2011. november 7., hétfő

Zajti Ferenc: VII. FEJEZET EPIPHAMUS: A SEMITIZMUS ÉS A SZKÍTIZMUS

Témánk szempontjából célkitűzésünk első feladata annak megmutatása és kifejtése, amiben a sémi szellem és ennek ellenében az úgynevezett szkítizmus különbözött, utóbbinak komolyabb értékére hívom fel a figyelmet.

Ez okból Epiphanius egyházatyának a "Contra Haereses' c. műve bevezetéseként nyújtott sorokat kell megismernünk, ahol is a Kr. u. 4. század végén, a hunoknak Európában való szereplése idején élt egyházatya a következőket mondja:

"És elült az özönvíz és csak Noe meg házanépe maradt meg a világ maradékául. Nem volt pediglen még különböző vélemény, nem széthúzó nemzet, nem az eretnek név, sem bálványimádás. Akkor viszont minden egyes ember a saját felfogása szerint folytatta (életét). Mert sehol sem volt egységes törvény, mivelhogy ki-ki saját maga volt törvény a maga számára s a saját felfogása szerint járt el (amint az apostolnál nemcsak a barbarizmus szokása, hanem más felekezeteké is, így szól ugyanis: "Mert a Jézus Krisztusban már nincs barbár, és nincs szkíta, sem görög se zsidó".) A kor elnevezése volt akkor tíz nemzedéken át a barbarizmus. Mikor pedig az özönvíz után megpihent Noé bárkája az Ararát hegységben, az armeniaiak és cardyaiak földének közepén, a Lubar nevű hegyen, itt keletkezett az első emberi lakás az özönvíz után. És Noé próféta ott ültetett szőlőtőkét és lett a hely lakója. Születtek pedig fiainak (mert ő maga többé nem nemzett) fiai és e fiúk fiainak fiai az ötödik nemzedékig, 659 évig, Semen kívül. Beszédem sora szerint pedig ez egy fiúnak nemzedékrendjét adom elő. Tehát Sem nemzette Arphaxadot, Arphaxad Cenat, Cena Halat, Hala a jámbor és vallásos Hebert, Heber Phaleget. És semmi sem volt a földön eretnekség, sem más és más vélemény, hanem az emberek csupán egy hitűek és egy nyelvűeknek hívattak. Volt pedig csak istentelenség és istenfélelem, természeti törvény és valamennyiüknek az egy akaratú természet szerint való szándéka, sem az (igaz) ismerettől, sem az írók könyvei nyomán való eltévelyedés és széthúzás, sem judaizmus, sem más valami eretnekség. Hanem amilyen most az a hit, amely már a szent katholikus anyaszentegyházban él, amely kezdettől fogva volt és később ismét kinyilatkoztatott.

Midőn tehát az özönvíz utáni ötödik nemzedékben az emberek már megsokszorozódtak, Noé három fiától, a fiak ivadékai útján számra nézve hetvenkét fejedelem és főember eredett a világon. Midőn pedig kiterjeszkedének és tovább haladtak előre a Lubar hegyétől s Arménia határából, azaz az Ararat vidékéről, megállottak Senaar mezején, amelyet okosan választottak volt ki. Fekszik pedig Senaar mezeje most perzsa vidéken, amely hajdan Asszíria volt. Itt egyesülvén, közös tervet készítenek egymás között torony és város építésére. Mivel azonban az európai vidékről Ázsiába fordultak le, a vidék elnevezése után mindnyájan szkítáknak neveztettek el. Emelnek azért tornyot és építik Babilont s Isten nem találta tetszését az ő esztelen munkájukban, mert szétszórta és megosztotta az ő nyelvüket s az egyből 72-re osztotta szét, az akkor talált férfiak száma szerint. Innen meropoknak is hívták ezeket szavuk megoszlása miatt. És a tornyot is ledöntötte (Isten) szélvihar által. Szétoszlottak tehát az egész földön jobbra és balra. Részint visszatértek oda, ahonnan elindultak, részint tovább nyomultak előre kelet felé. Mások viszont Líbiát foglalták el, aminthogy is ha valaki ezekről meg akar bizonyosodni, rá is akad valóban azokra, hogyan vonultak külön az egyes házakba, amint osztályrészt nyertek. Így Misacem egyiptomi osztályrészt vett, Chus Etiópiát, Psus aexiomatiai részeket, Regma és Saba a gammák vidéke felé eső részeket.

Heber és Phaleg, meg a toronyépítés és a vízözön utáni első város építése között, az építkezés alatt a tanácskozási elsőbbséget az egyesülésre és uralomra vonatkozólag egyébként Nebróth kapja.

Ugyanis Nebróth kormányoz, az aethiop Chus fia, tőle született Assur. Ennek országa Orechben volt és Arphalban és Chalamiában, építette Thirast is, Thobelt is, meg Lobont az asszírok vidékén. A görögök azt mondják, hogy ez Zoroaster, aki tovább hatolván előre a keleti vidékekre, Bactrában telepedett meg. Innen oszlott szét a földön a baj. Mert ez volt feltalálója a gonosz tannak, az asztrológiának, meg mágiának, amint némelyek ezt Zoroasterről megírják. Azonban a dologban az az igazság, hogy ez magának (E sorok írója, Epiphanius püspök, zsidó szülők gyermeke volt.) Nebróth ( Nimród) gigasnak kora volt s ők ketten időben nem nagyon messze állnak egymástól, Nebróth és Zoroaster. Phaleg pedig nemzette Rhagant, Rhagan Seruchot, amelyet ingerlésnek lehet magyarázni. És megkezdődött az emberek között a bálványimádás és graecizmus, amint ezt a reánk jutott ismeret tudja. Az emberi ész pedig még nem gondolt ki önmagában jóság helyett gonoszságot kő és fametszetekben, meg arany, ezüst, vagy más anyagból csinált szobrokban, hanem csupán színezett képmások által és szabad megítélése s a józan ész tehetsége révén.

Seruchnak Nachor nevű fia születik, Nachor viszont nemzi Tharrat. Ettől fogva kezdenek keletkezni Tharra munkálkodása révén sárból egyéni művészettel készült szobrok. Az ez irányú tevékenység pedig tartott 20 nemzedéken át máig, 3332 évig. És sohasem halt meg a régebbi emberek közül fiú atyjánál korábban, hanem az atyák fiaik előtt végezvén be életüket, fiaikat hagyták hátra utódaiknak. És ne beszéljen senki Ábelról, mert nem a maga halálával halt meg, hanem Tharra saját ravaszságából hazugul állította oda Isten vetélytársának és ennek bosszújaként szenvedett el hasonlót ehhez, amit cselekedett, amennyiben saját fia által hivatott ki vetélkedésre. Ezért jegyzi meg csodálkozva a Szentírás, mikor ezt mondja: "És Arran meghalt atyja, Tharra szeme láttára a maga szülőföldjén". Eme (Tharráig) tartott a bizonyos szkíta utódlás és (szkítizmus) elnevezés. Még nem keletkezett semmilyen eretnekség, még nem találtak fel semmi mást, mint egyedül a paráználkodást és a szobrok kitervelését. És ezután tették meg istenekké a bajhozó tyrannusokat és a világ képét megábrázoló varázslókat, tisztelvén emléküket s csak sokkal később Satumust, meg Juppitert, Rheát és Junót és később másokat. Viszont a szkíták közül a sauromaták Acinacest imádták, meg Odrysust, a thrákok ősatyját, akitől a phxygek nemzete származik s innen neveztetnek a thrákok is Tharra nevéről, aki a torony építése alatt fogantatott. Ezen a bűnön kezdődve haladt előre és fajult el az egész kor a föntebb mondott időig, utait később bemocskolva. Ettől kezdve keletkeztek írók és történetírók, az egyiptomiak meséken csüggő népe tévedésének hatása alatt összegyűjtvén azokat. Minden bizonnyal innen kezdve találták ki a méregkeverést és mágiát".

Epiphanius idézett munkája más helyén a következőket mondja még: "Jákób negyedik fia Judás, róla nevezik a zsidókat, akik Juda törzse révén jutottak e névhez, aki az istenfélők nemzetségéből való volt.

Ádámtól Noéig barbarizmus. Noétól a (babiloni) toronyig és Seruchig, két nemzedék múltán a szkíta babonaság s azután a torony (építésétől), meg Seruchtól és Aramtól Ábrahámig graecizmus. Ettől és a kegyesség gyakorlásában magával Ábrahámmal szövetségben álló utódoktól kezdve, az ő magvából való öröklés szerint, azaz Judától a judaizmus. Erre bizonyságot nyújt nekem a szentlélekkel teljes és Istennek szent apostola, Pál, mikor így szól: "A Jézus Krisztusban nincs barbár, nincs szkíta, nincs görög, se zsidó, hanem új teremtmény". Mert mikor kezdettől fogva teremtetett a teremtmény és új volt, semmi más neve nem volt. Ezzel megegyezik ismét az, amit más helyen mond (Pál): "Hálával tartozom a görögöknek és barbároknak, a bölcseknek és együgyűeknek", ahol bölcseknek a zsidókat nevezi, együgyűeknek pedig a szkítákat és úgy mondja: "hálával tartozom".

Epiphanius tehát négy korszakot különböztet meg a messze ókorban, mely korszakoknak a Noétól a babiloni toronyépítésig terjedő szakaszában a szkítizmust emeli ki. Ezek után következik csak a judaizmus. Fontosak azután Pál szavai, aki Jézus idejében szól így: "A Jézus Krisztusban nincs azután már barbár, nincs szkíta, nincs görög, sem zsidó, hanem csak az új teremtmény".

Pált utánozva, még egy jelentős mondásra hívja fel figyelmünket Epiphanius egyházatya, amikor az együgyű jelzőt a szkítákra alkalmazottnak állítja, úgy, hogy Jézus eme szavával: "boldogok az együgyűek", úgy látszik, az övéit jutalmazta csendes életük és kitartó hűségükért. Még másról is van szó Epiphanius előbb bemutatott (I. I. p. 2.) néhány sorában éspedig, mikor ezt mondja: "és meghalt Arran (Hárán), az ő atyja, Tharra (Tháré) szeme láttára szülőföldjén..." és eme fontos szavakkal folytatja: "Eme (Tharraig) tartott (egyfolytában) a bizonyos szkítautódlás és (szkítizmus) elnevezés".

Henne-am-Rhyn kissé bővebbre fogott idézett szövegéből látni fogjuk, hogyan iktatta be a zsidóság a maga családfájaként a szám- és sorrendileg azonos avesztai családfát, amelynek második csoportja végződik az itt emutett Tháré, illetve Ábrahámmal.

Ezek szerint Ábrahámmal (kb. Kr. e. 2000 körül) kezdődik a tulajdonképpeni judaizmus elindulása. Az a szellem viszont, amelyet Ábrahám a két-folyamköz, éspedig a Tigris és Eufrates közéről plántált át, illetve vitt ki magával Harranba és innen Palesztinába, indiai forrásmunkák, különösen az őshagyományok gyűjteményét képező Puránák szerint az ősi suméroktól, a Tigris és Eufrates folyam közére települt "sumali" (sumér) néptől erednek, amelynek testvérága az Amerikába vetődött "maya" csoport és az India délibb síkságaira lehúzódott "dravidák", mindannyinak őshazája pedig, t. i. Indiában való megtelepülésük előtt, a Kaspi-tenger; délkeleti részén, az Oxus régi folyása mentén, a Kaspi-tengerbe szakadó delta-vidékén Hyrkania volt, amely területet az 1932. évben a svéd Arne expedíciónak sikerült feltárnia, igazolva a Puránák régi adatait és azt, hogy amit a sémi nép akár Ábrahám idején, akár 150 évig tartó babiloni fogsága idején magába szívott, az nem az ő kultúrája volt és ha valamihez, úgy ehhez a kultúrához volt legkevesebb köze a sémi zsidóságnak.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése