Az előbb hivatkozott méd-asszír küzdelmek idejére esik a kimmerek másodízben történt megmozdulása, amely utóbbi esetben, a szkítáknak tulajdonított előretörésük miatt országukat kénytelenek voltak végleg odahagyni, részben Európa felé, de nagyobb tömegben a Fekete-tenger partjain, így Sinopéban és lejjebb, Lydiában állapodtak meg.
A Pauly-féle Real-Encyclopädie igen jó átnézetét adja ennek a fontos megmozdulásnak; - eszerint ugyanis a kimmereket itt tovább üldöző szkíták lesznek azok, akik eljutnak egészen Egyiptom határáig, visszahúzódva itt a Palesztina déli részei felé eső Askalonba, majd feljebb kerülve, egy kisebb részük megtelepül a lakatlanná vált észak-galileai vidékeken, különösebben a régi Bethsan várerőd falai mögött, megalapítva itt a galileai szkíták skythopolisnak nevezett városát.
A közölni óhajtott rész a következő:
"A szkíták Európába történt betörésükkel és a kimmerek kiszorításával lépnek be a történelembe. Ezen esemény tényleg megtörténte fölött gyakran mondottak kritikát (így pl. Müllenhoff). Herodotos IV 11-12-ben írta le részletesen az eseményt. A kimmerek nem voltak képesek az erős szkíta tömegek ellen védekezni és királyaikkal ellentétben ki akarták országukat üríteni. Az efölött kitört küzdelemben leverték királyaikat, eltemették a Tyras (Dnyester) partján, ahol még állítólag láthatók sírjaik (bizonyára egy Kurgan). Erre elvonultak keletnek a Pontus partja hosszában s így eljutottak Kis-Ázsiába és Sinope, a későbbi görög városnál telepedtek le. A kimmereknek a szkíták által történt elűzése azonban Herodotos szerint üldözésbe csapott át. Madyas szkíta király üldözte a menekülőket, azonban az utat eltévesztette. Mert a kimmerek a parti utat használták, a szkíták a Kaukázust jobb felől hagyva, dél felé vonultak és a méd birodalomba jutottak. (Herod. I. 104, IV 1-4.) Úgy látszik tehát, hogy a hegység keleti vége körül a Kaspi-kapukon át (Derbendnél) vonultak át. Semmi kényszerítő ok nincs annak feltételezésére, hogy a szkíták még tovább keletre, a Kaspi-tenger körül vonultak volna a massagéták földjén keresztül, ahonnan kiszorították őket. Viszont nagyon kérdéses, hogy vajon a kimmerek használhatták-e a tengerparti utat, ahol a Kaukázus meredeken ereszkedik a tengerbe és a parti telepek a parti folyócskák szűk völgyeiben csak tengeren át állottak egymással forgalmi összeköttetésben (Kiepert, Lahob. 84. L.).
Az akkor még biztosan kevéssé járható szorosok közül csak egyet használhattak a hegységen át, ami nyájastól, szekerestől és egész szolgahadastól vonuló népvándorlás számára azonban alig volt lehetséges. Duncker (Gesch. d. Altert. 3. I. 745.) ezért azt gyanította, hogy hajón keltek át Kis-Ázsiába, ami nem kevésbé körülményes, de nem lehetetlen, ha az átkelés többszöri alkalommal s apránként következett be (amint ma hiszik általánosan, az etruszkok is tengeri úton jutottak Kis-Ázsiából Itáliába). Másfelől igen valószínű, hogy a kimmerek igen nagy részének nyugat felé, az Alsó-Dunához kellett fordulnia, ami, tekintettel az általánosságban kelet felől utánuk nyomuló szkítákra és sarmatákra, a legközelebb eső dolog is volt. Onnan nyomultak a thrák trerekkel a Boszporuszon át Kis-Ázsiába s kezdték el rablóhadjárataikat. A trerek és kimmerek leginkább együtt is említtetnek (Strabon XII. 552, 573.). Egyszer (I. 61.) azonosaknak is tekinti őket: (a kimmerek, akiket trereknek is neveznek). A kimmerek tehát maguk is thrák eredetűek lehetnek. (V ö. H. Schmidt, Dörpfeld, Troia und Ilion c. munkájában, II. 597.)
Azonban bármelyik felé vették útjukat - valószínűleg mindkét felé, habár kelet felé csak igen kis részben -, mégsem érthető egészen jól, hogy a szkíták, akik éppen csakhogy megszállották a kimmerek földjét, ismét azonnal útnak eredtek, hogy a kimmereket üldözzék, amire éppen semmi ok nem forgott fenn. Itt. úgy látszik, hogy csak egy Herodotos részéről való történeti konstrukció áll előttünk, amely összefüggésbe hozta a szkíták vonulását a kimmerek elvonulásával s mivel az előbbiek a Kaspi-kaput használták fel arra, hogy Médiába jussanak és ezáltal nem tudtak rátalálni a kimmerekre, ezért kitalálta az állítólag eltévesztett útról szóló elbeszélést. A szkíták Médiába való vonulása ezenfelül későbbi időre esik (Kr. e. 633-ra), míg a kimmerek elűzése mintegy másfél évszázaddal hamarabb történt, mivel a költő ephesosi Kallinos a kimmerek rablásait már említi s az utóbbiak betörését Orosius is a Róma alapítása előtti 30. évre teszi.
Média megrohanását a szkíták számára az a körülmény könnyítette meg, hogy Kyaxares méd király a Ninive elleni hadban volt távol. Félbe kellett hagynia a város ostromát, hogy az erős szkíta sereggel szembeszálljon. Azonban a csatát s uralmát vesztette (és a szkíták bevették egész Ázsiát) (Herod. I. 103, 104.).
Ktesias azt írta (damaszkuszi Nikolaus szerint), hogy Kyaxaresnek a turáni mélyföld berontó sakáival kellett megküzdenie. Azonban ezek a sakák, amint Herodotos szerint (VII. 64.) a perzsák közös névvel az összes szkítákat jelölni szokták, nem azonosak azokkal a szkítákkal és Dareiosnak az európai szkíták elleni büntető hadjárata nem lenne érthető: Hamarabb feltételezhető az, hogy a szkíták mellett még a Tanaistól keletre tanyázó sarmaták is részesek voltak a médiai hadjáratban, mert másként a szkíták nem vonulhattak volna bántatlanul ezeknek országán keresztül.
Hogy azután a szkíták tovább mely országokon vonultak át, nincs megmondva. Valószínűleg Arméniát árasztották el és előnyomultak bizonyára a Halysig s valamivel azon túl, ahol aztán a kimmerekkel is öszszeütközésbe kerültek. Azonban nyugati Kis-Ázsiába történt szkíta betörésről nincs feljegyzés. Ellenben Herodotos a továbbiakban (I. 105.) tudósít bennünket délfelé, Egyiptom határáig való vonulásukról. 626 körül, Jósíás idejében látogatták meg Palesztinát. Jeremiás szavait (4-6. fej.) erre a betörésre vonatkoztatják: (Jőni fog egy nép az éjfél előtt s egy nagy hatalmas nép fog támadni a föld határáról, mely íjat és lándzsát hord. Borzasztó, félelmetes és könyörület nélkül való; úgy zúdulnak elő, mint heves tengerár s paripán ülnek harcosként fegyverkezve ellened, te Sion leánya.) A nép a hegyekbe menekült és az erődített városokba.
Úgy látszik, hogy a szkíta roham is csak nyugati Palesztinát sújtotta. Egyiptom felé vonultak tovább, ahol a határon Psammetich király ment elébük s kéréssel és ajándékkal visszavonulásra bírta őket (Herod. I. 105.). Justinus szerint (II. 3.) a mocsarak akadályozták meg a szkítákat az Egyiptomba való benyomulásban. Tartózkodás nélkül vonultak vissza Palesztinán keresztül, csak Askalonban maradtak hátra egy kevesen, ahol kifosztották az Aphrodite-templomot. Azonban egyébként is maradhattak egyes szkíta maradványok az országban. Az ótestamentumi Beth-Sean-t (ma Besan a Jordán mély völgyében) később Skythopolisnak hívták. Plinius szerint (V 74.) ez egy Bacchus-telepítette szkíta gyarmat volt (v ö. Josephus, Antiq. Jud. XII. 8, 5, 2. Makkab. 12, 29.). Herodotus az Ázsiában való tartózkodását a szkítáknak 28 évre teszi (I. I06,IV 1.), Justinus (II. 3.) 15-öt ír".
Összegezve tehát a vitatott tételt, el is választhatjuk a szkíták szerepét a kimmerekétől, akiknek egy része Európa felé menekült, más része Ázsia felé tartott Lygdamis vezérük alatt és Ardys uralkodása idején veszik be a mai Smyrnától keletre eső Sardest.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése