zoroaster van megnevezve. Végül a Clementina IX., 4. lapján Zoroaster helyett Nimród szerepel és ahol a később nyugaton elterjedt 12 helyett 3 király jelenik meg, kiket sasanida királyok nevével ruháznak fel. Ez olyan körülmény, mely a 12 névből álló névsor régebbi voltát bizonyítja. A keresztény irodalomban mégis leggyakrabban Bileam lép Zoroaster helyére, míg a mágusok perzsa származása minden szerzőnél magától értetődő. Hasonlítsuk össze ezenfelül Schade nagy szorgalomról tanúskodó összeállítását. Ez tett engem is először figyelmessé az Opus imperfectum e helyére.

Ha még olyan gyéreknek tűnnek is fel ezen összeegyeztetések, mégis örökre érdekes bizonyítékai annak, hogy a zaratustrai mazda-vallás és a kereszténység egymással való kiengesztelődésének eszméjével spekulatív gondolkozók foglalkoztak. Kétségkívül több nyoma lenne ennek, ha a gnosztikus és manicheus irodalom másként, nem töredékesen maradt volna fönn.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése